Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-05 / 286. szám
5 Szombat, 1959, december 5. 10 Tanácskozik a párt VII. kongresszusa Kiss Károly elvtárs: „, . . _ . . . 1 Néphadseregünk katonái — _ , »«•»•• •••• dolgozó népünk fiai, munkás Minden országgá! normális allamkozi « doigozóparaszt-fiat^ s ez kifejezi azt, hogy hadsekapcsolatok fenntartására törekszünk ^f A csütörtök délutáni ülésen elsőnek Larsen Reidar Thoralf, a Norvég Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára üdvözölte a kongresszust. Ezután Fritjof Láger, a Svéd Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja fejezte ki pártja Központi'Bizottságáuak jókívánságait. Ezt követően Abdallah Maddjeri, a Tuniszi Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja szólalt fel, sok sikert kívánva a kongresszus munkájához. Utána Kiss Károly elvtárs, bz MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Központi Bizottság beszámolójának a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó részéhez szólt hozzá. A többi között kijelentette: Külpolitikáink következetes alapelve, hogy a szilárd testvéri kapcsolatok megteremtésével és szakadatlan erősítésével össze kell fognunk valamennyi szocializmust építő országgal, elsősorban a szocialista tábor vezető erejével, a SzovjetunióvaL A szocialista tábor mindinkább erősödő egysége és szoros gazdasági kapcsolata a jelenlegi nemzetközi helyzet egyik rendkívül fontos tényezője. Az ellenforradalom leverése óta a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataink még jobban erősödtek és kiterjedtek. Ez a szoros baráti kapcsolat a legteljesebb egyenjogúság és szuverenitásunk kölcsönös tisztelet ben» tartásának alapján fejlődik. Ez a jellemvonás gyökeresen megkülönbözteti a szocialista tábor országainak szövetségét minden korábbi szövetségi köteléktől, amely államiságunk kialakulása óta egyik, vagy másik országhoz kötötte Magyarországot. A tőkés országokkal kialakított kapcsolataink az ellenforradalom után megromlottak, jóllehet, e kapcsolatok 1956 első felében mármár normalizálódtak. Az imperialisták a legutóbbi három esztendőben erőnek erejével igyekeztek, hogy elgáncsoljanak bennünket, s nem riadtak, sőt még ma sem riadnak vissza, hogy hazánk, népünk rágalmazásával mérgezzék a nemzetközi kapcsolatok légkörét. Pártunk és kormányunk, nagyon helyesen, megállapította és követte azt a külpolitikai irányvonalat, hogy mi minden országgal normális államközi kapcsolatok megteremtésére, illetve fenntartására törekszünk, ha a másik fél is érvényesíti a belügyekbe való be nem avatkozás és a szuverenitás kölcsönös tiszteletbentartásának alapelveit a nemzetközi kapcsolatok építésének gyakorlatában. Nem engedhettünk semmiféle külső nyomásnak, amikor nyakunkra akarták küldeni a törvénytelenül kijelölt ENSZ-bizottságot és az ENSZ-megbízottat, hogy beavatkozzanak belügyeinkbe, s itt »vizsgálatokat« folytassanak; Kádár elvtárs beszámolójában beszélt arról, hogy bár a nemzetközi helyzetben az utóbbi időben enyhülés állt be, a kapitalista országokban még vannak és működnek nem jelentéktelen békeellenes erők. Elsősorban áll ez az Egyesült Államokra. Kézzelfogható bizonyítéka ennek többek között az a tény, hogy ugyanakkor, amikor Eisenhower elnök úr és más vezető amerikai politikusok a nemzetközi helyzet enyhülésének, a békés egymás mellett élés megvalósításának szükségességéről beszélnek, megint csak az Egyesült Államok ENSZ-delegációja volt az, amely kierőszakolta, hogy tűzzék az ENSZ jelenleg folyó ülésszakának napirendjére az úgynevezett »magyar kérdést«. Azok, akik ezt a napirendre tűzést kezdeményezték és kierőszakolták, jól tudják, hogy az ENSZ légkörének mérgezésén kívül ezzel semmi eredményt nem érhetnek cl. Az a kísérletük, hogy belügyeinkbe beavatkozzanak, mint ezelőtt már annyiszor, ezúttal is kudarcba fog fulladni. Mintegy 280 nemzetközi szervezet tevékenységében veszünk részt Népi demokratikus államunk a békés egymás mellett élés politikája szellemében sok országgal diplomáciai, gazdasági, külkereskedelmi és kulturális kapcsolatot tart fenn. Egyértelműen meghatározza külpolitikánkat, hogy tagjai vagyunk a varsói szerződésnek, részt veszünk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának munkájában, tagjai vagyunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének, s ott állandó küldöttséggel képviseltetjük magunkat. Küldötteink rendszeresen részt vesznek az ENSZ közgyűlésének teljes ülésein, illetve a közgyűlés idején működő hét bizottság munkájában. A Magyar Népköztársaság tevékenyen részt vesz az Európai Gazdasági Bizottságban és albizottságaiban, valamint képviselteti RÉVÉSZ GÉZA eivtárat A magyar néphadsereg a béke érdekeit szolgálja Major Tamás elvtárs, a megvitatták a kongresszusi Központi Bizottság tagja, a irányelveket és egységesen Nemzeti Színház igazgatója, állást foglaltak céljai melbudapesti küldött felszólalá- lett, mert ezekben hazánk sában kulturális életünk felvirágoztatásának további gazdagodásáról beszélt. nagyszerű programját látják. A következő felszólaló Ré- _ Néphadseregünk az elvesz Géza elvtárs, vezerez- lenforradalmi lázadás leveredes, honvédelmi miniszter, rése óta pártunk irányításáa Központi Bizottság tagja Val jelentősen fejlődött Az volt- ellenforradalom elleni harc— Dolgozó népünkkel ban a testvéri fegyveres tesegyütt a magyar néphadse- tületekkel együtt megedzöreg személyi állománya is dött, újjászületett lelkesen, nagy várakozással magát a szociális és gazdasági tanács regionális gazdasági bizottságaiban. Részt veszünk az ENSZ technikai segélynyújtási program végrehajtásában, a gazdaságilag elmaradott országok technikai támogatásában. Tagjai vagyunk az ENSZ számos specializált intézményének. Aktív szerepet játszunk több nemzetközi tömegszervezetben is: a Béke-Világtanócsban, a Szakszervezeti Világszövetségben, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségben, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetségben, a Demokratikus Jogászok Nemzetköri Szövetségében és másutt. Mintegy 289 nemzetközi szervezetben van magyar képviselő. Ezután a Magyar Szocialista Munkáspárt és a testvérpártok kapcsolatairól szólt Kiss Károly elvtárs. Hangsúlyozta: a legutóbbi három évben kommunista testvérpártjainkkal való kapcsolataink erősebbe, sokrétűbbé váltak. E kapcsolatok a kommunista és munkáspártok 1957-es moszkvai nyilatkozata szellemében a kölcsönös megbecsülés, a nemzetköri kommunista mozgalom eszmei-politikai egysége és az egyes országok kommunista pártjai önállóságának alapjára épültek. készült pártunk e nagy jelentőségű kongresszusára —< hangoztatta. — Néphadseregünkben a kommunisták és pártonkívüliek széles körben KISS ÁRPAD elvtárs: Tisztikarunk ma politikailag egységesebb és szilárdabb, hivatástudata magasabb fokú, mint az ellenforradalmat megelőző években volt. vele szövetséges dolgozó parasztság érdekeinek fegyveres védelmezője. Ezernyi szál fűzi összedolgozó népünkkel, s mi azon fáradozunk, hogy ezek a szálak mind erősebbek, eltéphetetlenebbek legyenek. Ezért legfontosabb feladatunknak tartottuk és tartjuk néphadseregünk erkölcsi, politikai szilárdságának megerősítését, a harckészültség és a proletárhatalom iránti felelősségérzet magas fokra emelését. Révész Géza elvtárs a továbbiakban hangoztatta, hogy népünk abban a tudatban végezheti építőmunkáját: hadserege — szoros egységben a Szovjetunió és a szocialista tábor országainak hadseregeivel — megbízhatóan őrködik békés életén, készen áll a béke és a szocializmus ellenségei támadó kísérleteinek visszaverésére. p— Ez az erő nem az agresszió céljait szolgálja. A szocialista tábor országai nem fenyegetnek, nem veszélyeztetnek senkit — mi nem akarunk háborút, sót készen állunk a legmeszszebbmenő leszerelésre — de természetesen nem egyoldalúan, Amíg a revansista nyugatnémet hadsereg erőltetett ütemű felfegyverzése folyik, amíg atomfegyvert adnak Hitler volt tábornokai kezébe, amíg katonai támaszpontok hálózata épül hazánk és a szocialista tábor köré, addig nem mondhatunk le békénknek és függetlenségünknek arról a biztosítékáról, amelyet a magyar néphadsereg jelent — Néphadseregünk katonái minden erejükkel arra törekednek, hogy pártunk vezetésével kivegyék részüket népünk építőmunkájából, szilárdan együtt haladjanak a szocialista országok Varsói Szerződésben egyesült fegyveres erőivel, rendíthetetlenül védelmezzék szocialista vívmányainkat, népünk békéjét, hazánk biztonságát • mondotta a kongresszus küldötteinek nagy tapsa közben felszólalása végén Révész Géza elvtárs. adat pedig az, hogy növeljük a vegyipar, különösen a műanyagipar súlyát a termelésben és a vegyipar termékeit fokozottan használjuk az ipar többi ágazataiban, elsősorban a könnyűiparban és a gépiparban. Az első feladattal kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy az energiagazdálkodásban a háreméves terv idején eredményes munkát végeztünk. Korszerűsítettük és gazdaságosabbá tettük az energiatermelő és átalakító berendezéseket, növeltük azok hatásfokát. Ezt a munkát folytatnunk kell. Ezenkívül a második ötéves terv időszakában kedvező változásokat is előirányozhatunk az energiaforrások összetételén. A Szovjetunió ugyanis túlnyomó részben saját költségén kiépítette az európai népi demokratikus országok felé a kőolajtáwezetékefc így mi is nagy mennyiségben importálhatunk nyersolajat. Energiamérlegünkben tehát a szénfelhasználást csökkenthetjük, mert különösen a vasúti vontatásban és a mezőgazdaságban sokkal több Diesel-olajat használhatunk feL NAGY JÖZSEFNÉ elvtársnő: Az ipari technológiai folyamatok korszerűsítésének alapvető módszere, hogy nem elszigetelten egy-egy iparágban, vagy egy-egy gyártmány előállításánál kell csökkenteni a munkaráfordítást, hanem az egész termelési folyamatot kell nézni, az össztársadalmi munka ráfordítást kell csökkenteni, nem törődve azzal sem, ha az össztársadalmi munkaráfordítás csökkentése közben egy-egy iparágban vagy egyegy munkafolyamatnál látszólag cáskken a termelékenység és nő az önköltség. — Az előttünk álló műszaki feladatok megoldásában igen komoly és jelentős pártszervezeteink feladata. Pártszervezeteinknek be kell avatkoznia az ezért folyó harcba, fel kell lépni a megszokottság, a kényelmesség ellen, az új szemlélet meghonosodásáért. Befejezésül Kiss Árpád elvtárs hangsúlyozta, hogy a technikai haladás nem egyszerűen a terv egyik célkitűzése, hanem általános feltétele valamennyi célkitűzés sikeres megvalósításának. Az ipar technikai színvonalának emelése egyik legfontosabb feladatunk Karkész Sándor Pest megyei küldött, a Szerszámgépfejlesztő Intézet kutató mérnöke volt a következő felszólaló. Utána Kiss Árpád elvtárs, a Központi Bizottság tagja, az Országos Tervhivatal elnöke elöljáróban rámutatott arra, hogy a két világrendszer békés versenyében a szocialista országok már túlszárnyalták a kapitalista országok átlagát. Most az a cél, hogy a legfejlettebb kapitalista országokat szárnyalják túl nemcsak a termelés abszolút mennyisében is, hanem az egy főre eső termelés mennyiségében is. A két rendszer gazdasági versenyének kimenetele azon múlik, melyik rendszer tudja a munka magasabb termelékenységét elérni — A társadalmi munka termelékenységének emelkedése szorosan összefügg a technikai kultúrával —folytatta. — Ebben rejlik a műszaki fejlesztés alapvető politikai jelentősége. A szocialista tábor e téren elért eredményeit az egész világ előtt kézzelfoghatóan bizonyították be a Szovjetunió történelmet alakító sikerei a világűr meghódításában. Kiss Árpád elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása óta a népgazdaság tervezésével és irányításával összhangban munkálkodunk az ipar technikai színvonalának emeléséért. Ez szerves része a népgazdasági tervekben foglalt szocialista építésnek. Az utóbbi években születtek ugyan komoly eredmények, de ezek még korántsem kielégítőek, az év első tíz hónapjában az ipari termelés napi átlagban 11 százalékban emelkedett a megelőző évhez képest, a termelékenység viszont csak 4 százalékkal. Hazánk körülményei között azért is különösen fontos a termelés magas technikai kultúrája, mert enélkül állandóan gátolná a népgazdaság fejlesztését az ország nyersanyag- és energiahelyzetének korlátja. A világpiacon is hátrányos helyzetbe kerülnénk, ha a népgazdaság számára hiányzó nyersanyagokat korszerűtlen késztermékek exportjával kísérelnénk megszerezni. Teljesen indokolt volt tehát, hogy már a hároméves tervben megfelelő minőségű anyagok gyártásával és felhasználásával, ipari termelő berendezéseink technikai fejlesztésével javítsuk a fajlagos anyagfelhasználást, és az energia hasznosítási fokát. Az eredmények már mutatkoznak. Az ipari termelés — számítások szerint — jövőre mintegy nyolc százalékkal lesz magasabb a hároméves terv esedékes előírásainál, ugyanakkor a széntermelést körülbelül négy százalékkal lehet majd csökkenteni a hároméves tervhez képest, mert ez is fedezi az ipar tovább növekvő termelését. A gépiparban három év alatt körülbelül 55 százalékos emelkedést érünk el, viszont a hozzávaló acél felhasználását csak mintegy 30 százalékkal kell növelni. Ez azt jelenti, hogy a hároméves terv végén gépiparunk ugyanannyi nyersanyagból csaknem 20 százalékkal több értéket állit majd elő, mint 1957ben. A párt és a kormány az elmúlt években egyre nagyobb gondot fordított az alapanyag- és az energiatermelés korszerűsítésére, s ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt két évben egyenletesen, lényegében zavartalan volt az anyag- és energiaellátásunk. Kiss Árpád elvtárs ezután rámutatott arra, hogy a második ötéves terv időszakában a műszaki színvonal fejlesztésének három alapvető fontosságú területe van. Az első: ésszerűbben kell gazdálkodni az energiahordozókkal. A második: az egész iparban, különösen az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztendő iparágakban, új technológiai eljárásokat kell alkalmazni. A harmadik felTöbb és jobb árut bocsátunk a dolgozók rendelkezésére Nemeslaki Tivadar, a Ko- leg felvettünk. A dolgozók márom megyei pártbizottság versenye lehetővé tette, hogy titkára szólalt fel ezután, az év második felében már majd Nagy Józsefné elvtárs- nemcsak a lemaradásokat nő, könnyűipari miniszter pótolták, hanem jelentős túlkövetkezet szólásra. teljesítést is elértek. Az üze» Először a fogyasztási ipa- ^^¡gtUjgm Jsrok fejlődésével, a lakosság ™tcf tervtuiteljesitest vaiellátásával foglalkozott | j^k a kongresszus tisztelepárt politikája és ennek alapján a gazdasági vezetés Felajánlásukat eddig mintmunkaja az utóbbi három egy 580 ,.,jilió forint érévben abban is következetes tékben teljesítették volt — mondotta —, hogy nemcsak mennyiségileg elé- és előreláthatólag az év végítsük ki a megnövekedett Séig ez az összeg 650—700 igényeket, hanem minőség- "lillió forintra emelkedik. ben, főként pedig áruválasz- . 4 versfny segítségével teltékban. Sokkal jobb, több- +f°gJuka ^ems! féle árut bocsátunk a dolgo- ^Tto^SlcJ^T zók rendelkezésére, mint ko- ^ költségszint csokkenrábban. Ma már alig emlék- ugyanakkor el kell ismerszunk az 1950-53-as evek nünk - s ez a szép eredkonnyuipari termelésének mények értékét nagymértékuniformizáló jellegére. ben csökkenti —, hogy a „ munka termelékenységének Ma a pamutipar evenkent emelésében nem tudtuk elmintegy ezer a gyapjú- émi a párthatározatban ajánipar tobb műit ketezerszo- jott szintet Ezt csak részvn,,"1,"1/ ' ? -C.,poipar 600_ ben indokolhatjuk azzal* 800 fajta cipót mutat be a hogy aprózni kellett szériákereskedelemnek. kat ^ hogy fokozódott terIlyen széles választék persze T4*®?1*. munkaigényessége. nincs az üzletekben és nem A ^lő^őreendSs u°tS is tudnánk mind legyartani, % ^itb ü^ de az áruellátás valasztekos- mi gazdálkodási rendszer besaga teren vitathatatlanul vezetése után könnyebben onasi a haladás. A párt vettük a létszámkérdést, és irányelveiből következik, s a nem használtuk ki eléggé könnyűiparban dolgozó min- azokat a tartalékokat sem; den munkásnak, vállalati és amelyeket a tudományosan minisztériumi dolgozónak is megalapozott, tervszerűbb eltökélt szándéka, hogy az üzemszervezés nyújt. A jóéiért színvonalat továbbra is vőben igyekszünk a hiányostartjuk. ságokat megszüntetni és már 1960. évi terveink összeállíAnyagilag és fegyelmi úton fásánál ésszerűbben eljárni, is felelőssé tesszük azokat, . A jövő évre már olyan „, .. - - , tervjavaslatot dolgoztunk ki* akik mmosegrontassal, ameJly a gazdasá| bi2otteó^ vagy a valasztekok szűkí- által jóváhagyott szintet 400 tésével akarnák saját vái- millió forinttal meghaladja. Beruházási lehetőségeink 1960-ban magasabbak lesznek, mint 1959-ben voltak. Az összegek nagy részét új gépek beszerzésére, teljes, vagy részleges rekonstrukciók végrehajtó» sára fordítjuk. lalaluk termelését gazdaságosabbá tenni, egyéni nyereségrészesedésüket növeli. Azt az utat sem akarjuk járni többé, amit például 1952-ben jártunk, amikor úgyszólván minden harmadik embernek egyforma volt a lódenkabátja, mert csak.két- Befejezésül az ipar átharom fajtát gyártottunk, szervezésével kapcsolatos hatalmas sorozatokban. Ezt problémákkal, feladatokkal nem akarjuk, sőt vállalata- foglalkozott, ink továbbra is ezernyi új Ezután Armand Magnin* cikket adnak majd a kevés- a Svájci Munkapárt Politibé keresett, divatját múlt kai Bizottságának tagja üdáruk helyett. vözölte a kongresszust. Igen helyes a párt és a Eloy Torres, Venezuela kormány részéről az a több- Kommunista Pártja Politiször elhangzott figyelmezte- kai Bizottságának tagja szótés, amely szerint a második lallt fel ezután, tolmácsolva ötéves terv végrehajtását Pártja üdvözletét. A kövefcmár most elő kell készíteni, kező felszólaló van Turhaut s a tervet elsősorban az idei Lambertus, a Holland Komés a jövő évi feladatok jó munista Párt Központi Bivégrehajtásával kell meg- zottságának tagja átadta alapozni. pártja üdvözletét az MSZr A kongresszusi munkaver- MP VII. kongresszusának, seny lehetővé tette, hogy a Ezután Bruce Magnusson, könnyűiparban máris felül- a Kanadai Kommunista vizsgálhattunk néhány olyan Párt Politikai Bizottságának alacsony termelési előirány- tagja szólalt fel. zatot, amelyet saját ötéves Ezzel a csütörtök délutátervjavaslatunkba- eredeti- ni ülés véget ért.