Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-19 / 194. szám
3 Szerda, 1959. aifgusztus 19. A kongresszusi verseny eredményeként ELNYERTE AZ ÉLÜZEM CÍMET a Szegedi Közlekedési Vállalat és a Csongrád megyei Villanyszerelő Vállalat megelőzően Forráskút és Üllés villamosítását. A következő falu számukra Pusztaszer lesz. A Szegedi Közlekedési s egy hónap alatt 100 ezer Vállalat dolgozói már a forinttal több bevételt értek múlt év második felében is el. közel jártak az élüzem cím Az első fél esztendő jó gazelnyeréséhez. A termelési dasági eredményében jeleneredményekkel akkor sem tős szerepük volt a gépko- Rgeden a Vagohidon az uj volt baj, de teljesítményük csivezetőknek is. 100 kilo- k?za,nhaz villamosberendezeértékét lerontotta a sok bel- méterenként gázolajból a ta- sének szerelésével is komoly eset. Ezétf hát össze kellett valyi fogyasztásnak csupán 1 vegeztek' Hasonloan fogniok, hogy csökkenjen a 82,4 százalékát használták ivIakon a Kotszovo KTSZ balesetek száma bent a mű- fel. Motorolajból pedig csak uzernszerelesevel. helyben, s kint a közieke- 67 százalékát. Ezekben a napokban eldési vonalakon egyaránt. Ezt Fennállásának tizedik év- sődleges feladatuknak a szöcsqpán adminisztratív intéz- fordulóját ünnepli ma a vetkezetek villamosítását tekecfcsekkel elérni nem le- Csongrád megyei Villany- kintik. Még a hideg idő behetjgrtt. Nevelőmunka kellett szerelő Vállalat, s ezúttal állta előtt el akarnak kéhoataá, hogy az emberek gon- negyedszer veszik át az él- szülni a külső szerelésekkel, dofkodásában is változást üzem jelvényt. A 105,7 szá- Munkacsoportjaik ma már érjenek el, s megfontoltan, zalékos tervteljesítéssel, a nemcsak Csongrád megyékörültekintően dolgozzanak. 8,9 százalékos költségmegta- ben dolgoznak, hanem eljárA kongresszus tiszteletére karítással nyerték el a ki- nak Bács-Kiskun megyébe tett felajánlásaikban is ar- tüntető címet. is. Jó munkájukkal méltán Ma érdemelték ki a dolgozó pa„_ „„„„- ,, .„„„„„; „ii rasztok, a termelőszövetkezeaz ország 17 megyei villanyszerelő vállalata kö- t] tagok elismerését. Ma délzül második a Csongrád után boldogan veszik át a megyei. megtisztelő kitüntetést, az Az első félévi termelési si- élüzem jelvényt, kereket annak ellenére ér- A „ , . ,. . ..... . Az élüzem szintet hónap- ték el, hogy munkájukat a eaesi vanaiat ról hónapra teljesítették, csehszlovák fenyőoszlop- d°lg°zoi Kossuth Lajos suCsak a tehervontatás ma- szállítmány késlekedése át- gárűti kultúrotthonukban, a radt el az első negyedévben, menetileg akadályozta. Ter- Csongrád megyei Villanyszede ez is pótolta a kiesést, vükben az idén 17 termelő- ví'iioi=+ j s 101,8 százalékos teljesítést szövetkezet villamosítása is rel° Vállalat dolgozol pedig ért el a fél évben. Az egész szerepel. Ezek egy része el- az EPltok kultúrotthonában vállalat első félévi tervét maradt, s csak most fogtak tartják ma délután élüzem102,8 százalékra teljesítette, hozzá teljes erővel, miután avató ünnepségüket Hogy ez így sikerült, abban megérkeztek a fenyőoszlonagy szerepe volt a műhely- pok Többnyire szeptembernek, s a pályafenntartási ben, októberben fejezik be részlegnek. Ez a két részleg ezeket a munkákat. Még auösszesen 117,1 százalékos tel- ^gusztus 20-a előtt bekapcsoljesítést ért el. Az ipari vá- hatják az áramot, a hódmesér és zővásárhelyi Május 1 és a a szabadtéri játékok idő- Bem Termelőszövetkezetekszakában naponta 8—10 be. ezer utassal szállítottak A hét folyamán fejezték többet, mint korábban be Csengele község, ezt ra tettek fogadalmat, hogy a jó termelési sikereket megtartják és sokkai biztonságosabb munkát végeznek. Igy jutottak el oda. hogy 52,8 százalékkal csökkent a balesetek száma. Alkotmányunk dicsérete S zűkszavú nép vagyunk, pedig az új kenyeret meg- munkának és a tudásnak nem kenyerünk a bő szegő családfő mosolya éke- van szavazati joga. Az őriére eresztett beszéd, sebben szól a legjobb sta- szággyúlésbe most nem a Eltitkoljuk, ha emészti va- tisztikánál. játékkaszinókból mennek a lami tudatunkat és magunk- Ha valamelyik burzsoá új- raccsoló, monoklis -kékvéba fordulunk örömünket, ságnak annak idején eszébe rúek«, hanem a kétkezi és ünnepi érzéseinket is kife- jut, hogy a Horthy-féle úgy- szellemi munkások képvisejezni. Urbán Rókusné, az nevezett alkotmányról véle- lói ülinek elejétől végig a Ecsetgyár munkásnője nem ményt kérjen a "nemzet- padsorokban, nem egy köáradozott most a 10 eszten- fenntartó elem«-ektöl, kö- zülük, csak az ülésszak előtt dős alkotmányra emlékezve rülbelül ilyen válaszokat ka- teszi le kezéből a szerszásem, hanem azt mondta pott volna: »Azt csak a jó mot. És kiket választott a halkan, egyszerűen: "Az ég tudja, mi lesz velünk hol- lakosság a szegedi tanácsokuram is dolgozik, mindé- nap«. Vagy: "Egy kis inség- ba is? Kendergyári munkás* nünk megvan«. Kovács Sán- akcióról gondoskodjék a újszegedi zöldségtermelő pador, a Haladás Termelőszö- kormány!- Az akkori Ma- raszt, termelőszövetkezeti vetkezet tagja szintén nem gyarországban csak haszon- tag, tanár, mérnök, háziaszhasznált szóvirágokat, ehe- talan papírcsomó, közönsé- Ezony foglalta el az egykori lyett hangsúlytalan termé- ges fikció volt az alkot- városatyák helyét Mi jelszetességgel közölte: "A lá- mány, mely a kizsákmányo- lemzi őket?. A szocializmus nyom tanítónő, a fiam hon- lást, a tömegéhséget és a ügye iránti odaadás, a vávédtiszt-. Szegedi Ferenc, a szólástilalmat törvényesí- lasztóik iránt érzett felelősFalemezgyár fiatal hivatali tette. ség és a közügyek lelkiisrnedolgozója, aki nemrég tért Lehet, hogy kevés állam- retes és hozzáértő intézése* haza kétheti látogatás után polgár fogalmazta meg ma- Csak rá kell nézni Szeged a Szovjetunióból, mintegy gában pontosan, hogy mi városára, rögtön meg lehet hangosan gondolkodva kije- mindent is kapott 10 év le- állapítani: a tanácsok jól lentette: "Két év múlva Kí- forgása alatt az alkotmány- teljesítik az alkotmány álnába szeretnék menni turis- tói, de olyan millió és millió tal rájuk rótt kötelességeket, taútra, akkorára meglesz akad, aki szívbőljövő éljent Alkotmányunk — példará a pénz-. kiált rá ezen a napon. Él- képéhez, a Szovjetunió alKell-e ennél szebb kifeje- íent kiált- mert k°ztudattá kotmányához híven — szenzőbb dicséret a Magyar Nép- érett, hogy az alkotmány tesíti a munkásosztály hatalköztársaság jubiláló alkot- <*yet Jelent a nephatalom- mat a termelőeszközök terményára! Kell-e ékesebb bi- mai, a ktharcolt jogokkal, a sadalmi tulajdonai a komzonyíték alaptörvényünk szépjövő építésével. — -«™t passzusainak maradéktalan megvalósulására! Ilyenkor I Minden eddiginél nagyobb méretű oszi gabonavetűmag-cserét szervez a Földművelésügyi Minisztérium Az idén ősszel minden ed- A jelentős állami támogadiginél szélesebbkörű neme- tással szervezett nemesített sített vetömagcsere-akciót vetőmagcserénél az azonos szervez a Földművelésügyi fajtájú gabonáknál 10 százaMinisztérium. A most meg- lékos súlytöbbletet kell adjelent utasítás szerint körül- niok a termelőknek. Ha azobelül egymillió holdra ele- nos fajú csereterményük gendő utántermesztett, ne- nincsen, más terményt is mesitett őszi gabona — bú- adhatnak a szokásban lévő za rozs. árpa — vetőmagot cserekulcs alkalmazásával, bocsát a termelők rendelke- Nemesített őszi árpa vetőzésére. mag ellenében csak árpát, A szakemberek szerint az zabot és kukoricát fogadnak idén mindenképpen ajánla- el a terményforgalmi vállatos, hogy az új termelőszö- latok, a nemesített búzáért vetkezetek maradék nélkül és rozsért azonban a búzán cseréljék ki őszi felhaszná- és rozson kívül árpát, zabot, lásra szánt vetőmagjukat, kukoricát, sőt napraforgót is de ugyanúgy a jó vetőmag- adhatnak a termelők. Az gal rendelkező, régi termelő- egyéni termelök a helyi terszövetkezeteknek is javasolják ményfelvásárló-telepeken a cserét. Az egyéni gazdák cserélhetnek. csak ott cseréljenek nemesi- A termelőszövetkezeteknek 50 mázsánál nagyobb tételű rendelés esetében közvetletett vetőmagot, ahol a megyei tanácsok véleménye nül a megyei terményforgalszerint ez szükségesnek lát- mi vállalatok szállítják a szik. szükséges vetőmagvakat. I Jelentős társadalmi munka Ufszegeden Vízvezetéket kap a Bethlen és a Rádai utca Munkához kezdett a szegedi Népművelési Tanács A tanácsháza művelődési zeti kulturális csoport, isko- intézmények egy-egy vezető osztályán tartbtta me$ első lai csoport, a művelődési tagjukkal képviseltetik maülését a szegedi Népmüveié- otthonok köré kiépült önte- gukat. si Tanács. Az ülésen a vá- vékeny művészeti együttes A szegedi Népművelési rost párt-végrehajtóbizottság működik itt Szegeden is, Tanács 19 taggal működik, képviseletében megjelent Si- amelyek munkáját csak ilyen Egyebek között képviselteti mon Béla osztályvezető, a szerv foghatja eredménye- magát a tagok soraiban a városi tanács végrehajtó bi- sen össze, mint a Nép- Hazafias Népfront, a KISZ, zottsága részéről pedig Tart művelési Tanács. E csopor- a Szakszervezetek Megyei János elnökhelyettes. tok munkáját, munkatervét, Tanácsa, a Magyar—Szovjet A Népművelési Tanács szellemi irányítását feltétle- Baráti Társaság, a művelőtagjainak Turi Géza, a városi nül össze kell a jöuöben dési otthonok, a képzőművétanács művelődési osztály- hangolni. Sok szervezet is szek és a város több kultuvezetője körvonalazta ez ú] foglalkozik kulturális fel- rális intézménye, testülete, társadalmi szerv munkáját, adatok megoldásával is, mint Az első ülésen megválasztevékenységének célját és például a TIT, a Magyar— tották a Népművelési Tanács feladatait. Elmondotta, hogy Szovjet Baráti (Társaság, a elnökéül Sárközi Istvánt, a országszerte a népművelési Vöröskereszt stb., de eddig városi pártbizottság művetanácsok megalakulását min- nem volt olyan szerv, amely lödési felelősét, titkárnak pedenekelőtt a párt művelő- ilyen vonatkozású munkáju- dig Andrássy Lajost, a vádéspolitikai irányelveinek és kat összehangolta volna, rosi tanács népművelési csoa munkásosztályra vonatko- A tanács művelődési osztá- portvezetőjét. Elhatározták, ző párthatározat kulturális lya természetesen ezt nem hogy havonta rendszeresen részéből adódó feladatoknak oldhatja meg. A Népműve- ülést tartanak és legközeminél eredményesebb meg- lést Tanácsnak módjában lebbi ülésükön, szeptembervalósítása tette szükségessé, lesz e koordinációs tevé- ben a további részletes Emellett szervezési okokból kenységet elvégezni, amely munkatervet tároualják meg. is fontos volt létrehozása, annál is inkább könnyen fj^a^tl ZTlefed Igen sok eredményes mun- megoldható, mert e tanacs- felszabadulása 15. évfordulókát végző üzemi-szakszerve- ban az említett szervezetek, jának méltó előkészítése. ^öííz<cLS vízúgtjíwal munista párt vezető szerepét gen. Ebben az ország- és érthető, hogy ezért a ban minden hatalom "magántulajdon szentségéa dolgozó népé! Itt nek- hívei pokolra kívánják, számokat, termelési adató- nem pöffeszkedhet többé a Sőt az 1956-os ellenforradakat szokás felsorakoztatni, rang és a vagyon, itt csak a lom arról tanúskodik, hogy az ellenség a legelső tehetőség kínálkozásakor felrúgja a népuralmat kifejező jogalkotást. A vörös csillagok leverését követően, alkotmányunk emblémájának estek neki doronggal és fejszével a dühöngő népgyűlölők, hogy utána a kommunistákat és a velük egyet értőket pusztítsák. Mindszenthy bíboros hírhedt rádióbeszédében félreérthetetlenül utalt is rá, hogy a "proletárok piros vérit- ismét megcsapolták volna a darutollas és bilgericsizmás "fajmagyarok-. A szovjet hadsereg . azonban, — népünk nagy szerencséjére — idejében szétcsapott köztük. S okat tanultunk. A címert, alkotmányunk megújított, nemzeti sajátosságainkat jobban kifejező szimbólumát most olyan erősen és olyan magasra felszegeltük épületeink homlokzatán, hogy ne tehessen kárt benne soha többé senki, s emlékeztessen sokkal jobban arra, hogy a jogok mellett kötelességeink is vannak. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy a tanulságot levonta a dolgozó tömegek túlnyomó többsége. Napjainkban rengeteg olyan ember is megérti például, hogy csak a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével biztosítható a munkásosztály hatalma, akik korábban kétségbe vonták ezt a kézenfekvő tényt. Jelenleg az olyan ember is megérti például a társadalmi tulajdon védelmének szükségességét, aki néhány éve nem vette komolyan az alkotmánynak ezt a fontos utasítását. Ma már sokakban megrögződött, hogy a fegyelmezett jó munka, a takarékos élet, a kommunista párt által kitűzött célok rés tervek megvalósítása nélkül lehetetlen előbbre haladni a szocializmussal, mert mindez olyan sine qua non-ja az anyagi és kulturális felemelkedésnek, amiről vitatkozni sem illik többé. Elértük azt is, hogy az ellenséges f^-magógia jórészt süket fülekre talál ma már a dolgos tömegek között, és a revizionista elmélet iránt csak néhány ezer munkásáruló és álhazafi táplál illúziókat. jT Italában érettebbek J\ lettünk az ellenforradalom leverése óta. Agyunk fogékonyabb a dolgok lényegének megértése iránt és a munkások zömét nem lehet többé olcsó kortesfogásokkal, hangzatos jelszavakkal félrevezetni. Az alkotmány minden sora köztiszteletnek örvend, olyan tiszteletnek, amilyen méltán megilleti. N, h Egyre népszerűbbé válik méltó tevékenységet fejtet- engedélyt arra, hogy a főa társadalmi munka Szege- tek ki azáltal, hogy fárad- vezetékből bekapcsolhassa den is. Ma már szinte nem ságot nem ismerve agitáltak otthonába a Vizet. A Vízmüis újság, hogy amikor a ta- a társadalmi munka érdeké- vek vállalta, hogy augusztus nácsok a közösség érdeke- ben, jártak házról házra, 22—23-ra lefekteti a csöveben történő beruházások megmondották, hogy kinek, ket abban az esetben, ha a megvalósításához a lakosság hol, milyen hosszan kell ki- társadalmi munkások elkétámogatását kérik, akkor szó ásnia 90 centi mélyen az ár- szülnek az árokásással. Értnélkül megy az utca vagy a kot. Mintegy 10 ezer fönn- hető tehát a közharag azokkörzet munkabíró lakossága, tot takarít meg ezzel a tár- kai szemben, akik viszolyogŰiszeged lakosságának sadalmi hozzájárulással a nak megfogni a szerszám egyik legfájóbb pontja már tanács, amely összeget fel nyelét. Magatartásukkal vehosszú idő óta a gyenge tehet majd használni más szélyeztetik a lakosságnak vízellátás A régi úgyneve- területeken, esetleg ugyan- azt a tervét, hogy szeptemzett társasági kútból kor- csak vízvezetéklerakás cél- ber elsejétől megkezdődhesszerútlen, rossz vezetéken íáFa- . . fenek a bekötések a házakfolyt a víz — ha folyt Egyhangú volt a szavazas hoz. mert legtöbb esetben niábá a társadalmi munka mellett, A mi véleményünk az: ha nyitották ki főzés vagy mo- s teljesen érthető, hogy az a Bethlen ós a Rádai utcák sakodás idején a' csapokat, f.4—5. ember, aki igyekszik lakói egyakarattal meg tudIgy volt ez a Bethlen és a klvonni magat alóla, a nagy jak oldani, hogy a kitűzött Rádai utcában is. Érthető te- í0*^® í°gos ellenszenvével határidőre legyen megfelelő hát, hogy az itt lakók öröm- tálalja magat szemben. Akik mennyiségű vizük (s ebben mel fogadták az I. kerületi már ássák, lapátolják a föl- nem kételkedünk), akkor azt tanácsnak azt a bejelenté- det, teljes joggal mondják: is el tudják érni, hogy senki vízvezetéket téktetnTTe^a ha bárki nem ^^ meg ne maradjon ki ebből a jeházak előtt, vagyis mindkét a róeso reszt- az ne HaP.ion lentős, közös akcióból, utcát bekapcsolják Szeged egységes vízhálózatába. A csövek lerakásához szükséges anyagi fedezetet a tanács teremtette elő, csupán azt kérte a szóbanlévő utcák lakóitól, hogy társadalmi munkában járuljanak hozzá a beruházás megvalósításához: ássák ki a rájuk eső utcaszakaszon az árkot. Ma már serény munka folyik mindkét utcában. A tanácstagok is elismerésre Nemrégiben éjfél felé óriási tűzoszlop emelkedett a Szovjetunió északi partján a tenger fölé. Rőt fénye bevilágította a csöndbe borult tenger melléki várost. Riasztóan üvöltöztek a szirénák: lángvörös gépkocsik száguldottak az utcákon. Ekkor ágyúlövések hallatszottak gyors egymásutánban, néhány percen át. A tűz és a lövöldözés egyidejűleg szűnt meg. Az egyik mólónál kisebb tűzoltóhajó kötött ki: orráról és faráról ágyúk meredeztek. Ezek az ágyúk oltották el a tengerparti tüzet, húsz atmoszféra nyomás alatt "kilőtt- hatalmas vízsugarakkal. Az "ágyúzás- olyan hatású volt. hogy a nagy kiterjedésű tüzet néhány perc alatt eloltotta. A beépített acélcsövek ágyúra emiékeztetnek, de csak vízzel lövöldöznek. Nagy tűzvész is eloltható velük a parton, vagy akár a tengeren is. A vizet nagy teljesítményű, motorokkal hajtott szivattyúk nyomják az ágyúkba. A vízsugár-szivattyúkkal a léket kapott hajók rekeszeiből is ki tudják szivattyúzni a vizet. Teljesítőképességük 250 tonna óránként. A hajó megrongált vízijárművek elvontatására is alkalmas.