Délmagyarország, 1960. április (50. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-16 / 90. szám

5 Csütörtök, 1960. április 89. Az emberekért — a% emberekkel együtt Beszélgetés egy személyzeti vezetővel Az elmúlt három észten- múlva még csak kezdő és segítjük a tanulásukat, vi­dő alatt sok változás történt idősebb villanyszerelő mel- szont ők vállalják, hogy a személyzeti munkában is. lett dolgozhat. Egész Dél-Ma- egyetemi tanulmányaik be­Az üzemek többségében a gyarországon nincs villamos- íejezése után legalább két dolgozók ma már mind gyak- ipari technikum, Budapest- évig vállalatunk különböző rabban keresik fel a sze- ről és Miskolcról pedig csak munkahelyein dolgonak. mélyaeti osztályt, hogy elvétve jönnek ide techni- — Ez természetesen még gondjuk, bajuk megoldása- kumot végzett fiatalok, hi-, kevés, hiszen a jelenlegi 42 hóz segítséget kérjenek. Az áramszolaál- mérnök helyett 84-re van emberekkel való foglalkozás 32 f ^amsaolgál szükségünk. Éppen ezért vál­kérdéseiről beszélgettünk né- tato vállalatok, üzemek fog- lalatunkan ^qj úgyneve­hány napja Kovács Lajossal, lalkoztatni tudják őket. Vál- zett képességvizsgálatot tar­a DÁV személyzeti osztálya- hatunknak létkérdése az. tunk. A tehetséges techni­"ak többl kö' hogy technikumi végzettségű k^kat javasoljuk a Má­zott megkérdeztük: , szaki Egyetem levelező hall­- Előfordulnak-e még szakmunkasokkal rendelkez- £ mérnököket ké "személyi intrikák?* zünk, akik majd mint mű- gatojanaK, s mérnökökét ke­A fiatal, szőke, barátsá- vezetók magasabb beosztást pezunk beloluk- Jelenlegkl" gos ember mosolygott a kér- érhetnek el. £ppen ezért a lenc technikusunk tanul az vSotV ^ tehetséges, fiatal szerelők- ^etemen. Számukra is elő­\ aiaazou. készítő tanfolyamot szerve­— Amikor ide kerültem, nek lehetőséget nyújtunk ár­jelentések* voltak. bizony nemegyszer bejöt- ra, hogy a technikumot le- zünk a felvételi vizsgát meg­tek hozzám és nagy titokza- velezö hailgatókként, vagy előzően. Természetesen más tosan újságolták, ki mit esi- véeezzék el szakegyetemeken is tanulnak naltt milyen hibát követett Zlr^^LZS^iJa dolgozóink közül, el. Aranylag gyorsan sikerült Szamukra a feiveteii vizsga véget vetni a régről ittma- előtt öthónapos előkészítő Ez a mi munkánk ^ültetiSTlT' illetőt ""aki tap£olyamot ™dezünk; Je" - Csak a mi vállalatunk -iószándékból* igyekezett lenlee 97 dolgozonk jar 8 körülményeiről, helyzetéről felhívni a figyelmemet, és szakipari technikumba. beszéltem — említi a be­1' SmbSito Tíz ösztöndíjasunk van szélgetés befejezőkor Ko­seknél legtöbb esetben ki- TTcrvanf>r a . . . , Vacs ~ Ez értheto­derült, hogy az ilyen "be- ' ugyanez a neiyzei a hiszen például nekünk még rágalmazások mérnökuténpóüás területén. a gépkocsivezetoket is na­A mérnökképzés jelenleg or- gyon meg kell válogatnunk> A kis ügyekkel is szágos iszony18113811 sem mert ha az áramellátásban tJirndni kmll Wztos"arf a szükség- valamilyen kisebb hiba van, letet, A kérdést különféle akkor mint a tűzoltóknak, — Volt-e olyan eset, hogy módon oldjuk meg. Megvizs- azolmal sietnünk kell a hi­egy-egy munkással külön is gáltuk, hogy a váUalat doi- színhelyére, hogy azt foghükog ^^ gozói közül kinek a gyér- megjavítsuk. Tíz perc áram­tása, üzemvezetőségei, kör- meke iár műszaki egyetem- szünet is nagy akadály az zetszerelőségei tartoznak hoz- re. Azokat felkerestük és egész megye életében. Azon­zánk. Több mint két és fél megfelelő tanulmányi előme- ban italában mindenütt a ezer dolgozó ügyeivel fog- társadalmi helvi viszonvoknak merfele lalkozunk. Ebben a nagy ap- ... .. nelyi viszonyoknak megfele­parátusban sokszor a kis ösztöndíjat ajanlottunk fel 15en szükséges a dolgozók ügyekkel is törődni kell. Pél- nekik. Ennek alapján szer- fejlődését, előrehaladását dául egy alkalommal segéd- ződést kötöttünk eddig már biztosítani. »Ez a mi mun­munkást kerestünk a transz- több mint tíz egyetemi hall- kánk _ idézi József Attila /orma toru zenibe. Jelentke- ^^ akik hhvoőta 4-5- veres0rait - és nem is ke­zed egy rosszul öltözött, 19 600 forint ösztöndíjat kap- vés<<i * TlíHYll.'Oa • ... - .... ' ' ... éves fiatalember. Munka­könyvéből kiderült, hogy ko­rábban az építőiparban dol­gozott, háromszor is önké­nyesen kilépett. Elbeszélésé­ből megtudtuk, hogy apa nélkül nőtt fel, magára ma­radt, de szeretne úgy élni, mint a szakmunkások. Saj­nos, baráti körének rossz tulajdonságai ragadták meg őt, a kimaradások, a köny­nyelmúség és nem tudott tőlük megszabadulni. Mégis felvettük. A KISZ-szervezet titkárával megbeszéltük, mi­ként foglalkozzon a fiúval, hogy tanuljon és jó szak­ember váljon belőle. Be ls iratkozott az általános isko­la VI. osztályába. Meg voltak elégedve vezetői, de fél év múlva megint előüt­köztek hibái! egyszerűen nem jelent meg a munkahe­lyén. A régi barátok vitték magukkal. Elküldhettük vol­na, mert az ilyen eset több­ször előfordult, de továbbra is türelmet tanúsítunk vele szemben. Ugy véljük, ez kö­telességünk és rajtunk is múlik, hogy a fiú megvál­tozzék ... Az utánpótlás biztosítása — Mi most a legfontosabb feladatuk? — kérdeztük. — Minden munkát fontos­nak tartunk, mert emberek­ről van sző — hangzik a vá­lasz. — Tevékenységünk fon­tos része — és az üzemveze­tőségi, személyzeti előadók­kal együtt figyelmünk erre összpontosul — az után­pótlás biztosítása, öt évre előre felmértük, hogy meny­nyi szakmunkásra van szük­ség. Jelenleg száz ipari ta­nulót foglalkoztatunk, és ál­talában az a tervünk, hogy helyi káderekből biztosítsuk a szakmunkás-utánpótlást Az ipari tanuló három év nak a vállalattól. Tehát elő­M. T. Amig végigég a cigarej+a A l'hriiári nagy hóhul- csak őrájuk, a közösség gaz- egységért, hanem a szokásos A JCORUARI las elölt dáira. géprész kimérése mellett. még egymás ellen éltek, ön- Árendás István tűnődve u , . közbeszólnak magukba fordulva. Csak tüs- rágcsál egy fűszálat, aztán ' "Orincm ,s hogy nincs ai­keiket meresztették, mint a tömören kimondja a lénye- rü semmí szükség. Manapság sun, ha bezörgetett valaki get: ha úgy iparkodnak va- a2 a heivzet, hogy akinek hozzájuk jovot mutató szan- lamennyien itt is, ahogyan pénze van a sublótfiókban, dékkal. Egyik a lovat fel- egyéni korukban iparkodtak, az mindent megkap érte. Le­tette, másik a megszokott 8kkor nem kell tartani a hetséaes hoav elveseknek gondokat. Most. meg együtt tönkremenéstől. Nahát, ez több kenyttnug lXe baratkoznak a közös mun- viccnek is jó! Egyöntetű ne- mint amennvi iár nekik De kában, levetve magukról a vetés harsan fel rá. A tönk- S Uven emteiek^e Issí téli göncöt és a morgós rossz- remenésre egyáltalán nem nek kétséebe A réaebbi szö­kedvet A felszabadul gondol senki _ a csapatba^ ^^f^ Stj^a vetkezet kettes uzentegysé- mar csak azért sem, mert többségnek mindig kerül fü­gében a gyümölcsfák tövét februór 23 óta rendszeresen MeS bürá a l évesen asogatja mindössze másfél dolgozgatnak kivétel nélkül. ela(^ rend4 állami áron honapos munkacsapat, amely- Átlagosan 1,3 egységre tud- azokJnak) akiknek szükségük hez Árendás István, Makai nak haladni naponta, s a ^' Különben is ame­Pál, Ancsányi István, Ter- számitások szerint év végére lvik csaiádból legalább ket­hes Albert, Győrfi András, meglesz egyenként három- kttároaa nak^a körös Takács István, Varga József százötven-négyszáz. & ha munkába.^ft és Tóth Tamás tartozik. még az asszonyok is belese- dik Olyan az ember izomzata, gítenek. legalább akkor, ha " mint a szilaj csikó: sehogy- szorítósra alakul a helyzet, se akarja megszokni a há- csakugyan lesz mit aprítani mot, de aztán szinte nepi is a tejbe, érzi, hogy teher van mögötte. , , Az elvékonyodott bőrű ke- Hanem a buza Makó Palt nemigen adó­ilyen természetű gond Körömre ég az utolsó ci­garetta is. Hetyke szél kel birokra a bátortalan napme­leggel, de hiába minden zeket is feltörte eleinte a ^ff^^^^ct erősödése, most már alul tmraímmí ninnhan most vdnt Is- íviiKOZDen odKant>- , ,„„..„ ai^oxi szerszámnyél, azonban most már beletörődtek a huzamos, orral lapitgatjak a porta­erős markolásba. nem akar- nyos főidet, elmondják: is­nak leszakadni a fáradtság- me«k az eves tervet, asze- Kfvánk0zna még tói, mint eleinte. Nem is a rint - leszáimtva minden- Kívánkozna meg marad. A tavasz élettől duz­zadva mosolyog, a szemmel alig befogható zöld vetések­több­Dihenés" okáért' 'füttyentik féle kiadást - csak 1,3-1,4 téma azonban vár a pihenés olcaert iuttyentiK osztanak maid dolog. A friss levegő szar­ossze a cigarettaszünetet, ki!b .búzát osztanak majd mámorftó ulat suharL hanem ióiesik eev kis időre egysegenkent. Ezt keveslik. nyan mamortto mar sunan. hanem joiesiK egy kis xaore elsősorban a két s ez nem hagy üldögélni to­napsugár ala tartani az ar- Azzal e1/81 eisosoroan a Ker _™kjt „ fl. cot és kicserélgetni néhány aprocsalados Takács István, vabb senkit a ^nado fu­cronHoiatof hogy nem lesz meg a fej- von- fogja ki-ki a maga gonaoiaioi. adagjuk. Hiába kap pénzt, ásóját és határozott fnoz­Most mér fúl van- hol tud rajta venni kenyér- dulatok alatt ropog-pattog . Wnrehezén A kínos nek valót? Azt szeretné, ha a tarackkal, gyökerekkel nak LXTÓ' Smonctt ndudig a padláson lenne a átszőtt gyeptalaj. Ancsányi ták az igent a ^övetkeTt- szükséges búzamennyiség, István hét hold földjének re, s most maguk is csodál- 8 kmb mu,nkaban le.vo fordított hátat azért, hogy koznak, milyen nyugalmas- ®mbeF nem szaladhat mm- összeszokjon es összefogjon ság költözött beléjük. Nem den harangszóra a boltba végre dolgos, sokra képes azért mert "-majd lesz va- kenyérért. Mar megfordult társaival. Fürgén forog ke­lahogy*, hanem a bizalom nebányoiuk fejeben az is: zében a szerszám, nüköz­miaítt Akik megfordultak közgyűlésén előterjesztenek ben kimondja hangosan: ő náluk, azt bizonygatták, hogy egy ?lyan indítyányt hogy már nem tamóskodik, s a réginél jobb lesz az új út, a "yaro" ne kívülállók cse- nem kínozza többé a holnap , . . , peljek el a szövetkezet ga- bizonytalansága sem meg ha nem is látni a vé- boná3át> hanem a tagok. Igy DlZ°nyta'anSaga sem" gét. ,S mivel a párt nevé- szeretnék, de nem munka- Nagy István ben beszéltek, bizonyosan őszinték voltak, nincs tehát indok a nyugtalanságra. A részkérdések eldöntése pedig sénki másra nem tartozik) Törődnek az új munkásakkal Ezel: és a hasonló, párttitkár éppen nem a tég- lehet az új munkásgárdával lakiadást intézi, a pártveze- terven felül sok százezerrel tőség terve szerint ellenőrzi több téglát gyártani, az üzemrészeket és meghall­gatja a munkások problé­máit, javaslatait. Fari bácsi intézkedik A napokban is a kazán­Áz I. számú téglagyár kommunistái: Figyelnek a munkások szavára, segítik a termelést A tavaszi meleg idő bekö- nak különböző ügyekben a a munkacsoportokat, s ezek szöntésével a szegedi I. szá- munkások Csányi elvtárshoz, sürgősen válasszák meg ve­mú téglagyár Bajai út men- a régi ismerőshöz. Mert a zetőiket. A legjobb csopor­tén elterülő telepén pezsgővé párttitkárt minden • munkás tök kezdeményezésére kpz­vált az élet. Már ezrével ké- ismeri a téglagyárban. Most, dődjék meg a szocialista bri­szülnek a nyerstéglák, jön- hogy újabbakat vesznek fel gád címért folyó versengés, nek-mennek az új présház és az idei szezonra, mindegyik­az agyagbánya közötti drót- kel külön-külön is elbeszél­kötélpályán az üres és meg-' get, legtöbbször a pártveze­rakott csillék; Megszaporo- tőség más tagjával együtt. dott a dolga a pártszerve- A pártszervezetben ugyanis . r _ .. zetnek és vezetőségének ls. tudni akarják, kire és hogyan .J8®"5 L8 ""f"®-l...™8 Csányi Ferenc elvtárs, a lehet számítani, miképpen ™ nárftitkiT- ,:nn»n r.í*m a t^ff- a^ ,'h mnnkásplrflával lenOUleteS MlTTielest, az uzc mi takarekossagot. Vala­mennyi megbízatás reális, hiszen a dolgozókkal folyta­Javaslatoh tott rendszeres tárgyalások gj'ümölcseképpen született. Ahogy sétálgattam a nap- sőt többet ők maguk java­sütötte telepen a párttitkár- soltak. Csányi elvtárs pél­ral. önkéntelenül is arra gon- úául tréfásan jegyezte meg: doltam: nem fárasztó-e ások a kiszisták a mi (kikéntes háznál bukkantam xá a párt- gond ennek az idős, fehér "rendőreink*. Ezen az ér­titkárra, akit csak úgy em- hajú kommunistának? Kér- tendő, hogy a fiatalok saját legetnek a telepen, hogy désemre azonban megnyug- maguk határozták el: véd­"Feri bácsi«. Éppen a gé- tátott Nincs egyedül, segí- nökséget vállalnak a társa­pésszel és a fűtővel folyta- tenek a többi kommunisták, dalmi tulajdon fölött. E di­tott eszmecserét. s a gyár gazdasági vezetői is cséretes szándékukat valóra — Nyugodjanak meg az szívesen veszik és felkarol- is váltják, s Magyar Feri­elvtársak, azt a téli idősza- ják a pártszervezet javasla- vef 3 KISZ-titkárral az élen kot is beszámítjuk a mun- tait. Ebben sincs hiány és időnként "razziát* tartanak a karuha viselési idejébe, amit a termelés megindulása előtt telep területén. Már eddig a kazántisztítással töltöttek számos javaslatot tettek. is megesett, hogy elhagyott el. — mondotta a két nyűg- A pártirodában szépen sor- talicskát kerítettek elő, me­tál ankodó munkásnak. barakták a kis cédulákat, lyet meS lehetett javítani. Arról panaszkodtak ugyan- melyeken rövid pontokba vagy más anyagpocsékolás­is Csányi elvtársnak, hogy foglalták össze a pártmeg- tól mentették meg a gyárat, félreértés miatt hosszabb bizatásokat. A KISZ-szerve- Az számú téglagyárban időt nem akartak elismerni zetnek szóló javaslatok kö- sok új munkást fel­Nagyimre Jánosnak és má- zött ilyenek szerepelnek: vesznek a közeli hetekben, soknak a munkaruha vise- ... A kiszisták időnként ahogy a termelés üteme meg­lésj idejébe, pedig a ruha vizsgálják végig a telepet, kívánja — különösen ami­talán még jobban rongáló- Kutasak fel és hasznosítsák kor megindul már az égetés dott a téli karbantartások az elfekvő alkatrészeket, fél- is- Az új emberek — akár idején. retett tengelvt, kei-eket, sín- dolgoztak itt régebben, akár Az ügy ezzel a munkások darabokat stb. nem — megnyugtató érzés­részéről le is zárult, mert ...A fiatalok legyenek ^ láthatnak neki a mun­már régi tapasztalat: amit a Erei a munkahelyek tiszta- kának, hiszen jő kollektívá­párttitkár kijelent, arra épí- ságának. s tartsák rendben ba kerülnek. Olyan helyre, teni lehet. De rögtön követ- a művelődési termet aho1 mindig törődnek velük, kezett a másik kérdés: Csor- Egy másik cédulán a szak- A gazdasági vezetés pedig dás Vilmos fűtő kért híva- szervezeti bizottságnak java- bátran tervezheti a terme­talos ügyében tanácsot a solt sürgős tennivalók' áll- növelését, hiszen ezt a párttitkártól. S ez így volt nak. Az egyik pont például kommunisták - minden ere- 1 még több más helyen is így hangzik: jükkel segítik. Naponta gyakran fordul- Gondosan szervezzék meg Kotaszár Bélá • Újfajta labdaszelepet gyárt a Gumiipari Ktsz Kinn a szabadban már Már hét éve állandó ké­érződik a tavasz, de a gu- szítményük a futball- és miipari szövetkezetnél még röplabdákhoz használatos nem tudták hivatalosan gumiból készült szelep, ame­megállapítani érkezését. A lyen idén szellemes vóltoz­tavasz náluk ugyanis azt tatást eszközölnek. Az új­jelenti, hogy felszaporodik fajta szelep nagyobb pe­a javítanivaló motorkerék- remmél gombolódik a bei­pár és gépkocsi külső gumi- sőbe és a felvarrásra szol­köpenyek száma. Csakhogy gáló korongot vászonbélés­ezek a járművek alig né- sel látják el. Ez a megol­hány hete merészkedtek ki dás sokkal inkább megfe­az utcára, s még nem szed- lel rendeltetésének és ép­ték fel a szegeket, nem ko-, pen emiatt a külföldi piac pott el a futófelületük. A érdeklődését is felkeltettej szövetkezet dolgozói a kész Eddig kizárólag kész lab­gyártmányok növelésével dákkal együtt került kül­pó tol ják az évadkésésfc földre a szelep, most azon­Minden tekintetben ma- ban valószínűleg mód nyí­gasabb a második negyed- lik önálló kivitelére is. éves terv az előzőnél. • 24 Alaposan felkészül a szo­ezer kerékpártömlő helyett vetkezet a módosított cikk 30 ezret, 5 és fél ezer mo- gyártására: a napokban torkerékpárhoz való belső- kezdtek el szerelni egy 80 gumi helyett 7 ezret készí- ezer forintos költséggel vá­tenek a második évnegyed- sárolt hidraulikus prést, ben. Folyamatos rendelést amely a szelepek pontos ké­kaptak a Bajai Villamosipa- szításét könnyíti meg. De ri Vállalattól, ahová ebben egyébként is előkészítettek a fél évben összesen 16 mindent a várható megnö­ezer exportra kerülő por- vekedett forgalom kielégíté­szívótömlőí gyártanak; sére. HANGVERSENYEN A svqó

Next

/
Oldalképek
Tartalom