Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-10 / 136. szám

Péntek. 1960. június 10. e FELHŐÁTVONULÁSOK, ZÁPOROKKAL, ZIVATAROKKAL. Várható Időjárás péntek estig: felhőátvonulások, több helyen esővel, zivatarral. Mérsékelt, helyenként élénk déli, délnyugati szél. A nap­pali felmelegédés kissé csók­ken. várhatő legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 22-26 fok körött. Távolabbi kilátások: a hét végén nyugat] szél, hűvö­sebb Idő. MA SZEGEDEN VENDÉGSZEREPEL A MAGYAR NEPHADSEREG EGYÜTTESE Ma Szegeden lép fel a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. Délután 3 órai kez­dettel a Szegedi Nemzeti Színházban mutatnak be műsort. Teg­nap, csütörtökön este Hódmezővásárhelyen szerepeltek sikerrel. — Húszezer forint értékű Ju- — Közlekedési baleset Petőfl­talmat osztanak kl augusztus 20- telepen. Kiéálv Szilveszter. Pető­án, alkotmányunk ünnepén, a fitelep 9-es utca 540 szám alatti Szegedi Kenderfonógyárban az lakos kis motorkerékpáriát, me­éves munkaverseny élenjárói kö- lyen rendszámtábla sem volt, zött. A munkaverseny gerincét mintegy1 40—50 kilométeres se­képező üzemrészek közötti ver- bességge! hajtotta az útkeresz­seny legjobblalt ebben az esz- teződésnél. Ennek következtében tendőben ezúttal már másodszor elütötte Balázs László 7 éves, jutalmazzák. Petőfitelep, »-es utca 529 szám — Tiltott határátlépésért négy alatti gyereket és az nvolc na­hónapl börtönbüntetésre ítélte a pon belül gyógyuló sérülést szen­szegedl Járásbíróság Csala Mi- vtdett. Király Szilveszter egyéb­hály. Tiszasziget. Komszomol tér ként vezető Igazolvánnyal sem 205 szám alatti lakost. Csala az rendelkezett. Eljárás indult el­x „x, » x XX, » x elmúlt év végén hagyta el Ma- lene. Szabadság. Fél 6 és fél 8 óra- gyarországot állítólag azért, mert kor: Hosszú az ut hazáig. — testvéreivel összeveszett. A Ju- , „ _ _ , Magyar űlm széles változatban, goszláv hatósagok visszaadták ~A s«Sed' Tudományegyetem Korhatár nélkül. Június 15-ig. Crala Mlhálvt. különböző Intézeteiben dolgozó Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: — A DUGONICS TER közvtiá- tizenkét technikusát küldte 4 Amíg élek. — Színes klnal film. gltásának korszerűsítésen dolgoz- r.apos tapasztalatcsere-látogatásra Korhatár nélkül. Június 12-lg. W™!;. a Délmaoarország. . főváros több üzémébe. A 12 A maratóni hírvivő emlékére 1960 Június 10, péntek MOZIK Áramszolgáltató Vállalat munká- szegedi technikus többek között V ,,.. Meefílelő ember Lra" sai- Fénveső-gombákat helyeznek meglátogatja az Egyesült Izzót, rt ar fllnw'gTáték 14 év7 a Sí ,tt Fzután ke'm «"' Ar"'" * MAVAG «*raté9« °rlon rá" nem ríánTott Júniu. 12-"« vértanúk tere közvilágításának diógyárat is. Az üzemekben Kender Mozi (Rigó u. kultúr- í enm "köíúton ' és^f FélJwMrn- Bzerzett tapasztalataikat haszno­ti rem) 5 órakor: Horgász a parton ls fénycsöveket szerel- san tudják majd fölhasználni pácban Francia film. nek fel. Itthoni munkájukban. Dugonlrs Mozi 6 és 8 órakor: Flum-ügy. Irgalmas csehszlovák HALALOS BALESET A VÁSÁRHELYI VASÚTÁLLOMÁSON t1 m: 14 éven alul nem aianlott. Szerdán délelőtt 10 óra után néhány perccel megdöbbentö Ságváritelepl Művelődési Ott- baleset történt a vásárhelyi nagyállomás rakodótelepén. A 42-es hon 7 órakor: Tenger törvénye. Autóközlekedési Vállalat darabáras kocsija — amelyet C. Molnár S-mytet film. János vezetett — a 8-as számú raktár kapulában halálra gázolta Tömörkény I. Művelődési ott- Szél Sándor 41 éves vásárhelyi rakodómunkást, hon Petőfitelep ur. u. 8 órakor: A hordókkal és ládákkal megrakott tehergépkocsi a helyszí­llosszu az út hazug. Magyar nen tartózkodó Rostás István és Szél Sándor rakodómunkások film Korhatár nélkül ajánlott, ulasltásalnak megfelelően hátrafelé haltott. Menetközben egv vnr/rrt «,„»,„.., tó(J» megbillenhetett, meri Szél - figyelmeztetés ellenére - oda­NEMZETI SZÍNHÁZ ugrott es megfogta a ládát, eközben elcsúszott és a kerekek alá Fste 7 őrakor A szevillai bor- kPAUt Mentők vitték kórházba, ahol néhány perc múlva meg­liély. Petőfi-bérlet. Vége kb. 10 óra. 21 teljes mmw élgárda vesz részt a szegedi maraténá-bajnokságon A modern kor embere felett. A győzelem hírét egy szívesen olvas az ókor test- Thersippos nevű harcos kultúrájáról, a legendás, futva vitte meg Athénbe és nagy testi megerőltetések utána a kimerültségtől hol­egyikéről-másikáról, igy az tan rogyott össze. Az ő első maratóni futóról is. A emlékére újították fel az maratóni futás eredete a 1896. évi athéni olimpián görög történelembe vezet- első ízben a maratóni fu­hetö vissza. Időszámításunk tást 40 km-es távon, bár előtt 490-ben a görögök Ma- Marathon és Athén között rathon mezején nagy győ- a távolság csak 37 km. Az zelmet arattak a perzsák 1924. évi párizsi olimpiától kezdve Alabdarúiá-pá'yáhról jeientjüK a hivatalosan ts elfogadott 42195 méteres távon ren­dezik meg ezt a leghosz­szabb távú futóversenyt. KAMARASZINHAZ Nyári szünet. SZERZŐI EST AZ UJSAGIRO KLUBBAN Szombaton, június ll-én este nyerőszámait 8 órai kezdettel újabb szerzői halt. A Miv szegedi igazgatósága — értesülésünk szerint — úgy rendelkezett, hogy a váratlanul elhunyt rakodómunkás özvegyét és két kiskorú gyermekét ruhával látla el, blztositia részükre a megélhetest. A temetés költségeit szintén a MÁV viseli. Az ügyben rendőrség) vizsgálat is indult, hogv a felelősség kérdé­sét tisztázzák. A szemtanúk es a vallomások alanián azonban a 42-es Autóközlekedési Vállalatot semmilyen felelősség nem ter­heli. mivel a halálos kimenetelű baleset Szél • vigyázatlanságából következett be. A 24. JÁTÉKHÉT lottó- megszüntettek a „negylampas" italboltot ma Veszp­..... ,.., Mindezt a közelgő szege­Tegnap, csütörtökön me- dj IV nemzetközi maratóni gyei bajnoki labdarugo-mer- ve m-at emlitettük kozest Játszottak a Hunyadi meg A már_már hagyomá. téren. Szegedi Dozsa-Szege- ny06sá váld versenyünket di Juta 1:0 (1:0). Vezette: már hónapok óta szervez­Ungi. DozSa: Tolnai — Re- zbk vész, Sípos, Gubicska Meggyes, Zab — Szél I., Ká­rolyi, Vörös, Marton, Szél II. Juta: Varga — Szabó, Ab­ramov, Balogh — Komáro­mi dr., Szirovicza — Kő­idén nem az eddig meg­szokott budapesti műúton bonyolódik le a nagy küz­delem, sáehókeorazáeoe*Stóve tséee^éa S°™,ják kÍ ~ ^ vafam^^aVó^öm^i a M^gya?—Szórtét Barátf Táí " a Sportfogadási és Lottó — SSS.'TC? ZW^i Igazgatóság. Az ehavl to ^tép^ét.A Deák* F ere rí- utca fe 1 őh Ez* a.1- vábbi lottónyerőszám-sorso Jod^ és, Vendéglátóipari Vgto ^TSm^^.vt^e^íi r 1 ásókat ÍS vidéken rendezik tervszerűen számolja fel ez.e­kolfőnő^rDó^ta^tm, meg - rosszhírű helyeket. A Ti­Simon Erika. Kaló Flórián, a szavirág mulató után most. ezt Szegedi Nemzeti Színház mű- 1 az Italboltot ls átalakítják zónázó ZStt^ZZS&J'EZ: * * Vár°" Vizs- ^vendéglővé. Remélik, hogy a ^zer^ mutatlák bé. gaelőadása június 26-án délelőtt „ modern ^^^^ korsza­fél 11 őrakor. éa június 27-én, rCI konyhával felszerelt új zóná­— BELGRÁDBAN nagy hé,fl5n est« fél 7 érakor a Sze- 2Ó> amely kerülbelül június vé­Kkere van a magván inar- Ee<U Nemzeti Színházban. Je- gén nyülk meg. épp oly közked­í van . magyar ipar- gyek válthat6k a szlnhéz pénz. veJt 1<?sz ma1d ^ most a művészeti kiállításnak, ame- táránál délelőtt 9-12 őrálg. dél- Tiszavirág zónázó. Az ebédet el lyen 85 magyar művész mint- után 2—7-ig. az iskola vezetője: k lehet hortlanl maj<1 a tts- ; egy 500 munkája szerepeL Tlu Elza- vendéglőből. i • MEGJELENT A TISZATAJ JUNIUSI SZAMA A lap közli Szabolcsi Gábor írói szemlélet — pozitív hős és „, ,vtotxrrm« Siklós János Polémia helyett című írását. Kárász József. Dékány \ ALLATORVOHI INSPEKCIOS Kálmán, Németh Ferenc noveUával szerepel, Papp Zoltán pedig szui.uai.ai riporttal a művelődésügy munkasalról. Olvashatjuk Gál Sándor, Szeged város területére Papp Lajos, Lődt Ferenc és Kópiás Sándor verseit, Daniss Győző Június 4-től 11-ig este 6 színházi jegyzetét. A kritikai rovat többek között Szabó Pál két órától reggel 6 óráig (vasár- kisregényévél. Tóth Bela szegedi török meséivel és Siklós János és ünnepnan nanpal ts) elsőse- elbeszéléskötetével foglalkozik. Bély és nehézellés esetére In­spekcióé dr. Rosti Ince állami „ Elárusító pavilont állított állatorvos. Lakik Szeged. Go- fe] a Falemezgyár belárata elé a gol u. 6. Telelőn 36-48. szegedi DOzsa Termelőszrtvetke­xii,ra-,,— w.-xiKfx.xrai . zet- A napokban meg is kezdik Az SUatervM MstalMtájártí a különfélP zöldség, gyümölcs és hívó fél köteles sondoskodnL „ ^om,, árusftását. Tervbe „b— arx-a, z* - - o mert a SZEAC-stadionból a pasz, Vörös, Császár Mada. Felsötisza t Sztáljn sé_ S,,FtüÍ Vá tozatos, jo- tány> szinhá Széchenyi tér iramú játék. A Juta sok szép útvonalon futnak majd a tamadast vezetett, de csata- résztvevők, utána át a hí­. r?sslul, lottek ^Pura. don Újszegedre, onnan Sző­Gollovo: Balogh (ongol). reg, Deszk, Klárafalva közsé­+ geken keresztül egészen Fe­rencszállásig. Ott fordulnak niszéPéHér. = cc/ir.rt-44 vissza és a már közölt úton Újszegeden a Csongrád érkeznek be a SZEAC-sta­megyei válogatott barátsá- dionba„ levö célba gos mérkőzést játszott. Me- A már 29 éves nagy kas. gj-ei válogatott UTC 6:1 sai maratőni versenysoro­(3:0). Vezette: Bacsa. A gó- ^ mintájára lókat Biltsik (3) a Szegedi v x-i extx , szeretnénk az dén még Építők, Baló a Szegedi Spar- nagyobhszabásüvá tenni tacus, B. Kovács a Csanád- nemzetközi versenyünket* palota és Kószó á Mórává- _ , . , , .... ,, ,, Ez lesz a Roma előtti utolsó ros jatékosa, illetve: Bálint „ , . , . nagy alkalom Európaban es lőtte az edzomerkozesen. . ,. . . így az olimpiai-verseny fő­próbájának számíthat. Meg­hívtuk rá a legjobb európai maratónistákat. De nemcsak S=fl=R=0=X=3=8=H A SZEAC labdarúgó-csa­patát a holnapi MTK elleni mérkőzésre az alábbi tizen­hármai keretből állítják össze: Mészáros, Szabó, Be­llák, Portörő, Kürtösi, De­ZBÖfi, Baráth, Zallár, Remé­nyik, Polyvás, Hajós, Ne­mes, Nyári. A csapat ma délután társasgépkocsival utazik a fővárosba. * Tovább tömörül a góllö­vőlistán élmezőnye. Az NB III-ban Willisch (Szolnoki MTE) 16 góllal dlső, Káro­lyi I (Szegedi Spartacus), Tanács (Szegedi Építők) éa Sebő (Szarvasi SC) 15—15, Óvári (Szegedi Építők) és Kószó (Móravárosi Kinizsi) 14—14 gólos. A Szolnoki Willisch vasárnap két gólt lótt a HMTE-nek. A szege­diek közül Károlyi sérülése miatt nem játszik, Óvári pedig az utóbbi időben kö­zéphátvéd. A megyei baj­nokságban Frank (SZVSE II) az első 24 góllal, Szél I (Szegedi Dózsa) 22, Kar­sai (Szőregi Rákóczi) éa Dudás (Dorozsmai" ME­DOSZ)) 17—17. Sebők B. (Szőregi Rákóczi) "és. Szin II (Nagymágocsi MEDOSZ) 16—16 gólos. — Az NB III­ban Pető (SZEAC) eddig 18 gólt lőtt. Mindazon rokonoknak. jó barátoknak. ismerősöknek es volt munkatársainak, kik szeretett feleségem, ELEK LAJOSNÉ Kucsera Ilona temetésén részt vettek és vlrágariományaikkal fájdal­munkat enyhíteni Igyekez­tek. ezúton mond köszöne­tet a gyászoló család sok külföldi küzd majd a győzelmi babérkoszorúért, a teljes magyar élgárda részvételével egyben a magyar maratóni-bajnok­ság is eldöntésre kerül Sze­geden e napon, július 17-én. Dr. Monostori Tibor Mindazoknak akik feledhe­tetlen nővérem, Szv. Bárdoss Béláné ' elhunyta alkalmával fájdal­mamat enyhíteni igyekez­tek mcRlelenésükkel és vi­rágadomanyaikkal, ezúton mondok hálás köszönetet. örv. Németh Istvánné vették azt is, hogy a patronáló lemezgyár dolgozói számára elő­zetes rendelés alapján szolgál­ják maid kl felhozott áruikat. — Hajókirándulási rendez Mártélvra a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szö­vetsége június IT-én. vasárnap. Indulás reggel 3-kor a hajúáUo­máaról, visszaérkezés délután fél 8 óra tájban. — Az x-szel Jelölt cikkeink, közleményeink fizetett hirdetések. Hosszú oz út hozóig Új magyar film A U A » V £ 1 tL Bőrkabát, színes g ermekbunda. ir­habunda mérték után szúcstpari Kisz­né.l Kossuth Lajos sgt. 34. Letun körút 54. Festés, alakítás. t.sztltfis. javítás. x Leveibélyeget legelő­nyösebben nálam ér­tékesíthet, vásárol­hat. Bélyegkereske­de- Kelemen utca 4. I db 4 m nosszú, 30 cm vastag ge­renda és 1 ablak eladó. Hattyas sor II 882 Fsrzsaszúnyeg, hasz­nált konyhaszekrény, ágy sodrony-be tét, vas ívermekágy, ve­zérdrót. éiadó. . Új­szeged, Népkert' sor 8 szám. . 883 Használt hálószoba- | Elcserélném laká­bútor. festett eladó. 1 sómat egy vagy két­retőtitelep III. 98 | szobásért. Ráfizetek! Igy Jó aUapotban levő Csepel motorke­rékpár eladó. Érdek­lődni: József Attila sgt. 34. Délután 5 érától. 862 895 "ÍÜ5 cm: Danuvia motorkerékpár el­adó. Erd. Osz utcai i..k.-<tosii7.em. x Szétszedhető alumí­nium bódé szállító jármüvei együtt el­adó. Petőfi S. sgt. fl szám. 876 L osztályú paprika­nalánta, edes-nerr.es a tlszaszlRett Rákó­.:zl Termelőszövetke­zetnél, négyzetméte­renként. egyéni ter­melőknek Is eladó. Telefon érdeklődés a liszaszlgetl tanács­házánál. 873 lakaá ingatlan Udvart szoba, kony­hás és fáskamrás la­késom elcserélném n.'-sonlóért. Bákón' Kormányos utca 13 szám. x837 Római krt 30. 848 A L L \ S ...^éi * uiumuvtíabxo­vetkezet cukrászda­vezetőt felve6Z. Fize­tés koUektív szerint. Jelentkezés földmü­vesezövetkezet köz­ponti irodában. E G V E B Középkorú intelli­gens, csinos barna asszony megismer­kedne házasság cél­Iából hozzáillő ren­des. dolgozó férfi­val. Szerény, tiszta, csinos lakásom van. ..Firos rózsa" jeligé­re a kiadóba. 885 Nylon harisnyáját lérdharlsnyára. zok­nira titokharisnyára átkötve elviheti. Gummlrozást vál­lalok. Béke u. 4. ben, mint darabos mozdula­tainak s néhol fénytelen pil­lantásának. Rokonszenves munkástípust állít elénk Solti Bertalan Csűrös sze­frz a Jóska gyerek ész- pár elérte kettős célját: ma- epében és Szirtes Adám revétlenül belelopja gasérzelmű hőfokon az érzé- Scnmidt alakjaban Csuros­egész lényét a néző lelkebe keny gyermeklélek tükrében figuráját. Bulla Elma olyannyira, hogy nem lehet emel vádat a háború ellen, formaija meg sok melegseg­nem beszélni róla, felidézni s egyben félreérthetetlenül ge}; a Telcs-hazaspar szere­a kedves arcot, a mély te- megrajzolja Jóska és a töb- pet pcdlg hlh"tően Játssza kintetű szemeket, s a moz- biek alakjában az osztály- Bar a Margit es R adag dulatból, a cselekvésből hűséget, a hovatartozás ma- '™re' ,e.oper.®" mindazt, amiből Jóska. a gasztos eszményét. A rende- munkáját ehsmeres il­szimpatikus filmhős szüle- zőt dicséri a film főszerep- le.Vf. jól szolgálja a rendező tett. A magyar nép felsza- tőjének, a kis Jóskát alaki- el.kép!fmolida­badulásának történelmi tó csepeli fiúnak, Sebők ^valóját különösen a kis nagyságát az is megérti Jós- Misinek kiválasztása. Arca főszereplőről készült kozel­kával. aki mit se tudott, minden rezdülésének, tekin- képek valtának muvészete­vagy nem akart tudomást tetének. összehúzott szemöl- .™.C2e /7rf 7enVe venni a változó világról, dökének s nehezen oldódó ° fllmbeh tor~ Csepel történelmi percei azt mosolyának épp úgy jelentő- lenéseknek. láttatiák meg mindenkivel, bége van érzelmi kifejezésé- L. F. ami közös, ami általános vonás, ahogy és amikor fel­lélegzett az ország a német fasiszták kegyetlen szorítá­sából. Jóska nagyon hasonlít egy másik nagyszerű, fil­münk, a. »Valahol Európá­ban- gyermekszereplőire. A hid felrobbantásával össze­dőlt házuk romjai alól ki­bújva, ő is nekivághatott volna a bizonytalannak, hiszen olyan egyedül ma­radt, s körös-körül hideg vi­lág ölelte át. Csakhogy azt a világot már melegítették a munkásszívek, s így lelt otthonra Jóska is. kitartó ra­gaskodásával ahhoz, ahová f artozik: a munkásosztály­hoz. A film alkotói. írója és rendezője, a Máriássy-házas­A műugrósport érdekében Élénk edzések folynak es­ténként az újszegedi Toron­tál téri versenyuszodában. A fiatalok nemcsak úszó- és vízilabda, hanem műugró­edzéseken is részt vesznek. Erről az utóbbi sportágról szeretnék szólni, hiszen ér­demes, mert a szegedi mű­ugrók jó eredményekkel szerepelnek a versenyeken. Műugró-versenyt mégis csak nagyon ritkán rendeznek Szegeden. Évekkel ezelőtt a Melbourne-i olimpia előtt 1 láttuk a magyar élgárdát bemutató gyakorlatokkal szerepelni az újszegedi uszo­dában. Impozáns és szemet­lelket gyönyörködtető szóra­kozásban volt részük a sze­gedieknek, akik teljesen megtöltötték a lelátót. A közeljövőben külföldi ver­senyzők jönnek Budapestre, hogy a magyar válogatot­takkal mérkőzzenek. Ilyen nagyszabású műugróver­senynek biztos, hogy sikere lenne Szegeden is. Vélemé­nyem szerint tehetségkutató műugróversenyt is rendez­hetne valamelyik úszással foglalkozó egyesületünk, hogy minél jobban népsze­rűsítsék Szegeden a sport­ágat. Orosz Sándor DH-MflGYflRCRSZflG 3 Magyar Szocialista Munkás­párt xf'-ái bizottságának és Szeged m. j. varos tana­csanak lapja Megjelel* k hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti * szerkesztő bizottság Mb. felelős szerkesztő: Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány IR Telefon 15-35. 30-03. 40-80 Eiszakaj telefon 35-06 és 34-80 Kiadja a Csongrád megyei Lápkiadó Váltalat Felelős kiadó Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 2. Telefon 35-CO. 31-18 rBeküldő— kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szeged! Nyomda Vállalat. Szeged. Kárász utca 9 A lapot árusításban és élőfize­tésben a Csongrád megyei noa­tahivata'.ok te-'esztlk Előfize­tést dit esh hónapra 11 Ft Előfizethető bármely n<wtahlv»­taJnál és kézbesítőnél. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom