Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-25 / 225. szám
7 Vasárnap, 1959. szeptember 20. Jelentősen fejlődött a tanácsi ipar Elfogadták as állattartásról és a közterület-foglalásról szóló tanácsi rendeleteket Clést tartott a városi tanács Tegnap délelőtt ülést tar- A községfejlesztési alap haszonállatot tartani a vá- Méhes létesítéséhez azontott a szegedi megyei jogú bevétele is magasabb 1959- ros bármely területén fekvő ban állattartási engedély ar ff Z múlt évi előirányzat- egyetem, kórház, iskola, di- szükséges. A tanácsülés elnácsulés elnokenek megnyitó nal. Az emelkedés részben a ékotthon, orvosi rendelő, fogadta az állattartásról szavai után Biczó György a lakosság magasabb község- napkö?iotthon, bölcsőde, ját- szóló tanácsi rendelet-tervarosi tanács végrehajtó bi- fejlesztési hozzájárulásának, szótér, laktanya, nagyforgal- vezetet s zottságanak elnöke tájékoz- továbbá a társadalmi mun- mú középület, közületi- és tatta a tanácsülés résztve- kának eredménye. társadalmi rendeltetésű, több voit a végrehajtó bizottság A társadalmi munka ér- ember befogadására szolgáló munkájáról. Reszletesen be- téke máris jóval magasabb épület udvarában, élelmiszamolt a szakigazgatasi a múlt évlnél> szeripari és kereskedelmi htoaprán végzett tevékeny- .fftán Kalmár Ferenc üzemben üzemi konyhához ren^íe7 f ei/T dö^ötf a" ta^ séeéről Y részletesen beszámolt a vá- tartózó belső területen sport- nácsülés. Bárdos MikiÓS) Á legutóbbi tanácsülés óta 'fejlesztési terv teljesíté- Pálya partfürdo, uszoda te- az é (tés- és köziekedési jelentőfen fejlődött a takács8 Az I- kerületben az rületen illetve ezektol 100 osztály vezetöje a közterü. ipar Szegeden. ff.-8 ev első felében je- meter távolságú Korzetoen. ietfoglalásról szóló tanácsi Az 1959-es év első féléves ^•'"íf,3 ffff EzenkíVul rendelettervezetet ismertettervét 64 százalékkal tri- ff ff 'ff fflff1 ffff'V 3 haszonállat tartása te. A tanácsülés az állatmegbízta a végrehajtó bizottságot, hogy terjessze az Elnöki Tanács elé. Ezután még egy tanácsi a Tisza folyó és a nagy- tartási rendelethez körút által határolt terű- lóan elfogadta ezt leten vezetet is. t _ A városi tanács hasona terjóváhagyta a társadalmi ösztöndíj létesítését. . .. .. ... len, a Tárogató utcában, jesitette tul. aszfaltozták Üjszegeden a Ez a tény azt jelenti, hogy Balfasort, felújították a Csaa tanácsi üzemek 5,3 száza- nádi utcai óvodát, valamint lékkai termeltek többet, a Deák Ferenc utca és Orosz- —r ideértve a nagykörút mint az elmúlt év hasonló lén utca sarkán új óvodát mindkét oldalát —. Ujszeidőszakában. Külön vizsgál- alakítottak ki. A II. kerületi geden a Tisza folyó, a Teva a vállalatok tervteljesí- tanács jelentősebb munkája: mesvári körút belső oldala , tését, már nem olyan szép Kereszt utca szintrendezése, és a Szőregi út liget felöli tzzel lehetőséget kivan teáz eredmény. Négy tanácsi a Gyevi sori csatorna épí- oldala által határolt terüle- 'emteni munkás- es dolgovállalat nem teljesítette első lése, a rókusi bölcsőde fel- ten Csak korlátozva szabad 20 parasztszülok gyermekei féléves tervét. A Dekorációs újítása. tartani haszonállatot a nagy- "szere középiskolai, illetve Vállalat pedig az augusztusi A ln. kerületi tanács in- körúton kívül, a körtöltésig ?gfffmi tanulmányok folytervét is csak 88 százalékban tézkedése nyomán ebben az terjedő területen is, továbbá tatására, hajtotta vegre. ugyanakkor idöben Mihályteleken a Dó- Újszegeden, a Temesvári beralapjat jelentben tul- György utcát, Móraváro- körút túlsó oldala, és a MaP . f-p'ebként kulon di- son pedig a Faragó utca asz- rostői utca vonala közötti tecseret illeti , a szegedi tana- falt gyalogjárdáját újították rületen levő lakóházak udcsi ipari vállalatokat a sza- fel> Ságváritelepen kutat fúr- varán badten játékok idejen jol tak, Móravárosban pedig elmegrendezett ipari vásárért, készült az orvosi rendelő. A tanács vállalatai egyre inkább betöltik hivatásukat, s a lakosság igényei szerint termelnek. Például a Patyolat Vállalat Az 1959. évi költségvetési terv végrehajtásáról és tapasztalatairól Nagy Miklós, a pénzügyi osztály vezetője számolt be. Szeged 1959. évi költségja a hármat, az állattartáshoz engedély szükséges. Állattartási engedély nélo = kül — természetesen korlátemelésének mindössze 25 vetése az év folyamán a Mi- tozott számban — tartható szazalekál tette ki az elmúlt njsztertanács intézkedései, a haszonállat a Béke-, a Ságévben a lakosságnak vegzett termelői árrendezések, a ka- vári-, a Hattyas-, a Petőfiíüffff ffff ff- „ff ff P°u költségvetési póthitelek telepen, valamint Mihályteés a beruházási keretemelé- leken. sek folytán A rendelet ezután részletesen foglalkozik azzal, hogy milyen egészségügyi és építési előírások által megiSen követelt feltételek mellett Ezután Vass István, a pénzügyi és Lengyel István az ipari állandó bizottság elnöke az állandó bizottság féléves munkájáról számolt be a tanácsülés résztvevői Ha a házban levő bérle- előtt, mények száma meghaladTerven felüli munkával segíti a tsz-eket az Építő KSZ A Szegedi Építő KSZ a tavasszal töltötték ki a bepártkongresszus tiszteletére lépési nyilatkozatot — most felajánlotta, hogy egy millió nyáron még egyéni gazdálkoforinttal túlteljesíti éves ter- dást folytattak. Az építőszövét, úgy, hogy ebből fél mii- vetkezet jelentós segítséget lió forint értékű munkát a kapott a tsz részére épülő termelőszövetkezetek, két- 48 férőhelyes tehénistállő százezer forint értékűt pe- anyagainak beszerzéséhez a dig közvetlenül a lakosság megyei pártbizottságtól és a részére végez. Ezt a válla- helyi pártszervezettől is. így lást jórészt valóra is váltót- azután ezt a több mint 700 ták a ksz dolgozói, s első ezer forint értékű munkát féléves tervüket 111 száza- is határidő előtt tudják belékra, a harmadik negyed- fejezni, s az első közgyűlés éves tervet pedig már au- napján az új tsz tagjai már gusztus végére száz százalék- a kész épületben gyönyörra teljesítették. ködhetnek. , Hasonló gyors ütemben A lendületes verseny ered- az ksz dolgozoi menyeképpen például a sze- * mezdgazdasági jelgedi Dózsa Tsz-nek már at- legű%eruhazások építését is. adtak egy 342 ezer forint A6 „tJ_. ;,..„,,.„..„,„)„ egy 342 ezer költséggel épült, 2500 férőföldművesszövetkezetek . , , részére eddig mintegy félhelyeS' fffffffffffff millió forint értékű munkát hosszú, korszerű csibeneve lőt. A múlt héten befejez végeztek Röszkén, Mórahaliuu mon, Zsombón és más közff ségekben. A Terményforgalferohelyes, 40-40 méter J ^^ részére zákány. széken, Algyőn és Szegeden előtt hosszú tyúkól építését is, ss* s^r1 ,él m""6 ssr sus tonnt erteku. pedig szinte „rohammunkáUgyancsak nagyértékű ban? készítettek el már csakmunkát végeznek terven fe- nem teljesen egy új, nagy lül a ksz dolgozói a klára- pincét, 390 ezer forint értékfalvi "Haladás? Termelőszö- ben. Ez utóbbi építkezés havetkezet részére is. Tulaj- tárideje október 30-a volt, donképpen most, október 1- de már a cserepezés folyik, én alakul meg hivatalosan s a héten átadják rendelteez a tsz, mert tagjai — akik tésének az épületet. szont e téren már a 29 százaléknál járnak. Javult a szolgáltató ipar munkája is. Az elkövetkezendő időben igyekszik mindinkább ele196 millió 511 ezer forintra emelkedett. Mindkét beszámolót get tenni hivatásának. Több él.énk vita, követte. Több ta- lehet csak kiadni állattartási bútor-; kárpitos-, lakatos-, valamint mérték utáni szabórészleget állítanak fel a tanácsi vállalatok. A mezőgazdaságról szólva bejelentette Biczó György, 'hogy az elmúlt évben 216 taggal gyarapodtak a termelőszövetkezetek Szegeden. nácstag elmondta felszólalásában, hogy Szeged nem használta ki ezideig a Tisza adta lehetőséget. Kérték a tanácstagok, hogy Szegedet fürdővárossá alakítsák ki. A tanácstagok helytelenítették az Erdészeti FőigazgatóMajd részletesen tájékoztatta ffffffS ff ff ff ffff a tanácsülést a termésátlagokról, a termelőszövetkezetek állatállományáról. Beengedélyt, illetve állatot tartani. A haszonállat tartásához mindenkor a háztulajdonos hozzájárulása szükséges. Az állatok elhelyezésére szolgál új helyiségek létesítéséhez építési engedély kell. A rendelet ezenkívül a baromfi, a nyúl, a galamb tartásával kapcsolatos tudnivalókat rögzíti. Baromfi A szegedi tudomány és a nagyvilág A Szegedi Orvosegyetem világ kapcsolatairól Szegei, a város tudományos és kulturális intézményei mindig aktív és gyümölcsöző kapcsolatot tartottak a külfölddel. Ezek a kapcsolatok a felszabadulás óta eltelt esztendők alatt tovább szélesedtek, s minőPárizsi kutatómunkán geden a Ládagyárt tovább akarják fejleszteni. A városrendezési terv ugyanis számolt a kulturális élet Újszegeden a .Ládagyár he- szükségletnek ered ménveiről a iól siker ült lyen 13 fürdőzési objektumo- csaK, 3 , _ 1. tZUK g ,, ereamenyeirol, a jól sikerült tervez A gazdaságos megfelelő szamban, a lakoszabadteri jatekokrol, a ke- * l?rvez- A gazaasagos - m .h tartozó udvarban reskedelem helyzetéről és a termelés megkövetelne es a epuietnez tartózó uavaroan icsiveaeiem neiyzeteioi es a városrendezés megkívánná vagy kertben elkülönített kommunális munkákról. vaiosrenaez.es megkívánná J" ketrecBefejezésül közölte Biczó h°ey « Ladagyar a varostol helyen ólban, vagy_ Ketrec György hogv a szokásos távoleső Lemezgyárhoz köl- ben tartható. Kozos kertoyorgy, nogy a szokásos tanácsülés ilven ben vagy udvarban az álpenzugymimszten revizori tozzeK. A tanacsuies uyen „,„ ,, munkát már elvégezték a szellemben hozott határoza- latokat csak a haztulajdovárosi tanácsnál tokát. nos es az összes lakó hozA revizorok megállapitot- Dr. Berkes Pál, az egész- zájarulásával szabad Menták, hogy a szakigazgatási ségügyi osztály vezetője ter- *fdm- A baroff3 kortolszervek általában jól dol- jesztette azután elő az állatésen belül közterületre kigoznak, tok tartásáról szóló tanácsi fngedni még felügyelet méláz apróbb hibák kijavítására rendeletet. lett sem 3Zabad- Ha egy laményeiről tartott előadást. Előadások nemzetközi kongresszusokon A klinikák közül elsősorban az Ideg- és Elmekórtani pedig javaslatokat tettek. Ezután Kalmár Ferenc, a tervosztály vezetője a szegedi városi tanács 1959. évi tervét, valamint az összesített városfejlesztési tervet ismertette. A tervek csak azért most kerültek a takutyát csak abban az esetben szabad tartani, ha a ház tulajdonosán kívül a lakók többsége hozzájárul. kőházban ötnél több lakó A város gyors fejlődése, a van> ott baromfit, nyulat lakosság számának emel- és galambot csak az esetkedése ugyanis szükségessé ben szabad tartan;, ha ah'T.ff +varos 'e,,alletc" az hoz a lakók többsége hozallattartas szabalyozasat, zájárul A gyermekvédelem, a dol- A rendelet egyéb állatok gozők nyugalmának biztosi- tartásával is foglalkozik, nácsülés elé, mert az átára- tása is indokolja az ezzel így például előírja, hogy zás következteben a terveket kapcsolatos kérdések rendeátdolgozták. A kormány ál- zését. tal jóváhagyott terv azaláb- A rendelet első fejezetébiakban emelkedett az el- ben a haszonállatok tartásámúlt évhez viszonyítva. Sze- val foglalkozik. (Haszonállat geden — a terv előirányzata fogalma alá a ló, a szarvasszerint — 1959-ben a helyi- marha, a szamár, az öszvér, Méhest kizárólag a nagyipar termelése 3,4 százalék- a bivaly, a juh, a sertés és körúton kívül eső terülekal. az élelmiszeripar ter- a kecske tartozik.) A ren- ten szabad tartani, a házmelése 5,2 százalékkal, a delet kimondja, hogy tilos tulajdonos hozzájárulásával, gáztermelés pedig 4,8 százalékkal magasabb lesz, mint 1958-ban volt. A helyi közlekedés terve is 6,5 százalékkal emelkedik, mert a forgalom növekszik. Szeged 1959-es beruházási terve a központi lakásépítési hitelkeretet nem számítva 69 százalékkal magasabb a múlt évi tervnél. Beruházási hitelből valósították meg többek között a szabadtéri játékok nézőterét és színpadát, a móravárosi iskolát, a gázfejlesztő állomást, Észak-Üjszeged belvízmentesítését, és több, korábban megkezdett építkezést fejeztek be, többek köHáromnapos ideggyógyász-nagygyűlés kezdődött Csütörtökön a Senimel- re, a Debreceni Ideg- és weis-teremben megkezdődött Elmeklinika ideg-kórszöaz Orvos-Egészségügyi Dol- vettani laboratóriumának gozók Szakszervezete Pav- vezetöje, dr. Juhász Pál, a lov idegelme szakcsoportjá- klinika igazgatója, dr. Zolnak háromnapos nagygyű- tan László, az Országos lése. A tanácskozás első nap- Ide»sebészeti Tudományos ján a leggyakrabban elő- Intézet igazgatója és dr. forduló agydaganatok prob- Major János az intézet lémáit vitatták meg. Ezek- igazgatóhelyettese számolt nek az agydaganatoknak be referátumában, szövettanáról, klinikai tü- Ezután 25 további előlatban áll több csehszlovák tem Igazságügyi Orvostani és román tudóssal s 1957- Intézete is. amelyet Fazekas ben vendégül látta az inté- I. Gyula egyetemi tanár vezet többek között Su és Lt zet. 1953-tól a mai napig kínai professzorokat is. német, angol, francia és olasz nyelven az intézet munkatársainak 82 tudományos A Kórbonctani és Kórszö- közleménye jelent meg lcülsőgükben is jelentősen meg- vettani Intézet az elmúlt tíz f°ldi szaklapokban. Ezekből változtak. Különösen áll ez év alatt szintén számos kül- a megjelent dolgozatokból a Szovjetunióval és a kör- földi tudóst látott vendégül, ezideig 2252 különlenyomanyező népi demokratikus or- Többek között Mjasznyikov tot küldtek el különböző külszágokkal való testvéri és Sabad szovjet orvos-pro- földi tudományos intézetek együttműködésre. fesszorokat, csehszlovák, bol- kérésére. Az intézetnek 1952Tudományos élet nem kép- Sár, lengyel és német tudó- tő1 8200 szaklapokban megzelhető el más országok tu- sokat és kutatókat. Korpás- .ielent tudományos közledományos életétől elszigetel- sy Béla egyetemi tanár, az mén>' kúlönlenyomatat küldve. Szinte alapvető feltétele intézet igazgatója több je- ték el számos orszagbol. Fali fejlődésnek az állandó ta- lentös külföldi szak-kong- zckas professzor tóbb nentresszuson képviselte a ma- zetközi tudományos konfegyar tudományos életet. Je- renciára kapott meghívást és lenleg a Francia Tudomá- tartott azokon előadást. így nyos Kutatás Nemzeti Köz- 1959 februárjában például pontja meghívására Párizs- Moszkvában a Szovjet Tu_ „o „^ ban tartózkodik s Benőit dományos Akadémia meghíJffffff ff "ff .ff Professzor vendégeként a vasára saját kutatásai eredCollege de Francé laboratóriumában folytat kutatóKinntartózkodása során több előadást is tartott. Az intézet munkatársai: dr. Ormos Jenő docens, dr. _ Bacrach Dénes és dr. Mónus Klinika rendelkezik jelentős szinten folytattak külföldi kapcsolatokkal. A klinika igazgatója, Huszák megváltozott Indiától Istvón. egy?te,mi taff 1932 iriuidiui óta tíz alkalommal tartóit Nyugat-Németországig előadásokat nemzetközi neuAz elmúlt tíz év alatt 110 rológus kongresszusokon a tudományos közleményt ho- Magyar Tudományos Akadézott nyilvánosságra az egye- mia képviselőjeként, valanyos munkát végez például ^fffHSÍff^r és mint külföldi intézetekben. az egyetem Közegészségtani külföldi szakfolyóiratokban. azok meghívására. A kliv.iIntézate dr. Kanyó Béla Tudományos munkájuk iránt kán berendezett agykutató egyetemi tanár vozetésével. megnyilvánuló érdeklődésre laboratórium MagyarorszáKanyo professzor allando jenemző, hogy minden meg- egyedülálló kutatásokat kapcsolatot tart fonn a koz- jelenö dolgozatukról 20—30 g°n egyeaulauo Kutatasokat egészségtudomány legkivá- különlenyomatot kérnek kül- ls vegez. Húszak professzor lóbb külföldi szaktudósaival, földi tudományos intézetek számos külföldi agykutató s maga is több külföldi tu- és tudósok, s az általuk ki- intézettel tart fönn kapcsodományos intezetben dolgo- dolgozott eljárásokat már QOV.T,,,(„tA zott. így például a párizsi több intézet is beverette. latff. Az ag^talo lab0. Pasteur Intézetben, a berlini ugyancsak nagy érdeklődés ratorium es a klinika valaKoch Róbert Intézetben. Az nyilvánul meg az Élettani mennyi tudományos közleintézet vezetőjeként rendsze- Intézetben végzett kutató ménye külföldi szaklapokban res levelezést folytat kiváló munka iránt Különösen is megjelent s jelentős visszszovjet tudosokkal: F. G. nagy figyelmet keltettek az Krotkov professzorral. a erős paprika hatóanyagával, nan9ra talált. Szovjetunió egészségügyi a capsaicinnel kapcsolatos A többi klinikák, a Sebéminiszterhelyettesével. Közös szegedi kutatások. Az Élet- szeti Klinika, a Belgyógyámunkán dolgoznak L. M. Sa- tani Intézet több külföldi szad Klinikák a Bőr- és Nebad professzorral, a moszk- intézetnek (India, Anglia, mibpt_a kt '-íivai akadémiai Rákkutató In- Nyugat-Németország) juttatta ff Klinika, a uyertézet aligazgatójával, s együtt el a kutatások eddigi ered- mekklinika es a Fog- és írnak könyvet Josef Parnas ménveit és bocsátott rendel- Szájbeteg Klinika szintén álj professzorral, a lublini Me- kezésükre kristályos capsa- landó kapcsolatot tart fönn zőgazdasági Egészségügyi In- leint kísérleteikhez. különösen a testvéri népi riSlST doZlók Tudományos közlemény- demokratikus országok ha. foglalkozási ártalmairól. Raj- cserek sonló klinikáival és intézepasztalatcsere, egymás eredményeiről való állandó tájékoztatás. Ezúttal az Orvostudományi Egyetemen tegyünk e célból látogatást. Sorra v hetnénk itt az összes intézeteket és klinikákat. A száraz felsorolásnál, a tények keveset mondó regisztrálásánál azonban sokkal hasznosabb, ha néhány intézetet kiemelve, a legjellemzőbb tényeket, adatokat felemlít- jjőítári ve mutatjuk be olvasóink- külföldön~ tanulmány/kati" nak az egyetem külföldi kapcsolatainak arculatát. Közös munkán szovjet professzorral Nagy jelentőségű tudomá- tem neteiről és sebészeti gyó- adás hangzott el. A nagy- , tuk kívül ugyancsak szoros Igen jelentős külföldi kap- teivel. zött az ifjúsági üdülőtelepet, gyításáról dr. Csanda End-, gyűlést pénteken folytatják, baráti és kollégiális kapcso- csolatokat tart fenn az egyePapp Lajos