Délmagyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-07 / 56. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A M 4 G Y A R SZOCIÁLIS T A MUNKÁSPÁRT L A P J A XV. évfolyam, 56. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1959. március 7. A nemzetközi nőnap alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága szeretettei köszönti a magyar nőket Díszünnepséget tartottak a nőnap tiszteletére A Magyar Nők Országos Tanácsa a nemzetközi nőnap alkalmából pénteken este díszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. A hatalmas nézőteret zsúfo­lásig megtöltötték a budapesti asszonyok. Az elnökségben foglaltak helyet Kállai Gyula és Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai is. A néző­téren jelen volt a társadalmi és a kultu­rális élet számos kiválósága. Az ünnepséget Vass Istvánná, az ország­gyűlés alelnöke nyitotta meg, majd Szabó Piroska, a budapesti nőtanács elnöke mondott beszédet. Az ünnepi beszéd után Gábor Zoltánná, a budapesti nőtanács titkárhelyettese fel­olvasta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának alábbi levelét: Tisztább lesz a város Városszerte nagy érdeklődés kíséri az új Skoda Kuka II szemétgyűjtő gépkocsik munkáját. Az első jelek azt mu­II tat ják, hogy igen jól beválnak majd Szegeden. A Lenin i körúton belüli városrészben a KIK által kiosztott zse­imétgyűjtő tartályokat a házmesterek reggelenként elhe­gyezik a házak kapujában. A Kuka gépkocsit kísérő négy [munkásból kettő mindig előremegy és egy ötletes kisko­llcsi/i a járda szélére szállítja a telt tartályokat. Amikor ja gépkocsi odaér, az elmés szerkezet zajtalanul, gyorsan :l "szippantja* a háziszemetet a gépkocsi tízköbmétert be­lfogadó gyomrába. Igy lesz a korszerű gépek segítségével [egyre tisztább Szeged. ffía: Hruscsov látogatása a lipcsei vásár magyar pavilonjában Zenei események # Nem őriik jól az eidőt A lottó íebrulri • tárg>nyerejifcn>ei l Magyar nők, anyák, asszonyok, leányok! Kedves elvtársnők! A Magyar Szocialista Mun - dáció megteremtéséhez, a kaspárt központi Bizottsága szocialista építés folytatásá­forró szeretettel köszönti a boz nyújtottak, magyar nőket a nemzetközi Pártunk és kormányunk nőnap alkalmából. Köszönt- legfontosabb célkitűzése a jiik városaink és falvaink dolgozó nép életszínvonala­lelkes serénykezű dolgozó nak további emelése, a szo­nőit. az édesanyákat, asszo- cializmus felépítése. A mök nyokat és leányokat, a nő- felelőssége igen nagy a szo­raozgalom derék harcosait, cialista Magyarország meg­akik ma együtt ünneplik az teremtéséért, a szocializmus egész világon a nők társa- teljes és végleges győzelmé­dalmi egyenjogúságáért, a nek biztosításáért. Száz- és békéért, a demokráciáért, a százezernyi munkásasszony szocializmusért folytatott és leány dolgozik az ipar­harcuk nagy napját. ban, szövőgépek, esztergapa­Pártunk 40 éves küzdel- dok mellett s az építkezése­po-vetlen nercében ken- Annak tudataban ve­gozó nők mozgalmáról. Ha- tarsadalnu rendszerünkben a iánk asszonyai és leányai a novf™ *>let*°rrása atobb kommunisták vezetésével - * *>M> munka-a a férfiakkal vállvetve küzd- állandó növekedése. legyé­vé - kivívták teljes társa- »«* a dolgozo nok a «oc.a­dalmi egyenjogúságukat, fel- "sta ep.tomunka szilardkar­szabadultak abból a szörnyű eosai, dolgozzanak a nepgaz­politikai. gazdasági és társa- dasag. tervek teljes.teséért dalmi einyomásból, amely a tulteljes.teseert, erősítsek kapitalista lis és megvalósítható célért küzdenek, amikor erejüket nem kímélve harcolnak a háborús uszítók ellen, a béke végleges megőrzéséért. A szocialista tábor hatal­mas ereje, tömörülése a le­győzhetetlen Szovjetunió körül, a békéért küzdő em­berek milliárdjai végülis meghátrálásra késztetik a háborús uszítókat és lehe­tővé teszik, hogy már most, az imperializmus létezése idején kiküszöböljük a né­pek életéből a háborút. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar nőit, fellel­kesülve a béketábor erejé­nek nagyszerű megnöveke­désén, ^ vállvetve a világ dolgozó asszonyaival, még nagyobb erővel vesznek részt a béke megszilárditá­sáért folytatott világméretű harcban. Sikeres munkát, jó egész­társadalomban séget, boldogságot kívánunk osztályrészük volt. A felsza- sen fejlődő versenymozgai " " - szocializmust építő mat­badult, . Magyarországon a nők élete A falu életét átformálja a gyökeresen megváltozott, szélesen kibontakozott ter­Életük könnyebb, jobb lett, melőszövetkezeti mozgalom, megszabadultak a Iétbizonv- Kétségtelen, hogy a falu asz­talanság súlyos gondjaitól, szonyai a társadalmi egyen­Erejükct családjuk és népük lőtlenségtől, a régi világ bi­további előrehaladásáért lincseitől véglegesen és visz­folytatott munkának szen- szavonhatatlanul akkor sza­telhetik. A népi demokra- badulnak meg, hamegterem­tikus rendszerben kibonta- tik a szocialista termelési vi­koztak a nők eddig elnyo- szonyokat a mezőgazdaság­mott erői és képességei. Ma ban is. Jelenleg a legfonto­már mind nagyobb számmal sabb feladat az új termelő­találunk nőket állami és tár- szövetkezetek megszilárdíta­sadalmi életünk vezető tiszt- sa. A falusi nők milliói all­ségeiben: az országgyűlés- janak helyt a mezogazda­ben, a minisztériumok élén, ságban is, az allami gazda­a tanácselnöki székben, a Ságokban, a tsz-ekben, s az társadalmi szervezetek ve- egyéni parasztok földjein, s zetőségeiben. Eredményesen a tavaszi mezőgazdasagi vesznek részt a nők a tu- munkák jó elvégzésével já­domány és a kultúra fej- ruljanak hozzá a mezőgazda­lesztésében is. sági termelés növelesehez, Népünk asszonyai és leá- fépünk életszínvonala eme­nyai a felszabadulás óta el- lesenez. telt években öntudatos har- Pártunk Központi Bizott­sága különös szeretettel és megbecsüléssel köszönti a dolgozó édesanyákat, akik annyi szeretettel csüggenek családjuk és népünk sze­mefényén, a gyermeken. Népünk jövője nem kis mértékben a felnövekvő új nemzedék, az ifjúság neve­lésétől függ. Az ifjúság ne­velésében ne engedjenek teret az ellenséges erők minden dolgozó magyar nő­nek, minden édesanyának a nemzetkőzi nőnapon . • Forró elvtársi üdvözlettel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A megjelentek nagy lel­kesedéssel és tapssal fogad­ták a Központi Bizottság levelét. A levél felolvasását kö­vetően a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának leány­kórusa, és a Rádió gyer­mekkórusa énekelt, majd az Operaház művészei nagy tetszéstől kísérve adták elő Delibes „Coppélia* című balettjét; (Liebmann Béla felv.) BÉninnpÜBiQni Százegy ICST-ben havonta egymillió kétszázezer forintot gyűjtenek össze a szegedi dolgozók Az országban jelenleg 3552 kétszereződött a KST-tagok Kölcsönös Segítő. Takarék- száma, 1959 első két hónap­pénztár működik, ezerrel jában pedig több, mint tavaly. E szám­ból is látható, mennyire nép­szerűek az üzemekben, in­tézményekben, hivatalokban ezek a kis pénzintézetek, ahol a dolgozók rendszere­sen, legtöbbször egy évig, bizonyos összeget helyeznek el kamatra, hogy azután a takarékoskodási időszak vé­gén egy összegben vegyék ki, s a család valamilyen „be­további százezerrel szapo­rodott a tagság. Természetesen a takaré­koskodás ilyen formája el­sősorban a dolgozók, s azok családja számára gyümöl­csöző. Nemcsak a pénzük összegyűjtése, annak kama­ta jelent számukra előnyt, hanem az ' a körülmény, hogy szükség esetén a KST, a meghatározott feltételek­nös Segítő Takarékpénztárak útján, amit, egy-egy idősza­kon át, a visszafizetésig, kü­lönböző célokra hasznosít-, hatnak. Az elmúlt évben 42 millió forint gyűlt össze or­szágosan a Kölcsönös Segítő1 Takarékpénztárakban, jelenleg a 90 millió forin­tot már meghaladja az ilyen betétösszeg. Szeged sem maradt ki ter­mészetesen a fejlődésből. A múlt év novemberében meg­tartott évi elszámolások óta tervezett-", dédelgetett élgon- ke] köicsönt is nyújthat szá- közel négyezerrel gyarapo­dolását megvalósítsák. mukra. A fejlődés üteme szépen Ezenkívül népgazdaságilag érzékelhető a taglétszámból jelentős az összeg, ami or­is. 1958-ban országosan meg- szágosan begyűlik a Kölcsö­cosaivá váltak népi demok­ráciánknak, a szocializmus építésének. Pártunk nagyra becsüli azt a segítséget és támogatást, amit a magyar nők az ellenforradalom le­veréséhez, a teljes konszoli­Kitüntetések nemzetközi nőnap hatásainak, mert az a gyer­alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a nemzetközi nő­nap alkalmából kitünteté­seket adományozott. A ki­tüntetéseket Dobi István adta át pénteken az Or­szágházban 65 nődolgozó­nak. Ugyancsak nödolgozókat tüntettek ki a Földművelés­ügyi Minisztériumban is. Itt 25 termelőszövetkezeti parasztasszony kapott ki­tüntetést; mek jövőjét veszélyezteti. Az édesanyák járjanak elöl az iskola és a család kap­csolatainak erősítésében, se­gítsék, támogassák a peda­gógusok nehéz munkáját. Fiaikat, leányaikat nevel­jék a munka szeretetére és a szocialista rendszer irán­ti ragaszkodásra. Országépítő terveink meg­valósításához békére van szükségünk. A dolgozó nők százmilliói mind a szocia­lista országokban, mind a gyarmati sorból felszabadult országokban, mind a ma még tőkés országokban reá­Gazdag programmal köszönti a Ságvári Gimnázium a Tanácsköztársaság évfordulóját Mint minden szegedi iskolában, a Ság­vári Gimnáziumban is tanárok és tanulók egyaránt készülnek a nagy ünnepre, a Ta­nácsköztársaság 40. évfordulójára. Az is­kola történelmi szakköre, amely Szabó István tanár vezetésével a tanév eleje óta eredményes, jó munkát végez, pályá­zatot hirdetett a tanulók között a Tanács­köztársaság eseményeit önálló könyvtári és levéltári kutatásokkal feldolgozó mun­kára. A pályázat nagy visszhangot váltott ki a tanulók között. A győztes pályamun­ka írója a szakkör március 18-i, ünnepi ülésén olvassa majd fel dolgozatát, ahol az előre felkészült bírálók és a szakkör többi tagjai rögtön meg is vitatják a mun­ka eredményeit és hibáit. A szakkör tag­jai közül hárman — Nagymajtényi Emő­ke, Hegyi György és Körmöczi Klára — ezenfelül részt vesznek még egy hasonló jellegű országos pályázaton is. A szakköri tagok egyébként — a tervek szerint — a Tanácsköztársaság eseményeit feldolgozó és különféle dokumentumait bemutatq szegedi kiállításokat együttesen tekintik majd meg. Most szavalóversenyre készülnek az is­kola tanulói. A versek, amelyeket a diá­kok erre az alkalomra tanulnak, az 1919­es forradalmi eseményekkel kapcsolato­sak és a győztes tanuló az iskola március 21-i központi ünnepélyén szaval majd. Az ünnep napján, március 21-én reggel 8 -óra előtt 10 perccel megszólal az iskola rádiója és emlékezteti a tanulókat a nagy évfordulóra. Ugyanezen a napon jelenik meg az iskola tanulók által szerkesztett „hetilapjának* ünnepi száma és a törté­nelmi szakkörnek erre az alkalomra ké­szített ünnepi faliújságja is, amely a ta­nulók cikkei mellett szegedi dokumentu­mokat és sajtóanyagot mutat be. Délben a tanulók az Ady téri egyetem nagy elő­adótermében ünnepségen vesznek részt, amelyen Csíkos Mihály, az iskola KISZ­szervezetének titkára emlékezik meg a negyven év előtti dicsőséges események­ről és egy 19-es harcos is felszólal. Az ün­nepségre, Szécsi József tanár irányításá­val. az iskola énekkara új műsorral ké­szül. dott a taglétszám a szegedi KST-kben. Jelenleg össze­sen 101 Kölcsönös Segítő Ta­karékpénztár működik ná­lunk, összesen 16 800 tag­gal. A szegedi szervezett dolgo­zók mintegy fele tagja már az üzemi, hivatali KST-nek. Ez az eredmény országosan is kiemelkedő. Több mint egymillió két­százezer forint gyűlik össze havonta a 101 szegedi KST­ben. Az egy főre számított betétállomány is emelkedő­ben van mind országosan, mind Szegeden. Az országos átlag most egy éve 62 forint volt, jelenleg forint. azonban már 80 Szegeden az egy főre eső ál­lagbetét némileg az országos szint alatt van: 77 forint. Egyébként a takarékbetét-állomány változatlanul emelkedik Szegeden. Az elmúlt két hónapban az emelkedés üteme főleg az Országos Takarékpénztár szegedi fiókjánál és a sze­gedi postahivataloknál kezelt betétkönyveknél volt tapasz­talható. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom