Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-18 / 298. szám
5 Vasárnap, 1960. december IS. éjszakai szolgálatot tartani, • 1 1 Amit a vezetés még nem vett észre Konzervgyári hibák — a munkások szemével Vannak egy gyár életének mutatta például, hogy a kon- a rakodáshoz. Miért? Mert olyan — aránylag kis jelen- zervgyár rendelkezésére bo- sem a vámhivatal, — fötóségű — eseményei, melye- csátott gépkocsik képp exportárukról van szó keit a vezetők talán észre . — sem a MERT nem hajsem vesznek, de azok a dol- otszor annyit futottak landó gozók, akik szintén felelős- üresen nek érzik magukat a termelésért, foglalkoznak velük, mint ahány kilométert has2sőt hangot is adnak véle- nos teherrel tettek meg. ményüknek. Mert ugyan ki Meglepően rossz az arány mondván: nem gafantálhatnem bosszankodna például még akkor is, ha tekintetbe ják sötétben a kivitelre keazon az eseten, amely no- vesszük, hogy a paradicsom- rülő konzervek minőségét, vember egyik napjan történt érés végén — az üzem fo- Viszont a vasútnak is igaa rokusi állomáson? lyamatos ellátása miatt —, za van, ha a gyors kocsiforTöbb hete már annak, hogy és a szezon végén — a ki- duió szükségességére gondoa Szegedi Konzervgyár pa- maradt ládák és mérlegek lünk Mi hát a megoldás? radicsom-ivólóvel töltött üve- miatt — üresjáratokat is Keresse meg az a tanáeskogeket készült szállítani a Né- kellett indítani. zás, melyen a gyártó Szegemet Demokratikus Köztársa- Paradicsomérés idején 40— di Konzervgyár, az exportáló ságba. A gépkocsi már ki- 50 vagon paradicsomot hor- TER1MPEX, a minöségellénfuvarozta az első ládákat, dott be naponta a rendelke- őrző MERT, a vámhatóság, amikor a minőségi ellenőrző, zésre álló 38 KOHUSZ és vagy a belföldi viszonylatban a MERT képviselője észre- TEFU tehergépkocsi. De ha mérvadó MÁSZ képviselői vette, hogy az üvegek cím- ennyi üresjárat volt, jogos vesznek részt, kéje összeragadt a védőpa- a kérdés: jobb szervezéssel pirral, tehát talán még kevesebb autóval meg lehetett volna oldani. a szállítmány Az idegen csak kevés időt „_. képes eltölteni egy-egy üzemnem exportképes. ^ ^ ^ ^d^t nem lát js mama , mpp híi nem sietnei* cecnt haromeves es az idei tervet A már becsomagolt 350 ladat doTozók Nem ha - egyaránt határidő előu telro^tews töti az edrég ehnondottakról tehaf alapvető baZfJÍTnnt 'twiet éppúgy, mint arról a szórna *okro1 nem ehet beszelni a ^ 15 16 keUe" rú ténál sem, hogy no munkajavai kapraolatmondani. vember fo] amán 17 ezer ban Az elmondott néhány Ha ez az első eset lett formt összegű kocsiálláspénzt ?Pfrobb hiba azonban - ugy volna! De az idény alatt fizetett ki a vasútnak a kon- !atszik ~ meg elkerultöbbszor is elofordult ilyes- zervgyár te 32 uzem vezetőinek fimi. Igaz ugyan, hogy janu- A MÁV áitaiában éjfélkor ®,6lmft1> de ha utána iar; va7 állítja ki az üres vagonokat, nak> jo1 lar vele "nndenki. a gyár általában reggel kezd F. K. A Szegedi Konzervgyár szép munkát végzett az idén. Terven felüli exportáruk gyártását is vállalta, és nem is maradt szégyenben. A árban csak mintegy 60 gom konzervet szállítottak ki a gyárból, novemberben pedig 370-et, de a dolgozók mégis felháborodnak a szervezetlenség láttán. Annál is inkább, mert néhány raktári vezető igen furcsán fogja fel a felelősség gondját, és megengedhetetlen hangot használ a rakodómunkásokkal. Biczók László raktárfőnök bevallása szerint is előfordul, hogy a munka hevében olyasmit mond a dolgozóknak, amit nem lenne szabad. De a panasz nem ellene szél, hanem helyettesét, Burok Ferencet illeti. Nem vitás, hogy sokszor nehéz helyzetbe kerülnek a rakodás irányítói és a rakodók sem mindig angyalok. De hiába van igaza annak, aki elveszti a fejét, és — mint november 21-én — lecsavargózza azokat az embereket, akikről a termelési tanácskozáson maga is elisr meri, milyen megerőltető munkát végeznek. A fegyelem betartatásának nem a kiabálás, szitkozódás és sértegetés a hathatós eszköze, és ha valaki mégis ezekhez folyamodik, arra nincs mentség. A raktáros, a szállítási osztályvezető és a rakodómunkás végső soron egyforma dolgozója a konzervgyárnak. A szállítási osztály az idei nehéz év ellenére is jól oldotta meg feladatát, s ebben oroszlánrésze volt Huvár elvtársnak, az osztály vezetőjének. Az első háromnegyedévre tervezett szállítási költségekből több mint 700 ezer forintot takarítottak meg, s ez nem kis dolog. De áz is lehet, hogy még több szállításra fordítható pénze maradhatott . volna meg az üzemnek. Az egyik szállítóeszköz-tulajdonos cég, Felére csökkent a közlekedési balesetek száma a múlt hónapban Csongrád megyében A Csongrád megyei Rend- személyi statisztika szerint őrkapitányság közlekedést hat személy súlyosan, hat ellenőrző csoportja elkészí- pedig könnyebben sérült meg tette a közlekedési balesetek a közlekedési balesetek foly-" november havi statisztikáját, tán. Halálos baleset nem A számok örvendetes javu- volt. n v lást fttiitatn'ak, úgyánis az Az elmúlt hónapban kür előző, október havi balesetek- lönösen sokat javult a gyahez képest novemberben fe- logosok közlekedési fegycllére csökkent a balesetek me. Ugyanis a 17 baleset köszáma a megye területén. Így zül két esetben okoztak baltehát a következőképpen ala- esetet a gyalogosok. A legkult a statisztika. Novem- több balesetet november hóber hónapban 17 közlekedési napban is a személygépbaleset történt, ebből öt sú- kocsik, a tehergépkocsik és lyos, öt könnyebb sérüléssel a motorkerékpárosok okozvégződött. hét esetben pedig ták. A balesetek általában emberi sérülés nem történt, gyorshajtásból, szabálytalan Mivel egy-egy balesetnél ál- előzésből, a közlekedési szatalúban több személy is sé- bályok be nem tartásából rültté válhat, igy a baleseti adódtak. a KOHUSZ garázsfönöke ki- nyerte dolgozótársaik tetKézimunkakiállítás a Fonalfeldolgozóban A Fonalfeldolgozó Vállalat szését, szép ajándéktárgyat üzemi klubjában a KISZ- kaP a vállalat vezetőségétől, szervezet jól sikerült kézimunkakiállítást rendezett a dolgozók — fiatalok és idősebbek — munkáiból. Az asztalokon és a vitrinben 21 ügyeskezű asszony 97 kézimunkáját helyezték el ízlésesen, köztük horgolt csipképet, gobelineket, kivarrásokat — sok kis és nagy terítőt, falvédőt, díszpárnát, stólát. A kiállítás látogatói nemcsak gyönyörködtek a kézimunkákban, hanem ki is választották, hogy nekik melyik négy tetszett leginkább. Az a négy kiállító, akinek kézimunkája legjobban elEredményes a nevelés a szegedi diákotthonokban és kollégiumokban A Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tapasztalatai # Kilenc középiskolai kollé- szánt az ebéd többször dél- Mindenütt van könyvtáj-j gium és diákotthon műkő- után fél 3 óra tájban érke- televízió, magnetofon, kétdik Szegeden. Többségük a zik meg. Ez arra készteti három rádió is. különböző minisztériumok, a diákokat, hogy az ellá- Mindenütt előfizetnek napikettő pedig a városi tanács tást saját pénzükön vásá- lapokra, folyóiratokra. Kulirányítása alá tartozik. A rolt élelemmel pótolják. Ki- turális téren az ErdészeteCsongrád megyei Népi El- íogásolható az is, hogy a Technikum diákotthona velenőrzési Bizottság a fenti- Szövő- és Textiltechnikumi zet. Szellemi öttusákat, szaek közül öt kollégiumban Diákotthonban, bár az in- valóversenyeket, hanglemezés diákotthonban folytatott tézménynek két gondnoka estéket, klubesteket rendezi vizsgálatot mostanában. A is van csak közvetve gon- nek. zenekart szerveztek. A vizsgálat során a diákottho- doskodnak az étkeztetésről, diákok mintegy 75 szazaiénok gazdálkodását, valamint A technikum konyháját, fel- kának állandó színházbéroktató-nevelőmunkáját el- szerelését, személyzetét át- lete vanlenőrizték. Külön megvizs- adták az Alföldi Üzemélel- Az egyre eredmenyesebgálták, hogy a tanulók el- mezési Vállalatnak, amely ben dolgozo KlSZ-szervezehelyezkedése és étkeztetése az egy főre eső napi 11 forint tek segítségével megfelelő-e. helyett 14 forintért ad ét- élénk a közösségi munka Egyik legfontosabb ta- keztetést., mindenütt. pasztalata a vizsgálatnak, A megvizsgáit öt diákott- segédkeznek .aa hogy honban zsúfoltak a szegedi kolle- lényeges giumok és diákotthonok. nem tapasztalatak a gazA túlzsúfoltságot növeli, dálkodás terén. Csupán nyilhogy joformán minden ilyen vántartási rendellenességekollégiumban él- a betegek eUf szabálytalanságot ásanal: ,a szobarend meg7 6 teremtesenel. Komoly es érték es társadalmi munkát végeznek a kollégiumok intézményben az illetékes ket találtak; főieg a városi d.^otthonok fiataljai. Az szervek engedélyével, vagy tanácshoz tartozó intézméanélkül, a tanarok. vagy nyéknél, egyéb ------- ----- >személyek lakásnak foglalnak le helyiségeket. Az Ady Endre Kollégiumban például öt helyiséget foglaltak el így. Az Erdészeti Technikum diákotthoKomoly fejlődés mutatkozik az oktató-nevelő munkában, a szegedi kollégiumokban és diákotthonokban. nában tíz, főleg családi Ez megállapítható abból is, ^ személy lakik. Az Építőipa- b6gy az. ltt6"> d,akok T-í K-ÍWinmh.n Jt fokó nulmanyi atlaga magasabb Erdészeti Technikum diákotthonának növendékei 1960 első fél évében ötezer órát teljesítettek társadalmi munkában. A Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság többek között azt javasolta, négy szobát használ. A Vas- » iakolak ,többi, tanulóinál, útforgalmi Technikum di- bevallak a kollégiumok, mert azokban az oktato-neákotthonának egyik épületében pedig munkásszállást rendeztek be. Az ellenőrzött otthonok mindegyikében a helyiségek és a berendezések állapota, tisztasága kielégítő. Igyekeznek megoldani a tanulók egészségvédelmét és megfelelő körülményeket az illetékes minisztériumok intézkedjenek a kollégiumok túlzsúfoltságának megszüntetésére. velő munka színvonalasabb Az otthonok tanulóinak kulés a tanulmányi eredmé- turális fejlődése érdekében nyek magasabbak, még a pedig azt indítványozza, diákotthonokénál is. A ta- hogy a szegedi kollégiumok nárok állandóan segítik és és diákotthonok ifjúsága ellenőrzik a diákok tanulá- időközönként: negyedévensát. Jó az otthonok kapcsolata az érdekelt iskolákkal és a diákok szüleivel is. biztosítanak a tisztálkodásra Rendszeresen értekezleteket is. A felszerelés azonban tartanak a szülők részére, több helyen korszerűtlen, akikké! gyermekük előrehaAz Ady Endre Kollégium- ladását és általános neve ban például kicsi a fürdő, Ié»,i kérdéseket *— az Építőipari Kollégiumban szélnek. Biztosított a diákok kulként, évenként a KISZszervezetek irányításával rendezzen kultúrversenyeket. A Vasútforgalmi Technikum mintegy ezer főt befogadó terme alkalmas hely a szeis megbe- gedi diákotthonok színjáta második emeleti hálótermek" messze vannak;a mosdóktól, amelyeket csupán otthonokban, egy nyitott függőfolyosón lehet megközelíteni. Egészen jók a körülmények ilyen vonatkozásban a Vasútforgalmi Technikum diákotthonában. Jó a tanulók élelmezése is a vizsgált intézményekben. Az étlapok változatosak és megfelelnek az Országos Élelmezéstudományi Intézet normáinak. Az egyes ételek tartalmazzák az előírt kalóriamennyiséget. a legfontosabb vitaminokat. Az viszont kifogásolható, hogy a Vasútforgalmi Technikumban sokszor hideg vacsorát kapnak a diákok. Ugyanitt reggel hétkor osztják a reggelit, viszóinak. zenekarainak, énekturáiis fejlődése ezekben az karainak, szavalóinak lálkozására. ta•xxxooooooooooooooooooo ooooooooooooooooo VASÁRNAPI TŰNŐDÉS A hazugságról A 4500 tagja van a textilesek biztosítási és önsegélyezési csoportjának Pénteken este tartotta há- A küldöttközgyűlés háromévenként szokásos kül- tározatot hozott, hogy jövőre döttkózgyűlését a textilipari hatezerre emelik a tagság dolgozók biztosítási és önse- létszámát, eznekívül a 30 nagélyző csoportja. Pesti Lajos, pon túl gyógyuló betegek és az intéző bizottság elnöke a katonai szolgálatukat telnagy fejlődésről számolt be. jesítők tagdíjat a csoport Ez volt az első önesgélyző roagára vállalja. Megválaszcsoport a megyeben. 1957-ben , .... ...... alakult 43 taggal, de ma már tottók az UJ intezo" & el" 4500 tagot számlálnak. Há- lenőrző bizottságot is. Az rom év alatt 130 ezer forint előbbinek Pesti Lajos, a Délházassági, szülési tanuimá- rost, az utóbbinak pedig B. nyi es egyeb szociális segelyt .. „. . . . „ . ® osztottak ki, s 80 ezer fo- Nagy Istvan' a Szegedl Tex" rintot fizettek ka temetke- tilművek dolgozója lett az zésre. elnöke. A Szegedi Fotoklub »A hónap legjobb képe* pályázatán első vétele. díjat nyert Hegedűs János »Deszkák« című felhazugság csak akkor "jó*, s csak akkor *igaz•-, . ha valami pikantériája van. A zsebtolvajról senki sem talál ki új zsebmetszési históriát, hiszen azt a veréb is legfeljebb egyszer csiripelné el unottan. S mi értelme volna olyan pénztárost újabb sikkasztással megvádolni, aki már háromszor ült ilyen vétségért? A tisztességben megőszült raktárosról kisütni, ] hogy o kabátja bélése alatt hordja haza a gyárból az anyagot — az már igen! Vagy a példás csaladi életet élő apáról elterjeszteni, hogy tizenhét-tizennnyolc éves lányok után futkos, ahelyett, hogy hasonlókorú gyerekei nevelésével törődne — ebben már van fantázia! Ezen kapnak az emberek! Az alamuszi! A bitang! Egész élete póz volt, álszent alakítás! Megérdemelné a kötelet!... Szóval csak ennyi az eredményes hazudozás, be- i feketltés nyitja. De mindez csak akkor jó, csak ak- | kor hatásos igazán, ha szép simán és csöndben mászik be a fülekbe, mint a hernyó! Mert a biztosan célbataláló hazugság sohasem port verve, hangosan terjed, csak alattomban, mint a fekély, a ragály... Így ül, telepszik meg a Itgfáradtabb koponyában is... s egyszeresük az igazság trónjára ülteti a közvélemény ... Ezért óvakodjatok a csöndes sugdolódzóktól, vagy • kérdezzetek rá jó hangosan a sima és kenetes sut- ' togásra! Hiszen amit meggyőződéssel mond az ember, azt hangosan is, s ha kell, kiabálva is megismétli. A suttogás titok... s ha másról informál, kétes titok. Márpedig rossz alvó az, akinek titkai vannak, ' s még rosszabb az, akinek emlékezete kút jóban mások titka is ott lapul. Amikor igy kezdi valaki: "Mondok egyet Kovácsról, de szigorúan bizalmas, ne add tovább .. .* — akkor már valami huncutság van a dologban. Me*t először is tovább kell adni, ez a suttogás törvénye, másodszor pedig nincs a hírnek forrása, kútfeje, hiszen a suttogás láthatatlan alagútjain terjed. Szóval ilyenkor legjobb így felelni: "Ne mondj semmit! Ha ' nem adhatom tovább, magam sem leszek gazdagabb [ vele. Vagy beszélhetek róla, rád hivatkozva, vagy i nem érdekel*. S akkor a pillanat nyila kivégzi tüs- [ tént a hirt... mindjárt kiderül, hogy ezt "beszélik* ezt "mondják*, de minthogy informátorunk maga \ nem látta, nem tapasztalta a dolgot, nem esküdhet rá, nem lehet benne biztos. Csak ennyi volna hát minden hazugság halála? I Igen bizony, csak ennyi. Csak egy felszólítás a' hangosabb, nyíltabb beszédre; csak egy kérdés az! értesülés kútfejére. S akkor nincs tovább százlábú ' hazugság, mégha oly pikáns is a sztori; akkor nincs tovább bátorság másokról sugdolózni. És ha a hazugságoknak nemcsak közvetítőjük, de csodálójuk se lenne, nem teremne a közvéleményben 1 soha, soha hamis, de kapós hírverés. ^^^^^^^^^^^ 3. L 'oooooooooocxx."1