Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-29 / 75. szám
496 Kedd, 1960. március 22. Igazságos pontosztozkodás SZVSE-Kecskeméti Dózsa 1:1 (0:0) Két különvonat közel kétezer vendéget hozott Szegedre vasárnap délelőtt, a köszövegették a támadásokat, tékosokon a fáradság jelei de azokat nem tudták mutatkoztak. A 37. percben Károlyi két védőt kicsele• góllá értfkNital^^^^^H^IBBBIHHHR zöttük természetesen több Farkas váratlan lövése csak zett és éles lövést zúdított száz kecskeméti szurkolót. A aiig kerülte el a kecskeméti a kecskeméti kapura: Czéh SZEAC nem játszott — a kaput. Magyar egy összecsa- remek érzékkel öklözte ki a magyar olimpiai válogatott pás alkalmával megsérült és bal felsősarokba tartó labselejtező mérkőzése miatt a félidő utolsó nyolc percé- dát. A másik oldalon a Dónem volt NB l-es fordulo — ^ 10 emberrel játszott a 233 csatárai veszélyeztettek, s érthető, ho© nagy érdek- Dózsa. A mérkőzés első ré- de újabb gól már nem esett, lódés mutatkozott meg az ^ében gól nem esett Iramos küzdelmet vivott a NB Il-es rangadó iránt Ra- A második félidőben a két csapat, gyogó tavaszi időben kecskeméti Ma©ar — aki a na©számú közönség a mintegy 8 ezer néző előtt combján szalagszakadást ka- mérkőzés végéig a helyén az alábbi összeállításban állt pott _ statiszta szerepre a maradt. Az SZVSE lelkes fel a két csapat: SZVSE: balszélre állt. Ennek ellenére igyekezetével egyenrangú feUhrin — Frank, Veres, a Dózsa lépett fel kezdemé- le tudott lenni a kitűnően Möszmer — Balázs, Laczi — nyezőleg. Viszont e© ellen- játszó Dózsa e©üttesének. A Halász, Károlyi, Gyimesi, támadas során a 10. perc- vendégcsapat dicséretére váFarkas, Deák. Kecskcmeti ben Károlyi a jobbszélen re- llk. ho© a második félidőDózsa: Czéh — Tordasi, Ha- mekül elfutott, szép, lövés- ben 10 játékossal is többtár, Ma©ar — Morvái, Kiss BZerd beadása a kapufáról "őr ' ' kezdeményezett _ _ es IL — Englert, Fülöp, Vé- Deák elé pattant, aki ©or- e©enlíteni tudott. Az kony. Csordás, Rozgonyi. san felismerve a helyzetet, SZVSE-bői ^ elsősorban Möszközeiről védhetetlenül hálóba rúgta a labdát. 1:0 az SZVSE javára. iramú játék alakult ki, a A szép akció után mindkét mérkőzés't. Dózsa szögletet ért el. Ke- szurkolotábor részéről felményen védekezett a szegedi hangzott a hajrá, a kecskecsapat és a kecskeméti vé- metiek e©enlitesre bíztatták dók is idejekorán rendre há- kedvenc csapatukat. A vasrították az SZVSE támadá- utasok továbbra is lelkesen A vendégcsapat szurkolóinak na© biztatása közepette a kecskeméti csatárok indították el a labdát. ErŐ6 mer. Károlyi dicsérhető, jó teljesítményt nyújtott Uhrin, Veres, Balázs is. Pósa játékvezető kitűnően vezette a M. T. Az NB II állása: sait A* első negyedórában a harcoltak, azonban a Dózsa e©általán nem tört le. Sőt a 20. percben 25 méteres kecskemetiek tervszerűb- szabadrúgáshoz jutottak, ben. a szegedi vasutasok csordás állt a büntető elvégzéséhez és jól eltalált, éles. félmagas kapkodóan játszottak A 15. percben Balázs 30 méteres bombáját szépen védte Czéh, majd Gyimesi közeli lövésát is könnyedén hárí1:1. I. Debrecen 20 34:15 28 2. Kecskemét 20 29:14 25 3. Pénzü©őrök 20 27:17 25 4. SZVSE 20 22:19 24 5. Ózd 20 27:22 23 6. Bp. Előre 20 34:27 21 7. Szolnok 20 25:32 21 8. Borsodi B. 20 21:17 '20 9. Miskolc 20 29:28 20 10. Jászberény 20 27:33 20 11. E©etértés 20 23:24 12 12. Na©bátony 20 22:27 18 13. Diósgyőri B. 20 19:35 17 14. Bp. Spart. 20 28:34 15 15. Izzó 20 20:32 14 16. Orosháza 20 18:39 11 Eredmények: DVSC—Vaeredménytelenül lelkesen na© erővel küzdött a g, küzdött, a vasutas védelem veimet jelentő gólért. Káró- 16- Orosháza és időinként ©ors támadáso- iyi a 25. percben ismét a • kat vezettek a csatárok. A jobboldalon száguldott és két sas Izzó 3:1 (1:0). Pénzü©27. percben veszélyes hely- védö között laposan lőtt: őrök—Orosháza 5:3 (1:5). zet alakult ki a kecskeméti Czéh reflexszerűen lábbal Jászberény—Szolnok 3:3 kapu előtt., de a védők az mentett. Majd e© 20 mé- (3:1). Bp. Előre—Bp. Spartautolsó pillanatban hárítottak teres szabadrúgást könnyel- cus 1:1 (1:1). Ozd—E©etérDeák dől. E©más után két müsködött el az SZVSE, s tés 2:0 (2:0). Borsodi Bászögletet ért el az SZVSE, két szöglet jelezte a szegedi nyász—Diósgyőri Bányász enyhe fölényt is kiharcolt csapat i©ekezetét. Fokoza- 1:0 (0:0). Miskolc—Na©báA csatárok gondosabban tosan enyhült az iram, a já- tony 4:0 (4:0). Sikeres termelőszövetkezeti szpartakiád A Csongrád me©ei TST rendezésében vasárnap tartották meg a téli termelőszövetkezeti szpartakiád me©ei döntőjét Hódmezővásárhelyen. A szegedi és a Szegedjárási versenyzők jól szerepeltek. A férfi asztalitenisz-csapatversenyt az Újszegedi Haladás Majoros, Pálfalvi, Kiss összeállítású együttese nyerte meg, a férfi e©éni versenyben a szőregi Horváth Imre, a férfi páros versenyben az újszegedi Pálfalvi és Kiss lett az első. Az e©éni sakkversenyben Kátay (Újszegedi Haladás) a második helyen végzett Az asztalitenisz-csapat veresége A Szegedi Kender NB l-es férfi asztalitenisz-csapata vasárnap Szegeden mérkőzött a Bp. Postással. Bp. Postás—Sz. Kender 12:4. Vezette: Saja és Varga B. Győztesek Várkonyi 4, Csillik és Kemény 3—3, Varga 2, illetve: Na© László 3 és Na© ZoltánKét csapatunk győzött, kettő vereséget szenvedett az NB IILban lelkesedéssel játszott, a Spartacus nem tudta kihasználni (1:0). Szombaton játszották. Az NB III állasa: A labdarúgó NB III leg- Szegedi Építőkutóbbi fordulójában a sze- Gyulai MEDOSZ 6:3 (2:2) gedi csapatok közül az Épí- . . _ ,, , „ helvzeteit tok és a SZEAC II ©özött A SZEAC-pólyán lOOO ne- eredmények. g. Szegeden a tinartacns é« a 20 61074 az Epitok Palotai — , . ereamenye-K Heözegeacn, a bpartacus es a S]. -L. . F j kescsabai Építők—BekescsaMoravárosi Kinizsi vesztett „dls dr7 ^^f?1 bai MÁV 2 0 (2 0) Szarvasidegenben. ~ Bókadr., Bezsenyi -Gré- Ce„léd 2 2 (2 0) Mart^H czi, Tanács, Biltsik, övári, . (f;°>: ™,artí°— MAV-IIÓdmezővásárhelyi Jánosi összeállítású csapata bzol"ok 'l? (1:0). MezokoMTE Móravárosi Kinizsi «gj S^eac'Í5 5=3 (2=2) ÍmS lalfdt a két csa- " ^ — Hódmezővásárhelyre na©- Pat- de mindig az Építők veszámú szurkolótábor kísérte *tett. Az Épitók ©őzelme át a szegedi csapatot, mely lly6n aranyban is megerdeaz új stadionban minte© melt- Góljaikat Tanács (3, háromezer néző előtt az 6Syet tizene©esből), Övári alábbi összeállításban ját- <2> 6S BUtsik lőtte, szőtt: Horváth — Konkoly, Kecskeméti TE— Tanács, Guti — Hell, Berta Szegedi Spartacus-Vasa* — Zádori, Kószó, Zsurkán, j-o (0-0) Bite, Viski. Na© küzdelme^ Cegléden játszották, mert változatos, időnként jó ja te- „ vezetett. a invii r, az utoiso —•— — , , , ... . lar — Hamzsek, A pro, Sánot percben tott ket golt A dor _ ^^ J^ J_ Kószó szerezte. 1. Cegléd 21 31:12 29 2. B. Építők 21 44:26 27 3. Sz. Spartacus 20 35:25 24 4. SZMTE 20 25:18 22 5. SZEAC n. 20 36:28 22 6. Martfű 21 25:26 22 7. T.-szentmiklós 20 33:36 22 8. MÁV-HMTE 21 32:35 22 9. Mezőkovácsh. 21 34:28 21 10. Gyula 21 41:29 19 11. Kecskemét 21 24:25 lő 12. Sz. Építők 21 39:41 1!) 13. Szarvas 21 31:38 1!) 14. B. MÁV 21 18:37 19 15. Makó 21 28:33 17 16. Móraváros 21 23:48 15 17. Na©kőrös 20 22:44 14 IGY KELLETT VOLNA TIPPELNI! S^-fehérvár—Győr 2 0:1 Kaposvár—Sztálinv, 1 3:1 Zalaegerszeg—Vác 1 3:1 PVSK—Budai Spark 1 1:0 BZ VSE—Kecskemét x 1:1 Orosháza—Pénzű©: 2 3:5 Jászberény—Szolnok x 3:3 Bari—Atalanta 1 1:0 Fiorentina—Juventus 1 1:0 Milán—Inter. 1 5:3 Palermo—Bologna x 0:0 6PAL—Roma 1 2:1 A sportfogadás március M-i fordulóján az 1. nyerőosztályban 160-an értek el 12 találatot. A nyereményösszeg 2483.75 Ft. — A 2. nyerőosztályban 2737 értek el 11 találatot. A nyereményösszeg 145 Ft. — A 3. nyerőosztalyban 18 003-an érteik el 10 találatot. A nyereményöszszeg 30 forint. A 10 és U találatos nyereményösszegek kifizetése április 5-én, a 13 találatosaké április 7-én kezdődik. A 12. fogadási hét 8 találatos szelvényei vigaszdi]nyereményben részesülnek. Egyegy szelvényre 37.50 forintos nyereményösszeg Jut. A márelus havi totó Jutalomsorsoláson a 10. fogadási hét szelvénytulaldonosal között négy római kiutazást sorsoltak kl. A nyertes 10. heti szelvények számai a következők: U-sorozat: 58.7 859 U-«oro7at: 618 058 Y-sorozat: 026 279 Kollektív aj: 396 003 A MEGYEI BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Csongrád 2. Szőreg 3. Szentes 4. Sz. Dózsa 5. Dorozsma 6. Újszeged 7. Alsóváros 8. H. Vasas 9. SZAK 10. Sz. Juta 11. Kistelek 19 49:21 31 20 35:17 28 20 37:27 26 20 41:26 25 18 28:22 24 19 42:27 22 20 32:25 20 20 28:33 20 20 26:24 18 19 30:29 18 20 37:41 18 12. Sz. Textilm. 20 24:30 15 13. Mindszent 19 22:47 15 14. H. Honvéd 20 28:39 11 15. Csanádpalota 19 17:42 11 16. Nagymágocs 20 32:59 10 Versenyen kívül: í.eZVSE II. 21 47:19 32 Néhány meglepő eredmény a megyei bajnokságon Alsóvárosi MAV—Textilművek 2:1 (0:0). Jól sikerült az idénynyitó kerékpárosverseny A budapesti országúton Palotás (SZVSE), 4. Orbán rendezték meg a kerékpáro- (Kinizsi), mindannyian azosok idénynyitó versenyét, nos idővel. Ifjúságiak (40 melyen a szegedieken kívül km): 1. Kiss József (SZVSE) a Dorozsmai MEDOSZ nem- 1 óra 6 perc, 2. Parajdi régiben megalakított szak- (SZVSE) 1 óra 7 perc, 3. Kisosztályának fiataljai is el- péter (SZVSE) 1 óra 8 perc. indultak. Versenykerekesek: Vaskerekesek. Ifjúságjak (40 Felnőttek (50 km): 1. Péter km): 1. Vízhányó (Postás) 1 M. László (SZVSE) 1 óra 26 óra 20 perc, 2. Papp (SZVperc 2. Bazsik (Kinizsi), 3. SE) rajta. Serdülők (20 km): 1. Sípos (Postás) 57 perc, 2. Bodó (Postás) rajta. Közhasználatú gépeken: 1. Piskolczi (SZVSE), 2. Szalai (SZVSE). Nők (10 km): 1. Lackner (Kinizsi) 19 perc, 2. Na© Á. (SZVSE) 20 perc. Kisteleki TE—Mindszenti MEDOSZ 3:1 (2:0). Kistelek. Vezette: Farkas. Nagymágocsi MEDOSZ— Szegedi AK 4:1 (2:0). J^Z^TaJÍZ HoreSfrsZAK A hazai csapat összeállítáf'te„H"1 Bank Ba- lft^a: Szabó 1. - Solymo sa: Molnár - Csókási, ViEÜi- Varé Szabó II., Bacsó - Zen- rág, Csűri _ Seres, Csaba Se TT DudIL tei< Adányi dr- - ~ Szanka' Czirok- Szűcs^.Afa-TomhX; ^réT tzi, Tóth, Varga, Várhalmi Lajos, Szénási. Megérd^ ^ textilművek IfucSa dr- ^nedek. Na'©on sokat melten ©özött a kisteleki támadott a SZAK, de a csapat, melynek különösen 7 ul c: ~ csatárok nem tudták a a csatársora játszott jól. Kunszabo Borosok - Sza- teket kihasználni. A Góllövő: Szénási (2), Szanlai, Terhes, Strack Hiüma^ vJelemben gzabó n ka, iUetve: Hevesi. - IfjúGera. A sze az eko tel'd°- ge napot íogott ki, s ~ ^ sági: Kistelek-Mindszent ben a hazai csapatot, szu- tó] * SÚI ' vere_ 2:0. net után az Alsóvárost te- Dorozsmai MEDOSZmogatta-. A Textilművek • dr ^ Szegcdj VSE „ 1;0 (0:0). nagyon lelkesen játszott, de u_esbő, _ Ifjúsági: SZAK Dorozsma. Vezette: Csonmost mar az idén egymás _Nagymágocs 4:0. ka. D. MEDOSZ: Nagy I. után ötödször szenvedett ^ — Gyuris I., Joó, Simon — e©gólos vereséget. A dön- Szegedi Dózsa—Hodmező- jenei -j-ari — Kovács Lajtetlen igazságosabb lett vol- vásárhelyi Honvéd 1:1 yóth Dudás Benke na. GÓUÖvő: Gera (24. (0:0) SZVSE: Marton Ifi, RcTombácz (második Hódmezővásárhely. Vezet- ti, Kovács — Kasuba, Járfélidő 30. Perc) és Dudás ^ Tóth dr A Dózsa ösz_ mai dr _ Tóth ^ Kiss (42. perc) Ifjúsági: Textil- szeáuítása: Tolnai —Here- Kisistók, Becker, Vass. Válmuvek—Alsóvaros 2:1. tjk_ Gubicska, Meg©es — tozatos, jóiramú találkozón «. • „ .. Marton, Zab — Szél II., Lajkó lőtte az e©etlen gólt Újszegedi TC—Szőregi Károjyi) Szél Bozóki, a második félidő 35. percéRákóczi 2:2 (1:1) Szigeti. Ezen a mérkőzésen ben. — IfjúságirDorozsma Újszeged. Vezette: Sze- is többet támadott a szege- —SZVSE 3:1. ghő. UTC: Bacsa Ré- di csapat, jobban is ját- Csongrádi AK—Szentesi vész. Lantos, Eszteleczki — szőtt, de a helyzetek kima- Kinizsi 1:1 (1:0). Szentesen Bakó Pusztaszeri — Var- radtak. A Dózsa gólját Szél játszották, ga, He©es II Fehér Soly- I. lőtte. A Honvéd a befe- Hódmezővásárhelyi Vasas mósi, Bálint A. Szóreg: Csi- lezés előtt e© perccel —Csanádpalolai SK 3:2 szár — Sebők J Szántó e©enlített. — Ifjúsági: Dó- (3:1). Csanádpalotán játNa© J. — Komlódi, Király] zsa—HMTE 2:0. szották— Sípos, Karsai, Varga* ^——— Bárányi, Sebők B. Jóiramú, helyenként élvezetes mérkőzést vivott a két csapat a tiszántúli rangadón. Általában kie©ensúlyozott Győzőit a SZEAC kosárlabda-csapata A SZEAC NB l-es férfi kosárlabda-csapata vasárnap Budapesten mérkőzött a Helyiipari SC-vel. A szegedi csapat lelkes, jó játékkal 90:60 (47:36) arányban megérdemelten nyert. A SZEAC főleg ©ors indításokból érte el kosarait. Kosárdobó: Merényi 23, Faragó és Ribizsár 22—22, Bányai és Vass 6—6, Lang 5, Szilá©i, Kiss Z. és Boga 2—2, illetve: Dolezsál 26. A Délmagyarország jubileumi kupa-mérkőzések eredményei Igazságú©—Kórház 1:1 nlkum 5:0 (5:0). A győztes (15)). Változatos játék, igaz- csapat versenyen kívül vesz volt a játék, a szőregiektá- ságos eredmény. Góllövő: részt a tornán, mert többjomadásai valamivel vészé- Harajka, illetve: Soproni dr. gosulatlan, MLSZ-igazolványIv^hhok voltak Góllövő- Bútorgyár—Ládagyár 11:1 nyal rendelkező játékost is tyeseDDek vottax. lkjuovo. a láda©ári csapat szerepeltetnek. GóUövő: VarVarga (35. perc), Sebők B. nemrégiben alakult meg, ez ga (2), Sándor, Dalkó és Hu(43. perc), Karsai (második volt az első mérkőzésük. GÓL szár. félidő ia nerc) és Heeves lovő: Toth T- <5>- Koltai (3), Konzervgyár—Ipari tanulók félidő 10, perc) es Hegyes ^ (2) ^ Virágh_ iUetve. 2;0 (m Tervszerűbben ját. II; (25. perc). Ifjúsági: UTC c^y A ai-esból). szőtt a ©ári csapat. GóUö—Szőreg 2:0. Ruha©ár— Erdészeti Tech- vő: Marosi es Gábor. Szegedi vívósikerek Budapesten és Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen a ©őzelem született. Apró FeHMTE országos II. osztályú renc (Sz. Postás) ötvenkét nöi tőrversenyt rendezett induló közül került ki győzdebreceni, békéscsabai, készt- tesen, megelőzve a fővárosi helyi, hódmezővásárhelyi és versenyzőket szegedi résztvevőkkel. Itt _________ Pusztai Éva, a Szegedi Postás versenyzője veretlenül lett az első Kőnkéi (Szegedi EAC) és Madarász (Debreceni VSC) előtt. Budapesten a III. kerületi Az Előre nyerte a férfi röplabda-bajnokságot Most játszották a szegedi teremröplabda-bajnokság . „„ .... utolsó mérkőzéseit. A SzeTTVE országos III. osztályú gedi EIŐre ismét győzöttj s kardversenyén is szegedi í© megszerezte a bajnoki ______ címet. Férfieredmények: Előre— u zj d zz 44/4 a\ SZEAC 57:46 Spartacus— Honvéd—rostás 1:1 (1:0) DAV 47:44. Női eredmény: Főiskola—Tipográfia 44:41. A városi bajnokságban szereplő két szegedi csapat vasárnap játszotta az Oszi Kupa rangadóját a Vasutasstadionban az NB Il-es mérkőzés előtt. Góllövő: Ipacs, illetve: Németh. Ezzel a Honvéd továbbra is egy ponttal vezet a Postás előtt. A kupamérkőzésekből még két forduló van hátra. Ölveti bajnok lett ölveti, az SZVSE birkózója lepkesúlyban első lett a Budapesten most megrendezett országos szabadfogású Ifjúsági bajnokságon. OELMAGYARQRSZBG • Magyar Szocialista Munkáspart szegedi bizottságának és Szeged m. J. város tanácsának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 55-35. 30-03. 40-80 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-» Kiadta a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér S. Telefon 35-00 31-16 Beküldött kéziratot nem őrzünk meg éa nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Kárász utca 0. A lapot arusltásDan és előfizetésben a Csongrád megye) postahivatalok terjesztik. Előfizetési dl) egy hónapra U Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éa kézbesítőnél.