Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-16 / 192. szám
10 Vasárnap, 1959. augusztus 16. / Kiváló eredmények a tuberkulózis leküzdésében Szegeden Három évtizede, hogy a Fehértó biológiai értéke felfedezést nyert. Előtte csak teher volt a földtulajdonos város nyakán. Az egyszer tenger, máskor kopár sivatag 3 ezer holdjával nem tudott mihez kezdeni. 1932ben létesült halgazdaság egyharmadán. Ebben az időben vált nyilvánvalóvá biológiai értéke. Kezdetben csak a szakemberek, kutatók figyeltek fel rá, ma a közérdeklődés előterében ál! A szegedi paprika és papucs, halpaprikás és tarhonya, és a hírüket növelő szegedi ipari termékek sorában a Fehértó a városnak hírességévé lett. A róla irt sok tudományos közlemény az egvre fogyó magyar szikes tájak sajátos élővilágát tárta fe! A Vadvízország című film szerte vitte a nagyvilágba csodálatos szépségeit. így lett a Fehértó nemcsak Szegednek, de a tudományos világnak is kultúrktnesévé. Ma már alig van Szegeden megforduló idegen, aki ne érdeklődnék felőle és ki ne fejezné azon óhaját, hogy szemtől-szembe szeretne megismerkedni a Fehértóva! Nyaranta nincs hét, hogy iskolák, * turista; csoportok, külföldi szakmai érdeklődők ne látogatnák a vadvizek országát, s kutatók, biológusok személyesen Ismerkednek élővilágává! Hfres rezervátum X felszabadulás előtt, amidőn a gazdasági érdek ütközött a pénzt nem hozó de Szegednek és az országnak nagy kulturális kincset jelentő védett terület érdekével —, még a hivatalos szervek ellen is harcot kellett folytatni a rezervátum védelmében: A halgazdaság addigi jelszava, az „Eddig Fehértó, ezután halastó* létjogosultságát vesztette, mert a halastó és a védett terület országunknak két egyformán féltett, nagy gazdasági és tudományos kincset jelentő értéke nemcsak megférhetnek egymás mellett, de egymás érdekeit kel! hogy elősegítsék. Ezzel a kölcsönös segítéssel fenn fog maradni a Fehértó ősi szikes mocsárvilágának madárkincse, melynek már utolsó menedékhelye a szegedi Fehértó. A rezervátum mellett, mint élüzem, kiváló minőségű és mennyiségű halat termelhet a Fehértói Halgazdaság. Jelenlegi neve a halpaprikás hazáját hirdeti Nem érdektelen megemlíteni azt, hogy a Fehértó délkeleti sarkán lévő megállóhely, amidőn a Szegedi Halastó nevet kapta, mily sok vita folyt az elnevezés körül. A jelenlegi név ugyanis nem fejezi ki azt, hogy itt van az országnak. Szegednek, Európa-szerte ismert rezervátuma. A Fehértó nevet mégis el kellett hagyni, mert az országban lévő már eddig is több Fehértó (Ujfehértó. Fehértó, Kunfelfértó stb.) sok zavart okozott, főleg a postaforgalomban. A tó meghállóhelye Szegednek híres haltenyésztő helyét és ezen át a halpaprikás hazáját hirdeti. A fehértói madarak változatos sokaságát, általában a Fehértó élővilágának páratlan értékű biológiai jelentőségét a Móra Ferenc Múzeum diorámás kiállítása mutatja be az érdeklődők nuló madártömeg is. A gazelőtt. Itt minden állat a ma- dasági élet parancsoló fejlőga természetes élőhelyén dése sorra hasznosítja a rálátható. A szemlélő összesű- gen haszontalannak tartott rítve megtalálja mindazt, „terméketlen* területeket, ami a terepen csak nagy Vízzel borítja el a szikes fáradsággal, sártaposással pusztákat; így lett orszávolna fellelhető. Az évsza- gunknak világhíres rizse és konként! kiállításban cso- hala. Az elöntött vízfelüleportosított madárvilág ko- tek sorra hozzák vissza a tápár szikéin, sáron, vízszélen, vozásra kényszerült madaravízben, nádban a maga ter- kat. Ujabb és újabb déli madarak terjeszkednek feljebb és feljebb északnak és legelsőbb és leghamarabb hazánkban a Fehértavat érik mészetes helyén látható. Észak és Dél madarainak találkozóhelye A fehértói vizek és tocso- e! így fészkel már évek óta gók világában nemcsak év- a délkeleti szerecsensirály a szakonként, de kiváltképp a madárvonulások idején úgyFehértavon első ízben és mutatkozik itt a kucsmás szólván naponta változik az billegető stb. élet. Bizonyos állandósulás A szegedi Vadvízorszégcsak a fészkelés idején ta- ban a halastó területe a köpasztalható; ebben az Idő- zeljövóben ismét növekedni ben minden madár az ott- fog. Ez a terjeszkedés azonhon környékén éli családi ban természetvédelmi életét. Ahogyan nőnek, fel- szempontok szigorú szemcseperednek a kicsinyek, meltartásával történik. A megindul a madármozgás, gyakorlati gazdasági szemmely később a madárvonu- pont semmiben sem veszélás mozgalmává fejlődik, lyezteti Szegednek, az orIlyenkor Idegen madártöme- szágnak, az egyes tudomágek ömlenek át a Fehérta- nyos világnak páratlan értévon. Ide húzza Északnak, Délnek madarait a szőke Tisza ezüstszalagja, itt tartanak pihenőt, erőgyűjtő táplálkozást a fáradt vándorok kű rezervátumát. A Halgazdasági Tröszt és az Országos Természetvédelmi Tanács megtalálja a közös utat, amely a kölcsönös éra további útra. Messzi ten- dekek szem előtt tartásával gereknek, sarkvidéki tájak- fenntartja országunk gazdanak madárnéosége találko- sági és kulturális értékét zik a Földköa-tenger kör- jelentő objektumait. így matenger nyékének vándoraival. rad a Fehértó Szegednek A Fehértó Élővilága ki 61- nemcsak hal termő nevezelításnak tavaszí és őszi dio- tessége, hanem az ősi fehérbiztos Dr. Beretzk Péter rámája mutatja be ezt a tói madárvilágnak mozgalmas képet, ősszel így menedékhelye, kerül ismeretségbe a sarki partfutó a Délről látogatóba érkezett pelikánnal, tavasszal így. látogat el egyegy flamingó az Északnak • tartó madártömegek közé. Biztos menedékhely Az egykori alföldi nagy vizek eltűnésével búcsút mondott sok fészkelő madár, megfogyatkozott az átvoFészkén ülő gulipán. Fehértó ősrészkelője, jellegzetes madara Új szakemberek Észak-Koreában A Koreai Népi Demokra- Iákon kibővülnek a leveletikus Köztársaságban leját- ző- és esti tagozatok. Az új szódó műszaki és kulturálus forradalom egyre több szakembert követe! A szakember-Igény fokozottabb kielégítése érdekében ez év szeptemberében 15 új főiskola és 5 technikum kezdi meg munkáját Ezek a tanintézetek lehetővé teszik, hogy országszerte kétszerannyi fiatal sajátítsa el a műszaki islereteket, mint az elmúlt évben. A szakemberképzést segíti még az ls, hogy sikeres előkészületek folynak a kötelező politechnikai oktatás bevezetésére. Jelenleg Észak-Koreában 143 különféle műszaki tanintézet működik. A főiskotanévben a főiskolák mellett működő - esti tagozatokon 2000 dolgozó kezdi meg tanulmányait, vagyis 3,5-szer annyian,- mint tavaly. kutatásban jelenleg Szegeden? — A tbc-gondoző szűrőálA tuberkulózis az alföldi csak kötelező ez a védőol- ket a betegek — egészsegtelepülésű Szegeden igen el- tás, és legújabban 20 éves ügyi kormányzatunk jóvolterjedt volt. Felkerestük a korig terjesztették ki bizo- tából — ingyen kapnak meg Szegedi Tbc Gondozó' Inté- nyos korcsoportokra a BCG a tbc-gondozóban. Termezet vezetőjét, dr. Nagy újraoltásokat. Hogy ez ml- szetesen vannak olyan beteLászló igazgató-főorvost és lyen eredményt hozott, mu- gek is. akik gyógyszeres kekértük, hogy adjon tájékoz- 'tatja elsősorban az, hogy a zelés mellett műtéti beavattatást arról, hogvan áll ez a gyermekek megbetegedése kozásra is szorulnak A szekérdés most Szegeden és jelentősen lecsökkent. En- gedi és a kornyékén levő környékén. nek a védőollósnak az al- betegeket korábban csak taDr Nagy László a követ- kalmazásával csaknem tel- voleső tudosebeszeti osztákezőket mondotta: jesen megszűnt a kisgyer- lyokon tudtunk operáltatni. — A gümőkór mintegy fél mekek legrettegettebb gü- Nagy jelentosegu az, hogy évszázaddal ezelőtt még mős megbetegedése, a rend- ez év majusaban a szegedi -Morbus Hungaricus* ma- szerint korábban halálhoz ! számú Belklinikával mungyar betegség néven emle- vezető gümős agyhártyalob. kaközosségben meginditotgetett megbetegedés volt. Szegedi viszonylatban a tuk a mellkassebészeti oszAz európai országok között BCG-oltásokat már a köte- tályt. Ez ev májusa ota már — Portugáliát kivéve — Ma- lező oltás elrendelése előtt közel 40 beteg nyerte vissza gyarorszógon volt a legna- is kiterjedten alkalmaztuk, a Szegeden elvégzett mutet gyobb a megbetegedési és Ennek köszönhető, hogy során teljes egészseget. halálozási arányszám. Szegeden 6 éve nem volt jyjj a helyzet a betegfelA felszabadulás előtt nem gümds gyermekhalottank. ís lehetett eredményesen Milyen új gyógyszereket küzdeni ellene, mert a ka- és gyógyító eljárást alítalpltalista Magyarországon maznak újabban a tbc-s ]0mása minden szegUdi nem volt állami feladat a betegek kezelésében? lakosnak rendelkezésére ál! tbc elleni küzdelem. Dön- _ A felszabadulás előtti Sokan vannak persze olyatő változást a felszabadu- idökben nemcsak hogy ke- nok, akik nem gondolnak hozott' Vés volt az ágy a tbc-s bete- arra, hogy panasz esetén heamikor nemcsak hogy álla- gek gyógykezelésére, hanem !ves lenne megvizsgáltatni mi feladattá lett a gümő- az úgynevezett légmellkeze- ™»8ukat- Ezert ?. gondczó kór elleni harc, hanem a há- lésen kívül csupán a bete- lép ki épülete fa ai közül es borús pusztítások okozta gek felerősödését szolgáló felkeresi a legszelesebb helyreállítási nehézségekké- klimatikás-diétás kezelés lakosság-réteget hogy megzepette is megteremtődött a volt alkalmazásban. Másfél folelo rontgenkészulekével feltétele a küzdelem ered- évtizede felfedezett „anti- felkutassa azokat a betegeményességének. Különösen tuberkulótikumok*. tbc-s ket is, akik teljesen panaszpusztító betegség volt a tu- gátlószerek megváltoztatták mentesek es nem tudnak berkulózis az alföldi jellegű a gyógykezelések irányát, is. betegsegukro! Magyarorszátelepüléseken Mintegy húsz Ma már túlhaladott állás- Son Szeged volt az első évvel ezelőtt Szegeden és pont, hogy csak magaslati nagyvaros, amelynek lakoskülönösen környékén a ta- helyen lehet meggyógyulni, sagat közel 98 szazalekban nyavilágban sokkal nagyobb vagy mint a régi, tőkés Ma- rontgen-ernyősqjrő készuarányban szedte áldozatalt, gyaronszág gazdagjai, Egyip- lekkel átvizsgáltak 1957 első mint bárhol az országban. tómban, vagy Svájcban felében. A tudogondozó terElsősorban a kisgyerme- gyógykezeltették magukat. vében szerepel Szeged vakek pusztultak tömegesen. Az általános álláspont az, r°s lakossaganak ujraFeljelzések vannak olyan hogy a betegnek kellő idő- átszurése 1960-ban. tanyai családokról, ahol a ben történő gyógykezelése — Reméljük, hogy néhány bő gyermekáldás ellenére esetén gyógyszeresen és mű- év múlva Szegeden és körvalamennyi gyermek tuber- téti eljárásokkal tökéletesen nyékén nem lesz már ismekulózisban kiskorában pusz- helyréállítható egészsége retlen tbc-s beteg, nem lesz tult e! A felszabadulás után bármilyen tájegységben is. má[" olyan fertőző tbc-s góc, bekövetkezett hatékony fel- i« ni amely akaratlanul is újabb kutató munka, új gyógymó- g 15 J " , fertőzéseknek lehet forrása dok bevezetése, az egészség- kalmazzuk ezeket a tbc el- _ fejezte be nyilatkozatát ügyi felvilágosítás fokozása, leni gyógyszereket, melye- dr. Nagy László, elsősorban azonban a megelőzés eredményes keresztülvitele folytán városunkban és környékén alig ötödére csökkent a gümőkóros elhalálozások száma. Nemcsak ennek van jelentősébe, hanem annak is. hogy míg korábban, a fiatalkorúak közül szedte áldozatait, napjainkban a tbc-ben elhalálozók korhatára az 50 éven felüli korra tolódott ki. Népünk egészségügyi felvilágosodásának jelentős emelkedése folytán természetesen csökkent a megbetegedések aránya is. Milyen módon lehet leghatékonyabban megelőzni a tuberkulózis megbetegedést? — Több mint 35 évvel ezelőtt két francia tudós hatékony tbc elleni védőoltóanyagot állított elő. Calmette és Guerin nevét az emberiség legnagyobb jótevői között emlegeti az orvostudomány. Az általuk előállított BCG oltóanyaggal hatékonyan lehet védetté tenni már születésük után a gyermekeket. Ez a védőoltás az egész világon elterjedt és több százmillióra tehető azok száma, akiket BCGoltásban részesítettek. Több államban, elsősorban a népi demokratikus államokban, a Szovjetunióban, valamint a skandináv államokban kőtelezővé tették az újszülöttek BCG-oltását. Magyarorszá-' gon több mint 6 éve ugyanKÖNYVESPOLC Jaroszlavszkij: felmenteni az uralkodó oszA kommunisták és a vallás tályt. A népgyilkos fűurak, a korlátolt, önző nemes* Az itt összegyűjtött cik- ség felelős azért, hogy a kek nagy része azt fejtegeti, magyar függetlenség évszáhogy lehet-e kommunista adókra elveszett. Kemény vallásos, milyen legyen a szélesen hömpölygő, kalanpárt és a párttagok viszo- dos történet keretében munya a valláshoz, milyen ösz- tatja be a kort Történelmi szefüggés és kapcsolat van és költött aiakjai egyaránt a párt, a család és a vallás él6 hús-vér emberek, nyelközött, mit követel a párt ve a iegszebb. legkifejezőbb tagjaitól a magánéletben eb- magyar próza, ben a vonatkozásban. Néhány cikk a szovjethatalom és az egyház viszonyának fejlődéséről szól, ami történelmi szempontból igen érLavreckíj: A Vatikán LavreckiJ könyve TUDÓ megírt dekes. Végül több cikk fog- mányos igénnyel lalkozik az ateista propa- munka. Feltárul benne a ganda feladataival, módsze- Vatikán teljes története a reivel, eredményeive! középkortól kezdve egészen Kemény Zsigmond: napjainkig. Megismerjük belőle a pápasag gazdasági Zord Idő tevékenységét a feudalizA magyar regényiroda- mus idején, a katolikus lomnak ez az alkotása tör- egyház működését a gyarténelmünk egyik legtragiku- mátokon, az egyház tőkés sabb időszakát tárja fe! tevékenységét és politikai Buda török kézre kerülésé- üzelmeit. kapcsolatait a nek, az ország három rész- leenaevobb kabitai^'a hare szakadásának, fejlődése talmakka! "Világossá válik megtörésének okait keresi, a könyvből, hogy a Vatikán kutatja az író, s bár világ- nemcsak vallási központ, nézete nem köti a néphez, pénzügyi és politikai érderealista irodalmi eszközei akarva-akaratlanul felvillantatják vele az igazságot: Magyarország XVI. századi katasztrófájáért nem lehet Szverdlovszk északnyugati kerületében építik a vasúti mérnökök uráli elektromechanikai főiskoláját. Két diákszálló épül itt 600—600 fő befogadóképességgel, külön épület a tanároknak és előadóknak, a tanintézet főépülete, a bótechnikaí és hőtechnológiai épület, továbbá a kísérleti állomás. Épül még étkezde, stadion, sportcsarnok és nyitott uszoda. A terület nagy része park. Ezt maguk a hallgatók ültetik. Az új főiskolán 2900 ifjú és leány tanul majd. A képen: A tanintézet főépületének tervrajza. kek fűzik a nagytőkés országok burzsoáziájához. Magnetofonok szériagyártása Rohamosan emelkedik a csehszlovák gépgyártás termelése. Különösen 1960-ban számítanak jelentős növekedésre. Jövő évben például megkezdődik a magnetofonok ós. diktafonok szériagyártása: a tervek szerint 1960-ig 20 ezer darab készül el belőlük. Csehszlovákiában az elmúlt évben több mint 15' ezer karórát gyártottak. 1960-ban számuk eléri a 110 ezret. Az írógépekből 1960-ban. 1958-hoz viszonyítva kétszer többet állítanak elő.