Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-13 / 164. szám

Szerda. 1960. július 13. B Sok résztvevő várható a vasárnapi maratóni versenyre Verseny közben szovjet labdarúgó-csapat mérkőzik a SZEAC-stadlonban ' Alig néhány nap választ el bennünket a Szegedi Spartacus vasárnapi IV. nem­zetközi maratoni futóversenyétől, melyen egyben a magyar bajnokság kérdése is eldől. A külföldiek közül három jugo­szláv, három lengyel, egy osztrák, egy dán, esetleg egy tuniszi atléta indul a teljes magyar élgárdán felül. A versenyen szép küzdelem várható, hisz ez lesz az utolsó nagy vetélkedés a világon Róma előtt. Az ízléses műsorfüzetek már kap­hatók szerte a városban a 2 papír emlék­szalvétával együtt. A rendező bizottság nagy apparátussal dolgozik a siker érde­kében. Vasárnap délután 4 órakor a SZEAC­stadionban zászlófelvonással és harsona­telekkel kezdődik az ünnepség. Negyed 5-kor a maratóni láng meggyújtása követ­kezik, majd utána 5 perccel rajtolnak az atléták. Fél 5-kor a SZEAC—Kinizai út­torobujnoki labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. Majd S.45-kor kezdődik a hazánkba irkezö szovjet Avangard és a- SZEAC közötti barátságos labdarúgó-mérkőzés. A futók a SZEAC-stadion ból a Felsőti­szapart—Sztálin sétány—Széchenyi tér érintésével futnák át a hídon Újszeged­re, majd onnét Szőreg—Deszk—Klárafal­va érintésével érkeznek meg Ferencszál­lasra és onnét fordulva a már közölt út­vonalon futnak vissza a stadionba. Az első atléta beérkezése 7 óra körül vár­ható. A verseny útvonalát szegélyező köz­ségek egész lakossága nagy érdeklődés­sel tekint az emberi teljesítőképesség e nagy erőpróbája elé. A maratóni verseny előző napi alkalmi postabélyegzése és a bélyeggel ellátott emléklapok bélyegzése vasárnap a íőpostán, a Széchenyi téren és délután 3 órától kezdve a stadionban. Dr. Monostori Elkészült a labdarúgó NB II öszi sorsolása az MLSZ-ben elkészítet­ték az 1960—61. évi labda­rúgó NB II. őszi sorsolását. A bajnoki idény mindkét csoportban augusztus 7-én kezdődik és megszakítás nél­kül november 13-ig tart. Az NB I-ból kiesett Szom­bathelyi Haladás a Nyugati­csoportba, a BVSC pedig a Keleti-csoportba kapott be­osztást. A Keleti-csoportban a Szegedi VSE mérkőzései az alábbiak. Augusztus 7: SZVSE—özd, 'Augusztus 14: Bp. Spartacus —SZVSE. Augusztus 21: SZVSE—Ganz-MAVAO. Au­gusztus 28: BVSC—SZVSE. Szeptember 4: SZVSE—Mis­kolci VSC. Szeptember 11: Jászberény—SZVSE. Szep­tember 18: SZVSE—Egyetér­tés. Szeptember 25: Pénzügy­őrök—SZVSE. Október 2; SZVSE—Kecskeméti Dózsa. Október 9: Szolnoki MÁV— SZVSE. Október 16: SZVSE —Diósgyőri Bányász. Októ­ber 23: Nyíregyházi Sparta­cus—SZVSE. Október 30: Bp. Előre—SZVSE. Novem­ber 6: SZVSE—Borsodi Bá­rvász. November 13: Ceglé­di VSE—SZVSE. Török 14,28 méteres súlylökése Szombaton és vasárnap rendezte meg a CSASZ a SZEAC-stadionban Csongrád megye ez évi felnőtt, Ifjúsá­gi és serdülő atlétikai baj­nokságait, melyen a vasutas atléták, nemkülönben a vá­logatott középiskolás és ipa­ri tanuló diákok más irányú kötelező versenyeik miatt nem vehettek részt. Ennek következtében a kiírt 78 versenyszámból induló hiá­nyában 21 számot nem lehe­tett megrendezni. E negatí­vummal szemben örvendetes volt a hódmezővásárhelyi és Szeged környéki falusi atlé­ták bekapcsolódása és jó szereplése. A legtöbb baj­nokságot, szám szerint ti­zenhatot, a Sz. Sportiskola versenyzői nyerték, de utá­nuk mindjárt az Idén erő­sen fellendült Sz. Spartacus atlétái következtek tizen­négy bajnoksággal. Az ered­mények közül kiemelkedett Török Istvánnak 14,28 mé­teres, új felnőtt megyei csú­csot Jelentő súlylökése, Ka­tona dr. kalapácsvetése és Temesvári "gyalogló eredmé­nye. A jobb teljesítmények. Férfiak: 100 m: Marosvölgyi (Sz. Ped. FÓisk.) 11,5, 200 m: Ma­rcevölgyi 23,6, 10 km gya­logl.: Temesvári (Sz. Spar­tacus) 53:49,0, 200 m gát: Batkl (SZKSE) 26,8, hármas: Darvas (Sz. Sportiskola) 13,18, Heinrlch (SZVSE) 13,02, súly: Török I. (SZEAC) 14,28, Varga B. (SZKSE) 12,85, Darvas 12,75, diszkosz: Nikolasev (SZEAC) 39,50, gerely: Varga 6. 55,60, Török I. 52,92, kalapács: Ka­tona dr. (Sz. Spartacus) 50,34, Török I. 45,65. Nők: Magas: Gelei (Sz. Sport­iskola) 140, súly: Menyhárt (Sz. Ped. Főisk.) 10,52, disz­kosz: Menyhárt 33,85, gerely Haluska (Csanádpalota) 31,42. Z&iHdes^ ZAPOBESOK, ZIVATAROK - A MELEG ÁTMENETI­LEG CSÖKKEN Várható időjárás szerda estig: a Dunántúlon és » Duna—Tisza közén a me­leg ál meneti csökkenése fclhöátvonulással, néhány helyen záporesővel, ziva­tarral. Mérsékelt, Időnként megélénkülő széL Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán: a Tisza vonalától keletre 27—30, a Tiszától nyugatra 2Í—26 fok között. m 1560. július 13, szerda mozik Szabadság: Fél 6 és léi 8 őre­kor: Rövidnadrágos ember. —> Olasz—spanyol film. 10 fven alul nem ajánlott. Ma utoljára. — Csütörtöktől: Montparnssse lá. — Francia—olasz film, szé­les változatban. Csak 18 éven felülleknek. Július 30-18. Vörös csillag: 6 és 3 órakor: Hulot úr nyaral. — Francia film­vígjáték. Korhatár nélkül. Ma utoljára. — Csütörtöktől: Rá­szedett udvarlók. NDK-film. — Korhatár nélkül. Július 20-lg­Fáklya: Fél 6 és fél « őrs­kor: Az elrserélt fénykép. — Színés szovjet fümvíaláték. — Korhatár nélkül. Ma utoljára. — Csütörtöktől: Nyomorultak. L rész. Színes olasz— Iraficiá— német ÍUm. Korhatár nélkül. — Július 17-ig. Postás Mozi: 6 é« 8 órakor: Három csillag. UJ magyar film. Korhatár nélkül ajánlott. Dugonics Mozi: 6 és 8 óra­kor- Aranyvonat. Magyarul be­szélő szovjet film. Korhatár nélkül. Önkritika ALLATORVOS! INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Július 9-től 18-lg este 6 Órá­tól reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehéz­óllés esetére lnspekclós dr. Pa­lotás Gyula állami állatorvos, lakik: Partizán utca 7. szám. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításáról s hívó fél köteles gondoskodni. * GYEREKEK. FIGYELEM! Mindennap délután 3 órától es­te 7 óráig nyári szórakozást biztosítunk számotokra. Gyüle­kezés hétfő és vasárnap kivé­telével naponta fól 3 órakor az Építők Művelődési Otuiona kerthelyiségében. Bábszínház, mesefilmek vetítése, társaej íté­kok. kirándulások Szeged leg­szebb részeire. Részvétel díjta­lan. szeretettel várunk bennete­ket. x A Szabadtéri Játékok Igaz­gatósága közli, hogy a városi réndőríőkapltányaággal egyetér­tcsben, a Beloiannisz téri nagy­színpadon folyó próbák Ideje alatt, a Beloiannisz teret a közúti és gyaloglorgalom elől le­zárta. A ua5v e1 l l Bélyeget legelőnyö­sebben értékesíthet, eladhat nálam. Bé­lvegkoreskedes. Ke" I. uicn utca 4. yliríB 125 SttS UKW motor minden ellugaűnaió árért eladó. Erd.: rfiesz nap. Fodorte­lep. Tatrá tér 3. x ventilátor 40,100 és WUárdgolyö eladó. — llajnal u. 27. Modem, kisipari cse­resznyc halogainltú­ra csak Igényesnek. Cserépiéc. tégla bon­tásból eladó. Megte­kinthető délelőtt 3— li, du. 3—9. Füredi uley 7, Mely gyerniekkocbi olcsón eladó. Lenin krt. 30. Kovács, du. háromtól. . Zongora, rövid. kite reszthúros. eladó, illetve bérbeadó. — Msgnetófon eladd. — cím: Rakovszky ron­gofáhangolő. Jósika ?' 5 Rozs, búz* eladó. — váradl U. 39. Cipő- reiikUÍfestés mindéin színben, Rzt. Miklós utca 7. Fel­s.-.város. x Bőrkabátját alakit­tasss vtzhatlan fes­tesse.] Csordás bórru­hakéslltd meilernél, Bzent Miklós u. t. telsójj 1 oagv llsdó náív konyba­bakredenc. ebédló­srakfény. matrac per­rák. tükör, stellxst. télikabát, tákó. ma­lomkőéit. osővar. ké­zikocsinak olcsón. Ugyanott lakáscsere r,ogói uto« 30.. em 8 1949 .V) mázsa téhnrbi rásü gumlskoc&l eládó. vagy bérbeadó. — Moszkvái krt. Sá. XI163 2 db 1(5) kllte hízó e.adó. Retek utca * 1840 Egy közelellös hasas tehén és egy klsfias tehén, trágya. szár­Izek eladó. Osz utca 20. 1825 VfO-éa, ZUndapp 01­dalkocalval eladó.' — U) Kenyérgyár. Sar­nyai. 1810 150x46-05 dupla ablak eladó. Zákány utca tl/a. 1118 Nytlasy-featmény. — gázboller. ül kony­hakredenc. aaztalok, g vermekálló eladó. Juhász Gyuls u. 17. 1809 Fisdók: Danuvla 110­l>a. férfikerékpár, — luskaírógép, rádió — kombinált mérőmű­szer slgnaUal. B*r­vát, Pannit beveszek. Ratla, Hámén 9. 1790 Deaakák, 1—J méte­resek ólnak eladók. Mező utca 4. Katona utca keresztezése 1997 Modern keményfa ^él haló eladó. Sándor utca 5Q._ 1834 Zománcozott tűz.hejy ló állapotban eládó. Megtekinthető dél­után. Klamartoni u. 23.. Tl-te kórház mö­gott. 1»31 H.trmónlumot ven­nék 1890 rt kész­pénzzel. többit hávt részlétre. megegye­zés szerint. Clm a kiadóban. 1822 Eladó 1390 «m» Sko­da Rapid Uaemképes állapotban. Igényes­nek való oldalkocsis motorkerékpárt be­számítunk. F.rd. Marx tér tl. Gumi­lavttó. .1827 tlá-As motorkerék­pár. án*250 eentt •zflrke márványlap riadó. Londont kr>. ZJ. X1814 restét* háló ás e«v kredenc olcsón el­adó. Holló u. 13 b 1919 Háromajtoa fehér ruhásszekrény. kis­méretű Jégszekrény eladók. Deák Ferenc utca 2.. II. em. 7. 1763 Déli fekvésű négy­szoba, összkomfortos lakásunkat elcserél­nénk 2x2 vagy 1x2 es 2X1 sz-obásért. Gál utca 2., I. emelet i- tatai dolgozó leány bútorozott szobát ke­rea auguaztus l-re. ..Ruhagyár közelé­ben" jeligére Káro­Ivi hirdetőben Fladó kétszemélyes sezlon. petőfitelep 24 670. szám. 1763 125 ctrn alig használt Danuvla eladó. Bem tábornok utca 39. X1944 Figyelem I A Ter­ményforgalmi Válla­lat szegedi kirendelt­sége Tolbuhin sgt. 79. szám fialt 100 kg májusi morzsolt kukoricáért cserébe ad 139 kg korpát. • 8 db gerenda eladó. Petőfitelep X. u. 570. 1 'lefestett haloszoba­bülor, tiszta ta. el­ádó. Megtekinthető Szeles festőnél. Atti­la u. 7. 3—13. 1780 Tdb" nagyméretű há­rom szárnyas szimp­la folyosó Ablakot és U5—129 cm szeles egy- vagy kétezár­nyss ajtót keresek megvételre- Apáca utea 15-b 1905 EáY szép ebédlöetek­reny, vitrin és asz­tal olcsón eladó — Maros utca 81. I db-ból álló világos fél háló. egy barna szekrény eladó Rom utca 3b.. délután. Nagyméretű hosszú asztal eladó. Kál­mány utea 7. szám. I. emelet. riadó fehér zomán­cos furddkád. lég­czekrénv. Kíár-6 u. 1. rn. 9 Ifjú házasulandók, egyszoba, összkom­fortos lakáslevátasz­lást keresnek. Min­den költséget téríte­nek. „Belváros előny­ben" jeligére Káro­lyt u. hirdetőbe, x Újszeged, Tordal sor 3. számú ház eladő. Beköltözhető (Erdé­lyi térnél). x Családi ház 600 n-öl telekkel eladó, két­lakással. az egyik kétszobás, összkom­fortos. lakások el­foglalhatok. ketté 06Ztva ls eladő. Új­szeged. Csanádi u. 24. Négyszoba, összkom­fortos, szép napfé­nyes. magasföldszin­ten belvárost lakáso­mat elcserélném két­szoba 4- hall, vagy 3 kis szobás. „Szin­tén belvárosi laké­sért" jeligőre Káro­lyi u. hirdetőbe. Nagy lakásából 1—2 szobát átveszek, mű­szakilag leválasztom. .Költségtérítéssel" tellgére Károlyi II, H'cHMóbe, Elcserélném Újsze­gedén. nídhoz 5 pere­re lévő er.obá, kony­ha. terraszos szén la­kásomat 2 szobás belvárosiért, térítési fizetek. Erd. Újsze­ged, Paraldl u. 4. szám. du. Ráer.ék. Rgyazoba. konvhás lakást ksresek. IshSi leválasztható. magas térítéssé] vagy ki­sebb házrészt ve­szek. ..Magas téríté­ses" tellgére kiadó­ba. 1839 4 K < « Huszonhat kilő üt tüskés drót kettő "r (százszor tizenha­tos s utógumi olcsón eindó. Párizsi krt 19/a. 1811 90 éves dolgoz.ő bú­torozott szobát ké­rés ágyneművel. — .J61 fizető" leiigére alánlatokat a Károlyt u. hirdetőbe. Fleaeréiném oroshá­ti. központi Szoba, konyha, soeiz. elő­szobás lákásem a»e­sedl haaonlőért as "rtvezés" tellgére Károlyi u. hirdető­be. ivoattaw Magánház, szoba — konvhás melléképü­lettel azonnali át­adással 69 ezerért el­adő sürgősen. Bihari üteg 19. Családi ház kerttel, beköltözhető lakássál eladó. Móra u. 16. 3/4 házrész lakását­adással gazdasági épülettel eladó. Érd. Kecskeméti u. 18. sz. 1847 Tápé, Bence fahát. Or­gona u. 10. számú ház 279 öl telpkkel eladó és beköltözhe­tő. X1798 Szeged, Szél utcában begyümölcsrázott. — béőnfthetö 537. n-öl házhely eladó. fto­deklődnl Klskundo­rozsma, Bálaithi u. 9,1. alatt, szombat délután és Vasárnap lehet. 1808 Kis családi házat ke­resek 20 900 Ft kész­pénzzel. a többit megegyezéssel. „Pon­tos fizető" tellgére 0 kiadóba. xis.17 Fladó 2 szobás. — khnvhás. fürdőszo­bás ház 200 n-«l kerttel Utszegéden, lakásátadással. cím a kiadóban. 1822 Kétszobás, kertes ma­gánház azonnal be­költözéssel eladő. — Petőfitelep, 34. utca úyw. 1816 Vas-fémipari tanulót felveszek. Kovács La­tos, Topolya sor 11. X1849 Algyői Földműves­szövetkezet. szakkép­zett tüzéptelepveze­tőt keres. Jelentkez­ni Algyő, Központi Iroda. xl82« Építésztechnikus — nagy szakmai gya­korlattál lakhelyvál­tozás miatt állást cBérélne. „Techni­kus" tellgére a ki­adóba. 18.16 llöszkel Kossuth Tsz főkönyvelőt keres azonnali Delépésre, Fizetés megegyezés aiaplán. 1833 Asztalos tanulót fel­veszek. Mikszáth K. utea 12. „zám. Mol­nár István. Kovácstanulót felve­szek. Kovács. Moszk­vai krt. 24. X1802 Eladó 235. n-öl ház­hely a Kálvária ká­polna mögött. Érd. 1áetnénv it 8 yipr­•"saládl ház tnszege­flen. Temesvári krt. I8ib. Életjáradékkal *s lakáscserével el­adő. * Kis családi házat ke­•»s»k. 39 ezer kész­nénz. A többi havi -észtet re. Xlsfsludv "tea 26. A r l A s Kőművest állandó munkára alkalmaz Állami Vállalat. — Postafiók 83- X Szóreg és Vidéke Körzeti Fmsz Szö­reg. felvételre keres szakképzett. var' nagy gyakorlattal rendelkező felezoleá­lőt és csapost, fér­fiak előnyben. Ön­életrajz. erkölcsi és munkaadót Igazol­vány szükséges. Je­lentkezés személye­sen vagy Írásban a fenti eímen. x R <1 v ff n Vályogverést és ta­rasztást vállalok — retófltelep 34. utca 999. szám. 1824 Gondozásba gyerroe­két Vállalók. Bem tábornok u. 28, X1643 Gyermek gondozását vállalom. Takarék fái­ul 6. Ű. ÍM. 5. ájtő 1638 47 éves diplomás fér­fi Intelligens dolgo­zó nő ismereteégét kérési házasság Cél­jából. Leveleket — Diplomás 7" jelfge­ré Károlyi u. hirde­tőbe. X ÉGY hónap alatt 289 magyar repülő különjárat Június elejétől július elejéig, egy hónap alatt, összesed 2*> különjárata volt a MALÉV-nek. amelyeken turistacsoportok utaztak Európa különböző ré­szeibe. Így Csehszlováklába. Ro­mániába. a Néme*. Demokrati­kus Köztársaságba, a Szovjet­unióba. Albániába és más Or­szágokba. A jelentkezések most is nagy számban futnak be, s minden valószínűség szerint az igazi légi csúcsforgalom — különjáratokban — most kez­dődik, s augusztus közepén, végén ért el tetőpontját. Eb­ben az Időszakban ugyanis ezer turistát vtsznek repülőgépen Olaszországba, s repülőgépen utazik az olimpiai csapat ls. «• HELYESBÍTÉS Nyomdai szedéshiba folytán tegnapi la­punkban elírás történt. Az 5. oldalon „Felélőtlen ígérgetés" rlmű cikkünkben szereplő első dátum Június 3. Ekkor vitték javításra sz emiitett mérleget a Szegedi Mérlegkészítő és Ka­zánkovárs Kiz-be, ahol még a mai napig sem készült el. — A J. oldalon alul lévő kép »zö­vege helyesen igy hangzik: „Közel másfélezer dalos ajkán zengett Sosztakovlrs Dal az er­dőről rlmü oratóriuma a dalos­találkozó díszhangversenyén." — SZARVASBOGÉSRE már most, július közepén elkelt min­den jegy. F.ddle ugyanis 308 külföldi, elsősorban nyugatné­met vadász jelentette be rész­vételi. Illetve vadászati szándé­kát. A szakemberek viszont úgy döntöttek, hogy a kütrőldl va­dószvenőágek az ezidén fellel­hető szép szarvasok közül mint­egy 350-et lőhetnék kl. — a húszmillió forint költ­léggei épített pálházi züzőmühől hétfőn indítják útnak az eJsö 100 tonna perlltet. Az új bor­sodi létesítmény az tdén mint­egy 900 tonna zúzott perlltet ké­szít exportra. Az első szállít­mányt Nyugat-Németországba Irányították, ahol a magyar per­tuból könnyű építőanyagot ké­szítenek. — Szerkesztői üzenet. Kértük M. Lászlónét, hogy a levelében felvetett kérdés megbeszélése céljából csütörtökön délután 4 —6 óra között keresse fel sze­mélyesen szerkesztőségünket. x Szeged mj. városi tanács v. b. kereskedelmi osztálya pá­lyázatot hirdet vállalati főköny­velői és vendéglátóipari gyors­büfé (blstró) vezetői állás betöl­tésére. A főkönyvelői állásnál előírt szakképesítés mérlegképes könyvelőt oklevél, vagy Közgaz­daságtudományt Egyetem vég­zettségét Igazoló oklevél. Beso­rolás a 62/1967. Bk. M. sz. uta­sítás bértételeinek megfelelően történik. A gyorsbüfé vezétői ,lilásnál előnyben részesülnek, ikík a vendéglátóipar valame­lyik szakmájában, vagy rokon szakmában mesterlevelet, szak­munkásblzonyltványt, üzletveze­tő! tanfolyamot végeztek és szakmai ráterfnéttaéggei rendel­keznék. Besorolás a 161 960. Bk. M. sz. utasítás bértételének megfelelően történik Fenti ál­lásokra pályázatot 1066 lühus 2(Mg Szeged mj. vároel tanáez v. b. kereskedelmi osztátváhnz. írásban kell benyúltam. Szeged mj. városi tanács v. b. keres­kedelmi osztály. A Mezohon esi Cukorgyár azonnali belépéssel (elvételre keres elektromérnököt, egy vegyészmérnököt és egy gépészmérnököt •zi-rrtás me*»rrVP7Cs szerint <9 Nutriauevelér.sel foglalkop­nak a gödöllői erdőgazdaságban, a váregresi halastavaknál Há­rom halastóban a haltenyésztéa mellett melléküzemágként nut­rts-tenyésztéssei foglalkoznak, zpert a krumplival éa sárgarépá­val táplálkozó nutriák nem ár­tanak á halaknak Itt másfél év alatt háromszázötven nutria te­nyészállatot értékesítettek. Tűz a paprikafeldolgozó Vállalatnál. Tegnap délután » paortKaszan tóban hegesztés kö­vetícrztéhen túz keletkezet^ JfiEiSSIi az állami tűzoltó­ságot íz, de mire izoijt * helyszínre értek, gz üzem dol­gozói eloltották a tüzet. — SZTALINVAROS! JUBILEU­MI EMLÉKLAPOT ad kl a Ml­nlsztertanái s. Az emléklappal azokat jutalmazzak akik 1850­51. év óta megszakítás netkül dolgoznak pztálinvározban te odaadó munkájukkal zegitették a vároz fejlődétét. Az emlék-, lapot az 1960. július 16—17. nap­ján tartandó ünnepségeken otzt­ják ki. Eljárás indult két huligán ellen. Matyi Sándor. 0»z:trov­ezkv utca 19. és Majláth Al­bert, Francia utca 18/a. szám alatti lakos már eddig ls «°K botrányt okozott Szegeden, Hétfőn este a Jégkunyhóban Ivott a két fiatalember és zár­óra után megtámadták Kovác6 Mihály dócl lakolt, mert az nem volt hajlandó fizetni ne­kik. Matyi Sándornak és Maj­láh Albertnek nincs állandó munkahelye. Majláth ugyan a MÉH-től kapott Igazolással — toUbegvfiltő — fedi magát, de nem dolgozik rendszeresen. A t-endórség Matyi Sándort. és Majláth Albertet őrizetbe vette. Mindazon rokonoknak. Jő barátoknak te Ismerősök­nek, kik szeretett tel«é­gem, HODI KAROLYNÉ temetésén megjelenték és vtrágadományaikkal fájdal­munkat enyhíteni Igyekez­tek. ezúton mond köeiő­netet a gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szere tftt hitve­sem. édesanya, nagyanya, testvér te leányom. KlSS SANDORNÉ Angyal Rozália f. hó 11-án életének 47-lk évében hosszas szenvedte után elhunyt. Temetése f. hő 13-án 17 órakor a bel­városi temető kupolacsar­nokából. Gyászoló család ÜfcL-MAGYAKORSZftG a Magyar stociallsu Munkás­párt tageűl DUousaganaK te Szeged m. I. varos taná­csának lapja Megteien-k netfí kivételével mindennap. Szerkeszti « vzzrkeRZ'C btzottnág Mb. telelőé szerkesztő: Nagy tstvsn szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány Iá Telefon tó-SS. 39-03. 40-30 Eiszéksi teieton jí-os •.< 14-39 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadd Vállalat Felelős Kiadó Kovács László Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér L Telefon ss-«o. 31-ii fBeküldö" kéziratot nem őrzünk meg te nem adunk vissza.) A lápot nyomia e Szeged! Nyomda Vállalat, Szeged Kárász utca 9 A lápot árusításban te előfize­tésben a Csongrád megvet pos­tahivatalok te-esztik. Előfize­tést dlt eg- hónapra II Ft Előfizethető bármely postahiva­talnál te kézbesítőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom