Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-19 / 16. szám

CsUtörtök. 1981. Január 19. Tízezrek Belgium városainak uteáin A Belga Altalános Szak- nácskozás hírére egybegyűlt szervezeti Szövetség, hogy szervezeti Szövetség szakmai munkások között. Ezt bizo- áruló lépését leplezze és va­központjai kedden rendkívtl- nyitja a többi között az is, lamennyire megnyugtassa az 11 tanácskozást tartottak. A hogy a vallóniai nehézipari egyszerű szakszervezeti ta­Szocialtsta Párt is a szocia- központokban, Uege-ben. gok felzúdulását, nyilatkoza­lista szakszervezetek oppor- Charleroi-ban és La Lőtt- tot adott ki, s abban hang­tvnista elemei a tanácskozó- viere-ben a sztrájk tovább súlyozza: szembeszegül az son — úgy látszik — felül- tart és a munkabeszüntetés Eyskens-kormánnyal és a ta­kerekedtek a kormány nép- továbbra is megbénítja az karékossági programmal. A ellenes programjával szem- üzemek legnagyobb részét. nyilatkozat rámutat, hogy ben hajthatatlan vezetőkön A kormány úgynevezett Eyskens egyéni érdekeit a öljtan szólamokkal, hogy a takarékossági törvérrrjavas- közérdek elé helyezi, amikor nyomorproqram ellen most lata. amelyet a múlt héten a makacsul félretol minden már a parlamentben kell to- képviselőház elfogadott, most konstruktív javaslatot is kés­nább harcolni. A tanácsko- a szenátus elé kerül. Egy lelteti a parlament feloszla­táson úgy döntöttek, hogy a hivatalos szóvivő közlése tását, melyet a szocialisták Borinage bányavidéken, il- szerint a szenátusi szavazás- követelnek, tetve a Vallon területek (Ez ra februárban kerül sor. Belgium déli, francia anya- A kormányhoz közelálló kö- lapzártakor érkezett: nyelvűek által lakott vidé- rökben kijelentették- lehet- Bcl«Ium három nagy Ipa­ke. - A szerk.) fontosabb séges. hogy a szenátus sza- Teroy Is'^közép-blféa foa? ipart központjaiban szerdán vazása után feloszlatják a vidék folytatja * sztrájkot. megszüntetik a sztrájkot. A parlamentet és márciusra. Éppen ez a három legfon­döntés a közüzemi és a vas- vagy áprilisra új általános tosabb iparvidék, ahol a út dolgozóira, valamint a választásokat írnak kl, egy belga kohászat, a vasipar és nehézipari munkásokra vo- évvei hamarabb, mint ohogy a szénbányászat jelentős ré­nátkozik. a képviselők mandátuma le- sze tömórüL Csupán ezen A szakszervezeti vezetők járna. a területen több, mint há­döntése elkeseredést és he- A Belga Szocialista Párt romszázezer munkás tovább v« bírálatot váltott ki a ta- és az Altalános Belga Szak- sztrájkol, Lumumbát a katangai tartományba szállították Tovább bonyolódik a kongói helyzet Nyugati hírügynökségek félhivatalos forrásokra hivat­kozva közölték szerdán reggel, hogy Lumumbát, a közpon­ti kongói kormány miniszterelnökét és a központi kormány kit másik letartóztatott tagját kedden repülőgépen Thys­•ille-i börtönéből Ellsabethville-be, Katanga fővárosába szállították Az AP amerikai hírügynökség a kongói miniszterelnök Elisabethville-be szállítását kommentálva megállap'tja, hogy Kaszavubu és Mobutu számára már túlságosan forró­vá vált a talaj: a katonák ét a rendőrök lázadása megrei­nek velük más tartományok­ban is. Lapzártakor érkezeti: Kongói távirat a Biztonsági Tanácshoz Viktor Lundula tábornok, kongói nemzeti hadsereg Í71V1L 'ÜZj'-ZVl Ú™„?.tUk- h°°V CSOmbe bUtOSabb főparaT'noTTtev.rXTn* tezett s Biztonsági Tanács elnökéhez. Lundula tábornok kéri a Biztonsági Tanács elnökét és az afrikai-ázsiai országok képviselőit az ENSZ-ben. Amikor a kimerült foglyok legyenek erélyes lépéseket, elnyúltak a földön, a fegy- az imperialista hatal­vercsek egy kis szünetet "lak szüntessék meg ag­tartattak, majd később Is- ressziós cselekedeteiket Kon­góban. börtönőr lehet, mint jó maguk. Lumumba most Csőmbe foglya Szerdán EUsabethville-ben, tussal sújtottak arcukba, vatanga fővárosában hivata- rugdosták és püfölték őket. I osan megerősítették, hogy Lumumba kongói miniszterel­nököt két fogolytársával együtt Katangába szállítot­ták. Csőmbe bábkormánya hi­vatalos közleményben jelen-l tette be, hogy selóje igy nyilatkozott: »el Lumumbát "Kaszavubu kell«" fordulnom, mert már; elnök kérésére, a katan- ner? b'r ar~ gát kormány beleegyezé- "í^éget*. sévcl Katangába szállítót- Az AP hozzáteszi, hogy! tákt Lumumba és társai zokszó! _ .. , A nélkül tűrték a bántalmazó-! mert a Thysvilte-1 bortönben sokati nem tiltakoztak és! nem voltak biztosítva örzé- nem könyörögtek kegyele-! éhez a kellő feltételek. Lu- mért mumba kedden „érkezett Megkezd5dött a Duna-bizottság új ülésszaka • Szerdán Budapesten meg­kezdődött a Duna-bizottság új, 19. ülésszaka. A tanács­kozáson részt vesznek hét Duna menti ország: Ausztria, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Jugoszláv Szö­vetségi Nipköstársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjetunió küldöttségei. A Duna-bizottság idei ülésszakán többek között megtárgyalja a hajózás ja­vítását szolgáló munkák 1961—65-ös terveit, a dunai országok vámeljárásának egvesítését, intézkedéseket [ vitatnak meg a Duna vize szennyeződésének megakad .í­lyozásáról, a jelzőborende. rések egységesítéséről. Az ülésszak jóváhagyja a bi­zottság idei munkatervét és költségvetését. Napirenden szerepel a Duna-bizottság kapcsolata « rajnai kereskedelmi kama­rák szövetségivel, valamint a dunai államok részvétele az Európai Gazdasági Bi­zottság által ki dolgozott, a belvízi áruszállításokra vo­natkozó szerződésben. Felül­vizsgálja az ülésafck a dunai egészségügyi szabályzatot is A Duna-bizottság előrelát­hatóan két hétig tanácsko­zik1 Budapesten. (MTI) De Gaulle-ék vonakodnak tárgyalni az algériaiakkal Párizsban szerdán a Mi- bornok és kormánya vona­nisztertanács foglalkozott az kodik az Algériai Köztársa­Algériai Köztársaság ideigle- ság ideiglenes kormányával nes kormányának deklaráció- megkezdeni a tárgyalásokat, jávai, de az ülés után csak Viszont az a tény, hegy annak közlésére szor'tkoz- rendkívüli lassúsággal hoz­tak, hogy a francia kormány nak csupán intézkedéseket megítélése szerint az FLN az algériai közigazgatás át­-látszólag* kedvezőbben fog- szervezése dolgában, arra lal állási a tárgyalásokat il- vajj> hogy francia részről lelően. A -látszólag* kitétel nem becsapni az aj. alkalmazása megerősíti pá- ,, ,, , rizsi politikai megfigyelők tót az esetleges tárgyalások mét folytatták a verést*. gubán. véleményét: de Gaulle tá- előtt A repülőtér egyik tisztvi-?'"''"'""'""'"""••»'••• •»'•»*m**»'•'•«*•"• • • mmm?• •»• »• iJ""" A Reuter angol hírügynök-; ség egy másik szemtanút idéz, aki elmondotta, hogy a foglyokat a csendőrök egy; Jepp-kocsiba tuszkolták, -Láttam az egyik foglyot,! amikor letépték róla az In­get, puskatussal rávágtak.! majd belökték a gépko­csiba. A többiek ls ilyen bánás-! módban részesültek. Ezután! a csendőrök is beugrottak az! autóba és ráültek a kocsi! a miniszterelnököt az EH- mélyén heverő emberekre*.! sabethville-töl 60 mófföld- A Reuter „ megfigyelők! nyíre fekvő Jadotville-bcn véleménye alapján Lumurn-! bőrtönözték be. meg" az ElisabethvJlle-i re­pülőtérre*. A közlemény elmondja, hogy Lamumhávnt együtt hur­colták Ide Mpolo táborno­kot, az ifjúsági ügyek mi­niszterét, valamint Okltót, a kongói szenátus alelnö­két. Hivatalosan nem közölték, .hogy Lumumbát és fogoly­Jársait hova szállították, de •az AP tudni véli, hogy A hírügynökségi Jelenté­sekből kitűnik, hogy Lu­mumba és társai megérke­ésekor ENSZ-katonák ls voltak az Elisabethville-i re­pülőtéren, akik ba Katangába szállításából! arra következtet, hogy megerősödik Mobutu és! Csőmbe együttműködése. A hírügynökség hivatalos ér-j tesülése szerint Csőmbe ka-; tonai értekezletet akar ösz-; tétlenül végignézték, mt- szehívni Mobutu és Kalond-; lyen brutálisan bánik a zsi részvételéveL katangai csendőrség a fog- Az AFp francia hírszolgó •yokkal- lat arról ad hírt. hogy a; Svéd ENSZ-katonák el- Csombe-klikk körében nagv! mondták, hogy a csendörök elégedettséget keltett Lu-; három foglyot -rettenete- mumbának és társainak Eli-! •n megverték*. Az egyik sabethville-be hurcolása. : atona kijelentette: -kibír­hatatlan látvány volt Rámutat azonban arra,; Lumumbát és két társát nem osztoznak ebben ameg-J kivonszolták a repülőgép- „i^dpttséaben. mert bői. egymáshoz kötözték őket, úgv, hogy még járni hogy egyes megfigyelők; elégedettségben, mert ls alig tudtak, és béklyót vertek rájuk. Ezután afrikai és fehér csendőrök vették körül a .oglyokat, majd hosszú időn Yt ütlegelték őket. Lumumba és két társa a földre zuhant, sőt — teszt hozzá az AFP! Lumumbának és társainak; katangai jelenléte újabb! határozottabb akciókra! késztetheti a törvényes kor-; mányhoz hű erőket. Ezek! az erők ellenőrzik Kongó-! nak csaknem a felét, » ekkor a csendőrök puska- — igen sokan rokonszenvez- Itanak, „Őrségváltás" a Fehér Házban Akiket beiktatnak: A laoszi népi erők folytatják előrenyomulásukat Az AP amerikai hírügy- goztatja: a jelek arra mtt­nökség tudósítása szerint a tatnak, hogy a népi erők laoszi népi erők két oszlopa meghiúsították a Nosavan­folytatta előrenyomulását féle klikk ellentámadási elő­Laosz -darázsderék—hez ha- készületeit, még mielőtt a sonló keskeny, középső terű- »Rizsesköcsög«-sikság vissza­létén. Az egyik oszlop Pak foglalására tervezett tárna­San felé tör előre. A Me- dás megindulhatott volna, kong folyó partján lévő Pak A TASZSZ az AP-re hi­San a lázadók fő hadmüve- vatkozva jelentette, hogy leti támaszpontja Vientiane- Vang Viengtől északra a nő­től délkeletre. Erről a tá- pi erők kedden lelőtték az maszpontról indították de- amerikaiak által a lázadök­cember közepén támadásu- Mk szállított négy lökhajtá­, , , „ .. »os repülőgép egyiket. A le­ket a főváros ellen Nosavan lm ^ppustókkal és ra­és Boun Ovm csapatai. kétaáeyúval volt felszere! ­Az amerikai tudósító han- ve. (MTI) Mozgolódnak a görög neofasiszták Kegyetlenkednek Gtezosszal Görögországban észrevehe- mű párt huszonkét képvise­tően mozgolódnak a neofa- lője az ügyben interpellá­siszta elemek. Athén utcáin ciót jegyzett be a parlament­az újfasiszta ifjúsági szer- ben. Az interpelláció megál­vezetek tagjai egyenruhá- lapítja, hogy az újfasiszta ban, dobpergéstől kisérve szervezetek a kormány köz­felvonulásokat tartanak, a vetlen támogatását élvezik, parancsnokok karjukat fa- így például a kormány ha­siszta üdvözlésre lendítik és vonta ötezer drachmát ad harsány hangon parancssza- az újfasiszták lapjának és vakat kiáltoznak. E szerve- több mint 20 000 drachmát zetek összejöveteleiken a de- utalt kl az újfasiszta szerve­mokratikus érzelmű polgl- zetek vezetőinek, hogy azok rok -elintézését* sürgetik, s vidékre utazhassanak az ot­egyes tagjaik már ncmegy- tant újfasiszta szervezetek szer meg is támadtak de- irányítására, mokratikus érzelmű embere- Egy másik Interpelláció ts ket. fekszik a parlament előtt — Mint az Avgi című lap írja az Avgí. Ezt az Egységes közli, három haladó szelle- Demokratikus baloldali Párt (EDA) nyújtotta be Glezosz bántalmazása miatt. Az in­terpelláció elmondja, hogy a napokban, amikor Glezosrt Kréta szigetére szállították, a tizenháromórás úton, amelynek során a hajó a tengeren Viharba kerillt, a csendőrök egy pillanatra sc engedték levenni a bi­lincset a beteg Glezoszról, még akkor sem, amikor ét­kezett, vagy aludt, sőt rosz­szul lett. Az interpelláció követeli a vétkesek megbün­tetését. Ugyancsak a* Avgi jelenti, hogy a nanokhan a hatosá* gók letartóztatták és kon­Cehteáriós táborba akarják küldeni a* EDA-pári további hál-om kiemelkedő taeiát, •köztük K. Llkuriszt, a cárt ; adminisztratív hriottsáe-lnak E tapját, aki SreksrervezéM te­vékenysé*<t"el tette ismertté ; nevét. (MTI) Uj elnököt és alelnököt iktatnak be holnap, Január 20­án az Egyesült Államokban: John Kennedy, és Lyndon Johnson, az elmúlt év novemberében megválasztott elnök, illetve alelnök foglalja el hivatalát. Kennedy a harmincötödik elnök az Egyesült Államok £ történetében, de a legfiatalabb, aki ezt a tisztséget e veze­tő nyugati államban valaha is elnyerte. Mindössze 43 éves és nyolc testvére közül a második — korban. Milliomos család gyermeke, aki 1940-ben végezte el a Harward-egyete­met, majd a második világháborúban mint tengerésztiszt harcolt a japánok ellen. 1945-ben újságíróként folytatta polgári tevékenységét, majd 1946-ban képviselő, 1953-ban pedig szenátor lett. Ettől kezdve fokozatosan -előretört*: 1056-ban csak kevés szavazattal maradt le attól, hogy párt­ja, a Demokrata Párt alelenökjelöltje legyen (az akkori de­mokratapárti elnök- és alelnökjelölt: Stevenson, Illetve Kefauver elvesztették a választási csatát Eisevhowerral szemben). 1960-ban azután a Demokrata Párt egyhangúlag őt jelölte elnökjelöltnek s ha az amerikai elnökválasztások ^ történetében legkisebb többséggel is, de sikerült győzedel­meskednie Nixon felett. Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában pá-j ratlanul nagyszabású ünnepségek keretében iktatják be Kennedy. az Egyesült Al- Kennedyt Illetve Johnsont tisztségükbe Már napokkal ez­lamok holnap hivatalba lé- eldtt minden szállodai szoba foglalt rolt és a washingtoni pö elnöke Általános meg- rokonokat az Egyesült Államok minden pontjáról felke­ítélés szerint elnök még nem restek: aki csak teheti tanúja akar lenni az új elnök át­lépett hivatalba az Egyesült batalbalépési ünnepségeinek. Tobb m'n» h^rom hen' pia tart a Menderer-per Yassteda szigetén több Imlnt három hónapia tart a íMenderes—Boy ar-féle klikk jpere. A bíróság már körül­; belül 10 vádnontot tárgvalt •meg. A legtöbben bebiao­•nyosodott Bavar, Merd°res ; és a demokrata párt más ve­; zetőinek bűnössége. Nemrég ; befejeződött az isztambuli és ; izmiri görög pogromok Ogyé­! nek tárgyalása. A tanúk a ! bíróság előtt bebizonyították, ! hoav az 1955. .szentember 6. ! ré 7-ón tervezett véren gzése­! ket Men deres vezetésével a !volt török vezetők közvetle­! nül készítették elő. Jellem­! ző, hogy a pogromok szerve­..aa.cf^o. , |zői a ffl/ilkossigakat megpn5­Allamokban annyi problé- Eiserhower, illetve Nixon kedden -érzékeny búcsút fj báJ^dk mával, mint amennyit Ken- vett* a képviselőktől és szenátoroktól, valamint legközeleb­nedynek kellene megolda- bi munkatársaiktól. A képviselők és a szenátorok előtt nla. mondott búcsúbeszédében kívánt sok sikert utódjának. Az Egyesült Államok külső és belső helyzetéről elmondott beszédében azonban hű maradt magához: az egekig ma­gasztalta politikáját, ugyanakkor pedig sürgette a fegy­verkezés további fokozását, mert — mint mondotta — a Szovjetunió mindinkább növekvő befolyása -aggasztó*. Az Elsenhower által folytatott politikának valóban nem volna sok perspektívája az Egyesült Államok számára... Nixon alelnök is befejezte hivatalos ténykedését és búcsút mondott a szenátusnak (a mindenkori alelnök egy­ben a szenátus elnöke is). Nixon sok sikert kívánt a sze­nátoroknak további munkájukhoz és „kedves figyelmesség­ként* két-három percig működő homokórával ajándékozta meg őket. Valóban, 1961 január 20-a nagy fontosságú nap az Egyesült Államok életéhen. Az amerikai név bízik abban, hogy Kennedy személyében egy olyan fiatal, életerős és reálisan gondolkodó ember kerül a legfontosabb amerikai politikai tisztségbe, aki képes lesz új irányt szabni az Egyesült Államok politikájának, amely attól kezdve, hogy Roosevelt elnök 1945-ben meghalt, lefelé hanyatló és pers­pektívák nélküli volt Trumman hét és Eisenhower pyolc Johnson, az új alelnök 53 évi tevékenységének következményeként. Az Egyesült Álla­éves politikus, akit a latin- mok népével együtt az egész világ is reméli, hogy Ken­.amerikai ügyek legjobb wa- nedy személyében arra alkalmas ember kerül az amerikai [sh'ngtonl szakértőjének tat" elnöki székbe raráojri utvte !kába varrni. Ezt az ötletet I Allén Dulles. az amerikai | kémfőnök adta nekik török­| országi látogatása idején. A • bíróság elvetette ezt a rá­galmat. Jelenleg az ellenzék letö­; résével kapcsolatos bűncse­lekményeket tárgyal iák. A ; tanúvallomásokból kiderül, ;hogy Menderes és bűntársai ; közvetlen terrort alkalmaz­lak az ellenzéki pártok és ;az ellenzéki sajtó képviselői ; ellen. Rövidesen megkezdődik az ! 1080 tavaszán lezajlott diák­tüntetések erőszakos elfoltá­;sának tárgyalása. A diákok ; lemészárlása újabb bizonyi­I téka annak, hogu a volt tö­\rök vezetők kíméletlenül el­bántak mindenkivel, aki el* '.lenezte az erőszakot. A bíró­iság előtt 118 ember szerepel ! vádlottként. Többségükre ha­Ilálos ítéletet vagy hosszú |! Időtartamú börtönbüntetést követel az ügyész

Next

/
Oldalképek
Tartalom