Délmagyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-27 / 73. szám

3 Pétttek* 1959. március 37. A nyomdavállalat és a sepríígyár Szeged új helyiipari élüsemei A nyereségrészesedést há-Egymás után érkeznek is arra. hogy keresik gyárt­Szegedre a minisztériumok mányaikat, s egyre többet értesítései. Egyik-másik kérnek külkereskedelmi vál­üzemmel tudatják, hogy lalataink. Elsősorban azon­1958 második félévi teljesít- ban arra büszkék, ami kü­ménye alapján elnyerték az lönlegessé teszi vállalatukat, export készítő KlSZ-brigád­élüaem címet. Helyiipari hogy csak export seprűket ja a megyei versenyben el­váUalataink közül csütöriö- készítenek. Alig egy-két ma kön a Szegedi Nyomda Vál- radék szegedi seprű Kerül 500 forint lalathoz és a seprűgyárhoz csupán a hazai boltokba. részesült. Április érkezett az örömkeltő hír. Évente sok kis és nagy újszegedi Liget , ,, . seprű készül itt. 1958 má­Negyedszer nyertek el SOdik felében 237,876 nagy a büszke címet rom nappal ezelőtt osztot­ták ki. Ezenkívül más pénz is állt a»házhoz. A vállalat ért szép teljesítménye titán pénzjutalomban 3-án az vendéglő­ben tartandó ünnepségen pedig újabb jutalomosztás­és 432,739 kéziseprűt gyár- ra kerül sor. Mintegy 18 tottak. Ezzel tervüket 117,3 ezer forintot osztanak ;zét a legjobb Az utóbbi időben állandó- százalékra teljesítették a_, ió1 -ífTT10 , Gyártmányaikból löbb mint ért munkások között dalkodo vállalataink kozott 662 ezer darabot szállítót- alkalommal adják át emlegetik a Szegedi Nyom- tak küiföldre. Az elmúlt év- dolgozónak a da Vállalatot is. Nem csoda, ben legkeresettebb seprűik váló dolgozója teljesítményt ei­Ez­hat Szakma ki­oklevelet és kupakos nyelűek voltak. lejáró pénzjutalommal A mennyiségi tervteljesí- együtt. A Szegedi Seprűgyár most egymás után másodszor hiszen a múlt év második az úgynevezett alumínium háromnak a jelvényt, a ve­feleben 111,7 szazalekra tel- • • jesitette tervét. Igaz, hogy 1957-ben még 2 százalékos veszteséggel termelt a vál- mellett a minőségi köve­lalat, sőt még 1958 elsö fe- telményeknek is eleget tet- __ lében sem tudtak előrébb tek- Alaprentabilitásukat az kapta meg az élüzem-ki lépni. De már a harmadik anyagtakarékosság, — fő- tüntetést. A vállalat vezetői évnegyedben 1,2 százalékos ként a cirokszakáll meg- és dolgozók a Miniszteranács nyereséget értek el és az takarítás — révén 7.1 száza- és a SZOT vörös vándor­ezt követő három hónapban lékkai teljesítették túl. Ezzel zászlajára is számítottak. De pedig 7,4-re nőtt ez a szám. nemcsak az élüzem címet azért a jelvénnyel és okle­Ezt főként az anyaghányad biztosították maguknak, ha- véllel is elégedettek, amit 7 százalékos csökkentésével "em 20 naP' keresetnek meg- most szereztek meg heted- 1 teremtették meg. Az egy felelő nyereségrészesedóst is. órára eső termelési érték is lényegesen növekedett. Míg az első negyedévben 19,23 forint volt, addig a negyedik negyedévben 23,82 forint. Ezzel olyan szintet értek eL amilyenre a válla­lat életében még nem volt példa. Két éwtl ezelőtt még ne­gyedevenként csak 12 ton­na könyvet gyártottak, ma már a negyedévenkénti könyvtermelés eléri a 28 tonnát. A Kígyó utcában ran a vállalat dobozüzeme. Itt is arról számolhatnak be, hogy a kartondobozok terme­lését mintegy 30 százalékkal fokozták. A nyomdavállalat dolgozói most nyerték el negyedszer »z élüzem címet. A negye­dik avatóünnepséget április 3-án tartják a Szalámigyár kultúrtermében. Társadalmi erőből korszerű tornatermet építenek a petőtitelepiek Szegeden a petöfitelepi I. lasztmánya részéről egy ta- építkezés műszaki kivitel®* számú általános iskola 300 gas. modern tornaterem fel- zését és irányítását ugyan­tanulója mindeddig nélkü- építéséért.. A szülök öröm- csak társadalmi munkában lözte az iskolai oktatásban és mel, áldozatkészen fogadták vállalták magukra a Szegedi nevelésben a tornatermet, a kezdeményezést és csalá- Építőipari Vállalat dolgozói. Régebben iskolákat is alig- dónként átlagosan 100 fo­alig építettek a külső kerii- rint támogatást és értékes munkát ajánlottak fel. Melléjük állt már az első A "agy vállalkozás végre­lépéseknél néhány üzem és hajtasahoz most mar naponta intézmény is. szükség lesz a megajanlott anyagi tamogata&ra, es at nulói teljesen el voltak zár- Díjtalanul készítették el a önkéntes munkáskezekre, va a sportolási és testneve- terveket a Szegedi Tervező lési lehetőségektől. A felsza- Szövetkezet munkatársai — badulás utáni években, ami- Nagyfalusi Antal, Gyenizse kor az iskolát bővítették. János, Dudás István, Márta szerepelt a tervben egy tor- József, Desics Árpádné és naterem megépítése is, de dr. Vecsernyés Lajosné —, a akkor meg az ellenforrada- Szegedi Vízügyi Igazgatósag lom szólt közbe. Így a test- díjtalanul bocsátotta rendel­nevelési órák nagy része kezésre az építkezéshez szük­letekben, nemhogy tornate­remmel ajándékozták volna meg a munkásgyerekeket Így esett meg, hogy az év nagy részében a telep ta­A munka már meg is kez­dődött. Nem lesz zavar a gázellátásban a húsvéti ünnepek alatt sem ... , . A vasárnapok és az iin­rossz időben a tantermek- séges homokot, a Kenderfo- nepnapok sok problémát ben zajlik le a padok kozott. nógyár pedig máris segített okoztak eddig a szegedi, Ezt a helyzetet sem a szu- a fuvarozásban. gázzal f6zó háziasszonyok­lok, sem a tarsadalom nem A 26x10 méteres meretú pak A csúcsíőzés idején véglegesnek, s épületszárny - melyben öl- délelöu 9 től 1 óráig több tözőt, fürdőt es iskolaorvosi alka]ommal éppencsak pis­fogadta el ezért nagyaranyu zés indult kezdeménye­rendelőt is berendeznek — logott a gáz, mert a nagy a szülői munkaközösség vá­Megtartották az élüzem-jelvényt a seprűgyáriak Nincs a Szegedi Seprű­gyárhoz hasonló üzem váro­sunkban, de talán az ország­ban sem. Nem épületei miatt s nem árért, mintha másutt nem készítenének seprűt. Épületeikre már csak árért sem lehetnek büszkék, mert régen kinőtték. Nagy szük­ség lenne új munkatermek­re. nemcsak a kényelmesebb, jobb munkafeltételek bizto­sítása miatt, hanem azért is, mert majd kihúzzák őket a több seprűért. az elkepzelesek szerint 1960 túlterhelést nem bírta a vegere keszul el ha a peto- Gázmű Most a Gázmü Mtői fi telepiek mashonnan is elhatároztákf hogy ^ szüntetik a túlzsúfoltság okozta gázhiányt, s meg­kapnak segítséget. A munkában a tanulók is részt vesznek, nyugtatják a szegedi házi­sőt az iskola több végzett asszonyokat: nem l^z gáz­diákja ajánlotta fel segítse- hlanY vasarnap es hétfőn gét pénzben, vagy munkában es remélhetőleg a kesobbi­még vidékről is. Az egész ek folyamán sem; Rádiómusof Szegeden rendezik meg a IV. országos orvostudományi diákköri szakkonferenciát A Budapesti, a Pécsi, a Mindezek az előadások ar- tek, klinikák meglátogatása Debreceni és a Szegedi Or- ról a tevékeny munkáról ta- is, amelyek során a más vá­vostudományi Egyetem, a núskodnak majd, amelyek e rosbeli hallgatóknak alkal­Budapesti Állatorvostudomá- diákkörökben folynak. Az ma nyílik megismerni az itt nyi Főiskola az Egészségügyi egyetemek diákkörei fontos folyó munkákat. SZ?'epet tö!tenek 06 0 tud°- Az országos diákköri szak­ESES" l'aH ,°n <= „ a nWnyÁ utánPótlás biztosító- konferencia alkalmából és ferenciat rendez Szegeden. Sa érdekeben. s e körök je- egyben a Magyar Tanács­A konferenciát április else- lentik azt a fórumot, amely- köztársaság tiszteletére a jen szerdán reggel fel 9 ben a hallgatók az előírt Szegedi Orvostudományi Z LU^r^nyifJak tananyagon túlmenően is Egygotem kiálUtást is rend/z. a tudományosan dolgozhatnak, Ezen számos értékes doku­nvitó-f^L iX w oT- fanulmányaikhoz az elméleti mentumot, kiadványt mutat­ínrIT alaP°t - kLszélc'sit,hetik «ak be a Tanácsköztársaság i^aDor, a fazegedi urvostu- szakmai színvonalukat ma- eeészséeüevi intézkedéseinek valamint IfliT r^™' gaSab'°ra emelheik' SSére A któHttS a Szegedi ' Orvostudományi A háromnapos konferen- ünnepélyes megnyitása .^in­Egyetem pártbizottságának cia Programjában az előadó- len aPrilI-s Gen lesz> az 01 " képviseletében, és Várnai sokon kívül szerepel a sze- szagos konferencia megnyi­Ferenc a KISZ Központi Bi- gedi orvosegyetemi intéze- tója alkalmával. zottságának képviseletében. idéjárásjetentés. 20.25 Tizennégy A megnyitó után következ-. Iévf .történt..; 20,30 Könnyüze­KOSSUTH-RADIO Egyesített Tisztiiskola fúvót ze no* kara játszik. 11.00 Békés tajálko­4.27 Rákóczi induló. 4.30 Hírek, zés. 11.27 Zongoramüvek. 12,00 idöjárásjelentés. 4.40—7,59 Vi- Hirek, idöjárásjelentés. ll.lfl dáman, frissen. Közben: 5.00 Fa- Könnyűzene. 13,00 Gazdaszem­lurádió. Utána: a vidéki RZin- mel a nagyvilág mezőgazdasá­házl műsor. 5,30 Hírek, időjárás- gáról. 13.15 Magyar művészek jelentés. 6,20 Jó reggelt. 6,59 Idö- operahangversenyc. 14.10 üt­jelzés. 7,00 Hirek. ldöjárásjelen- tórő-híradó. 14,35 Napirenden ... tí-s. 7.10 Uj könyvek. 7,25 Szín- 14,40 Sztnes népi muzsika. 15,19 ház-, hangverseny- és mozimű- r>altanulás. 15,30 Korunk eső­sor. 7.45 Naptár. 7.59 Időjelzés, dája. 16.00 Hírek. 16.08 Időjárás­8,06 Műsorismertetés, időjárás- jelentés. 16.10 Szív küldi saúv­jelentés. 8.08 Technikai szünet, nek. 16,46 Műsorismertetés. 16,56 8.10 Orfeusz az alvilágban. 9,00 Ojfári sziréna. 17.10: A búcsúzd látogatás a soproni Berzsenyi klasszicizmus. 18.00 Hirek. idd­Gimnáziumban. 9,15 Verbunko- járásjelentés. 18.15 Tánczene, sok. népdalok csárdások. 9.50 >«.« Ifjú figyelő. 19,00: Részlc­^ ' _ ... lek Scserbacsov Dohányon vett Arany Janóm Toldi VI. enck. kapitány c. operettjéből. 19.1S 10.00 Hirek, lapszemle, időjárás- A Magyar Tanácsköztársaság ielentés 1010 Rosetti-Ruzicka: történetéből. 19.35 Népdalcsokor. jeienies. IO.IU ttosetn suzavsa. w ^ Jó éjszaká gyer(,kek. 19 S3 D-dur fuvolaverseny. 10.30: Az tdőjelsés. 20,00 Esti krónika-. (10.) nek az előadások, amelyek mindegyikét az egyetemek 2 diáksZakköreinek hallgatói" g, tartják. Összesen 70 szak-" előadás hangzik majd el."mWÓ mKTn. IT-ESE tübb- mJnt.,azfV-: kora óta sem zo evekben ezenkívül há-. cselekedett rom előadást tartanak a} Uvent K .. ... . Mapyar Tanácsköztársaság* tetten volt az ak okét egészségügyi és szociális in-'írekkel s Büszkék tezkedéseivel kapcsolatosan, l^edül a be­• tartotta tiszte- ^^WXXxxxxxvtré^VXXXUvxxxxNxxxxxxxxxxv^rae I letben Még a kevély zárkózott gyerek­Kimé ­•nei bemutató. 21,00 Gondolat. A nririAt mir>1 ÍR.ádió irodalmi hetilapja. 21.30 aziítaw — mim •R6szIetek ^goperákbói. 21,5a akinek mm- J Időjelzés. 22,00 Hirek. néhány den mindegy .pere külpolitika; időjárás-jelen­— Krap te-Jtés. 22.20 A Magyar Rádió szlm­nyerébe ejtet- .fonfkus zenekara játszik. 23,27 te- } Operettdalok és kettősök. 24.86 • Hírek, idöjárásjelentés. 0.10 Buss • Gyula énekel. Tabányi Mihály .zenekara játszik. 9,36 Him­• nusz. 12 Másnap pa­rancs jött a * börtönbe, hogy J ritkítani kell 5.60 PBTÖFI-RADIO Reggeli zea& 6,30 Szín­. • ügynökösködése idején tette holtak. Nem úgy. mint én, a sort. Azokkal a foglyokkal,^ l magáévá azt az életelvet, de törvényesen: üzlettel és akiknek az idöjárásjelentés. 1400 Hírek vízállásjelentés. M . magaeva 1 hogy a ragadozók közt csak lkakor. A legfélreesőbb ut- • csöppent, éles körmeit nem Kun Bela a cakón is egy-egy kisebb em-Ztakarta szarvasbőr-kesztyü i\epszavaban bercsoport, amelynek tagjai* és lakkcipő, nem érdekelték nak, maradok, levellcl for- izgatottan gesztikulálnak, vi- 2 hát a mesterségesen beren- tam ... dul az elvtár- tatkoznak. De minden ember * dezett vadon elegáns törvé­saklioz a párt- arcán ott volt a bizonytalan- J nyei sem. Hol mit látott, ar­egységröl. Az ság és tájékozatlanság kér- * ra csapott le bandájával, egyesülés döjele«. (A DélmagyarországZNem hatotta meg gyereksí­szükségessé- tudósítása.) Mi történt? A * Tds, öregek nyöszörgése, csak gét és hasz- Forradalmi Intézőbizottság'a zsákmány érdekelte. Hogy nosságát bi- még az éjjel elhagyta a vá- • őzért két vagy három em­zonygatja. Ez tette lehető- rost. Felsőbb utasításra úgy 2ber halt mey- számára egy vé, hogy a proletariátus döntött, hogy a teljesíthetet-' vér nélkül vehette át a len, a munkát lehetetlenné"már életében, de soha meg hatalmat. ».-... gondolja tevő francia ultimátumra igy 1nem könnyezett egyet is. meg mindenki, mi lett válaszol. A fegyverek és a* Még csak embcri sajnálko­volna jobb. a barrikádokon katonaság nagy részét ma-1sáli sem témadt benne. Vele verekedni most. proletár- gukkal vivén, elvonultak'még nem beszélt senki úgy­vért ontani... vagy azt a Kiskunfélegyháza felé. -Ez a\mint ?™b~r[el- melle nagyszerű építőmunkát vég- tény. lakosság tájékozatlan, -nem a senkl­rehájtani, amitől minden és az új világrenddel lélek- J Ezt a szerencsétlen embert proletár szíve hangosabban ben még össze nem forrt ré-*is legszívesebben agyoncsap dobban«. tegében korai, és direktórium* TtáeTeT "a -mel uáított ki.* (Délrna- mta el... földek kötelező megművelé- gyarország). Azaz, az ellen-2 — Te. Effert. megférünk ivírő 7 o uri r/~iS Í fürdő heten- fnrrndnimAmt- megmozdul-' ezen a priccsen ketten is. * r. . = le, _ kezd_ törvenyesen: paragrafusokkal. Ezért va- nem volt aktájuk, "jdőjárás­2 ragadozó maradhat meg. Az gyok itt... De nem bánfám úton akart végezni a fokapi-m 7-npU:ad löltöztetett vadak közül ki- meg semmit! Ha felhúzná- tény' Aki bűnös " ' " ruik, magammal vinnem az —, lakoljon mielőbb, ne jo . J elégtételt... ha meghagy- gyásszá ilyen nehéz kökben .^^imusb^ ^ Ve^ aki ' —a-'"— it al-ire"ourucosok, csaroasoK. ls.za — szabadkozott Effert. dönteni * r. .. ,., aonlKm- ,1'ré. 19.05 1600 szó angolul. 19.1. - Ide figyelj! - nezett A börtönötök iiarmtűckeí. ;Bwthoven zo^oraszonáták closzor a szemebe. — Ha in- f0giy0t sorakoztattak fel az -VW -- . himtnsíík vol- a Birodalom kenyeret, oktre J°u"R°s?k pedig nem lehet rábizon^ía-^^urne krt verse. 16.30 Ko­7 - - 1. „.rusok. 16,50 Bravur-szémok. Fú­itat es gyufát kotort » nélküli fog-l™***™**- A ,nma^ar — Gyújts ra! ? kisérjék át hozzá, — Nem, nem dohányzom ügyükben személyesen akar .vesztemezek. i«,40 Magyar nó­.7." y •iák; 19,00 Hirek. időjárásjelen­15 Beethoven zongoraszonáták. - . . , . WIOMIMS JV 19.40 Fái u rá dió. 20.00 Heti hang­proletariatus döntött, hogy a teljesíthetet- *Te meni. Annyi halalt latolt nen kiszabadulunk, magam- udvarra. A hatso sorban,;,.crsenykalauz 4J Sporthlradú • — " ... .. --- mai viszlek. Kellesz nekem cgymAs mellett szorongvamrek n ' kolduSdiák.' R-. Uyen hw emberekkel fogok ott ám OUo Krap es Karl*,,l i0 SzInházl élet Békéscsabán. lett válaszol. A fegyverek és°a'M.ég esak emberi sajnálko- dolgozni. Na, mit szólsz? Effert is. Senkihez sem volt •22.00 Adám Jenő népdalfeldol­lü^nri, T/e/e Effert zavartan pislogott, szavuk, esak egymást ^'Zgozésaiból. 22,25 üzenet egy­— De hiszen... én nem ték fáradt szemekkel, ahogy*kori 22 27 Könnyü­meg értek ahhoz... a búcsúzó kedves után néz'mZf,ne Dukarestböl 2388 Műsor. — Nem értesz, nem ér- a lány: bánatosan es epe-*záris. tesz. majd beletanulsz. Fü- kedve. Aztán ezt is eluntak.; •„„ 9 tyülni csak tudsz? Megisme- Számvetést csinálták az elet-, , . . "fa volna, de ez valahogy red a hekust? — élénkült ről, megegyszer. utoljára. Ef-* alapzalan 2 megtetszett neki. Nem árul- meg Krap. fen a messzi kék eget ba-. /isii— . multa, és a lompos felhőket. 2 Szeretett volna utolsó órái , • • Effert. séről, a városi fürdő heten- forradalmárok kent kétszeri ingyenes nyit- <afc Haj|iai István ügyvéd azZ Gyere csak ülj U vatartásáról. A szigorú szesz- . katonatisz-* ° beszelgetest tilalmon is enyhít egy rende- összehívott aktív Icatonatisz-* Effgrt wmtudla mire delet: a betegeknek orvosi tekkel nagy tüntetést rende-* véini ezt a gyors ellágyu­receptre a kocsmárosok ki- zett. Zarecsnyik Jánost, a*lást, de szó nélkül mellétele­mérhetnek 3 deci bort vagy kiemelkedő szegedi kommu-21,edc't nistát, aki a városban ma-'. ^ J^I/tX "Zó Mindezek azonban kevésbé radt, elfogták és átadtak amvagy de tetszel... Van ben­foglalkoztatják most a la- franciáknak. Betrix megbízta • ned becsület, jóérzés, még kossáaot. Óriási az izgalom a. Somogyit és Dettrét a város* az iránt is. aki bánt. ; • Arcát l"pt lcczcuG tcnxczvs városban. »Ugyanaz a képe további vezetésével. 7 ora. é$ ^élyet sóhajtott. volt az utcáknak, mint a után összeült a Munkásta-* _ Belőlem kilúgozta a proletárdiktatúra megalaku- nács. 2sors. Töhk.retettek, megra­— Én kereskedő vagyok. Kis boltom volt otthon. Élesztőt mértem, sót, krump­lit, kenyeret... És különben is, tudom, hogy az én orsóm­ról lepergett a fonál... — Ha szavadat adod, le­het, hogy holnap szabad le­Tűz volt . tegnap délelőtt fél • tájban a csengelei 10 óra malom­ban valami kellemeset ma gába zárni a világból. A kék tükör kristályosan2bar'- A második emeleten a ragyogott, csak egy fekete* lisztszitánál csapágyhőfutás füstcsík vont rá gyászos ár- J következtében meggyulladt J "Vékot. És a füstcsík Effert-.a lisztpori majd hirte]en szel velem. Az én bandám nek integetett, hívta ot halk<*\ángok csaptak fel s a fil­vgyis kiszabadít innen ben- égi zenével - bánatos, ne-', derzsakok egy-kettőre lo­niinket. Nem kérdezem, mi- héz melódiával. A, 0 . lyen országból sodort ide ^ -boguk._A üzem' js a he­a hullám, azt se, hogy kid ... ... •'Yh valamint a szegedi luz­vav, merre, hol; de ha ve- * szajat harapdalta. s mely. oltógág idejében érkezve lem tartasz, itt a kezem! homlokredöi mögött az . ^^ ^ a tűz tova. Ef-fertl% félútmMmeg- S§ lehet6séget /o",olpatta" '* terjedését és a tűzkár így kezét, emelte, várva egy kicsit, s (Folytatjuk.) mindössze 350 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom