Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-17 / 220. szám

5 Szombat, 1960. szeptember 17. Altalános és középiskolás diákok nejn látogathatják a filmszínházak esti előadásait Néhány héttel ezelőtt la- zik, a 10, illetve 14 éven punkban, a -Segítsünk egy- aluliaknak nem ajánlott máson* rovatunkban cikk jelzés csupán tájékoztató jelent meg, melynek írója jellegű és ezt elsősorban a kifogásolta, hogy a mozi- szülőknek és az ifjúságnak plakátok rendszeresen köz- kell figyelembe venni, lik, hogy a műsoron levő Tóth József igazgató film melyik kornak aján- ezenkívül elmondta, hogy lott, illetve nem ajánlott, egy újabb rendelkezés ér­s ugyanakkor senki sem telmében a filmszínház ellenőrzi, 'milyen korú gyer- utolsó előadását még szülői mekek látogatják az elő- kísérettel sem látogathatják adást. az általános és középisko­A panasszal felkerestük Iák tanulói. Ha á szülők Tóth Józsefet, a Szabadság mégis ragaszkodnának eh­Filmszínház igazgatóját, aki hez. az esetben az osztály­elmondta hogy a Művelő- fönökök írásbeli engedélye desugyi Minisztérium ren- .... „ delete értelmében a -csak szukscges' Ez utobbl sza" 18 éven felülieknek* jelzés báIy betartását szigorúan tiltó hatályú, s ezt fllenőr- ellenőrzik. tgvesebb ifiszerüzlet lati nyi va vasárnap A városi tanács kereske­delmi osztálya a hűvösebb idő beálltával ismét szabá­lyozta a vasárnap nyitva tartó üzletek rendjét. Szep­tember 18-tól vasárnapon­ként mindössze öt üzlet tart nyitva Szegeden, még­pedig a 8-os Széchenyi té­ri, a 62-es Szilléri sugárúti, a 66-os Marx téri fűszer­üzlet és a 40-es Széchenyi téri húsbolt. Ezenkívül va­sárnap is üzemel a földmű­vesszövetkezet Szent István téri tej szaküzlete. A va­sárnapra járó jegyes tejet a fogyasztók ezentúl szom­baton kapják meg az üz­letekben. plébános polgári peres ügye nem lehet élni*, szerepelt A cikkben foglal- Káta Endre mondotta takra különösen érzékenyen te délelőtti színházi le­reagáltak Szegedi N^nzeti Ezélgetés közben. „Azok kö_ Színház művészei és dolgo- zé a kevesek közé tartoztam, zoi, akik joggal tiltakoznak akivel Megyesi egyáltalán ZL^r^F, * „"lEZT ^baállt. Zárkózottságát kü Megyesi Pál ügye összeegyeztethetetlen a művészi magatartással és erkölccsel A „Két úr szolgája" címíí cikkünk visszhangja Aznapi beszédtéma volt »Megyesi különc volt — csőnsorozat, a több mint városszerte és különösen mondotta Kormos Lajos —, százezer forint, amit ezeddig színházi körökben a lapunk nem tartozott a szorosan még nem fizetett vissza, s tegnapi számában megjelent vett színházi kollektívához, amely miatt komromittáló -Két tír szolgája* című cikk, tudtom szerint még barátja pörbe keveredett. Mindene amelyben Megyesi Pál ope- sem volt körünkben. Magá- megvolt, művészi kvíilitásá­raénekes és a mihályteleki nos farkas volt, így pedig nak megfelelő fizetése, a kö­rónség megbecsülése, egyszó­val mindaz, amit csak mű­tegnap délelőtti színházi be- vész ebben az országban munkája után kaphat*. -Súlyosan kompromittálta • L-l , , , > . ... ., . magát Megyesi Pál a közön­" SÍ lönc "togatartásnak véltem, ség előtt - jelentette ki Ká­tast vonna le a színház mű- amelvet imv ítéltem mee vészeiről ameiyet ugy íieitem meg, u Endre —, s ezek után eszeiről. hogy attbl még lehet valaki .... ' A Szegedi Nemzett Szín- rendes ember. Az újságban lt\em ^replése szinte el­húz vezető művészei közül közölt tények viszont meg- képzelhetetlen. Magatartásá­Kormos Lajos például be- döbbentettek, s szinte sze- nak nagyon és alapvetően szélgetések során a többi mély szerint, mint a Szegedi meg kell változnia ahhoz között kijelentette: -Bárki Nemzeti Színház tagjának, h .. is lenne Megyesi Pál helyé- rosszul esett Megyesi Pál " , . y ieireiepeset ben, az illetőt a legmesszebb- cselekedete, mert úgy ér- helyrehozza, s művészi hi­menően elítélném hasonló zem< hogy vele engem is telét ismét visszaállítsa.* cselekedetéért. Megyesi ügye megbántott. Megyesi ügye farizeusi megnyilatkozás viszont nem a színháznak, volt, még ha úgy nézem is, művészeinek és dolgozóinak hogy valaki vallási maga- az ügye, s éppen ezért na­tartását arra használja fel, Krí>n elítélem érte. Sajnos, mintha adna, ugyanakkor magával rántotta Kerpely megvágja az egyházat. Me- Juditot is, akit viszont nem gyesi ügye összeegyeztethe- lehet Megyesi magatartásá­tetlen a művészi magatartás- val azonosítani*. sal, s az ellen egyenesen til- -Hová költötte azt a ten­takozunk, hogy ebből bárki ger sok pénzt — kiáltott fel is általánosításokba bocsát- Kátay —, hiszen megszokott kőzzék, mert soraink között életmódján meg sem lát­ilyen esetek nem szoktak szőtt a mlhályteleki egyház­előfordulni*. község pénzéből fölvett kői­Lebontottuk a ku^sszákat?... , Városnéző" séta — a szabadtéri játékok után Milyen lélekemelő látvány Pedig — legalább a me- mindig a kirakatverseny ide­volt azokban a hetekben az leg napokban — a bennszü- jéből származó dekoráció dí­a lázas sürgés-forgás, az a lőtt szegediek is szívesen el- 6zeleg a kirakatokban. Mint nagy igyekezet és izgalom, gyönyörködnének a világító például a Széchenyi téri aminek magunk is részesei vbltunk, 6 amely eredmé­nyeképp Szeged valóban pompájában, -ünneplőbe öltözötten* várta vendégeit. És a vendégek mennyi dicsérő, hálás szóval viszonozták a vendéglátást! De akkor valóban gondo­zottak, tiszták voltak a vá­szökőkút sokat emlegetett, Édességboltban, az Aján­de annál kevesebbet látott dékboltban, vagy a Cseme­geboltban a Kárász utcán. Az Állami Áruház kirakatait Alkalmi fényreklám? most rendezték negyedszer a Azt viszont a hűvösebb Rzabadtéri játékok befejezése időjárásnak sem tulajdonít­hatjuk, hogy a szintén lát- , va" aztan másfele kira­ványosság számba menő katdekoráeio 1S. Már egy­ros utcái, virágok nyíltak a fényreklám a Klauzál szer írtunk a Nagy Jenö házak előtt. - -*ri— n/r ••*— —­téri Ajándékbolt fölött a sza- a"Kiss Menyhért utca sar­badtérj játékok befejezésé- kán lévő ugynevezett-Bón­vel egyidőben beszüntette az p^-holt kirakatairól. AK­Allami Biztosító népszerű- k<f rendbehoztak a kiraka­sitését, s azóta sem gyúlnak tokat- d« most. ismét por es ki az esti sötétség beálltával P°kháI° felhőzi be a kira­a magasban a különböző kabban hónapok óta poro­••Dálmakert* v^tófonatú színű neoncsövek. sodó szmehagyott kelméket, -pálmákért* vesszoionaiu „éhánv alka- lU-ott rozsdásodó bádogedé­szekei megüresedtek es... usaK arra anenany ama- mindenféle iobb De hadd mondjuk el vég- kitették: a fényrek- TÁlL^ re, amű mostam -városnéző* ^S^^JékaJ^TÍ Nem lehetne egyszer « jövő évi szabadtéri játékok mindenkorra rendbehozni a n„ . . . . .. .. kezdetéig? Ha elromlott a Bongeszboltnak a vásárlóko­Megírtuk annak idejen, ^^^ miért nem ja. zonseget a böngészéstől csak ,„„ „ r, A w ~ „ vít]ák meg? < milyen muJn„ elriasztó kirakatait? kát végeztek a fényreklám Kiértünk a Széchényi tér­készítői, ha máris elromlott, fe; aho1 veg,r« ,mar elkeszül­máris tönkrement ez a kü- ,tekj a szabadién játékok lönben nem túlságosan bo- kezdetere tervezett modem nyolult és érzékeny beren- hirlaparus-pavilonok. Az igaz dezés. S ha már itt vagyunk a kórzón, nézzünk szét egy ki­csit az üzletek házatáján is. „Elszökött" a szökőkút? Aztán a Beloiannisz téren kialudt a rivaldafény. Az ut­cák forgalma észrevehetően csökkent, a Klauzál téri sétánk alkalmával tapasztal tunk. hogy a DÁV és a Kertészeti Vállalat dolgozói társadalmi munkával kibővítették és vi­lágítással szerelték fel a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkutat. Erről a világító szökőkút­ról szeretnénk ismét szót ej­teni. Válóban kedves lát­ványt nyújtottak a négy ref­lektor sugarainak kereszttii­ugyan, hogy a szabadtéri já­tékok már régen befejeződ­tek, de sebaj! Fő az, hogy elkészült a két hírlappavilon és most már nincs szükség zében magasba szökő vízsu- fi feledékenység kirakatai a torét elcsúfító régi deszka­rroyolr TV/Tóo* omilrAr nTnnfnt- ' garák. Már amikor nyújtot­tak. Mert a szabadtéri játé­Rád ióműsor Szombat KOSSUTH-RADIO részletelt. 13, 1 u .itA-i inHniÁ i in Hl- gatóinknak. 13,50 Hétvége ... „!•* .J&ócz -induló. 4,30 Hl- Kö ű zene u ,„ Gyermekkor J HH-hPn®_4'oo és költészet. 14,40 Tánczene. aKPmék szín- ".55 Műsorismertetés. 15,00 Hl­™ 1 in HirnF rtfl ál rek, közérdekű közlemények, hazi műsor. 5,30 Hírek, ldöja- • ln Elő_ rásjelentés. 6,20 Orvosi tana- _Idö járMjaentes., "ii'LÍÍ:. C.sok. 6,40 Hirdetőoszlop. 6,59 vassunk? 13,00 Népszerű opera­Válaszolank naU­szóval — muzsikával. Közben: ?HSL J' I 16.00-16,16 Hét nap a külpoli­•p, J íl! , Tffl tikában. 17,00-17,15 Hírek. 17,50 iiteif!;- h.ínpvjp,ípnv és mo- Gondolat. 18,30 Szív küldi sziv­Színhaz-, hangverseny- és mo 8zfveSen. 19,05 Helikopter­z:musor. 7,59 Mojelzés. 8 00 Mu- szovjet főváros felett, surismertetes időjárás elentés 8 Nagy mesterek muzsiká­éra 08 Technikai szünet 8,10 ^ ^ éjszakát> gyere­Lányok, asszonyok... 8 30 Ka- / ' * Esti krónika, ldő­„^.iíemrőL járásjelentés. 20,30 Házadsággal későn." Versek a szerelemről ke?dödik 22 00 Hírek ldöjárás_ 9,26 Jatékorszag Sf°„r3lioz: Jelentés. 22,15 Sporthíradó. 22,30 ™rek', 5SÍ™ ugetőversenyeredmények. 22,35 le Időjárásjelentés. ÍOUO JÖJJ T|ncoljunk, Közben: 24,00-0.10 kettősök? ^0,55' ' Biirl meg o^z g^k időjárásjelentés. 0,30 ördög. Elbeszélés. 11,20 Dvor- """usz zsák: Szláv táncok. 12,00 Déli PETOFI-RADIO harangszó, hírek, idöjárásjelen- 5,00 Reggeli zene 6,30 Szin­tes 12,10 Lakatos Sándor népi ház-, tárlat- és hangverseny­zenekara látszik. 12,45 Mit ol- műsor. 6,50 Torna. 8,00-8,10 Hi­; rek idöjárásjelentés 14,00 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14,15 Operakalauz. 15,16 Horgászok ötperce. 15,20 A Budapesti Rendőrfőkapitányság fúvószene­kara játszik. 15,40 Csilicsala cso­dái. Mesejáték. 16,25 Pásztor­dalok, Juhászdalok, népdalok. 16,45 Puccini, leveleinek tükre­ben. 17,30 Hanglemezgyűl tők húszperce. 17,50 Vidám muzsika. 18,15 Elisabeth Schwarzkopf és Dietrlch Fischer-Dieskau éne­kel. 18,45 Randevú a világűr­ben. 19.00 Hírek, Időjárásjelen­tes. 19,05 Tánciskola kezdők­nek és haladoknak. 19,40 Falu­rádió. 20.00 Richárd strauss­hangverseny. A szünetben: 21,05 Hírek. 31,10—21,20 A giccs nyo­mában. 22,38 Rugós krampusz. Rádiójáték. 23,00 Htrek, ldőjá­rasjelentes. 33,16 Műsorzárás. Telev z'ómüsor 18,00 Riportműsor. 18,25 Az FTC-MTK labadrúgó-mérközés közvetítése. 20,10 Szünet. 30,15 TV-híradó. 20.30 Felépült a há­rom ház. Vidám, műsor. Háztartási m-adéKot »xínszappanra cserélünk Cseretelepek'. Gogol U- 28 •volt Polgár u.) és Siabad­•sttó u 72. Szappanfőző KTSZ Vasesztergályost tagnak fe vesz a Szegedi Kovács, Bognár Ktsz, Rákóczi u. 20. Lehe­tőleg kisiparosnál dolgo­zót. bódékra. A szabadtéri játékok kez- Valóban nincs már rájuk kok ideje alatt is ritka sze- detére különösen a Kárász semmi szükség, ennek elle­rencsés embernek számított utcai üzletek kirakatait na- nére most is ott áll mind­az gyon szépen rendbehozták, kettő a téren, csak most Nagyszabású kirakatverseny már üresen. Mikor távolít­keretében értékes díjazásban ják már el őket? is részesültek a legjobb ki- igaz, hogy egyre sűrűb­rakatrendezők. A kirakatver- ben hulldogálnak a fákról a , 6eTly nagyon helyes kezde- levelek, de ha figyelmesen vány sugaracska agaskodott menyezes volt, s a helyezést 8zétnéz a -városnéző* az utt a medence kozepen Aztan elért kirakatok rendezői meg cákon azt tapasztalja, kogy vécw IPÜ - Játékoknak es ÍR érdemelték a jutalmat. De az már nem helyes, hogy néhány üzletben még az, aki látta működni említett szökőkutat. Csak já­téknapokon szökött maga­sabbra a vízsugár és gyul­ladtak ki este a reflektorok. Egyébként csak néhány hit­vége lett vége lett azon nyomban világító szökőkútnak is. nemcsak falevél szemeteli be az úttestet, hanem előfordul ott mindenféle más szemét ls. kétévi jogvesztésre Mire használta fel a hittanórákat a domaszéki plébános? Kétévi börtönre ítélték Kováts Lajost több rendbeli szemérem elleni erőszakért Nem mindennapi tárgya- Csaknem három éven át sírta édesanyjának hogy lás színhelye volt a napok- űzte undok játékait a még mit csinál velük a pap. így ^viw'tárSte^A'vóH8 serdülő korban lévő klslá- a "ülők feljelentése alapján tóttak padTán Skotú fS- nyokkal a domaszéki p.ébá- gff ^JStSÜ fi, Kováts Lajos domaszéki nos. Tehette, mert a kislá- nyeként a bírósági tárgya­plébános ült, a tanúk pedig nyok sokáig nem mertek lás. A lefolytatott rendőrsé­szólni szüleiknek, s a szülők gi eljárás, valamint a bíró­szuleik. A tárgyalás során a • sági tárgyalás során Kováts pap vallomása, valamint a talan el sem hitték vo na. ^^ bűnössé igazolódott kislányok tanuvallomasa so- Most a targyalason ls sokan . . rán megdöbbentő dolgokra hitetlenkedve csóválták még át „17 i dertilt fény. fejaket) p^ze csak addig, 6a« a volt domaszékl Pléba* Uj romai katolikus plébá- amíg meg nem hallották a nost többrendbeli szemérem nost kapott 1957-ben Doma- kislányok és a pap vallomá- elleni erőszak bűntettében i^UK°Aáteu»rér,wL-fZenan SábÓ1 egyaránt a történte- mondotta ki bűnösnek s két­lyeben. A középkorú pap ket. Az eset úgy pattant ki, . , ....... . ., . hamarosan hozzákezdett a hogy a szülöknek feltűnt: a évi b°rtonbuntetésre, vala­hivő lelkek toborzásához, gyerekek kerülik a hittan- mint Különösen a hittanosok órát ^ végül egy kislány el- ítélte, iránt mutatott nagy érdek­lődést, itt is a lányok, főleg a 10—11 éves lányok iránt. Az iskolaév elejével meg­kezdődtek az első hittanórák is. A plébános úr szigorúan oktatta a gyerekeket egészen addig, míg egy napon fur­csa érzés kerítette hatalmá­ba. Mint a tárgyaláson el­hangzott vallomásából kide­rült, egyik kislány simoga­tása közben felébredt ben­ne a nők iránti vonzalom. Ezek után már engedett szi­gorúságából és tudatosan úgy irányította a hittanórá­kat, hogy játék ürügye alatt minél többet simogathassa a kislányokat. A tisztelendő atya úgy érezte, hogy a gyerekek kö­zött teljes biztonságban van, senki sem tudhat üzelmei­ről, így hát kiterjesztette a -játékot* saját parókiájára is. Kiválasztotta tanítványai közül — az ő szavaival élve — -a legkívánatosabb kislá­nyokat* s megszervezte, hogy azok tej és vízhordás, takarítás címén rendszere­sen eljárjanak hozzá a paró­kiára. A parókián a simoga­tás már szemérem elleni erőszakká fajult —, hogy a pontos jogi kifejezéssel él­jünk­Megnyílt a Szeged, József Attila sugárút 1. sz. alatt a Szegedi Férfiszabó Ksz 6. számú mértéhes részlege, ahol minden igényt kielégítő munkával állunk meg­rendelőink szolgálatára. Vállalunk hozott és saját anyagból felöltő, öltöny, nadrág, készítését elsőrendű kidolgozásban. Javítást, vasalást soron kívül vállalunk. f=f, ELADÁS! VÉTELI msm » l/A \ - 1'MllltlI ELADÁS! • unt 1 i 11 1111 Bő választék! Alkalmi árak! Gyors kiszolgálás! Árajánlatunk: Női kordbársony . 52,— Ft Női ruhaszövet 72,— Ft 98,— Ft. Fehérnemű matlaszé 18,— Ft 53,60 Ft. Ing puplin M,— Ft 60,— Ft. Női kabátok '••n,— Ft. 800,— Ft Női esőkabát 306,— Ft Gyermekkabát 196,— Ft. Nádporoló 15,— Ft Nőj gumicsizma 150,— Ft Gyermek gumicsizma 150,— Ft Keresse {al bizalumuin ­uyi Áruházat Szeged, Bajc»y-Z3. u. 16­Magunknak is takarítsunk Nem akarjuk megsérteni a Köztisztasági Vállalatot. Hő­sies munkát végzett a já­tékok idején. De mo6t mint­ha túlságosan engedtek vol­na az akkori munkatempó­ból. £' ez a mostani -városné­zés* legfontosabb tanulsága. Az, hogy a játékok befeje­zésével nem szabad abba­hagyni a város szépítését. Ugyanúgy kell ügyelni a tisztaságra, a rendre, mintha a vendégek most is itt vol­nának. A színpadról a Beloian­nisz téren eltűntek a ku­lisszák. Vajon csak afféle kulisszatologatás volt azok­ban a napokban mindannyi­ónk igyekezete és munkája a város szépségéért, s most ebben a munkában is -le­bontottuk a kulisszákat?* A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága most értékeli a -Virágos Szegedért*-moz­galom eredményeit. Még nem bizonyos, kik nyerik el a ltgszebb ház és a legszebb utca címeket, de azt mégis megírhatjuk, hogy a Föld­műves utcaiak büszkék le­hetnek a munkájukra Alsó­városon. S megilleti a pom­pázó muskátlikért a dicsé­ret a DAV Klauzál téri köz­pontját is. Nem kötelező a vírégosftás. önkéntes mozgalom, s ki-ki belátása és embersége sze­rint vesz részt benne, vagy marad ki belőle. Mint a Tervező Iroda dolgozói, akik annak idején mindenfélére hivatkozva nem voltak haj­landók virágosítani, amikor a Hazafias Népfront képvi­selője felkereste őket. Virá­gosításra ebben az évben már nemigen lesz mód. De a jövő esztendő tavaszán remélhetőleg mások is köve­tik a DÁV dolgozói és « Földművés utcaiak példáját. Ne kampány legyen a vá­rosszépítés, ne hivatalból el­rendelt mozgalom, hanem valamennyiünknek, szegedi­eknek szívügye éls átérzett kötelessége! Ez ennek a mi -városné­zésünknek* a végső tanul­sága, Papp Lajos -

Next

/
Oldalképek
Tartalom