Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-30 / 177. szám

Csütörtö*. 1959. július 6. 6 VALAMIKOR több szigetecske, sziget vojt ez az ősi szegedi település. Felső szigetnek, Fel-szegnek tisztelte századokkal előtt a lakosa, aki sok küzködésselbajjal szorította vissza az élő Tiszába a vadvizeket, vezette vissza anyjához, a szőke folyamhoz az el-elkanyargó mellékfolyócskákat, mindaddig, míg ez a rész össze nem simúlt, egybe nem olvadt testvériesen a másik, két, ugyancsak egykori szigettel: a Palánkkai, amelyet ma Belvárosnak tisztelünk és a távoli Alszeg-gel, a későbbi paprikaültetök és a paprikamolnárok Alsóvárosával. Mindig szegény emberek lakták, akiknek élete a legtöbbször találkozott, valamilyen kapcsolatba jutott a vízzel, a hol haragos, hol meg meséket csobogó-locsogó Tiszával. Sóhordók, halászlegények, malom- és hajófaragók, hajósok, azonkívül tímárok és kékfestők. A céhlegényekből később bérmunkások: suszterok, ácsok, kőművesek lettek, akiknek MOST mm ...f A hátát kapagá áttolnál A nemes céhbe* tha^6' ácsokat ma tnár hiába keresnők, csak a nóta van meg róluk, hírüknevük, vagy egy-egy késői unoka, mint például a Rom utca háromban Förgeteg József. ö még az öregekkel, nagyapjával, apjával és a többi híres hajóács-dinasztiabelivel dolgozott együtt. Naphosszat ütemre járt kezükben a szekerce, a dugarozó kalapács, a vonókés és a többi szerszám. A Bertalan-emlékmü előtti lapos Tisza-parton sokszor 10—15 hajó is állt kint javításra, vagy mint készülő alkotás. Egész nótákat kopogtak ki « hajó falán, s mintha csak összebeszéltek volna, olyan egyszerre járt kezükben a szerszám. Végig a Tiszán ismer" " tek voltak hajóik, különösen egy típus, az úgynevezett bőgőshajó, amelynek az orrtökéje a nagybőgő fejéhez hasonlított. Gabonát, sót és nemesebb árukat szállítottak rajta, mert fedeles volt. Keszitettek itt sárhajókat, dereglyéket és homokos hajókat is, sőt később, mikor már a technika mind feleslegesebbé tette az ácsok kezemunkáját, azért a vashajókon is kopácsoltak, mikor védfákat faragtak hozzájuk. A nagy céh fénykora azonban már messze volt, elöregedtek az ácskezek, fiatal kéz pedig már nemigen kapott a hajóépítő szerszámokért. A hatalmas, szép szálú hajóácsok válla megtört, meg a sok nehéz munkában, s a kivénhedt céhláttán. A hazafelé vivő utakon a szinte gombamódra elszaporodott kiskocsmák mindjobban elcsendesültek szombatonként, a fizetés napján. S karácsony után, bizonyos Szent János napon védszentjüknek sem áldoztak már, aki pedig annyi hajójulcat elvitt a messzi vizeken. Nem, mert a csörlök nem húztak már a Tisza lapos partjaira újabb és újabb hajót javításra, és új hajó sem készült, s nem csapták orrához a keresztelésre szánt te/V S <- • - - * ^4 ' ..VWm li sörös üveget, mert errefelé csak az járta, nem a pezsgő. Kis hajók kisembereinek csak ennyire tellett, de hogy a vállalkozó valahol csak megitta azt a bizonyos pezsgőt, lent, vagy fent a Tiszán, az szentigaz. A hajóácsok pedig ismét a szerszámaik után nyúltak és újra csak kopácsoltak, fúrtak, faraglak, míg el nem fogytak ők maguk is. Emléküket nem 6rzi se utca, se szobor, csak egy kedves nóta, s azt meg szinte tudja már az egész orszáo, hogy: *Újszegeden faragnak az lácsok, eredj lányom kérdezd meg [az ácsot: ad-e csókért egy kötény [forgácsot fejlődésnek indult része simulnak a ráncok az öreg ennek a városnak. Sajátsá- Felsőváros arcán, szépülnek, gos, vonzó hangulatú utcái- fiatalodnak utcái, ban itt is, ott is újabb épületek emelkednek s szinte mondják, beszélik: változik, modernizálódik az élet erre is. Uj üzemrészek, emeletes raktárak sorakoznak évente a Tisza-partra, ahol a folyó éjszakánként hűvös párát lehel a Szalámigyárra, hogy újabb íz-árnyalat ivódjék a szikkadó-száradó szalámirudak szürke bőre alá. Gyarapodik a Nagykörúton a Cipőgyár is, ahol most már felszabadult, ténylegesen emberré vált, munkások és munkásnők dolgos keze csodálatos szép cipőket varázsol elő, szinte életet adva a holt anyagnak. Bár villamos és autóbusz köti össze még jobban most e negyedet a város többi részeivel, de a pihenés óráiban már idehaza találhat szórakozást, művelődésre alkalmat a felsővárosi ember, testei-leiket edző játékra, sportra a fiatal. A József Attila sugárúton, amely annak a nagy költőnek nevét viseli házain, aki erre, ezen a tájon kötött barátságot a Tiszával, aki itt, ezekben az utcákban járt diákkorában lázadozva és álmodozva, most a Postás Művelődési Otthon fényei intenek hívogatóan esténként. És amióta a tanácsokban — 6, talán pont a répi Vásárhelyi sugárút fái alatt formálódott benned ez a kifejezés -a dolgozó nép okos gyülekezete- elvtársunk, József Attila! — tárgyalják, intézik a felsővárosi kisemberek gondját-baját, lassan, lassan de sokszor vándorbot került a markéba, de mindig hazatértek ide, a szűk utcácskákba, a mohos tetejű házacskákba, ahol mindig oly ízes volt a sütögető asszonyok kenyere, mert becsülettel megszolgált volt. Viszszahívta őket a felsővárosi este hangulata, ahol a Liget utca környékén a fiatal Dankó Pista hegedűje mesélt édes szerelemről, el nem ért boldogságról és a sír-panaszkodott az ácsok, a suszterok és a hasonló szegény emberek bánatáról. És később erre surrant a Sárgára, a tiszaparti füzeseit .wédő lombja alá, a vörösTjktbogóroL emberséges életróí jogokról álmodó rejtett ősz* szejövetclekre, osztályharcos szervezkedésre az agitátor. ÉS AHOGY FEJLŐDIK Korszerű település születik e napokban Felső városon, azaz a Gedóban. Uj utcákat tűznek ki, ahol a tanács, a munkatársaik segítségével építik családi hajlékukat a dolgozók. m& EGY SZAKMA ÉS EGY ÉLET Hétköznapok ismétlődő, állandóan visszatérő mozzanatai alkotják az üzemi munkások mindennapi életét. Erre gondolok, amikor megpróbálom felderíteni, hogyan élnek és dolgoznak a Szegedi Cipőgyár munkásai. Kitől tudhatnám meg illetékesebbtől, mint Horváth Elek bácsitól, aki 50 éve dolgozik ebben a gyárban. Csak kérdésre felel. Hogyan is várhatnám, hogy úgy egyszerűen mesélni kezdjen, hiszen most látott először és még maga sem gondolta végig, hogyan élnek, dolgoznak itt munkatársai. Vajon mit láthatott 50 éven át? Mit érezhetett, amikor 56 évvel ezelőtt első ízben leült a Buszterszékbe? Kérdés kérdést, szó szót követ, s Horváth bácsi emléktárából, fél évszázados ismereteinek tarisznyájából sok minden előkerül. Messze, 1909-ben járunk, amikor még ördögh Julcsa, egykori szegedi cipészmester -Jánosai* a most épülő megyei tanácsháza helyén álló elhagyott, régi kórházban húzódtak meg éjszakára, hogy ne kelljen albérletet fizetni, s ennyivel több pénzük maradjon a kosztra. Emlékezés Szinte látom, hogyan ropogtatták a préselt tepertőt ebédre és miként méregették tekintetükkel azt, aki a Janik-kocsmában keresett jobb ebédet déltájban. S mintha csak hallanám csattogni a suszterlegények papucsát a korzón, amelyet úgy álcáztak cipőnek, hogy a nadrágszíj szélét odaszegezték a sarkához. Horváth .Elekkel együtt a régmúlt időkre emlékezünk. Ott élt, dolgoaott a munkások között, harcolt és szenvedett velük már akkor, amikor még a mai cipőgyár helyén olyan gödör tátongott, hogy csak az akácfák teteje látszott ki belőle, s úgy hívták, hogy -cigányliget-. Hasonló volt a Csillag tér és a mai Lugas utca környéke. Itt pihentek nyáron a munkában fáradt dolgozók, s itt ütöttek tanyát a cigányzenészek, lócsiszárok, kefekötök is. A suszter-legények papucsban Szövetkezet kezdte a munkát a mai cipőgyárban, az Első Szegedi Cipö-8 Csizmaés Papucskészítő Szövetkezet. De elsodorták az első talágháborút ^követő nehéz gazdasági esztendők. Tőkés kézre jutott a gyár, változott a tulajdonos, csak a munkások maradtak, már akik maradhattak. Horváth Elek lakása a Szilléri sugárút felől közvetlenül a bejáró felett van. Sokszor kikönyököl az ablakon, s csak nézi. nézi a munkába érkező dolgozókat, s így szol feleségéhez. — Nézd, hogyan öltöznek most a suszterlegények, — s ilyenkor gondolata visszaszáll, vissza évtizedekkel, amikor papucsban jártak a cipők készítői, vagy ha volt cipőjük, abból csak azért nem látszott ki a lábuk, mert ahol lyukas volt cipőjének a feje, fekete politúrral kenték be lábukat. Egyszer-másszor elmeséli ezt a mai fiataloknak, azok többnyire csak legyintenek. „Sétálási idő" S. ez az érdektelenség fáj Horváth bácsinak. Mintha nem akarnának tudni elődeik múltjáról a mai fiatalok. Egyesek csak azt látják, hogy a munkások százai dolgoznak az üzemben modern gépeken, egészséges körülmények között, s a Szegedi Cipőgyárban naponta 1500—1600 pár cipőt készítenek. Csak a régiek, az öreg Horváth és mások emlékeznek arra az időre, amikor 70—80 ember váltotta itt egymást évről évre kétszeri turnusban. Ugyanis a cipőkészítés is szezonmunka volt. Amikor eljött az -uborkaszezont-, beköszöntött a cipészlegények számára a -sétálási idő-. És most le is zárja a témát, hogy: ez ma már nincs. E rövid mondatból kiérződik, hogy ezzel a maga részéről egy fél évszázadra tett pontot, arra, ami a szeme előtt zajlott le, amit átélt sok-sok 6uszterlegény társával együtt. Most 69 éves, de ma is az üzem felsőrészkészítő tűzőrészlegének vezetője. Hogy miért nem megy nyugdíjba? Azt mondja: egészséges vagyok, itt meg szeretnek és kellek is, hát miiért menjek el? Ugy látom, ez a szeretet, az összetartozás a nagy családdal késői öregségében napfényesebbé teszi életét, mint hajdan ifjú korában volt. Nagy Pál Munka után, szombat délutáni, vasárnapi szabadidejükben a családtagok, rokonok, jó barátok segítenek egy-egy leendő háztulajdonosnak, hogy kevesebbe kerüljön az építkezés. _ GPSSHV- • Az építkezésekkel természetszerűleg együttjárnak a problémák, de már házak (alai magasodnak a régebbi szántóföldek, kertek helyén, hirdetve: új negyed épül! A József Attila sugárúton, a tanácsházával szemben pedig emeletes, korszerű lakóházakat készít a Csongrád megyei Épitőipari Vállalat. Ez az első fecske itt, a második ötéves tervben újabb ilyen modern, emeletes epületekkel gyarapodik Felsőváros. A városrendezők tervezők most vitatják, keresik a megoldási módozatokat. ugyanis három, négy éven belül a tiszaparti részen új háztömbök építését kezdik meg. Korszerű, több emeletes lakóház kerül a felsővárosi templom kertjébe is.