Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-02 / 127. szám
KeM, 1939. június t. 4 A tizedik évfordulón Ünnepelt a Juháss Gyula művelődési otthon Bartók Béta kórusa Vasárnap délelőtt ünnepségen találkoztak a Juhász Gyula művelődési otthon nagytermében a Bartók Béla kórus tagjai. TIx évvel ezelőtt, 1949 májusának utolsó napjaiban alakult meg. Kertész Lajos karnagy vezetésevei, a közalkalmazottak kórusa. Tíz év nagyon hosszú Idő. Az akkorlak, az alapítók köztll már csak Csád a László énekel a kórusban, és dolgözík nilnt a kórus ügyvezető elnöke, újabb sikerek érdekében. A Bartók Béla köríts tagjai mindig kitűntek szorgalmukkal és lelkesedésükkel. Nem egyszer vállalkoztak önálló hangversenyekre i.r, amire rajtuk Ielvül más üzemi vagy szakszervezeti kórus még nem mert vállalkozni, s hallatlan igyekezetük, gyözni-akardsulc legtöbbször meg is hotta a sikert. Tóth Pál. a kórus titkára emlékezett erre a szakadatlan munkában eltelt tiz esztendőre. Nagy Máté. a Közalkalmazottak Szakszervezete területi bizottságának elnöke ünnepi beszédében meleg hangon mondott köszönetet a kórusnak és a kórust a megalakulás pillanatától kezdve vezető Kertész Lajosnak és feleségének áldozatkész munkájukért. Linárt J.űe, a Népművelési Intézet munkatátsa a jubileum alkalmából szép emlékplakettet adott át a Népművelési Intézet ajándékaként. Az énekkar tagjai a kórus munkájában eltöltött évek szerint külön is kaptak ezüst, Illetve bronz emlékjelvényekrt. Az évforduló alkalmából a művelődési otthon vezetősége díszes zászlót ajándékozott a kórusnak. A zászló Ünnepélyes átadása után a testvérkórvsok küldöttet jókívánságaik szimbólumaként csillogó zászlószögeket szegeztek az ú) zászló rúdjira, s további eredményes mimIát kívánva, gratuláltak az énekkarnak. Az ünnepség második részében keriilt sor az énekkar ünnepi hangversenyére. Az előadott számok kötül különösen nagy tetszés fonnám Htind'l: Gyö-elmi kórusát. a Csonnrdd menyei betyárdalokat és a zá'ókorust Varrta kovlcs: Dal az erdőről cimű oratóriumából, valamint régi kedves számukat, Strauss: Kék Duna kertngöjét. Az ünnepi hangverseny után ünnepi ebéd várta a dalosokat és hozzátartozóikat. (p.) Gyermekralzok kiállítása A magyar gyermekraj zov «rép sikereket arattak már nemzetközi kiállításokon. Több díjat nyertek gyerek-müvészeink* a gyermekrajzok toklói világkiállításán, s nagy elismerés fogadta őket Indiában is. Ha nem is nemzetközi méretekben, de talán érdeklődésre számot tárté kiállítást rendez a városi tanács művelődési osztálya. Szabó Miklós. a szegedi Tanítóképző tanára, megyol szakfelügyelő vezetésével most zsűrizik a kiállításra kerülő "müveket*. \ szegcdi általános iskolások legjobb rajzainak és festményeinek kiállítása június fl-án tiyflik a Juhász Gyula művelődési otthonban. E heti étrendünk Kedd: Krumplileves, kalarábé főzelék, sertés sült. Szerda: Babgulyésleves, cseresznvés pite. Csütörtök: Karfiolleves, zöldborsófőzelék, tükörtojás. Péntek: Zöldborsóleves, kelkáposztafözelék, marhapörkölt. Szombat: Zöldségleves, KolbásZoS tarhonya. Vasárnap: Raguleves, rántott sertéskaraj, resztelt újburgonya, uborkasaláta, gyümölcs. Hétfő: Marhahúsleves, egresszósz, főtt marhahús. — SIKERES JABASI TÜZOLTOVERSENY ZSOMBON. Vasárnap Ismét megrendezték a hagyományos járási fflzoltóversenyt /„sombón. Számos községből három Önkéntes tüzoltőesapat Is benevezett. A verseny színhelye a Rózsa Sándor-csárda melletti erdős terület volt. A versenyen Indultak a zsomból önkéntes (érflesapat mellett az úttörők Is. A zsombólak most Is kiválóan szerepeltek. — A villamos elé haltolt kerékpáron tegnap reggel 7 óra tájban az t. számú kórház előtt Hegedűs József 72 éves égető. Rókusi feketeföldek 57. szám alatu lakos. Eszméletlenül maradt az Idős ember a helyszínen. A mentők a SebészeU Klinikára szállították. MEGHALT ZATHURECZKY EDE Zathureczky Ede magyar hcgedamovész, St éves korában az Indiana állambeli Bloomington városban agyvérzés következtében vasárnap meghalt. — Rét részeg vitatkozott az úttesten, a József Attila sugárúton és összeütközött velük Kiss Dezső, Röszke, feketeszén lakos, aki motorkerékpáron haladt. A motoros elesve, vállán sérüléseket szenvedett. A mentők a Sebészeti Klinikára szállították. AZ IRODALMI MODERNIZMUS KÉRDÉSÉRŐL — VÁLOGATOTT CIKKBIBLIOGRAEIA Az Egyetemi Könyvtárban érdekes bibliográfiát állított flszsze Dér Endre, az Irodalmi modernizmus Iránt érdeklődő kutatok, tanárok és érdeklődők hasznára A bibliográfia felöleli a modernizmus kérdésében az utóbbi években folytatott vita anyagát » a most megjelent első részét hamarosan követi a vita befejezése után a második. A bibliográfiára jellemző a körültekintés szempontjáből, hogy a vidéki lapok közlését Is tartalmazza. — A MAHART szeged—Csongrád— Szolnok-i személyhajó-forgalma június 1-tői technikai okok miatt a további lntézkeciéaig szünetel, — rsüf és hívatlan vendégként megjelent az amerikai szóiólepke Szegeden a II. kerületben lévő egyes gyümölcsösök teitnöfáln és más fákon is A 11. kerületi tanács a gazdákat Időben figyelmeztette a \ rszedelrrtes kártevőre, amely idejében való peremtezésscl és első. azonnali Jelentkezése esetén, amikor még csak egy-két levél esik áldozatául, sikerrel pusztítható. — Vasárnap megkezdte menetrendszerű közlekedését a Budapest—Bécs-i Nonstop-expresszvonat, amely 4 óra II perc alatt futja be ezt az ütv onalat. — Négyes ikrek, r.gy lengyel gazdálkodó 54 éves felesége négyes Ikreknek adott életet. A négy kislány éa az anya egészségesek. — A HARMADIK SZOVJET MESTERSÉGES HOLD június 4-én helyi idő szerint J2 óra 7 perckor áthalad Budapest felett. FELHŐS 1DO Várható Időjárás kedd estig! erősen felhős Idö, néhány órás napsütés, több helyen újabb eső. A Dunántúlon élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél, keleten mérsékelt légáramlás. A nappali felmelegedés az ország nyugati felében kissé erősödik, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 17 —20 fok között. Távolabbi kilátások: felhőátvonulások, újabb esőkkel, zivatarokkal. (Llébmann Béla felv.) A ícslvírkórusok küldöttel üdvözlik a jubiláló kunt*! az Új zászló elüli. — Hagyományos évt műszaki szemléjét rendezte meg vasárnap reggel 8 órai kezdettél áz EM Szekér- és Kordélyfuvarozó Vállalat szegedi telepe. A műszaki szemle sorén áz Építésügyi Minisztérium kiküldöttel, valamint a vállalat központjának vezetői 73 ló és 43 kocsi knrbantarását. állapotát vizsgálták meg. S minden egyes alkalpmmal dicsérettel nyllatKb2tak a gondosan végzett mürt-' kától. Különösen elTsfhetésíéi szóltak a lovgk erőnlétéről k az Istállóit rcndbcntartásáröl. x Piroska és a farkas c. 3 felvonásos mese-dperettet mutatja be a Meseszínház Június 7-én. vasárnap fél 11 örakor a Kamaraszínházban. .Tegyek válthatók a szirlház elővételt pénztáránál (Karász Utca 13.) m I. KERÜLET Házasság: Hódi Imre és Kopasz Ilona Jüllahna, Szabó József és Kovács Magdolna Mária, Cseh Dezső Károly és Varga Irén Erzsébet, Duma Árijai és Király Amália Arírtu, Nagy Péter és Szente Irén, Tihanyi István és Móráth Katalin. Kiss József Attila és Vargyas Xénia Rózsa, Lukacs Ferenc és Kocsis Ida kötöttek házasságot. Születés: Kozák József és Mucsi Annának Julianna, Kozák József és Mucsi Annának István, 'ióhya Mihály és Rigó Franciskának Mihály. Fazekas, Ferenc és Földi Juliannának Jülia, Tamas István es Vincze Etelkának Mária Magdolna, Móra Gábor és Vetró Annának Anna Maria, Terhes Imre és Slivka Ilonának Magdolna Jolán, Katona Gyula és Tóth Juliannának Gyula. Hajnal Imre és Pest Máriának Irrire, Bodó József és Bolba Viktóriának Erika Ilona. Vértéssy Antal és Horváth Ilonának Ilona, Vecsernyés Imre és Csonka Katalinnak Miklós Imre, Fehér István és Dobi Zsuzsannának Gizella Zsuzsanna, Forral Oyula és Sereg Rozáliának Gyula, Takács István és PoláRyl Erzsébetnek Klára Mária, Scholtz Ottó és Szalma Annának Anna Erika, Lajos Géza és Tanács Irénnek Irén Erzsébet, Lele János és Sáfár Ilonának János László, Pataki József és Áchim Juliannának László. Terhes Sándor és Balog Saroltának Ágnes, Pap Gábor és Bozon Margitnak Mikit*. Parugi Ferenc és Miklós Veronikának Veronika nevű gyermeke születelt. Halálozás: Krlsta Erzsébet 2 napos, Takaes Lajos 04 éves, Teknyös Mária 1 napos, SotnoANYAKÖNYVI HIREK gyí János 74 éves, Rcnkecz Zoltán 1 napos, Rénkecz Tibor 1 napos, Kádár Sándor títí éves, Vóneki Lajosné Szöllösi Viktória 70 éves, Beslényi Sándofné Köbök Rozália 77 éves, Zahorecz Emília 1 napos, Sági Alajosné Katona Anna 87 éves, Tühegyi Imre 0:i évei. Dégi Ede 2 napos. Puskás Lajosné Vetró Mária 59 éves, Suti Erzsébet 1 napos, Szél Simon Imréné Kiss Erzsébet 78 éves, Kröller Anna 69 éves korában elhunyt. II. KERÜLET Házasság: Bálint János és Molnár Ilona. Kovács Nándor és Fekete Maria, Ferenci! István és Csüilög Maria. Molnár József és Kovács Magdolna, Konkoly József és Halát Mária kötöttek házasságot. Születés: Nerrt volt. Halálozás: Reinmann Kálmán 78. Dékány Lőrinc 82. Tóth Aodrasné Kovács Erzsébet 83 éves korában hunyt el. III. KERÜLET Házasság: Tasi Elemér és Szóké Jolán Rozália, Just József és Hajdú Anna, Molnár Ferenc Sándor és Tábit Mária, Tanács István és Kovács Aranka kötötték házasságot. Születés: Fekete István és Kondész Margitnak ÍSfván. Kóródl Ferenc és Lajos Máriának László, Szőke Ferenc és Juhasz Idának Katalin, Rácz János és Kállai Arankának Edit Andrea, C6ada Antal és Marót! Irénnek Antal László, Tóth Keretit és Sári Arankának Emese Ildikó, Kovács János és Bitó- Juliannának Katalin, Hajnal Ferenc és Kálmán Juliannának Mihály, Frányó Pál és ThuolcI Rozáliának Péter, Bálint István és Battancs MArlánák Islván, öze Antal és Fehér Erzsébetnek Éva, Adárrt János é« Erdei Rozáliának János, Csiírl Mihóly és Makán Ilonának Zoltán, Mathesz Sándor és Laczi Herminának László, Hegedűs József és Csikós Magdolnának Ottllia, Pakai József és Nyári Irénnek Irén Mária, Szabó Antal és Dunai Jullánnának Antal András, Tóth Imre és Hódi Irénnek Irén Anna, dr. Jérmay Pál és Tenke Margitnak Paula Éva. Lajkó Ferenc éS Farküs Erzsébetnek Erzsébet, Csongrádi - József és Komáromi Etelkának József, Trabalka Istl-án és Béres Erzsébetnek István. Lovdi István és Farkas Margitnak Margit, Hofí Péter és KiSs Annának Péter. Görög László és Szabadi Veronikának Gábor Péter nevú gyermeke született. Halálozás: Tóth Lajosné Kőszó Rozália 63. Bunford Sándorné Csáhyi Julianna 76. Czeglédi Györgyné Lajkó Viktória 84, Gábor Józsefné Matyi Mária 74, Fábri Sándöf- 83, Hám Györgyné Balogh Zauzsanna 84, Kovács Ferenc 78, Bitó Ferencné Kelemen Márgit 93 éves kofában elhunyt. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága jó Mesésem éa édesanyánk temetésén megjelenték, fájdalmunkat virágaikkal és részvétükkel enyhíteni Ígyékezték. A gyászoló Tőth-esalád. Sandorfalvá (V Az ünnepi könyvhét polcairól Jacques Gaucheron: A lyoni selyemssövők A mai modern francia költészet egyik élvonalbeli lírikusának hosszabb lélegzetű költeményét adja a magyar olvasó kezébe a Helikon kiadó, amikor az ünnepi Könyvhétre megjelentette Jdtques Gáücheron A lyoni selyemszövők című csodálatos költeményét. A neves költő eddig a hazai közönség számára inkább mint fordító volt becses, hiszen Petőfi lángoló sorait nagy tisztességgel és Szorgalommal tolmácsolta és tolmácsolja. Emelkedett hangú költeményét a modern verselés változatos eszközeivel alkotta meg a világtörténelem első nagy tnunkásfelkeléséröl, az 1831. évi lyoni sztrájkról és összecsapásról. Lyon megalapításának 500. évfordulójára irta nagy sodrású, ünnepélyes költeményét, mely megihlette Kozma József magyar származású zeneszerzőt is — s igy oratórium is vált belőle. A magyar közönség számára Gereblyés László tette hozzáférhetővé művészt fordításával, különösen ügyelve a költemény modern sajátosságaira és költői szépségeire. A kis könyvecske forradalmi optimizmust sugároz s hangulatának érzékeltetésére a levert lyoni munMsfelkelés hőseit sifató kórusból idézünk: "Egy Ideig még pusztíthattuk minket. Törvénnyel, ágyúval íla kell, elhagyjuk majd hamvainkat, De lángunkat soha. Ne gondoljátok, hogy Lyon megnyugszik. Jdl mondja a költő: a francia munkásosztály ma Is nagy harcok előtt áll. S a harchoz Lyon ragyogó emiélt, bátorító hagyomány. Radnóti Miklós: Ikrok hava A magyar nép tragikus Az ízléses, szép kivitelű sorsú és kimagasló tehetségű könyv a gyomai (volt Kner) költőjének, Radnóti Miklós- nyomdában készült, nak egyetlen ránk maradt prózai írását jeléntette meg r. Helikon, a költö születésének 50. évfordulójára, iltetöleg az idei ünnepi könyvhétre. A gyermekkorról szóló napló, mely az Ikrek hava elmet viseli. 1939-ből való, s ebből természetesen következik, hógy a kor nyomasztó, lélekölő változásai belejátszanak hangulatába, Gyermekkorának emlékei között át- meg átvillan az emberiség jövőjéért való félelem, az aggódás és rettegés a fasizmus és a Világháború Veszélye miatt. Feltióit korban irta Radnóti ezt a visszaemlékezést, s igy a gyermekes naivság és az érett férfi látásmódja keveredik benne szép liralsággat. Családi körülményeinek megismertetése mellett számos műfordítói és költői műhelytitokra derül fény e kis könyvben, melyet Tolnai Gábor akadémikus utószava tesz teljessé, 1938 JUNIUS 2, KEDD MOZIK Szabadság: • és a órákoi < sodagyerekek. — Nyugatnémet Ilim, azélesvasznú változatben. 18 éves kortól ajánlott. Június 3-ig. Vörös Csillag: Kél 8 és fél 8 órakor: Rendszáma H—8. — Jugoszláv film. 10 évra kortól ajánlott. Június 3-ig. Fáklya: Fél 8 éa fél 8 órakor: Robin Hood. — Szfnrs amerikai film. — Korhatár nélkül ajánlott. Június 3-ig. Tömörkény István Kultúrterem, (Petőfltelep, III. u.) 7 órakor: Dollárpapa. Magyar Ilim. 10 éveit alul nem ajánlott.Dugonics Mozi: B éa 8 órakor: Felfelé a lejtőn. Magyar film. 14 éven alul nem ujánIfjtt, NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Kötéltánc. — III. Diákbérlet. Vége kb. 3,30. Este 7 órakor: Aida. — Déryné-bérlet. Vége kb. 11. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. ALLATORVOSI INSPERCIOB SZOLGALAT Szeged vároa területére Május hó 30-tól Június hő R-ig este 8 órától reggel 6 óláig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetén lnspckelós palotás Gyula állami tllalorvos. Lakása ParUzán u. 7. Telefon 26-91. Az állatorvos kiszállításáról a nívó tel köteles gondoskodni. — A szegedi vlzlmolnárságról tart előadást a Magyar Néprajzi Társaság szegedi csoportIának fclolvusó ülésén Juliász Antal szegedi muzeológus. A felolvasó iileat holnap, szerdán délután 6 órai kezdetiéi tartják nz Ady téri egyelem II. emeleti IV-rs számú Juliász Gyulatantermében. Mély fájdalommal tudattuk. hogy szeretett férjem, édesapám és nagyapánk. id. .SZEKERES SÁNDOR május 31-én 73 éves kofában elhunyt. Temetése június hó 3-án de. 10 órakor a belvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család — Szineíbórüek kisebb csoportja hétfőn megkezdte 12 órás tüntetését Londonban a miniszterelnökség épülete előtt, hogy tiltakozzék a London térségében a közelmúltban lezajlott faji zavargások ellen. Rádióműsor Kedd KOSSUTH-RADIO 4,27 Rákóczi-Induló. 4,30 Hitek, iáőJúrisjeíetMt. 4,40—7.59 Vidáman. frissen. Közben: 5.00 Falurádió: Utána a vidéki színházi rnüsor. 5,30 Hírek, ldöjárásjelentés. (1,20 Pillanatfelvétel. 0.59 Időjelzés. 7.00 Hírek, tdőjárásJtlentés. 7.10 Uj könyvek. 7.25 Színház-, hangverseny- és moziara . . . 18.30 Könnyűzene Moszktaból. 19,0ii Gyárt sziréna. 19,20 Zenekari hangverseny. 19,50 Jó éjszakát gyerekek 1 20.00 Esti krónika, időjárásjelenlés. 20.30 Magyar nóták. 21,00 Gyermeknevelés. 21,15 Yves Montand hangversenye: a párizsi l'Etolle Színházból. 21,95 Majakovszkij verse. 22.00 Hitek, idöjáráslelentés. 22,15 Mai szemmel. Kommentár. 22,29 Kenesaey: Az műsor. 7,45 Naptér. 7.39 Időjel- arany meg uz asszony. Egyfelzés. 5,00 Műsorismertetés, idóJáiásjelentés. 8,09 Technikai szünet. ft.tn operarészletek. 9.00 Számoljunk gyerekek. 9,10 Énekéé vonószenekari hangverseny. 9 oia 30 Táborozásra készülünk. 9,30 szórukoztató zene. 10,00 Hirek. lapszemle, ldöjárásjelentés. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25 Népi táncok é9 hangszerszólók. 11,00 UJ szelek szárnyán. 11.80 Kamarazene. 12,00 Ítéli harangsző, hírek, Időjárástnnásos opera. 23,40 Éjfél előtt. . . Könnyűzene. 24.Oo Hírek. ldöjárásjelentés. 0,10 Magyar nóták. 0.30 Himnusz. PETOFI-RADIO 5,00 Reggeli zene. 8,30 Színház , tárlat- és hapgvorsenymüsor. 6.90 Torna. 8.00—8.to Hírek, ldöjárásjelentés. 14.oo Időjárásis vízállásjelentés. 14 óra 15 Könnyű fúvósmuzsika. 14 óra 45 Miért szép? 15 óra Jelentés, ta, 10_ Ajándékműsor Ipa- Kórusuk. 13.20 Verbunkosok. — — • — népdalok, csárdások. 15,43 Ba'-hművek zongorán. 16,20 Hitel fogadtam u leirt belüknek. 16.35 Balettzene. 17.15 Harcok a zenetörténet fordulóin. 18.03 A magyar dal virágoskertje. 16 30 Hogyan szólalt meg a film? 19.03 Hírek, ldöjárásjelentés. 19.05 Ezer szó oroszul. 19.16 Könnyű fúvószene, 19.40 Falurádió. 20.00 Kameraest Haydn műveiből. Kb. 20.35-rl ü énnek dolgozóinak. 19,00 Hernádi György versei. 13,10 Zenekari hangverseny, 14.21 Tücsök, Tintásujj, meg a többiek. 14,41 Népszínmüvek dalaiból. 15.00 Hirek, közérdekű közlemények. 15.08 ldöjárásjelentés. 18.10 Banditák. Operettrészlet. 15,30 Érett esszel. Rádiójáték. 10,15 Egy lalu -- egy nófa. 10,30 A nemzet! burzsoázia szerepe. 15,43 A munkásmozgalom dalálból. 10.95 Műsorismertetés,17.00 Hfrek. ldöjárásjelentés. 17.13 szív küldi szívnek. 10,00 Az ..országgyarapftás" 21.00 Hirek. 21,40 Könyvekről és olvasókról. 22,00 Hanglctr.i zparádé. 23.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 23,15 Műsorzárás.