Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-03 / 206. szám
Felelősséggel | az előrehaladásért S XV. évfolyam, 206. szám Ara: 50 fillér MUNKÁSPÁRT LAPJA] Csütörtök, 1959. szeptember 3. 1 Terven felül | százezer kilő f paprika Már as ősssel megkezdik as emeletráépítéseket Szegeden 85 lakásnak ez évben elkészül a lerve Mint már korábban beszá- 3-as számú háttól egészen a vő ugyancsak kétemeletes moltunk erről, országos ren- Szilágyi utca sarkáig ter- épület közötti jelenlegi egydelkezések lehetővé teszik, jedő szakaszon a Csongrád emeletes házra most meghogy a nagyobb városokban, megyei Építőipari Vállalat épülő új szint eltünteti a ahol erre megvannak a mű- dolgozói számára építtetnek mostani magasságkülönbözeszaki feltételek, s a város- lakást. tet. rendezési szempontok ezt Az új állami bérházak A' Lenin körúton a Szemegengedik, a meglevő la- úgynevezett G és H tömbje gedi Tervező Vállalat dolgokóépületekre emeletet épít- részben a Párizsi körúton, zóí jutnak lakáshoz. A Lesenek. Az építkezés költse- az azóta már lebontott föld- nin körút 29. és 31. számú geinek egy részét a leendő szintes, avult épületek he- házakra, valamint a Juhász bérlőknek kell viselniük, lyére került. Jövőre az épít- Gyula utca 2/a. számú épüamelyre OTP-kölcsönt is kezest folytatják a Párizsi letre (Szent Mihály utca sakaphatnak. A költségek je- körúton egész a Kossuth La- rok) építenek emeletet. Az lentős hányadát azonban az jos sugárút sarkáig. Szép, utóbbi házban előreláthatóállam viseli. többemeletes, korszerű épü- lag a Rostkikészítő Vállalat Szegeden, híradásaink nyo- letsor díszíti majd a nagy- dolgozói számára készülnek mán, körút e szakaszát. Hogy az új lakások. _ . , épülettömb a Kossuth Lajos Mivel a Tervező Vállalat nagy érdeklődes nyilvánul sugárúton is azonos magas- túl van terhelve, az emeletmeg a _ lakásépítkezés e ságú legyen, az akció kere- ráépítések terveit a tervezői válfaja iránt. tében a Kossuth Lajos su- névsorba felvett mérnökök A ~ T.y(|,_5 gárút 32., 34. és 36. számú magánmunkaként készítik az i, o n régi, egyemeletes házakra illetékes szervek jóváhagyá- W veK, a Kunagyar, az c-csei- ugyancsak a ruhagyári dol- sával. Ez idö szerint nyolc- & megyei Építőipari vS a pzók építtetnek újabb eme- vanöt lakás tervein dolgozTudományegyetem és más ie eKel- naKvállalatok, intézmények közölték, hogy bekapcsolódnak az akcióba és kérték a városi tanács építés és közlekedési osztályát, jelölje ki Az 1., a 3., a 4., a 6., és a A Csongrád megyei Építőaz építkezések helyét. Töb- 11. számú házakra kerül ipari Vállalat 25 lakás épíben egyénileg is bejelentet- majd egy-egy emelet, sőt a tését vállalta. A Szegedi Építék, hogy az emeletráépíté- hármas számú házra, mivel lőipari Vállalat még ez évsek során szeretnének la- az csal: magasföldszintes, ben egy és félmillió forint káshoz jutni. A jelentkezé- még két emeletet építenek, értékű munkát végez el az sek számbavétele után kide- Itt többek között a pécsi emeletráépítéseknél. A Szerült, hogy Geodéziai Intézet és a Tu- gedi Építőipari Vállalat e dományegyetem dolgozói jut- hónap végén hozzá is kezd 170. emeletráépítéssel nyer- nak majd lakáshoz. A Bar- e munkákhoz, hető lakásra jelentettek tók Béla téri emeletráépíté- Ezúttal is közli a városi be igényt. sek e városrész külső képét tanács építés és közlekedési ... , _ , , .... jelentősen megjavítják majd. osztálya a jelentkezőkkel, resttetes tanulmány az eme- ggjg* utc^krk^^Teví —"ak ^ azok letraépites lehetosegeirol, az modern kétemeletes épület értesítést kapnak arról, hogy építés es kozlekedesi osz- & ^ AttUa utca sarkán le. hol épülnek meg lakásaik. "Újabb területeken dolgozhat a Kuka | ^töksöní" Í A Köztisztasági Vállalattól mintegy négyszáz darab j§ < orsolás Kuka szemétgyűjtő tartályt vett át az Ingatlankezelő Vál- j lalat és ezt most a házkezelőségek bevonásával kiosztják js az egyes szegedi lakóházakhoz. Ezidőszerint a Bánom- || kert-sorral, a Bécsi, Moszkvai, Londoni körúttal, a Gogol | utcával és a Lenin körúttal határolt terület lakóházainak g __ Lisenhower j juttatnak a tartályokból, s ebben a városrészben is "dol- = Párizsba érkezett = gozhat« majd a Kuka. Az újabb tartályok megérkeztével g a két körútnak a Gogol utcától a Felsőtiszapartig terjedő §j szakaszát látják majd el. En A Bartók Béla téren is nagyarányú építkezések lesznek. A városi tanács építés és közlekedési osztálya biztosított kivitelezőket is. (Liebmann Béla felv.) mm—aman L:«iinEnnnnna"ninüi!;ms;smminnnnni!n^ Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás mezőgazdaságunk nagy előrehaladásáról ad számot Tegnap sajtóbemutatót tartottak tálv egész rövid idő alatt eldönthette, hogy — a jelentkező dolgozók számának megfelelően — melyik vállalat melyik házra építtethet emeletet. Így a Ruhagyár dolgozóinak lakásai a Kossuth Lajos sugárút és a Lenin körút sarkán, a volt Brucknerházra építendő emeleten lesznek. Ugyanezen az oldalon, a Kossuth Lajos sugárút Rövidesen átadják rendeltetésének a Kolozsvári téri új iskolát Az utolsó simításokat vég- szoba és étkezőhelyiség bizzik a Kolozsvári téren, Sze- tosítja a nevelőmunka zaged legújabb és legmoder- vartalanságát. Az iskola nenebb általános iskolájának velői testülete Kovács Alaépületén. Megérkeztek az jos igazgató vezetésével már új. kényelmes iskolapadok, a gyerekek fogadásának előa fekete táblák, a szertárak készítésén fáradozik, és a politechnikai műhely Az építkezés külön érdefölszerelésének egy része is. késségé, hogy az Építésügyi A környékbeli gyerekek kö- Minisztérium Magasépítő zül sokan mindennap eljön- Vállalatának ipari tanulói nek ide megnézni, hogyan végezték vizsgamunkaként, halad az iskola, mikor ül- Az elkészült épület az ő jó hetnek már be a világos, ké- munkájukat dicséri, s a ternyelmes tantermekbe, mikor vezők munkáját jg. foglalhatják el az iskolát, Fogadás Vietnam nemzeti finnepe alkalmából Vietnam nemzeti ünnepe, vivője, szerdán este fogadást a köztársaság megalakulásá- adott a Gundel étteremben, nak 14. évfordulója alkal- A fogadáson részt vett mából Nguyen Duc Thieng, Kádár János, az MSZMP a Vietnami Demokratikus Központi Bizottságának első Köztársaság budapesti nagy- titkára, dr. Münnich Ferenc, követségének ideiglenes ügy- a Minisztertanács elnöke, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság póttagja, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, dr. Sík Endre külügyminiszter. Jelen volt a fogadáson a Minisztertanácsnak, az MSZMP Központi Bizottságának és az Elnöki Tanácsnak számos tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok vezető személyisége. A szívélyes, baráti légkörben lefolyt fogadáson részt vett a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. második otthonukat. S a szülök közül jó néhányan, Bors István vezetésével társadalmi munkában segrítenek berendezni az iskolát. Van még szeptember 10-ig, az ünnepélyes átadásig idő. Kormányzatunk és a városi tanács 4,5 millió forintot fordított az új iskola fölépítésére. Ez a nagy összegű beruházás lehetővé tette, hogy minden igénynek megfelelő, modern iskolaépületet létesítsenek. Az iskola központi fűtéssel rendelkezik, s hat alsó és nyolc felső tagozatú osztályt fogad magába. A tantermek mellett szertárak, külön előadóterem, tornaterem, úttörőMilyen távol van földünktől a szovjet mesterséges bolygó ? Moszkva (TASZSZ): ben, a lap azt írja, hogy öt A szovjet mesterséges boly- év múlva viszonylag közel gó nyolc hónappal felbocsá- lesz a Földhöz, különösen tása után 450 napos kerin- "közei" pedig 1975-ben, 2028gési idejének több mint a ban, 2044-ben. felét megtette, és jelenleg Lehetséges — teszi hozzá a Naptól legtávolabb eső az Izvesztyija —, hogy ezekpontot foglalja el, vagyis nél a találkozásoknál csilla197,2 millió kilométerre van, gászati műszerek segítségé— írja az Izvesztyija. — Se- vei le lehet majd fénykébessége jelenleg 23,9 km/mp. pezni az égbolton a szovjet Arra a kérdésre válaszol- mesterséges bolygót, mint va, hogy mikor lesz a mes- parányi repülő csillagocsterséges bolygó földközel- kát. (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Mintegy 300 magyar és külföldi újságíró gyűlt öszsze tegnap, szerdán délelőtt 11 órakor az Országos Mezőgazdasági Kiállítás egyik reprezentatív éttermében. A sajtó képviselőit Keresztes Mihály, földművelésügyi miniszterhelyettes üdvözölte, majd Gyáros László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a kormány szóvivője ismertette a kiállítás jelentőségét, célját, méreteit és látnivalóit. Gyáros .László, a Tájékoztatási Hivatal elnöke a többek között elmondotta: — A budapesti mezőgazdasági kiállítások igazi hagyományai a felszabadulás után kezdődtek. A mostani kiállítás már a kilencedik ebben a sorban. A múlt évi is igen jól sikerült, az idei kiállítás azonban túlszárnyalja. A magyar mezőgazdaság ez évi reprezentatív felvonulásának ugyani* olyan előzményei vannak, mint eddig egyetlen alkalommal sem. Ez év elején olyan nagy jelentőségű események zajlottak le a mezőgazdaságban, amilyeneket a földreform óta nem tapasztalhattunk hazánkban. Ismeretes, hogy ma már hazánkban Magyarország szántóterületének több mint a felén szocialista gazdálkodást folytatnak. Az idei kiállítás beszámol a nagy győzelmekről, barát és ellenség előtt egyaránt, számtalan ténynyel bizonyítja mezőgazdasági politikánk helyességét. Gyáros László ismertetője után a kiállítás megtekintésére került sor. Nehéz volná elmesélni akár két újságoldalon is azt a rengeteg látnivalót, amely teljesen leköti a néző figyelmét. A dolgozó parasztok — Csongrád megyeiek is — legjobban teszik, ha minél nagyobb számban felutaznak a fővárosba, hogy saját szemükkel győződhessenek meg a mind jobban átalakuló magyar mezőgazdaság impozáns fejlődéséről. Mert a kiállításon határozottan szembetűnő az előrelépés. Ezt a múlt évhez viszonyítva is el lehet mondani, s mindjárt hozzátehetjük: ez nemcsak a kedvező időjárás következménye, hanem az egyre terebélyesedő nagyüzemi termelésé. A gépek, a termények és állatok tömege, azok kiváló minősége mindennél ékesszólóbban bizonyítja azt is, hogy a nagyüzemi gazdaságok óriási fölényben vannak az egyéni kisparcellás termelőkkel szemben. Természetesen az egyéni parasztgazdaságok is képviselve vannak mezőgazdaságunknak ezen a kimagasló seregszemléjén. Valamivel nagyobb területet foglalnak el a kiállított gépek és termékek, mint tavaly. A mintegy 500 pavilon közül érdemes hosszabb időt tölteni a főpavilonban, amely azt a forradalmi változást tükrözi, amely Győr-Sopron. Veszprém, Fejér és Szolnok megyében végbement az év elején. Itt szemléltető képek, számok tanúsítják, hogy 1959-ben a munkásosztály 80 millió forint értékű gépet adott terven felül a szövetkezeti parasztságnak. Minden tsz-tagnak és egyéni gazdának érdemes hosszasan tanulmányozni a magvar mezőgazdasági gépkiállítást. Különösen tanulságos a gabona és a kukorica komolex gépesítésének szemléltetése, mert arról beszél a látogatóknak, hogy a jövőben nem kell majd ínszakasztó nehéz munkával végeznie a betakarítást, mert a termelőszövetkezetekben a talajelőkészítéstől a szemtermés magtárba hordásáig mindent gépek végeznek majd. A kertészeti bemutató bizonyára tanulságos lesz a Csongrád megyei parasztoknak, mert jól szemléltetik, hogyan kell legújabb' módszerekkel olcsón és nagy tömegű árut termelni. Tanulságosak és rendkívül érdekesek a népi demokratikus országok pavi-, Ionjai is. A Lengyel Népköztársaság pavilonja kissé meghökkent , merész vonalaival, de úgy-, látszik ők is a célszerűséget. és a gazdaságosságot vették figyelembe. Egyébként az egész kiállításon az üveg, a t műanyag, az alumínium dominál és az úgynevezett brüsszeli modern vonalak. Ügy tűnik, mintha az egyes kiállítótermek kevésbé lennének színesek, mint a múlt évben, azonban — mint Kovács Mihály, a kiállítás igazgatója megállapította — azt vették figyelembe, hogy a mondanivaló a laikusok számára is jól érthető legyen. Lehet, hogy néhányan — különösen a rosszindulatú elemek közül — azt mondják majd, hogy ez a kiállítás propaganda, agitáció a nagyüzemi gazdálkodás fejlesztése mellett. Azt hiszem, ezt kár volna egy pillanatig is cáfolni. Az itt bemutatott nagyszerű mezőgazdasági termékek igenis agitálnak a párt célkitűzése mellett: előre kell nézni a földműveléssel js, hogy a következő évek mezőgazdasági kiállításai még gazdagabbak és sokoldalúbbak legyenek. A kiállítás és vásár holnap nyitja kapuit. N. I. 1 4