Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-26 / 279. szám

Szombat. 1960. november 26. Élelmiszeripari szakemberek kétnapos értekezlete Győrött A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesület Győrött kétnapos országos tanácskozást rendezett. Az ország minden részéből összegyűlt élelmiszeripari szakemberek előtt, a városi tanácsház nagytermében pénteken délelőtt Gulyás Béla, az Élelmezésügyi Minisztérium műszaki főosztályának vezetője tartott előadást az élelmiszeripar ötéves tervéről. A terv a helyes táplálkozás elvei szerint gondoskodik a lakosság ellátásáról Folytatják új tartósítási eljárások bevezetését A háziasszonyok munkájának megkönnyítésére tovább fejlesztik az élelmiszerek kisfogyasztói csomagolását, a félkész- és készételek előállítását. Az állami élelmiszeripari termelésnek 29,6 százalékos növelését 16,1 százalékos termelékenység növekedéssel kívánják elérni. Az átlagosnál jobban fejlesztik a hűtőipart, a baromfifeldolgozó, a tej- a konzerv-, a cukor-, a sütöés az édesipart. A termelékenységet gépesítéssel, automatizálással növelik. Uj iparágat alakítanak ki, a takarmánygyártó ipart, öt év alatt száz takarmánykeverékgyártó telepet alapítanak, hogy új takarmány fajtákkal segítsék az állattenyésztést. Vasárnap szerzői est az újságíróklubban Az Ujságiróklubban — a kiadott klubnaptártól eltérően — holnap, vasárnap es te 8 őral kezdettel rendezik meg Tóth Béla szegedi prózaíró szerzői estjét Az írót Kiss Lajos egyetemi adjunktus mutatja be a közönségnek, majd Kovács János, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, Lakwer Anna, Molnár Éva és Kopasz György, az egyetemi szavaiékor tagjai olvasnak fel regényrészletet, novellát, mesét és irodalmi riportot Tóth Béla írásaiból. A szerzői est nyilvános minden érdeklődőt szívesen látnak. A művelődési otthonok váljanak a tudás, a kulturális felemelkedés apró váraivá * Tanácskozás az egységes művelődéspolitikai munka feladatairól A szakszervezetek és a városi tanács művelődési otthonainak vezetői közel ötórás megbeszélést tartattak csütörtökön a KPVDSZ Művelődési Otthonban. A megbeszélés tárgya — »A szegedi művelődési otthonok további feladatai a város egységes művelődéspolitikájának kialakításában* — nagyon időszerű volt már, s talán hamarabb kellett volna ez a megbeszélés. Ám jobb későn, mint soha. Mostanában ugyanis sok bíráló megjegyzés hangzott elegyes művelődési otthonokra, éspedig a szakszervezetiekre általában. A szórakozás és művelődés aránya Nem titok, hogy a művelődési otthonok szerepe a szocialista tudatforma kialakításának segítése a maguk eszközeivel, a szórakoztatás és a szórakozás új tartalmi jegyeivel. S ezt a hivatást betölteni nemes feladat minden egyes művelődési otthonnak, legyen az szakszervezeti, vagy tanácsi felügyelet, irányítás alatt. A feladat és a megvalósítás között sok esetben azonban ellentét van, azaz kevés anyagi eszköz áll rendelkezésre egy-egy művelődési otthon zavartalan működésére. S éppen ezért egyes művelődési otthonok kénytelenek engedni a nemes cél rovására, amikor csak nagybevételű, táncos rendezvényeket honosítanak meg szombat és vasárnap estéken. Ez jellemző a Juhász Gyula és a Petőfi Sándor nevét viselő művelődési otthonokra. Az előbbi esetében a bevételi forrás 80 százalékát jelentik a csak táncos esték. S hogy a viszonylag olcsó szórakozási lehetőség nem kívánatos viselkedésű elemeket is odavonz a fiatalság soraiból — az szinte egyenesen következik abból a tényből, hogy a szombat és vasárnap esti össztáncokon kívül más rendezvényeket, illetve kulturális lehetőségeket nem tudnak olyan erővel nyújtani ezek a művelődési otthonok, mint a táncot, amelyre az anyagiak miatt különben is rá vannak utalva. De ha már így van — s ez elég rossz —, akkor legalább keresnénk is az egészségesebb megoldást, hogy a rendbontókat ne társadalmi rendőrök, erősített rendezőgárda tartsa féken, hanem maga a fiatalság — amely zavartalanul akar szórakozni — ebrudalja ki a renitenskedőket Ha ilyen törzsgárdát hoznának létre a szóbanforgó művelődési otthonok, se jóízlésű, kulturált fiatalokra támaszkodnának is, akkor egyesek kitiltásának bejegyzéséhez nem kellenének különféle "feketekönyvek*. A másik tény pedig az, hogy művelődési otthonainkban ott vannak a büféknek nevezett söntések, s ha égetett szeszesitalokat már nem is, más szeszesitalokat azonban még zavartalanul árusítanak. Büfé vagy söntés? S "érdekes*, ennek szükséges volta, vagy elvetése megítélésében sajnos, a műA Ovwzhf {íu zdete Táti ThaÜMxl Új magyar film Mikszáth ismert regényé- egyezés csak erőssége a filmből immár harmadízben ké- nek. szített filmet a magyar film- A többi főszerepben Ura y gyártás, ezúttal Gertler Tivadar, Krencse y MaViktor rendezésében. A for- riann, György László. P ágatókönyvíró, Thurzó Gá- ger Antal, Fónay Márta, bor és a rendező jó érzékkel S zakáts Miklós, M e zey formálta meg a film eszkö- Mária, Pécsi • Sándor, zeivel Mikszáth regényének Kaló Flórián, Bodrogi tipikus figuráit, s jól kari- Gyula és mások játékával kírozta a dzsentrivilág alko- találkozunk. Mint Kopernyát. A bátor lépések rend- niczky. kitűnő alakítást szerint sikert eredményez- nyújt György László, s Uray nek, s ezúttal is ez bizonyo- Tivadar Noszty Pálja is a sodott be két fiatal színész- maga helyén van. Páger Anjelölt tehetségére építve. tal Tóth Mihálya inkább Tóth Marit Petényi Ilo- okos újgazdag, sem mint érna, Noszty Ferit pedig zelmes apa, aki a lányát Mécs Károly főiskolai hall- épp olyan jó házasságban gató alakítja sikeresen. Pe- akarja látni, mint dollárjai fényi Ilona Tóth Marija ked- biztos jövőjű befektetését a vesen naiv, szerelmes kis- honi javakban. Krencsey lány, s eszközei tiszták, egy- Mariann játéka viszont keszerüek. Tóth Mari megfor- vesebb, mint egy epizódistáé, múlásánál azonban jóval si- Kaló Flóriáné ugyanakkor kerültebb Noszty Feri alak- emlékezetesebb, pedig csak ja. Mécs Károly Noszty Fe- egy villanásnyi ideig van rije az a számító, kegyetlen- «*«««; Máli néni szerepé. .. , . , ben Mezey Mária a számító ségeben hideg es konyörte- Noszty.familia érdemes csellen hozományvadász, aki szövője. mindent és mindenkit fel- Pásztor István operatőrúg, aki szerencséje elé akar- rí munkája hűen tükrözi egy na állni. Vonásai tökélete- letűnt világ talmi csillogáson. egyeznek Mikszáth re- sál. Vincze Ottó zenéje pénybeU ifjú hősével, s ez ta hangulatos. velődési otthonok most egybegyűlt testülete sem tudott egyöntetűen állást foglalni. Húzódoztak tőle, mint parazsat a kézbevenni. Csehszlovák elvtársaink ebben a kérdésben határozottabban jártak el: művelődési otthonaikból száműzték mindenféle szeszesital árusítását, megtartva természetesen a büfék igazi szerepét, az üdítő italokra és cukrászati készítményekre. Mert mi keresnivalója van a szeszesitalárusításnak a művelődési otthonokban, a tudás, az emelkedettebb emberréválás, a nemes szórakozás apró váraiban? Semmi, még abban az esetben sem, ha -csak* össztáncról van szó. A táncoktatás dzsungelja Nem véletlen, hogy a művelődési otthonok vezetőinek megbeszélése a fentebbi címben jelölt általános tartalomtól nagyon-nagyon eltávolodott, s fő problémává vált a táncestek megvitatása. Kellenek és igenis szükségesek ezek az esték. De ezek egymagukban kevesebbet jelentenek a semminél, még ha többnek látszanak is. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a művelődési otthonok — s ez már általánosan érvényes megállapítás — nem töltik be szerepüket a helyes táncoktatásban, tánctanításban, s általában egész társastánc-oktatásunk elöregedett, legalább is Szegeden. — A társastáncoktatók egyébként sem nagy létszámú sorába ma még szinte lehetetlen bejut* ni fiatal tehetségeknek. A bástyákat féltve, védi egy idősebb generáció, s ez a féltve védés nagyon is anyagi természetű. Rendkívül jól jövedelmező ugyanis néhányaknak a táncoktatás, s az már éppenséggel nem közömbös számukra, hogy a kereseti lehetőség hányfelé oszlik meg — fogalmazták meg a művelődési otthonok vezetőn Ha viszont ;gy van s ezt nem ártana tüzetesebben is megvizsgálni, éppen a városi tanács művelődésügyi osztályának —, akkor a művelődési otthonok maguk tehetnek róla, nem is beszélve a környező községekről, amelyek ugyancsak szűz területek a korlátlan jövedelmű "maszek* táncoktatásnak. Ugy véljük, a szegedi művelődési otthonok vezetőinek tanácskozása megérdemelte a figyelmet, amelylyel kísértük, még akkor is, ha csak a szeszesitaloknak a művelődési otthonban való létjogosultsága feletti vita és a táncoktatás dzsungelje szerepelt is jobbára a napirenden, amely eleve más akart lenni. Az aktualitás úgy hozta, hogy a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa törje most a fejét a társadalmat kielégítő megoldásokon, ha •-csak* ebben a két -mell ék kérdés*-ben is. T. R. Lerongyolódás és megalázás után ÚJRA SZEGEDEN Négy évig tartott Tóth István szerszámlakatos kálváriája »A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely*. Tóth István, Szeged, Francia u. 9. szám alatti lakos 1957. január 26-ig nern fogadta el ezt a nagy igazságot, s ezért kegyetlenül megbűnhődött. Ügy jött haza írét nappal ezelőtt családjával együtt, mint a koldusok koldusa: teljesen lerongyolódva és megalázva. Megtanulta egy életre, sőt utódaira is tizedíziglen, hogy csak a hazai földön lehet és kell becsülettel élni és meghalni — ahogyan a költő mondja. Hitetlen volt húszéves fejjel, s ennek fizette meg az árát A Zákány utcai Vasipari Ktsz-ben, ahol géplakatos ifjúmunkásként dolgozott és megkeresett havi ezerhatszázat, csak legyintett a kommunisták szavaira: "Nekem ugyan mesélhetnek, hogy Nyugaton ofyan nehéz az élet...* Miért, s hová? Most már egyáltalán nem mond ilyet. Most már csak siratja az eltékozolt négy esztendőt és az egészségét, amit hiú ábrándjaival együtt odahagyott Braziliában. Két napja már, hogy itthon a család, de sem a sötét hajú, fekete szemű fiatalasszony, sem a legyengült szervezetű férfi nem hiszi, nem képes még elhinni, hogy beteljesült leghőbb vágyuk. A szülői szeretettől övezve úgy járnakkelnek a barátságos kis lakásban, mint valami csodálatos meseországban, amely lehetséges, hogy csak álom, és ők megint kíméletlenül felébrednek a sivár valóságra. Mert bizony nagyon sokszor álmodták ők fényes nappal ls Rio de Janeiro egyik nyomorúságos kerületében, ahol laktak, hogy otthon, a Tisza-part fövényén sétálnak a gyerekekkel és nem gond számukra sem a holnap, sem a holnapután ... Ketten indultak el és négyen érkeztek haza. Szinte pucéron. Amikor idősebb Tóthné kapunyitáskor meglátta alig 24 esztendős fiát egy szál női blúzban vacogva állni a küszöbön, jó ideig szólni sem tudott a fájdalomtól. A feleségén és a két kisgyereken kívül nem hozott haza semmit a világon. Ott kint, a gyötrelmek földjén született a hároméves Pityu és a kétéves Janika. Egyik sem tud egy szót sem magyarul, csak mutogatnak és gagyognak valami idegen és érthetetlen nyelven. Az eleven szemű Janika igen barátkozó természetű, örvendezve ugrándozik minden idegen láttán. "Szókészletéből* azonban mindössze az olasz "csaó* szót lehet kihámozni, állítólag azt is a 11 napig tartó hajóúton tanulta el a vele sokat foglalkozó olaszoktól. Az édesanyja nyelve teljesen idegen a kisfiú számára. Tóth Istvánnénak nem volt ideje arra, hogy foglalkozzék gyermekeivel. Dolgoznia kellett, hogy fel ne bukjon ő is valahol az utcán, mint annyi sokan abban a szóval ki sem fejezhető mostoha világban. Miért mentek, hová futottak? A szabadság után? Hiszen ezt a fogalmat nem is értették tökéletesen, annyira fiatalok voltak még. Igaz, sokat elhittek ők is az ellenforradalmárok bősz hazudozásaiból, jóllehet nem politikai okokból fordítottak hátat a szülőföldnek. Mint új házasok kerestek ketten 2900 forintot, amikor minden előzetes bejelentés nélkül. még az elsőszülött gyermeküket is itthagyva a nagyszülőkre, kézbe vették a vándorbotot, s ráléptek a disszidensek útjára. Az indíték tehát nem az ellenséges demagógia volt elsősorban, hanem egy könnyelmű, meggondolatlan elhatározás. (Ezeket a körülményeket vette figyelembe a magyar kormány, amikor lehetővé tette, hogy hazatérhessenek.) Tóth István szülei mindig ellenezték, hogy a fiuk Farkas Gizellát vegye feleségül. Még az esküvő, után sem hagytak nekik békét, s a fiatalok így jutottak el addig a képtelen gondolatig (az akkori helyzetben ez nem volt nagy csoda), hogy valahol Nyugaton teszik zavartalanná kettőjük boldogságát. Nem sikerült. Elsősorban azért nem, mert mint mondották, rettentő sok ott Brazíliában a "szabadság*. Ott a pénzért, a megélhetésért folyó eszeveszett és életre-halálra menő küzdelemben mindenki azt csinál, amit akar. A pénz óriási úr. Ha a rendőr elkapja a tolvajt, néhány cruzeiro ellenében nyomban szabadon is engedi. Napirenden vannak a halálos közlekedési balesetek. Az úrvezető keresztülgázol egy gyalogoson, de nyugodt lelkiismerettel továbbhajt, mert tudja a szabályt: ha egy napig nem fogja el a rendőrség, utána nem is vonhatja senki felelősségre. Szinte mindennapos jelenség Rio perifériáin a kövezetre boruló holttest, hátában a bérgyilkos tőrével. Egyre-másra buknak fel az utcán a szó SZOODS értelmében éhen is az emberek, de senki ügyet sem vet rájuk. Szóval van ott óriási "szabadság*, csak éppen a "szürke kisemberek* nem képesek benne megélni és boldogulni. Nincs abban semmi túlzás, hogy Tóthék az éhhalál Egyhavi lakbér — egyhavi keresel Haza az éhhalál ból elől tántorogtak haza szinte a legutolsó pillanatban. A férj úgy mondta: "Bizonyosan belepusztultam volna, ha még tovább is ott kellett volna maradnunk*. Amikor megvoltak a szükséges papfrok a hajójeggyel együtt és boldog izgalommal szedelőzködni kezdtek, a régóta kint élő magyarok közül egy-kettő kötéldarabot akart nekik adni, mondván: "Kössétek fel inkább magatokat előre, mert Magyarországon úgyis akasztófára visznek mindkettőtöket*. Tóth István azonban meg sem hallgatta ezt a beszédet. Tudta, hogy az illetők, akik ijesztgetni akarták, csak az ellenforradalmi propagandából ismerik az,itthoni életet, ő pedig részese volt tizenegy boldog esztendeig. Mindene megvolt: embersége, jó keresete, biztos jövője. Ezt igyekezett négy év múltán újra visszaszerezni és elhatározásától nem tudta volna már eltéríteni ezer boldogságot kínáló szónok sem. Teljes meggyőződéssel válaszolt egy másik aggodalmaskodónak is a következőképpen: »Mit bánom én, akár öt évet is szívesen leülök, csak otthon lehessek*. Miért utálták meg ennyire a »szabad világot?* Ha részletesen leírnánk, szokványos disszidens-sors bontakoznék ki a történetből. Ezért csak néhány olyan tényt emelünk ki a megrázó visszaemlékezésből, amelyek talán csak a brazil életformára jellemzőek. Kilenchőnapi jugoszláviai lágerélet után kerültek ki a hatalmas dél-amerikai országba, illetve annak egy kis szigetére. Dehogyis várták őket fehérruhás angyalok. Sőt egyáltalán senki nem várta őket. Csak az újabb láger, meg az örökös fekete bab és rizs, amelytől már kezdett lazulni a fogsoruk. Három hónap múlva a testükön keletkezett kiütések jelezték a vitaminhiányt. Ekkor már ki tudja hanyadszor tették szóvá, hogy haza akarnak jönni, de kinevették őket: "Menjetek, ha van pénzetek*. Nem lehet kételkedni Tóthné szavaiban, amikor azt mondja, hogy aki ott megbetegszik, az akár rögtön meg is halhat, senki nem törődik vele. Szemléltető pédaként elmesélte, hogy amikor 6 szülni készült, akkor sem volt mellette senki. Az újszülött Janika kis híján megfulladt Pedig ekkor már nem lágerlakók voltak, 'hanem úgynevezett önálló, független emberek, s főbérlők. Az ember kitanulta a szerszámkészítést, ami Brazíliában is a legkeresettebb mesterségek közé tartozik. így hát Tóth Istvánnak szerencséje volt, s elszegődött egy magyar céghez 25 cruzeiro órabérért. Pontosan annyit keresett egy hónapban, amenynyi lakbért kellett fizetniük. A7. asszonynak is muszáj volt elmennie cselédnek, hogy néha enni is tudjanak valamit. A kisgyermekeket vitte magával. Csak addig volt velük, amíg megetette őket, aztán egy kosárba kötözve sorsukra hagyta mindkettőt. Bölcsőde? Napközi? Talán még nem is hallott az ottani munkás ilyesmiről. Amikor pedig odahaza voltak, állandóan rettegniök kellett a kígyóktól, amelyek valósággal nyüzsögtek a rozoga faházat övező embermagas fűben, továbbá a szúnyogármádiától sem volt nyugtuk egy pillanatig sem. A négy év alatt csupán öthat hónapig éltek jobban, amíg hastífuszt nem kapott a férj. E "jobban élés* azt jelentette, hogy a lakbér nem emésztette fel egészen a keresetet, és táplálkozásra is többet költhettek. Hanem azután be sem mehetett az üzembe. Ott látni sem bírják a beteg munkást. Szociális juttatásról szó sem lehet, s lényegében társadalombiztosítás sincs. Aki egy évig dolgozik egy munkahelyen, azt be lehet ugyan jelenteni valamilyen segélyegylet-félébe, de erről maguk a munkások beszélik le a munkaadót, hogy a betegsegélyzőt ne vonja le a fizetésükből. Talán mondani sem kell. hogy Tóth István is az utóbbiak közé tartozott. Egy magánorvos vizsgálta meg méregdrágán, majd kijelentette: "Baratom, ha életben akar maradni, akkor pihenjen, semmit ne dolgozzék*. Itthon. biztonságban Könnyű volt ezt mondani. De amikor két gyerek várta mindennap az élelmet. A honvágy nagyon sokszor megríkatta őket, de ebben az időben történt, hogy a férfi betegágyára odaült a felesége és egymást átölelve szívszakadóan zokogtak: csak még egyszer megláthatnák Szegedet és szüleiket, soha többé nem lennének hűtlenek hozzájuk. Es most itthon vannak, biztonságban érzik magukat. A férj jár az SZTK-ba, mert a hastífuszból kigyógyult ugyan, de a betegség ráment a szivére és most fullad. A felesége pedig már nagyon menne dolgozni, csak egyelőre még nem tudtak beszélni a négy évvel ezelőtti munkahely vezetőjével. Remélik azonban, hogy most már minden hamarosan és egészen rendbejön. Csak a kálváriát, amit megjártak. azt nem lesznek képesek soha, soha elfelejteni. V