Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-17 / 14. szám
Szombat, 1959. január 17. 2 Mikojan és Dulles pénteken ismét találkozott Mikojan, a Szovjetunió első miniszterelnökhelyettese pénteken, magyar Időszámítás szerint 13 óra 10 perckor Washingtonba, az Egyesült Államokban tett útja befejező állomására érkezettElőzetes program szerint a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese tegnap délután Dulles amerikai külügyminiszterrel tanácskozott, immár másodízben. Mikojan és Dulles tanácskozása kétóra és huszonöt percig tartott. Mikojan, aki a tanácskozások után csupán annyit mondott a sajtó képviselőinek, hogy -a két országot közösen érintő kérdéseket vizsgálták meg«, kijelentette, hogy pénteken délután washingtoni idő szerint 16.00 órakor újabb megbeszélést folytat Dulles külügyminiszterrel. (Az újabb tanácskozás magyar idő szerint 22.00 órakor kezdődött.) Hóiffin ismét tanácskoznak Genfbon Az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről tárgyaló genfi, háromhatalmi értekezlet csütörtökön 24 órára elnapolta ülésezését, hogy időt adjon az amerikai és a brit küldöttségeknek jövőbeni lépéseik gondos megtervezésére. Lapzártakor érkezett jelentés szerint a péntekre tervezett ülés is elmaradt. A delegátusok össze ismét. hétfőn ülnek Életbe lépett a szovjet—argentin egyezmény A nyugatnémet hadsereg felállításénak bevallott költsége csaknem tízmilliárd márka ezideig Strauss nyugatnémet hadügyminiszter Düsseldorfban üzletembereknek kijelentette, hogy a nyugatnémet fegyveres erők kiépítésének költségeire 1956. január és 1961. április között 36—38 milliárd márkát fordítanak. Nyugat-Németország zölte a NATO-ban, fegyveres ereje 1961-re éri el a tervezett 350 000 főnyi teljes létszámot. Strauss kijelentette, hogy ez ideig körülbelül- 9320 millió márka összegű fegyvermegrendeléseket adtak ki, ebből 3190 kö- millió márka összegben külhogy földre. Kun Béla emléktárgyak érkeztek Budapestre son. kat. Néhány hónappal ezelőtt világszerte feltűnést keltett, hogy Argentína kormánya tárgyalásokat kezdett a Szovjetunióval kőolajipari berendezések beszerzéséről. Argentína, ez a kétmillió 808 ezer négyzetkilométer nagyságú, mintegy 20 millió lakosságú, Dél-Amerikának Brazília után legnagyobb, ipari fejlettség szempontjából pedig első országa (malom- és húsipara különösen ismert) nem volt hajlandó elfogadni az Egyesült Államok hátrányos feltételeit kőolajkincseinek kiaknázására is kőolajipari berendezések vásárlására Államosította kőolajiparát, kitermelő- és finomító berendezések beszerzésére pedig a Szovjetunióval létesített megállapodást 100 milló dollár értékben: ilyen összeget bocsát hitel formájában a Szovjetunió Argentína rendelkezésére. Az argentin képviselőház után most már a szenátus is Jóváhagyta a megállapodást s az argentin kőolajipar rövidesen megkapta az első kitermelő- és finomító berendeaéseket a Szovjetunióból. Térképünk Argentínát ábrázolja. A Legújabbkori Történeti nyilvánosság Múzeum munkatársai körül- köztársasági tekintő gonddal készítik elő a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján nyíló nagyszabású jubileumi emlékkiállítást. Tevékenységük eredményeként sok érdekes dokumentum került már eddig is a gyűjteménybe az első magyar proletárállamról. A múzeum vezetői és munkatársai jártak a Szovjetunióban, s a leningrádi, moszkvai forradalmi múzeumok segítőkészségének jóvoltából nagybecsű emléktárgyakra találtak. Ezek már megérkeztek Budapestre, teljesebbé vált a tanácsköztársasági emlékkiállítás anyaga. A múzeumban őrzik a magyar munkásmozgalom kimagasló alakjának, Kun Bélának hagyatékából származó dokumentumok egy részét éa több, személyes jellegű emléktárgyakat: ezeket a nagy forradalmár családja ajándékozta. A Legújabbkori Történeti Múzeum folytatja a gyűjtőmunkát és arra törekszik, hogy lehetőleg minél több, fellelhető emlék kerüljön a elé a tanácsemlékkiállítáHruscsov, Mikojan, Szuszlov és Furceva, a moszkvai kommunisták küldöttei a XX! kongresszuson A Szovjetunióban közvetlenül befejezés előtt áll az SZKP XXI-, rendkívüli kongresszusának előkészítése. A moszkvai pártkonferencián megválasztották Moszkva, kommunistáinak küldötteit a XXI. kongresszusra. A küldöttlista élén az SZKP Központi Bizottsága elnökségének négy tagja áll: N. Sz. Hruscsov, a Központi Bizottság első titkára. a Szojetunió Minisztertanácsának elnöke, A• I. Mikojan, a Minisztertanács első elnökhelyettese, M. A. Szuszlov, és J. A. Furceva, a Központi Bizottság titkárai. Ülést tartóit a tanácsköztársasági ünnepségeke! tlőáészítő b zoltsíg A Magyar Tanácsköztársa- radalmi emlékkiállítás seglság kikiáltása 40. évforduló- tésére hivatott bizottságot. ja ünnepségeit előkészitő bi- egy emlékalbum-szerkesztő zottság dr. Münnich Ferenc- bizottságot és egy törvénynek, a Minisztertanács elnö- előkészítő bizottságot. kének elnökletével ülést tar- 1 tott az Országházban. A Mzottság meghallgatta az operatív bizottságnak az emlékünnepségekre, a kulturális programra, s a különböző tudományos és társadalmi szervezetek rendezvényeire vonatkozó javaslatait. Az előkészítő bizottság Felívás a képzőművésznőkhöz A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Műcsarnok a nemzetközi nőnap alkalmából kiállítást rendez a magyar képzőművésznők és tagjaiból több kisebb bizott- iparművésznők alkotásaiból. ságot választottak, amelyek tanácsaikkal, közreműködésükkel segítenek majd a különböző ünnepi események előkészítésében, lebonyolításában. Megválasztották többek között a Nemzeti MúFelhívják a képző- és iparművésznőket, hogy műveikkel vegyenek részt a kiállításon. A müveket február 12-én és 13-án reggel fél 9 órától, délután négy óráig lehet átadni az Ernst Múzeumban készülő, nagy for- zeumban. TÖRPEAUTÓK KÉSZÜLNEK A SZOVJETUNIÓBAN JELENTÓS VILLANYÁRAM-HIÁNY JUGOSZLÁVIÁBAN A zaporozsjei Kommün ár-gyár eddig mezőgazdasági gépeket gyártott, ez évben pedig megkezdi az úgynevezett törpeautók sorozatgyártását. Ezek a kis, 25 lóerős, 600 kilós gépkocsik négyszemélyesek lesznek s négysebességű Sajtóhírek szerint az utóbmotorjuk óránként 80 kilométeres sebesség kifejtésére lesz bi hónapokban egyre érezképes. A kísérleti példányok sikerrel állták ki a próbá- hetőbb hiány mutatkozik a jugoszláv gazdasági élet vllipar harmadik ötéves tervét, 'SEüP amely a termelés 60 száza- okoz a vá,,alatok munkajá" TOVABBI ÁREMELKEDÉSEK FRANCIAORSZÁGBAN Azóta, hogy devalválták, vagyis értékében csökkentették a francia frankot, Franciaországban újabb és lékos emelését írja elő, öt év helyett 3—4 év alatt kívánja teljesíteni, a mezőgazdaság pedig 1959-ben kétszeresére, 1960-ra pedig háromban, a városi közlekedésben, a közvilágításban és természetesen a háztartásokban is. Növeli a problémákat, hogy a jugoszláv távvezeték-hálóújabb áremelkedések történ- szorosára tervezi termelésének. Legújabban a szállodai nek növelését. E célokat az sok és 02 elosztó-hálózaok szobák és a bútorozott laká- új technika és a jobb munsok bére lett 20 százalékkal kaszervezés mellett új és ... th . „ magasabb, s emelkedtek a szakképzett munkaerők be- " ... párizsi piac árai is 30-105 állításával kívánják elérni. ben lchet megoldani, addig százalékkal. Ezért jelentkezésre szólítotŰJ MUNKAERŐK k^J'1 " A BOLGÁR IPARBAN helyi hlvatal°kÉS MEZŐGAZDASÁGBAN szakképzett, magasabb ískoA bolgár gazdasági élet lai végzettségű dolgozóit, nagyarányú fejlesztésének akik adminisztratív, illetve érdekében a Bolgár Kom- nem a szakmájuknak megfemunista Párt Központi Bi- . zottsága nagy fontosságú leW munkahelyen dolgoznak. programot dolgozott ki. En- A jelentkezők számos kedr.ek értelmében a bolgár vezményben részesülnek. korszerűtlenek. Szakértők szerint e problémákat leg1962joldanl, i a nehézségek növekedésére van kilátás. A sajtó ezért a "tnvTr'sok legnagyobb fokú áramtakalanacsoK rékogságra 6zólít fel KÍNAI RIZS A VILÁGPIACON A francia nemzetgyűlés megszavazta a Mictíel Debré-korménv programfát A francia nemzetgyűlés csütörtök esti ülésén 12 képviselő szólalt fel a Debrékormány programjának vitájában. A szocialista vezérszónok. Leeahordt elítélte az előző kormány gazdasági, pénzügyi és szociális Intézkedéseinek -vad brutalitását", majd belelentette, hogy a szocialisták nem szavaznak bizalmat az úi kormánynak. Az -Unió az Uj Köztársaságért" degaulleista párt nevében T errenolre védte meg az első minisztert. A képviselő kijelentette: párt5 40, 42. 79 80 — a lottó e heti nyerőszámai A harmadik játékhéten 3 508 733 lottószelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy nyerőosztályra ezúttal 1 315 774 forint nyeremény jut. A gödöllői Petőfi Filmszínházban pénteken rendezett soroláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 5, 40, 42, 79, 80. ja elhatározta, hogy megtartják Algériát a francia szuverénitás keretei között. A Francia Kommunista Párt nevében Waldeck-Rochet fejtette kl, hogy miért szavaznak a kommunisták a Dsbré-kormány ellen. Rámutatott, hogy a kommunisták elsősorban azért foglalnak állást a kormánypolitikával szemben, mert az gazdasági és politikai téren szentesíti a szociális igaz ságtalanságot. A kormány feláldozza a munkásosztály és a középosztály érdekeit a nagy, kapitalista mononóliu mok követeléseinek. Kimu tatta, hogy a közelmúltban hozott gazdasági intézkedések nyomán jelentkező új terhek 800 milliárd frankot tesznek ki évente. Ritkán súj'ottalc le ilyen keményen a dolgozó tömegekre! — kiáltott fel a kommunista képviselő. A francia nemzetgyűlés pénteken végül is 453 szavazattal 56 ellenébon jóváhagyta Michel Debré kormánvának programi át. A "zavarás vem jelent beiktatást, mert a kormány az új I alkotmány értelmiben füg' getlen a nemzetgyűléstől. Var HÓ — a fövő városa Tizennégy esztendővel ezelőtt, 1944. január 17-én szabadult fel Varsó Ezen a napon léptek a halott város földjére a Vörös Hadseregésavele vállvetve harcoló I. Lengyel Hadsereg egységei. Borzalmas látvány fogadta a szabadság katonáit. Patkányok, halott madarak, a csatornák áradó bűze, az utcákon barrlkádok. És sehol egy élő lélek a romok között. Óriási temető a vádoló csendben •.. A temetők földjéből vájta kl a lengyel nép az új Varsó széles sugárútjait, építette rá a palotákat, a parkokat, az épületeknek a szebb jövő felé néző ablakait, azt a modern metropolist, melynek hajdani szépségét kövekben és márványban újra a régi helyére varázsolta, felemelte romjaibői azt a várost, mely örök időkre hirdeti a háború borzalmait és egy nép terrmtő akaratát... Varsó a béke városa. Nem véletlen, hogy a szocializmust építő népek nagv családjának képviselő éppen ebben a városban írták alá a mai idők legjelentősebb békeokmányát, a Varsói Szerződést. Varsó ma hétszáz éves- Fejődése a XVII .és a XVITT. századra tehető. l akossága ebben az időben 60 000-rői 300 000-re emelkedik. 1939-ben, a háború kitörésekor 1.300 000 lakosa volt a fővárosnak. A hitleristák nehéztüzérsége és a lévi bombázások az épületek 10 százalékát semmisítették meg. A gettó likvidálásakor és a varsói felkeléskor, maid 1944-b-n a város tervszerű Tnegsemm!»bé»»kor 11 énO'etet pvőPot+ak fel és hamvasztottak el. ^nüte+et rwljp súlyosan megfoneáttak A lerombolt énületek köbméterben 74 m'tj'ót tettek k' pmí az összes épületek 85 sTézalékának felelt meg. Az ipar 90 százalékban semmisült meg. A 957 történelmi emlékmű közül 782-t semmisítettek meg a hitleristák, a többit súlyosan megrongálták. 685 iskola hevert romokban. Megsemmisült a színházak és múzeumok 80 százaléka. A hidakat, az elektromos erőműveket, a vasútvonalat teljesen elpusztították, a bányákat vízzel árasztották elA háború folyamán Varsó 600 000 lakosa pusztult el. A felszabadulás után az egész nemzet látott hozzá az újjáépítés nagy művéhez. Hat hónap elteltével már 188 000-en lakták a várost, 1955-ben pedig Varsó lakóinak száma elérte az egymilliót. A történelmi emlékművek, a műemlékszámba menő házak, és egész házsorok, templomok eredeti mivoltukban épültek újjá. A korszerű igényeknek megfelelően épültek fel az új lakónegyedek: Muranow, Mlynow, Marienstadt, Kolo, Mokotów, Ochota, a Marszalkowska lakónegyed és bennük az iskolák, kórházak, színházak, mozik, kultúrházak hatalmas tömege. Varsó egyszersmind Lengyelország I fejlesztette külkereskedelegvik legnagyobb ipari centrumává fejlő- Jmét, növelte kivitelét csökdött, 35 nagyipari létesítményt emeltek I kentette behozatalát és kea városban, közöttük a személyautógyárat, |reskedeimi deficitjét Hivamotorkeréknárgyárat, rádió-, televízió- ésJtalos adatok szerint a keresclck+rotechn'kai gyárat, megépítették a; kedelmi deficit az 1952. évi hatalmas Wnrszawa Kohót és egy nagy -gJ millióról 1957-ben 12,5 fin ronacél gyárat. í millió egyiptomi fontra, a Varsó, a rohamosan énulő. de még ro- j behozatal értéke pedig — « bpmosahban nónes^dő v^ros — lírgnagyobb proh'émája a lakáskérdés- A távlati terv most ennek a megoldásán fáradozik és azon — és ez az egész lengyel nén akarata — hogy Varsó Európa egyik legszebb metropolisa legyen. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének, a FAO-nak a rendelkezésre álló adatok alapján az a véleménye, hogy Kína ez évben több rizst szállít a világpiacra, mint bárki is gondolná. A világpiacon ez évben megjelenő kínai rizs a többi exportáló országok együttes kontingensének egyötödét teszi ki. Hogy ez milyen hatalmas mennyiség, arra nézve fogalmat alkothatunk, ha figyelembe veszszük, hogy a háborút követő esztendőkben a kínai rizsexport más országok ilyen vonatkozású összesített kereskedelmi forgalmának csupán öt százalékát tette ki. NÖVEKSZIK EGYIPTOM KÜLKERESKEDELME j Egyiptom az utóbbi hat $ esztendőben jelentősen kifényúzésí cikkek behozatalának tilalma következ'ében — 229 millióról 182 millióra csökkent. A kivitel ez idő alatt 48 millióról 170 millió fontra emelkedett.