Délmagyarország, 1959. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-19 / 42. szám
3 Csütörtök, 1959. február 19. Megkezdődött az országgyűlés új ülésszaka • (Folytatás a 2. oldalról.) A győri, veszprémi, komáromi és más példák sok egyéb mellett azt a különösen fontos tanulságot nyújtották számunkra, hogy a termelőszövetkezeti mozBízunk abban, hogy dolgozó parasztságunk — amely az ellenforradalom idején is bebizonyította politikai érettségét — ilyen körülmények között is helyesen fog dönteni, galom sikeres fejlődésére n,a„gyobb sz.f™.ba" azokon a helyeken lehet k°y®t aZ e3™°k ?®ldajatszámítani, ahol a mező- abban' bogy do1" gozó parasztsagunk a termeAz új szövetkezeti közsé- politikai elképzelésből ingek szama 200, ebből több dúlnak ki — nem mondhamint száz Győr, hatvan pc- tunk egyebet — kudarc, kudsg Veszprém megyében darc után fogja őket érni. van- Az utóbbi időben jelei vanNyilvánvaló, hogy nagy nak a normalizálásra való feladatok állnak előttünk terekvésnek, s ezeket a jeaz iparban, a mezőgazda- leket örömmel fogadjuk, ságban és az egész népgazda- A nyugati hatalmakkal ságban. E feladatok minél való kapcsolatunknak csak jobb végrehajtása a dolgo- az árnyoldaláról beszéltem. gazdaság szocialista átala- - a icn kításának elősegítése tár- i^ndo^^fdkészü^a^KszJ zók> a munkások? a_ para^z- A kép "így nem egészen telsadalmi üggyé válik. XlSa. Azl^i kedvezi" tok, értelmiségiek munká- jes - folytatta Münnich elv El lehetünk készülve arra, len tél után fokozott szük- ]anak lendületétől, a köz- tars — Az uj angol követ hogy a termelőszövetkezeti ség van erre. vetlen vezetőket a dolgozók- megérkezett Budapestre, mozgalom gyorsabb fejlődé- Termelőszövetkezeti fejlő- kaJ szorosan összefűző jó ugyancsak elfoglalta állose ellenségeink dühös acsar- désttnk ez évi ütemét csak kapcsolatoktól. a köz- máshelyét a mi uj londoni kedteát váltja ki. Az ellen- néhány számadattal ábrázó- ve"e" vezetők átgondolt, *°7f.tuAk- ,f?k®** séges elemek mindannyian lom: január 1-től február 15- céltudatos tevékenységétől sokat folytatunk Franciaorfelcsapnak dolgozó paraszt- ig 47 000 család 59 000 tag- fugg- iJLl^lmJ te jaink „szabadságának- hithű gal, 370 000 hold földdel - Terveink megfontoltak, ad- "^JL: «refződés kötéte védőivé és ijesztgetésekkel, ez 100 000 holddal több, — - - Pen^gY1 szerzoaes Kotese fenyegetésekkel, rémhírter- mint tavaly egész évben — jesztéssel, túlzásokkal, s alakított termelőszövetkezeminden módon igyekeznek tet, vagy lépett be a megfékezni a fejlődést. lévő szövetkezetekbe. a népgazdaság erőforrásai gyarapodjanak. A szocializmus és a kapitalizmus versenye döntő szakaszához érkezett va vannak a túlteljesítés végett. Olaszországgal előkéfeltetelei. Ennek azonban szít6 tárgyalások folynak léhpgy gi egyezmény megkötésére. Végül a Minisztertanács elnöke Ausztriával és Jugoszláviával való kapcsolatunkkal foglalkozott. Rámutatott. hogy Ausztriával kapcsolatban politikánkban nincs változás Az elmúlt ősszel Ezután a Minisztertanács erővel hat az imperializmus re törekszik kormányunk a lezajlott Sík—Fiegl taiálkoc'n?ke • kormány kulpoli- ereje. A szocialista rend világ valamennyi országú- ^ létrejött elvi megállapotikajárol beszelt. Ramuta- amelyet a kapitalizmus jól val. Normális államközi kap- dásnak vannak még kézzel tott: korunk legfontosabb fizetett prókátorai márany- csolatok kiépítésén fáradó- fogható eredményei is. eseménye zajlott le néhány nyiszor eltemettek, a Föld zunk az Északatlanti Szóhéttel ezelőtt: az SZKP egyharmadára terjed ki, vetséghez tartozó államokkal XXI. kongresszusa; glóbuszunk lakosságának is. Nem rajtunk múlik, hogy A XXI. kongresszus ta- egynegyed része örökre fel- kapcsolataink — mindeneknácskozásait a béke és az szabadult a kapitalista ki- előtt az Egyesült Államokról erő szelleme hatotta át. A zsákmányolás alól. beszélek — sok tekintetben kapitalizmus és a szocia- A szocialista országok a nem normálisak, s eseten- Van remény arra, hogy navilág ipart össztermelésé- ként diplomáciai konfliktus- gyobb horderejű kérdéseknek ma egyharmadát ál- ra kerül sor. ben » leheteeges az előrelítják elő egy évtized Az Egyesült Államok euró- haladas. Kormányunkban múlva azonban'már a fe- Pai politikájának sarkalatos megvan a készség az osztméltatta a Szovjetunió békejavaslatait, amelyek kifejezik az egész békeszerető emberiség törekvéseit. — Jól tudjuk — mondotta —, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban a náci tábornokok vezetésével feltámasztott Wehrmacht kanócot jelent egy puskaporos hordó tetején. A magyar népnek — saját keserves tapasztalatai alapján is — joga és kötelessége tiltakozni a Nyugat-Németországban folyó háborús előkészületek ellen. Szót kell emelni azért is, mert a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos kormánypolitikájában területi követelés szerepel. A dolgozó ezreknek az a véleményük: ha a nyugati hatalmak olyan építő javaslatokat terjesztenének elő, A német békeszerződésre vonatkozó szovjet javaslat mint a. Szovjetunió, ha a nyugatnémet kormány csak fele annyi erőfeszítést tenne, mint a Német Demokratikus Köztársaság kormánya, akkor a német kérdés rövid időn belül megoldható lenne. Nánási László a kormányelnök beszámolójának a mezőgazdaságról szóló részével foglalkozott. A Minisztertanács elnökének beszámolóját tudomásul vette. Maros Józsefné képviselő a kormánybeszámolónak a művelődésüggyel kapcsolatos részeihez 6zólt hozzá. A Minisztertanács beszámolóját elfogadta. Turjánszky Mihály, Pest megye képviselőjének felszólalása után az elnök a vitát bezárta. Az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a Minisztertanács beszámolóját. Sikeresen záródtak le a két ország között folytatott kereskedelmi és pénzügyi tárgyalások. lizmus között nemzetközi méretekben folyó verseny döntő szakaszába érkezett A Szovjetunió — és vele a szocialista tábor — erőipontja Nyugat-Németország rák kormányon múlik a tofelfegyverzése, a német re- vábbi siker, vansizmus feltámasztása. Jugoszláviával is jőszomA mi népünk keserű tör- szédi viszony tarttea a céténrlmi tapasztalatokból ^nk, noha — mint ismeretanulta meg. mit jelent, tes — pártjaink kozott mely ha a német militaristák elvI ellentetek vannak. masíroznak. lét fogják adni. nek növekedése azt je- Beláthatatlan perspektíva lenti, hogy a szocialista ez. Az egykori gyarmatok társadalmi rend törvényei nagy többsége is felszabaegyre nagyobb befolyást badult már az imperializgyakorolnak a nemzetközi mus igója aiój. Aiig telik életre. el nap, hogy ne adnának ®s mivel a szocializmushoz hírt az újságok arról, miúgy tartozik a béke. mint ként erősödnek a ma még És Nyugat-Németországban a Naphoz a fény, a szocia- elnyomott gyarmati népek — az amerikai politika jólista rend erőfölényének nemzeti mozgalmai. Ez a voltából — masíroznak. Egy növése . 33- SsarSSTSt ert folyo küzdelem biztos élő ország lesz a világon mellett van, akik hathatos sikerének eshetőségeit; Kedvező fordulat tapasztal- biztosítékok teremtéséért Münnich elvtárs a továb- ható Közép- és Közel-Kele- harcolnak, hogy az iparbá- ratifikáljunk egy korábban , ' ? ^ ten is Az arab viláe leír- rók és junkerek hadserege megkötött állategészségügyi biakban vázolta, hogy mind fontt4abb orstógai erőteltós még egyszer ne zúdíthasson szerződést. Mi nem alkudkisebb területre szűkül és a és sikeres harcot folytatnak Sytezt és szenvedést Európa hatunk meg és nem is alvilágpolitikára mind kisebb az imperialisták ellen népeire. kuszunk meg a jugoszláv 1 Az Egyesült Államok kor- vezetők reviziomzmusaval, mányának le kellene már ugyanakkor korrekt jószomvégre szoknia, hogy szabad szédi viszonyra törekszünk országok kormányától meg- állami kapcsolataink vonaalázkodást vár. Ha ebből a Ián. Az országgyűlés ezután áttért a napirend második pontjára és állást foglalt a Szovjetunió kormányának a Németországgal megkötendő békeszerződés tárgyában 1959. január 10-én tett javaslatával kapcsolatban. A napirend előadója Kiss Károly, a külügyi bizottság elnöke volt. Beszédében á többi között a következőket mondotta: A Minisztertanács elnöke beszédében foglalkozott az európai feszültség fő okával, a megoldásra váró német kérdéssel. A békére vágyó emberiség széles tömegeit nyugtalanítja ez a probléma és az országgyűlés külügyi bizottsága is szükségesnek látta, hogy az országgyűlés mondjon véleményt a magyar népet közelről érdeklő német békeszerződés kérdésében. — Erre annál is inkább szükség van, mert a közelmúltban ismét tanúi lehettünk a szovjet kormány nagy jelentőségű kezdeményezésének, amelyet a nemzetközi élet egyik legfontosabb, régóta megoldásra váró kérdése, a német probléma rendezése céljából tett Javasolta, kezdjenek tárgyalásokat a német kérdés rendezésére, a békeszerződés megkötésére. Ezek az elvi ellentétek sem gátoltak meg bennünket abban, hogy árucsereforgalmi megállapodást kössünk, befejezzük a rég* óta húzódó restituciós tárgyalásokat, A magyar kormány Itéss részt venni a német békeszerződéssel foglalkozó értekezleten Az európai feszültség fő góca s Németország A mi világrészünkön a ságra és öntudatosan hirdetfeszültség főgóca Német- jük: nincs erő, amely benország. Éppen napjainkban nünket a testvéri szolidalehetünk tanúi annak, hogy ritás útjáról letérítene. Az emberiség legmerészebb álÁl vezetők és a dolgozók viszonya mainak megvalósulása Beszámolója végén Műn- kezdődött a vita. Ortutay uich Ferenc hangsúlyozta, Gyula, a Hazafias Népfront itt hogy az anyagi erővé váló Országos Tanácsának főtitvan előttünk karnyújtás- szubjektív tényezők közül a kára a népfrontmozgalom nyira és népünké a dicsőség legfontosabb a tömegek kez- eredményeiről beszélt. Részes boldogság, hogy ezzel deményező aktivitása, be- letesen szólt a Hazafias az országgal haladunk kapcsolódása és rendszetes Népfrontnak a közélet demiegyütt, s vele együtt érke- részvétele az államhatalom litarizálásában végzett mun...... , .... ,, zünk a kommunizmus csú- helyi gyakorlásában a taná- ká járói. A népfrontmunka teneimi tenyek reaiitasat csaira A Szovjetunióval a «ok útján, állandó részvé- új vonásai már a választás felismerő megoldáshoz. legnagyobb egyetértésben tele a népgazdaság helyi irá- előtt kialakultak. Ilyenek Megvan a mod és lehető- a legszívélyesebb a lesbará- nyitásában, az üzemi taná- voltak például a községekseg, hala a Szovjetumo tibb együttműködésünk psok, a termelési értekezle- ben a népfront-estek, amebeterjesztett javaslatainak, x , <-—— •—i— — a közvélemény nyomására mint változik az eddig merev és hajthatatlan nyugati álláspont, mint kerül közelebb — ha még csak bizonytalan és kis léptekkel is — a töra német békeszerződés megkötésére. — Nem kívántam átfogó nemzetközi értékelést adni — folytatta Münnich Ferenc elvtárs —, csak a fejlődés alapvető tendenciáiára akartam felhívni a Nincs nap, hogy ne éreztek útján. Szocialista ren- lyeken a népfrontbizottságok dünk alaptétele, hogy a nép tagjai, vezetői a legkülönbönénlt ,nni.l „ i, aiapieieie, nugy a jicjj lagjai, a "-e*"'""""a a választott képviselőin és ve- zőbb politikai kérdéseket vi„i,h0g\ T, ta" zetőin keresztül kormányoz, tatták meg a lakossággal. btZaht" l hata'maS Ezért kell a képviselőknek, Termékeny viták segítették ya" beleértve a kormány tag- a községpolitikai kérdések jait is, a tanácstagoknak, de megoldását is. az ipari, mezőgazdasági, kul- — A Hazafias Népfront nak segítő készségét. A továbbiakban arról szólt Münnich Ferenc elvtárs, turális élet vezetőinek is ál- egyik legfontosabb feladatafigyelmet, a haladás irányát h°gy a szocialista tábor többi landóan tartamok és ápol- nak tartja, hogy a maga szerettem volna érzékeltet- orszagaival is egyre erősö- „iok kapcsolataikat a dolgo- *...., .. „.. ni. a béke a szocializmus dik. bővül az együttműködé- zókkal. eszközeivel elősegítse a nyerőinek egyre növekvő ha- sünk a testvéri segítség szel- — a szocialista építés igaz zőgazdaság szocialista átszertását. lemében. Bővülnek, terebé- harcosai tömörítsék szilárd vezését. Ezt a munkát nem Ebbe a folyamatba illesz- lyesednek kapcsolataink a és megbonthatatlan egység- tekintjük verseny-- vagy kedik bele a Magvar Nép- Kínai Népköztársasággal, ör- be dolgozó népünket-mon- . .-,„„„„,' köztársaság politikája — vendetesen fejlődnek a test- dotta befejezésül a Minisz- kampanyveiaaainaK. tz komondotta a Minisztertanács vén neP' demokráciákkal, s tertanáes elnöke —, s ve- moly, felelossegteljes nemelnöke. egészségesen, a történelmi zessék tántoríthatatlanul a zeti feladat, amely állhataKülnniíiik'ínk alanvető nil- hagyo™anyoknak. megfelelő- harcot szerte az országban, tos, állandó politikai munkát Külpolitikánk alapvető ml- en alakul a testven Lengyel- a szocialista eszme és a nép T1 . on lere változatlanul a szilárd országgal. Sokoldalú együtt- ereje legyőzhetetlen, ha ilyen kovetel- Ilyen szellemben baratsá*. a legszorosabb működésünk egyre szorosab- egységben forr össze. Kérem kívánunk dolgozni — hangtestvén együttműködés a bá válik a Német Demokra- a tisztelt országgyűlést, hogy súlyozta Ortutay Gyula, szocialista tábor országát- tikus Köztársasággal, ha- beszámolómat elfogadni szi- Felszólalásának második gyománvosan jók, gyümól- veskedjék. ... . ,. . . . , - - - J reszeben a berlini kerdessel Hozzászólások foglalkozott, majd elfogadta A Minisztertanács elnöké- a Minisztertanács beszámonek beszámolója után meg- lóját. val, mindenekelőtt a kommu- csözők kapcsolataink Bulgánizmus zászlaj'át maeasra riával, Albániával, s igen emelő Szovjetunióval. Büsz- jók a távol-keleti népi dekék vagyunk erre a barát- mokratikus országokkal. Nemzetkosi kapesofatainhról ' Kormányunk külpolítiká- lak fűznek bennünket az jában igen fontos helyet fog- arab világ élenjáró onszágailal el az egykori gyarmati, hoz. félgyarmati országokkal való Örvendetes baráti kapcsolatok kiépítése. És készek vagyunk arra, hogv erőnkhöz mérten segítsük ezeket a gazdaságilag jobbára elmaradott országokat a nemzetgazdasájó együttműködés van kibontakozóban a népelnyomó uralom felett nemrég diadalt aratott Iraki Köztársaság és Magyarország között. Németh Kúro'y efv'érs: A magyar népnek ioga és kötelessége tiltakozni a nyugatnémet háborús előkészületek elten Németh Károly elvtárs, Egyesült Állfimok beavatkoCsongrád megye képviselője zási kísérleteit, hazánk ela Minisztertanács beszámo- len folytatott rágalomhadjálójának külpolitikai részé- rátát és kémtevékenységét. Normálisak a kapcsolataink hez szólt hozzá. Helyeselte, Foglalkozott a képviselő az guk előtt álló feladatok ni;js semleges országokkal is, hogy kormányunk nem hagy- imperialista körök hideghávégrehajtteában. Baráti szá- s békés egymás mellett élés- ta szó nélkül az Amerikai borús manővereivel, majd A magyar kormány a Szovjetunióhoz intézett válaszjegyzékében részletesen kifejtette azokat az okokat, amelyek arra késztetik, hogy egy ilyen tárgyaláson részt vegyen. — A Szovjetuniónak és a Német Demokratikus Köztársaságnak a békeszerződés megkötésére vonatkozó lépéseit támogatva a külügyi bizottság nevében javaslom: hozzon az országgyűlés határozatot, amelyben s magyar kormány előbb említett tárgyalási készségét hangsúlyozva támogatja a Szovjetunió és az NDK kormányának a német békeszerződés mielőbbi megkötésére irányuló konstruktív kezdeményezéseit. Az országgyűlés külügyi bizottsága a következő határozatot javasolja elfogadásra a Németországgal kötendő békeszerződés ügyében. -Az országgyűlés melegen üdvözli a Szovjetunió kormányának a Németországgal kötendő békeszerződésről szóló, 1959. január 10-én kelt szóbeli jegyzékét, s az ahhoz csatolt békeszerződés-tervezetet, valamint a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának január 21én. ugyanebben a kérdésben közzétett nyilatkozatát. A Magyar Népköztársaság országgyűlése mélyen meg van győződve arról, hogy a javaslatok elfogadása az európai békét és biztonságot jelentős mértékben megerősítené. Az országgyűlés teljes egészében helyesli a magyar külügyminiszter január 15-i nyilatkozatát, valamint a Magyar Népköztársaság kormányának január 29-én kelt szóbeli jegyzékét, amelyben kormánvunk a legteljesebb támogatásáról biztosította a Szovjetuniónak a vénnet békeszerződés megköté-ére irányuló keydeménvpzését. A békeszerződésnek a Szovjetunió tervezete alapján történő megkötése lehetővé tenné a Nyugat-Németországban gyors ütemben feléledő német mHtta.rirvn.ns visszaszorítását, biztosítaná a német nép számára a demokratikus, békeszerető, egységes Németország létrehozását és ezáltal lényegesen megjavítaná a tartós béke megteremtésének esélyeit Európában. A német imperializmustól sokat szenvedett magyar nép nagy megkönnyebbüléssel fogadná, ha a fent említett békeszerződés megkötése és megvalósítása az Anschluss- és a „Drang nach Ostenr-törekvésekről végérvényesen lemondott egységes, békeszerető, demokratikus Németországot teremtene határai közelében. Mindezekből kiindulva, a Magyar Népköztársaság országgyűlése megbízza a forradalmi munkás-paraszt kormányt, készüljön fel a Szovjetunió által javasolt béketárgyalásokra, s a Szovjetunióval és a Német Demokratikus Köztársasággal, valamint a többi, szocialista és békeszerető országgal szorosan együttműködve minden tőle telhetőt tegyen meg a békeszerződés sikeréért. Az országgyűlés egyúttal felhívja a német békeszerződés megkötésében érdekelt valamennyi állam parlamentjét, támogassa a Szovjetuniónak e nagy jelentőségű békejavaslatát. Megbízza a külügyminisztert, hogxi az orszáan-rűlés ezen határozatát közölje a Szovi"*unió kormányával. Megbízza to-ábbá az országgyűlés elnökét, hogy jelen hr*ároza*nt hozza a Német D"mnVra*ikns K-y* ársasán néni kamarájának tudomására Az orszácovűlte a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Megbízta a külügyminisztert, hogy az országgyűlés határozatát közölje a Szovjetunió kormányával, továbbá az országgyűlés elnökét, hogv a határozatot hozza a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája tudomására. Az országgyűlés ezután clhatározta, hory legközelebbi ülését február 19-én. csütörtökön 10 órakor tartja annak nanirendiére az 1959 évi állami költ.sé<ryeiés és költségvetési törvényjavaslat tárgyalását tűzte ki