Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-27 / 227. szám

5 Vasárnap, 1959. ssept. FT. Ami még hozzájön a fizetéshez «— Hogyan éltek, hol dolgoztok, mennyit kerestek? «— e szokásos kérdéseket tettem fel rég nem látott ismerőseimnek a vasútállomáson egy hónappal ezelőtt, amikor a szegedi gyermekek Tóalmásra, Budapestre és a Balatonra Indultak nyaralni. — Nyolcadik éve, hogy beköltöztünk a faluról, mindketten üzemben dolgozunk. Férjem villanyszerelő, én a Textilmúvekben dolgozom — felelt a fiatalasszony. — A keresettel általában elégedettek vagyunk, ő 1500, én 1200 forint körül keresek. No meg ami még hozzájön. — Prémium, jutalom ? — Az is, meg az ilyen, mint a lányunk nyaralása.. Róluk írsz? Érdemes, jó dolog ez. Megkapó, szép példája a munkabéren, a borítékon kívüli juttatások értékelésének — könyveltem el magamban az esetet — s elraktároztam emlékezetemben. Most mégsem fonónő ismerősömet- kerestem a Textilművekben. Munkatársaitól akartam megtudni. hogyan vélekednek a közvetett juttatásokról. Találomra beszélgettem néhány munkással. Az első Majlát Mihály segédmúvezető volt. Amikor feltettem a kérdést, mit gondol, mennyit kap általában a ©ár e© munkása, s konkréten ő maga borítékon kívüli juttatásként, számolni kezdett, összeadott, szorzott, osztott, s már mondta is a végösszeget. Olyan 30—40 forint havonként. — Ez nem sok — tettem hozzá. Ö helyeselt, mert mint mondta, üdülni nem jár, ©erekét nem hozza a napközibe, az ebédtérítést nem veszi igénvbe, onranhazulról, "tarisznyából* étkezik a ©árban, a Tisza-parti strandházat nem veszi igényfte, vasárnap szívesebben bajlódik motorkerékpárjával. No de nézzük meg közelebbről ezt a kevé6 közvetett juttatást. — Mennyi a fizetése? — Ezerné©száz az alap, ehhez jön az ebédpénz, mert én nem hagyhatom itt a gépeket e© percre sem. Summa-summárom, 1600 forint körül keresek. Ez van a borítékban. — Szóval a fizetett ebédidőt munkabérnek veszi. Ám le©en. Prémiumot kapott-e? — Átlagosan 130 forint jut havonként. E©szer több, másszor kevesebb. — Tehát akad e© kis "terven felüli*, borítékon kívüli öröm is a házban. Az üzem, mivel e©es munkakörökben a ruha na©obb Több millió forintot kapnak „borítékon kívül5 a Textilmüvek dolgozói elhasználódásnak van kitéve, pótlást nyújt a dolgozóknak. Kap-e ilyen ruhát, Majlát: elvtárs? — Természetesen, kétévenként egy kétrészes ruhát és e© melles-nadrágot. Sportolni nem szokott, de a könyvtárat igénybe veszi évente 12—14 könyv erejéig. A diavetítőt is .szívesen kölcsönzi, ho© örömet szerezzen gyermekének. Még a szomszéd családok ©érmékéi is odasereglenek "mozit* nézni. Szóval ő is kap abból a tízezerből, amit a vállalat kulturális célokra fordít évente. Üdülni legutóbb legénykorában volt, 1953ban. Az ilyen irányú juttatást nem számolja. Én azonban a fizetéses szabadságot igen. Mert 16 nap szabadság jár neki, ezért felje©ezhetjük, ez 800—850 forintot jelent évente. No és az éjszakai pótlék minden harmadik hét szombatján, amikor nem dolgoznak, de a fizetés jár! — Igénybe szokta-e venni az üzemi szakorvosi ellátást? — Igen, ez na©on hálás dolog, mert nem kell meszszire mennünk az SZTK-ba. Tehát részesedik abból a tízezer forintból is, amit az üzem a szakorvosoknak juttat évente, ho© az SZTK által meghatározott időn túl is foglalkozzanak az üzem; betegekkel. A rendelő ós egyéb egészségű©; berendezésekre fordított felújítási és egyéb költségeket nem is számítom. — De ha már az SZTKnál tartunk, véleménye szerint mennyit fizet maga után a vállalat biztosítási díjat — kérdeztem Majlát elvtárstól. Gondolkodott, majd kijelentette, ho© nem tudja. A jelenlévő szakszervezeti vezetők segítették ki, s elmondották, ho© keresetének 10 százalékát, tehát havonta minte© 150—160 forintot. Ezért kap táppénzt, kórházi ápolást. ©ó©kezelést, ha beteg és nem dolgozhat A lánccsévélőben Mészáros Ferencné szakszervezeti bizalmit kérdeztem meg. Neki u©an előre elmondottam, amit a vállalatvezetőtől, s a szakszervezet helyi vezetőiétől hallottam, ho© e© májusban készített kimutatás szerint a Textilművekben egy hónapra a közvetett munkabéren kívüli juttatásokból egy munkásra 210 forint jut. — Azt hiszem, megfelel ez a valóságnak — mondotta — ha akarja, könnyen ki is számolhatjuk az én példámon. De talán elég, ha csak a juttatás tényeit említem. — S már sorolta is. — Természetbeni juttatásként 250 forintért kapunk 1000 forintos vásárlási utalványt. Ez 750 forint tiszta pénz. A fizetett szabadság havi fizetésemnék több mint fele, 6—700 forint. Szombat esti térítés — amiért nem dolgozom meg — havonta e©szer, de van amikor két •esetben. Egyszeri alkalom 54 forint. Fizetett ebédidő 56 forint e© hónapban, ebédtérítés a vállalat részéről 4 forint naponta, de ezt csak akkor veszem igénybe, ha délelőttös va©ok. Kislányom üdültetésének hozzájárulása, mint aho© azt megérdeklődtem, a vállalat részéről 450 forint. (Azt nem számolta, amit a szakszervezet ad hozzá.) — A vállalati strand, az SZTK-díj, ajándékok, jutalmak, a könyvtár, az üzemi mozi, s a többiek, nem tudom, soroljam-e még? — Azt hiszem, nem szükséges. — Ezután Székács Józsefnének adtam fel a kérdést, ő művezetője segítségével számolta ki a juttatást. Szerintük 50—60 forintra rúg ez az összeg havonta. De amikor sorra veszsziik a már fentebb említett tényeket, a művezető is hamar hozzáfűzi: ja, ezt nem számoltuk. A megkérdezettek végül mind elismerték, ho© arra nem is mertek gondolni, ho© ennyit • kapnak munkabéren felüli juttatásként. A Textilművek vezetőinek számítása szerint a ©ári dolgozók évente 2 millió 652 ezer forintot kapnak ilyenformán, ami egy munkásra e© hónapra 210 forintot tesz ki. Most utólag hadd te©ek még hozzá valamit a vállalati számításhoz. Ügy vélem, a kérdezettek ezeket kifelejtették. A kulturális és sportcélokra fizetett összeget, a családi pótlékként kifizetett pénzt, az SZTK-díja't, ami az üzemi méretekben havonta közel 100 ezer forint, a szombat éjszakai fizetést, a segélyeket, a fizetett ebédidőt, a fizetett ünnepeket. A konkrét számadatokat u©an nem ismerem, de ű© hiszem, könnyen kiszámíthatják. Áldozzanak rá e© kis időt, s a sok szép faliújság, tábla, hirdetmény és fényképes öszszeállítások közé az üzem folyosójának falára helyezzenek el e© ilyen kimutatást is. Pótolják azt, ami a korábbi számadásból, s ebből a riportból is hiányzik. Hadd ismerjék meg minél többen a Szegedi Textilművekben azt az összeget — s ez nem 210 forint lesz, hanem ennek duplája is —, amit oly természetesnek vesznek a munkások és ú© mondják, ho© ami a havi fizetéshez még hozzájön. (n-p) Idén is megszervezi a I1T és a KPVDSZ a népszerű szabadakadémiát A múlt esztendőben igen népszerűvé vált a TIT és a KPVDSZ közös rendezésében szervezett szabadakadémia. Egyes' tagozatai — mint például az irodalmi tagozat — rendkívül látogatottak voltak, de az általános érdeklődés is kielégítőnek bizonyult.. Éppen e sikerre építve határozta el a két rendező testület, ho© ezt a népszerű ismeretterjesztési, illetve művelődési alkalmat idén is fenntartja és tovább fejleszti. Az októberben induló szabadakadémián né© tagozatot .szerveznek, még pedig irodalmi, közgazdasági, filozófiai és biológiai előadások formájában. E©ik-e©ik 6, illetve 4 előadást foglal majd magában. Az irodalmi sorozat keretében első ízben a magyar drámával ismerkedhetnek majd a hallgatók, majd más nemzetek drámairodalmával. Fővárosi és szegedi művészek keltik életre a Bánk bán és a Csongor és Tünde legszebb jeleneteit. Ezt követi a Schiller-drámaest, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, az Ármány és szerelem, illetőleg a Stuart Mária részleteivel. Az orosz és szovjet dráma estjének programjában Gorkij Kispolgárok és Visnyevszkij Optimista tragédia című drámája mellett Csehov e©ik híres monológja szerepel. A sorozatot modern egyfelvonásosokkal zárják, melynek keretében a mai demokratikus országok és a nyugati haladó irodalom szerzői jutnak szóhoz. A közgazdasági előadássorozat a kereskedelmi és pénzű©i dolgozók szakmai műveltségét hivatott szolgálni, a filozófiai és biológiai sorozat pedig az általános műveltség bővítésére, fejlesztésére ad rendkívül kedvező alkalmat, hiszen a legújabb tudományos kutatások eredményeivel ismerteti majd meg az érdeklődőket. Az előadások megtartására minden esetben a szakma, illetve a tudományág neves művelőit kérik féL Vissza akarok menni... EMLEK dig, amikor senki nem látott, mindig meglátogattam. Élelmet vittem neki és e©'re tovább maradtam nála. Beleszerettem, bolondul, szinte eszeveszetten. Ha jött az est és elpihent a ház, mindig siettem hozzá és nem teltünk el egymás csókjaival hajnalig. És ha halvány bíborral megrepedt az ég, az én katonám •mindig csendes dallal búcsúztatott. Azzal, amit az előbb dúdoltam. Csak a szövegét nem tudtam megtanulni soha, mert nem a mi nyelvünkön énekelte. — Milyen nóta ez? — kérdezgettem tőle többször is. — Forradalmi nóta. Rólunk, szegényemberekről szól. Orosz katonáktól tanultam — válaszolta mindig. — Akkor igaz dal lehet, hiszen a szegények nqtába szokták fonni bánatukat és vá©aikat — mondtam neki és ő bólogatott és dúdolt tovább. T

itkon lopott boldogságunk azonban nem tartott soká. Pár napra megjöttek a fehérek és szaglászni kezdtek a tanya körül. Az én katonám nem várta meg, ho© rajtaüssenek és e© holdtalan éjszaka az ölébe vett, eldúdolta a dalt, hosszan megcsókolt és nekivágott az útnak. Azóta se tudom, hogy eljutott-e a hegyek közé, ahová annyira vágyott. A nótáját fizonban nem felejtettem el. Látod, még ma is dúdolom. Mint értelembe a tudás, ú© ivódott emlékezetembe a történet. S lelkembe az ismeretlen melódia. Arra azonban gondolni sem mertem, ho© egyszer még ez az emlék felevenedik és mástól is hallom e dalt. Pedig í© történt. Idős harcosok, öreg veteránok asztalánál ültem nemrégen és amikor a barázdált arcokra már rózsát festett a bor heve, énekelni kezdtek. Régi, nagyon régi forradalmi nótákat, tovatűnt időkről, porladó hősökről. Hallgattam őket, s egyszerre megremegtem. Mint vízbe hulló kő nyomán a csobbanás, új nóta szárnyalt fel. A bennem szunnyadó melódiák, az Eszti nénitől tanult dallamok szálltak az öreg harcosok ajkáról. És ketten nemcsak dúdolták, hanem énekelték is a szöveget. Leszünk mi boldogok még egyszer, Ha miénk lesz majd a föld, a ©ár a rét És fölöttünk vörös zászlót fúj majd csatto©a a szél. — Honnan ismeri ezt a dalt? Kitől tanulta a szövegét — fordultam szinte lázban égve az egyikükhöz, amikor pohár után nyúlva, szünetet tartottak. — Szibériában tanultam én ezt a nótát, fiam. Vöröskatonáktól, akikkel e©üt.t harcoltunk Kolcsak seregei ellen. Csak már nem tudom végig. Az első szakaszára emlékszem még. — Aztán már nem is figyelt rám, énekeltek tovább. Félrehúzódtam, töpren©e gondolkoztam. Ho©an jutott a messzi Szibériából a dal Kárpátaljára? Nem tudtam meg azóta sem. S talán nem is tudom meg soha, hiszen a szegényemberek igaz dalai eljutnak mindenhová és melódiájukat megőrzi a szív és az emlékezet. L

ám, én sem felejtettem el máig se. Ho© is felejteném! Hiszen, ha magános utamon, vagy víg társaságban emlékül jön a régi dal és csendes szóval dúdolgatom, mindig eszembe jut a kedves, fiatal lány, amint csókot iszik az öles termetű, szőke bajuszú katona aikáról, akinek kék szemébon úgy világit a bánat, mint levegőtlen teremben a haldokló mécsvilág. Ballagó László Ylahu Zoico mÉg csak 17 éves. Gyerek. Bizonyára nem is gondolkozott még azon sohasem, hogy mi a honvágy, a haza. S most mégis ő tanít erre a két rutgyon nehezen körülírható, de nagyon szép fogalomra. Görög kislány. Apja partizán volt és hősi halált halt, s a családnak el kellett menekülnie Görögországból. Z ója hatéves volt, amikor apja egy emberibb hazáért hullatta vérét s ó idegenbe, Magyarországra került. Itt nőtt fel, itt élt tíz évig és májusban Kanadába vitte a hajó. Hozzátartozói után ment, hogy hazátlanságában legalább velük legyen. A Ruhagyárban még emlékszenek meleg tekintetére, a Kállay Eva Leányotthonban is gyakran emlegetik a csöndes és szorgalmas Z6ját. neki pedig minden gon\dolata ide száll, ismerősök, ' barátnők, magyar tájak és lemberek felé. Amikor el• ment, azt hitte, könnyebb \lesz. Az első levelek meg' elégedettségről, kiegyensúlyozott életről vallottak. Az• után megpendült lelkében \ePV fájdalmas hang, amely • egy re erősödött, most pedig \segítségért kiált. • A kis Zója még nem tud' ta. mikor elment, mit jelenített számára a meleg emJ beri közösség, a puha féi szele, amely mellett talán 'közömbösen ment el itt ná,lunk nap mint nap. Még 'azt sem vette észre, hogy ,hazátlanságában hazát lelt • Magyarországon, s a kitaszí\ tott görög kislány, a hatéves 'Zója vajon gondolhatott-e \ arra. hogy magyarrá válik? > | Leve'ei hoioH We \a postás a nnvokban ismét ' Hajdú Istvánnéhoz, a szegedi I leányotthon igazgatójához. « "Kedves Igazgató néni! \ ...Az első levelemben azt • irtam. hogy nem tudom, ho\ gyan van itt az élet. Nos, mmost megírom. Nekem nem • jó. itt lenni... itt egész nap • sírok. nem tud senki 'megvigasztalni. Itt nagyon ,rossz nekem, és vissza aka'rok menni szép Magyaror\szágra .« • Zójácska! Kanada nem [szén talán? Szén ország. "szép tájak, és ott is vannak Ijó emberek. Es ott van a »családod. A szív szikratávíróján csak egy fajta válasz jöhet erre: "Igen, igen, de én nem vagyok kanadai." "... Nagyon megkérem Igazgató nénit, tegyen meg mindent értem, hogy visszamehessek Szegedre. Az útlevelem még érvényes 1960 májusáig. Csak tessék nekem elintézni, én minden költséget megfizetek, mert ha itt maradok, én elpusztulok. Nem akarok itt maradni, itt nagyon rossz. Az anyukám is azt mondta, irjak levelet, hogy visszamehessek szép Magyarországra, és neki se jó itt és ő is vissza akar menni.. .* Arról nem panaszkodik, hogy éhezne, arról sem, hogy bántják, csak egyet mond újra és újra, makacson és fájdalmasan, vágyakozón és szerelmesen: »Vissza akarok menni.. Pedig Zója nem magyar kislány. Mindössze tíz évig élt itt, s nem is könnyelműen, hanem dolgosán. Legutóbb férfiszabó szakmát tanult a Szegedi Ruhagyárban, s jelenleg Kanadában nem is kell dolgoznia, bátyja és édesanyja gondoskodik róla. Mégis milyen hatalmas belső elkeseredettség kell ahhoz, hogy ezeket a sorokat leírja: "Ha vissza megyek és nem lesz munka, az sem ba), elmegyek még utcaseprőnek is, csak mehessek. mert nem akarok itt maradni!* ide téged? Hazád lett ez a csöpp ország? Barátaid lettek az emberek? Itt találtál megértésre és szeretetre? Vagy ne kérdezzük? Ha eltántorgott országunkból egy magyar és visszasír a külföldi tévelygésből, az idegen világból, ezt értjük, tudjuk. De te is? Igen, úgy látszik, hogy amit Görögországban nem találtál meg. azt Magyarországon megletted. Hazát találtál itt nálunk, s most idegenben gyötöra honvágy, könnyekre, sírásra fakaszt, mert nem találod helyedet az idegen világban. De mit is lehetne tenni érted? Követek, miniszterek, Vöröskereszt! Ugye érzitek Vlahu Zoica bánatát!? Ugye visszahozzátok ezt az idegenbe szakadt ma gy ar kislányt szép Magyarországra? <*. í) kaSralmaszálakl-ci paszkodik és innen, Magyarországról várja a vigasztalást. A levél két oldalán mind'o csak ugyanaz a mondat sír fel. egyre hangosabban és fájdalmasabban. Sehol magyarázza, hogy miért ragaszkodik oly görcsösen a mi országunkhoz, talán csak a befejező sorokban árul el valamit: "Drága Igazgató néni, tessék elintézni okvetlenül, mert nem akarok itt maradni, vissza akarok jönni Magyarországra. Életem legnagyobb vágya ez, mert ott nevelkedtem és ott akarok, ott fogok meghalni is." Zójácska! Hiszen nincs neked itt senkid. Egyetlen rokonod, egyetlen hozzátartozód sincs. Mi köt, mi húz Irodalmi est Makón Makón már hosszabb ideje eredményesen működik a Juhász Gyula irodalmi kör. Több esetben volt alkalma a szegedi olvasók táborának ízelítőt is kapnia az itteni irodalmi termésből, a Tiszatáj hasábjain. Szerepeltek a makói irodalmárok nyilvános szerzői esteken is, fővárosi és szegedi szerzőkkel közös műsorban. Újabban azonban önálló irodalmi est megrendezésére vállalkoztak, elég erőt és tehetséget érezve a kezdeményezéshez. Ma, szeptember 27-én, vasárnap este 8 órakor a művelődési házban tíz makói író lép a nyilvánosság elé Írásaival, nevezetesen Bernula Mihály, dr. Batka István, dr. Diósszilágyi Sámuel, Kelemen Ferenc, Kiss István, Kópiás Sándor, Kovács József, Nacsa Imre. Rcpási Imre és Varga Ákos. Az irodalmi esten mutatják maid be a Marosvidék című, most megjelent makói kiadvány első számát is.'