Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-15 / 295. szám

3 Csütörtök. 1960. december T3. KGST- ta nácskozás Budapesten 1 Szerdán tanácskozásra gyűltek össze Budapesten az Élelmezésügyi Minisztérium­ban a KGST könnyű- és élelmiszeripari állandó bi­zottságának hűtőipari szak­emberei. A hatnapos tanács­kozást dr. Dabronaki Gyula, a miniszter első helyettese nyitotta meg. jövőre tobb mínt 1600000 békekö'csonn prémiumért meg kell dolgozni kötvényre 386,4 millió forintot sorsolnak Külföldön is keresettek a szegedi gyermekjátékok Teljesítette tervét a játékkészítő ktsz A Nívó Játék- és Tömeg- konyhabútort, csaknem tiz­efkkészítö Kisipari Termelő- ezer szobagarnitúrát, vala­saövetkezet számára már tu- mint 13 ezer különálló bú­la jdonképpen véget ért az tordarabot adtak át kará­1960-as esztendő, mivel no- csonyra a kereskedelemnek vember végéig minden, a a ktsz dolgozói. Ezeket a fa­negyedik évnegyedre terve- játékokat az egész ország­zett játékféleséget legyártót- ban árusítják, együtt a szin­tak. Az elmúlt hónapokban tén náluk készült mackók­több mint húszezer külön- kai. Az ünnepek előtti he­böző fajátékot szállítottak tek ben tízezer különféle kivitelre az ÁRTEX révén, a nagyságú szegedi játékmac­belföldi üzletek számára pe- kó között lehet válogatni, óig a Sport- és Játékszer A szövetkezet decemberi Nagykereskedelmi Vállalat programjában már a jövő vette át áruikat A Nívó évi rendelésekre való felké­Ktsz közismert bababútorai- .... , , , ból ezerszám készítettek el 5211168 szeTepe1' 1961"ben november végéig. ugyanis több újfajta fajáték összesen háromezer játék gyártását is tervezik. Az Országos Takarékoénz- három-három békekölcsönt tárban elkészült az állami sorsolnak két nap alatt. Az kölcsönsorsolások jövő évi ü a* 5, és a 6 békekölcsön 10«1 ra. „„ első félévi húzását március menetrendje. 1961-ben 12-én és 13-án, a második ideihez hasonlóan — négy félévi húzását pedig szeptem­alkalommal lesz államköl-. ber 10-én és ll-én rendezik, csön húzás. Minden esetben a, 2, a 3, és a 4 békekölcsönt először junius 29-én és 30­áh, majd az év végén, de­cember 30-án és 31-én sor­solják. Az első békekölcsönre a két húzáson 38,3 millió fo­rintot, a másodikra 52,5 mil­lió forintot, a harmadikra 90 millió forintot, a negyedikre 55,2 millió forintot, az ötö­dikre 61,6 millió forintot, a hatodikra pedig 88,8 millió forintot sorsolnak ki. Jövő évben tehát a hat államköl­csönből, 12 sorsoláson össze­sen több mint 1 600 000 köt­vényre 386,4 millió forintot kapnak vissza nyeremény és törlesztés formájában a köt­vénytulajdonosok. Ez az ösz­szeg huszonöt és félmillió fornittal haladja meg az idei sorsolásokon kihúzott nyere­mények összegét. Az elkövet­kező években a hat békeköl­csönre kisorsolt kötvények száma és a kihúzott összeg hasonlóan tovább növekszik majd. P rémium! Sok ember- vésbé hatáscsan befolyásoló legtermészetesebb követel­nek jelent Szegeden dolgozók között, akkor a mény teljesítéséért is külön is "terven felüli* örö- prémiumrendszert fizetés- jutalmat várnak. Az is élő­mét, számításon felüli be- kiegészítésnek tekintik. fordul, hogy nem teljesitik vásárlási lehetőséget. Célja a feltételeket, mégis köve­a kiemelkedő, a jó, vagy * z egyenlősdi a pré- telik a prémium kifizetését, többletmunka jutalmazása. miumrendszerben is Vagy olyan munkakörben Ha ennek megfelelően hasz- sérti a jutalmazás követelnek prémiumot, ahol nálják fel, s mindig a leg- szocialista alapelveit. Az is, az nem jár. A jogtalan kö­fontosabb feladatok teljesí- ha például valamilyen okból vetelés ritka példáját saol­téséért adják, bővizű for- nem adják ki a megérde- gáltatta az egyik helyiipari melt jutalmat. A visszatar- vállalat vezetője. Amikor a tott, megcsonkított jutalom, felettes hatóság letiltotta a kárt okoz. csökkenti az műszaki vezető prémiumá­anyagi ösztönzés hitelét nak telj€S ö^zegö Ufizeté­Tapasztalhato az is, hogy ,. . . „ a prémiumfeladatok na- ^t, akkor maga hadakozott, gyobbrészt könnyen teljesít- követelte, hogy megkaphas­hetők. Figyelmen kívül hagy- sa a műszaki vezető a jutal­rása lehet a népgazdasági tervek megvalósításának. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a prémium ösz­tönző erejét nem mindenütt és nem mindig aknázzák ki. A vállalatok vezetői közül egyesek még most sem tud­nak élni a prémiumrend- ják, hogy a prémium a ren­szer nyújtotta lehetőségek­kel. Néhány helyen már ele­ve olyan zavaros feltétele­ket szabnak, hogy diplomás jogászok is nehezen igazod­nak el bennük. Igen gyakori, hogy a vállalat minden vagy majdnem minden műszaki mat, amiért nem dolgozott A jogtalan követelések többnyire ott kapnak, vagy kaptak lábra, ahol a gazda­sági vezetők, ha nem is többször, de egyszer-kétszer könnyelműen bántak a ju­talmakkal. Osztogatták a ki­sebb-nagyobb összegeket/ hogy a jó ember színében A Hazafias Népfront is segíti a mezőgazdaság szocialista átalakítását Ülést tartott a népfront járási bizottsága A Hazafias Népfront sze- előadásokon nemcsak új is- A járás iskoláiban, műve­gedi járási bizottsága az el- meretekkel gazdagodnak a lödési otthonaiban békees­múlt időkben is úgy irányi- hallgatók, hanem teket rendeznek a községi totta a községek lakóinak sok hasznos módszert népfrontcsoportok, tarsadalmt tevékenységét, a kapnak munkájuk végzé- Az elnöki beszámoló után bizottság tagjainak munká- séhez. _ a Hazafias Népfront közsé­ját, hogy az a községek fel- Az eddig elhangzott elő- gi csoportjainak elnökei szá­emelkedesét segítse. A most adások közül igen nagy si- moltak be az ez évben vég­megtartott bizottsági ülésen kere volt a Hogyan dolgo- zetf munkáról. A kiskundo­Sajó Gyula, a Hazafias zik 'a népfrcxntbizottság? és rozsmai elnök többek kö­Népfront szegedi járási bi- a Mit tett a Hazafias Nép- zött arról beszélt, hogy zottságának elnöke számolt pront a termelőszövetkezeti a község felnőtt lakossá­be a végzett munkáról, s a községek megteremtéséért? gának 20 százaléka tanul bizottság előtt álló felada- cimű előadásnak. Ezek a a népfront különböző tan­tokról. Beszámolójában sok tanfolyamok igen népsze- folyamain szó esett a mezőgazdaság íüek. Kiskundorozsmán pél- és esti iskoláin. Forráskú­szocialista átszervezéséről és dául 41 rendszeres hallga- ton igen jelentős társadalmi arról, hogyan segíthetik ezt tója van. De említésre mél- tevékenységet végeztek a a nagy tarsadalmi átalaku- tó a kisteleki és az ásott- Hazafias Népfront aktivis­lást a Hazafias Népfront bi- halmi népfrontcsoport tag- tái. Mintegy 15 ezer forint zottságai. A beszámolóban jainak részvétele is. értékű társadalmi munká­szólt arról Sajó Gyula, hogy A Hazafias Népfront nem- val segítették a külső isk >­a népnevelők munkálkodó- csak saját aktivistáinak to- Iákhoz vezető út javítását, sához nyújtsanak messzeme- vábbképzésével foglalkozik, Szőregen a bekötőutak nő segítséget a Hazafias hanem a községek gazdái- rendbehozásánál 40 ezer Ft Népfront aktivistái, hiszen nak oktatásával is. Ezen a értékű társadalmi munkát ők jól ismerik a helyi adott- térem — az elmúlt évekhez végeztek a község lakói, ságokat A segítségen ki- hasonlóan — Az ülésen sok hasznos vül ezüstkalászos tanfolyamot javaslat hangzott el a sze­maguk az aktivisták ts szerveztek. kiWra»ineir to­vegyenek részt a népne- A jártban egyelőre 17 g6dl járás kozsegeinek to­velömunkában, ezüstkalászos tanfolyam mű- vábbi szepitesevel, rendeze­segítsék a mezőgazdaság ködik. Azokban a községek- sével kapcsolatban s eze­szocialista átszervezését, be™. melyekben az agronó- ket a Hazafias Népfront Iwn fontos ebben az eevé- musok is szervezői — mint , .. . , Igen fontos ennen az egye ^^ Kübekházán _ községi csoportjai munka­igen eredményesen működ- tervük készítésénél felhasz­nek ezek a tanfolyamok. nálják. ni gazda népfront-aktivis­ták példamutatása. A népfront járási bizott­sága gondoskodik arról, hogy az aktivisták. így elsősor­ban a bizottsági tagok el­méletileg is jól felkészülje­nek a nagy feladatok meg­oldására. Tervet készített, mely a tagok részére köte­lező továbbképzést ír elő. A legtöbb járási községben előadássorozaton ismerked­nek meg a népfrontbizott­sági tagok és az aktivisták a feladatokkal. Ezeken az des alapbéren, kereseten fe­lül olyan jutalom, amelyet meg" a dolgozóknak kiváló mun­káért, teljesítményért, az előírt különfeladatok teljesí­téséért fizetnek. A Szegedi Sütőipari Vállalatnál kitű­zött feladatok egy része dolgozója prémiumban ré- olyan, hogy beletartozik a szesül. Ez természetesen azt dolgozó rendes napi munká­vonja maga után, hogy a jába és minden különösebb prémiumkeret összege szét- megerőltetés nélkül köny­aprózódik, és így elveszti nyen teljesíthető, ahogy a ösztönző hatását. vállalati nyelven mondják: tűnjenek fel. Pedig az ilyen A Szegedi Söprűgyárban a munkaköri kötelesség. jótékonyság, népszerűség negyedévenként kifizetésre A műszaki prémiumrend- . . , . kerülő prémiumok maximu- szer ösztönző erejét sok he- egy hajitólat sem er, legiei­ma 600 forint, minimuma lyen nem, vagy csak kevés- jebb arra alkalmas, hogy 170 forint. Könnyen kiszá- bé használják a műszaki fej- egy-két szimpatizánst tobo­mítható, hogy egy-egy ala- lesztésre. Üzemeinkben álta- rozzon> hiszen ugyanakkof csonyabb beosztású műszaki Iában nehezen megy, a . ., '. . . .. .. dolgozó egy hónapi prémiu- gyártmány- és technológiai- Je'araHa a •ezeto terame­ma alig haladja meg az 50 műszaki fejlesztés, és ennek lyét­forintot. Ugyanitt a fizikai anyagi ösztönzésében is van- A prémiumért meg kell dolgozók egy része prémiu- nak hibák. Az Ujszegedi dolgozni elvet érvényesíteni mos bérezésben részesül, ha Kender- Lenszövő Vállalat- . . . , , „ , a minőségi szintet, amely 98 nál 37 műszaki dolgozó és a Kel1 minaen tcren" K'rvenye" százalék, túlteljesíti. Min- három vezető beosztásban süljön ez mindenekelőtt a den egy százalék minőségja- lévő részesül rendszeresen prémiumfeladatok kitűzésé­vulás esetében egy százalék- prémiumban. Részükre a ügyeljünk erre azok tel­kal emelkedik munkabére, harmadik negyedévben 95 Viszont, ha nem teljesíti a különböző feladatot tűztek szintet, az elmaradás ará- ki. Ezek közül 28 műszaki nyában, százalékosan csök- fejlesztésre, üzemszervezés­ken keresete is. A minőségi re, 30 a minőségi követelmé­munkára törekvő dolgozók nyek teljesítésére vonatko­legjobb esetben 20 forintnyi zott, 21 termelékenységi és többletkeresetre tehetnek munkabérjellegű volt, hét a szert De ha a minőség ro- mennyiségi túlteljesítésre, vására növelik teljesitmé- négy az anyagtakarékosság­nyüket, anyagi szempontból ra és öt egyéb célkitűzések­elönyösebb helyzetbe kerül- re vonatkozott Ezen belül jesítésének ellenőrzésekor, úgyszintén a prémium fel­osztásánál is. Mindenütt és mindenkor érvényesüljön a szocializmus azon alapelve a jutalmazásoknál, hogy • mindenki munkája szerint*. ö hetnek. Az ilyen, a valódi telje­sítményeknek nem megfele­lő bérezés, premizálás nem serkent, ellenkezőleg: vissza­húz. Hasonlóképpen az egyenlősdi is. Mert ha min­denki rendszeresen és egy­formán részesül prémium­ban, akkor ez senkit nem ösztönöz semmire, s az er­re a célra fordított összeg elforgácsolódik. Ha az üze­mek vezetői nem tesznek különbséget a vállalat ered­ményességét jobban és ké­rőmét jelent a becsü­lettel megszolgált pré­mium és jobb mun­kára serkent. Tegyük még ösztönzőbbé prémiumrend­például igen kevés az anyag- szerünket> a feltételek is­takarékosságot szolgáló fel- mételt ellenőrzésével, javí­tételek száma. fásával, a jutalmazandó tel­emcsak az anyagi ösz- jesítmények gondos és kö­tönzés erejét csonkit- rültekintő mérlegelésével, ják a premizálás hl- Ez nemcsak anyagl) hanem a műszaki dol- ..... . . . .. , politikai kerdes is. bái, gozók munkamorálját is. Igen sokan a legelemibb, a Nagy Pál Nyolcvanezer forint értékű társadalmi munkát végzett el az Építőipari Technikum KI >Z-brigádja A Móra Ferenc általános iskola köszöni a segítséget A KISZ kongresszusának szegedi küldöttei Ma reggel utaztak el Szegedről a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség első kongresszusára a szegedi küldöttek. A sze­gedi fiatalok képviselői nem mentek üres kézzel a tanácskozásra. Kiemelkedő mun­kasikerekről, hasznos társadalmi tevékeny­ségről számolnak majd be a kongresszu­son. A december 16-án összeülő kong­resszuson az egész magyar ifjúság életét j hogy pár héttel érintő nagy kérdéseket vitatnak meg. £p-ielott nagy esemenyek pen ezért nagy megtiszteltetés részt ven­ni a KISZ-kongresszuson és egyben ter­mészetesen igen felelősségteljes megbíza-, . tást is jelent. A szegedi ifjúságot kilenc\r.el™. megjelentek ott az küldött képviseli a KISZ-kongresszuson.|Ep'toipan Technikum KISZ­Közülük ma öt fiatalt mutatunk be. Érdekes levelet kaptunk Gulácsy Zoltántól, a III. ke­rületi oktatási intézmények vezető igazgatójától. Azt ez­nagy események szín­helye volt a Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaru­hában, szerszámokkal felsze­Dr. Széli Éva, a Szegedi Orvostudományi Egyetem KISZ-bizottságának titkára és tagja a KISZ Központi Bizottságának. Az ő jó munkáját is dicséri, hogy az idei tanévben már az Orvostudományi Egyetem kiszesei közel hétezer társa­dalmi munkaórát töltöttek el különböző szegedi építkezé­seken. Budai János a Pedagógiai Főiskola KISZ­titkára. Másodéves román­történelem-testnevelés sza­kos hallgató. A KISZ Köz­ponti Bizottsága védnöksé­get vállalt a tanárképzés felett. Budai János és a fő­iskola kiszesei magukénak vallják ezt a védnökséget, már eddig is sokat tettek azért, hogy kommunista pe­dagógusok kerüljenek az is­kolákba. Virág Anna a Rózsa Ferenc Gimnázium III/c. osztály tanulója, az iskola KISZ-titkára. Az 5+1-es oktatás keretében hetenként egy napot tölt a Szegedi Textilművekben. Otthon érzi magát, tanul­mányai befejezése után itt akar dolgozni. A kongresz­szuson az "Ifjúság a szocia­lizmusért* mozgalom ered­ményeiről akar beszámolni. Deák Béla a KISZ Szeged városi bi­zottságának titkára. Egyete­mi tanulmányai befejezése után 1957-ben a KISZ Csong­rád megyei bizottságának tagjává választották. Idén június óta végzi jelenlegi munkakörébea fontos KISZ­munkáját Szegeden. Gábor Erzsébet áz Újszegedi Kender- Len­szövő Vállalat KISZ-titkára. Az üzemben 16 ifjúsági bri­gád dolgozik és küzd a "Szocialista munkabrigád* cím elnyeréséért. Gábor Er­zsébet a cérnázóban dolgo­zik ugyancsak ifjúsági bri­gádban. fiataljai, s hozzáfogtak az iskolaépület belső és külső homlokzatának felújátásá­hoz. A 30 főből álló KISZ­brigád egész őszi szünetét áldozta fel arra, hogy tár­sadalmi munkával szebbé, korszerűbbé tegye a móra­városi iskolát. Az őszi szünet ideje alatt naponta 120 órai munkával nemcsak teljesítették fel­ajánlásukat, hanem az óra­közi szünetekben rendszere­sen beszélgettek az iskola úttörőivel, tanulóival és kap­csolatot építettek kl velük. Magyarázták nekik az épí­tőipari munka szépségét, hasznosságát, ezenkívül fel­hívták figyelmüket az újjá­varázsolt iskolaépület meg­védésére. Az eredmény at lett, hogy a munka befeje­zése után is jó barátokként üdvözlik egymást a KISZ­fiatalok és az úttörők. At iskola vezetősége és nevelő­testülete örömmel állapítot­ta meg, hogy nemcsak a mintegy 80 ezer forintot érő társadalmi munkát, hanem a tanulóifjúság magatartásá­ban bekövetkezett pozitív változást is köszönni lehet a KISZ-brigád tagjainak. Ez méltó felkészülés volt a KISZ-kongresszusra. Az ia­kola vezetősége és nevelő­testülete büszke rájuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom