Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-24 / 174. szám

Vasárnap, 1960. július 24. 4 -r— Juhász Gyula 1918-19-ben — anekdoták tákrében Azt ti írhattam volna címül: Ami egy tudományos értekezésből' kimaradt. Megírtam több mint felezer gépelt lapon a szegedi költőnek a két forradalomban betöltött szerepét, az ellenforradalom elleni harcának első félesztendós szakaszát, de érthető, hogy ott nem keríthettem sort azoknak a tréfás-humoros eseteknek ismertetésére, amelyekről itt-ott elszórtan olvastam, hallottam. Pedig ezek is Jellemzők, elsősorban a költőre, de némelyiké a korra is. Most külön csokorba szedtem őket: lássuk valamennyit történeti sorrendben... Máról lévén szó — az izgalom ismét helyreállott. m 1918 augusztusában hivatalos közlemény adta tudtul a szegedieknek, hógy Károly király október végén meglátogatja Szeged városát. A hatóságok fölszólították König Pétert, a városi zeneiskola igazgatóját, az ismert zeneszerzőt, hogy az ünnepi alkalomra komponáljon -Király himnuszt-. König Péter — bevált szokása szerint — a sógorát, Juhász Gyulát kérte meg, hogy írjon szöveget a himnuszhoz. A költő sohasem tudta megtagadni sógora kérését. így ezt is teljesítette. A Királyhinunuszt megírta, s bár előadásra soha nem került, hiszen a királylátogatást elfújta a forradalom szele, később. 1925ben, amikor -becsületsértésvádjával a bíróság előtt állott, vádlója, Dobay Gyula ilgyvéd, ellenforradalmi kormánybiztos főispán a szemére is vetette, hogy a -vörös költő-, aki oly közismert szerepet töltött be a forradalmak szegedi eseményeiben, 1918 nyarán még -kirflyhimnuszt- írt. Juhász Gyula e vádra így válaszolt: — Valóban írtam Királyhimnuszt az októberi forradalom előtt, de azt szeretett sógorom, Kanig Péter kérésére és zenéjere szereztem, és ez így nem annyira Kirólj/himnusz, mint inkább Köniphimnusz. A szigorú tárgyalóteremben általános derültség támadt. A költő elégedetten ült vissza a vádlottak székére. s Alkoholtilalom volt 1918— 19 telén Szegeden is. Január vége felé Juhász Gyula este nyolckor egy nagyon részeg emberrel találkozott az utcán. Juhász, aki ekkor teljes szívvel az antialkoholista mozgalom híve volt, fölháborodott a látványon: — Ugyan, mondja már, hol kapott maga ilyen tiltott időben bort? A részeg barátságos öleléssel közeledett feléje: — En ls azt szeretném tudni, mert vissza akarnék menni még egy fél literre, de nem találom az utat. Nem vezetne el az ifiúr? Ebben a színháza szezonban ismerkedett meg a költő Étsy Emíliával, a kiváló színésznővel, aki nem sokkal ezután férjhez ment, s csak vendégként jelent meg nagy ritkán a világot jelentő deszkákon. Étsy nagyon szerette és szívesen szavalta Juhasz költeményeit. A költő büszkén mondogatta barátainak: — Adynak van egy Péchyje, nekem egy Étsym! Arra célzott, hogy amint az időben Péchy Blanka volt Ady verseinek legkitűnőbb tolmácsolója, éppúgy szolgálta Étsy Emília sza valóművészetével Juhász költészetének népszerűsítését. Szomory Dezső történeti drámájának sok szereplője van, s ez nagy gondot okozott a direktóriumnak. Egy kisébb epizódszerepre már nem jutott színész a színház személyzetéből. — Majd eljátszom én — vállalkozott rá Juhász Gyula. A rendelkező próbán a költő mint egy öreg, rutinos színész, meglepő jól mondta el a kis szerepet. — De Gyula — mondta a rendező, Barótá József —, akkor le kell ám vétetned a szakállad! — Hát ha már minden áron muszáj — válaszolt a költó j—, majd levétetem az utolsó napon. A szerepet mégis színész játszotta a bemutatón, s így a szakáll megmaradt. Júliusban Juhász Gyula a Tisza-szálló törzsasztalánál előadást tartott a szonett belső formájáról. Közben észrevette, hogy az ujja hegye tintás, néhány cikk megírása következtében. Mentegetőzve jegyezte meg: — Kérém szépen, ez az én *véreml 8 Augusztus végén a költő két egymást követő este előadást «tartott a Tisza-szálló nagytermében a szerelemről. Az első alkalommal az antik, másodjára a modern szerelemről beszélt. Az egyik szegedi kritikus megkérdezte tőle: milyen alapon cseveg ő a szerelemről? Mire a költő enyhe mélabúval így válaszolt: — Hat, hlszefi már többször levizsgáztam belőle! Péter László KAKOVSZKY JÓZSEF: ^ nf k Vem Szerelmem régi, boldog őre, Szivemnek kedves ismerőse. Be megvénültél kis kapu! Itt várt a lány, a szöghajú. Este, ha csillag kél az égen, Ügy néz le rád mint akkor régen. S a pajkos szél ha felsivít Ugye, hogy 'most is megsimít? Ne bánts azért, hogy visszajöttem, S kezem hideg vasadra tettem. Titkon benyitlak, hagyd magad. Óh, tárd ki lenge szárnyadat! Siess, mert vár a kerti kőris! Borzas fejét biccenti ő is. A gyönge rózsa rám nevet, Pedig nem ismer engemet. Ott áll a ház, a régi éden. Vajon kit ringat lágy ölében? Hol van a lány, a szöghajú? Mutasd meg néma, kis kapu! És hinta leng a kőris ágon. A régi kislányt újra látom. Szerelmet ajkam újra vall. A hinta leng és száll a dat E dalt szivem őrökre zengi. Most már megyek, nem látott senki, Istenhozzád óh szöghajú! Aludj el drága kis kapu! Oh, fürge szél, magad dalölj ma. Csák tépj belé setét hajamba! Ne hallja senki léptemet, Ahogy sietve elmegyek! BEDE ANNA: Pillanatkép Nap nevet a házakra. Földekre, Kifutnak a csibék a zöld gyepre. Reggelizik a boci Javába. Csikó fut a nagy kocsi nyosnaba. Ökrösfogat kereke Nyekereg, Lucernáért járnak a szekerek. Lányok szedik kosárba Az epret, Hajuk lobog, dalolnak, nevetnek. Gép ekéz a borso6i Határban. Ott jönnek az emberek, kapávaL Érik a rozs; ki elmegy Alatta, Nem látszik ki már, csak a kalapja. Kalapjáról is csak a Bokréta, Abból is csak egy szál margaréta. PAPP LAJOS: DAL Hűvös a csend a dombon fák könyökölnek aztán lehajtják fejüket ez az este elgondolom valahol lehajtod a fejedet te it távoli dombok tetejére hanyatlik a nap árnyék az éjszaka még visszanézel aztán mély álomba zuhansz hűvös a csend tenger zúg valahol csillagok hullnak valahol hallod ez a fájdalmas messzi dobbanás ez a szivem 0 0 1918. december 30-án a, modern magyar költők jelentós csoportja, a Ma poétái, matiné keretében mutatkoztak be Szegeden a Korzómoziban. A bevezető előadást — rendkívüli rokonszenvvel az új költői törekvések Iránt — Juhász Gyula tartotta. A műsoron Kassák Éajos, Kahánu Mózes és Barta Sándor versei szerepeltek. Az egyik zeneszám elején éktelen dörömböléssel ütögetni kezdték kívülről a mozi egyik mellékajtaját. Juhász Gyula nem vesztette cl hidegvérét és tréfásan odaszólt Kassáknak: — Bizoiiyosan egy újabb irány kér bebocsátást! Mikor az ajtót kinyitották, csakugyan, három apró kölyök kandikált be rajta, ök ijedtek meg legjobban a nem várt sikerüktől. — Engedjétek be hozzánk a kisdedeket — szólt örömmel Juhász, mint pedagógus és a nyugalom, illetőleg — a 1919. április 8-án Juhász Gyula lett a szegedi színház táromtagú direktóriumának vezetője, valójában tehát a színház igazgatója. Az egyik színházi lap ekkoriban úgy ír róla, mint aki annyira beleélte magát hivatásába, mintha mindig ezt csinálta volna. A színészek nagyon szerették, s minden ügyesbajos dolgukban hozzá fordultak. Az egyik színésznő, Rédeiné, szappant akart venni, mely kilónkint 32 koronát kóstált, súlyra pedig 1 kilót és 60 dekát nyomott. Asszonyi fejiel nehéz volt kiszámítani a szappan árát, hát Juhászhoz fordult, mondja már meg, mennyit is kell fizetniel A költő a kérdésre zavarba jött, s még a szakálla alatt ts elpirult. — Ehhez igazán nem értek kérem, mert a számokat soha sem ambicionáltam. Az iskolában is az algebra volt a gyenge oldalam. De azért kiszámította. Április közepén a ff. József szerepeit osztották ki. LÁDÁNYI MIHÁLY: ÓVÁROS Egy-egy lányt még lefognak estelente, ki erre vágyódott a szeretemre, egy-egy házban még szépasszony lakik, akivel jól eljátszhatsz hajnalig. Igy őrzi már a múltat csak az utca, az öreg házak, félig földbe bújva égy kis középkor, ahol dohosán fogatlan szél — javasasszony — oson. Reggel, midőn idetéved a nap s lelöttyenti a göthös házakat színekkel festők vernek itt tanyát, hogy elszedjék a nyomor aranyit. Az Ittlakó a nyirkos szalmazsákról felkecmereg, a ház elé kilábol, s az újvárosi útnak nekivág, hógy keressen egy kis romantikát Horváth Sándor: Artyeki emlék A Tiszatáj kiskönyvtár legújabb kötetéről SIMÁI MIHÁLY: Az ideg en Egy nép megismerésének, valódi arculata megértésének sokféle útja-módja lehet. Van, akit egy ország népének történelmi helytállása, országépítő munkája, mást művészete, ismét mást az illető nép fiaival való személyes találkozás ragad meg elsősorban, s ennek révén ébred benne tisztelet, elismerés, szeretet, ragaszkodás. De talán . mindezeknél közvetlenebb, mélyebb benyomásokat eredményező módja az ilyen megismerkedésnek a nép ifjúságával való hosszabb-rövidebb együttlét nemzetbeli felnőttekkel való találkozásban kezdetben mindig van mindkét részről több-kevesebb feszélyezettség, a felnőttek egymáshoz való viszonya bizonyos értelemben mihdig meghatározott, fegyelmezett, ami ugyan rövid idő alatt széleskörű, móctezeres tájékozódást tesz lehetővé, mégis Kissé késlelteti az- érzelmi kapcsolatok természetes megszületését. A fiatalokkal, gyermekekkel való találkozásban viszont többnyire éppen a kötetlenség, a fesztelen spontaneitás dominál, ami ha tárgyi vonatkozásban talán keveset nyújt is, bőséges alkalmat teremt érzelmi mozzanatok előtérbe kerülésére, egy nép gondolkodásmódjának. sajátos lelkivilágának feltárulkozására, annak a megmutatkozására, hogy milyen elvek, eszmék jegyében nevelődik fiatalsága. Ezért nem véletlen, hogy a nemzetközi ifjúsági, úttörőtáborok, találkozók a résztvevők holtig feledhetetlen emlékei közé sorakoznak. Horváth Sándor, akinek könyve nemrég jelent meg a Tiszatáj kiskönyvtár sorozatában, a szovjet ifjúsággal, a szovjet pionírokkal, rajtuk keresztül a szovjet néppel való megismerkedésének történetét írta meg az -Artyeki emlék—ben. A szerző hadifogoly volt a második világháborúban, s bizonyóra számos más emléke, élménye is van a Szovjetunió népével való találkozásról. Jó írói szemre vall, hogy a Szovjetunióban töltött időből éppen annak a néhány hétnek a történetét választotta témájául, amikor hadifogolytársaival a fasiszták által elpusztított világhírű artyeki pionírtábor újjáépítésén dolgozott a pionírokkal e«vi'tt.' Szándékosan ££ * gény«, sem az -elbeszélés-' vagy -kisregény- szót Nehéz is volna hirtelen eldönteni Horváth Sándor könyvének pontos helvét a kialakult műfaji kategóriák között. Egf tárgykörhöz, egv színhelyhez kötött emlékképek sorozata Horváth Sándor írása, ahogyan a cím és a bevezetés is ígéri. Mint minden nyilvánosság előtt1 vallomás a mélyre vésődött emlékekről, kissé félszegen indult az Artyeki emlék is, majd egyre jobban átmelegíti a hivalkodás és erőltetettség nélküli líraiság. Az utolsó fejezetben már sajnáljuk, hogy befejeződött a színes, megkapó emlékek sorozata. Mint az eddigiekből is látszik, túlzás volna holmi szerkesztésbeli egyöntetűséget követelni a könyvtől, mégis szóvá leszszük azt a kettősséget, amelyik szerintünk nem válik hasznára Horváth Sándor írásának. Mintha a szerző, amikor munkához fogott, nem döntötte volna el véglegesen, hogy 'nevelő célzatú ifjúsági elbeszélést irjon-e > csupán, amelyiknek gyermekek a főszereplói, vagy az idegenbe vetődött, baráti szívekre lelt hadifoglyok történtét helyezze előtérbe. Bizonyára érezte, hogy a kettőt együtt, egyszerre kell adnia, s így müve első részében a kedves kalandokkal tarkított, kissé riportszerú ifjúsági regény-jelleg dominál, második felében a felébredő honvággyal küzdő hadifoglyok lelkivilágát ábrázoló részek kapnak hangsúlyt. Szerencsésebb lett volna a kétféleséget párhuzamossá tenni. Akkor bizonyára kevésbé ötlene szembe az elsó három fejezet didaktikus jellege, és nem éréznénk szinte különálló betétnek a hazavágyó hadifoglyok bemutatását (4—5. fejezett Hnrvith Sándor a kezdő író széliül Tam rénvségével és egyfajta igénytelenségével fogott munkához és a magaválasztotta, meghatározatlan műfajon belül nem körvonalazta elég karakterisztikusan emlékezésének főalakjait és nem csiszolta tovább stílusát. Művét, elsősorban az élmények frisseségének állandó jelenléte, az előadás természetes egyszerűsége teszi mégis feledhetetlen olvasmánynyá és ha kidolgozottsága hagy is kívánnivalót maga után. értékes dokumentuma annak, hogy a magyar és a szovjet nép a háború ásta szakadék ellenére hogyan tudott egy-másra találni. Dicséretére válik a szerzőnek, hogy ezt az egymásratalálást — mintegy szimbólikus értelemben is — az úttörőtábor helyreállításának a jövőt, a szocialista építőmunkát jelképező folyamatában mutatja meg A fasiszta háborúba hajszolt magyar katonák és a szovjet pionírok lassan, nehézségek árán kialakuló, de meghatóan őszinte barátságának ábrázolása Horváth Sándor könyvében a szovjet és a rrtagyar nép közötti kapcsolatok további elmélyülésének bizonyára nagy hasznára válik. N. J. QtaqqanqÁ Nem fektetett merevség: hlg mozgás kell nekem! — Könyörgök lépteimnek} ••Maradjatok velem!Üljetek hűs bokámra, a görcsös csont felett Nézzétek, merre járnak a vándorló erek. Lessetek a lilás szint, mely, mint az alkonyat, mozgassátok kicsit még a vézna izmokat. Értsétek meg a fájó szándékok jószavát, segítsetek felállni, ha ellentmond a láb. Vezessetek a konyhán, a beszédes kövön, aranyló kerti úton, sóhajtozó füvön. Hadd nézzek szét az estben, hosszan, kíváncsian. Hadd várjam kinn az utcán felnőtt-komoly fiam. Göndör kis unokámmal Hadd játsszak egy kicsit. Hadd szedjem össze olykör szétszórt játékait. — Csoszogva elmotoznék, s a gyöngülő napok útján vezetve vinne egy horgas, barna bot... Míg majd egy holdas éjjel a csönd leplébe rejt, s a könnyű, enyhe hajnal hűlt ágyamon felejt. •