Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-16 / 193. szám
Kedd, t«xw. augusztus HL Épül a világ legnagyobb vasércbányája • A Szovjetunió krivojnogi vasércmedencéjében gyors ütemben épül a világ legnagyobb vasércbányája, amelynek tervezett évi kapacitása 20 millió tonna vasérc lesz. Ez a bánya négyszer annyi kohászati nyersanyagot fog adni, mint amennyit jelenleg a medence középső bányájában fejtenek. A bányát a legkorszerűbb fejtőgépekkel és szállítóberendezésekkel szerelik fel. Az ércet felszínre szállító berendezések irányítását automatizálják. A tervek szerint a villamos alállomások munkáját távirányítással szabályozzák. Víztárolókkal, erőművekkel az árvizek ellen Jóformán minden évben pusztító árvizeket okoz Lengyelországban a Dunajec és a Visztula tavaszi és nyári áradása. A lengyel építészek most kidolgozták a két folyó Kárpátok aljai szakaszának víztároló és erőmű tervét Két nagyobb és tíz kisebb víztárolót építenek Czorsztyn és Tymlanow közelében. Ez a 12 víztároló döntő mértékben csökkentené a Dunajecből a Visztulába zúduló időnkénti óriási vízmennyiséget A víztárolók mellett erőműveket építenének, amelyek összkapacitása 400 megawattot tenne IcL A terv realizálása 4 és fél milliárd zlotyba kerül. A bánya- és energetikai minisztérium jóváhagyta a tervet, amelynek folyamatos építésére a közeljövőben sor kerül Tapasztalatok és újdonságok az iskolák politechnikai oktatásában Iskolarendszerünk és vele együtt az ismeretanyag igen sokat fejlődött az elmúlt tíz esztendő alatt. A természettudományos szemlélet kialakítása, a dialektikus gondolkodásra való nevelés került az oktató- és nevelőmunka középpontjába. Tantárgyaink s tankönyveink tudományos műveltséget nyújtanak, az iskolai tárgyak azonban túlnyomó részben ma is a humán műveltséget képviselik. Különösen áll ez gimnáziumainkra; természettudományos tárgyaink pedig ismeretanyagukkal sok esetben távol állnak a gyakorlati élettől. Napjaink iskolájának korszerű műveltséget kell nyújtania. Olyanná kell képeznie a tanulót, hogy el tudjon igazodni a bonyolult termelési ágakban és ebben a munkában tevékenyen részt tudjon venni. Ezt a célt tűzte a készülő iskolareform elé a párt VII. kongresszusának határozata akkor, amikor leszögezte, ho©: "Iskoláinkat közelebb kell hozni az élethez, a termeléshez-. Nagyműveltségű szakmunkásokért A szocialista társadalom Jól képzett, magas műveltségű szakmunkásokat követel. A műveltséget pedig e©részt az iskolában lehet megszerezni. Szeged Iskoláiban a dolgozók igényét bizonyítja a megnövekedett esti gimnáziumi hallgatók és a nappali tagozatra járó tanulók száma. Az elmúlt évi statisztikai adatok szerint a gimnáziumban érettségizők 20 százaléka tanulhatott csak tovább e©etemeken, va© főiskolákon, 80 százaléknak a termelésben kellett elhelyezkednie. Ezt a tényt látva, kormányunk 1958-ban hozott határozatával 500 általános és 60 középiskolában bevezette a ©akorlati képUHU KÖNYVESPOLC PETŐFI SÁNDOR ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI Gyönyörű dfszfcötésben, be- óta az újabb kutatások eredlioW papírra nyomták a He- ményeképpen előkerültek, Lkon Klasszikusok sorozata módosítja néhány költemény ban most megjelent kötetet kronológiai helyét, továbbá A Magyar Helikon kl- e©-e© vers hitelességéről adása díszére válik minden alkotott régebbi felfogást. A könyvtárnak. Tartalmazza a kötet utószóként közh Pánlegna©obb ma©ar költőnek di Pál értékes tanulmányát azokat a verseit ls, amelyek Petőfi életéről és költészeaz 1951. évi kritikai kiadás téróL FÜRNBEBG: KÉT TALÁLKOZÁS A német kommunista író művészi egyéniségének bemutatásához kívánt hozzájárulni a Magyar Helikon a kötetben szereplő két ra©obb elbeszélés közreadásával. Egyik az úgynevezett Mozart-novella, amely szellemes kompozícióban öszszefogott kis remekmű. A fiatal Mozart életpályájának e©ik sorsfordulóján összetalálkozik Casanovával. Ellentéteikben a feltörekvő polgári társadalom tudatos művésze csap össze az udvari világ nem kevésbé tudatos képviselőjével, aki parazitaként élt a feudális főurak ke©elméből és élete alkonyán is tudatosan vallja a művész élősdi szerepének elvét. Az alkotó Mozart lelke mélyéből me©eti ezt a felfogást. A másik elbeszélés címe: Látogatás Weimarb a n . Ebben az öreg Goethe es a len©el forradalmár Mickiewicz finoman megrajzolt találkozása révén bepillantást enged a kor szellemi vitáiba, szép emléket állít a német és a szláv nép kulturális kapcsolatainak. MAGYAR FÖLDRAJZ- ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI MUNKÁK IDEGEN NYELVŰ KIADÁSAI Jelenleg folyik Stockholmban a Nemzetközi Földrajztudományi Unió kongresszusa. Az Akadémiai Kiadó ez alkalomból angol, illetve francia nyelvű kötetet tett közzé, mely a magyar földrajzkutatóknak e kongresszusra készült, előadázait foglalja magaban. A tanulmányok a magyar földrajztudományt Jelenleg elsősorban foglalkoztató kérdéseket dolgozzák fel. U©ancsak Stockholmban rendezik meg e hó folyamán a Nemzetközi Történész Kongresszust, melynek tiszteletére a Ma©ar Történészek Nemzeti Bizottsága két. •epreaentatfv gyűjteményes kötetet tett kOzzé. A mű a magyar es az egyetemes történelem különböző kérdéseit tárgyaló SÍ tanulmányt foglal magaban, legjobb történészeink tollából. A gyűjteményt, mely az e©-es dolgozatokat francra, angol, német és oresz nyelven közli, a magyar történettudomány legutóbbi ötéves fejlődését ismertető kritikai áttekintés vezeti be, és az 1945—1959 között megjelent ma©ar történeti munkák válogatásának francia és orosz nyelvű bibliográfiája zárja. E munka szintén az Akadémiai Kiadó éondozásában került ki a aajte alúL zést az 1958—59-es tanévre, majd a következő tanévre újabb 500 általános iskolában és mintegy 120 középiskolában. E tárgyak bevezetése az első lépést jelentette az iskolareform felé, hiszen í© tanulóinkat az iskolában már közvetlen a termelésre készítjük elő. Az iskolareform célkitűzéséből a legfontosabbakat szeretném megemlíteni: 1. Az új típusú iskola aktív embereket neveljen a szocialista társadalom érdekében; 2. Az iskolából kikerülő tanuló el tudjon igazodni a szocialista termelésben; 3. Ezek után el tudjon igazodni a társadalomban, felismerje a munka jelentőségét és a munkásosztály vezető szerepét; 4. Legyen meg©őződve a szocialista társadalom magasabbrendűségérőL Az iskola a korszerű ismeretanyag nyújtása mellett két formában készítheti elő a tanulókat a termelésre, mégpedig az iskolai tanműhelyekben (addig amíg az üzemek nem lesznek képesek az előkészítő feladatot is vállalni), vagy az üzemben folytatott szakmai gyakorlati foglalkozásokon. Szeged mindkét forma megvalósításában élenjárt és úttörő munkát végzett. A kísérleti műhely oktatásban a Radnóti Miklós Gimnázium eredményei országosan is elismertek. DícsérsndS eredmények Az üzemi ©akorlati képzésben a szentesi gimnázium négyéves múltra tekint viszsza. Ezt követve 3 évvel ezelőtt két osztállyal kezdte meg u©anezt az oktatási formát a Ságvári Endre Gimnázium, majd a Rózsa Ferenc Gimnázium. A mezőgazdaság igényét, az élet szükségszerű követelményét látva, a Rózsa Ferenc Gimnázium elsőnek küldte tanulóit a Haladás Tsz-be és a Városi Kertészetbe. Ma már e© osztály 34 tanulója ismerkedik a Haladás Tsz üvegházaiban folyó kertészettel. A tanulók ma már ű© nyilatkoznak, ho© a tízezer né©zetméteres üvegházban nem csupán kellemes, hanem érdemes ls dolgozni. Közülük Igen sokan a kertészszakmában kívánnak elhelyezkedni, ha az iskolai tanulmányaikat befejezték. Számos dicsérendő . eredményt tartanak számon a szegedi gimnáziumok, melyeknek minde©ike fokozatosan, de e© év múlva teljesen bevezeti a kötelező ©akorlati foglalkozást oly módon, ho© a tanulók 5 napot tanulnak, e© napot pedig üzemben töltenek el. A Rózsa Ferenc Gimnázium 190 tanulója vesz részt jelenleg az ügynevezett 5+1-es képzésben. Kiváló eredményekről számolhatunk be a Textilművekben, a Szőrme- és Bőrruhakészítő Üzemnél, a XI. Autójavító Vállalatnál éa a Haladás Tsz-nél végzett munkájuk alapján. Körülbelül 23 szakmát tanulnak 25 munkahelyen. A szakmai eredményekről tanúskodik az is, ho© e©es szakmákban a gimnáziumok tanulói felveszik a versenyt az ipari tanulókkal. A termelés visszahatása tükröződik a tanulmányi eredmények javulásán is. Az I/d ipari osztály például 2,9 félévi átlagát 3,l-re javította év végére; a Ill/e osztály pedig 3,2-ről 3,6-ra javította általános eredményét. Jobb munkaarkölcs A tanulók munkaerkölcsére jellemző, ho© megszerették a munkát s ezáltal a tanulást is. Sokan rossz eredményüket jóra javították, éppen a munkában élért sikeren felbuzdulva. Számos tanuló a munka végzése közben fejezte la, bogy ha végez, e szakmában kíván elhelyezkedni. Az üzemekben szeretik és meg is becsülik őket. A Textilművek, a Fémfeldolgozó Vállalat és a Haladás Tsz az érettségi után elhelyezi az ott végző tanulókat. A következő tanévben az iskola három osztálya közül egy tsz-ben, egy a Textilművekben, egy pedig az Autójavító Vállalatnál dolgozik. A Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium az elmúlt évben 11 műhelytermet rendezett be társadalmi úton, valamint az egyetem támogatásával. Itt a tanulók az első évben esztergályos, lakatos, motorszerelő, asztalos, villanyszerelő, rádiószerelő, szabó-varró és üzemélelmezési szakmára készülnek elő a műhelyekben. Az itt folyó szakmai előkészítő kiváló eredményéről tanúskodott az iskola évvégi kiállítása, mely bemutatta a különböző készítményeket. Anyagában és tartalmában is kifejezte, ho© az iskolai és üzemi oktatásnak szorosan össze kell kapcsolódnia. A kiállítás értékét az is növelte, ho© egy év munkáját a vizsgadarabokon keresztül mutatták be. Az iskola terve, ho© az egy évi iskolai műhelygyakorlat után a tanulók üzemben folytatják szakmai gyakorlatukat A II. osztályok részére előzetes megállapodást kötöttek az Újszeged) Kender-, Lenszövőgyárral, a ruha©árral, a bútor©árral, a villamosvasúttal és az e©etemi na©üzemi konyhával, ho© a tanulók előképzettségüknek megfelelő szakmát folytathassanak. További kísérletek A teljesség kedvéért meg kell még említeni a Radnóti Miklós Gimnázium és a Tömörkény Gimnázium jövő évi tervét. Az első évet a tanulók mindkét gimnáziumban az iskolai tanműhelyben töltik, mely után üzemi termelőmunkában vesznek majd részt. A Radnóti Miklós Gimnáziumban — mint arról a Dél-Ma©arország már írt — nyílik meg Szegeden elsőnek a 3+3-as iskolaosztály. Ebben az osztályban a tanulók 3 napot az iskolában töltenek, 3 napot pedig a Kéziszerszámárugyárban, ahol szakmát tanulnak. Teljesen e©enértékű érettségi bizonyítványt szerezhetnek a tanulók ebben az osztályban is, s emellett a szakmunkásbizonyítványt ls megszerezhetik. ApiáUiidetéMU HIRDESSEN A DÉL-MAGYARORSZAGBAN! HIRDETÉSEINK EREDMENYESEK! Hirdetéseket felveszünk, naponta 7—2-ig, szombaton de. 10-ig. SZOMBATON MEGJELENŐ HIRDETÉSEKET SZERDÁN 2 ORAlG VESZÜNK FEL. ADÁSVÉTEL Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet nalam. Bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. sz. X2893 Mely gyermekkocsi matraccal eladó. — Párizsi krt. 45. sz. Tud. Kopaszné. I Eladó fehér lakkcsiszolt fél háló, egyéb bútorok, Gudlln-tűzhely, Slnger varrógép, edények, szervizek, — fekvőhelyek. Vidra utca 3 t. 3. x Bőrkabátját most alakíttassa. Javíttassa Csordás bőrluhakészitő mesl érnél, szent Miklós utca 7. Felsöváros. Magánházban lévő kétszoba, konyha, speizos, nagy kertes lakásom városi cvszobásra elcserélném. „Villamoshoz 10 perc" Jeligére Károlyi u. hirdetőbe. A Szatymazt Földmű vesszövetkezet hosszú gyakorlattal rendelkező szeszfözdevezetőt k-res. Jelentkezés az Fm3z központi Irodában. X2858 Budapesti nagy szoba, konyha, speizos lakásom elcserélném szegedi 2 3 szobásért. Cim a kiadóban. X2928 tanuló fiú albérleti szobát keres, zongora- es ágyneműhasználattal szeptember elsejére. Értesítéseket augusztus 18-ig „Rendes" jeligére a kiadóba kérek. X2869 I&skairógép prima állapotban eladó. Du gonics u. 10. Rekamié, konyhal-redenr, szekrények eladók. Dugonics u. 10. 2926 televízió mindkét szabványra igenyesnek eladó. Cím a kiadóban. 2923 Nagy macskákat vesz a Gyógyszertani Intézet. X2914 Bontásból hódfarkú cserép, vasrácsos ablakok, használt deszkakerítés eladó. Csendes u. 3. X2906 Hofgesang Péter Jó állapotban lévó salgótarjáni Lunat'izhelv eladó. Kádár, Hétvezér utca 5T Oriásszemü korai földieperpalánta kapható. Újszeged, Rózsa Ferenc sgt. 47. sz.ám. 2780 Veszek szoba, konyhabútort, sezlont — (rosszat ls), vaságyakét állandóan. Pacsirta u. 20. 2900 LAKÁS INGATLAN Elcserélném kétszoba, személyzetis, — összkomfortos lakásomat belterületen egyszoba, konyhásra. F>-d. Kossuth L. sgt. 43. Adsz. 1. — Fureljásné. Beköltözhető családi ház eladó. Becsei utca 11. 2897 Belvárosban ház eladó. Szoba, konyha, speiz elfoglalható, Frd. Kossuth Lajos sgt. 5., házfeiugvelő. x kicserélném budapesti 111. ker. Donátit utca 34. számú 1 szoba, konyhás kamrás lakásomat hasonló szegedi lakásért, megegyezés szerint. — (Tóth), Békásmegyer EGYÉB Mag as jutalomban részesül, aki vásárnál) a sZEAC-palyarV. vagy Szabadsag Filmszínházban elveszett fekete lakk irattarcámat a benne lévő címre visz* szi)JuUa\ja. 2935 Keresem tBozsó János )>ut,V ki fekete lcvéltárcarriat pénzzel Kecsktestelepen megtalálta, \ vagy nyomravezető Jelentkezzen, magasan Jutalmazoria. — Várhelyi, Maros u. 33 29>0 Elcserélném Budapest, IV. ker. Bán Tibor u. 9. szoba, k—•••hából álló utcai lakásom szegedi lakással, lehetőleg a központban. Klein Sándor. Dolgozó nő részére bútorozott szoba kiadó. Marx tér 12.. emelet 9. 2895 Társbérlőnőm részére szobát vagy szoba. konyhát keresek. „Közvetítőt ls díjazok" Jeligére a kiadóba. 2899 ÁLLAS Tanulót felveszek. Kakuszl kárpitos, Kígyó u. 5. 1300-ban érettségizett férfi munkaerőt kereskedelmi szakmába gyakornoknak felveszünk. Pályázatokat postafió'- 150 alá kérjük küldeni. X2929 Enesziettcai szeme-V, lyi, katonai es egyéb igazolványaimat. Kérem a megtalálót, az igazolványokat jutalom elleneben adja le vagy küldje el postán. a személyi igazolványban tevő címre. Elveszett barna pénztárca pénzzel, tantusszal. nagyítóval petőfitelepi hentestől Csaba utcai át'arón át Vajda utcáig. Megtaláló pénzt megtarthatja, többit Juttassa el V»<da u. 42. ala utven forint jutalmat kap, aki Júliusban elveszett barna pénztárcám fedőlapjában lévő tandljnyugtát címemre eljuttatja. — Nag- Zoltánná, Kárász u. 10. 2898 Szemüveg, fehér tokban vasárnap elveszett. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében a Virág-cukrászda pénztárába adta le. 2934 1900. aug. 15-én elvesztettem- Kígyó u., Kárász utca közölt Szőnyl János névre szóló anyakönyvi és tanácsi igazolást. — Kérem becsületes megtalálót a Szegedi Nyomdába adja le. 2940 Áramszünet A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közli, ho© folyó hó 16-án, kedden 7—18 óráig Tápé, Szőreg, Deszk, Ujszentiván, Tiszasziget, Kübekháza községekben, valamint folyó hó 18-án, csütörtökön 7 órától 18 óráig, 19-én, pénteken 7 órától 18 óráig Al©ő községben a na©íeszültségű hálózaton végzett munkák miatt. szünetel az áramszolgáltatás Képünk a Kamaraszínházban szombaton megnvíl gnyílt Rádió Villamossági Kiállításiig llllllllllilllllllll^ e©ik sztárját, az "ORION-612- típusú rádiókészülékét mutatja e© érdeklődővel. A kiállítás nyitva reggel 9-től este8-ig,aug. 20-ig