Délmagyarország, 1960. április (50. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

50. évfolyam, 80. szám 12 oldal — Ara 80 fillér Vasárnap, 1960. április 3. A

történelmet nem évekkel es évtizedekkel, hanem egymásra következő századokkal mérjük. Ügy tanultuk az iskolában, hogy tíz-húsz esztendő nem históriai idö, csupán másodperc vagy perc az emberiség és egy-egy nemzet életében. Megtanultuk hozzá a példákat is — ugyancsak évszázadokban: százötven évig tartott a török hódoltság, kétszázötven évig a gyarmati elnyomatás... Ilyen egységek, korszakok vannak a magyar történelemben. E súlyos négy évszázad alatt csak kétszer talált oázist a nemzet sorsa végtelen sivatagában: 1848-ban és 1919-ben. de mindkétszer valóban csak egy-egy pillanatra. Mégis, amikor a fontos és nagy dátumokat keressük országunk életében, keveset beszélünk az egymást frissen követő századokról, s annál többet az olyan nagy történelmi "pillanatokról-", mint a két forradalom, vagy a felszabadult tizenöt esztendő. Akkor is ezekben a dátumokban kapaszkodunk meg. amikor a történelem velejét keressük, s akkor is> amikor a nemzeti dicsőség fényes napjaira emlékezünk. S talán mégsem vagyunk történelemhamisítók. Mit adott nekünk a másfélszázados török hódoltság? Mit adott nekünk és történelmünknek a habsburgok több évszázados uralma? Mit jegyezhetünk fel a Horthy terror 25 esztendejéből? Kárvallás... pusztulás ... gyilkos erőszak... tömeges népnyomor... Erre legyünk büszkék? S

zázadokkal szemben igenis a forradalom és szabadságharc másfél esztendejét, a Magyar Tanácsköztársaság néhány hónapját és a felszabadulást követő tizenöt évet tartjuk az igazi történelemnek. Százados események voltak ezek, melyeknek fényességével nem ér fel semmi más. Bizonyára azért gondolkodunk így, azért ez a történelemszemlélet, mert egy-egy ilyen históriai eseményünk századok mulasztásait lett volna hivatott pótolni, mint ahogyan 1945. április negyedike valóban pótolta is. Ez a sorsforduló egész korszakok helyett oldott meg valamennyi olyan társadalmi problémát, amely az első forradalmi harcoktól kezdve vágya és álma volt a nemzetnek. Akkor pedig mégsem századokkal, hanem forradalmakkal mérjük a történelmet! A

győztes forradalmak egész korszakok szemétdombját égetik fel egyik napról a másikra frissen lobogó lángjukkal. A mi nagy forradalmunk pedig már tizenöt éves. Április negyedikén kezdődött, 1945-ben. Tavasz volt. langyos, cirógató tavasz. És érdekes, hogy minden "forradalmunk tavassal kezdődött... Nagyon szép jelképe ez a mi történelmünknek. Tavasszal jött és a tavaszt hozta a világforradalom roppant hadserege, a Vörös Hadsereg is. Maga előtt kergette Európa és az egész világ rémét, a gyilkos fasiszta hadsereget. Amerre elhaladt, a béke fehér és a forradalom piros virágai bontottak szirmot. Győztesként jött országunkba, de nem úgy, mint ellenség. Harci segítségével és a magunk erejével, osztályharcos csapatainkkal új korszakot nyitottunk a porig alázott, megrabolt és agyonsanyargatott nép számára. Akkor jött ez a segítség, amikor ifiár mindent veszni láttunk, nemcsak régi forradalmas reményeinket, de nemzeti létünket is. Végső elkeseredés kínozott bennünket, amikor ezzel a dicsőséges hadsereggel a szabadság levegője is beáramlott országunkba. Milyen sokáig vártunk erre penészes pincékben, bunkerekben! S bár romokat láttunk, amikor bújóhelyeinkről kijöttünk a fényre, nem sírtunk országunk pusztulása felett, hanem1 visszanyertük és megsokszoroztuk életkedvünket. Éhesek voltunk? Katonavonatok hozták a kenyeret messzi Ukrajnából. Fáztunk? A harcosok megosztották velünk meleg háborús ebédjüket és betakargatták gyermekeinket. S mikor lapátokat markoltunk, hogy megmaradt értékeinket kibányászszuk a romok alól, első segítőtársakra leltünk a megfáradt szovjet katonákban. Ök hozták vissza a munka békés, boldogító muzsikáját gyárainkba. Az elsó hidakat ök építették szép folyóinkon. De elhozták nekünk a nagy Október szellemét is. A korszakokon át üldözött forradalmi A forradalom tavaszán gondolatot nem szimatolhatták többé kakastollas zsandárok és titkosdetektívek; csatasorba állhatott a munkásság óriási eszmei hadserege és most már félelem nélkül vezethette ostromát a nagybirtok és a töke ellen, magasztos küldetése szerint. M

ilyen hősiességgel dolgozott a fellélegző nép a háborús sebek begyógyításáért! Már ekkor érezte, hogy bejjebb került a történelem előszobájánál, hogy több százados várakozás után végre ura lesz a földnek és a gyárnak, ura lesz saját sorsának. A régi történelemszemlélet szerint mindez csak egy perc, egy pillanat a végtelen időben. Mégis több minden előző történelmünknél. Tizenöt év alatt több történt ebben az országban, mint nemzetünk minden előző korszakában. ,S nevezzenek, vagy nevezzünk bár tíz—húsz évet csupán röpke percnek a történelmi idő- . távolságokhoz képest, ezeknek a forradalmas perceknek a nagyságát mi, szemtanúk tudjuk igazán érzékelni. Ezeknek a nagyságát és történelmi méltóságát az adja, hogy a nép áll a kormánykerék mellé, s hivatása szerint történelmet csinál öt—tíz—tizenöt év alatt, a ' forradalmas percekből pedig forradalmi korszakot kovácsol. A küzdelemnek részesei vagyunk. Kezünk nyomán és szemünk láttára omlottak le a magántulajdon egykor sérthetetlen bálványai. Számon tartjuk a fokozatosan érlelődött győzelem minden állomását. Statisztikák illusztrálják boldogulásunk kis és nagy lépcsőit. Ezekben az ünnepi napokban különösen sokat és sok helyen idéztük a nagy változásokat, melyeknek áldásait mindennapi életünkben érezzük. Büszkék vagyunk kiegyensúlyozott szocialista gazdaságunkra, és arra is, hogy a mi új államrendünk és gazdaságunk már népi demokráciánk első éveiben is életképesebbnek bizonyult, mint a kapitalista rend teljes fénykorában. Országunkban ma már ismeretlen a nyomor kin ja, a szegénység; lelkileg és fizikailag gyógyult nemzet él gazdag városainkban és falvainkban; gazdái, irányítói lettünk az országnak, s végre mindenki elnyerhette az emberméltóságot. Sosem volt ilyen méltóságosan nyugodt és magabiztos a mi népünk, mint ebben a társadalomban; amelyben minden a kollektív boldogulásért történik. O

'öm ráérősen végigsétálni az utcán és elgyönyörködni az emberekben. Soha ilyen jókedv, soha ilyen jól öltözött nép. Asszonyaink teli kosarakkal mennek haza az üzletekből és egészséges, szép gyerekeket sétáltatnak a tavaszi napfényben. Érdemes megfigyelni az arcokat, tekinteteket is. A harmincéves munkásasszony arcán nem szánt sűrű redőket a kenyérgond, s mindenki egyenes derékkal, emelt fővel jár. Mintha csak nem is azok az emberek élnének itt, akik húsz esztendővel ezelőtt a munkanélküliség gyötrő fájdalmával futkostak gyárkaputól gyárkapuig, vagy alkalmi munka után. Mintha nem is azok volnának, akik a háború alatt sort álltak tíz deka kukoricás i | jt ( i <» kenyérért és kérvényeket fogalmaztak a polgármesternek pár pengős segélyért vagy a híg népkonyhai levesért. i Pedig ugyanazok az emberek — csak más sorsok. S ez minden statisztikával fölér, mmden kimutatásnál beszédesebben szól. Más arcú nép él itt. A munkás, aki csak a fizetését tudta megszámolni, iskolát végzett felnőtt fejjel és ma munkavezető. Színházba jár és sötét ruhát vesz a bemutatóra. És milyen öntudatosan lépked. Tudja, hogy munkásnak lenni szép társadalmi rang. Ismeri a kötelességét is, és nem a művezetőt lesi félszemmel, hanein a munkáján van teljes figyelme. A falusi dolgozó paraszt, aki életre szóló harcban élt a gróffal, ma két—háromezer holdak gondját forgatja fejében, s gazdaeszével azon tanakodik, mit kell tenni az egyéni parasztéletek és a falu boldogulása érdekében. Nincs kopott kabátú tanító, tanár és mérnök, akiknek alkotókedvét elvette az anyagi gond, mert a mi társadalmunkban minden alkotó kézre szükség van. A múlt megszokott típusai már csak az irodalomban és az emlékezetben bukkannak fel. A nép megtanult a maga emberségéből élni, országot vezetni, gyáróriásokat és nagy gazdaságokat kormányozni. A szovjet emberektől és a magyar kommunistáktól tanulta el az új életszemléletet, a munkához való új viszonyt és új erkölcsöt. S

ez az általános emberi felemelkedés a szocializmus eszméjének megértéséből, és az azzal való azonosulásból fakad. Sok harc és munka árán alakult ki népünk új arculata, de ez már a szocialista társadalomra utal. Arra a társadalomra, amelyet megvédtek a magyar kommunisták a szovjet nép testvéri segítségével és józan munkástömegeinkkel, higgadt parasztjainkkal. Ezért megerősödött öntudattal dolgozik a városok és falvak népe. Vállalja a szocializmus építésével járó munka tempóját, áldozatokra is képes, mert az ilyen munka nagy lelki kielégültséget, növekvő anyagi jólétet és szellemi felemelkedést eredményez számára is. .A mai ünnepen, felszabadulásunk 15. évfordulóján ugyanezt az öntudatos, derűs népet látjuk majd az utcákon, tereken, amint a tavasz első virágait elhelyezi a vöröscsillagos katonasírokon és emlékműveken, a hála és örök megbecsülés szimbólumaként. Egyetlen nép sem áldozott még annyit más népek szabadságáért és boldogulásáért, mint Lenin népe. Ezen a földön is piros fejfák jelzik a szabadító harc útját. A síroktól nem messzi pedig gyárak emelkednek, melyek azóta épültek. Szovjet gépek zümmögnek az üzemrészekben, s a tágas mezőkön ugyancsak szovjet traktorok forgatják a véráztatott földet, hogy puha ágyat vessenek a magnak. r É

vszázadok alatt, itt, Európa közepén, nagyon kevés barátja volt a mi országunknak. Idegen hódítók és hazai csatlósaik rángatták háború? kalandokba népünket. Felszabadulásunk óta barátokat is szereztünk magunknak. Elsőként nyújtotta a baráti jobbot a hatalmas Szovjetunió, és rendre testvéri barátságot kötöttünk azokkal a felszabadult népekkel, akik ugyancsak a szovjet áldozatoknak köszönhetik békéjüket, szabadságukat és virágzó életüket. Ugy élünk itt, a háborúk egykori országútján, mint egy nagy család: egymást segítve, egymás kezét fogva. Közösek a gondjaink és közösek az ünnepeink is. Azonos úton haladunk, azonos célok felé. Látjuk jövőnket is közös barátunk, a világ békéjéért és a nemzetközi haladásért oly sokat és oly szenvedélyesen harcoló Szovjetunió népeinek mai életében. S felszabadulási ünnepünkön együtt mosolygunk a testvérnépekkel, és velünk mosolyog Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália minden szabad, vagy szabadságra szomjazó népe. Harsog a tavasz.:, ünnepelünk, énekelünk... A mi tavaszunk a forradalom, tavasza.. Simon István