Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-20 / 195. szám

mmm VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK 1 XV. évfolyam, 195. szám Ara: 60 fillér | Befejezés előtt f |,a gabonabehordás | és cséplés MUNKÁSPÁRT LAPJAI • __________________________________ j|\ a magyar nep | csütörtök, 1959. AUGUSZTUS 20. § alkotmánya j Kétszáznyolcvan millió forint értékű létesítmény előkészítésén dolgozik Szegeden és Csongrád megyében az építőipar Egymásután emelkednek az új lakóházak, s kinőtt már a földből a Rákóczi té­ren az új megyei tanácsháza fala is. Szerte a városban sokfelé építkeznek. Több­nyire csak az tűnik fel az embereknek, ami mellett el­haladnak. de összességében nem látják, milyen sok lé­tesítmény valósul meg az építőmunkások kezenyomán. Az elmúlt fél év folya­mán Szegeden és Csongrád megyében az építőipari vállalatok 42 olyan létesítményt adtak át, amelyek 100 ezer fo­rinton felüli beruházásból épültek. Az építőipari szövetkezetek pedig kilenc 50 ezer forinton felüli létesítményt adtak át rendeltetésének. A két szek­tor által elkészített létesít­mények értéke 33 millió fo­rint Csongrád megyében a tél év folyamán mintegy 417 la­kás épült, 147-tel több, mint az előző év azonos időszaká­ban. Az épült lakások közül 383 új, míg 34 lakás átala­kítás, helyreállítás útján lé­tesült A használatba vett lakásoknak mintegy 45 szá­zaléka kettő-, vagy több szo­bás. Az átadott lakások kö­zül Szegeden az első fél év­ben 58 készült el, mégpedig 13 állami, 45 lakás magán­erőből történő építkezés út­ján. Csongrád megyében 1959. június 30-án 599 új lakás építése volt folyamatban, melyből 381 Szegeden, 72 lakás pedig Hódmezővá­sárhelyen épült Az épülő lakások közel 89 százaléka terv szerint, az év végéig kerül átadásra. Az új lakóházépítkezések­kel párhuzamban az állami kezelésű lakóépületek felújí­tása is fokozott ütemben fo­lyik Csongrád megyében a fél év folyamán 8 épület teljes, 3 épület részleges fel­újításban részesül. Lakóház­javításokra 8,2 millió forin­tot fizettek ki, melyből fi,7 millió forintot Szegeden használtak fel. A megyében most is több jelentős épít­kezés kivitelezése van fo­lyamatban. A rendelkezésre álló adatok szerint a szocia­lista építőipar 180 létesít­mény előkészítésén dolgozik. Ezek költségvetési értéke összesen meghaladja a 280 millió forintot. Az építkezé­sek nagy részét — 230 millió focint értékűt — a Csongrád megyei Építőipari Vállalat bonyolítja le. Az ebből az összegből ké­szülő lakások túlnyomó több­ségét még ez évben át is adják rendeltetésének. A tervek szerint még augusztusban sor ke­rül Szegeden a Marx té­ren 15, a Kossuth utcában 9, szeptemberben ugyan­csak a Kossuth utcában 18, a József Attila sugár­úton 10 lakás átadására. mányt. "A mi alkotmá­nyunk- — fogadták a szí­vükbe és beszéltek az egy­szerű emberek. -Az ő alkot­mányuk- — így írtak akkor a nyugati lapok titkolt vagy leplezetlen gyülöllettel az új alkotmányról. És ez az el­határolás azt is jelentette: Magyarország szocialista al­kotmányt kapott, Magyaror­szág elindult a szocializmus felépítésének hosszú és fá­radságos útján. Szocialista alkotmány! — mindenféle és fajta alkot­mányok között leghaladot­tabb. Hiába zengedeznek dicshimnuszokat a polgári demokráciák. Vajon a leg­haladóbb polgári alkotmány, az 1793-as nem mentesíti-e a magántulajdont — minden emberi nyomorúság, minden elnyomás, minden kizsákmá­nyolás forrását? Az első szocialista alkot­mány, a Szovjetunió alkot­mánya következetesen a marxizmus nézőpontjára he­lyezkedve valósította és va­lósítja meg az igazi demok­ráciát, az ember igazi sza­badságát. Az első szocialista alkotmány vezérlő példa a mi alkotmányunk kidolgo­zásában, mint ahogy a Szov­jetunió a mi példaképünk a szocializmus felépítésében. A zt mondja az alkot­mány: -A Magyar Népköztársaság bizto­sítja polgárai számára a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségé­nek és minőségének megfe­lelő díjazást-. De nemcsak kimondja -a munkához való jogot-, hanem erfe lehető­séget is ad minden dolgozni akaró becsületes ember szá­mára Mi megszüntettük a munkanélküliséget. 1938-ban 721 ezer ember dolgozott ipari üzemekben. 1958-ban 1 millió 191 ezer ipari mun­kást tartottunk számon. S hogy nincs többé éhbér, bi­zonyítja egy másik statiszti­kai tény: 1958-ban a világon nálunk volt legtöbb az egy főre eső kalóriafogyasztás. Aki nem hisz nekünk, kény­telen meghajolni a számok igazsága előtt: azokat nem lehet kommunista mondás­sal, kommunista pártosság­gal vádolva egyszerűen fél­relökni. A számok — szá­mok maradnak. Azt mondtuk: "A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a pihenéshez és üdüléshez való jogot-. Mi­kor üdülhetett a fölszaba­dulás előtt egyszerű dolgozó ember a Balaton partján, vagy a Mátra hegyei között akár a maga költségén, akár szakszervezeti költségen? Soha. 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt a gyerme­kek százait vitte el a Bala­ton partjára. S aztán mivolt a Horthy-rendszer 25 éves uralma alatt? Munka he­lyett munkanélküliség, üdü­lés, pihenés helyett szaka­datlan küszködés az életért. A Szegedi Ruhagyár dol­gozói közül 1957—59-ben 445-en pihentek az Ország legszebb üdülőhelyein csak­nem ingyenes, kedvezmé­nyes üdültetési akció kere­tében. Art mondtuk: "A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a művelődés­hez való jogot-. S már 10 év után büszkén tehetjük hozzá az akkor mondottak­hoz: Magyarországon nincs analfabéta. Magyarországon mindenki számára kötelező a nyolc 06ztály elvégzése, s néhány év múlva talán már kötelező lesz az érettségi megszerzése is. S hogy mi­ijen nagyarányú bővítésen, ji A fiatal Szabadság Termelőszövetkezet a kezdet és a fl fejlődés nehézségével küzd ma még. A tagoknak többek !i között igen nagy gondot .okozott mostanában az is, ho­ftgyan fejlesszék sertéstenyészetüket, hogyan hizlaljanak ültőbb sertést, hiszen túlságosan kevés a férőhely. A Sze­li gedi Vágóhíd és a Szegedi Kenderfonógyár dolgozói nyom­ban a szövetkezeti tagok segítségére siettek, s elhatároz­"iták, hogy üzemeik dolgozói nevében alkotmányünnepi I ajándékul társadalmi munkával felépítenek egy 150 fé­'röhelyes süldöszállást. Az első 60 tagú önkéntes munkás­J brigád szombaton délután érkezett meg a tanyába. A munkát vasárnap is folytatták, s vasárnap délre a falazás nagyobb részét elvégezték. önzetlen baráti segítségükkel sok ezer forint kiadás­tól mentették meg a Szabadság Tsz tagjait. Ók viszont az­zal hálálják meg a testvéri segítséget, hogy máris -bené­pesítették" süldőkkel a nevelőház tágas akoljait. Felvé­telünk az építkezés kellős közepén készült. Megérkezett az új termés ija paprikafeldolgozóba | A modern bútorok § nagy fronttörése | Szegedi őregeA Szegeden tegnap megkezdődtek az alkotmány évfordulójának ünnepségei Ma újabb megemlékezéseket, munkás-paraszt találkozókat és népünnepélyeket tartanak Ma ünnepeljük alkotmá­nyunk születésének 10. év­fordulóját Ebből az alka­lomból Szegeden és a já­rásban is — mint az or­szág minden részében — megemlékezéseket, népün­nepélyeket, munkás-paraszt találkozókat tartanak. Szegeden már szerdán, tegnap, nagy ünnepünk elő­estéjén megkezdődött al­kotmányunk évfordulójá­nak köszöntése. A város üzemeiben, hivatalaiban és intézményeiben, valamint a kisipari szövetkezetekben megemlékező ünnepsége­ket tartottak, méltatták al­kotmányunk jelentőségét, s számos helyen a mun­kában élenjáró dolgozók­nak jutalmakat adtak át. Az Autójavító Vállalat, a Szegedi Nyomda, a Közle­kedési Vállalat, a Csongrád megyei Villanyszerelő Vál­lalat kettős ünnepet rende­zett, mert ez alkalommal tartották az élüzemavatást is. Az Autójavító Vállalat dolgozói szeretettel látták vendégül körükben a zsom­bói Béke Termelőszövetke­zet tagjainak képviselőit. Mihályteleken is nagysike­rű munkás-paraszt találko­zót tartottak szerdán, a fa­lu művelődési otthonában. A mihályteleki Szabad Ti­sza és az Uj Élet Termelő­szövetkezet tagjai vendégül látták a Szegedi Ruhagyár és Kéziszerszámárugyár dol­gozóinak képviselőit. Az újszegedi Haladás Tsz szintén tegnap ünnepelte alkotmányunk évforduló­ját, s egyben a tsz meg­alakulásának 10 éves ju­bileumát is. A szövetkezetiek nagyszerű és szép ünnepségén üzemi dolgozók és egyénileg dol­gozó parasztok is részt vet­tek és közösen szórakoz­tak, vigadtak a tsz tagjai­val. A Hazafias Népfront és a Nőtanács tegnap két ke­rületi ünnepséget rendezett már, a II. kerületi népfront­bizottság Sándor utcai he­lyiségében és a Paprikafel­dolgozó Vállalat művelő­dési otthonában. Az ünne­pi megemlékezés után mindkét helyen kulturális műsor szórakoztatta a je­lenlevőket, s közös vacso­rán vettek rézst, utána jó hangulatban maradtak együtt. Az alkotmánynapi ünnep­ségek ma, csütörtökön tovább folytatódnak. Reggel a szegedi munkás­őrség zenekara zenés éb­resztőt ad, majd újabb ün­nepi megemlékezésekre, munkás-paraszt találkozók­ra és népünnepélyekre ke­rül sor. A szegedi üzemek munkásainak képviselői el­látogatnak a járás termelő­szövetkezeteibe és együtt ünnepelnek a dolgozó pa­rasztokkal. A városban délben a sze­gedi munkásőrség zene­kara térzenét ad a Szé­chenyi téren. Déloiín a népfront és a társadalmi szervezetek Al­sóvároson a Szabadság té­ren, Újszegeden az Erdélyi téren rendeznek népünne­pélyt. Az évforduló alkal­mából a szegedi járás községei­ben nagygyűléseket, nép­ünnepélyeket tartanak. A mai ünnepi sportmű­sort lapunk sportrovatában közöljük, Novemberben adják át Sze­geden a "H~tömbot 80 la­kással és decemberben a -G—tömböt 54 lakással. ALKOTMÁNY ÉS M ár új búzát őrölnek zúgva-zakatolva a malmok hatalmas gé­pei. Már itt a ropogós, pi­ros héjú, hófehér, foszlós bélű kenyér az asztalon. A házigazda fölemeli poharát, s az övével együtt magasra emelkedik minden pohár a házban. Köszöntésre. Köszöntjük szépülő, gazda­godó, megváltozott arcú földjeinket, a termelőszövet­kezetek hatalmas tábláit, amelyen mind többen és többen tanulgatják már, hogy a jövő a kollektív gaz­dálkodásé. Köszöntjük a fal­vakat, ahol az iskolák épül­nek, új művelődési ottho­nokban berreg esténként a filmvetítő. A falvakat, ahol éppen ma gyullad ki a vil­lany. Ma, az új kenyér ün­nepén. Köszöntjük a várost, a ha­talmas, éjjel-nappal termelő gyárakat. A munkást, akit nem fenyeget a munkanél­küliség, a nyomor, a nincs­telenség réme. A munkást, aki esti egyetemre jár, s akit a többiek, a hozzá ha­sonló sorsúak bizalma fele­lős pozícióba emel. A mun­kást, akikből gyárigazgató lett, a munkást, aki osztályt vezet a minisztériumban, a munkást, aki a parlament­ben a nép küldötteként a nép, a többiek érdekében szól és szavaz. -Ez az ország a mi orszá­gunk — itt most már a mi kezünk épít- — írta a költő, megálmodva a jövőt, amely a mi magasra emelt ökleink akaratából jelenné vált. Köszöntjük a ml magasra emelt akaratunkat, a mi jo­gainkat, az új élethez való jogainkat szentesítő tízéves alkotmányt. T íz évvel ezelőtt, 1949 augusztus 20-án fo­gadta el az ország­gyűlés és ismerte meg az ország népe az új alkot­KENYÉR fejlesztésen ment keresztül az oktatási rendszer itt Sze­geden is? Néhány adat, lás­sa mindénki: a legkisebbek számára 23 óvodát tartottak fönn 1938-ban, de azokban az óvodákban nem nagyon jutott hely a munkás gyer­mekeinek. 1958-ban 40 óvoda működött Szegeden, a szük­ség parancsára azonban to­vább bővítik ezt a számot. E s a legnagyobbak: 1938-ban 1259 egye­temi hallgató tanult a szegedi egyetemeken. 1958­ban ennek több mint a há­romszorosa, 3800 egyetemi hallgató. Ez évtől kezdve a szegedi üzemek több tehet­séges és fiatal dolgozója kezdi meg tanulmányait az egyetemeken és főiskolákon, az üzem által alapított tár­sadalmi tanulmányi ösztön­díj segítségével. S hányan tanulnak szakmát tanfolya­mokon? Ma mindenki tanul Szegeden, az egész ország­ban. Szocializmust építő rendszerünknek egyik leg­nagyobb eredménye ez. Az, hogy még 1933-ban 9,2 millió könyvet' adtak ki, 1957-ben 23,4 millió könyv látott nap­Világot. Az, hogy míg 1930­ban 551 ezer látogatója volt a mozielőadásoknak, addig 1958-ban 1 millió 450 ezer és sorolhatnánk a számokat, amelyek mind-mind art iga­zolják: a szocialista fejlődés nemcsak gazdasági fejlődést jelent, de jelenti a tömegek kulturálódását, műveltségi igényének fokozódását is. "Ez az alkotmány a mi­énk- — így mondtuk tíz év­vel ezelőtt, s így mondjuk most is büszkén és boldo­gan: Éljen a mi alkotmá­nyunk! Fapp Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom