Délmagyarország, 1960. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

Vasárnap. 1960. február 14. 2 Előkészületek Párizsban Hruscsov fogadására Megkezdték a caúcsértekeziet előkészületeit ié Egy hónap választja el a francia fővé­tbst kimagasló vendégének, Hru.resounak megérkezése napjától, három hónap múl­Va pedig a kelet—nyugati csúcstalálkozó íésztvevóit köszöntheti falai között Párizs. A nagy események technikai előkészítése Hagyban folyik. Az Orty-1 repülőtéren még nem épiHt meg a központi épület, ezént kniön Hrus­csov méltó fogadására Í6 méter széles fémalkntmányt emelnek, amely egyetlen nagy szalonból áll majd, s itt zajlik le az ünnepélyes fogadtatás. A külúgyniíniszté­Hum sajtóosztályán több száz külföldi új­tágiró érkezésére számítanak s azt vár­ják, hogy az újságírók közül százan Ís százan fogják végigkísérni franctaorsiági körútján á szovjet kormányfői, A csúcstalálkozó előkészítése is fejtö­rést okoz a franéia hatóságoknak. Az új­ságírók hadára feleli elsősorban gondot for­dítani. Ha nem ls számolnak azzal, hogy mégdőlne az 1955-tis genfi konferencia új­ságíró rekordja (háromezer újságíró volt), úgy vélik, nem sokkal maradnak el ettől a számtól. A francia külügyminisztérium teljesen gén fi mintára kibánja berendezni ' a csúcskonferencia mellett működő intéz­ményeket, svebvékét. Huszonhárom darab ikégyfatá latos lottószelvény A MMLft Játékhetére be­fcMáfett 4 277 328 Kiteluány OttalálatoB szelvény nem vall. Négy fcálá látot 23 fo­gadé ért (fl) • nyeremény­tesaeg egyenként 139 477.50 fóriht A háromtalélatos káéi vények száma 3648, a nyéi éinényösezeg egyenként 446 forint Két találatot 125 éabr fogadé ért el, a nyere­ményösszeg egyenként 12,86 forint Statisztikai adatokat gyűjtenek a ma^átikisiparopokról A Központi Statisztikái Hivatal 1960 február 15 és 26 között a városokban, március 1 ós 10 között pedig a köz­ségekben statisztikai adatfelvételt végez a magán kisipa­rosokról. . . Á jelzett időszakbán a magánkisiparosokat számláló^ biztosok fogják felkeresni. A áiagánktstparosok a statisz­tikái törvény értelmében kötelesek az adatszolgáltatásra es a kért adatokat a valóságnak megfelelően tartoznak megadni. AZ adatok titkosak és azokat kizárólag csak á Statisztikai Hivatal használhatja fel. Politikai és gazdásági életünk tervszerű vezetéséhez és irányításához elengedhe­tetlen a magánkisipar helyzetének felmérése Ezért a Központi Statisztikai Hivatal kéri a mdgánklt iparosokat, hogy fogadják bizalommal az Összeirdsi megbízottakat é? az adatok pontos és a valóságnak megfelelő közlésével segítsék Őket munkájukban. B Szov|elunlA is Ind'a egyre elfttélYülteli!) barátsága köitts érdekből ÉS kiiBS célokból adódik ftttMttftt* az j. flOteteáM désl egyezményét. Gj/étra- fordítsák, Bi ti Áfái adat; - Aláirtunk ma egy má- vjüA ti ti J&fegR % alk egyezményt ia fbly- Or'ttk szellemi kincseit es van végezni — mondotta too­a jscsov a Szov- vezesse népeinket a kultu- bek között Nehru. jetüritó fe India kultürális rítis haladás, és virágzás út­és tudományos együttműkö- ján — mondotta Hruscsov. Nehru: Hrmvnovban a leszerelésért legkövetkezetesebben küzdő államférfit tisztelik Nehru tód tál rfdhisztereJ- ezután az indiai míniáztérel­nök válaszbeszédében üdvö- nflk — most táfőgatást tésí zölte Hruscsovot, majd kije- több országban. Létogatásá­ten tette: Az olyan országok, nak célja, hogy megmutas­sáint India, azért harcolnak, sa. hogyan lehet megteremj hógy kitörjének a régi kere- teni a békét, lehetetlenné teltből, szétzúzzák a nyomo- tenni az égési világon á hfl: rúság bilincséit és elfogad- borút fe megsemmisíteni a taté éldfWSzonyokat te- háború fegyvereit. Éz néhéá. témteének 400 millió ember bhnyolült feladat. Nem állhat számára. Sok ország példája a világ előtt ma nagyobb 611 eUktünk és ezek közölt fiiadat, minthogy vígét ves­idei lelctktős a Szovjétunio iéhek a fegyverkezésnek példája- I les A felszabadítható öj Hruscsov űt — tóemdotta erőt az emberiség javára — :— ww'taBf Szlovák képzőművészeti kiállítás nyílik ma Vásárhelyén 1 Jtí elmúlt hónapokban Budéfiestéh rtegH Sikert Műtött szlovák képzőművészeti kiállítás anyaga ma kerül bemu­tatásra HMmezOvaiárhelyen a Tornyai Múzeumban. A fci­élHtást dia dmeh i! órakor Pogány 0. Üabnr, a Nefruseti 1K EilltlZOtt 8 SZOVlit mezőgazdasági Rünlnitsés A magyar—szovjet mező­gazdasági napokra meghívott szovjet mezőgazdasági kül­döttség: V. P. Sztonyikov, a ' 'ttVjétuSiÓ Lenin Nl^ógaz­darági Tudományéi Akadé­tóiájrf Elnökségének főtit­kára és V. F. Iszajév, a Moszkva környéki Gorkij Icölhoz elnöke tíznapos itt­tartózkodás után szombátön elutazott hazánkból. KQipotltlbal híren­sőtákluiH A francia köztársasági el­nök hivatala szombatba reggel közleményt adott ki. anrelyhen bejelenti, hógy Szombaton hajnalban a Sza­harában, Keggantól délnyu­gatra, Tanerrouftnál felrob­bantottak egy plutónium­atmn bombát. A bombát 100 ihéter magas ácéltoton^ra szerelték. A közlemény sze­rint a "kísérlet sikerült*. James Wadswdfth, á gen­fi atohíf-rtckézléten ihri­vevő amerikai küldöttség vezetője kijelentette: nem hiszi, hogy a francia atom­robbantás befolyásolja a genfi tárgyalásokat. Hozzá­tette, nem tud arról, hogy szó lenne Franciaország meghívásáról a génfl tár­gyalásokra. # Washingtonban lengyel­amerikai gazdasági megálla­podást ittak öté, moly Szé­rint az Egyesült Allaniok újabb 600 000 tbttná búzát szálúi Lengyelországnak. A szállítmány értéke a külön* féle költségekkel együtt millió dollár. Ez a ib.egilldfiódis A két ország között az 1959 júniu­sában megkötött, mezőgaz­dasági felestéd szŐMMsam szóló hitrlegyezmérty kiegé­szítése. A fenti egyezmény kéjétében Lengjjéíörtzáj iá­dig 103 fffíttíé 300 ezer dol­lár értékű árui köpött. * Mikójtó, á S»¥Mi8íó Mt­rilszíbftanácsáhaif első élfiáf­flfclyettfce ős Fidél CájttrÖ !ílibái rhlritízféréinőit pénte­kén, tóBb napas kubai ícÖr­ujázás után vtászafekezbtt Hátlándba. Délután . RÍíitöján ifezt vett á Kubai ?yáfjbaró£ök ázövétségérjeK fpgádfetó e± te bedig 6 adott fogadást. Uttóa Mfkojan beszédet mondott á havanai tetévf­zióban. * Szilád BéÜ, í IVÜgyar Népköztársaság londoni kö­vete az Angliában tartóz­WAó ~ " H A tízéves szovjet-kinai szövetség L egújahhítorl tórténehnünk fontos szakasza kezd A oött el akkér, amikor tíz évvel ezelőtt, ezen a na­pon iHoszkvábán a Szovjéihrrió és a Kínai Népköztár* saság képviselői aláírták a szovjet—kínai barátsági, szövetségi és kölcsönös segéfybyójtási egyezményt. Két, addig ls sépfos barátságban és egyfeás iránt kMesönö seb bátryMd megbeesfilést érző hatalmas nép «Ség­bonthatatlan egyilttmiíködé.sc valósult meg ezzel, s szö­vetségük ÚJ irányba terélte az eseményeket. Egy évtizeddel eielőtt, közvétlenül a szovjet—kinat mvétmr fóHéjStté eldti * ücénzétk&d helyzet jvnenó­zdje a hidegháborús hangulat volt Az Egyesült Álla­mok kormánya ugyanis Európában a Szovjetunió, Ázsiá­ban pedig a négy hónappal előbb kikiáltót! Kínai Nép­köztársaság elszigetelésére és katonai erőkkel történő sakkbanlartásának megvalósítására összpontosította ere­jét. Abban a meggyőződésben cselekedte ezí, h'ógíy ha­marosan elkövetkezik majd as alkalom és lehetőség, amikor a Szovjetuniót ls, ís a Kínaf Népköztársaságot ÍS — véit ajörtttégj-vér-énÓTTopófftimának birtokában — HlinliHér, Ö'n bcll helyettes kflftíityf fH­jámtítkárok, a londoni dlo­lómáclal képviseletek szá­mos vezetője ék tagja, va­lamint az angol irö-"í,et sók kiemelkedő személyisége. hctetjeitflí. . kfe hatalmas nép egyfittmúkfidé.éne* ázerződésbe foglalása őríájll, polltíkat, katOnat és gazdasági téren égy­aránt megnyilvánuló erőt hozott létre, s megteremtette a KOfíalista világrend jelenlegi kfeétélt, annak több feltételét, hogy a 900 millió főt magában foglaló szo­cialista tábor megtegye a győzelem felé vezető első lé­pésékei Ez a szövetség tette lehetővé, hogy a kinal nép hozT.i láthasson gazdásági fe szociális elmaradott­ságának gyorsütemű felszámolásához. A Sáóvjétuiiló fe a töbhj szocialista ország áldozatkész, onzétfén támeja* tása döntően Járdlt hozzá áhhóz, hógy a KinaJ NépkíV táriíáság elérté a fejtedfené* azt á fókái, amellyel az egész vilgg csodálatát és elismeréséi kiérdemelte. S áz, högy att Egyeáflli AfMfflok kénytéíeii a békés együttélés politikájának szükségességét elismerni, az nem utolsó­áfifBan á Amjtí fe i kfnáí nép szövetségiből, ezen tói­awissftffeíyrc Jó néhány hónap óta i nyugati sajtó — fe efsfeor­han az Egyesült. AHamrtk kormányához Közelálfó több Vfefed lap — üttm-urthm arról tf, hogy t MOVjetnotó fe a ftlfláí tit&kMifsa*ÍÍi kífeótt élléótéték vannak, á hogy nem is olyan sokára ezek az ellentétek májd szem­beállítják e két nagyhatalmat Mlnt oly sok más térem az Egyfeüff Államok kormányköre) ez alkalommal ís saját kívánságaikat tolmácsolják ügy. mfnt majdan be­ItmikééS fefefiényékét, ázt gondófeá, hógy ha képte­len állításaikat többször és nytmiatéktial elísméttfk, i Világ előbb, vágy Utóbb elhiszi azóhat Közben pedig a Szovjetunió fe á Kfnaí Népköztársaság együttműködése újabb fe újabb eredményekbén nylIváOo! meg. á az élét séliogyan sem ikárja iga/Ólní a* amerikai köt­mány reményeit Nem Is igazolhatja, mert a szovjet— kínai kapcsolatok — csakúgy, mint A többi szocialista országók együttműködése — reslltásoknn alapulnak, adottságaik köicsdtiösen klegferitlk égytiiást. És tőért á szocialista országok együttműködése logikus tényéken, köiteöhös előnyökön és az egyenjogúságon nyugszik, kapcsolataik csak erősebbek fe sokoldalúbbak lehetnek csupán. Következésképpen a Szovjetunió és d Kínai Népköztársaság barátsága — a «.*íafísta országok nagy együttműködésében — még inkább meghatározója az események alakulásának, biztosítéka á békének. • . ' «i Kormányrendelet jétent meg a termető»zövétkes&Ü tagok öregségi és munkaképtélenségí járadékáról ffwt dén.c. a Odiiriá főigazgatója nyitja meg". A kiállítás megnyttfedn réizt besz Julira Vlktory elütétts, a Csehszlovák Népköz­társaság budapesti nagykövete és a nagykövetség számos munkatársa. Alkalmi vétel! Alkalmi tétéi! A kistéVeid föliművessztivetkezet áruháza nagyszabású szezonvégi kiárusítást tart te iru*r 15-)ö 27- g 30 »/(, és 40 «/, Női szövetek Kihal táft stóyém/, EH bdkascs gt Nűl házi Cipő NŐI bundácipŐ Ffi Bés áruk Tfcztaeelyefm kehdó FÖ mikádó Kasba pantalló Lódenkabát Engedm biy • 1(T8,— Ft. 36 % 113,— Ft 3« Vo 266,— Ft 30 % 50,— Ft. , >36 % 855c- Ft. 46 % 40—105,— Ft. 46% 126.— Ft 46 % 540—Ü50c- Ft­20 % 144—226,— Ft 36 % 400—930.— Ft 40% A Mfcfilíritertthiáfe utóbbi ülésén fe elfogadta a sági termelőszövetkezeti ta­gok örégségi és munkakép­telenségi járadékától szőlő rendelet tervezetét A fehrmány ezzel á rendié lettel gflndöékodlk azokról a termelőszövetkezeti ta­gokról. akik öregségük, munkaképtelenségük I rendelkezsiek. Efek a termelőszövetkezeti szááiiáffijiUC fOflüt Özvegyi tagok munkaképtelenségi járadék illeti meg, járadékot kapnak, ha az ha iörvérlfiéérií kilép • termelőszövetke­zetből, vagy kizárták, tié a tét-melószővetketeti téfg a nyagdljigényene* bte jelentését, illetőleg a halá­lát közvetlenül megejőzően léMalább hérom éven át írem folyta tott élethiValásszerüén ihéeőgíizdaoági, üJétőlég a merégazda-sági lakossal tóíikségiéffe (tlefégífő ipnri tevékéfiységet. akkor n it>4 rfezére Öregségi, illetőleg ,^..,„1,1 . munkaRépteléfiSégi járadék, r.zrare sz ozvegyeaei nsvi . ... .. -.. -. - . ^áéfflte toHtO ^ea* ^fyj^^f^ ihfakott ereiben áJiapít­fliél. száfel ségüket rad a házfálj gazdasága r^ítíSreí MM ta öregségi járadék, .negkapja a' tagokat'áitalá­.••Lí' T f mind a munkaképte- ban mégilleíö égyéb szoclá­a törvényszerű nyugdíjhoz , ^ jóradék haüi Összége ife kedvtónéhvékéts Váln- , . szükséges -szolgálati ídflt-. ogp foritit Abbán az eset- mint a bevitt földié ufáh él vegfehajíó bízoitsógá­Ez az intézkedés elősegíti a ben, megillető ffildláfadékot tó. "dk jáváslala alapján ai ~<t­mezőgazdasáp szocialista át- ha a férJ fe a felség egy- Kém jogoOulf öreeségi. ^AfOé Nyugdljinléret alla­zervezését, egvben bizony- ^„g termelőséOtetkcrett mútikaképtéle"«é9i. ilfetűlfel Wtja tne« fe foIVfettja a jft­feífe szoeiáilstá államunk „ dfe mrtfil járadék- bzvégvi iáradéifra az. áíti- radékot. A renűélét a'«P)4n íondoskoda-anak. ra (érj j0?0sult. hék. váév a vele égvfltté'ű leebdíibban 1986. JáühSr A tendéiét «Helrhében az c fiátertáttáóák PáVi 266 fo- 1-tfll heédve (éh*! jiradé­errtlllétt módon elláidtlanu! Ha a férj meghall, s a fe- flfH6f méghátfidó nvúedtiá kot mégillenfíahl. asteii !«=őge {|r^nsrftvétké^i fcgf^^p. r-áÉfV jűVed-iOie t<#t*»i láraűéko' ettfii őz Ipkot {ág. ez ufótbi RápjO d 260 klVÓVé. há e* a jÖVé- időpétiltőj kezdődően az kz A járadékot » termelószó­ietkezet flijáü az érré a éélfe WÜŰSferéSttett nyom­tatvfLity űrlapon kéli MéfUi. A tétriiélAszövetkeret, vala­mint a községi (Váróéi) 'á­terrre'öízövetk öregségi járulékot {ág. _ föriht járndépí, a rrntadó tefeok • kdpnflk. hfl a térti a 70 nő pedig a 85 életévét •öítötte már. s a terme 7öi'etkezet közös munkái- Wé1 _ Oan rendszeresen nem tud jogcímen tÖivénvSíerű nt'JS­észt venni * éilátéshaü rfezesill fe enn-k a báffáii rn*r á „ 8 dft csak /talArn fee- úgy. há az élőbb, fettételéit ilő- nála is tenhállnák Ha a té^ S74'rhíBrlk 'őszfivétReZétí tóg ' 'Hfl v„iBthélv hantórl év­ben a? örev-éfí. vagv rfiijű­u , ffi . kékébteléfiségt iáfedíkbüű Az a tag nem vesz részt . " u 280„f°p már részesfttö férfi terme­rendszeresen közös mun- ^ ^ « Mszövefkezet! tag Í20. a nűí kában, aki egy naptári " ZJIu^mÁ^. termélószövetkezétí teg Pe­éven belül 126 (a nő * ^ dig 86 mimkaé^gnél tÖte munk.ieevségnél többet ffpt kpJI féstérC folyósí- ,,ét tp1i„fteti a teljesítési nem tud" teljesíteni. ^ni. köVétfl hónap első naptától Gondoskodik a rendelet to- Oondoskodtk a rendHet a a nap,íri Óv Végéig meg­vábbá azokról a termelőszö- méghalt termelószövetké- szCmtetík a járadék folyőtrf­vetkezetí tagokról )S. akik az özvegyéről tesát. említett életkort ugyan még akkor ls. fia az nem Völt Ügyáttekak nem érték el, munkaképes- ugyan termelőszövetkezeti as öréerségl. lem érték el, munkaKepes- ugyan tértfleh Egüket azonban teljesen él- ta#. de a 6.8 életévét. (fferfj­vesztették már, g a tör- özvegy a 70. életévét) betöl­munkakénteíen<?égi dék folyósítását, ha áli gazdzsSfí- ijzvégv ls Kapfiat. akinek földjáradékból fór le 1 fan. hon hátt meg, ba iéka'áfeb Í95fl. jáftliár t-'ril fcezŰVé termelőszövetkezeti tág volt A rendelet hatálybalépésé­vel égvideiüiég a kormány a volt gazdasági dolgozóknak (gazfia*'-él cselédeknek) fo­lyósított OMBt-járedékot a termelöszüvetkezetl ta­gok Rregségi JáradékáVaJ arontis ősszegre emelté feL 1960. jáfltíáf 1-től kezdve te­mégszflnteMk hát eze k a járadékosak is — Illetőleg a a családi, riótlék beszámítá­jára- sával — havi §60 feftfit já­a tag L-adékot ttepnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom