Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-21 / 169. szám
^immnitmHMmHfiitHfflHiKttwmHiiiiiiiiiiiiiiiffF'!^ MBiinmBBMiirimi^^ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XV. évfolyam, 169. szám Ára: 50 fUIér Kedd, 1959. július 21. II kongresszusi munkaverseny kibontakozása a dolgozók felelősségérzetének elmélyülését mutatja A szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről tárgyalt kibővített ülésén a Szakszervezetek Csongrád megyei lanácsa Hétfőn délelőtt kibővített ülést tartott Szegeden az MSZT székházában a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa. Az ülésen megjelent Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának másodtitkára és Ábrahám Ántal elvtárs, a megyei pártvégrehajtó bizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője, a SZOT képviseletében pedig Gyulai Károly elvtárs. A Szakszervezetek Csongrád megyei tanácsa féléves munkájának értékeléséről és a szakszervezetek előtt álló feladatokról Juhász József elvtárs, az SZMT elnöke tartott beszámolót. Ezt megelőzően javaslatot tett a tanácsülésnek, hogy mentse fel saját kérésére Király Károlyt, az SZMT eddigi titkárát. Király elvtársat ugyanis a most létesülő szegedi kábelgyár osztályvezetőjévé nevezték ki. A kibővített ülés az SZMT titkárává Török Lászlót, az ÉDOSZ területi bizottságának eddigi elnökét választotta. Az SZMT és az elnökség tagjává választotta meg Be 11 á n y i Bélánét, az ÉDOSZ területi bizottságának elnökét. Juhász elvtárs Ismertette a nemzetközi szakszervezeti mozgalom jelentősebb eseményeit. Részletesen beszámolt a Szovjetunió szakszervezeteinek kongresszusáról, a Szakszervezeti Világszövetség ez év elején tartott üléséről, az Európai Munkás Konferenciáról és a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom várnai üléséről, amelyen az algériai dolgozók megsegítésével kapcsolatos határozatot hozták. Részletesen elemezte milyen tevékenységet fejtett ki a szakszervezetek megyei tanácsa, az SZMT elnöksége és a megye városainak szakmaközi bizottságai az elmúlt fél év során. Ezt követően Török László, az SZMT titkára, a Csongrád megyei üzemekben, vállalatoknál folyó kongresszusi munkaverseny eredményeiről számolt be. A beszámolókat vita követte. A kibővített ülés megállapította, hogy a megye szakszervezeti mozgalmának sikerült elmélyítenie a dolgozók felelősségérzetét munkájuk iránt. Ennek eredményeként bontakozott ki üzemeinkben, mezőgazdasági vállalatainknál a kongreszszusi munkaverseny. A szakszervezeti választásokkal kapcsolatosan megállapították, hogy a dolgozók tízezrei jelentek meg a szakszervezeti választó gyűléseken, ahol a tisztségviselők ezreit választották meg. Jelenleg Csongrád megyében több mint hétezer ilyen tisztségviselő van, ami azt jelenti, hogy minden tizedik munkás vezető szerepet tölt be a szakszervezetekben. A választók nagyarányú részvétele a gyűléseken nemcsak egyszerűen a tisztségviselők iránti bizalmat fejezte ki, hanem bizalmat a szakszervezeti mozgalom programja iránt is.' Örvendetesen javult a műszakiak részvétele a szakszervezeti vezetésben. Ma már üzemi bizottságaink tagjainak 15 és fél százaléka műszaki dolgozó. A textiliparban ez a szám eléri a 32 százalékot. Hiba* hogy például a kereskedelmi dolgozók szakszervezetében a megválasztott tisztségviselők 50 százaléka gazdásági és osztályvezetőkből, ellenőrökből tevődik ki. Éppen ezért nem lehet csodálkozni, hogy ezek a szakszervezeti vezetők nem szívesen fogadják, ha a szakmai vezetést éri bírálat. A nők részaránya is örvendetesen javul, különösen a társadalombiztosítási tanácsokban. Itt a tagok 53 százaléka nő. A textilipari szakszervezeti bizottságokban a nők arányszáma 70 százalék. Megállapította a továbbiakban az SZMT ülése, hogy Csongrád megyében tovább növekedett a súlyos balese(^jepehúL cAJexanáriába. X • ** ií;: i™ . Sí í ! * ^ SfOR > I -1 . Szombaton indult első tengeri útjára a csepeli kikötőből a Gheorghiu Dej Hajógyár új készítménye, a -Tokaj*. Az 1300 tonnás, közel 82 méter hosszú Duna-tengerjáró hajó rakterét 1100 tonna áru terheli, amelyet vár már Braila, Constanta, Isztanbul, Izmir, Piraeus, Lattakia, Beirut, Port-Said és Alexandria , tek száma. Az elmúlt fél év során négy halálos baleset történt. A balesetek következtében 11 ezer 676 munkanap esett ki hat hónap alatt. A balesetek okai legtöbb esetben figyelmetlenségből és nem a védőfelszerelések hiányából adódtak. Ezért nem elegendő csak a gazdaságvezetők, igazgatók figyelmeztetése, többet kell foglalkozniok a szakszervezeteknek a dolgozókkal, hogy megelőzhessék az üzemi baleseteket. Még mindig sok panasz érkezik a szakszervezetek megyei tanácsához, hogy az üzemi bizottságok nem orvosolják kellően a dolgozók panaszait. Hangsúlyozták az ülés résztvevői; olyan légkört kell teremteni, hogy ne legyen nyugodt éjszakája annak a szakszervezeti vezetőnek, akinél elintézetlen munkáslevelek, panaszok vannak. A megye néhány üzeméhen még mindig nem foglalkoznak eleget a termelés kérdéseivel, a kongresszusi munkaversennyel, de annál többet és nagyobb erővel a különböző elosztással. A szocialista elosztás elvének érvényesítése fontos, de emellett nem szorulhat háttérbe a termelés sok problémája. A jövőben nagyobb teret kell biztosítani a társadalmi tevékenységnek a szakszervezeti mozgalomban. El kell érni, hogy ne munkaidőben tartsák a szakszervezeti értekezleteket. A kongresszusi munkaversennyel kapcsolatban megállapította a kibővített ülés, hogy a szakszervezetek versenyt segítő tevékenységében már kevésbé volt fellelhető a sablonosság. Igen helyesen az üzemek sajátosságainak megfelelően bontakozott ki a munkaverseny és a szakszervezetek termelési tömegmunkája. De ennek ellenére nem teljesítette az első negyedéves tervét Csongrád megye ipara. Hatvanhét állami vállalat közül 24, májusban pedig 26 nem teljesítette tervét. Két és fél százalékkal termelt kevesebbet a megye szocialista ipara az előírtnál. A múlt évhez viszonyítva 1,4 százalékos emelkedést értei, de 4 százalékkal több munkást foglalkoztatott és 4,5 százalékkal több bért fizetett ki. örvendetes javulás következett be azonban a második negyedév végén júniusban és így féléves tervét Csongrád megye minisztériumi ipari 102,5 százalékra teljesítette. A helyiipar 104,3 százalékos teljesítést ért el. Tizenegy minisztériumi és 13 helyiipari vállalat elmaradt terve teljesítésében. E számokban benne vannak Szeged minisztériumi és helyiipari üzemei is. Igen sok vállalatnál már teljesítették a kongresszus (Folytatás a 2. oldalon.) Bagdadiak és mások... Szegeden az Ifjúsági Házban szombaton nyitották meg H — amint erről lapunkban beszámoltunk — a KISZ orszá- §§ gos központja kiállítását a világifjúsági találkozókról A ü nagy érdeklődést mutatja, hogy vasárnap és hétfőn mint- jj egy 350-en tekintették meg a kiállítást. Zömmel fiatalok |f járták a kiállítási termet, azonban szép számmal megfor- = dúltak olt az idősebbek is. Vasárnap — képünk is ezt M örökítette meg — a Szegedre látogató bagdadi labdarúgó M válogatott és kísérete is végignézte CL kiállítás gazdag anyu- =§ gát s szintén elismeréssel nyilatkozott róla. tlla: Glezosz védelmében Felkészítés az életre A VIT tárgysersjáték j nyereményjegyzéke ; ."tíTi; <5i3> 4 vasárnap sportjáról JELENTŐS BERUHÁZÁSOK i § (Liebmann Béla felv.) HiiHWWttHHIUIHiíiiaa muiüiüü A Művelődésügyi Minisztérium segítséget ad a petőfitelepi I. iskola bővítéséhez A városfejlesztési tervet vitatta meg a II. kerületi tanács tegnapi ülésén Tegnap délelőtt a Sándor ték a Gyevi sori csatorna kerületi tanács. A gyevisori utca 1 szám alatt, a Haza- építését. A. munka átbúzó-. csatorna 11 ezer forintba, a h<^iséeében ülést tartott a d°" ^ az évr«Vmost fe" d°™smai kút fúrása pedlg nelyisegeben, ulest tartott a Jeztek be. Hasonlóképpen az 70 ezer forintbakerült Uj kuli. kerületi tanacs. Nap.ren- év első felében újították fel tat kapott a Felsőtiszapart den az 1959. évi városfej- a petőfitelepi bölcsödét. E a Bihari és a Petres utca, a lesztési terv szerepelt Sza- munkálatok a városfejlesz- Csejtei, az Tpoly-sor, Petőfibados Istvánménak, a vég- tési tervben 278 ezer forintot telepen a 2-es, 8-as, 10-es, rehajtó bizottság titkárának tesznek kl' . 37-es 4ú-es, 41-es, 43-as utAz ifjúsági üdülőtelep es ca, a Liszt utca es az Eperísmerteteseban. * csónaktároló elkészült. Ez- jesi sor. összesen 14 daraideig az ifjúsági üdülőtelep bot. A bölcsődék felszereléépitkezéseire 400 ezer forin- <./,.„ ,n „_„ -„_;„,„. tot fizettek ki. Egyéb fontos kozel 20 ezer íormtot kiadások: a Kereszt utca biztosított a tanács. A városi tanács költségve- rendezésére 19 ezer forintot tésében biztosított hitelből fordítottak. TARSADALMI MUNKA elkészült az árvízvédelem- Részletesen ismertette SzateklteföJdekl^ttómú^átőr1 A VILAG,TAS ÉS A VlZ" bados Istvánné a társadalmi Italnak ^ felújítása.1* Ez 25 ELLATAS JAVITASA munka erdményét is. 1959-re ezer forintba került. Rend- A közvilágítás megjavító- 202 ezer forint értékű tórbehozatták ezenkívül a ti- sa is komoly helyet foglal sadalmi munkát terveztek. szai védvonalat Ez « munka el a városfejlesztési terv- első fél évben már 133 561 94800 forint érteku. bem Jelenleg a DÁV 16 a társadalmi Befejezték a Rózsa és a ujabb kozvilág. asi lampat ^^ Tervteljesít-s szem. Tavasz utca egyik oldalanak helyez el a kerület lakossa- tj-ból £Z 6fi százaléknak aszfaltozását. A Tavasz ut- ga igényéit figyelembe ve- ' . . , ... , felel meg. Jelentós tarsadalcán felszedett használt teg- ve Amikor avegrehajto bi- mj ^^ Iából társadalmi uton elké- zottsag döntött hova keni1- ^ ^ rendezésé fi szült a gyalogjárda a Kör- jenek a lampak, meghallgat. , ,, Tavasz, a Retek utca, a töltés soron. Ehhez a mun- ta a tanacstagok velemenyet. v ... ' ,, .... •,, . . . ..... Körtöltés sor es altalaban kálatokhoz kerületi hitelből A vizvezetékhalozat bovxte- , . . . , , , . . . . . . , mindazokon a helyeken, biztosítottak a homokot, sere százezer forintot fordi- ^ téglagyalogjárdák M_ Meg a múlt évben megkezd- tott az ev első feleben a II. üjftását végezték Kiemelke_ ** dő a társadalmi munka a petőfitelepi egyes számú iskolánál. Itt tornaterem épül. A szülők, a pedagógusok, az iskola igazgatója már eddig közel 50 ezer forint értékű munkát végeztek el. A végA Horváth Mihály ut- tóbemutatót tart, amelyre rehajtó bizottság titkára becában, az Építőipari Tech- meghívja több fővárosi és jelentette a tanácsülésnek, nikum, a Kamaraszínház vidéki lap képviselőjét, a hogy a Művelődésügyi Miés a KISZÖV helyiségeiben Magyar Rádió és a Ma- nisztérium a tornaterem építőbb nap ota folynak az gyar Tavirati Iroda munka- ^ . . előkészületek a Szegedi Ipa- társait. tesehez 50 ezer forintot utalt ri Vásár és Kiállítás meg- A vásár és kiállítás ünne- át a kerületi tanácshoz. Az nyitására. Előreláthatóan pélyos megnyitására 25-én ügy mozgatója Lacsán Mimár pénteken délelőtt 11 délelőtt fél 11 órakor ke- hályné országgyűlési képvióráig befejeződnek az elő- rül sor. Megnyitó beszédet tanácsülés kö készületek és ekkor a Sze- Biczó György, a szegedi sel° vo"' A :andCsules K0 gedi Ipari Vásár és Kiállí- megyei jogú városi tanács szonetet mondott kepviselotás rendező bizottsága saj- V| b.-elnöke mond, jének közbenjárásóért. Szombaton ünnepélyesen nyitják meg a Szegedi Ipari Vásárt