Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-01 / 258. szám

3 Kedd. 1960. november 1. Berlinben ülésezett a KGST közlekedési bizottsága 1960. október 25-e és 29-e saság képviselői, valamint a között Berlinben megtartót- vasúti együttműködési szer­ta ötödik ülésszakát a KGST vezet és a KGST állandó állandó közlekedési bízott- gépgyártási bizottsága kép­viselői vettek részt. A bizottság elfogadott több javaslatot a vasútvonalak karbantartására és állapotá­nak javítására, továbbá gyei" "a Komán" Népköztársa- azokra az intézkedésekre vo­ság, a Szovjetunió és a Cseh- natkozólag, amelyeknek cel­szlovák Szocialista Köztár- ía a KGST tagallamok ten­saság küldöttségei, továbbá flottajanak jobb kihasz­tájékozódás céljából a Kínai nálása. Népköztársaság és a Koreai Az ülésszakon jóváhagyták Népi Demokratikus Köztár- az 1961. évi munkatervet. saga. Az ülésszakon az Albán, a Bolgár, a Magyar Népköz­társaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság, a Len­Vita a termelés helyzetéről Az ÉDOSZ és a HVDSZ Csongrád megyei Területi Bizottsága, a Csongrád me­gyei tanács v. b. ipari, épí­tési és közlekedési osztálya ma délelőtt 9 órai kezdet­tel Szegeden közösen vitat­ja meg a termelés és a ter­melékenység alakulásának helyzetét A megbeszélés fontosságát többek között szükségessé teszi a megye iparának egyes területen való lemaradása, s főleg az, hogy Csongrád megye ipa­ra milyen módon tud fel­zárkózni az országos szint­hez. Indul az őszi nagy vadászat 30 ezer nyulat, 11 ezer fácánt lőnek ebben az idényben Szeged környékén Csongrád megye egyre hí­resebb fejlődő vadállomá­nyáról, vadászatairól. Leg­utóbb ' is a televízió közölt érdekes adást a fehértói vad­kacsa- vadliba vadászatról. Most újra készülnek a tele­vízió riporterei a kezdődő nagy őszi nyúlvadászat meg­örökítésére. Ma már 28 va­dásztársaság működik Csong­rád megye területén, melyek az állami rezervátumokkal együtt nagy gondot fordíta­nak a vadállomány védel­mére, szaporítására. Az Asotthalmi Erdőgazdaság 10 300 holdján, Kláramajor­ban 9300 holdon, Árpádhal­mon pedig 22 ezer kataszte­ri holdon folyik a vadak sza­porítása. Jellemző adat pél­dául, hogy ez évben egyedül a vadásztársaságok 4800 fá­cántojást gyűjtöttek össze, melynek körülbelül 40 szá­zaléka kelt ki az állami te­lepeken. Ezekkel és a rezer­vátumokben gyűjtött tojá­sokkal együtt idén újabb 10 ezer darab fácánnal gyara­pították a vadállományt. Eb­ből öt és fél ezer az úgyne­vezett gyenge vadászterüle­tekre került, de kaptak be­lőle a rezervátumok és más megyék is. Deszken, Földeá­kon, Bakson és Vásárhely határában a vadásztársasá­gok maguk is neveltek kö­zel ezer fácánt. Scfc vadat szállítónk külföldre E tervszerű gazdálkodás eredményeképpen évről év­re több vadat lőhetnek a tár­saságok, és az ország más vi­dékeiről és külföldről érke­zett vendégek. Október 16­tól kezdődött meg a fácán­idény és most, november el­sejével indul a nagyszabású nyúlvadászat. Fácánból 11 ezret, nyúlból 30 és fél ez­ret akarnak lőni tavaszig, összesen 2400 élő nyulat és 1300 élő fácánt fognak el csapdákban, melyeket az ál­lami gyűjtő telepekre szállí­tanak. Innen az ország kü­lönböző részeire kerülnek ré­szint a vadállomány szaporí­tása céljából, részint vér­frissítés végett. Küzdelem a vadorzók éllen Mindebből látható, hogy végered menyben a vadászok nem ^ellenségei* a nyulak­nak, fácánoknak, őzeknek. Nemes szenvedélyből, csa­ládjuk és a lakosság étkezé­sének változatossabbá téte­le érdekében ezerszámra • lö­vik a vadakat, de gondos­kodnak megmaradásukról, 6öt gyarapodásukról is. Ha­nem varrnak igazi ellenségei is a vadaknak. Ezek pedig a vadorzók, a tilalmi — tehát a szaporodás alatti — idő­ben lövöldöző, lelkiismeret­len vadászok, a "hurkolok*, a kóbor kutyák, macskák és a különböző ragadozó vadak. Ezek ellen tervszerű véde­kezés folyik. Ma már 53 vad­őr őrködik Csongrád megyé­ben. Ezeket az embereket megbecsülik, s az országban először Csongrád megyében egyenruhával látták el őket. A ragadozók eleitésében szép eredményt érnek el mind a vadőrök, mind pedig az er­dészetek dolgozói. Érdekes adatró1 számolt be például Borsi Ferenc, az ásotthalmi erdészet vezetője. Tavasztól számítva 26 rókát. 96 kóbor kutyát, 43 macskát, 7 héját, 195 szarkát, 187 szajkót, 6 táján szerepelnek, de ha­karvalyt, 6 görényt ejtettek sonló eredményes ragadozó­éi, azonkívül a ragadozó- irtást folytatnak más terüle­madarak 315 tojását semmi- tek erdőőrei, vadászai és ter­sítették meg. Ezek az ada- mészetesen az állami vad­tok csupán egy erdészet lis- őrök is. Eszpresszók helyett cukrászdók és önkiszolgáló éttermek épülnek A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság tavasszal és nyáron a vendéglátóiparban országos vizsgalatot tartott. Az ellenőrzéseknek fontos megállapítása többek között, hogy a vendéglátóipar nem fejleszti üzlethálózatát cél­szerű egységes terv szerint, így például az utóbbi idő­ben országszerte rendkívül nőtt az eszpresszók száma. "Mostohagyermek* lett vi­szont a hagyományos rend­szerű cukrászda. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság véleménye szerint a vendég­látóiparban fejlesztési ter­veiben egyforma helyet kell adnia minden üzlettípusnak. Minél több új típusú, ön­vagy gyorskiszolgáló étter­met kell nyitni. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium vendéglátó fő­igazgatósága, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság javaslatait megszívlelte és máris több fontos intézke­dést tett a hiányok orvoslá­sára. Egységes irányelveket dolgoztak ki a vendéglátó­ipar hálózatának fejlesztésé­re. Több, eddig elhanyagolt üzlettípust az elkövetkező években tovább fejlesztenek, így például a hagyományos rendszerű éttermet, a kis­vendéglőt és a sörözőt. A hálózatfejlesztési tervekben jelentós helyet foglalnak el a néhány év alatt közked­veltté vált falatozó büfék és a mackó-bisztró jellegű ven­déglátóhelyek. Korlátozzák az utóbbi időben már indo­kolatlanul elszaporodott esz­presszók számát is. A szeszesital-forgalom el­lensúlyozására a . vendéglá­tóipar a jövőben tovább bő­víti az alkoholmentes üdítő italok választékát. Elren­delték, hogy csak az osztá­lyon felüli éttermekben szá­míthatnak felárat az üdítő italokra, minden más he­lyen bolti áron kötelesek árusítani. Hozzászólás a vitához ftz általános műveltség és a gyakorlati képzés egyensúlyáról Hetek óta gyűrűzik a abból, hogy milyen úton- apellálva, hogy lássuk, meny­vita, mint módon is valósuljon meg ez nyi az az idő, amely az ál­vízbe dobott kő körül a a reform, s milyen intézke- talános műveltség veszélyez­hullárn, egyre nagyobb tér- désekkel lehet majd bizto- tetése nélkül technikai kép­ben, egyre szélesebben. Pro- sítani az általános műveltség zésre fordítható és elegen­feszorok, gyárigazgatók, ál- és a gyakorlati — ha úgy dő-e az, vagy még több idő­talános és középiskolai neve- tetszik, szakmai — ismere- ről kell gondoskodni, lök, szülők, szakmunkások, tek egyensúlyát. egyensúlya diákok érvelnek. Az alapve- E kérdésben két szélsősé- C, folyamat azért {o„_ tő kérdésekben teljes a né- ges szemlélet csap össze, né- ^ mert g reformtervezet "zetazonosság: korszerűsíteni ha elrugaszkodottan a reform többször is hangsúlyozza, kell az oktatást, a modern fölött. Nem annyira nyílt vi- h általanosan művelt, jó társadalom követelményei- takon, inkább szemelyes be- szakmunkasokra van szüksé­hez kell igazítani árinak tar- szélgetéseken, de^ott annal a társadalomnak, s ugyan­talmát, célját és módszerét, gyakrabban és fiinál heve- cí;ak ^^ műveltségű kö­Meg kell rostálni a tananya* sebben. 7/ép_ & vezetőkáderekre, got, meg kell változtatni a A pedagógusok és a szü- Ezért 'nem lehet feltétlen tantárgyak óraszámának ará- lók egy része minden bi- követelmény, hogy a gimná­nyait és mindenekelőtt pol- zonnyal félreértette az irány- zjUmok szakmunkás-okleve­gárjogot kell adni iskoláink- elvek szellőmét, mert — úgy- jet is adjanak az érettségi ban egy új, fontos tantárgy- mond — az általános mű- bizonyítvánnyal, hiszen a re­nak: a munkának- veltséget félti tőle. Attól tar- formtervezet is azt mondja Nem volt ez gond húsz év- tanak többen, hogy az új is- a gimnáziumok hivatásáról: vei ezelőtt, amikor szolga- kólában túlsúlyba kerül szakmai előképzettséget kell i - -v t i • „„„,, roajd a szakmai, technikai, adniok, lehetővé kell tenni­birok, falusi főjegyzők, nagy- nevezzük űgy: politechnikai ök a szakmai képzés érett­kereskedök és nagyiparosok képzés a humánus képzéssel segi után következő idejének gyerekei ültek a középisko- szemben. Példákat is "hoz- megrövidítését Kár volna Iákban és a felsőfokú tan- nak fel eTmek bizonyításé- tehát ezt a törekvést min­intézetek padjaiban. Nekik ÍSS S f USS? SK juttatott a rendszer iroasz- sui, hogy egy 5 + l-es ipari aiaU, csak csodagyerekekkel talt, a középiskolai tudás- tagozatú gimnáziumi osz- lehet produkálni, anyaggal hű adótisztviselői, tályban heti háromra zsugo- , hivatali titkárai és egyéb ko- rodott össze a magyar nyelv Az kerdes, hogy kl­rifeusai lehettek a rendszer- és irodalom, vagy történe- sérletezés közben próbálko­nek. Dolgozni sosem akar- lem oktatása, s ezek rovásá- zunk ezze\ ^ azzaj jS E kí­tak, így hát tökéletesen ra kap az eddiginél nagyobb betekből azanban még ko­mindegy volt szamukra is es szerepet a fizika, a kémia es osztályuknak is, hogy volt-e a műszaki ismeretek tanítá- rantsem vonhatunk le mesz­fogalmuk elektromos szere- sa. szemenő következtetéseket. lésről műszaki ismeretekről, hogy kül- A túlzott technikai szem­agronomiarol stb. Manapsag KetsegtelCn, é7 ,át .... „ ,... _ .„ ' soie. iat- Jelet ellentétben all a szocia­^nereSenS1nsekolák: JV^if £ 'tusnak azzal a celkltűzé­fórumain, s termeszetos szük> h a Korszerű álta- berek mindennapi -kenyené­hogy s nagyobb _„_.,_ „ fiVikai 'ónos műveltség fogalma ma vé* váljanak- Műértő es mii­munka, a teremtő fizikai inap technikaj tóren sokkal élvező embereket kell nevel­ran h^alXk^'amelvek többet kövtetel az ^^úl, ni ^t. művS alkotólit 1 3?siSFBbnéSffí- S "radertlt^u^antó ^T'Tl ^ti ^ ^ kéSt'S1^ énék^ a^mun- hS^in^E S^K utasában nagyon sok volt várja: kutassuk a korszerű­eké?M^ttU is- eddig olyan ho,t anyaS' praktikus gyakorlati merete és^zlre ete amelynek a diákok később teendőit, az egyensúly meg­mereie es szereieie, semmi hasznát nem vették, tartásának lehetőségeit Mindez ma mar tarsadalmi vaey alig-alig volt pozitív meggyőződés, minden józan hatása általános műveltsé­és belátó ember által felis- gakre is. Nem az • óraszám­mert szükségszerűség. Ezért nial van és tesz tehát baj inkább az irányelvek rész- elsősorban, hanem a tanter­letkérdéseiből csiholnak pa- vekkel és tanmenetekkel. A rázs vitákat, s legfőképpen humánus műveltség sem Legnagyobb f^™ tesen a gimnáziumok jövője körül van. Való igaz, hogy ez az intézmény elöregedett, idejét múlta, de rászolgált a Egyre íöbb segítséget nyújtanak az állami és társadalmi szervek a családi házak építéséhez Több ezren nézték meg vasárnap az építési kiállítást Nagy érdeklődéssel hall­gatták a megjelentek vasár, nap a szegedi építési napok keretében megrendezett csa­ládiház-építési ankét vitáin- . dftó előadását, amelyet Be­szédes Kornél, városi főmér­nök tartott Az előadás sok értékes gondolatot vetett fel a családi házak terveinek korszerűsítésére, az építke­zések gazdaságosabbá téte­lére. Több példával ismertet­te a folytatandó helyes épí­tési gyakorlatot, amely egy­formán kielégíti majd az építtetők igényeit és egyben kedvezően befolyásolja a vá­rosképet is. A vita során többen szólaltak fel, s el­mondották észrevételeiket a családiház-építkezések eddi­gi helyi, eredményeiről, a je­lentkező nehézségekről stb. Nagy István, a Hazafias Népfront városi titkára kö­zölte, hogy a népfront a to­vábbiakban is minden segít­séget megad azoknak, akik saját maguk teremtik meg otthonukat. Birling József, az. OTP Csongrád megyei fiókjának vezetője a bank­kölcsönök -felhasználásának kérdéseiről szólott. Késmár­ki Kálmánná, a TÜZÉP ke­Szeged általános rendezési tervét tanulmányozzák az érdeklődók a kiállításon reskedelmi osztályának veze­tője bejelentette, hogy a TÜ- szó!al6 kifejtette, hogy bár zett kiállításon. Több ezer igyekszik megszüntetni ^ gOTld ^ ^ adódik egy- érdeklődő látogatott el aj egy építés sorári, a nehézsé- Horváth Mihály utcai he­geket le lehet gyűrni. Az ál- mutatóra, lam nyújtotta többoldalú tá- Ma délelőtt 9 órakor újabb mogatás révén egyre többen juthatnak családi házhoz itt, Szegeden is. Szombaton délután és va­sárnap egyébként igen nagy volt a forgalom az építési ZÉP az építőanyagellátásban időn­ként jelentkező akadályokat. Az ankéton közölték, hogy a Hazafias Népfront a Vivőben megfelelő műszaki szakem­berek bevonásával állandó építési tanácsadó szolgálatot szervez és konkrét tanácsok­kal segíti az építkezőket Több, jelenleg építkező fel­naook keretében mesren.de- tart előadást rendezvényre kerül sor a vá­rosi tanácsháza I. emelet 119-es számú termében. Sze­ged város építésügyéről Pál fi Budinszky Endre főmérnök csonkul akkor, ha nemcsak reformra az altalanos iskola általában beszélünk korsze- ís- s a msl vitákban az a rűsítésről, hanem konkréten legnagyobb baj hogy az is­is, ha nemcsak az oktatás hőstípusok.gondjait egymas­általános reformját szorgal- ^szigetelve vizsgálják, mázzuk, hanem az egyes P^1? a ™ f°bbé kevésbe tantárgyak reformját is. Így egységes iskolarendszerunk­például feltétlenül jobban b«»..1fl8y«lmf fordítani meg kell válogatni azokat az a kölcsönösségre is. így pel­anyagrészeket, amelyeket az daul az Alános iskola nyuj­iiodalom, vagy a történelem totta alapműveltséget szilár­oktatásában az általános mű­veltség elemeiként szüksé­gesnek tartunk. • dabbá kell tenni. Ha vala­hol, már itt érdeklődést kell ébreszteni a tanulókban az , irodalom és más művészetek Hasonlo szelektálas terme- irtot • , e2t az érdek_ szetesen szukseges a reáliák- lódest mag)jkkal vigJ,ék a bar, is Meggondoiarido, hogy jöyő szaklsko)al5a. a jovoben kapnai-e olyan terjedelmet mondjuk a gőz- Sok helyen kísért a türel­mechanika a fizika oktatása- metlenség. Néhány kísérlet­ban, mint például a Diesel- fiól egyesek hajlamosak mesz­rnotor, vagy a villamosener- szemenő következtetésekre, gia. Ugy vélem, hogy a tech- jóllehet az eredményt csak nikai fejlődés miatt az ará- az új generáció kiforrott ar­nyokat feltétlenül az utób- culata mutatja majd meg hi­biak javára kell megváltoz- telesen. Addig, amíg a vág­tatni. leges formák, a végleges A másik szélsőség abban a gyakorlat kialakul, csak lé­t'örekvésben leli értelmét, pésenként mehetünk előre, högy egyes pedagógusok, S mielőtt eggyel továbbié­szülők és üzemi vezetőem- pünk, meg kell győződni a berek minden áron szakmát talaj szilárdságáról, akarnak adni a diákoknak a j- # gimnáziumi érettségi bízó- ' egereameiiyoen nyítvánnyal. E törekvésben a azért akarom felhívni mind­túlzott tcclmikai szemlélet erre a figyelmet, hogy a köz­érvényesül. Gondoljuk csak vélemény reflektorfényét az meg, nem kevesebbről van általános elvi vita után a szó. minthogy 14 éves gye- praktikus kérdésekre irányít­rekektól várjuk el a végle- suk. Hiszen mint néhány pél­ges pólyaválasztást, legtöbb- dából is kitűnik, nem egy­ször figyelmen' kívül hagyva szeregy ez a gazdag, sokágú érdeklődést és alkalmasságot, problémakör- S ebben a vi­Ennek érdekében pedig ma tában nem szabad lehurrog­még gyakran kell engedmé- ni a jóindulatú aggodalmat nyeket tenni az általános sem, mert az új roppant ne­műveltség rovására, éppen a heztn születik, s annak meg­tantárgyak el nem végzett tervezésében fontos szerep korszerűsítése miatt. jut a kritikai észrevételek­Miiidkét felfogás és gya- n6k tó­korlat a türelmetlenség gyer- A szocializmus új generá­meke. Legalábbis annak mi- cióinak fontos sorskérdésé­nősül mindaddig, amíg for- bcn dönt a ^ ^^ mai megoldásokra toreksze­nek. Korántsem óraszám nek felelősségét pedig kérdése sem az egyik, sem személyek, sem intézmények a másik kérdés, mert hiszen nem vállalhatják magukra, előbb minden tantárgyon^ el k & társadalom, kell végezni a korszerusí- B tést, szakmai elfogultság nél- Halász Péter kül. az élet követelményeire tanár , en­sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom