Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-18 / 221. szám

Vasárnap, 1969. szept. II. 2 Amerikai kémek a Szovjetunióban Az Izvesztyija szombat esti száma közli, hogy Alexan­der Geckner, az amerikai belügyminisztérium munka­társa, aki a nyáron az ame­rikai kőolajtársaságok kül­döttségének tagjaként a Szovjetunióban járt, kém volt. Az Egyesült Államok­ból azért küldték a Szovjet­unióba, hogy értesüléseket szerezzen az ország kőolaj­lelőhelyeiről. A küldöttség, amelyet Wil­liam Killer, a Phillips Petro­leum Co. alelnöke vezetett, Baskiria éa Azerbajdzsán kőolajlelőhelyein, a sztálin­grádi, a novokujbisevi, a szizrányi és az ufai kőolaj­finomító vállalatoknál járt Elutazott Magyarországról L. I. Brezsnyev L I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Fártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának meghívására, családjával együtt Magyarországon töltötte szabadságát. Megtekin­tette Budapest nevezetességeit, felkereste az ország több szcp vidékét. L. I. Brezsnyev szombaton elutazott Budapestről. Búcsúztatására a ferihegyi repülőtéren megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai közül dr. Mün­nich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, Marosán György, a Központi Bizottság titkára, Biszku Béla belügyminiszter. Ott volt a budapesti szov­jet nagykövetség több tagja. A búcsúzó vendégek és a búcsúztatásukra megjelent személyiségek rendkívül szívélyes, baráti beszélgetés folytattak. Ennek során L. L Brezsnyev a többi között a következőket mondotta: — Rendkívül Jól éreztem magam és csak köszönetet tudok mondani azért a meleg fogadtatásért, amelyben itt részesítettek. Remélem, hogy még a következő években is I találkozni fogunk. Minden egyes kerülettől külön búcsú­zom el ezekkel a szavakkal: szervusz, kedves Budapest! Az Egyesült Államok magatartása meghiúsította a kongói kérdés rendezését a Biztonsági Tanácsban Ax Egyesült Államok javaslatára szombat estére összehívták az ENSZ-közgyOlés rendkívüli ülését Izgalmas és több mint nyolc órán át tartó vita után a Biztonsági Tanács péntek estéről szombat haj­nalra virradóra befejezte a kongói kérdés vitáját; az ülésen egyik előterjesztett határozati Javaslat sem kap­ta meg a szükséges szavazatokat, igy elvetették azokat. A Biztonsági Tanács ezután az Egyesült Államok Javaslatára megszavazta, hogy a kongói kérdés megtár­gyalására összehívja az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülé­sét Az ülés — magyar idő szerint — szombat este 8 órakor kezdődött eL formában történő visszaállí­tását. A Szovjetunió — szö­gezte le Zorin — mindent el fog követni, hogy a Bizton­sági Tanács határozatait — amelyek változatlanul ér­vényben vannak — betart­sák. A szovjet delegáció veze­tője ellenezte az Egyesült Államoknak az ENSZ-köz­gyűlés rendkívüli ülésének összehívására előterjesztett határozati javaslatát, mi­után a kongói problémát az Az NDK kormánya háromszakaszos leszerelési javaslatot hozott nyilvánosságra Az NDK állandó genfi potsdami egyezményt aláíró TO-ból, illetve a Varsói képviselője szeptember 15- négy állam a békeszerződés Szerződésből. Jelentse be én Hammarskjöldhöz való alapján megállapodik a két semlegessegét, amelyet a továbbítás céljából átnyúj- német állammal aZ összes hitlerellenes koalício veze­totta az ENSZ európai ta- idegen csapatok kivonásáról, tő hatalmai vagy az Egye­gozata ideiglenes vezetőjé- valamint összes támaszpont- sült Nemzetek Szervezete nek Ottó Grotewohl levelét jaik és raktáraik megszün- szavatolhatnának. az NDK kormányának tetéséröl. Ugyanebben a A javasolt intezkedesek leszerelési tárgyú emlékira- szakaszban elpusztítják a ellenőrzésére az emlékirat német fegyveres erők birto- egy ellenőrző szerv felallita­A levél rámutat, hogy oz kában levő rakétafegyvere- sát indítványozza, NDK kormánya szükségesnek ket. paritásos alapon létes.tene­tartja, hogy oz ENSZ-köz- Az NDK kormánya java- nek az NDKNepi Kama­auülés XV ülésszakán, az solja, hogy a harmadik sza- raja és a Nyugatnémet Szo­malLs és tZsTsfe'relfs kJzban (1963-1904) végér- vetrégi Gyűlfe képriselőtóol. vitájában az NDK kormá- vényesen oszlassák fel a valamint a szakszervezetek nyának képviselője is véle- két német állam haderőit és más demokratikus szer­ményt nyilváníthasson a né- és teljesen semmisítsék meg vezetek képviselőiből. metországi leszerelésről. A a fegvvereketi a hadianyag- Az NDK kormánya hang­íSbeTT^NSz'»tií£ üzleteket és a katonai fel- súlyozza hogy Németország rát, segítse elő az NDK szereléseket. Mindkét német újraegyesítése maga a né­kormányának megfelelő államban oszlassák fel a met nép és a két német meghívását. katonai jellegű minisztéri- állam ügye. Az egyesi­léóraMST Nyuffi Né^: umokat, a vezérkarokat, a tés azonban előfeltételezi a ország teljes militarizáiásá- katonaiskolákat Ugyaneb- leszerelést és a békeszerző­ra és atomfelfegyverzésére, ben a szakaszban lépjen kl dés megkötését mindkét né­majd megállapítja, hogy ége- a két „émet állam a NA- met állammal, tő szükség van Németország A Biztonsági Tanács pén- letve ennek a feladatnak ha­tok esti, lapunk zárta után tározati javaslatba valő be­folytatott vitája az első fel- iktatása mellett állt ki. szólaláaok tükrében még biz- Szavazás során a szovjet ENSZ-közgvúlés kedden kez­tatóan alakult. Az afrikai módosító javaslatokat elve- dődő 15. ülésszakán is — országok küldöttei igen ha- tették, a ceyloni—tunéziai egyebek mellett — meg le­tározottan húzták alá, hogy javaslatot pedig 8:3 arány- het tárgyalni. Feltehető — az ENSZ-csapatoknak nem ban — a Szovjetunió és Len- mutatott rá Zorin —, hogy szabad heavatkoznlok a Kon- gyelország ellenszavazataival az Egyesült Államok igyek­gói Köztársaság belügyeibe, szemben — elfogadták. A szik a kongói központi kor­« hogy az ENSZ-nek meg- szovjet szavazat — mivel a mány megbuktatására irá­vannak a lehetőségei a tőr- Szovjetunió állandó tagja a nyúló célját gyorsan elérni, vényes kongói kormány tanácsnak — vétót jelentett, illetve a közgyűlés rendkí­eredményes működését aka- azt. hogy a tanács nem fo- vüli ülésével biztosítani, dályozó belső ellentétek ki- gadta el a javaslatot. Az amerikai javaslatra vé­lcüszöbölésére. Szavazatának megindoklá- gül ls nyolc, ellene pedig A ceyloni és a tuniszi de- sában Zorin rámutatott: el- kettő —" a Szovjetunió és legátus közős határozati ja- járására szükség volt, hogy Lengyelország által leadott vaslata — módosításokkal — megakadályozza a gyarmato- — szavazat jutott, Francia­elfogadható lett volna. A ja- sító hatalmak korábbi kon- ország pedig tartózkodott a vaslat ugyanis azonkívül, gól pozícióinak bármilyen szavazástól. hogy síkraszáll az előző ha- , tározatok megvalósításáért,: felszólít ja. a kongóiakat bel-! ső ellentéteik békés úton tör-! ténő rendezésére, majd mi-1 után helyesnek tartja azi ENSZ Kongóban lévő fegy-i veres erőinek további mú-! ködését, felhívja az ENSZ-! tagállamokat, hogy létesítse-­nek Önkéntes hozzájárulással: kongói alapot, amelyet kongói kormánnyal megállapodás alapján leszerelésére. Az NDK kor­mánya háromszakaszos ter­vet terjeszt elő a két német állam általános és teljes le­szerelésére. Az NDK kormánya az el­ső szakaszra (1960—61) ja­vasolja, hogy mindkét német állam mondjon le az erő­szak alkalmazásáról egy­mással és harmadik állam­mal szemben. Mindkét német állam utasítsa el az atamfegyverkezést, határoz­za el, hogy nem vásárol ve­gyi- és baktériumfegyvert, valamint nem kapcsolódik bele ilyen fegyverek külföl­di kipróbálásába. Az NDK kormányának javaslata szerint ugyancsak az el só szakaszban kötnék meg a békeszerződést a két német állammal és tennék Nyugat-Berlint demilitari­zált szabná várossá. E cél­ból a hitlerellenes koalíció tagállamai békeértekezletet hívnak Össze, amelven a két német állam képviselői is részt vesznek. A második szakaszban (136?) mindkét német állam csökkenti fegyvere* erőit, és tótfwerzetét. lemond a had­kötelezettségről. Nyuffat-Né­metorszázban érvényteleníti az általános ségről szóló hadkötelezett­tő rvényt. A Ki kell használni minden lehetőséget az ellenséges viszony kiküszöbölésére — indítványozza az Egyealilt Államokhoz küldött szovjet jegyzék A szovjet kormány vála- említett korlátozások Indok­szolt az Egyesült Államok lására felhozott, majd kife­kormányának szeptember jezi sajnálkozását amiatti 13-1 jegyzékére. Az amerikai hogy az amerikai kormány, jegyzék válasz volt arra a a jelek szerint, továbbra is két Jegyzékre, amelyben a ugyanolyan ellenséges illát­szovjet kormány tiltakozott pontra helyezkedik, mint a az ellen, hogy korlátozni négy hatalom párizsi kor­szándékoznak Hruscsovnak mányfői találkozójának elő­az ENSZ-közgyűlés 15. ülés- estéjén. szakán résztvevő szoviet kül- A szovjet kormány kiíeje­döttség vezetőjének mozgási zi mély meggyőződését, hogy szabadságát New York-ban. kölcsönösen ki kell hatznál­Az amerikai kormány szép- ni minden lehetőséaet, s tember 13-1 jegyzékében to- »két atomnagyhatalom kö­vábbra ls kitartott törvény- zött kialakult ellensioes vi­telen elhatározása mellett. tzony kiküszöbölésére.* A szovjet kormány pén te- a béke érdekel azt köve­ken átnyújtott válaszjegyzé- telik — jelenti ki a szovjet kében kijelentette, hogy az kormány —, hogy a felelős amerikai kormányt terheli a államférfiak rendelkezzenek felelősség, ha az ENSZ-köz- eiég akaraterővel és a józan gyűlés feszült légkörben vég- észtől vezettetve küzdiék la zi majd munkáját. a személyes ellenségeske­A szovjet kormány klje- dést, s egész tevékenységüket lenti, hogy nem ért egyet rendeljék alá a béke meg­azokkal az érvekkel, am&lva- szilárdításának, az államközi ket az amerikai kormány az kapcsolatok megjavításának. Bonni problémák az ENSZ-közgyülés ú| ülésszakának előestfén « Két nap múlva, kedden nyugati hatalmak állítólag a való: kezdődik meg az ENSZ-köz- legkomolyabban kívánnak hasz-: gyűlés eddigi legnagyobb je- egy ilyen tervről a Szovjet­em egyébként a szovjet ENSZ-delegáció első számú törekvése is —, akkor afe­trlssza kell állítani Német- állam egyesítését egy semle­ország 1871. évi határait*. (?) ges Németország keretein S ezek a kijelentések rövid- belül ismét fontolóra vették del a nyugatnémet táDorno- azok, akiknek ez feladatuk, kl kar emlékiratainak köz- Ami pedig a bonni kor­zététele után és a Felső Szi- „„„„,, lézia, valamint a Szudéta- mánynak egy semleges Né" vidék visszaszerzését köve- metországgal szembeni el­telő Irredenta kampányok lenvetéseit Illeti, az Igazság időszakában hangzanak el, az, hogy csak a német mili­SKLÍ^éS?"^ tarísta és fasiszta kormányok­nak voltak ilyen ellenveté­az nálnának fel. Végül a ceylo-: lentőségű, tizenötödik ülés- unióval, illetve az érdekelt lett sem lehet szemet húny- valóság az, nl—tuniszi javaslat felhívta szaka- ame,y egyben 32 &zI országokkal tárgyalni. . _„,__ . ,„ .. , , 1-külpolitikai szezon* kezde- u ... , az ENSZ tagállamait, tartóz- S téne£"ls szám(t. Az, hogy az ,ud"{' _ kodjanak a Kongói Köztár- j ülésszak megnyitóján riszt vífi SÍ^ való felszerelésre tartson MAÉFL tető cselekményektől. gatnémet államférfi szájá­ból. Pedig nagyon ls ni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság egyenlőségi ala­pon nukleáris fegyverekkel biztonságát veszélyez- j vesz Hruscsov és kívüle még s°kban- Tény azonban, hogy jellemzí porosz modorban . . . .... y ! .H..UH,../ ... Y a nyugatnémet kormányt de- ' * Zorin, a Szovjetunió kép­viselője a -Kongó- kifejezés helyett a -kongói központi kormány- kifejezést kérte beiktatni s annak beiktatá­sát is szükségesnek tartotta, hogy az ENSZ-csapatok ne avatkozzanak be a Kongói Köztársaság belügyeibe, vé­gül pedig Kongó területi egységének és politikai füg­getlenségének biztosítását, 11­: előreláthatóan _ ^o ^ország ^ égb61 lecsap6 vmám_ ként érte az említett állító­lagos, Németország jövőjére ve történi jelentősé- -atkozó^jav^lat.^s^nt : állam*, illetve kormányfője Mit Indítványozott Zorin?:'? ~ » ?ír?,ű ' j francia lap kifejezésével él­leg~ máris lépéseket "tett, megfogalmazott tábornoki emlékiratokon és jegyzéke­ken keresztül — igényt — Olyan magatartás ez — álla­pítja meg e követeléssel kap amit a Le Monde című francia •'<]­ság külpolitikai rovatveze­tője írt, megállapítva, hogy . „„ ,,„, ... -e területek követelése any- hoav egv 70 mtllu>' Német­nui, mint a harmadik világ- ország, amely nagy gazda­seik, a józanul gondolkodó német közvélemény nagy többségének soha. Az ugyanis. háború kirobbantását várni*. A szövetségi kormány ide­geit kétségkívül megviselték , , _ ...... . az elmúlt hetek eseményei, valamint fekvésénél fogva sági és katonai potenciált képvisel, e két tényezőnél. újabb ülésszakát. Pár nappal ezelőtt, ENSZ hogy egy esetleges ilyen ja­vaslat előterjesztésekor meg­körökben, de nyugati diplo- akadályozza az események ezek között ls azok az Intéz­kedések, amelyeket az NDK kormánya Jelentett be terű­jegyzék —, mintha nem kö* leto bi^ságának megóvá- magyarázata lehet vetkezett volna be Ntmetor- sára- A* NDK kormány a Borúihoz szeptember 3-1, intézett szovjet nem lehet semleges, csak a hatalmi és az európai hege­móniára törekvés erőlte­mata--berkekben-, sőt a reá nézve nagyon kedvezőt- szAg feltételnélküli meg­Moszkvába akkreditált nyu- alakulásának menetét, gatl nagykövetségek -háza- arra val6 hivatkozással, táján- is egyre több szó hogy -Németországbftn soha­esett arról, hogy — mint e ae^ vojt semlegességi érzü­körökben állítják, valószínű- }et> mivel hiányoznak ennek adása. Hasonlóan aggasztó a nyugatnémet kormánynak az a magatartása is, amely­kötelezővé tette a Nyugat- P^n, elfogadható álláspont Németországból Kelet-Ber- pedig semmiképpen sem. linbe utazók számára az elő- r,_ . , . zetes engedély megszerzi- E'*6 v U * " %,,„,„„, azoknak is utópisztikus meg­I&UnTőÍ'* NDK ^TrülTn^át °=k ^ ^ ieg7 Szovjet, va^mas ^n^ Tf^ Tdo^ ^ "l^V'i S^Ítil ^ ^nTZT^T h^ szocialista, ország kezdemé- ságrt*. r^ansS^^^Slen* ntóT A "kórmS ^ ^Jff követeléseit, sőt, mlniszte- -erélyes ellenintézkedéseket- • ff , * rel részéről U elhangzanak helyezett kilátásba, tót a ^ J^ ttósotot olyan bejelentések és lgé- három nyugati hatalmat ls már tuUokat nyek, amelyek elképesztik befolyásolni igyekezett VC,;KCZ6U a NATO-hatalmak közvéle- -Moszkva elleni fellépésre-, ményét is. Von Hassel, Az angol, a francia ét az nyezésének eredményeként Hogy ez mennyire nincs — valamilyen formában na- így, nem nehéz bebizonyíta­plrendre kerül Németország ni. Ehhez azonban a jelen­kérdési, pontosabban az a legí helyzet megítéléséből I ni L 4 t,' javaslat, hogy az ENSZ- kell kiindulni, abból, hogy jarques UUClOS Ddieg • közgyűlés tárgyalja meg an- az egész világ elérkezettnek _ _ _ • nak lehetőségét, miként le- látja az időt a jelenlegi nem* "^„t-LT* ",¥,17' ámerikaT' kormány" azonban ° Német Szövetségi K c a^TöS ! ITtó' df Xl^tZt trrált * saság kormányának. Ha cia lap közlése szerint Jac-; látható időn belül a német járó háborús veszélyek kikü* ques Duclos, a Francia Kom-; nép érdekeinek megfelelően szöbölésére. Ezt elsősorban a munista Párt Politikai Bl-• rendezni. Az említett -Jól- leszerelés terén folytatandó zottságának tagja, aki sza-! értesült* diplomaták már tárgyalások eredményeitől le­badságát a Szovjetunióban • kész, előterjesztésre váró ter- het is kell remélni. S ami­az emberiséggel szemben, újabb próbának helye nincs. S ha tetszik ez Német Szövetségi Köztár­tölti, szívműködésének köny-i vekről is 'tudnak, amelyek kor azt várja a'vUág, hogy ^Xf^oaTTissz nyebb természetű elégtelen- í egyike egy semleges Német- ezek a tárgyalások minél ' sége miatt orvo6i kezelés-: ország megteremtését indít- előbb kezdődjenek meg és ben részesült 'ványozná, sőt azt is, hogy a hozzanak eredményeket — német tartomány miniszter- nem sietett teljesíteni a elnöke és Adenauer helyet- bonni kérést, mivel az NDK rX^SS rafa (Zn?6b?n7éld7u?Zm ^ ^^ ^ átallotta szeptember 3-án ^-ehen** cselekedetet nagyon csábító gondolat — kijelen- Mindezt betetézte a lapunk a Nyugat számára is. Ponto­hogy -vissza kell sze- más helyén ismertetett NDK sabban: egyre inkább azzá rezni a hitleristák által el- leszerelési terv t annak le- válik, kótyavetyélt területeket és hetősége, hogy a két német Perényl István

Next

/
Oldalképek
Tartalom