Délmagyarország, 1960. április (50. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-24 / 96. szám

kiftdóhivft^^ tm up ts / Vasárnap, 1960. április 24. (Dr. Somogyi Károlyne íelvj Virágos tauasz A TISZA IFARTJÁM y^ilomszürke az ég az ilyen áprilisi reggeleken is SzeIf ged fölött. Az elkövetkezendő napra gondolunk a' legtöbbször, amikor ágyunkból megpillantjuk az < ablak felső fiókjainak keretében a hajnal opálos darabká- ' ját. — Műszak után sietek haza, kihasználom a jó időt — ] osztja be hirtelen hétköznapját még ott az ágyon a ken- , derfonógyár munkása. Hiszen annyi a tennivaló itt a ságváritelepi új házikó körül. Most éppen a betonoszlopos fonott drótkerítés festése esedékes ... Nem messze a Ságváriteleptől, Alsóváros déli csücskén Varga szüle éppen akkor határozza el, hogy már délelőtt kiteszi a kotlát az udvarra, mivel oly melegen sütött a nap tegnap is, hogy nem lesz semmi baja a tegnapelőtt kelt csibéknek. — Reggel még meglocsolom a salátát — szánja el magát ugyanakkor a béketelepi kertecske tulajdonosa. — Délután »snecizünk« — gondolja el még félálmában az újszegedi gyerek. Mert nincs jobb mulatság, mint horgászni az öreg, boglyas üstökű fűzfa tövében, nem messzire a Haladás üvegházaitól, amelyek körül piros-sárga kelyheiket bontogatják néhány óra múlva a napfény ez évben olyan szép mosolyú, édes gyermekei: a tulipánok. Ilyenkor az áradó folyó halk, öreges locsogással titkokat árul el a horgászoknak az iszapjába rejtőző halmatuzsálemről, a tiszai halak öregapjáról, az óriásharcsáról. Ö, milyen illatos éolt a cseresznyefák környéke — eszmél az ifjú mama és boldog mosollyal gondol arra, hogy Józsikának is megmutatja ebéd után a menyasszonyi díszbe öltözött fákat a kertben ... Ö, bárcsak ragyogna a nap — villan a kívánság az óvó nénik tudatában —. mert akkor ismét kivisszük a gyerekeket a Roosevelt térre, ahol a homokozó körül a belvárosi napközik apró. fürgelábú hadserege néha úgy zsong, csivitel, hogy úgy tűnik, még Juhász Gyula bronzarcáról is elszáll olykor a fájdalmas borongás. A munkásakarások és a halk bánatok szegedi költője is belemosolyog szakállába... — Bárcsak délután lenne már — sürgetné az alig reggeli hat órát jelző mutatókat a kollégiumi fekhelyéről a ketyegő ébresztőórára pillantó diák. Délután ötkor találkozunk ismét Edittel az ódon hangulatú Rerrich téren, a Békeépület előtt . . . Ezek a kora reggeleken fogant, az álom édes bódulatában született tervezgetéseink, ezek a kis elhatározásszikrácskálc színesítik rózsaszínű tüllszoknyádat örökifjú tavaszkisasszony! Azért vagy most olyan kivételesen szép a Tisza partján.