Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

Tatórnap 1959. december «. 8 C LOVÁSZI FERENC: R nagy ugrás földjén Vasárnapi séfa. Mai keresztrejtvényünk Szeged városáról szól (Folytatjuk) (10) neki. Es hányszor ült irodá- tak bele, s vitték magukkal, Említettem már, hogy meg- jában magábaroskadva, s derűs, vidám arccal a lova­'érkezésünk estéjén láttuk várt valami csodát, sültga- tűnő autók után, végig az először a hires gyárat — lambot, miközben a bátor utcákon, filmről. Két okból térek kis csapat újból és újból Nem kerestem ezeknek a vissza a filmre. Az egyik: nekivágott a kísérletnek, a filmkockáknak az eredetijét valóban. igazolta az élet, a tizedik után a tizenegyedik- a gydr faiai között. Nem tu­másik: utunk következő nek is, és reménykedtek, dom, így történt-e az élet­állomása a csongcsuni film- bíztak, keresték a megöl- ben' de a párt körülte­gyár volt, s ez a két látó- dást. A munka valóban nem klntó értelmiségi politikájá­gatás szinte kiegészítette volt könnyű, az út. ame- nak a légkörét éreztem min­egymást: a munkások és a lyen jártak, valóban új volt, denütt. Vissza kell ugorni művészek kapcsolata elvá- s csak a legbátrabbak bíz- gondolatban Vuhanba, hogy laszthatatlan. Az üzem si- tak a sikerben. Az egyik az alapjairól is szót ejthes­kerc a filmgyárban, alkotó hajnalon a bátrak kis cso- sunk. 4 vuhani munkások munkáját termékenyíti meg, portja is felbomlik: az újabb két évtizede még idegen urak a filmgyárak újabb ezrek- sikertelen kísérlet után két szoigái voltak a város nem­nek ad lendületet, újabb tíz- csalódott ember• távozik a zetközi negyedében, ma ha­ezrek akaratát acélozza. Az munkapad mellől — reme- tálmtts gyáróriás gazdát S első este látott film a kínai nyüket vesztve, szinte a müy öntudatos, büszke gaz­munkas alkotóerejének hím- mérnök hitetlenségét igazol- dái! Egész délelőtt jártunk nusza! Miről szólt? Csak tűk, s három arc kíséri a a gyárban. Az idővel ismét egyetlen oldalát tekintsük át távozásukat. Szemükben az hadilábon álltunk: igyekez­röviden: a munkások kezde- elkeseredés, vagy a bizalom nünk kellett, mert ebéd ményezö erejének, ötletessé- a nagyobb? Pár pillanatig után a vuhani egyetemen gének, alkotó készségének tart az egész. Egyszerű vártak. A hires főiskola oldalát. A film is utalt arra csongcsui színészek arca. azonban ezúttal »elénk jött», de az élet is azt támaszt- Láttam már néhány nagy már a gyáróriás területén ja alá —, hogy a kínai mii- színészi alakítást, híres mű- sok mindent megtudtunk az lióknak ez a szó: technika, vészek felejthetetlen játékát egyetemről, a professzorok ma izgatóbb, mint mondjuk — emberibb arcot a maga és a hallgatók életéről és nálunk a könnyű zene ra- egyszerűségében még soha! munkájáról, jongóinak a legvadabb slá- Nem tudom, ez alakítás ger vibrálása. A nép hajdani volt-e valójában döbbenetes, urai, az idegen elnyomók, vagy az élet, amelyet vá­egyebet sem duruzsoltak az szonra idéztek, de tény, hogy emberek fülébe, mint azt, a mérnök végül szeretettel hogy a kínaiak nem tudnak ölelte magához a bátor fia­tervezni, alkotni, csak ro- talokat, a legmerészebbeket, botolni. íme, a testvéri se- akik magukra hagyva, saját gitség, a kínai munkás tu- erejükből mutatták meg, dása cs karja erejéből fel- mit ér a nép hite, akarata, épült az új gyár! Csöng- Győzelem koronázta munká­csuban, Közép-Kínában ké- jukat. Ismét megdőlt a régi szül az 1513 köbméteres babona és a kínai munkás oriáskohó <— Ázsia legna- határidőre elkészítette az el­gyobb kohója lesz — a mér- ső személykocsit. A mérnök nökök és munkások büszke ott állt az ünneplők között, hajók terveit álmodják pa- Senki sem tett neki szem­pírra, s a szép ivü autók rehányást, munkások karol­mir ott suhannak a város __________________ útjain. Tudunk tehát alkot­ni1 De ahhoz akarni kell és bízni kell a népben. Ez volt a film egyik fő mondanivalója. Szerepelt benne egy mérnők, aki sok tekintetben régi felfogású embernek látszott. Nem hit­te, hogy az egyik alkatrészt megfelelő eljárások kidolgo­zása nélkül, bizonyos határ­időre elkészítheti az üzem. Veszély fenyegette volna az egész gyár vállalását? Fiatal munkások kísérleteztek. Az első szárnypróbálás kudarc­cal járt. A mérnök termé­szetesnek találta ezt, hiszen ö külföldön tanult, a régi módszerekhez volt szokva, számításon kívül hagyta azonban a felszabadult munkás hitét és akaratát, pedig ez a hit és akarat cso­dás erő'. A fiatalok egy cso­portja éjt nappallá téve kí­sérletezett, s a döntő pilla­natban elkészült a szükséges alkatrész, a vállalt határ­időre kifutott a gyárból az első személykocsi. Ezrek kö­szöntötték az alkotókat. A gyárban tízezrek, a városban milliók, százmilliók az or­szágban! S a mérnök? Hány­szor hagyta cserben őket magányos, átvirrasztott éj­szakáikon? Hányszor volt »sértődött«, , mert nélküle, söt akarata ellenére vágtak Fáj dalommal tudatjuk, hogy a legdrágább (eleség, édesanya, nagymama. ROMÁN GABORNÉ Gáeser Mária 60 éves korában L hó 5­én meghalt. Temetése 7-én 14 órakor lese az alsóvá­rosi temető kápolnájából. Gyászoló esalád r­n T Is I t J r­5— nr ir-py-Tr 15 • • 16 SSi 1 iá •• 19 SS 20 1 21 • • 22 23 SSi 24 1 25 • • 26 • • •• 28 • • 29 25 s • •33 • • 31 32 33 •• 34 35 SS.SSi 36 37 38 39 • • 40 • • 41 42 « 44 . 1 SS45 46 47 • • 48 49 -» •• 50 SS51 >2 53 SS 54 • • 55 5b 1 ÎT SS 62 • • 57 SS 58 59 p7 60 1 1 •• ••j ÎT SS 62 63 • • •• 64 65 • • • • öü p7 60 1 • • 68 69 10 fi • • 72 73 74 • • 75 16 77 SS 78 ¡•¡7« 80 ISS 81 • • 82 S3 I I 1 69. Csehszlovák Rádióműsor Vasárnap nep. 10.0« Miska bácsi lemezes- rek, idójárásjelentés. S.Ofl FáJu­„,. ládája. 10,40 Mikrofonnal a Föld rádió. Utána a vidéki színházi RObSUrU-B.VDIO körül. 11,20 Madarasz Katalin műsor. 6,35 Sport- és totóhirek. 6 6 ta Kelleme« vasarnapot. népdalokat énekel. 11,3« A Bu- 0,59 Időjelzés. 7,00 Hírek, idó­tM^rSeS, SS, ££2* «-' - ­mozik hanavemenyek és tárta- kisegyüttese Játszik. 12.00 Tánc- 7,25 Színház-, hangve tok müaoT 7 U kgy lalu - tlM Száz tű hossza. El- moziműsor. Kb. 7.30 1 ÍSv SiS t.mFalut*életképek. neazélés. II. rész. 12,50 Művész- lop. 7,45 Naptár. 7,5» konccrt-fuvuszenekar járásjelentés. 7,10 Uj könyvek. hangverseny- és Hírdetőosz­7'«» 'Falusi"életképek oeszeies. n. rész. iz.ou tviuvesz- top. v,» isaptar. Időjelzés, non Hírek irtőíáráslelentes. 810 lemezek. 14,00 Időjárás- és vize 8,00 Műsorismertetés, időjárás­l'riv kíürti szlviíek 85? Edes állásjelentés. 14,18 Muzsikáló fa- Jelentés. 8,08 Technikai szü­fn^nyelvüiik 9 00 - Sportlndu- ** Mesejáték. 15,00 Gazda- net 810 1^eü hangverseny• $ lok. 9,10 Kíváncsiak klubja. 9,55 szemmel a nagyvilág mezőgaz- Ora Kiportmusor »,«« perc Luzerni Ünnepi Játékok. 195». üaságáról. 15,15 Szimfonikus zene' Közvetítés a Kunsthaus-ból. 12 hangverseny. A szünetben: kb. '' 10'™ Hireic' VÍZSZINTES SOROK: 1. Hires emlékmű. 15. Rit­ka nói név. 16. Ilyen a fale­vél. 17. Körzet, kerület, já­rás — németül. 18. Cseh fi­zikus (1804—1889), aki a táv­beszélést tökéletesítette. 19. A rádióból is hallható. 20. .. egy hétre (egy hét múl­va). 21. Hindu eredetű tor­na. 22. A doboz része. 24. Csodálkozás. 25. E. N. O. 26. Sereg. 27. Az izmokban rej­lik. 29. A »zug« ikerszava. 30. Te és ó. 31. A betegség jele (névelővel). 34. Fél sajt! 36. A biciklit hajtja, tréfás szóval. 40. És, latinul. 41. Régies megszólítás. 44. Beta­karítja a termést. 45. Halik­rából készítik. 48. Teréz. 49. Helyes, takaros — idegen szóval. 50. Gumimárka. 51. Évben, latinul. 52. Átmáso­lás. 54. Megkettőzve dunán­túli város. 55. Nyomdász, aki a kiszedett sorokat ol­dalba rakja. 57. Betű, ahogy kiejtem. 58. Szegeden elég , gyakori családi név. 60. A és televíziós márka. 3. Ilyen vaskocsi Balaton is ez. 61. Satöbbi, a vízen lévő csónak 4. HV automarka. 71. LT — lü 64. Keresztrejtvényekben vatalos papír. 5. A haz ré- Cjies szerint 73. Ilyen ruha gyakran előforduló bácskai része. 6. Virág. 7. A folyo is ^ \ Króságon koz­község neve. 66. Rövid női teszi!? 8. Tiltó szócska, meg- remukf^o rarn^r. 75. Igen név. 68. Fekete Sándor Jenő. kettőzve. 9. A futballista te- ritka férfinév, 77. Talal. 79. 70. Takarmánynövény. 72. A szi, amikor nála van a lab- Megharap, háttérből gyorsan előlép. 75. da. 10. Zombori Kovács Mi- M-K. Belátható időn túl. 76. Az hály. 11. Algéria egy része a A négy hosffíu sor meg­egyik előjegyzés nélküli ze- Szahara sivatag mellett. 12. fejtései péntekig (11-ig) le­néi hangsor. 78. Így beszél- Becipel. 13. A dél-amerikai het beküldeni. A helyes nek a palócok. 79. A földbe városok és folyók neve előtt megfejtők közül hárman a vetik (tárgyesetben). 80. Is- áll. (Két szó.) 14. Szeged Szegedi Idegenforgalmi Hí­mért filmszínész vezetékne- egyik nevezetessége (névelő- vatal ajándékkönyveit kap­ve, kiejtés szerint. 81. Ugyan- vei). 22. Növény. 23. Betű, ják. az, mint a vízszintes 19-es. ahogy kiejtem. 26. Friss koz- Megfejtések 82. Régi magyar költő. 83. lemény. 28. Elődje. 30. ... — nyertesek Fontos közlekedési útvonalak kész (mindenre kapható). 32. A legutóbbi rejtvény (három szó). Lehúzza magáról (az öltő- megfejtése: Szellős volna FÜGGŐLEGES SOROK zetet). 33. Hivatalos levele- nagyon az ing, s a papucs 1. A Rákóczi téren épül. zés. 35. Ilyen dal <js ilyen ma, bezzeg becsbe is van 2. Világhírű magyar rádió- orvosság is van. 37. ... vá- a bunda s a kucsma. — A gat (elavult gyógyítási mod). beküldők közül sorsolás út­38. Katalin becézése. 39. j£n egy-egy könyvet kapott: Igefajta. 41: Amivel a sü- czirok Sándor, Algyő, Sze­teményt megtöltik. 42. Ki- gedi utca 32, Somogyi Pi­húzza a vízből. 43. Férfi- roska, Szeged, Felsővárosi név. 46. Annyi mint! 47. feketeföldek 145 és Szeke­A növény része. 53. Ellen- Teréz Szeged, Pacsirta értéke. 56. Női nev. 58. Fer­finév. 59. Kereskedelmi fo- utca 7/a. (A szeged! nyerte­galom. 62. Régi magyar sek szerkesztősegünkben ve­megye. 63. A réz és az ón hetik át a jutalmat 8 és 12 ötvözete. 65. Ellentétes kö- óra között, vidékre postán tőszó. 67. Betűt vet. 68. Lo- küldjük el.) óra Déli harangszó, híreit, lap- 16,05—16,20 Láttuk, hallottuk. Időjárásjelentés. 10,10 Mit hozott szemle. Időjárásjelentés. 12,15 17,15 Nevető irodalomtörténet. 17 Ltí^ 19M DáftaSnSSó Járóka Sándor és népi zeneka- óra 35 Az. első hó. 18,10 Schu- •itt ¿W f/ff1^; ra Játszik. 12.30 Hétvégi Jegyze- bert-müvek. 19,00 Prenn Ferenc iUőjártWelent«. 12,10 Fér­tek. 13,00 Hanglemezparádé. 15 hányatott élete. Rádiójáték. 20 tls Jcnö és nepi zenekara L"f ora 30 Százados szenzációk. 14 óra Az Állami Népi Együttes szik. 12,50 Csanádi János és Rá­óra II. félidő. 14.45 Krisztina énekkara énekel. 20,20 Gödöllöi kos Sándor versel. 13,00 Rádlő­kisasszony. Közben: 15.45-16.0« Lakatos Zoltán népi zenekara P^eHekltfL 13 4a Váuszoiumc Hét nap a külpolitikában. 17 Játszik. 20.50 Tilalomfák a gon- kai^daní^í5 00 Hütk kól­óra. Hirek. 17,08 Időjárásjelen- dolat világában. 21,10 Vasár- LA,00Hírek, KOZ lés. 17,10 Beethoven: C-dúr vo- napi zenealbum. 22.13 Levél nosnégVes. 17.45 Kincses kalen- Arany Jánoshoz. Petőfi Sándor tór^eientés. 1510 Medgjaszay <lárium. 18.45 Népszerű íilmda- verse. 22.20 Nagy zeneszerzők '2?"",.STOJÍ ¿íSSuinCi lok. 19,00 Amiről beszélni keü ... ritkán haUott operáiból. 23,00 Hí- ad?: ^®0nbÍn£n ' él^?Uu<.n7tt tSáíSSTELEVÍZIÓ ^TöFZZi íea?ánA5elTf­laítter ribor ir^alS ¿vele 20 10.« Ifjüsági filmmatiné: I. ^^¿Tls MM óra 20 GigU-hangverseny. 21.20 Bummtara cirkusz. Bábfilm. II. rá 50 GiaM^o LauH Volni éne­A világirodalom humora. 22,00 Csuk es Bek. Szovjet játékfilm. '8:f ,lanc.om£. ¿,¿1,.=Y°lpl fí1?­HirBk. időjárásjelentés. 22.10 lti.OO Az MTK-Bp. Honvéd szviatoazlav Rihtar R^eh-müvel Sporthírek es totóeredmények, ökölvívó CsB-mérkőzés közveti- S 'm„orázik 19 50 Jó Ttóll­22.20 Ügető versenyeredmények, tése. 18,00 Előújság. 18,50 Szü- Kj 20 00 M S­22.25 Tánczene. 22.33 S/okolay net. 19,00 Fent már béke van... idéHárttólel^tS. 2010 U1 Sándor: A tűz márciusa - ora- TV-Játék. 20.30 Szünet. 20,33 A "anczenei feKéte emkh51 2'« Az tórium. 24.00 Hirek. Idöjárásje- Magyar Hirdető műsora. 20,43 ^Mnr komédtófa Rádióiáték lentés. 0,10 Hugó Winterhalter Eszterháza muzsikusa. Magyar zenekara játszik. 0.30 Himnusz, kisfilm. orf IS SchurAann: Az ^ és PBTnm.iinin Hétfő a peri — oratórium. 24,00 Hi­kossuth-rADIO rck, időiárésjelentés. 0.10 Éjfél 8.00 A magyar orthodox egy- USután... Könnyű zene. 0.30 ház vallásos órája. 9,00 Bach: 4.36 Rákóczi-Induló. 5,00 Hirek, Himnusz, c-moll szonáta. 9.20 Régi magyar idójárásjelentés. 5,05—7,59 Vidá- PETOFI-RADIÖ operettekből. 9.30 Családi ün- man, frissen. Közben: 5,30 Hí- 6 00 Reggell zenc 6 20 Szin. ház-, tárlat- és hangve'rsenymű ADÁSVÉTEL Tűzhely eladó. — Csongrádi sgt. 32. — Kelemen. Perzsavásér! Perzsavásár! Perzsavásár! a Szegedi Ruházati Bolt lakberendezési szaküzletében Lenin krt. 38. • DECEMBER 7—12-IG. Import perzsa mintás velour Import perzsa mintás velour Import perzsa mintás velour Belföldi perzsa mintás velour Belföldi perzsa mintás velour Modern mintás velour Torontáli mintás kender Kézi csomózású perzsa Futószőnyegek DÍSZÍTSE LAKÁSÁT! 140x200 883,— Ft 160x240 1278,— Ft 200x300 I860,— Ft 80x180 402,— Ft 200x300 1500,— Ft 80x160 292,— Ft 80*160 118,— Ft m8 850,— Ft m2 50,—, 70,— Ft ágynemű nagy választékban! SZAK Ü Z L E T, Lenin krt. 38. Tekintse meg kirakatainkat! sor. 6.50 Torna. 8.00—8,10 Hí­rek. Idójárásjelentés. 14.00 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14,13 Móricz Zsigmond két elbeszé­lése. 14,33 Mezei csokor. 15.00 Zenekari muzsika. 13.40 A hó­vér nem vár. Regényismertetés. 16.00 Szovjet indulók 16.15 Kül­poliUkal kalauz. 16.25 N.-y Ti­bor és Banda Ede hangversenyé a stúdióban. 16.50 Szerelmes ver­sek. 17.00 Olasz madrigálok. 17 óra 15 Made in Hungary. 11.30 Mozart levelei — Mozart operái­ról. 18.15 Hogyan mondjunk ver­set? t8,30 A Magyar Rádió esz­trádzenekara Játszik. 19.00 Hí­rek. időjáráslelentés. t9.05 H» kismadár lehetnék. l»,4fl Falu­rádió. 20.00 A végzet hatalma. 20.45 Sporthíradó. 21.00 Hírek. 21 óra 05 Verbunkosok, népdalok, csárdások. 21.40 ..Szikrából lob­oan ki a láng." 22.00 Operett­muzsika 23.00 Hírek, tdójárás­lelentés. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Nincs közvetítés. Bőrkabátját alakít­tassa, javíttassa víz­hatlan, bőrpuhító festéssel Csordás Dörruhakészltő mes­ternél, Szent Miklós u 7. Feisőváros. x 250 cm3 1958-as ki­adású 2 hengeres, kardános nyugatné­met motorkerekpár igényesnek eladó. Újszeged. Fürj utta 56. szám. 863 Skoda Fopulár sze­mélygépkocsi Jó ál­lapotban 22 000 Ft­ért eladó. Petőfi S. sgt. 85/c. II személyes Rosen thai étkészlet, teás és feketekávés is, eladó. Nagy Jenő u. 4. I. em. 2. 677 Szár eladó. Bálvány utca 14. 640 J2.eqize.bJx aiindék egy fénykép a Fényké­pész Szövetkezet műtermei­ből. ?90 kg körüli kövér sertés későbbi szál­lításra eladó. Tün­dér utca 15. em. 758 200 kg fehérbőrű és 100 kg mangalica sertések eladók. — Pásztor u. 48. 807 Igényesnek 44-es fe­kete férfi félcipó. 2 fi rfi télikabát eladó. Kölcsey U. 11. m 4. 831 Villanyvonat hosszú sínnel eladó. Dugo­nics utca 10. Két foteJ eladó Dó­zsa György u. 7. I­em. 16. Mangalica zsirserté­?ek eladók. Csendes utca 8 824 Fekete teveszőr női télikabát eladó. Erd. Marx tér 15,a. Gond­nok. LAKÁS INGATLAN Ket egyetemista lány üres vagy bű­t—>zott szobát ké­re- „Csönd" jeligé­re kiadóba. 816 Dolgozó értelmiségi liázaspár bútorozott szobát keres január l-re. „Tervező" jel­Igére a hirdetőbe. Tehenészt keres azonnali belépésre tagként a rúzsai Kiss Imre Termelő­szövetkezet Lakást biztosítunk. Érdek­lődni levélben, vagy Rúzsa 15. telefonon. A Kopanrsi Állami Gazdaság vajháti üzemegysége komló és erdőtelepítéshez dolgozókat felvesz. Érdeklődni az üzem­egység-Irodában. — Vasútállomás. VaJ­EGYÉB Eladó új. adómen­tes ház, félholdas gyümölcsös kerttel, két szoba, konyha, előszoba, kamra, fürdőszoba ép egyéb mellékhelyisegekkel, víz, villany bent Újszeged, Lövölde u. 10. Eladó 350 n-öl gyü­mölcsös házhely, — melegágyi ablakok, ¿supszalma takaró. -ed. Tiszavir-íe U. 20 . 790 ALLA« GYAKORLOTr gyors- és gépírót al­kalmaz állami válla­lat. Postafiók 59. Egy Idősebb asz­szonyt 2 gyerme­künk melle háztar­tásunkba keresünk. „Senklie sincs" Jel­igére kiadóba. 709 Nőtlen ember va­gyok, komoly házas­társat keresek. Fény­képet „Megértés" ielieére kiadóba. 792 Megvételre keresem szegedi piarista gim­názium 1887/88.. 1890/ 92-es évkönyveit, va­lamint minden Húsz­ka Jenő zeneszerző­vel kapcsolatos sze­gedi vonatkozású saitó vagy más em­ieket és dokumen­tumot. Móczár. Bu­da-i-st. I. Fő u. 15. Hót hullámsávos rá­dió lemezjátszóval együtt, vagy különc külön 1a eladó. Pil­le u. 35. szám. 829 Háromajtós szek­ré—-. komplett, dió­Ir ebédlő. rekamié lutányosan eladó. — Ra1csy-Zs. U. 15. Zi­lahy. Kőművest, két se­gédmunkást, vala­mint személy- és tehergépkocsi Jogo­sítvánnyal rendelke­ző érettségizett mun­kaerőt felt esz a Dél­alföldi Mezőgazda­sági Kísérleti Inté­zet Ulszeged. Alsó­kikötő sór 5. Jelent­kezés naponta 10 és 12 óra között. 4 éves gyermekem mellé gondozót ke­resek a lakásomra. Erd. du. 5-töl, va­sárnap egész nap- — Szeged. Táoéi u. 3. alsó csengő 888 58—62 éves intelli­gens férfi Ismeret­ségét keresi Jó meg­jelenési! özvegvasz­szony magánházzal; lakással. házasság céliából. „Jön az ósz" leiigéré kiadó­5». 810 Mülhoffer órásüzlet áthelyezve Takarék­tár utca 8 Auló­Ims 7.4 Horn ásnál. X Igazolványképek sürgős esetben la készülnek. Gyer­mekről. felnőttről szép sőrozatkepek, Raőák Márta fény­képésméL Klauzál tér 7. x lencse Mózesné ta­nárnó Hmvhely. Di­mitrov u 13. kere­si Margltká», kinek édesanyla őt meglá­togatta 1932. decem­ber s-e utáni naoon a klintv-én. Tudas­s.4k elmüket. 6?3 Idős' nénit eltarta­na lakásért. . viauű hér.asnár" telisére Károlyi u. hirdető­be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom