Délmagyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

Vasárnap, 1959. november 1. 8 Megkezdődött a jövö évi kenyérgabona értékesítési szerződések kötése Ebben az esztendőben is engedélyezte a jövő évi ter­jól jártak azok a dolgozó mésű kenyérgabona értéke­parasztok, akik kenyérgabo- sítési szerződések kötését, na-értékesitési szerződést kö- amely még nagyobb előnyö­töttek a terményforgalmi ket biztosít a termelőknek, vállalattal. Minden falusi mint a "múlt évben. Ez azt ember tapasztalatból tudja, jelenti, hogy a kenyérgabo­hogy cséplés idején évről na után mázsánként 10 fo­évre viszonylag alacsonyak rint szerződéses felárat fi­az árak. Még Szegeden is zetnek átadáskor, ezenkívül olcsó volt a kenyérgabona 60 forint kamatmentes elő­— 210 forintért lehetett bú- leget is kap a szerződő, zát vásárolni —, jellehet az azonnal a szerződéskötés al­árak itt mindig elég maga- kaiméval, sak voltak. Ugyanakkor az Ezek szerint világos, hogy értékesítési szerződéssel le- érdemes a jövö évi termésű kötött kenyérgabonáért az kenyérgabonára már most egyénieknek 220, a termelő- megkötni az értékesítési szövetkezeteknek 240 forin- szerződést, mert a dolgozó tot fizetett mázsánként az parasztok ezáltal a legma­állam, plusz minőségi külön- gasabb áron biztosítják ter­bözetet. A múlt évben 473 menyeik elhelyezését. A vagon volt a szerződéssel szerződések megköthetők a lekötött kenyérgabona meny- terményforgalmi vállalat te­nytség. s jövőre úgy látszik, ^US-to^taSSZ" még nagyobb lesz az érdek­lődés. A jó felvásárlási árak következtében máris sokan teszik fel a kérdést, hogy a jövő évi termésű kenyérga­bonára lehet-e értékesítési szerződést kötni. Megérdek­lődtük a Csongrád megyei xermény forgalmi Vállalat­nál, hogy mi a helyzet ezen a téren. Közölték, hogy az Élelmezésügyi Minisztérium NAGYFORGALMU VOLT A PIAC EGYETEMI KÖNYVTÁR Igen nagyforgalmú volt a tegnapi piac. Legtöbb volt talán a Kölcsönzés: Hétfőn délután 2 felhozatal virágból. A virágtermelők és a kiskereskedők „fény- órától háromnegyed 6-jg. Kedd korukat élik'' s Igen szép hasznot tesznek zsebre. Az apróbb krt- —péntek 12 órától háromnegyed zantémok szálját 1.50—2 forintért adták, a tumér (nagy krizan- g.igj szombaton délelőtt lo órá­tém) szálja pedig 5 forint volt. A terménypiac igen drága volt. tói háromnegyed l-ig. Könyv­A morzsolt kukorica mázsájáért 240—260 forintot, az árpáért 300-at, olvasóterem: hétfőn 2 órától há­a csöves kukoricáért pedig 160—180 forintot kértek mázsánként, romnegyed 9-ig, kedd—szombat Legkeresettebb zöldségféle a burgonya volt. Aránylag — a keres- délelőtt 10 órától háromnegyed léthez képest — keveset hoztak fel e zöldségféleségból a terme- g-ig, vasarnap délelőtt 9 órá­lők. A rozsaburgonya kilóját 2.50-ért adták, az átlagár 2.20 forint, tói háromnegyed l-lg. Folyó­Egyéb zöldségár kilónként: sárgarépa 1,80, gyökér 3, vöröshagyma iratolvasóterem: hétfőn 2 órától 1.40, fokhagyma V. fejeskáposzta 6.80, kelkáposzta 2, paraj 4, kara- este 7 óráig, kedd—szombat 1 lábé 1.60, karfiol 3, zöldpaprika 4 forint volt. Baromfiárak: csirke órától este 7 óráig. Kutató szo­26, tyúk 20, pulyka 19, sovány kacsa 18, hizott kacsa 22, fiba 16, ha: hétfő—szombat reggel 8 hízott liba 22 forint. A tojás darabjáért 1.90—2 forintot kértek, órától este 6 óráig. Gyümölcsárak: alma 3, körte 3, szőlő 3.50, dió 13, birsalma 4 fo­rint kilónként FELHŐÁTVONULÁSOK -• FUTÓ ESŐKKEL Várható időjárás vasarnap estig: felhőátvonulások, né­hány helyen kisebb esővel. Mérsékelt traúl. A mélyeb­ben fekvő helyeken éjsza­kai es reggeli ködképződés. várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap 16—13 fok között. Távolabbi kilátások: csen­des, ködös Idö. — UJABB SZEGEDI termelő- — Ujabb műszerek a vizgaz­szövetkezetek kapcsolódtak be a dálkodás szolgálatában címmel paprikatermelésbe. Tavaly az előadást rendez a Magyar Hidro­újszegedl Rózsa Ferenc és a k'.giai Társaság szegedi csoport­Szabadság Termelőszövetkezetek Ja csütörtökön délután 5 órakor nem termeltek fűszerpaprikát. « MTESZ Széchenyi téri szék­házában. Fazekas Karoly, a Viz­Az iden 20, illetve 25 holdra kö- jigyj Tudományos Kutató Inté­töttek termelési szerződést. m Veti tettképes előadást tart Szégeden Szabó Dénes egye­temi tanár, az Erdőmérnöki Főiskola falparl-géptanl tan­székének vezetője. Beszámol lengyelországi tapasztalatcse­re útjáról. Az előadást a Falpari Tudományos Egyesü­let szegedi csoportja rendezi hétfőn délután 6 órakor az MTESZ Széchenyi téri he­lyiségében. A Délmagyarország zenei fejtörőjének nyertesei Lapunk október 24 és 25-1 Ennek megfelelően első számában zenei fejtörőt kö- dijat, 30 Supraphon hangle­zöltünk. A feltett négy kér- mezt Kenderes Pál, Szappa­dé8 helyes megfejtése a kö- nos utca 5/b szám alatti la­vetkező: kos nyert. 1. Erkel Ferenc, II- díjként 20—20 Supra­2. Dvofák phon hanglemezt nyert Mar­3. Háry Jánot, tinek György Cserepes sor 4. Smetana. 7/3 és Bakos Pálné, Szőreg, A pályázatra összesen 925 *ózsa utca 7 szám alatti la" megfejtés érkezett be. kosok. A négy kérdés közül a UI- következők pályázati feltételek szerint "yert,ek „SuPiapbon elegendő volt csak kettőt be- hanglemezt: Baila Arpadne küldeni. így akinek két he- «ép « 4), Bertók Ild kó Jó­BEMUTATÓ A BABS/INHAZBAN A Városi Bábszínház ma, va­sárnap délelőtt 11 órakor mu­tatja be új bábjátékát, a Tündér tbrinkót. A bábme­Sét fgnácz Rózsa ismert gyer­mekdarab-szerző írta egy szé­kely népmese alapján. Ezen a bemutatón a bábszínház történetében először alka 1­maznak vetített diszletet. Ezt az újdonságot számos egyéb technikai érdelteaség egészí­ti kl. MEGJAVITJAK A FOGADALMI TEMPLOM lyes megfejtése volt, az is kai u. 7), Bodó Károlyné részt vett a sorsolásban. A (Tudományegyetem Bolcse­sorsolást a szerkesztőség L Kar)' B°d°!a j/ze"a munkatársaiból alakított bi- f^ágy, u 6/b), Bórcsok _ ,,„. ... iriA—a- ti Istvanné (Szűcs u. 18/a), zottsag vegezte. Elószor ki- (Felszaba­sorsoltak húzással a 43 nyer- dulás p ^ Mflfcm György ar A pipázók világbajnokságát a dániai Albotgban ismét meg­rendezték. 72 részvevő sokáig fújta a füstöt anélkül, hogy a parázs kialudt volna. Az első helyre Jenő Sörenscn került, . , — „ia tiuAUIk az 119 perc 19 másodperces „ered- test> ma'd "0Z/1U* (Faragó U. 21), Csalogány es a második díj nyerteseit , .%., ,lHÍ,l,' ménnyel". J> OKT A SZEAC UTC-pálya: Gyufagyár— Igazságügyi, alapfokú, fél 9. ma az alábbi összeállítás- Szőregi út: Ifjú Gárda— ban játszik a Tatabánya el- Bútorgyár, alapfokú, 10 óra. len: Mészáros — Szabó, Szegedi csapa tok idegen­Portörő, Kürtösi — Dezsőfi, ben. A Vasutas Budapesten Zallár — Csabai, Polyvás, mérkőzik az UTTE-val. Az Hajós, Nemes, Nyári. Re- Építők Cegléden, a SZEAC ményik beteg, s ezért nem J| Gyulán játszik. A me­játszhat. Boros a hét végén gyei csapatok közül az UTC épült fel sérüléséből és még Hódmezővásárhelyen a rt. nincs edzésben,. Vasasai mérkőzik, a Kiste­* leki TE pedig szabadnapos. A mai mérkőzésre déli 12 óráig árusít elővételben je- Asztalitenisz gyeket a SZEAC sportiroda. A Szegedi Textiles 10 éves # fennállása alkalmából orszá­A mai sportműsor gos versenyt rendez. Har­minchat egyesület verseny­Labdarúgás zői indulnak. A férfiegyes I. SZEAG-pálya: SZEAC—Ta- osztályban 90, a II. osztály­tabánya, NB l-es labdarúgó ban 199 PeVez4s> anoie®yee mérkőzés, 2 óra (Fehérvári), ! osztályban 40, II. osztály­SZEAC-Tatabánya. NB l-es 8i° nev-ezesérkezettA ifjúsági mérkőzés! fél 1 (Tár- küzdelmeket a Rókusi Tor­kénv) Sz. Építők-—Mórává- nacsamokban és a Dugonics rosí kinizsi, ifjúsági. 9 óra utcai iskolában rendezik meg (Bacsói reggel 8 orai kezdettel. A 4 . döntőkre déltájban kerül sor Kinizsi-pálya: Moravarosi a tornacsarnokban. Kinizsi—Békéscsabai MAV­Bocskai, NB III, 10 óra (Mi- Vivas hélyi). Kinizsi—Helyiipar, Területi ifjúsági egyéni tartalék, negyed 9 (Herczeg). kardbajnokség a Vasutas­Dózsa-pálya: Sz. Dózsa— Pálya tornatermében, reggel SZVSE II, megyei, háromne- 9 órától, gyed 9 (Ungi), Sz. Sparta- Röplabda lTM^S~^UlŐVmrhU Sz' Textiles—Testnevelési n'J^TJ^V Q, ÍÍA^r dvíu Főiskola. NB Il-es női mér­Í^Tá^czif SZSfí gg} fi"** röplabda­óra (Barna). Paiya, iei f. Juta-pálya: Sz. Juta— Teke Szentesi Kinizsi, megyei. 10 Sz. Építők—Újpesti Dózsa, óra (Bandur), Juta—Szentes, NB l-es férfimérkőzés, Pos­iíjúsági, fél 9 (Csonka). Szabadság tér: Alsóvárosi ,r 0Eaf MÁV—Hódmezővásárhelyi Délteruleti serdülő birkó­Honvéd, megyei, 8 óra (Rácz zóverseny a Vasutas-palya J.). Alsóváros—Textiles, tar- tornatermében, 12 órátóL talék, fél 11 (Károlyi), Alsó- Kézilabda w^T-^T^'^^rel SZEAC—DebreCe nj Előre, MTE, ifjúsági, fél ,1 (Spit- NB „^ fér£imérkőzés ^ zer)- Építők-pályán, 12 óra. Szőreg: Szoregí Rákóczi— tás-pálya, 11 óra. Dorozsmai MFDOSZ, me­gyei, 2 óra (Jurka), Szőreg— Súlyemelés Dorozsma, ifjúsági, negyed 1 II., III. osztályú mínősitö­(Szeghalmi). verseny a Szegedi Spartacus Üllés: UUés—Dészk, Ha- rendezésében a Roosewelt zafias Népfront Kupa-mér- téri edzőteremben, 10 órai kőűéts, 2 óra. kezdettel őrs (Zrínyi Ilona úttörőcsa­pat, 2129. Mérel u. 3), Csapó Ferenc (Szt. László u. 22), Csizmadia Józsefné (Bécsi körút 38), Délalföldi Mező­gazdasági Kísérleti Intézet üzemgazdasági csoport (Al­sóklkötősor 5), Donga Mária (Szegedi Jutaárugyár), Eper­jessy György (Április 4 u. 25), Élelmiszeripari Techni­kum KISZ-szervezete (Marx tér 7), Éri Ida (Széchenyi tér 11), Faragó Ilona (Hu­nyadi tér 17), Gilicze József (Újszeged, Népkert sor 10), Haluska István (Füredi u. 2), Hegedűs Ferenc (Csuka u. 18), Kéri Margit (Újszeged, Thököly út 42), Kiss Antal­né (Újszeged, Kállai u. 8), Sári Lajosné (Tömörkény u. 5), Nagy Júlia (Deszki Sza­natórium), Ormos Tivadar (Április 4 útja 25), Priskin Sándor (Nemestakács u. 17), Puskás Jenő (Szegedi Tex­tilművek), dr. Sándor Éva (Dugonics tér 3), Schiller Ilona (Rábéi u. 1), Surányi Teréz (Szt. Mihály u. 9), Sülyl Mária és Gyenizsa Já­nos (Széchenyi tér 13), Szél István (Kistelek, Bercsényi u. 52), Szuknay Józsefné Klskundorozsma, Petőfi u. 30), Tapody Mihály (Klskun­dorozsma, Tolbuhin u. 36), dr. Téglás J. Béláné (Oszt­rovszky u. 18), Till Árpád (Üstökös u. 6), Töke Katalin (Hóbiár Basa u. 6), Undi Já­nos (ösz u. 47), Vitos Györgyné (József Attila sgt. 25), Vörös István (József At­tila sgt. 40), dr. Zápori De­zsőné (Kígyó u. 5.). A fenti nyereményeken kívül mind a 925 pályázó folyamatosan kap ezentúl lemezjegyzéket a Supraphon­tól. A nyeremények november 2-től vehetők át naponta délután 2—6-ig a Délma­gyarország szerkesztőségében (Sztálin sétány 10). zet főmérnöke előadásában a vizhozammeghatározáat szolgáló mederfelvételek és közvetlen vizfolyammérések újabb műsze­reiről ós módszereiről beszél majd előadásában. UJABB TANÁCSTAG­BESZÁMOLÓK Kedden és szerdán újabb ta­nácstag-beszámolókat tartanak ORGONÁJÁT Szegeden. Kedden délután :> óra­kor az MHS Petőfi Sándor su- A kormány pénzügyi támoga­gárúti helyiségében Bárdos Mik- tása lehetővé tette, hogy (elujlt­los, Nyerges Ferene. délután 6 sák a Fogadalmi templom orgo­órakor pociig a Madách utcai is- riáját. A felújítás 230 ezer fo­Kolában Meleg Istvánné, dr. Kiss rintba kerül, az összeg iőbb Istvánná és Forgó i ászlóné ta- mint háromnegyed részét adja az nárstagok számolnak be mun- állam. A munkákat a budapesti kájukról. Szerdán délután 5 óra- Hangszerkészítő Vállalat végzi kor a Kistiszá utcai óvodában és minű a 11 ezer orgonasipot Gyólai István, vigh István, Bo- megjavítják. Ez a felújítás le­dó Antalné, délután 6 órakor hetővé teszi, hogy a jövö évi pedig a Gázgyár kultúrterme- Szabadtéri Játékok keretében ben Kalmár Ferene, Sípos Jó- esetleg orgonahangversenyeket is zsef és Sánta Pál tanácstagok rendezzenek a Fogadalmi temp­tartanak beszámolót. lomban. KET ZONAZO NYÍLIK, igen népszerű lett Szegeden a Hun­gária Vállalat zónázója. Eddig ez ismeretlen volt Szegeden. Most a Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat újabb két zónázót létesít. A Tiszavirág átalakítási munkál most folynak. Előreláthatólag no­vember 15-én nyílik meg, mint zónázó. A Szegedi Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat fokozatosan meg akarja szüntetni az ital­boltokat, az úgynevezett talponállókat. Az egyik igen rosszhírű italboltjukat, a „Négy lám pást" is zónázóvá alakítják ál. Az el­képzelés szerint a Tiszavirág befejezése után Itt kezdik meg a munkát az építők. — Ittas állapotban közieke- 1 Figyelem! A KISZ városi bl­dett, életveszélyes sérülése- zottság tánc- és lüemtanfolya­ket szenvedett. Molnár Sán- mot Indít fiatalok részére. Kez­dor, Kistelek, Tanya 579. aete nov.mber 18-an. este b szám alatti lakos kerékpáron órakor az Ifjúsági Ház nagytér­ittas állapotban szabálytala- mében (SztáUn sétány 7. szám), nul közlekedett, elesett és Jelentkezni lehet reggel 9 őrá­súlyos séríiiédt szenvedett. A tó' du. 5 óráig. Telefon 20-92. félegyházi kórházba szállítót- x Hirdetmény. Szeged megyei ták. j0gú városi tanács végrehajtó x Szabás-varrás továbbképző bizottsága megalkotta a közterü­taníolyamot indít az Építők letfogialasról szóló tanácsrende­Míivelődésl Otthona november letet, mely 1959 október 31—no­második felében varrni és szab- vember 14. napja közötti Időben ni tudók, vagy tanfolyamot vég- megtekinthető közszemlére való zettek részére. A tanfolyam 2 tétel végett az mjv. tanács v. b. hónapos, heti kétezer két órás Építési és Közlekedési Osztá­lanításl idővel. Jelentkezéseket lyán, valamint I., II. es III. november 20-ig vesz tel a mü- kerületi tanács v. b. Epitesi és velődésl otthon igazgatósága. Közlekedési Csoportjánál a hiva­x Tánctanfolyam kezdődik no- tal<® fogadási idő alatt. V. b^ vember 3-án, kedden du. 6 óra- elnok­kor a KPVDSZ Művelődési Ott- x Gyermekek, figyelem! Ma honban (Tolbuhin sgt. 14.) Je- mesedélelött a Dugonics Mozi­lentkeznl lehet az lrodahelyi- ban. Bemutatásra kerül: Gyöngy­ségben és telefonon 29-32. virág Palkó, Ali baba és a 10 x A Meseszínház november r"bló. Színes dia mesefilm, azon­1-én, vasárnap délelőtt fél 11 kivU1 mozgó mesefilm, órakor a Kamaraszínházban x Bábelőadás a Juhász Gyula tartja évadnyitó előadását. Be- Művelődési Otthonban (Vörös­mutatásra kerül a Csipkerózsi- marty utca 5.) vasárnap de. 10 ka c. 3 felvonásos zenés me- órai kezdettel. Utána filmvetítés, sejátél^ Rendező: Káldor Je- Minden kispaítást szeretettel vá­nő, zenei vezető; Várudi Zol- ruAk. Belépés dijtülüii. hi1, eflőft.u fteá" * a legújabb társastánc * P L bemutalása és azonnali tanítása rász utca 13. te at elóadas a KpVDSZ Csm_ Biz KÖZp0nü napjan a helyszínen. Művelődési Otthonban (Tolbuhin x Felhívás a fotósokhoz. A sgt. 14.) november 1-én esíe 7 város életét, épületeit, műem- órakor az. össztáncon, mely 6— lékelt, Szabadtéri Játékokat áb- io óráig tart. rázoló fotokat gyűjtjük kiadvá­nyainkhoz. A megjelentetésre al- x Tudat, gondolkodás, szellem kalmasakai szerzői "jogdíjjal át- ®s '9ten címmé) előadás a vesszük. Kérjük Szeged város KPVDSZ Központi Művelődési fotósait, fotóikat a hivatalhoz Otthon Szabad Akadémiáján juttassák eL Idegenforgalmi Hi- (Tolbuhin sgt. 14.) november 4­vatal én. szerdán du. 6 órakor. Elő­x Kispajtások, figyelem! No- ^untt^BelepödiT 2 If'^ vember l-én, vasárnap délelőtt J tU6' Beltipoűíí 2 Ft­IC órakor mesedélelött a Postás x Tánctanfolyam kezdődik no­Kultúrotthonban. Bemutatásra vember 3-án, kedden du. 6 óra­kerül A dzsungel meséje, Első kor a KPVDSZ Művelődési Ott­nap „z óvodában, mozgó mese- honban (Tolbuhtn sgt. 14.) Je­tiim, utána tombola. (C6okit lenlkezni lehet az irodahelyiség­leliet verni).. ben és telefonon 29-32. Megkezdjük Solohov: Cmöert sors cimű novellájának közlését Mint arról hírt adtunk, a E ' kiemelkedő művészi al­moszkvai filmfesztivál nagy kolás bemutatásával egyide­aranydíjával tüntették ki az jűleg a KISZ, az MSZBT, •^Emberi sors* című szovjet a SZOT, a Művelődésügyi filmet, amelyet a világhírű Minisztérium és a Munka­szovjet író, Solohov azonos ügyi Minisztérium pályáza­cimű novellájából készítet- tot hirdet az ifjúság szá­tek. A filmet rövidesen mü- mára. sorra tűzik a megye film­színházai is. 1959 november 1, vasárnap mozik Szabadság: 4, 6 és 8 órakor: ­A külyon. Széleszvásznú. ma­gyar film. Korhatár nélkül aján­lott. November 4-ig. Vörös Csillag: Fél 4. fél 6 és fél 8 Orakor: Raketatámaszpont. — Színes angol film. Korhatár rielkűl ajánlott. November 4-ig. Matiné: Fél 11 órakor: Vízkereszt. Szovjet film. Korhalár nélkül ajánlott. eaklya: Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Alvajáró Bonifác. Fran­cia filmvígjáték. 10 éven alu­liaknak nem ajánlott. Ma utol- • játa. Hétfőtől: A»ch őrvezető kalandos lázadása. — Nyugat­német film. Csak 18 éven felü­li ltnekl November 4-ig. Matiné: Fél 11 órakor: Angyallal a be­gyekben. — Csehszlovák film. 19 éven alul nem ajánlott. Postás Mozi: 0 és 7 órakor: Kenyér, szerelem, fantázia. Olasz film. 14 even alul nem ajánlott. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon. Mihálytelek, 6 órakor: Ismerték egymást. NDK-fllm. li éven alul nem ajánlott. Dugonics Mozi: 3, 5 éx 7 óra­kor: -vtkelés Párizson. Francia film. Korhatár nélkül. Keddtől: Amiről az utca mesél. Szovjet fűm. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután 3 óra­kor: Nebáncsvlrág. IIL Diák­bérlet Ma, vasárnap este fél 8 óra­kor: Neoancsvirág. Bérletszünet. Kedd délután 3 órakor: Ne­báiusvirág. II. Diákbérlet. Kedd este fél 8 órakor: A kö­peny — Bajazzők. Juhász Gy.­bérlet. Szerda este 7 órakor: A zala­meai bíró. Bérletszünet. Csütörtök este 7 órakor: Álar­cosbál. xi. Operabérlet. Péntek este 7 órakor: Ünnepi díszelőadás a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. év­fordulója alkalmából. — Jegyek nem válthatók. Szombat este fél 8 órakor: Nebáncsvlrág. Bérletszünet. Vasárnap délután 3 órakor: A köpeny — Bajazzók. Labor­fal vy-beriet. Vasárnap este fél 8 órakor: Nebáncsvlrág. Bérletszünet. KAMARASZÍNHÁZ Ma vasárnap délután 3 óra­kor bérletszünetben és este 7 órakor I. Kamarabérlelben: A te­remtés koronája. Csütörtökön, szombaton este 7 órakor és vasárnap délután 3 órakor bérletszünetben: A te­remtés koronája. Vasárnap este 7 órakor, bér­letszünetben: Érdekházasság. — Bemutató előadás. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 9 órakor: Mátyás ki­rály lustája. Ludas Matyi-bérlet. Délélőtt 11 órakor: Toídl-bére letben és délután 3 órakor ber­letszünetben: Tündér Ibrinkó. MUZEUM Fehértó élővilága. Régészeti kiállítás. Szeged es a magyar irodalom 1848-től napjainkig. Tápéi gyékényszövéskiálb'tás, íRoosevelt tér). Nyitva hétfő ki­vételével mindennap délelőtt 18 órától este 18 óráig. KEPTAR Német-osztrák festészet • XIX. században, A magyar fet>­teszet 150 éve, Nagy-Balogh képzőművészeti kiállítás (Hor­váth M. utca 5.) Nyitva: hét­fő kivételével mindénnap dél­előtt 10 órától este 18 óráig. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Ok „ber 31-től november 7-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére inspekcíos dr. Komáromi János állami ál­latorvos. Lakása: Lengyel utca 5. Telefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a ni vő fél |rs„-i— „>ndoskodn1. Folyó hó 4.-én este a TISZA ÉTTEREMBEN „101 magyar nóta est" disznótoros vacsorával egybekötve. Muzsikál: a DANKÖ-ZENEKAR Lakatos Géza vezetésével. Sajnos a novellát könyv­ben megszerezni nemigen lehet, ezért szerkesztőségünk elhatározta, hogy folytatá­sokban megkezdi Solohov: Emberi sors című nagyszerű írásának közlését a lap no­vember 3-i, keddi számában. Előpe felhívjuk olvasóink, s különösen az ifjúság fi­gyelmét erre. DÉLMflGYARORSZflG a Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Siklós János Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35. 30-03, 40-80 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadja a Délmagyarország Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kalmár Jánosné Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00 . 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfize­tés! díj egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom