Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

Vasárnap. 1960. november 27. A szép Szegedért Tglen is gondozzák a fákat, készülnek * Pirkok csinosítására a Kertészeti Vállalat dolgozói A tél ugyan még nem köszöntött be, de s Szegedi Kertészeti Vállalat már most gondoskodott a városunkat diszitő par­kok, virágok védelméről. Több munka­csapat dolgozott heteken át, s biztonságba helyezték a kényesebb nö­vényeket, előkészítették a tavaszi par­kosítást Először a Széchenyi téri banánfakat szál­lították be az újszegedi üvegházakba, majd nagyobb mennyiségű lantánát, va­níliát, gnapháliumot, iresine-t, muskátlit, s egyéb dísznövényt és virágot cserepez­tek. Ezekről dugvánnyal szaporítanak té­len az üvegházakban, ahol azok meg is edződnek májusig, amikor az utófagyok után megkezdik kiültetésüket. Ugyanígy gondoskodtak a cana- és dáliagumókról is. A virágágyakat már mindenütt előké­szítették, megtrágyázták, sőt a kétnyári növényeket — árvácskát, nefelejcset, száz­szarszépet, aranymázviolát és másokat — ki is helyezték. Jövőre 45 ezer tulipánhagymáról nyíl­nak a váltakozó szinti, kedves virá­gok, negyczer jácint, s hatezer nárcisz díszíti városszerte a virágágyakat. Rózsa is sokkal több pompázik majd parkjainkban. Az újszegedi Népkert sort ÍNT^NIH / ; ^ M1 il (Somogylné (elvétele) Munkában a fanyesők például végig rózsaújdonságokkal ültetik be. Szétszórtan — a város pontjain — összesen ötezer újabb rózsatő kerül a földbe. Az idén is nyiló, régi rózsák töveinek be­takarása is befejezés előtt áll, így védik meg azokat a fagytól. A Kertészeti Vállalat dolgozói télen sem pihennek. Most még befejezik két újabb park építését a Honvéd téren és a Szentháromság utcai, nemrégiben elké­szült lakótömb körül, s csak akkor kö­vetkeznek majd a "benti* munkák. De azért egész télen találkozhatunk a vi­rágok, fák nevelőivel, ápolóival. Novembertől egész rügyfakadásig nye­sik, ritkítják az utcai fák ágaik Húszon-harmincan végzik ezt a munkát, kivéve, amikor nagy a hóesés. Ilyenkor felszabadítják a parkok útjait, lerázzák az örökzöld fenyők lombjairól a súlyos rétegben rátelepedett hötakarót. Többen gondolhattak már arra: miért van szükség évente a fák -csonkítására*, ritkítására? Ennek alapos oka van. A légvezetékeket — villany, távbeszélő — meg kell védeni. Az ágakat tehát meg­felelő nyeséssel alájuk, vagy föléjük szo­rítják. A fák egészséges, szép fejlődése érde­kében ritkítanak, s nyesik a viibaj­tásokat, keresztbenövéseket. Eltávolítják az épülethez érő gallyakat, az intézmények és lakóházak ablakait elsöté­títő ágakat, továbbá azokat, melyek túl­nüvekedesükkel akadályoznák az utcai for­galmat. M arxista—leni­nista elvek alapján vég­zett kádermunkánk osztatlan helyeslésre talált párt-, állami, gazdasagi funkcionáriusaink körében. Az el­múlt négy esztendőben sikerült tisztázni becsületes, párthú elvtársak és pártonkí­vüli emberek ügyét, akiket az 50-es évek elsó felében hibás felfogás alapján mel­lőztek, vagy a pártból is eltávolítottak. Eredményesen fejeződik be az idős gene­rációhoz tartozó elvtársak politikai, er­kölcsi és anyagi ügyeinek pártszerú elren­dezése. Alapos, körültekintő és következe­tes munka folyik, hogy kisebb-nagyobb vezető beosztásban dolgozó elvtársak biz­tonságos, nyugodt légkörben végezzék fe­lelősséggel járó munkájukat. Sikerült meghonosítani és elményíteni, hogy személyi kérdésekben, párt- és ál­lami szervekben szigorúan megkövetelt elvek érvényesüljenek: a párt marxista— leninista politikájának elvei szerint dönt­senek munkakörök, közéleti, vagy gazdá­sági funkciók betöltésénél. Mind kevesebb a jobboldali és. a baloldali tévedés ebben a munkában és ha nem is a kívánt mér­tékben, de csökkent az elveket áthágó in­tézkedés, szubjektivitás, "haverság*, "új bratyi«, "komaság* alapján meghozott döntések száma. Ez a következetesség meghokta a kívánt eredményt: kádereink, vezetőink bizton­ságérzete megnövekedett, nem kínlódnak a "leváltás félelmével*, erejüket, tudásu­kat az általuk vezetett munkaterület gya­rapítására fordítják. A káderek stabilizá­lásának elve ma már gyakorlati érvényű megyénkben is, mert alapos indok nél­kül senkit nem állítanak félre munkakö­réből. Természetesen ilyesmi is. megtörté­nik — ez az élet rendje —, de csak a pártpolitika elvei alapján, minden kriti­kát elbíró indokkal. Nem gyakori — és sok esetben csak megkísérlik —, hogy egy­egy funkcionárius azért jusson a felmen­tés sorsára, mert hibát vétett és "azt ten­denciózusan felnagyítják, mert véleménye ellenkezett felettesének álláspontjával, vagy mert "Valamit hallottak róla*. Ha valakit felmentenek — az igen alapos, ko­moly indokkal történik, s nem véletlenül. Ugyanis mi a leghatározottabban állítjuk, hogy a leváltás egy-egy vezető munka­körben dolgozó embernél az utolsó állo­más. Ezt megelőzi számtalan esetben tör­ténő segítségnyújtás, őszinte támogatás, nagyfokú türelem és ha mindez nem hoz eredményt, akkor történik meg a levál­tás. Ezt az álláspontot vezető munkakö­rökben dolgozó elvtársaink nemcsak meg­tanulták, de tapasztalják, érzik önmaguk­kal szemben is. A káderek biztonságérzete és stabilitá­sa nagymértékben elősegítette vezető mun­kakörben dolgozó elvtársaink politikai és szakmai fejlődését. Az idő parancso­lóan lép fel, követeli a politikai, szakmai / /j és általános műveltség gyarapítását, de emellett jelentős tényező az is, hogy az emberek évekre, évtizedekre szóló jövőt látnak abban a munkakörben, amelyben dolgoznak. Ezért megsokszorozódott ambí­cióval tanulnak, művelik magukat politi­kailag, szakmailag, hogy nagyobb hasz­nára váljanak a társadalomnak. Nálunk vezető funkcionáriusaink közül még soha nem tanultak annyian egyetemen, közép­iskolában, mint most, ezekben az eszten­dőkben. Ez a biztonságérzet, stabilitás — néhány kétkedő véleménnyel szemben — nem pangást, ernyedést idéz elő, hanem fellendülést, bátor kezdeményezést, alkotó munkakedvet a vezető beosztásban dol­gozó elvtársak körében is. w T gyanakkor nem hagyhatjuk figyel­JJ men kívül, hogy e pozitív vonások mellett itt-ott jelentkezik egy elég nagyfokú kritikátlanság a munkával szem­ben. Most, amikor kiküszöbölődött káder­munkánkból a "lehetetlen kívánása*, a "bírálatot követő leváltás*, teljesen indo­kolatlan a mindent megmagyarázni szán­dékozó ellenvélemény. Az utóbbi időben több esetben előfordult, hogy különböző munkaterületek és személyek munkájának bírálata ingerült és magyarázkodó fogad­tatásra talált. Ezt az álláspontot semmi­vel sem lehet megtámasztani: mert a ká­derek stabilizálásának természetes előfel­tétele munkájuk szigorú, igazságos, konst­ruktív elvi és gyakorlati bírálata. Ha ezt elengednénk, pangás, visszaesés, elvtelen­ség. önkényeskedés és még sok egyéb torz vonás csirája nőhetne ki párt-, állami, gazdasági életünkben. A bírálat nyomán támadt -sértődés—nek és "haragszom rád—nak nincs semmi köze a kommunista elvszerúséghez. Az meg egyenesen kispol­gári kóklerség, hogy "te megbíráltál en­gem, majd most én „fúrlak" meg téged, hogy valamit tőrlesszek*. S az ilyen ter­mészetű megnyilatkozás akkor is kispol­gári elvtelenség, ha egyébként becsületes szándékú kommunista részéről merül fel. Az sem tekinthető egészséges vonásnak, hogy egy-egy elvtársunk munkájának kri­tikai támogatásával olyan vélemény ala­kul ki az illetőben, hogy -ezek szerirt al­kalmattan vagyok e munkakörre-. Ezek azért is egészségtelen tünetek, mert ná­lunk az emberek hibái, gyengeségei ellen folyik küzdelem, az ember megmentése érdekében. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ezzel az általános gyakorlattal szem­ben még találkozunk elég sok helyen — párt-, állami és gazdasági munkakörök­ben _ olyan gyakorlattal, mely a hibák helyett a személyek ellen szól. S ennek a hibás, elvi alapot nélkülöző, szubjektív kispolgári Indulatnak az érvényesülése is elősegíti a sértődést és azt a felfogást, ELVEK ÉS EMBEREK Irta: SIKLÓS JÁNOS hogy -én alkalmatlan vagyok e munkakör betöltésére*. E kérdés most azért kap különösen nagy jelentőséget, mert a szocia­lizmus építéséinek meggyorsult ütemével egyidöben növekszik a pártra nehezedő kispolgári nyomás. Ilyen _ hely­zetben az elvszerú, őszinte kritika hiá­nya elsekélyesithet egyébként jól dolgo­zó apparátusokat, jó képességekkel és tulajdonságokkal rendelkező elvtársakat. A személyek -célbavétele* pedig meg­fojtja az egészséges, pártszerú kritikai légkört és ezért minden eszközzel harcol­nunk kell e kispolgári felfogás érvénye­sülése ellen. Káderpolitikánk egészséges vonását lát­hatjuk abban is, hogy az embereket nem azonos állapotukban és neim egyoldalúan, szubjektív módon vizsgáljuk. Gyérülnek az olyan vélemények — felelős vezetők részéről —, hogy -ez az elvtárs csak jó tulajdonságokkal rendelkezik*, vagy meg­fordítva: -ez az elvtárs meg csak rossz tulajdonságokkal bír*. Most, hogy veze­tő beosztású elvtársak anyagait lezárták, illetve lezárják — látható a megalapo­zottság, körültekintés, elvszerűség. Meg­mondják a jó tulajdonságokat, a valódi, emberi értékeket és azokat a vonásokat is, amelyek károsak. S ez utóbbit azzal a szándékkal teszik meg, hogy az illető elvtárs tudjon meglevő gyengeségeiről és kísérelje meg kiküszöbölni. Ebből a szempontból egy bizonyos fo­kú mechanizmust találunk; a pluszra és a mínuszra való törekvést: 50 százalék jó, 50 százalék rossz Vagyis ennyi a jó tulajdonság, annyi a rossz tulajdonság. Ez nem járható út, mert minden ember más és más tulajdonságokkal van meg­áldva: van, akiknél az eredmény elnyom­ja a gyengeséget, és van, ahol a gyenge­ség nagyon elhomályosítja az erényt Te­hát adott emberről mondjunk véleményt, sémák alkalmazása nélkül. S e tekintet­ben az is egészségtelen, hogy egy-egy elvtárs politikai, szakmai minősítésénél másodlagos a másfél évtizedes pozitiv te­vékenység: helyette valami rokoni, anyó­si, apósi adatok kerülnek előtérbe és a szocialista rendszer őszinte szolgálatát, párt- és osztályhűséget, a munka ered­ményét nem tekintik elsőrendű fontossá­gúnak. Ez azért is helytelen, mert nem ad hú képet és nem is egyezik meg ká­derpolitikai elveinkkel. Pedig káderpoli­tikai elveink nagyon világosak és érthe­tőek, de akadnak, akik nem szabadultak meg személyi kérdések megítélésében ré­gi, hibás szemléletüktől. Az sem kedvező, hogy vélemények el­készítésénél még mindig nem jutottunk a legfontosabb megállapításokon: származás, politikai meggyőződés, szak­mai rátermettség stb. Lényeges jellem­beli vonásokat nem nézünk embereknél, mint például igazságérzet, az emberek iránti bizalom, emberszeretet, következe­tesség, személyes bátorság, általános mű­veltség stb. Pedig több esetben e jelen­téktelennek tűnő jellembeli adottságok hiánya tesz alkalmatlanná embereket kü­lönböző munkakörök betöltésére. A káderek fejlődését, formálódását — mint mindent — dialektikus módon szemléljük. Szakítottunk azzal a hibás, metafizikus nézőpontra utaló gyakorlattal, hogy egy ember ma is olyan, mint ezelőtt tiz esztendővel. Különösen, ha egy-egy ember elkö­vetett hibájáról van szó. E hamis gyakorlatnak a meggondolatlanság és a szubjektív előítélet volt — és he­lyenként még ma is — a legerősebb támogatója. E szerint aki egyszer hibát követett el, az »rossz ember* és rossz ember maradt akkor is, ha őszintén meg­próbálta és sikerült is neki kijavítani, jóvátenni elkövetett hibáit. Nem beszél­ve olyan esetekről, hogy akiket elköve­tett hibák arányában álló büntetésként kizártak a pártból, azok többségükben elvesztették társadalmi és baráti kapcso­lataikat és némelyeknek alig jutott meg­élhetési alapot biztosító munka. Vagyis esetenként olyan helyzet alakult ki, hogy egy pártból kizárt személy társadalmi­lag megbélyegzett elem lett, "értéktele­nebb*, mint az, aki még nem jutott el a párttagsággal járó politikai, társadalmi mércékig sem. Holott a pártból való ki­zárás — főbenjáró politikai, társadalmi, gazdasági, morális bűnöket kivéve —, mint nagyon súlyos büntetés, nevelő szán­dékú volt és ma js az. A kizárás okától függően egy ilyen helyzetben levő ember tisztességes munkájával kijavíthatta azo­kat a hibákat, amelyek a kizárás alapjá­ul szolgáltak, s jelentkezhet, hogy meg­szabadult a terhére rótt. gyengeségek tői. Vessük el örökre az ilyen embert? Csak szubjektív előítéletekkel megtöltött kis­polgárok mondhatják ezt és nem marxis­ták. akiknek a fejlődésben való hitük megingathatatlan. Vagy azok vallhatnak ilyen nézeteket, akiknek a marxizmus— leninizmus eszméje holt anyagot jelent Néhány pozitív példa szemléltetően bi­zonyítja, miről van szó. Kiss Zoltán elv­társ, a vasutasszakszervezet területi bi­zottságának elnöke volt Olyan durva po­litikai hibákat követett el, hogy — telje­sen indokoltan — kizárták a pártból. Több éves munkájával bebizonyította, hogy nem alapvető jellembeli bajról, ha­nem súlyosnak minősülő politikai botlás­ról lehet beszélni, a Csongrád megyei párt-végrehajtó bi­zottság visszavette a pártba. Krauzer And­rás vezető beosztás­ban dolgozott és munkájában annyi hi­bát találtak, hogy a leváltása elkerülhe­tetlenné vált Visszaküldték dolgozni a szakmájába. Ott bebizonyította, hogy hű­séges, cselekvő embere a mai tarsada ­munknak. Ügyét ismét megnézték « készü 1 tségénck megfelelően ma a MA™ Szegedi Igazgatóságán dolgozlk. líyen példát elő lehetne hozni nagyon sokat a mi megyénkből ls. De említsük meg a Hajdú-Bihar megyei KlSZ-szerve­zet vezető titkárának ügyét. Ezt az elv­lársat évekkel ezelőtt visszahívtak es el­helyezték egy üzemben azzal, hogy há­rom év múlva ügyére visszatérnek. A há­rom év eltelt,; megvizsgálták a voltKIbú­titkár tevékenységét és az illetékesek megállapították, hogy az elvtárs megbir­kózott saját gyengeségével. Ma — ké­pességeinek megfelelően — a Hajdú-Bi­har megvei pártbizottság ipari osztályá­nak vezetője. E zek a tények és példák azt mutat­ják, hogy az elvi alapokon folyó kádermunka az emberekben való hiten és bizalmon alapul. Szándékosan hoz­tunk egy másik megyéről szól" példát, hogy érzékeltessük: a káderpolitika elvei egyformán érvényesek pártunkban, min­den pártbizottságon és pártszervezetben. S az elvi politika alapján nincs "el­veszett ember*. 11a mégis elkallódnak jó képességű emberek, ilyen esetekben, azok nem a párt és nem a társadalom hibá­jából, hanem saját gyengeségeiknek lesz­nek áldozatai. De ezek a példák szemléle­tesen bizonyítanak amellett is, hogy az ilyen súlyos büntetést (amelyet azonban legvégső esetben alkalmazunk) — munka­körből való felmentés, pártból való kizá­rás — nevelő szándékkal tesszük. Az egyé­nen múlik, megérti-e, miről van szó. Az a baj, hogy ez a szemlélet még nem mindenütt érvényesül a kívánt módon. Valahogyan elsiklik a figyelem e fontos — emberi sorsokat érintő — kérdés fö­lött. Sőt, olyasmivel is találkozunk, hogy a pártból kizárt, büntetett embert úgy ke­zelik ma is, mint akit el kell kerülni az utcán. Amíg "magas beosztásban* dolgo­zott, addig mindenki a barátja volt. a amikor már nem vezető, akkor szép csön­desen elfogynak a "barátok*. Ez nem elvi politikát tükröző gyakorlat, hanem a ve­zető pozíciók barátságát mutatja — és a legszomorúbb az, hogy ebből a felfogásból hiányzik az emberség. Natgy tévedés lenne azt feltételezni, hogy az elvi politika valamiféle engedékenysé­get jelent. Ellenkezőleg: csak szilárd meg­győződésű, a párt tisztaságai óvó, féltő, ellenségeinket felismerő, politikailag tnű­• veit, emberszerető vezetők képesek meg­valósítani. S ez az elvi politika nem bír­ja elviselni az embertelenséget, durvasá­got, ízléstelen haveri szemléletet, az elvte­len klikkezést, a kispolgári légkört, kriti­kátlanságot, az apparátusokban a vezetők­nek szóló talpnyalást és a vezetők gőg­jét. Ez utóbbi esetben minden vezető szá­moljon azzal, hogy akármilyen beosztás­ban dolgozik is, öt a párt és a nép bizal­ma állította arra a helyre, hogy képessé­gei szerint szolgálja szocialista társadal­munkat. És gondoljon arra is, hogy az általa betöltött munkakörre ebben a me­gyében, városainkban és községeinkben jó néhány alkalmas ember él, akiket bármi­kor oda lehet állítani, vezető pozíciókba. Anélkül, hogy a személyiség szerepét le­becsülnénk — az élet igazolja állításun­kat. Tehát nem lehet a "nélkülözhetetlen­séggel* érvényesülni, mert ilyen nincs! Szerény, szorgalmas munkával, őszinte, párthú gondolkodással, tiszta szívvel lehet boldogulni vezető munkakörökben. Más­képpen nem. S ez vonatkozik párt-, álla­mi, gazdasági munkakörökre, a Csongrád megyei pártbizottságtól az alapszervezete­kig, és általában az élet minden területé­re. Tudom, hogy ez nem új: vezetőink szinte kivétel nélkül ismerik ezt a meg­állapítást. Csak ott lehet szilárd elvi politika ká­derügyekben is, ahol a párt és a szocia­lista építés érdekeiből Indul ki a gondo­lat. Ahol alárendelt szerepet kap a szub­jektivitás, ahol a párt adott feladatai dön­tik el a személyi kérdéseket is. Ahol elv­társiasan nyílt, jó szándékú, segítő és kri­tikai légkör uralkodik és ebben a vélemé­nye™ 'élelem nélkül felszínre kerülhetnek. 1 érdemes megvizsgálni vezető elvtár­Jj sainknak önmagukat és munkahe­lyüket: akad-e változtatni, vagy ki­javítani való személyi kérdések eldöntésé­nek napi gyakorlatában. Olyan légkör uralkodik-e irányításiak alatt működő ap­parátusokban, intézményekben, hivatalok­ban, amely megfelel a párt és a dolgozó tömegek érdekeinek. Ilyen természetű önvizsgálódás csak eredménnyel, haszonnal jár minden eset. ben. Erre annál is inkább szükség van, mert kádermunkánkban, a marxista—le­ninista elvek érvényesítése alapján nagy eredményeket értünk el es ha nem vigyá­zunk, ezek az eredmények olyan érzést keltenek bennünk, hogy teljesen rendben mennek a dolgok. Pedig ez nem egészen így áll. Mint mindenütt, itt is nagyon- sok tennivaló akad még. amit nekünk kell el­végeznünk, mert helyettünk senki el nem végzi ezt a munkát sem. S a munkások, parasztok, értelmiségiek, a dolgozó tömegek igazságérzetének impo­nál, ha mindenütt látják a pártpolitika helyes érvényesítését, úgy, ahogyan az élet megkívánja, mert a Központi Bizottság által kialakított pártpolitikai elvek mar­xista—leninista világnézetből és az élet követelményeiből indulnak kl

Next

/
Oldalképek
Tartalom