Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

7 Vasárnap, 1960. augusztus 88. 2 Munkában a vasbetonszerelő Ha nem tudnád, azt hihetnéd paprikamolnár áll előtted. Ruhája, keze, cipője pasztelesen piros a vason virágzó rozsdától. Egy újdonsült szakma új embere ő, a vasbetonszerelő. Harminc, vagy negyven éve ismerős nálunk ez a foglalkozás. (Gondoljunk csak arra, hogy például az ácsok története ókori krónikások ódon papírusztekercseire kapart írásaiból is felderengenek már.) Néhány adat a vasbetonról A vasbetont, mint kitűnő összetételű építőanyagot — ki gondolná — egy ártatlan lelkű francia virágkertész találta fel. Dehogy akart az világhírnévre szert tenni, ö csak olyan cserepeket akart virágjai számára szerkeszteni, amelyek erősebben ellentállnak az időjárás viszontagságainak. Ezért a cserepek betonjába drótból való vázat húzott. Ezzel megszületett a vasbeton. A vas és a beton nagyszerű kompozíciójából olyan anyagot nyert az építőipar, mely lehetővé teszi a legmerészebb mérnöki elképzelések valóraváltását is. Manapság 2—300 méter fesztávolságú hidakat raknak vasbetonból. Földrengésektől sokat szenvedő földrészek építészeti példái is azt bizonyítják, hogy a betonvázas építmények könnyebben viselik el a megrázkódtatásokat. A vasbeton használata internacionálissá vált. A világon nincs olyan ország, a kultúrnemzetek között, ahol nélkülöznék felhasználását. És nyelvét tekintve mégis mennyire magyar szakma ez. Idegen kifejezéseket nem ismernek a benne dolgozók, ösi szókincsbeli szavak nyernek új jelentéstartalmat a beton munkásai között. Használnak kengyelvasat, bajúszvasat, hízlalóvasat, nyíróvasat. Szerszámaik a csörlő, hajlítókulcs, tüske stb. Ölelkeznek a vasrudak De nézzük most már a vasbetonszerelőt. Bonyolult vashálózat, raj-; zát tartja kezében, melyről a laikus inkább modernista, vonalkás megoldású, tussal készült képet magyarázna ki, mintsem egy tartópillér mérnöki tervét. A szerelő szakavatott magyarázata kell hozzá, hogy az ember ebben a százfelé futó vonalrengetegben egy épület "csontvázát, anatómiáját* lássa. — Hogyan lesz az ember-! bői vasbetonszerelő? — Megláttuk és megszerettük! Nem valami nagy beszédű embert fogtam ki e mesterség feldicsérésére! Inkább szeme beszél emberemnek, meg a keze. Mert egy percre meg nem állna, amíg faggatom mestersége felöl. Mintha azt mondaná: -Hát nem látja milyen szépen ölelkeznek össze ezek az élettelen, otromba vasrudak? Mikor én kéztje veszem őket csak akkor kezd értelmessé válni létük! Nem látja hogyan hajlítom bele a világvégezetéig ronthatatlan tartókba a lelkem? Igen. Ahogy végignézem a szabályosan kiszögelő konzoltartók ezernyi bordáját, a végtelenbe futó koszorúk, raffinált számítások alapján hajlított töréseit, döbbenve veszem észre, hogy ő, a vasbetonszerelő fogja egybe a házat, akár az abroncs a hordót, ö az erő, az Atlas a ház megtartásában. Azután mindent az általa készített vázra raknak. Szépen festett falakat, a falakra képeket, fürdő- és hálószobát, soktitkú családi ágyat, örömet, civódást, boldogságot, vagy boldogtalanságot, gyermekáldást és halált*. Nem mondja ezt a vasbetonszerelő. De tudom, hogy ezt gondolja. És mért ne gondolhatná? Napi 4-5 mázsa vas szerelése — Rangos szakma a szerelőké az építők között? — A harmadik helyen vagyunk az elején! Kőműves, ács, vasbetonszerelő. De egy igazi szerelőnek, ha szorul a kapca azért el kell verni az ácsok, de még a kőművesek munkáját is. — Mi a szerelő feladata? — A rajzok alapján meghajtogatja a vasat. — Ezt sablonba végzik? — Nem! Szemre. Centivel, krétával dolgozunk. Igazi szerelőnek nem anynyira a fejében, mint inkább az újjavégibe költözik ám a tudománya. Azután összeszereljük a falakon a vasakat. 40—50 féle vasat használunk ezeken az épületeken. Egy szerelő napi normája 4—5 mázsa vas hajlítása és beszerelése. Úgyhogy havonta olyan 60—80 mázsa vasat megcsavargat egy-egy vasbetonszerelő. A háború előtti években hat szerelő ellátta az összes városi munkát. Pillanatnyilag csak a Csongrád megyei Építőipari Vállalatnál 45 szerelő dolgozik 62 különböző építkezésen. — Télen leállnak ebben a szakmában? — Csak amíg kemény hidegek vannak. A nyers beton nem szereti a fagyot. Különben amikor leszorulunk az időjárás miatt az épületekről a telepen készítjük az előregyártott elemeket. 5 ha véget ér a napi munka — Mit csinál munkaidő után? Nem nagyon tartja számon. Ezen már gondolkodni kell. Ezt nem szokták sehova sem felírni. — Otthon teszek-veszek a ház, meg az asszony körül. Gyerek is van. Egy kis mozi, színház is kell az embernek néha? — Szokott olvasni? — Inkább csak szakkönyveket. Nincs ebben a mondatban, ahogy elhangzik, sem dicsekvés, sem szégyen. Mintha csak azt mondaná: minden délben ebédelek. — Tudja, néha mérnököset is játszani kell a vasbetonszerelőnek. Ha nincs olyan vas, amilyet a rajz előír, nem állhatunk le. Nekilátunk és más méretekből kalkuláljuk ki a szükséges erőt. Azután meg úgy rohan ez a szakma előre, hogy az embernek futva kell vele tartani a lépést. Ma még csak hétemeletes házat építünk, de ki tudja, hogy holnap nem küldenek e tizennégy emeletesbe? Vagy esetleg egyszercsak felhőkarcolókat rakunk a Tisza partjára? Azt meg azért szégyenleném, ha más mestertől kellene megkérdezni, mit hogyan kell csinálnom. Nem igaz? Új szakma új embere Egy kedves illúzió tűnt a semmibe, ahogy megismertem a vasbetonszerelőt. Vártam, hogy szép üllőcsengést, kalapálást hallok, cifra és káprázatos együttesét látom a szerszám és ember küzdelmének. S mi csöndben dolgoznak ők! Akár a patikusok. S mégis úgy hajladoz kezük között a gömbwis, mint asszony kezén a fonatos kalács. Uj szakma, új embere, új házat rak az új embernek. Tóth Béla Látogatás Péró kapitány ős-unokájánál Eger. Verőfényes augusztusi délelőtt Ott állok a Bajcsy-Zsilinszky u. 2. számú ódon ház kapujában. A boltozatos kaputól jobbra falbaerősített kis márványtábla hirdeti, hogy az épület műemlék, s falait a XVIII. század közepetáján emelték. Egerben nem ritkaság az ilyen felirat, szinte minden harmadik ház büszkélkedik hasonló »kitüntetés*-sel. Az első emelet nyitott ablakából olykor szorgalmas varrógépzakatolás hallatszik. Ez az egyetlen gépzaj a csöndes utcácskában. Egy másik tábla is található a falon, ez ugyancsak fél-akkora, mint a "Műemlék* feliratú, és rajta a következő szöveg áll: PÉRÓ FERENC szabó I. emelet 3. Most már érthető, hogy miért hallatszik időnként odafentről a varrógép berregő lármája. Felsietek az erősen megkopott kőlépcsőkön az emeletre és benyitok az egyedül dolgozó serény kisiparoshoz. A kisbajuszos, alig negyven éven felüli mester érdeklődéssel tekint rám gépe mellől, majd feláll. Eddig még sohasem találkoztunk. Ismeretlennek talál 6 is. Fürkészve néz rajtam végig villogó szemével, s aztán kölcsönösen bemutatkozunk egymásnak. — Talán egy űj fazon lesz? — kérdi, s ezzel elárulja, hogy vérbeli iparos, aki mindjárt a tárgyra tér. — Egészen más ügyben zavarnám, ha megengedi! — felelem. — Tessék csak! Miben lehetnék a segítségére...? In médiás res! Én is mindjárt belevágok a dolog közepébe: — Hallott ön Péró kapitányról? Elmosolyodik. — Szegedinácz Péróról? Hogyne! ö az 1735-ös alföldi új kurucfelkelés vezére volt, aki szövetségre lépett a békési parasztfölkelőkkel, majd a császár emberei elfogták s több társával kerékbetörték. Értékes családi relikvia Péró Ferenc ülőhellyel kínál meg, ő is elfoglalja székét gépe mellett. — Ezért keresett fel, igaz-e? — kérdi széles mosollyal. — Természetesen! Tudomásomra jutott, hogy ön a nagy Péró kapitány egyenes leszármazottja. — Igen! Az öreg granicsér a dédapám dédapja volt! Pár perc múlva feláll, s könyvespolcáról egy fekete fedelű, kapcsos imádságoskönyvet vesz le. A kezembe adja: — Ez a könyv a nagyapám nagyapjáé volt, vagyis Péró kapitány legifjabb unokájáé. Papnak tanult, de aztán a katonai pályára lépett ... ö volt az, aki a "Szegedinácz* nevet is elhagyta, és csak a »Péró«-t hagyta családunknak örökül. Felnyitom a nyűtt, öreg könyvet, s berme csupa laRégi cimborák a tü&eclá UuK-lcocstná6aH KICSIT KORÁN VAN MÉG, a forgalom nem olyan élénk, mint este. Ám ennek is megvan az előnye. Még nem bömböl a Wurlitzer, s a tulajdonosnőnek is lesz talán még ideje egy kis beszélgetésre. Kidre Koch neve nem szerepel a szakmai jegyzékben, hivatalosan Majerczyk a kocsma tulapdonosa. Mindössze 50 lépésre a tiszteletre méltó gótikus lübecki városházától és mintegy 100 méternyire a Buddenbrook háztól, Thomas Mann szülőházától, működik ez a kocsma. Igazi gazdája Erich Koch tömeggyilkos, 1941-ben Ukrajna kirendelt biztosa, Kelet-Poroszország Gauleitere és barnainges cárja, kétmillió ukrán és 100 ezer lengyel gyilkosa. Koch ma a varsói Mokotwka börtön halálraítélt foglya. Itt a Hüx utcában a felesége ügyködik, kövérkés, jól ápolt jelenség. Amint felülök a magas bárszékre, szinte szűknek érzem a galléromat. Majerczyk volt SS Sturmbannführer fürkésző pillantással tekint rám: — Frau Kochhal akar beszélni? Itt ismerik a vendégeket. Még délután van, de a levegő már barna a szivarfüsttől. A törzsvendégek asztala felöl feltűnik Kochné alakja. Ha valamit el akarok érni, az itteni Gauleiter-légkörnek megfelelő hangot kell megütnöm. — Jó napot, Frau Koch! Varsóból jövök a férjétől, írni akarok róla. Az egykori nagyasszony gyanakvóan néz rám a hordócsapok felett. Belenéz az írásomba és most már nagyobb bizalommal mondja a szúrós tekintetű SS-hadsegédnek: — Nézd csak, az ő keze írása Az úr csakugyan Erichtől jön. konyakos parancsára hajszoltak végig az SS-ek a jeges úton; az égő Königsberget; és látom a kövér Erich Kochot Hitler hű helytartójának pompás, aranynyal borított egyenruhájában, amint saját magát, Klare asszonyt, két Mércédé s-kocsi ját, kedvenc kutyáit és idegen valutában, részvényekben, értékpapírokban, ékszerekben fekvő terjedelmes értékeit egy jégtörőn biztonságba helyezi, hogy azután titokban, gyáván elhagyja felgyújtott, ezer sebből vérző "tartományát*. Amikor Flensburgba értek, a zsákmány java részét átadta segédtisztjének, Majerczyknek és rábízta feleségét is. »Igyekezzetek Klare lübecki háza segítségével boldogulni. En egy időre eltűnök-. — Tulajdonképpen hogyan is találtak rá Erich Kochra? Kochné szomorúan legyint: Egyszer aztán Parkenkirchenben, a járási székhelyen beszélt, s egy mazuri paraszt felismerte. Erre aztán az angolok kénytelenek voltak beavatkozni. A VÉR AZ ARCOMBA SZOKIK, — AZ ö OSTOBA KÖNNYELMŰSÉGE MAJERCZYK DOHOGVA HÚZÓDIK üvegei mögé. Kochné felélénkül, megered a nyelve: — Hát ideje is, hogy a sajtó törődjön vele, hiszen Erich annyi jót tett! Gondoljon csak a Führer-csomagokra, ez az ő gondolata volt. — Ezt nemigen írhatom meg, Kochné asszony, hiszen ami azokban volt, azt az ukránokból préselték ki. Sértődött arcot vág: — Valahonnan csak e\ő kellett keríteni. És azt nem tagadhatja senki, hogy végig kitartott a Führer mellett. Most már valóban rosszullét környékez. Magam előtt látom a keletporoszok végtelen menekültoszlopait, Königsberg és Elbing, Marienburg és Goldach között, akiket Erich Koch volt az oka mindennek. Négy évig olyan jól ment minden! Heinrich Himmler kitűnő igazolványokat szerzett és Erich ott élt az idillikus Hasenmoorban, a fenyves közepén, egy tanyán. De amikor olvasta, hogy régi főnöke, Oberlander SA Sturmführer Münchenben kiépítette a Menekültek Szövetségét és hogy másik SS-cimborája, Waldemar Kraft ugyanezt tette Kielben, nem bírt tovább nyugton maradni. Beszélgetésünk félbeszakad; egy kövérkés úr kedélyesen vigyorogva a pult fölött kezet nyújt az asszonynak: — Szép jó napot, »Frau Gauleiter!— Jó estét, doktor Gille! A férfi eltűnik hátul, még hallom, amint Majerczyknek feladja a rendelést- "A szokásost.'« Halkan megkérdezem Kochnét: — Ki volt ez? — Nem ismeri? Ez is a férjem régi barátja. Egy ideig a vezérkarához is tartozott. Dr. Alfréd Gille valamikor Lötzen keletporosz város polgármestere volt, ma a Menekültek és Jogfosztottak Szövetségének elnöke a kiéli tartományi gyűlésben és keletporosz »Landsmannschaft--unk elnöke... Gondolja csak el — folytatta Klare Koch az előbbi beszélgetést —, amikor pedig mint Rolf Berger őrnagy olyan kitűnően megvolt. De megszállta az ördög és kezdett menekültgyűléseken felszólalni. Ha Oberlander megteheti, mennyivel inkább megteheti ő — gondolta. Egyre inkább biztonságban érezte magát. A falusi kocsmákban már ismerték. miközben ezt a történelmi fecsegést hallgatom. így hát Oberlander Kochot Münchenből, -a mozgalom városából« bíztatta. A -Gauleiter* erre persze nem maradhatott tétlen. — És képzelje csak, tőlem évekig megtagadták a nyugdíjat! — Kochné most kiönti a szive bánatát. — Kár. hogy nem jött tegnap. Kedves vendégem volt: Himmlerné. Felelevenítettük a régi szép emlékeket és a családi fényképek is előkerültek. Róla is nagylelkűen gondoskodnak most. Göringné, Heidrichné, Funk felesége, Ribbentropné mind kap támogatást, csak nekem kell itt a pult mögött állnom. Már rosszul vagyok a sok üvegtől. Persze nemcsak üvegek vannak itt. A Hüx-kocsma hátsó helyiségeiből harsogó énekszó hallatszik. Dr. Gilleék éneklik a hírhedt náci dalt: "... Denn wir fahren gegen Engelland.. .Nem bírom itt tovább. De egy kérdést még fel kell tennem. Óvatosan, mintegy mellékesen megjegyzem: — Nos és a volt miniszterrel, Oberlánderrel nem próbált beszélni? — Természetesen voltam nála is Bonnban. De Oberlander, aki olyan sokat köszönhetett a férjemnek, most lapított. Amikor kértem, tegyen már valamit Varsóban a férjem érdekében, mindkét kezét felemelte: -Pillanatnyilag sajnos még nem lehet, •nagyságos asszonyom — mondta legyen még egy kis türelemmel!- így hát még várni kell egy darabig. Egyébként rövidesen megkapom a nyugdíjamat. Találtam egy kitűnő ügyvédet ... ahol a sűrű szivarfüstben felimerem dr. Gille tartó-' mányi gyűlési képviselő urat. Most éppen új dalba kezd és hangosan veri a taktust. A hírhedt Condor-légió dalát éneklik.. Megyek. Az utcán a gyönyörű St. Marién templom harangjainak zúgása hallatszik. Vajon meddig mérgezi még a régi Hanzaváros levegőjét e nácikocsma bűze? Kari Albert (A Frau von Heute c. lapból)! MOSOLYOGVA HATRAFELÉ INT, tin nyelvű imádságot találok. Belső borítólapján római szám,: MDCCXC, ezerhétszázkilencven. Windobona. (Bécs latin neve.) A hátsó fedélen belülről kusza feljegyzések olvashatók magyarul és latinul, melyből megállapítható, hogy Péró kapitány unokája már teljesen elmagyarosodott. A sorokat a következő szöveg zárja le: "Nagy-Atyám az budai várban kerékbe töretett 1736 4-ik april.* II szegedi szálak — Nagy érték ez a könyv! — nyújtom át az értékes relikviát nem kevés elfogódottsággal a nagy Péró kései utódjának. A mester bólint. — Semmi áron el nem adnám! — feleli, s felteszi kincsét előbbi helyére. — Mióta éi a család Eger városában? — hangzik el újabb kiváncsi kérdésem. — Édesapám és én itt születtünk. Nagyapám Szeged környékén látta meg a napvilágot Annak apja már Pécska környéki volt... — Milyen nagyszerűen tudja ön mindezeket őseiről! — állapítom meg elismerően. — Hja, kérem! — folytatja öntudatosan. — Sokat foglalkoztam családom történeltével. Még levéltári adato!kat sem voltam rest Budaipesten felkutatni. I — Mennyi iskolát végzett? i — Négy polgárit! ! Amíg beszélgetünk, megérkezik Péró mester felesége !is. Mosolygós arcú, csinos [fiatalasszony, két gyermek janyja. Leánya most érettségizett, fia Ferenc, tizenhat [esztendős. A férj árulkodni jkezd: Tompa Mihállyal rokonságban ! — No, azért a feleségem sem származik ám akármiIlyen famíliából! — [ Az asszony elpirul. Megsejtem, hogy itt még értékes Ititkok rejlenek. Néhány perc múlva minden kiderül: Péró ;Ferencné leánykori neve Bettes Angéla, nagyatyja édes unokaöccse és keresztfia volt a hamvai híres református-költő-papnak, Tompa Mihálynak. Búcsúzom, s azzal az ígérettel távozom, hogy rövidesen ismét eljövök egy kicsit beszélgetni, persze, hozzáteszem: csak ha Egerben járok. Rakovszky József Épül a világ j legmagasabb gátja ! Tádzsikisztánban rövide!sen megkezdik a 2,7 millió ! kilowatt kapacitású nureki vízierőmű építését. Itt lesz ja világ legmagasabb gátja, j amely eléri a 300 métert. A gáttal egy szorost zárnak el, s ennek folytán 10,5 milliárd köbméter befogadóképességű víztároló keletkezik. A nureki vízierőmű öt év alatt készül el. Egy kilowottóra villamosenergia önköltsége 0,26 kopejka lesz. A nureki erőmű a Tádzsikisztánra, Kirgiziára, Uzbekisztán jelentős részére, Kelet-Turkméniára és DélKazahsztánra kiterjedő egységes középázsiai energetikai rendszer láncszeme lesz.