Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-16 / 217. szám
Vasárnap, 1959. szeptember 20. 6 Végleges labdarúgó válogatott keretek A héten tovább folytatódnak az előkészületek a szeptember 27-i magyar—szovjet mérkőzésekre, valamint az egyéb, soron következő nemzetközi erőpróbákra. Baróti Lajos szövetségi kapitány közölte a végleges kereteket, amelyekben már csak akkor lesz változás, ha esetleg valamelyik játékos megsérülne. Az A-keret tagjai: Grosics, Ilku, Mátrai. Sípos, Sárosi, Bundasák. Szojka. Bozsik. Kotász, Sándor, Göröcs, Tichy, Albert, Fenyvesi, Vasas. A szovjet válogatott elleni csapat már teljesen kialakult. Egyetlen vitás kérdés a jobbfedezet helye. Er:e Bozsik, Szojka és Bundzsák pályázik, pillanatnyilag egyforma eséllyel. A csapat öszszeállítása: Grosics — Mátrai, Sípos, Sárosá — ? Kotász — Sándor Göröcs, Tichy, Albert, Fenyvesi. Az A-válogatott csütörtökön délután Balassagyarmaton a helyi MÁV ellen játszik edzömérkőzést. Kialakult a B-válogatott, az utánpótlás és az ifjúsági válogatott kerete is, melyekbe négy SZEAC-játékos, Hajós, Nemes. Kürtösi és Reményik is bekerült. A B-válogatott szeptember 27-én Moszkvában a szov jet B-válogatott ellen lép pályára, majd pedig hr.roin mérkőzésből álló kínai vendégszereplésre utazik. A keret tagjai: Faragó, Török, Dudás. Várhidi, Hegyi, Nóvák, Nagy I., Borsányi, Solymosi, Keglovich. Kuharszki, Hajó6. Rákosi, Bodor, Pál (Csepel), Nemes, Taliga. A szeptember 23-én Liverpoolban az angol utánpótlásválogatottal játszó csapat kerete a következő: Szentmihályi, Landi, Wemer, Orbán, Nóvák, Jeszenszky, Solymosi, Nemes, Keglovich, Kuharszki. Monostori II., Rákosi. Pál. Tóth (Szombathely) és Matesz. A liverpooli csapat néhány tagja a mérkőzés után repülővel utazik majd Moszkvába, a B-válogatott mérkőzésére. Az ifjúsági válogatott keret — amely az október 11-i belgrádi jugoszlávok elleni mérkőzésre készül — a következő: Száger, Hágelmann, Muzslai (Ferencváros), Kékesi, Mészöly, Farkas. Ihász (Vasas), Menczel, Krajcsi (SBTC), Künsztler (Bp. Előre), Kovács (Diósgyőr). Török (Szekszárdi Petőfi), Nagy B. (BVSC), Kürtösi, Reményik (SZEAC), Rábai (Debreceni Kinizsi), Galambos (Bp. Honvéd), Káposzta (Újpesti Dózsa). Labdarúgó-csapataink edzőmérkőzései Vasárnap Salgótarjánban lesz bajnoki mérkőzése a SZEAC-nak és ennek előkészületeként ma, szerdán a Szegedi Építőkkel játszik edzömérkőzést az NB l-es csapat a felsőtiszaparti pályán, 4 órai kezdettel. A Szegedi VSE vasárnap Szegeden mérkőzik a Nagybátonyi Bányásszal. A vasutasok ma délután a dorozsmai csapattal tréningeznek az SZVSE-pályán. A Spartacus-Vasas ls ma játszik edzőmérkőzést a SZAK-kal a Hunyadi téri A Mfc'dYEI KEZILABDABAJNOKSAG ÁLLÁSA sportpályán, 4 órai kezdettel. A Móravárosi Kinizsi a héten nem tart edzömérkőzést. A szeptember 27-én Hódmezővásárhelyen sorrakerülő Csongrád megye—Békés megye válogatott ifjúsági és felnőtt mérkőzésre készülő megyei válogatottjaink is edzőmérkőzéseket játszanak a hében. A .felnőttek holnap, csütörtökön a SZEAC Il.-vel játszanak a SZEAC-pályán és az ifjúságiak edzése is holnap lesz a Szegedi Postással a Vasutas-pályán. Száz résztvevő a kajakbajnokságon Most rendezték meg a Csongrád megyei KajakKenu Szövetség Tisza-bajnokságát,, mely az idény utolsó előtti versenye volt. A jól sikerült versenyen mintegy száz helybeli kajakozó vett részt. A bajnoki számok győztesei: Férfiak. Ifjúsági kettős, 5000 m: 1. Kellenberger, Papp (SZTC). Ifjúsági egyes, 5000 m: 1. Fábián (SZTC). Egyes. 10 000 m: 1. Pusztai (SZTC). Kettős, 10 000 m: 1. Oravecz, Molnár (SZTC). 4x500 m-es váltó: 1. SZTC (Molnár, Hajdú, Pusztai, Dobó). Ifjúsági négyes, 500 m: 1. Szegedi MHS (Balázs, Nagypál. Karai, Csányi). Négyes, 1000 m: 1. SZTC (Molnár, Pusztai, Dobó, Oravecz). Ifjúsági. 4x500 m-es váltó: 1. MHS (Varga, Balázs, Karai, Csányi). Egyes. 1000 m: í. Hajdú (SZTC). Ifjúsági egyes, 500 m: 1. Fábián (SZTC). Ifjúsági kettős, 500 m: 1. Balázs, Nagypál (MHS). Kettős, 500 m: 1. Pusztai, Dobó (SZTC). Egyes, 50o m: 1. Dobó (SZTC). Kettős, 1000 m: 1. Oravecz, Molnár (SZTC). Nők. Ifjúsági egyes, 2000 m: 1. Csernus (MHS). Ifjúsági kettős, 500 m: 1. Csernus, Bálint (MHS). Egyes, 500 m: 1. Kandó (SZEAC). Ifjúsági egyes, 500 m: 1. Bálint (MHS). A kiegészítő portyakajakversenyszámokban a leányoknál Jávor Katalin (MHS). a fiúknál Dani (SZEAC). Balogh (MHS) és Árpádfalvi (SZTC) két-két első helyet szerzett. A fiúk közül Szabó, Tápai, Flórián (MHS), Beleznai, Kovács (SZEAC) és Csóti (SZTC) egy-egy versenyt nyert. A pontversenyt az MHS nyerte 272 ponttal, 2. SZTC 215, 3. SZEAC 110 ponttal. VV^t/^tUfrt.. # ERŐS ÉJSZAKAI LEHULES Várható Időjárás szerda estig: felhősebb idö, északon és nyugaton néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt déli, délnyugati szél. Erős éjszakai lehűlés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20—23 fok között. Távolabbi kilátások: az éjszakai lehűlés erősödik. 1359 szeptember 16, szerda MOZIK Szabadság: 4, 6 és 8 órakor: Aranyszimfónia. — Színes osztrák film, széles változatban. — Korhatár nélkül ajánlott. Ma utoljára. (A 4 órai előadásra a sima jegyek érvényesek.) — Csütörtöktől: Kenyér, szerelem, fantázia, féltékenység. II. rész. Olasz film. 14 éves kortól ajánlott. Szeptember 23-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: A dzsungel könyve. Színes angol film. Korhatár nélkül ajánlott. Ma utoljára. Csütörtöktől: Szent Péter esernyője. Színes magyar—csehszlovák film. Korhatár nélkül ajánlott. Szeptember 20-ig. Fáklya: fél 4, fél 6 és fél B-kor: Kenyér, szerelem, fantázia. I. rész. Olasz film. 14 éves kortól ajánlott. Ma utoljára. Csütörtöktől: Mi ketten egyedül. — olasz filmvígjáték. 10 éves kortól ajánlott. Szeptember 23-lg. A Fáklya Mozi a nagy érdeklődésre való tekintettel szerdán három előadást tart: fél 4, fél 6 és fél 8 órai kezdettel. Postás Mozi: 6 és 8 órakor: Kék nyíl. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Dugonics Mozi: 6 és 8 órakor: Kémek a Tiszánál. Szovjet film. Korhatár nélkül. — Megyei tüzoltóversenyt rendez szeptember 20-án a Csongrád megyei Tüzrendészeti Parancsnokság Székkutas termelőszövetkezeti község sportpályáján délelőtt 9 órai kezdettel. A tűzoltóversenyen a járási versenyeken első helyezést elért községi önkéntes tűzoltótestületek, mezőgazdasági szocialista szektorok és üzemek önkéntes tűzoltói vesznek részt. A versenyszámokban az állami tűzoltóság bemutató gyakorlatai. tornagyakorlatok, horoglétragyakorlatok, önmentés, mások mentése, tárgymentés, ugróponyva- és men tő tömlógy a korlatok kétemeletes mászóházon, valamint tűzoltási bemutatók szerepelnek. FARUKNAK NAGY JÖVŐJE VAN Faruk ex-király joggal reménykedhetlk, hogy zilált pénzügyi helyzetét majd csak sikerül rendbehoznia: tucatszámra kapja a különböző alkalmazási ajánlatokat, köztük egy milánói variete színházét. A tekintélyes színházi Intézmény felajánlja Faruknak egy strip tease szám „művészeti vezetését". x Szabás-varrás tanfolyam indul a KPVDSZ Csongrád megyei Bizottság Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14. Telefon: 29-32.) Ugyanott lehet jelentkezni. — Az őszi szállításokkal kapcsolatban értekezletet tart a Szeged-Rókus-pályaudvar főnöksége 17-én, csütörtökön 10 órai kezdettel, melyre meghívó azoknak a vállalatoknak képviselőit is, akik a rókusi állomás területén végeztetik a rakodást. — Tesfiépség veszélyeztetésének bűntette miatt kerül rövidesen a bíróság elé ördög D. Ferenc, Mihálytelek, Felszabadulás utca 46. szám alatti lakos, ördög ez év júniusában kétfogatú lovaskocsljával kévés gabonát szállított Mihálytelekre, az ötös számú országos főútvonalon. Előtte ugyancsak kévés gabonát szállító lovaskocsi haladt, s ezt Papp Imre hajtotta, ördög D. Ferenc oly közelről hajtotta végre az előzést, hogy a mellette haladó kocsi felborult s hajtója az árokba esett, ördög, noha észre vette a balesetet, tovább hajtott. Tettéért a bíróság felelősségre vonja. MIT TUDUNK A VILÁGMINDENSÉGRŐL? Mit tudunk a világmindenségről címmel dr. Kunfalvi András középiskolai tanár tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Otthonban folyó hó 16-án, szerdán este 7 órai kezdettel. Belépődíj 2.— Ft. Minden érdeklődőt szívesen látunk. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyárt szünet. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. CZEMEGESZSEGUGYI HONAPOT SZERVEZ A TEXTILIPARI DOLGOZOK SZAKSZERVEZETE Az idén hetedik alkalommal rendez üzemegészségügyi hónapot a Textilipari Dolgozók Szakszervezete, hogy a társadalmi erőket mozgósítsa az állam egészségügyi célkitűzéseinek megvalósítására. 1953-ban tartottak első ízben egészségügyi hónapot az ország textilüzemeiben. Most Csongrád megyében Ismét folynak az előkészületek. A nagyobb üzemekben, ahol üzemorvosok is vannak, több előadást tartanak. Gondolnak a kisebb tállalatokra is, ahol ugyancsak szerveznek tisztasági és munkavédelmi hónapokat. A Szakszervezet országos Központja is segít az üzemegészségügyl hónap előkészítésében. Ma délelőtt egészségügyi ankétot tart Szegeden a KPVDSZ kultúrotthonában. Az ankéton részt vesznek az üzemek munkásellátási, munkavédelmi felügyelői, a vöröskeresztes aktívák, üzemorvosok és sokan mások. Az ankét után több tudományos ismeretterjesztő filmet vetítenek. A többi között „Amiről beszélni kell" címmel a terhességmegszakítás problémáiról, „Szülők vigyázzatok" címmel pedig a gyermekparalizis kérdéseiről. A többi kisfilmek foglalkoznak a TBC elleni védekezéssel, az idegességet okokkal és azok elhárításával, s a reumatikus betegségekkel. Az előkészítő után az üzemekben is hasonló módon szervezik meg az előadásokat, amelyeket filmvetítés követ majd. Városnéző autóbusz körséták a MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSRÓL 42 kn útvonalon 3 óra. Budapest legszebb részein, szakképzett vezetővel Ha a kiállításra jön, ne mulassza el megtekinteni a főváros nevezetességeit. A járatok naponta fél 2 és 4 órakor indulnak. Jegyek: a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal és az IBUSZ kiállítási kirendeltségeméi és városi irodáiban kaphatók. Felnőtteknek 20,— Ft, gyermekeknek 10,— Ft. Férfiak 1. Makói VSE 15 306:155 28 2. Szegedi Ep. 15 264:245 2Í 8. Szegedi VSE 15 252:199 22 4. SZEAC II 13 194:164 17 5. Szegedi Spart. 16 210:215 16 6. Hmv. Textiles 14 199:216 15 7. Hmv. Hunyadi 14 160:171 13 8. Kiskunfélegyh. 16 219:247 13 9. MAV-HMTF 11 89: 97 11 10. Szegedi Föisk. U 122:152 8 11. Kiskunhalas 22 157:241 4 12. Sz. Kossuth 15 130:212 3 Nők 1. szegedi Kinizsi 12 10.7: 12 24 2. Hmv. Spart. 12 84: 18 19 3. Szegedi Textil 12 36: 14 19 4. Hmv. Textiles 13 35: 15 16 5. Makói VSE II 16 34 : 30 9 6. Kiskunhalas 16 36: 67 9 7. Mindszent 13 7: 53 9 8. Sz. Bőrösök 13 15: 49 8 9. Ifjú Gárda 13 19:110 6 A kiskunhalasi férfi és női csapat visszalépett a bajnokságtól. Lapzártakor érkezett: MTK—FIORENTINA 1:1 (0:0) Kedden este, villanyfény mellett került sor a mérkőtosre a Népstadionban. Az olasz csapat vezető gólját Molnár hálóba talált lövése egyenlítette ki. A magyar csapat fölényben játszott, de nem boldogult a jól védekező és a löbb alkalommal veszélyesen támadó olaszokkal szemben. Az eredmény igazságos. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj és nevelőapa, HEITER BENEul K f. ho 15-én elhunyt. Temetése f. hó 17-én du. 14.30kor lesz a Gyevi-lemető ravatalozójából. Gyászolták felesége, nevelt fia és családja Jövőre Szegeden is lesz súlyfürdő Készülnek a fürdő átalakítási tervei — Uj helyet kap a reumatológia Lapunkban már korábban igen részletesen foglalkoztunk a népbetegségként fellépő reumás megbetegedéssel. Szegeden is több ezer ember szenved e betegségben. Kezelésére eddig Szegeden nem volt mód. A betegek Hévíz, Budapest gyógyfürdőiben találtak enyhülést. Ezeket azonban kevés ember vehette igénybe, éppen a betegség magas számú előfordulása miatt. A városi tanács régóta keres megoldást a gyógyításra. A rendelőintézet néhány órás reumatológiai szakrendelése ugyanis csak megállapította a tényt, de hatásos gyógykezelést nem tudott biztosítani. A tanács végrehajtó bizottsága szakvélemények meghallgatása után úgy döntött. hogy a Fürdő Vállalat gyógyfürdő jellegét kihasználják és erre a községfejlesztési alapból százezer forintot biztosított. A fürdő átalakítási terveit most készítik. Az elgondolások szerint a férfi és a nőj oldalon egy-egy medencét kimélyítenek, hogv ez megfelelő legyen súlyfürdőzésre. Itt a reumás és a hátgerincsérves betegeket kezelik majd. A reumás betegeken kívül a légzőszervi megbetegedéseket is korszerűen kezelhetik itt, hiszen az adottságok kitűnőek. A Fürdő Vállalatnak van szénsavas víz előállítására alkalmas keverőkészüléke. Ez ugyan elhasznált, s igen rossz állapotban van, ezért feltétlen szükséges felújítása, vagy új keverokészülék beszerzése. Igen alkalmas a fürdő gyógyvize hurutos megbetegedések kezelésére, gyógyítására. Megfelelő berendezés alkalmazásával régen jelentkező hiánvt pótolnak maid. Lehetőség nyílik ivókúrák bevezetésére is az átalakított fürdőben. Hurutos megbetegedéseknél (légcső, gyomor, vese stb.) igen hatásos gyógytényező lehet. Mint korábban már írtuk, a Fürdő Vállalat most készítteti el az átalakítási munkák terveit. Az orvosi készülékeket és felszereléseket is megrendelték, ennek egy része már megérkezett, de a gyógyfürdő átalakulásához szükséges valamennyi műszer megérkezik decemberben. A gyógyfürdő 1960-ban nyílik meg. Régi, nagy probléma megoldását jelenti a fürdő gyógyfürdővé való átalakítása. A reumatológia nem tudott szakszerűen, megfelelően foglalkozni valamennyi beteggel. Most új orvos beállításával- lényegesen több beteget tudnak szakszerűen ellátni. A tervek, az elgondolások szerint a rendelőintézetből a reumatológia átköltözik a Fürdő Vállalathoz. Az új gyógyfürdő felállításával sajnos még mindig nem tudják Szeged és a környék igényeit kielégíteni. Feltétlen szükséges fekvőbeteg intézmény létesítése is. Ez az elképzelés jól illik a tanács tervébe, miszerint Szegedet fürdővárossá kell átalakítani, hiszen erre minden adottsága megvan. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Szeptember 12-től 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére inspekciós dr. Domonkos Gábor íőállatorvos. Lakása: Honvéd tér 5., I. emelet 23. (volt Dózsa-laktanya). Telefon: 38-51. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. x Diákok részére össztánc szeptember 20-tól minden vasárnap du. fél 5 órától Zászló u. 2. sz. alatt (Városi Balettiskola). Diákigazolvány felmutatása kötelező. Kitűnő zene, táncbemutatók, táncversenyek minden második vasárnap. NÉMET VENDÉG AZ ÚJSZEGEDI KENDERGYARROL Az osztrák—szovjet baráti társaság grázi titkára, Kari Tösch nemrégiben Szegeden Járt és meglátogatta az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalatot, ahol megtekintve a gyárat, barátságot kötött a dolgozókkal. Hazatérte után interjút adott élményeiről a Steyer-terület lapja, az Igazság számára. Kari Tösch a napokban levelet írt az újszegedi gyár kollektívájának. Elmondja, hogy az üzem eredményeiről szóló beszámolót a német dolgozók figyelemmel hallgatták, mert nagy érdeklődés nyilatkozik meg Magyarország Iránt. Levelének végén köszönetet mond a szivélyes vendéglátásért és üdvözletét küldi ismerőseinek. Áramszünet! A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy folyó hó 17-én, csütörtökön 6 J»-tól 17 h-ig Kiskundorozsma, Domaszék, Mórahalam, Zsombó, Üllés, Bordány és Forráskút községekben, valamint folyó hó 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken 6 h-tól 17 h-ig Mihálytelek, Röszke, Gyálarét, Ásotthalom, Zákányszék, Rúzsa, Öttömös és Pusztamérges községekben a nagyfeszültségű hálózaton végzett munkák miatt szünetel az áramssolgál tatás. A Szovjetunió kezdettől fogva hatalmas mértékben segítette a magyar mezőgazdaság, mindenekelőtt a termelőszövetkezetek fejlődését. Már 1950-ben megérkeztek Csongrád megyébe is az első szovjet kombájnok, majd tömegesen követték őket a különböző típusú lánctalpas és könnyű traktorok. A legelső Magyarországra érkezett gabonakombájn is úgy dolgozott már, hogy a nyomában vizsgálódó, gyanakvó, hitetlenkedő egyénileg dolgozó parasztok keresve sem találtak hibát benne. Azóta eltelt 8—9 esztendő és a szovjet kombájnok még tökéletesebb kivitelben készülnek. A budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállításon látható ilyen új típusú szovjet aratócséplőgép, amelynek igen sok nézője akadt x A November 7 Művelődési Otthon Zászló u. 2. sz. alatti helyiségében társastánc-tanfolyamot Indít kezdőknek és haladóknak. külön a diákok és külön a felnőttek részére. A tanfolyam vezetője: Tlszayné Szabó Stefi. Beiratkozás és bővebb felvilágosítás Zászló u. 2. szám alatt, naponta du. 4—8 óráig. x Kezdő és haladó német, orosz, angol és francia nyelvtanfolyam indul a KPVDSZ Csongrád megyei Bizottság Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14. Telefon: 29-32.) október 6-án. Ugyanott lehet jelentkezni. x Emésztőszervi megbetegedések. Különös tekintettel a megváltozott gyomorsav-viszonyokra és a gyomorfekély-betegségre címmel dr. Gottwald László belgyógyász-főorvos tart, előadást szeptember 16-án, pénteken du. 6 órakór a Postás Művelődési Otthonban. Jegyek a Postaigazgatóság portáján és a helyszínen válthatók 2.*= Ft-os árban. DtLMM0W0RSZÍ6 a Magyar szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának lapja Megjelenik nétfő kivételévei mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon 35-35. 30-03. 40-80 Éjszakát telefon: 35-06 és 34-36 Kiadja a Délmagyarország Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Kalmár Jánosné Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. Igazgató: Vincze György A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési dl; egy hónapra 1) Ft. Előfizethető oármely postahivatalnál 4a kézbesítőnél;