Délmagyarország, 1960. május (50. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-17 / 115. szám
- ^wimmnimnmhnmnthiimmmmthhmhumii Ma A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 50. évfolyam. 115. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1960. május 17. Vasárnap hajnal éta Milyen lesz öl ev múlva a Kenderfonógyár?! Sok kisiparos lépett sz&retkezetbe ember szállítására is alkalmas szovjet szputnyik-űrhajó kering a Föld körül Kifogástalanul dolgosnak a négy és fél tonnás űrhajó berendesései m Idén 35 ezer vagon § | cukrot gyártanak 1 difii | Szegedi zöldáru | a hazai és külföldi piacokon § I • I Spóúoldal A Szovjetunióban május 15-én, vasárnap sikeresen a föld körüli pályájára bocsátottak egy szputnyik-űrhajót, jelenti a TASZSZ. A szputnyik-űrhajó az előzetes számításoknak megfelelően rátért majdnem köralakú pályájára, amelynek magassága körülbelül 320 kilométer a föld felszínétől. Ekkor levált a rakéta utolsó lépcsőjéről. A szputnyik-űrhajó kezdeti keringési ideje 91 perc. Pályájának az egyenlítő síkjához Viszonyított hajlása 65 fok. Az firhajó-szputnyik súlya a, hordozó rakéta ntolsó lépcsője nélkül 4540 kilogramm. Fedélzetén légmentesen zéró fülkét helyeztek el, benne az ember súlyának megfelelő teherrel és az ember jövendő űrhajózásához szükséges minden felszereléssel. A fedélzetén ezenkívül különböző berendezések vannak, amelyeknek súlya az áramforrásokkal együtt 1477 kilogramm. Az űrhajó felbocsátásának célja olyan szutnyik-űrhajó prototípusok kidolgozása és kipróbálása, amelyek biztosítják az utasfülke biztonságos repülését és kormányzását, a főidre való visszatérését és az ember űrrepüléséhez szükséges feltételeket. Ennek a szputnyik-űrhajónak a felbocsátása megvetette az alapját ama bonyolult munkának, amely az ember veszélytelen kozmikus útját biztosító, megbízható űrhajó megalkotására irányul. Ha a szputnyik-űrhajóról megkapják a szükséges adatokat, leválasztják a körülbelül két és fél tonnás, légmentesen záró fülkét. Ezúttal nem tűzték kl célul, hogy a légmentesen záró fülkét visszahozzák a földre. Miután ellenőrzik á működésének megbízhatóságát és leválasztják a szputnyik-űrhajóról, a fülke — csakúgy, mint a szputnyik-űrhajó — a főidről kapott Irányításra megkezdi az ereszkedést, és a sűrű légrétegekbe jutva, elpusztul. Az űrhajón elhelyezett -Szignál* rádióadó 19,995 megahertz frekvencián működik, jelzéseit mind távíró, mind telefon-rendszer szerint továbbítja. A "Szignál* adón kívül különleges rádióberendézéseket is elhelyeztek a szputnyik-űrhajón, hogy adatokat közvetítsenek a földre a műszerek munkájáról és a pálya elemeiről. A tudományos és mérőberendezés vegyi áramforrással és napelemekkel működik. gyelések végzését teszik lehetővé. A szputnyik-űrhajó rádió, távíró és rádió-telefon berendezései segítségével a földi megfigyelő állomások meggyőződhetnek a berendezések és műszerek működésének pontosságáról. Az új szputnyik-űrhajó alkalmas arra, hogy a szovjet tudósok ellenőrizzék: megfelelőek-e a szükséges védőberendezések, s a megfigyelések végzésére beépített műszerek. Rendkívül nagy fontosságú továbbá az1 a tény, hogy a szputnyik-űrhajó a Földről irányítható. Miután a tudósok megfelelő adatokat szereztek a berendezések működéséről, az űrhajóról leválasztják a hermetikus fülkét, majd ezt követően, mind a fülkét, mind pedig az űrhajót "lehívják* az atmoszféra felső rétegeibe, ahol megsemmisülnek. Bár ez alkalommal még nem kerül sor a fülke visszatérítésére, nem kétséges, hogy egész rövid időn belül ez is megvalósul — állapította meg Dobronravov professzor. Ax űrhajó aúlyoiabb egy hélxxemélyea repülőgépnél I. A. Merkurjev repülésügyi szakember kijelentette: Az új szovjet űrhajó legfontosabb tulajdonsága hatalmas súlya. Már az eddigi űrkutatási kísérletek is bebizonyították a szovjet fölényt: az eddig fellőtt amerikai szputnyikok összsúlya együttvéve is kevesebb, mint a harmadik szovjet mesterséges holdé. A szputnyikűrhajó súlya — mint ismeretes — négy és fél tonna: a második világháború ide(Folytatás a 2. oldalon.) (MTI külföldi képszolgálat) Többlépcsős rakéta a kilövés előtti pillanatban Rendszeresen figyelik ax űrhajó jelzéseit A Szovjetunió tudományos megfigyelőállomásai rendszeresen veszik és magnetofonszalagra rögzítik az első űrhajó-szputnyik adóberendezésének jelzéseit. A magnetofonszalagra rögzített jelzéseket azonnal megfejtik. A szovjet rádió naponta többször is közvetítette a szputnyik jelzéseit. A szovjet emberek örömmel fogadták, hogy — a csúcstalálkozó küszöbén — a szovjet tudomány és technika ismét bebizonyította kimagasló eredményeit, egyúttal megmutatta azt is, hogy a szovjet tudomány eredményeit békés célokra akarják felhasználni. A »io»l«i tudósok nyilatkozata A szputnyik-űrhajó a földről irányítható Dobronravov, az ismert űrrakéta-szakértő, a szovjet űrhajó fellövését kommentálva, emlékeztetett arra, hogy pontosan két évvel ezelőtt, 1958. május 15-én kezdte meg keringését a Föld körül a harmadik szovjet mesterséges hold. — A szputnyik-űrhajú fellövése nem váratlan — állapította meg a professzor. — Ez év januárjában a Szovjetunió sikerrel próbálta ki a Csendes-óceán térségében új, több fokozatú, nagyerejű rakétáit, amelyek alkalmasak nehéz szputnyikok és a Naprendszer más bolygóira induló űrrakéták fellövésére. A szputnyik-űrhajó tulajdonságairól szólva, Dobronravov professzor felhívta a figyelmet a szputnyik nagy súlyára, amely több mint négy és fél tonna. Ez a súly tette lehetővé, hogy az űrhajón különleges fülkét alakítsanak ki. A fülke alkalmas űrhajósok ott-tartózkodására, az ember űrrepülésére. A hermetikus fülke különleges berendezései normális életfeltételeket biztosítanak. A műszerek bonyolult megfiA nagyhatalmak kormányfőinek előzetes találkozójáról ÍV. Ss. Hruscsov nyilatkozata Hétfőn délelőtt 11 órakor az Elysée-palotában, a francia minisztertanács üléstermében megnyílt a Szovjetunió, Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezető államférfiainak értekezlete. A palota kapujánál pompás díszruhába öltözött lovasgárdisták álltak őrt. A belső kapuhoz vezető út két oldalán felsorakozott a köztársasági gárda díszegysége. Az épület fölött a négy nagyhatalom zászlóit lobogtatta a szél. Kevéssel tizenegy óra előtt kanyarodott be a palota udvarán N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök nyitott gépkocsija. Vele együtt érkezett Gromiko szoviet külügyminiszter és Malinovszkij honvédelmi miniszter, valamint Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagykövete, A szovjet küldöttség utan Macmillan, Nagy-Britannia miniszterelnöke érkezett meg a palotába Selwyn Lloyd külügyminiszter kíséretében. Ezután következett Eisenhower. az Egyesült Államok elnöke, valamint Herter külügyminiszter és Gates hadügyminiszter. A palota bejáratánál Debré francia miniszterelnök üdvözölte a külföldi államférfiakat. A kerek asztalnál szovjet részről Hruscsov, a Minisztertanács elnöke, Gromiko külügy- és Malinovszkij hadügyminiszter foglalt helyet. Az értekezleten Franciaországot de Gaulle elnök, Debré miniszterelnök és Couve de Murville külügyminiszter képviselt Az Egyesült Alllamok részéről Eisenhoer elnök, Herter külügyminiszter és Gates hadügyminiszter, Nagy-Britannia részéről Macmillan miniszterelnök és Selwyn Lloyd külügyminiszter vesz részt az értekezleten. A kormányfők értekezletének első ülése magyar idő szerint 14 óra 6 perckor ért véget. Az amerikai lépés a nemzetközi feszültség fokozására irányul Május 16-án. hétfőn a sze Párizsban de Gaulle csúcsértekezletre vonatkozó francia köztársasági elnök, megegyezéssel kapcsolatban Macmillan angol miniszterelőzetes találkozóra jött ösz- elnök, Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke és Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök. Az előzetes találkozón francia részről jelen volt Debré, Couve de Murville, angol részről Selwyn Lloyd, amerikai részről Herter és Gates, szovjet részről pedig Gromiko és Malinovszkij. Hruscsov a találkozón a következő nyilatkozatot tette: De Gaulle elnök úr! Macmillan miniszterelnök úr! Eisenhower elnök úr! Engedjék meg, hogy a következő nyilatkozatot tegyem önöknek: Mint ismeretes, legutóbb az amerikai légierők provokációs cselekményt követtek el a Szovjetunióval szemben. Ez év május elséjén egy amerikai katonai felderítőgép behatolt a Szovjetunió légi terébe, hogy meghatározott kémfeladatot teljesítsen, híreket szerezzen a Szovjetunió területén lévó katonai és ipari objektumokról. Miután kitűnt a repülés agresszív célja, egy szovjet rakétaalegység lelőtte a gépet. Sajnos, nem ez az egyetlen eset, hogy az Egyesült Államok légierői agreszszív kémtevékenységet folytatnak a Szovjetunió ellen. A szovjet kftrmány természetesen kénytelen volt megfelelően minősíteni ezeket a cselekményeket, kimutatni' hitszegő jellegüket, valamint azt, hogy nem egyeztethetők össze az államok között békeidőben fenntartandó normális kapcsolatok elemi követelményeivel, nem is szólva arról, hogy mindez kiáltó ellentétben áll a nemzetközi feszültség enyhítésének feladatával, a csúcsértekezlet gyümölcsöző munkájához szükséges feltételek megteremtésével Mindez elhangzott a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán mondott beszédeimben, valamint az amerikai kormányhoz intézett külön tiltakozó jegyzékben. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma először azzal a képtelen verzióval állt elő, mely szerint az amerikai repülőgép állítólag véletlenül, minden kémkedési, vagy diverziós cél nélkül sértette meg a szovjet határokat. Amikor azután e verzió nyilvánvalóan hazug voltát megcáfolhatatlan tények (Folytatás a 3, oldalon.)