Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-30 / 204. szám
3 Kedd. 1960. &agueztas SO. Az emberek kedvesek, vidámak, barátságosak... Humo Hamza jugoszláv Állami-díjas író szegedi élményeiről, magyarországi útjáról A Hungária kávéház egyik meghatódottságát szíve szesarokasztalánál ősz, szem- rint megmagyarázhassa, üveges férfi ÜL Tört magyar nyelven szegedi élményedről meséi Lázasan, izgatottan, mint egy kisdiák, aki éppen most vált el kedvesétől. CsilRégi emlékek — új barátok akar Győrben. De már fiatalon érkezett ide Szegedről. Ahol sok kedves emlék, szép élmény, új barátok, a kellemes fogadtatás már megfiatalította. Utipoggyá — Most még Győrbe sze- szában elviszi J. agával log a szeme, ahogy meséli a retnék menni — mondja —, mindazt, ami szivének oly szép Tisza-parti Metropolis ifjúságom színhelyére, ahol kedves volt két hét alatt műemlékeit, a Szegedi Sza- valamikor bosnyák katona- Elviszi az emberek mosobadtéri Játékok élményét, ként szolgáltam. Megnézem, lyát, meleg baráti kézszoríbarátokkal, szegediekkel tör- megvannak-e még a Maris- tását, hogy otthon, ha majd tént találkozását. Notesz sem kák, Bözsikék, akik olyan íráshoz lát, a szép szegedi kell emlékeztetőül. Sorolja a kedvesek voltak. Persze már élményekből maradandó írásneveket tökéletes kiejtéssel, azok felett is eljárt az idő. művek kerekedjenek. Ahogy mintha nagyon régi barátai Majd megírom egykori ka- csak ő láthatta, érezhette, lennének... Pedig már nem tonacimboráimnak tréfás üd- s amire mindig úgy gondol fiatal ez a szimpatikus vözlőlapon: »... üdvözölnek vissza, mint élete legszebb •örökifjú-, a mai jugoszláv benneteket a győri Maris- élményeire, irodalom egyik jeles képvi- kák, Bözsikék!" Kopré József, selője, Hamza Humó, Alla- Humó Hamza fiatalodni a Pen Club titkára mi-díjas író, aki két hetet töltött hazánkban a Kulturális Kapcsolatok Intézete vendégeként. Egy hónapja tűntették ki a 900 ezer dináros jugoszláv irodalmi díjjal. Egész életművét koszorúzták meg ezzel. Hamza Humó most 65 éves. Regények, elbeszéléskötetek, verseskötetek jelzik e munkában eltöltött évek szép mérföldköveit. Közöttük olyan művek, mint az ötödik kiadást megért •Mámoros nyár-, •Szerelem a ketrecben-, •Ádám Csabbce«, a •Kőbe vésett versek-, vagy a •Rímek, ritmusok városa-, hogy osak néhányat említsünk e gazdag életműbőL Hamza minden sorában ott él a boszniai paraszt, a hercegovinai nép, messzi tájakat járt szerb katonák, hős partizánok, kommunista hazafiak hoszszú sora. Sok fiatalkorút alkalmaznak a szegedi üzemek A jutaárugyárban külön brigádban dolgoznak a 14-18 éves fiúk, lányok Az általános iskolai tanul- keretet kapnak s pontos lét- vállalat vezetői elégedettek mányok befejezése után kü- számot. a fiatalok munkájával. Töblön gond a szülőnek, gyerek- A legtöbb szegedi vállalat bet tudnának foglalkoztatni* nek egyaránt a pályaválasz- él ezziel a lehetőséggeL Az ha felettes szervük erre entás, a továbbtanulás. S mi- üzemben gazdaságosan tud- gedélyt, 6 anyagi keretet adlyen nehéz a választás. Min- ják foglalkoztatni a fiatalo- na. A Szegedi Konzervgyáráén fiú álma a motorszere- kat s utánpótlás szempont- ban 30 fiatal dolgozik a légió-, vagy a vasesztergályos- jából sem lebecsülendő ez az különbözőbb munkahelyeszakma, de érthető, hogy intézkedés. Éppen ezért csak- ken. Sokan közülük a termemindenki nem választhatja nem valamennyi szegedi lésben tevékenykednek eredezt a mesterséget Ugyanak- üzem felhasználja kereteit ménnyel, többen adminisxtkor egész sor szakma várja , „ „Előléptetés a fiatal utánpótlást. A szegedi üzemek a szülők és a fiatalkorúak gondjainak enyhítésére négy—hat órán át foglalkoztatják a 14—18 éveKét elbeszélés született Szegeden * Örömmel jöttem Magyarországra — mondja — és tele is van a tarisznyám élménnyel, amit majd otthon dolgozok fel. Már itt is írtam két elbeszélést: •Fivérét* és •Magyarországi elbeszélés- címmel látnak napvilágot. Mindkettőt Szegeden írtam, mert ott nagyon jól éreztem magam. Sokat voltam együtt a •pipás emberrel- — mondja nevetve — és nagyon megszerettem. (A pipás ember különben Tury Géza elvtárs, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője!) Aztán látogatást lettem Tari János elvtársnál, a tanács v. b.-elnökhelyettesénél. Vettem egy verseskötetet is, Andrássy Lajos költőét. Dedikálta is nevemre. Kaptam könyveket Gács György elvtárstól, az Idegenforgalmi Hivatal vezetőjétől, amit ezúttal is hálásan köszönök, mert hasaimhoz nagyon jól felhasználom majd ezeket. Nagyon kedvesen fogadtak a DélMagyarország szerkesztőségében is. Megragaló epizódok — Láttam a izegedi Szabadtéri Játékok során még a szovjet balett előadását is. Nagy élmény volt számomra ... Olyan volt ez a két hét, mint valami szép álom. Sajnálom, hogy hamar elrepült ... Negyvenkét éve jártam utoljára Magyarországon. Nem csoda, hogy nem ismerek már az utcákra, városokra. Hát még az emberek? Kedvesek, vidámak, barátságosak. írásaimban őket akarom megírni, akik testvérként fogadtak, s akik kellemessé tették ittlétét. Humó Hamza most felém fordul és meséli, hogy Szegeden a villamosnál, amikor leszállt a vonatról, tanácstalanul állt, mert nem volt pénze villamosjegyre. Egy újságárustól kapott 50 fillért — kölcsön. Aztán egyezer noteszát is elvesztette. Idősebb szegedi bácsi vitte utána. Töltőtollát egyszer az eszpresszóban felejtette. Másnap a kiszolgálónő mceolyogva nyújtotta feléje. — Ezek olyan kedves emlékek, hogy nem is tudok .. mit mondani rá ... A mondatot nem tudja befejezni. Megtörli szemét. Csíkos István barátom, Humó Hamza kísérője és tolmácsa, valamint Csuka Zoltán, a jeles műfordító segédkezik, hogy Országrészek, külföld, családok ellátásának ezernyi gondja — a MEZŐÉK kicsiny irodájában Kis szoba, alig fér el ben- le a termést és szerdától külföldre szállítanak, Köne egymás mellé állítva jön a tumultus. Nekünk pe- zép-Amerikába, Ausztriába, négy íróasztal. Rajtuk négy dig folyamatosan kell az az NDK-ba, Csehszlovákiátelefon, mindegyikük külön árut szállítani, naponta 30— ba, Hollandiába, Svájcba, vonalú. A MEZÖÉK Deák 40 gépkocsival, ennél több Jelenleg naponta 5—6 vaFerenc utcai központjának vagonnal. Napokig raktá- gon paprikaszállítmány inebből a kicsiny helyiségéből rozni ilyenkor lehetetlen, dul Nyugat-Németországba, irányítják az egész megye nincs is rá módunk, lehető- Paradicsomot küldenek gyümölcs- és zöldségfelvá- ségünk. Ezt a helyzetet ugyanakkor az NDK-ba, sárlását. Ez az úgynevezett igyekszünk megoldani, ki- Csehszlovákiába, Svájcba, értékesítési osztály, mely- építeni a jó kapcsolatot a Megkezdték a vöröshagyma nek vezetője Martonosi Jó- megye termelőszövetkezetei- felvásárlását is. Ebből Eurózsef. Most nem lehet vele vei és megerősíteni ve- pa minden országába szállíbeszélni, három telefon- lük, hogy mihamarább tanak. kagylót felváltva emel fü- szedjék le és szál- * , ... ,, .. . - . léhez: ellenőriz, utasít, lítsák a beérett termést, A teU ellátásért ugyanakkor tárgyal, éppen mert akkor ők is jobban _ Néhány helyi dolgot a Dunakeszi Konzervgyár- járnak, többet kapnak érte. szeretjlék említeni - mondral: kell-e szamukra •€©- Telnek a napok, a piac -te- ja a látogatás befejeztekor A Szegedi Falemezgyárban például 20 fiatalkorút alkalmaznak. Ezenkívül a nyári szünidőben még 17 seket. A vállalatok ezen fia- diáknak is adtak munkát. A talok foglalkoztatására külön 14—18 éves fiúk lemezt vá- kották "n^^szerTŐdtek lógatnak, vagy az összekötözésnél segítenek. Az üzem- Újabb lehetőségek ben külön ifjúsági brigád ratív munkakörben dolgoznak. A vállalat vezetősége ezeket a fiatalokat utánpótlásnak tekinti, mert közülük szerződtetik az ipari tanulókat Még ebben az évben ez az elgondolás nem valósult meg, mert a jelenleg alkalcsökken az ár. az osztályvezető. — Nem lakivei szinte állandóan ösz- Nem szeköttetésben van. A szó- nünk erdőből ki lehet hámozni, félnek Bonyolult szakma cei- paprika lecsónak. Alig lítődik-, s hogy leteszi a kagylót, is- Viszont a szállítási üteme- j^jnáltük a fáradságot és met csorog a készülék, va- zest is be kellene tartani. a görögdinnye-hiányt pótolmondom, hogy ben- tuk például Jászberényből, nincs hiba: mindkét Igaz néhány mázsát vissz, . . .. .. ... . , - ,a felvasariónak es áruztak azzal, hogy nem jó, ^ 7L* tortómk M tu" 32 eadonak « Javítani kell dehát nem ló'tUnk bele minlapdonképpen. munkáján. den dinnyébe. Ennél sokkal r„ • fontosabb azonban a burgoruropa nyaellátás. Csongrád meEgy-egy mondatban ösz- minden országának gyéből száz, Szabolcs és szefoglalva: valamelyik fel- ?ács ""legyéből 500, vagon vásárló-telepre több papri- Megint telefonhoz hívjak, burgonyát biztosítunk a vakát hoztak "be, mint ameny- Borsodból kérnek paprikát. rosi lakosság számára. A nyit azonnal el tudnak he- Kapva kap az alkalmon: IT^lf lyezni, viszont értékesíteni van bőven szállítanak a ™egke?dod?" es szeretnénk csak frissen lehet Ezért böen" Szállítanak a ha a J0 rmnosegu burgonyát -vevőt- keresnek ugyanak megyéből Miskolcra, Ózdra, mihamarabb megvásárolnák kor dinnyéből kevés jön, Nyíregyházára Salgótarján- a háziasszonyok Szegeden szorgalmazzák a termelő- ba- Dfbrecenbe, Szolnokra, is. Legtöbb helyen el tudjak szövetkezeteket, vidéki be- egesz ,D""a"tulra- a ft>- azt a szükseges szállításról is gondoskodnak, varosba külföldre Az ex- 1-2 mazsa krumplit és ezA transit-telepen megkezd- P°rt-szallítmónyokat ot szerv zel biztosítják a csalad teli ték a rakodást a hútővago- ellenőrzi, ami nagy gond- ellátását idejében. dolgozik. Brigádvezetőjük Az Ecsetgyárban jelenleg szívesen, nagy türelemmel 14 fiú és lány dolgozik, a foglalkozik a fiatalokkal. Jól többiek már előléptek és is érzik itt magukat a fiúk nyolcórás műszakban dols lányok. Valóságos autonó- goznak. Az Ecsetgyárban jemiájuk van. Ha az üzem ve- lentkezés esetén újból feltölzetöi egyet-kettőt érdemes- tik a 19-es létszámot nek tartanak közülük arra, A fiatalkorúakra még több hogy 6 vagy 8 órában fog- üzemben várnak. így példálalkoztassák, maga a brigád ul a városi tanács munkadönt, ki legyen a szerencsés, ügyi osztályára a Szőrmeki érdemli meg munkája és Bőrruhaüzem, a Vasöntöalapján az -előléptetést-. de. az Ecsetgyár, az Orvostudományi Egyetem, az ÉletJó utánpótlás tani Intézet jelentett be . . . ,, munkaerő-igényt Ezeken a A Szegedi Jutaáru gyarban , ,, , 10 lány kapott munkát. Mint helyeken meg alkalmaznak szedőlányok dolgoznak itt A fiatalokat, lehet jelentkezni. nokba, exportra küldik az dal jár. A legapróbb hibá- Országrészek, külföld és árut Valaki valamit elfe- kat is kifogásolják Közben családok ellátásának ezernyi — - szárma- a munkatársak felvilagosi- gondja nehezedik* a MEZOmódon tast nyújtanak arról, hogy ÉK dolgozóira. A nagy fel"",J '—J"~ (•'" ti " ' —— megbirgonnal. Ebből 70 vagonnal A SZOVJET GÉPÓRIÁSOK GYÁRÁBAN lejtett, ebből baj zott de különböző .... • , . T- , .. , megoldják az elkövetett hi- [ovldese" megkezdik a fok- adattal sikeresen bából adódó apró nehézsé- hagyma-fdv^arlást, 300 va- kóznak. geket Hosszú idő eltelik, mire kis szünet támad. Csak az osztályvezető -szabadul felnéhány percre. Ö ad tájékoztatást munkájukról. — Bonyolult szakma a mienk — mondja Martonosi József —, ezernyi ága-boga van és sokszor pillanatok alatt kell intézkedni. A sokrétűség mellett — ami az áruféleségek különbözőségében rejlik — nehezíti feladatukat az, hogy az új termelőszövetkezetek egyelőre nem elég -olajozottak-, szerződésünk van háztáji gazdaságokkal, ugyanakkor még 15 ezer egyéni gazdával kell a szegedi járásban bíbelődnünk. Naponta kell szállítani — A régi gazdálkodási mód kihatásai még érződnek a szövetkezeti gazdákon és bizony nem akkor szedik a termést, amikor a szállítás ütemezése szerint szükséges lenne. Idén az érés is később, és szinte egyszerre következett be, s többször előfordul, hogy az egyik nap áruhiányunk van, a másik napon pedig megrohannak bennünket, egyszerre hozzák a paradicsomot, a paprikát, az almát, mindent. Mi itt helytállunk hétköznap, ünnepnap egyaránt Hajnaltól este későig. Felvásáriunk, rakodunk, szállítunk vasárnap is, de vasárnap nemigen dolgoznak az érés dandárjában sem a szövetkezeti gazdák. Hétfőn még nem szedték M. T. Elkészült a Nemzeti Színház végleges műsorterve Hamarosan megkezdik a bérleiezési A Szegedi Nemzeti Szín- bevett egy opera- és balett ház közzétette már az 1960 estet is. —61-es évadja műsortervét, Az operettegyüttes a neamely egységesebbnek és ves svájci szerző, Burkhard gazdagabbnak ígérkezik, Tűzijáték című művével szemint az elmúlt színiévadi repel először, majd három volt. A prózai bemutatók szerző munkája, Kaszó-Tóthközt szerepel a kiváló tö- Hajdú Füredi komédiások rök költő és drámaíró, Na- című zenés játékát mutatzim Hikmet Damoklész ják be, valamint Miljutyinkardja című drámája, Gor- tói a Nyugtalan boldogság kijtól a Jegor Bulicsov és a című operettet. többiek című dráma vala- A Kamaraszínház műsora mint Arbuzov Irkutszki tör- a következő lesz: Tabi ténet, míg Feuchtwanger- László: Különleges világtól a Bostoni téboly. A pró- nap; Oldrich" Danek: Szemzai bemutatók sorában egy tői szembe; Paál Ferenc: még ki nem választott új Zsákutca; Ibsen: Nóra; Momagyar darab is szerepel. liere: A nők iskolája, valaAz operabemutatók sorát mint e§y zenés vígjáték. Glinka Ivan Szuszanyin cí- Az új évadra három opemű műve nyitja meg, majd raberietet is hirdet a Szegekövetkezik Puccinitől a dl Nemzeti Színház, opera Nyugat leánya és Verditől a Don Carlos. A színház tervI., II. és III. címen. Az opera I. és II. 8—8 előadást tartalmaz, míg az opera III. az előző két bérletben szereplő darabokat tartalmazza, összesen 16 előadásban. A bérleti előkészületeket már megkezdte a Szegedi Nemzeti Színház és hasonlóan a tavalyi évhez, úgy hirdeti meg előadásait, hogy bérlőit elsősorban juttatja jegyváltási előnyhöz a jövő évi Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira. Az orenburgl kerület Orszk városában lévő Délurali Gépgyár a hétéves terv idején a Szovjetunió egyik legnagyobb gépgyártó üzemévé fejlődik. A gyár nehézfémipari berendezéseket gyárt. Dolgozói most sajátítják el az új termékek gyártási technológiáját. Megkezdték az olvasztókemencéket kiszolgáló elektromos ágyúk készítését. Ezek a gépsorok a kemence lecsapoló nyílását zárják le az olvasztókemence Iecsapolása után. A jelenleg használatban lévő gépeknél ezek az újak sokkal tökéletesebbek. Felvételünkön az elektromos ágyú szerelése látható. Nagy jelentőségű tudományos konferenciák Prágában Prágában augusztus 29-én nemzetközi tudományos konferencia kezdődött a félvezetők fizikájáról. Ezt az értekezletet kétévenként rendezik meg az UNESCO megbízásából a világ legkiválóbb szakembereinek részvételével. Prágában 28 országból több mint hétszáz tudós érkezett a konferenciára. A Szovjetuniót több mint ötven tudós képviseli. A magyar tudományt ugyancsak népes kutatócsoport képviseli. Ugyancsak hétfőn kezdődött meg Prágában az európai mikológusok (gombák kutatásával foglalkozó tudósok) második kongresszusa, amelyen csaknem kétszáz kutató vesz részt. Magyar részről több szakember van jelen a tanácskozáson.