Délmagyarország, 1960. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-12 / 36. szám
s Péntek, 1960. Mhroár » Tisztasági verseny kezdődött a szegedi iskolák között Dicséretet kapott a SzUtéri sugárúti általános iskola A Vöröskereszt szegedi iskolákon belül az igazga- vezetnek például vöröekeszervezete ifjúsági csoport- tóból, a vöröskeresztes pe- reszt-naplót, melvben feljártak rendezésében élénk dagógusból, az iskolaorvos- tüntetik, hogy CTnek volt verseny alakult kl a sze- ból, s az úttörő- va© a piszkos a ruhája, füzete, gedi általános, ipari és kö- KISZ-vezetöből alakult cso- va© milyen más módon zépiskolák ifjúsága között portok tartják nyilván a vétett a tisztaság ellen. Dia minél na©obb tisztaság versenyt. A Vöröskereszt cséretet érdemel az is, ho© me©alósításáéft. A ver- szegedi és megyei titkársá- valamennyi osztálynak széseliypontok között szerepel gának megbízottai pen összeállított elsősegélynyújtó felszerelése, minden tanulónak szappannal, töberendezésl tárgyaknak a rülközővel, körömkefével és tisztántartja aif udvarok Meglátogatták a József At- e©éb szükséges felszerelési ffaításr tila sugárúti Dózsa Györ© tár©akkal ellátott egészes a Sziliért sugárúti álta- ségü©i zacskója van. A feltételek között találha- lánoe iskolát. Mindkét he- . .. . . ... . _ ... tok e©éni Vonatkozású kö- lyen A "\ ? Mi. vetelntények is, mint a ru- * . M A , J** t'sz a8a/'( t v"senyt házat tisztasága, -a testápo- PéMamutato rendel és április 30-ig értekelik. lás, külön ivópoharak, tö- "sztasagot tapasztaltak ^ arra méUó ^^y^ „A rülközők. és külön dicséretben része- legtisztább osztály* címú Kerületenként orvosokból, sítették a Szilléri sugárúti- táblát, az iskolák a "Tiszta védőnőkből és Lskolaigazga- akat. Itt a pajtások vörös- iskola* eímú oklevelet, a tőkből keresztes tag©ülésen tár- városi és me©éi legjobbak külön bizottság alakult a gyaltók f4vf?gadt6k Ki1* dfjakat' dÍ3; versenv ellenöraésere a versenypontokat, s való- fllmvetítogépet. rádiót, verse© euenorzesere ban szepen teljesítik a fényképezőgépet és kisés értékelésére. Az e©es feltételeket. Rendszeresen könyvtárakat kapnak; Oberlander nyugatnémet miniszter „karrierje** A háború alatt náci tömeggyilkosságok résztvevője - ma miniszter Bonnban az iskola külsejének és a tantermeknek, valamint a már két iskolát ellenőriztek. Ismeretes, ho© egész Európa közvéleménye követeli, hogy lávolitsák el a nyugatnémet államgépezetből mindazokat, akik Hitlert is kiszolgálták. A bonni minisztériumokban nyüzsögnek az Ilyen elemek. Köztük van Oberlknder nyugatnémet miniszter is, akit súlyos háborús bűnök terhelnek. Bizonyítékok szerint résztvevője volt a háború első éveiben a Lwow-ban rendezett zsidó pogromoknak, amelyeknek 1943. Péntek, június 25. A akadt néhány reggel a szokásos módon telt vő biztonsági során vadállati kegyetlenséggel több ezer embert halálra kínoztak. Nemrégiben jelent meg a "Fellázad s gettó* című könyv, amely Leon Wellczkernek, a lwowi bestialltások egyik áldozatának naplószerü feljegyzéseit is tartalmazza, amiben leleplezi, hogyan akarták a visszavonuló németek eltüntetni szörnyű bűntényük nyomait. Ebből közöljük a hatodik fejezetet. a nálunk le- ták. A szállítópár az egyik szolgálatosok oldalon ment fel, a másiel. Ma új sírok feltárásához között, aki annak idején je- kon jött le, ho© ne le©en láttunk. Ezek a sírok bun- len volt a kivégzéseknél, útjában a következő párkerunk hosszanti falával Ha az ember valamivel ala- nak amely hullákkal megszemben, minte© 20 méter posabban vett szemü©ree© rakodva követte őket. A távolságban voltak. Három sírhelyet, észrevette, lio© a szállítóknak újra meg újra sír volt itt, bennük több holttesteket befedő föld la- homokkal kellett bedörzsölmtnt 700 holttest Ma mun- za és repedéses. A ©epnem niük a kezüket mert mind ka előtt főnökünk megemli- wolt olyan sűrű, mint odább. a tenyerük mind pedig a tette, ho© hétfőtől kezdve A hullák itt ruhástól feküd- sarog]vák 'nyele síkos lett nótát akar hallani, amikor tek. Annak idején rendet- a hulták összefogdosósátóh munkába vonulunk. lenül dobálták be, és körül- A ^tettől fekete és a lánA Sírokét belepte a gaz, belül e©méter vastag föld- goktól össz*perzselt tüzemint az egész üdéket A ve- reieggel fedtek be őket Az lórnester vascsáklyával álzetöknek azonban térképük alsó hullareteg folott, fentvolt és ö Szép számmal érkeznek Szegedre tavaszi kirándulok A tavasai kirándulási gombol, Nyíre©házáról és program összeállításakor Pécsről már több csoport számos ma©arországi iskó- jelentkezett az Idegenforla, üzem és intézmény gon- galmi Hivatalnál, dolt Szegedre, s 1© már a Már a kirándulási szezon tavasz első hónapjaiban is megindulásóra 1688 foglalt több kiránduló Csoport ér- vendégnapot tart számon a kezik. Márciusi és áprilisi városi tanács Idegcnforgalérkezéssél Székesfehérvár- ml Hivatala, az IBUSZ szerről, Veszprémből, Miskolc- vezésével érkező csoportéról, Debrecenből, Keszthely- kat, társasutazásokat is béről, Salgótarjánból, Eszter- leszámítva. A lakbér rendelet hatására élénkül Sxegeden a lakáscsere-forgalom Sokan még a jó időt várják Méltó díjakkal jutalmazza a felszabadulási pál\ ázat nyerteseit a városi tanács Szeged me©ei Jogú város változott arculatát tükrözik. tanácsa irodalmi és képző- A pályázat hírére Jó néhány művészeti pályázatot írt ki munka mér be is érkezett 1960. április 4-ne, hazánk a tanács múvedődésügyl oszfelszabadulásának 15. évfor- tályéhoz. Ezekben á napokdulójóra. A pályázat sok ban is többen dolgoznak írót és képzőművészt ösztő- olyan festményeken, szobronöz olyan alkotásokra, ame- kon, verseken és elbeszélélyek felszabadult hazánk seken, amelyeket a pólyaéletét, dolgozó népünk meg- zatra szánnak. Az alkotó kedvet bizonyára még Jobban fokozza az a hír, ho© a városi tanács határozott a pályadíjak végleges ősszegének ü©ében és kijelölte m pályamunkák beküldésének végső határidejét is. Eszerint mind 3 képzőművészeti, mind az irodalmi pályázat első diját 5 ezer forintban határozták meg. A második és harmadik díj 3—3, illetve 3—3 ezer forint. Az irodalmi és képzőművészeti alkotások március 15-fg küldhetők be jeligésen a városi tanács művelődésügyi osztályának elmére. Pályázni lehet verses és prózai munkákkal minden műfajban, továbbá képekkel ée szobrokkal, a jó időtől várják, ho© megindult Szegeden is a a na©obb a lakáscsere-forgalom. csereforgalom. Elmondták H. M. Aki hosszabb ideje bön- recésével Sajnos, szomorú azt ls, ho© óhozaójuk tagészi a lapok hirdetési ro- tapasztalatunk, ho© alak- Ián azért is fordultak kevatait, valamint az Ingat- bérrendelet megjelenése vesen, mert aokan még relankezeio Vállalat kozvetí- után sok helyen felmond- ménykednek, talán üzértóiwÍröd5j-tnak " tok az albérlőknek azzal az kedhetnek a lakással. Megrí tébbi időben érdekes val- indokkal, ho© >>ennyl pén- próbál iák ezért "maszek ú«4sra £i©elhttett fel. zért nem va©ok bolond alapon*, "lelépés! díjjal* Mégpedig arca, hogy éve- albérlőt tertani«. Mi itt elcserélni a lakásukat. Pew .TY^ L e0»bet csak tanácsot tudtunk adni dig most már csak a cseÖivashatott. mint "kislakast az albérlőknek, mégpedig repartnereken múlik, ho© csereinek na©obbert*, most azt, ho© ne fogadják el a ne menjenek béle Ilyen tée©re tobb a -nagyméretű felmondást. Nyugodtan kö- rítési feltételekbe lakast cserélnék kisebbért* zöljék írásban a szállásadó- A megindult mozgolódás, tartalmú hirdetest. val, ho© nem fogadhatják remélhetően a jó idő beóllNem veletleen ez az or- el, mert nincs helyette tával komoly méreteket ölt. vendetes változás, hanem megfelelő szoba, s ha a Kell is ez, hiszen a lakISSÍrif a.* ,hatasa a ,T szállásadónak ez nem tet- bérrendelet megjelenésének dolgozok által na© megelé- szik, forduljon a bírósághoz, célja az, ho© a na© lagedessel fogadott - lakbér- Albérleti díj emeléséről ed- kásokat rendelet megjelennének. Az dig nem hallottunk. nélkül bérlők átadják he-, „. Lakáshivatali lyüket a ^©család^oknak. dasa ^J^fwÍLJ^ 3 7;,,? Mire pedig a végrehajtási " erről í© nyilatkozott: tapasztalatok utagítág megjelenlk, biNem kérnek lelépést A lakásü©i hivatalban is zonyosan arról számolha— Nemcsak az újságok- (h"0nld f tapasztalat, itt tunk be: teljes lendülettel ban indult meg a lakásom LgJróiX re-forgalom, hanem a koz- 6 J vetítő irodában la jelentkertek már néhányan azzal az óhajjal, ho© na©obb lakást cserélnének kisebbre. Ami a legörvendetesebb jelenség: nem kérnek már lelépési díjat, hanem örülnek a na© lakásra nem igényjogosultak, ha megszabadulhatnák minél előbb >— az igazságos lakbérrendélet alkalmazása előtt — a felesleges lakástól. Legfeljebb annyit kérnék a cserepartnertől, ho© a költözést fedezze. Mint mondottam, á mozgolódás már megindult; de na©obb mérvű lakáscsereforgalmat csak tavasszal, s a nyár közepére várhatunk. Természetes dolog, ho© ilyen hidegben senki sem szívesen vállalkozik költözködésre. és mivel a lakbérrendelet e© év türelmi időt ad, nyugodtan várjók még a jobb időt, és a megfelelő cserepartnert: Mi van as albérletekkel — Az újságokban annak idején kimaradt az a rendelkezés, mely szerint a már meglevő albérleti díjakat nem szabad felemelni. Mi a tapasztalat ezzel kapcsolatban Szegeden? — AZ albérlet hivatalosán ném tartozik hozzánk, azonban ©akran falkeree-nek bennünket tanácsért, mnen új albérlet ke,megkötöttség nélkül. A páIgényjygosultság | lyamunkák művészi megol_ mellett elsőrendűen fontos, ho© a benyújtott alkotások a na© évfordulóval összefüggésben felszabadult országunk me©áltozott életét, dolgozó népünk új arculatát tükrözzék. azonoan aiso nuuareceg umoiv. ]andóan kaparta a tüzet sírókról. Azonkívül rol számítva mintegy husz &zabályosta az üzemet. centiméteres ^ysegben hová kell dobmég nehany holttest hm^ert, n- huU6kat> melyik től^Y ^^^t l ^c.ro^firn tésre kell felmenni, és hoVolna ide őket. Csupa ferfl . * ^ . volt. Minden valószínűség g™' ke" 3 * szerint azok feküdtek Itt, ^„„ Ev akik a többiek eltemetésén • * J™ dolgoztak. Ho© ne marad- 3™3k/ Akkord ke janak tanúk, a végén őket lítotto bei Akkor e kellett is agyonlőtték, aztán a né- menni a tűzhöz kihúzni a metek maguk földeltek el Hullát és még ig-gr jj Túzhelvet készítettünk a y,olt> Ho© már több mint hullák elégetésére. Ele©en- tíz métere távolságból is gettünk egy hétméteres, Pe™e!'- Közvetlenül a «né©zetalakú területet. Két- zelőmester mellett állt a oldalt körülbelül e© méter segedje és a számláló, magas töltést csináltunk. Er- Miután valamennyi holtre az ele©engetett területre testet kihúzták a sírból, néúgynevezett alapot raktunk hány ember (később e© le, azaz meghatározott tá- speciális brigád) átkutatta a volságokban vastag fahasá- sírt. Kézzel felszedtek mtnbokat helyeztünk a földre, den e©es csontdarabkát és amelyek állványul szolgál- minden egyes hajszálat, tak a hullák számára. Azért majd az egészet vödörbe volt erre szükség, ho© a rakták és a tűzbe dobták, holttestek né a puszta föl- Amikor a sír átkutatásával dön feküdjenek, hanem kap- végeztek, Jelentést tettek az janak levegőt alulról és jól untersturmführemek. Az égjenek. A mai nap folya- ellenőrizte a munkát Az mán mind a három Bírt fel- odalenn dolgozó emberek tártuk, és mindent élőké- lekaparták a verem faláról szítettünk, ami a hullák ki- a hulláktól megzöldült fölemeléséhez és az úgyneve- det, és az üres vermét?'klórzett "égetőhelyre* való ezal- mésszel hintették fel, ho© lításéhoz kellett. Csáklyákat bűzét elfojtsák, hoztak, olyanokat amilye- A sírvermet ezut4n neket a jégből való mentés- tóltöttükj w a földet el. nél használnak. Art a cett egyengettük. Azután végigszolgálták, ho© velük huz- m^ntifnk ^ egykori sír Bht kl 3 holttesteket a sí- l én borönával, amelyet ló rokbol. Ezeknel az előkeszu- h , t , húztunk végül l,riSéldCo^ttZ ,0M1 a"6 32 ^ I© telt el a péntek Szombat; június 26. A vetettük az errefelé termő különféle fúfajták magvainak keverékével. Néhány mai sorakozónál, amelyet 7 hét a,att a M benőtte a tepTranS ^ ú©ho© nem Herches e© speciális brigádot alakított, amely a tegnapi brigáddal e©ütt az új síroknál látott munkához A többiek a szakadékba mentek. A szakadékban, ahol a Példamutató szegedi fiatalok a néphadseregben Az 1940-beli sorköteles If- damutatóan vesz részt a ki- több dicséretet vívtak ki majak összeírása folyik most képzésben. guknak. Szegeden. Egy-két év múlva Masa Györ© a Rókusi A Szeged városi kiegészímagukra öltik az e©enru- feketeföldeken lakik. Már tő parancsnokság köszönti a hát. Katonaidejük kitöltése őrvezető, s a "Néphadsere- honvédek szüleit is, akik felé közelednek viszont az günk kiváló katonája« cím- becsületes harcosokat nevel1938-beliek, akikről e©re- niel tüntették ki. Janó Já- tek a hazának, s üdvözli másra érkeznek a jó hírek nos, Csamanoó Szilveszter, üzemeiket, ahol az elvtársak szerte az országból, ahol Kerényi Béla a MAV és között szocialista szellemben néphadseregünk egysegei ál- Cserháti László a Textil- erősödtek meg a fiatalok mróÓ?HÍlakmfiÖ 3a.rÓÍc JíTh nagykereskedelmi Vállalat ú©, ho© most méltán lehet mel írjak meg a szegedi ki- , , 7,1 ..... , egeszítő parancsnokságnak, fiataljai u©ancsak megkap- példaképül allítani őket a ho© városunk sok fia pél- ták már az első csillagot, s sorköteles ifjak elé. " "HSSré - „ v . í, , Masa Györgv t'samangó Rjüveszter hetett látni; ho© itt történt valami. Eppü©, mint múlt szombaton, ma is csak tizenkét óráig dolgoztunk. Délután tízes csoportok — mindig hullaégetést mér befejezték, m4s és más — több ízben felásták az egész földet, vizér mentek. annak megállapitasára, nem , , . maradt-e benne valami. A Megmosdottam es kimosföld felásása után jelentést tam a fehérneműmet, kellett tenni az untersturm- » führernek, aki ellenőrizte a munkát. Ha csak e©etlen Eddig tart » fejezet A szál hajat ls talált a föld- -gonosz öreg* Adenauer ben, akkor az egész brigád pedig mentegeti miniszterét! huszonötöt kapott bikacsökkel, ez pedig több volt, mint száztíz korbácsütés a nagajkóval. A síroknál a következőképpen folyt a munka: három ember csáklyával leszállt a sírba, kettő pedig e© másik csáklyával odafennt maradt. A lenti három a csáklyával elhúzott e© holttestet a helyéről. A két fenti aztán u©ancsak csáklyával átdöfte a holttestet olyan helyen, ho© ketté ne szakadjon, és felhúzta. Fenn szállítómunkások 2—4 hullát a kórházi hordá©akhoz hasonló saroglyákra fektettek. Ezeket a saroglyákat tegnap hozták nekünk. Min| den saroglyánál két ember ' dolgozott, és vitte a holttesteket a sírok közelében levő égetőhelyre. A tüzelőmester benzint és olajat öntött a tegnap rakott alapzatra, és meggyújtotta a tüzet. A szállítók a saroglyákkal felkapaszkodtak az előkészített töltésre, ée a holttesteket a tödbe dofcFolytatják a szalámigyári ügyben a tárgyalást A megyei bíróság Pintér László, a Szegedi Szalámi©ár volt igazgatója és társainak a tárBadalomtulajdon sérelmére elkövetett bűntettének tár©alását a vádlottak kihallgatása után — mint ismeretes — a múlt év végén elnapolta, mivel az iratokat és a bejelentett fellebbezéseket a Legfelsőbb Bíróságra terjesztették fel Az iratok a napokban érkeznek vissza a me©ei bíróságra és február 29-én, hétfőin reggel a II. emelet 106-os szobában folytatják a tár©alast* amikor a tanúk kihallgatására kerül sor