Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-11 / 161. szám
XV. évfolyam, 161. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1959. július 11, g ;íjjj) Manolisz Glezosz és a védelem megcáfolja a terror-bíróság vádjait Az athéni haditörvényszéken pénteken de, folytatták Manolisz Glezosz és a többi görög hazafi perének tárgyalását A bíróság elutasította a védelemnek azt a kérését, hogy ne engedélyezze Papaszpiropulosz rendőrtiszt felszólalását tanúi minőségben, minthogy utóbbi részt vett az ügy vizsgálásában. A bíróság elnöke közölte, hogy Lengyelországból táviratot kapott, amely követeli, hogy ne engedjen meg önkényességet Glezosszal és a többi vádlottal szemben; Az elnök ennek kapcsán azt állította, hogy a Glezosz védelmében indított mozgalom "beavatkozás a görög igazságszolgáltatás ügyébe*. Az ügyvédek tiltakpztak a bíróság elnökének Glezoszról tett rágalmazó kijelentései ellen. Manolisz Glezosz szintén tiltakozott az elnök magatartása miatt és kijelentette, hogy az ügy tárgyalása során még szólni fog a vele szemben alkalmazott bírósági eljárásról. A bíróság elnöke több Ízben durván közbeszólt, amikor Glezosz és az ügyvédek beszéltek. A bíróság ezután áttért a vád négy tanújának kihallgatására, akik közül három a görög rendőrség szolgálaAz ellenünk emelt vád igazságtalan és hamis! — állapította meg Glezosz Manolisz Glezosz csütörtökön az athéni haditörvényszék tárgyalótermében rövid nyilatkozatot adott az ADN keletnémet hírügynökség külön tudósítójának. Ügy vélem — mondotta —, hogy az ellenünk indított per szorosan öszszefügg az atomfegyverkezési tervekkel. A per során még részletesen beszélek majd erről. — Nagyon örülök — mondotta Glezosz —, hogy ilyen nagy mozgalom indul kiszabadításunkért. Nem elsősorban rólam van szó, hanem a szabadságról, a demokráciáról és a békéről. Az ellenünk emelt vád igazságtalan és hamis. Ezért mindenki, aki védelmünkre kel, az igazságért küzd. őszinte köszönetet mondok az NDK-ban és világszerte mindazoknak, akik önfeláldozóan kiálltak nagy ügyünk védelmében fejezte be nyilatkozatát Manolisz Glezosz. tában áll. Papaszpiropulosz tanú a bizonyítékok ismertetése helyett általános fejtegetésbe bocsátkozott "Világkommunizmus kémkedéséről*. Amikor a tanú a vád szempontjából helytelenül érvelt, a bíróság elnöke gyorsan kisegítette őt. A tanúkihallgatások folytatódnak. * A Glezosz mellett síkraszálló mozgalom egyre nagyobb arányokat ölt. A görög közvéleményre nagy hatással volt az az üzenet, amelyet Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke intézett Manolisz Glezosz ügyében I. Pál görög királyhoz. Az Avgi című lap közlése szerint a Glezosz-perben a védelem tanúinak száma 94-re emelkedett. A görög hatóságok egyharmadával csökkentették az amúgy is kevés helynek számát, ami eddig a tárgyalóteremben a külföldiek és a sajtó képviselői rendelkezésére állt. Uj politUTÜZÓgép H érkezett a Szegedi Bútorgyárba. Az ötletes gép nagy seII gítséget jelent az üzemnek, mert eddig a politúrozó részleg iiijl szűk keresztmetszete gátolta a többi üzemrész munkáját || is. Főként ezért maradt el terve teljesítésében a bútorjl gyár. Az új gép segítségével nemcsak könnyebbé, hanem termelékenyebbé ts válik a munka. A kongress?usi felajánlás módosítására | készülnek a jutaárugyarban Kádár János elvtárs fogadta a szovjet pártmunkás-kfildőttséget Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken délután fogadta a szovjet pártmunkás-küldöttséget, amely V. J. Szemicsasztnij elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának vezetéséVei hazánkban tartózkodik. A szívélyes, baráti beszélgetésen jelen volt Kiss Károly elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Sándor József elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Szilágyi Dezső elvtárs, a KB nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője. Magyar államférfiak távirata a mongol nép vezetőihez Dobi .István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke a mongol népi forradalom 38. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot intézett Zs. Szambuhoz, a Mongol Népköztársaság nagy népi hurálja elnökségének elnökéhez és J. Cedenbalhoz, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárához, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnökéhez. Az évforduló alkalmából dr. Sík Endre külügyminiszter táviratban köszöntötte P. Sagdarszurent, a Mongol Népköztársaság külügyminiszterét. - iáinaainíniiinnnü™:",;^ A Szegedi Nemzeti Színház tagjainak egyöntetű tiltakozása Manolisz Glezosz és társai igazságtalan perbefogása ellen A Szegedi Nemzeti Színházban tegnap délelőtt tartották meg az évadzáró társulati ülést. A színház szakszervezeti bizottságának kezdeményezésére az egész társulat egyöntetűen állást foglalt a görög kormány igazságtalan és törvénytelen eljárásával szemben, amellyel Manolisz Glezosz békeharcost és társait kívánja sújtani. Tiltakozásuk szövege a következőképpen hangzott: "A Szegedi Nemzeti Színház tagjai, felháborodásunkat és tiltakozásunkat fejezzük ki a görög kormány brutális intézkedése és koholt pere ellen, amely nemzeti hősök, antifasiszta harcosok fizikai megsemmisítésére irányul. Amíg az egész emberiség a békéért küzd minden égtájon, a görög kormány a béke lelkes és fáradhatatlan, áldozatoktól vissza nem riadó harcosait akarja megsemmisíteni, illetve bebörtönözni. Minden békeszerető ember igazságérzetét mélyen sérti az az eljárás, ahogyan a görög nép legjobb fiaival bánik a kormány. Tiltakozunk az ellen, hogy katonai bíróság tárgyalja a koholt perben vádlottként előállított hazafiak ügyét, és az emberi jogokra hivatkozva követeljük, hogy bocsássák szabadon Manolisz Glezoszt és társait«. A Szegedi Nemzeti Színház művészei és dolgozói tiltakozásuk szövegét elküldték a Művészeti Dolgozók, Szakszervezete országos központjának azzal a kéréssel, hogy továbbítsa azt a görög kormány illetékeseihez. (Liebmann Béla felv.) Az Alföldi Bútorgyár megajándékozta a tízezredik hálószoba vásárlóját Tegnáp kedves kis ünnep- meg. Címkével látták el, a ség szemetanúi voltunk a következő.felirattal: "Az AlBajcsy-Zsilinszky utcai Bú- földi Bútorgyár ajándéka a torcsarnokban. A Szegedi io ezredik hálószoba váKiskereskedelmi Vállalat, sárlójának*, valamint az Alföldi Bútorgyár vezetői köszöntötték a gyár által készített tízezredik hálószoba vásárlóját. 1956-ban tért rá a vállalat a fényezett hálószoba gyártására. S most készítették el a tízezredik garnitúrát. A "Véletlen* úgy hozta, hogy ez éppen Szegedre került, mert Brinza Dezső, a 42-es Autóközlekedési Vállalat dolgozója vásárolta meg. Brinza Dezső mindössze háromhetes házas. Most vásárolták meg a hálószobaberendezést. A szerencsés vásárlókat az Alföldi Bútorgyár egy szép fényezett dohányzóasztallal ajándékozta Apró Antal iogadla a csehszlovák katona küldöttséget Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese pénteken délután az Országházban fogadta a Bohumir Lomsky vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter i vezetésével hazánkban tartózkodó csehszlovák katonai küldöttséget. A csehszlovák katonai vezetők szívélyes, baráti beszélgetést folytattak a kormány első elnökhelyettesével. Több napig tart a Beloiannisz téri létesítmények műszaki átvétele Lassan már befejeződnek a berendezéseket, amelyek a szí majd át a nézőtér és a Szabadtéri játékok műszaki világításnál, a hangosításnál színpadi berendezéseket a előkészületei. A fővállalkozó szükségesek. A jövő hét ele- kivitelező és fővállalkozó Csongrád megyei Építőipari jén, azaz hétfőn sor kerül a Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozói már meg- Beloiannisz téri létesítmé- Vállalattól. Az átadás előreépítették a nézőtér tribünjeit nyek műszaki átadására. A láthatólag öt napig tart, és a színpadot, a fővárosi és . . , . mert minden berendezest vidéki vállalatok - az alvál- varosl tanacs t*rvosztalya' részletesen megvizsgálnak az lalkozók — pedig elkészítet- mely beruházóként irányi- átvételkor. Hétfőtől kezdve lék a különböző elektromos totta az egész építkezést, ve- esténként, a Beloiannisz téri ket. A Beloiannisz tér színessége a festőket ú megihlettet Ha a szegedi diákok népes csoportja utazik a KISZ-építőtáborokba Az ország minden részéből 10 ezer fiatal dolgozik a Hanságban szegedi A szegedi fiatalok is sok szép gyakorlati példáját adták már annak, hogy ismerik és tudják a társadalmi munka jelentőségét. Ennek útjelzői voltak azok a munkálatok is, amelyeket a város útjainak rendbehozásában, az ifjúsági vízitelep megteremtésében, házi főcsatorna sában végeztek. Most a szegedi fiatalok újabb bizonyítékait adják a KISZépítőtáborokban, hogy méltán érdemlik meg az idősebb nemzedék szeretetét. Mint ismeretes, az elmúlt évben a KISZ tagjainak köréből indult a kezdeményezés a Hanság megszelídítésére, — a mocsaras vidék és föld termővé tételére. Az elmúlt évben nagy odaadással és szorgalommal az ország különböző részeiből — közöttük szegediek is voltak — 4 ezer fiatal dolgozott a Hanságban. Idén a KISZ hansági építő táborában mintegy 10 ezer kiszista és KISZ-en kívüli fiatal tömörül a nagy és elismerést érdemlő munkálatokban. A Hanság mcgszelídítésében ebben az évben is megtalálhatjuk a szegedi fiatalokat. Ma, szombaton este a Hanságba utazik csatornázási a kübek- munkálatokra 80 középiskolétrehozá- lás diák. A Közgazdasági Technikum . statisztikai tagozatából, a Ságvári és a Radnóti Gimnáziumokból. KISZ-építőtábor működik Bodrogkeresztúron is, ahol szintén nagyszabású csatornázást végeznek a fiatalok. A bodrogkeresztúri építőtáborba ma. szombaton este & Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói közül 140-en, a Radnóti Miklós Gimnázium tanulói közül pedig 50-en mennek el. Bogyiszlón is csatornahálózatot alakítanak ki és ennek megvalósítását ugyancsak a fiatalok vállalták. A Szegedi Tudományegyetemről ebben a munkában 140 hallgató vesz részt... Ugyancsak ma, szombaton a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül 30 lány, a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói közül pedig 20 lány utazik Bodakajtorra, ahol az állami gazdaságokban a gyümölcsszedést segítik. A KISZ építőtáboraiban a szegedi fiatalok két hetet töltenek el. Bodakajtorról különben most érkezik majd haza 40 középiskolás lány, akik több szegedi és hódmezővásárhelyi iskolából vettek részt a gyümölcsszedésben. A szegedi diákok a következő hónapban is részt vesznek a munkálatokban. A Szegedi Pedagógiai Főiskola hallgatói közül 50-en Badacsonyba utaznak és a szőlőskertekben dolgoznak. A szegedi egyetemisták 40 fős újabb csoportja Bogyiszlóra. az egyetemista lányok 30 fős csoportja pedig Bodakajtorra megy, hogv becsületes munkával és jókedvűen végezzék a munkát, s számos megkapó élménnyel térjenek haza* Továbbra is | meleg idö m | Gazdagodó népfronttevékenység 1 Szegeden