Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-16 / 13. szám
s Szombat, 1960. január 16. Idén az I. kerületben a tavalyinál is többet fordítanak városfejlesztésre Megtartotta ez évi első ülését az 1. kerületi tanács Tegnap, pénteken délelőtt tartotta ez évi első tanácsülését az I. kerületi tanács. A tanácsülés első napirendi pontjaként az 1959. évi köztehát a községfejlesztésre fordítandó összeg jóval nagyobb, mint a múlt évben volt, Ezután részleteiben Megnövekedtek a mélyépítők feladatai Vízátemeltt épül a szegedi Holt-Tisza-ágon Az ÉM. 5. Mélyépítő Vál- közölt alvállalkozóként el- emelkedett 1969-ban a főialat szegedi főépítésvezetősé- végzik a szegedi vágóhíd építésvezetőség terve, ge munkáit jórészt vidéken melletti Allatforgalmi Válla- Az új feladatoknak csak akvégzi, hatosugarába csaknem lat telephelyének térburko- kor tehetnek eleget, ha az az egész Dél-Alföld beletar- lását. anyavállalat folyamatosan lozik. A tavalyi esztendő a A termelőszövetkezeti épít- biztosítja számukra a szükíelfejlődés éve volt a föépí- kezésrkböl is kiveszi ré- séges gépparkot és szállítótésvezetőségnél. Azelőtt leg- szét a főépítésvezetőség: eszközt. feljebb 3—10 millió forint a szentesi Vörös Csillag, a Jelenleg állnak a szabad értékű tervet hajtottak vég- fábíánsebestyéni Kinizsi, a ég alatt folyó építkezések a re évenként , szegvári Gorkij és a ma- hótakaró és a fagy miatt. 1959-ben 17 millió forintos gyartési Lenin Tsz-ben 50, Igyekeznek ugyan minél munkát végeztek el, illetve száz férőhelyes te- több, úgynevezett téli muntöbb mint. négymillióval hénistállót, silót, sertéshiz- kahelyet kialakítani, ahol xen jaxeKOK renaezese muuk . , , , „0 ~ „t„= - Q meghaladva a terv eloira- Ialót, valamint csibenevelót erre lehetőség van, de azért! csak részben teljesítették. r'"tot 3 L^tw •át építenek. Már az év második ez az időszak mégis csak (mert a vállalatok kapacitá- so"szaparn uuest 63 Kilenc létesítményt adou felére esik az egyik legna- holtszezon a mélyépítőknél, at rendeltetésének az elmúlt gyobb idei beruházás meg- Folyik a tervek felbonév folyamán a szegedi fő- kezdése. Hódmezővásárhe- tása, építésvezetőség. A Csongrád lyen raktártelepet, hatalmas, az íróasztal melletti munka, megyei Építőipari Vállalat harminc méter magas siló- hogy mihelyt az időjárás enDorozsmai úti telephelyén hat emel a mélyépítő válla- gedi, újra megelevenedjenek elkészült az iparvágány, lat. a megkezdett építkezések, s Ezen felül rekonstruálták a Meglepően nagy ütemben, hozzá lehessen fogni az újak27 millióról 40—13 millióra hoz is. a Szent István téri piacon felgyülemlett víz elvezetésére, valamint a tér elrendezésére, útburkolásra 90 ezer forintot fordítanak vajháti és az eperjesi kendergyárak állagát, Tiszakécskén és Csongrádon borpincét építettek. Nagylakon gyárépület átalakítása folyt, Kecskeméten az SZTK-rendelőt víztelenítették. Kiskunfélegyházán a Bányászati Berendezések Gyárának darupálya, az AKÖV számara pedig térburkolás, valamint fertály készült. Néhány munka t9«0-ban folytatódik. Így a makói strandfürdő és csatorna, a kiskunfélegyházi fürdő tovább épül. Eperjesen és Vaj háton kisvasúti síneket fektetnek, Nagylakon gépalapokat helyeznek ot. Szegeden pedig vizátemelőtelep eprfil Hatytyas mellett a Holt-Tisza^ ágon. A 30 millió forintos beruházásból 1959-re 500 ezer. 1960-ra 10 millió forint jutott. A vizátemelő és a nyomában születő bevezető csalom a 1962-re készül el. Eznel Móravárosban teljes egészében megszűnik a belvízveszély. Új feladatok elvégzéséhez re hozzákezdenek az első negyedév folyamán. Egyebek ségfejlesztési feladatok telje- tette a községfejlesztési terv- ^ a régebben tervesítését, valamint az 1960. évi javaslatot. zett Juhász Gvula utcai gyaközségfejlesztési tervjavasla- Építésre és közlekedésfej- logjárót is megjavítják 320 tokát ismertette Bödó István lesztésre 7 millió 986 ezer ezer forintos költséggel, végrehajtó bizottsági titkár. forintot terveztek. A részletes és pontos beA egységes városfejlesztési £z összegből a legnagyobb számolót élénk vita követte. téri iátéLk rLderése mfatt 1ételt' "^tegy 4 millió fo- A tanácstagok hasznos játén játékok rendezese miau rint^ a llt„a « a fd- vaslatoUkal járultak a ta* sr. Lssarwsrjs:»«* •«**•»nteü,í" készítése kötötte le. Ezzel Egészség kapcsolatban megegyezte, "5 ezer .un,™. munka megsZervezésével, va hogy a szegedi vállalatok Ebből a pénzből többek kö- jamirit saját példamutatásanyagiakkal is hozzájárultak zött a Kazinczy utcai böl- gaj segitik a terv megvalóa kerület szépítéséhez. A csődé, valamint az Április 4 Utasát és esetleges kibővífelsőbb szervek a tervezett- úti bölcsőde épületének kül- tgSét. A Hazafias Népfront Fsészséeüevi felújításra A felszólalók na§y forintot terveS felajánlotta, hogy társadalmi részéről dr. Bozsó Tibor Qolgozó parasztok kérdéseire válaszolunk Milyen a betegellátás a termelőszövetkezetben? nél 2 millió 600 ezer forint- ső javítását akarják elvétal biztosítottak többet az gezni. Húszezer forintból pe1959-re tervezett felújítási dig az Oskola utcában anya- ajánlotta fel, hogy a wazamunkálaloknál. és gyermekvédelmi tanács- fias Népfront mindenben táAz 1959. évi városfejlesz- adó helyiséget akarnak léte- nlogatni kívánja a községtési tervből az állami elő- sfteni. A sajat helyi eloirany- j ^ terv megvalósítáirányzatokat időközi módosí- zatokra tervezett faadasokrol lejteszwi xerv fásokkal ugyan, de általá- szo*va beszámolt arról, ho© sat. ban teljesítették. A községfe ilesztésí terv megvalósításához jelentős társadalmi munkával járult hozzá a lakosság. Különösen jó munkát véAZ EGYENILEG gazdái- lér. Az üzemi balesetet szen- geztek Újszegeden a vízvekodó dolgozó parasztok meg- vedett tsz-tagot megilletik az ' betegedésük esetén nem ré- SZTK összes szolgáltatásai szesülték SZTK-ellátásban, s (gyógyászati Lengyelországban vendégszerepelt Vaszy Viktor A magyar és a lengyel nemzetközi koncertiroda idei együttműködésének jegyében jelentós művészi megbecsülés érte Vaszy Viktor karmestert, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját: meghívást. kapott lengyelországi ve.ndégszereplésre. 4 meghívás értelmében Vaszy Viktor Wroclawban, a nagy lengyel iparvárosban vendégszerepelt, ahol két Liszt-estet dirigált. Sikeres útja során, mint a Nemzeti Színház igazgatója, kapcsolatot teremtett lengyel színházi szakemberekkel is, melynek eredményeként tovább bővül a Szegedi Nemzeti Színház külföldi ismeretsége. Találkozott Aria.m Kopiczinsky karmesterrel, aki az elmúlt évben Szeged vendége, volt, s a közönségnek is bemutatkozott egy opera dirigálásával. Vaszy Viktor vendégszerepléséről nagy elismeréssel írtak a lengyel lapok, s ugyanígy nyilatkoztak a zenei szakemberek ls. ••••P^HI segédeszközök, ha az eset súlyos volt, a kór- utiköltségtérítés stb.) is. Ha házi költség tetemes össze- a balesetből, vagy a íoglalgekbe került. A termelőszö- kozási betegségből 15 százavetkezetj tagoknak nincse- lékot meghaladó munkakének ilyen gondjaik, jóllehet pesség-csökkenés származik, egyes szegedi gazdák még va© megrokkan az ember, most is azt. hozzák fel: >-mi akkor baleseti járadékra, illesz velünk a tsz-ben, ha letve baleseti rokkantsági betegséget kapunk?* nyugdíjra jogosult. Az üzemi A termelőszövetkezetek baleset, va©' foglalkozási bemegállapodast kötnek az tegség következtében elhalt SZTK-val tagjaik betegeilá- termelőszövetkezeti tag öztására, ©ogykezelésére En- vegye özvegyi nyugdíjra, árnek alapján a szövetkezet vája árvaellátásra, szülője SSu SSStú J£ pedig szülői nyugdíjra tarthat in©enes orvosi, szakorvosi, igényt. A balesetbiztosítási rendelőintézeti ©ó©keze- díj három forint termelőszölést, a forgalmi ár „15 szá- vetkezeti tagonként zalékának térítése %•«•»»» *•»•» » ©ó©'szert, ©ógyvizet ésj kórházi ápolást nyújt az* SZTK. A kórházi ápolás fel-' tételei azonosak az állami J társadalombiztosítás kereté-e be tartózó dolgozóknak nyúi-J tott feltételekkel. A tsz-tag* egy évig — tbc esetén kétj évig —, a családtag 90 na-J pig kórházi ápolásra jogo- ' sult. Ezekre a szolgáltatá-J sokra azzal szerez jogot min-' den szövetkezeti tag, haj rendszeresen fizeti a havi 6* forint betegellátási díjat. AJ tsz-tag munkák onyves, 16* éven felüli családtagjaira is' ez vonatkozik. J Megtörténhet, ho© a kö-' zös munka közben baleset érj valakit, va© fertőző beteg-* séget kap. A népi állam ezértj bevezette a termelőszövetke- * zeti tagok baleseti kártala-' nítását is. Üzemi baleset,} va£y foglalkozási betegség* miatt bekövetkezett kereső-J képtelenség idején kártala-« nítasi segélyt kaphatnak aj termelőszövetkezeti tagok.* Ha otthon kezelik azt, aki' keresőképtelenné vált, akkorj 20 forint a segély összege* naponta. Abban az esetben} viszont, ha a keresőképtelen-* ne vált tagot kórházban' szükséges ápolni, a segély J összege napi 10 forint 50 fii-» zetékhálózat bővítésénél, a Bethlen, a Tárogató, a Műhely, a Diófá) a Korondi utcákban, valamint a Szőregi úton és a Kállai fasorban. A ©alogjárdák építésénél kiemelkedő társadalmi munkát végeztek a Kender©ári utca, a Szövő utca és a Párizsi körút lakói. A beszámoló második részében Bödő István az 1960. évi városfejlesztési tervjavaslatot ismertette. Elmondta, ho© a végrehajtó bizottság ezt a tervjavaslatot a tanácstagok, a lakosság, a párt és a Hazafias Népfront javaslatai alapján készítette. Örömmel számolt be arról, ho© Három hónapos népművelési tanfolyam Szegeden Nyolcvan éves a középfokú iparoktatás Négy megye rendőrségi művészegyütteseinek találkozója Szegeden * A Belü©minisztérium köz- jainak részvételével rende-J biztonsági szerveinek szoká- zik meg a Délmagyarországi' sos kulturális seregszemle- Közbiztonsági Szervek kul-J jét. ebben az esztendőben is túumunkásainak egész napos' megrendezik. Az országos találkozóját és területi ver-J seregszemle előkészítése cél- senyét. Az egész napon át* jából területi döntőket ren- tartó találkozón Bács-Kisdeznek több megye részvéte- kun, Békés, Csongrád léve], ahol a legjobb helye- Szolnok megyék legjobb' zést elérő énekkarok, szín- rendőrségi énekkarai, zene-J játszók, tánccsoportok és szó- karai, színjátszói és tánccso-' listák jutnak tovább az or- portjai, valamint szavalói.J szagos döntő versenyeire. énekes és hangszeres szólis-' A Csongrád megyei tanács, adásokat hallgatnak a résztSzeged megyei jogú város vevők a művelődéspolitika tanácsa és a szegedi járási időszerű kérdéseiről, a metanács művelődésügyi osztá- gyei és városi kulturális pólyálnák közös kezdeménye- litikai feladatokról, musorpozése folytán háromhónapos litikai és népművelési temaknépművelési tanfolyam kez- ból, s számos olyan kerdesdődik Szegeden január vé- ről, mint a színjátszó, a gén Ezen a tanfolyamon a rendezés, a könyvtári és oiszegedi és a szegedi járás- vasómozgalmi munka stb. beli művelődési otthonok Az előadásokat az üzemi igazgatói, az üzemi és szak- és művelődési otthonokban szervezeti kulturális munká- folyó népművelőmunka és sok és a KISZ, illetve a nép- ismeretterjesztés tanülmáfront kulturális ügyekkel nyozásával egészítik ki, s foglalkozó munkatársai, akti- olyan praktikus foglalkozávistái vesznek részt, együt- sokkal, mint például e©-egy tesen mintegy hatvanan. művelődési otthon évi mun. . /, ho katervének, költségvetésének A tanfolyam idejen, he- készítése. 1960-ban az előirányzatok, tenként egy alkalommal elő- ^ tanfolyam előadóit a * főiskolai népművelési tanJszék, a tanács és a pártszer<vek szakemberei közül kérik Jfel. ' _______ * * j Szovjet segítség J JSepálnuk * J Szovjet szakértők befejezitek az előzetes felméréseket 'egy 1440 kilométer hosszu»ságú műút építéséhez. Az út 'a Nepálnak nyújtandó ellenszolgáltatás nélküli szovjet 'gazdasági és műszaki seJgélyegyezménynek megfele'löen épül majd Nepálban. J Szovjet szakemberek el'készítették e© cukor©ár {építését. Ezenkívül e© do»hány©ár és e© vízierőmű Jis épül szovjet segítséggel 'Nepálban. * * * * Eisenhower oaadto ; Menysikovot * Eisenhower, az E©esült «Ál:amok elnöke csütörtökön Jeste fogadta Menysikov {washingtoni szovjet, nagvküJvetet. Ez alkalommal Eisen• howernek a Szovjetunióba {teendő látogatásáról tárJgyaltak. ésj Január 17-én, vasárnap tái délelőtt 8 órai kezdettel a mérik össze tudásukat. * KPVDSZ Tolbuhin sugárúti Valamennyi művészeti ágbó'* xi-z v t/kjzj x Miuuini! pu^ai uia ^ művelődési otthonában négy az e]s" helyezett jut tovább* megve rendőrségi csoport- az országos döntőbe. J A középfokú iparoktatás nyolcvanadik évfordulójára nagyszabású ipari technikumi kiállítás nyílt a napokban Budapesten a Műszaki Egyetemen. A nyolc minisztérium által rendezett kiállítás közös vonása, hogy valamennyi kiállítási tárgy a minőségében új középfokú iparoktatás fejlődését, oktatói-nevelői munkájának sokrétűségét, pedagógusainak és tanulóinak kiváló eredményeit bizonyítja. Szemléltetően mutatkozik meg annak batása, ho© népi államunk a működő 64 technikum anyagi ellátására, fejlesztésére évente 200 millió forintot fordít. Képeinken az érdekes kiállításból láthatunk részleteket. A felső kép a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium technikumainak kiállításáról készült, amelyek a vasúti közlekedés fejlődését szemléltetik és a korszerű vasúti berendezéseket mutatják be. Alsó felvételünk a bányaipari technikumok kiállítási részlegénél készült. Itt a bányászati ágazat sok érdekes makettje ötletesen, szemléletesen mutatja be a bánya szerkezetét, a különféle bányabiztosítási módszereket. Felhívás a marxizmus: leninizmus esu 'egyeiem hallgatóihoz « J Az MSZMP Csongrád meí gyei bizottságának marxiz|mus—leninizmus esti e©e• teme értesíti hallgatóit, ho© Jjanuár 19-én, kedden dél.után 2 órai kezdettel a Vö; rös Csillag Filmszínházban if. Komócsin Mihály elvtárs, az MSZMP Szeged városi • bizottságának első titkára itart előadást az MSZMP JVII. kongresszusáról. Az , előadás után filmvetítés »les&