Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

5 Vasárnap, 1959. Január 11. 5 Mif írnak a leckekönyvbe Izgalom az egyetemi folyosókon Az egyetemek folyosói' olyanok ezekben a napokban, mint az orvosi várószobák. Tele vannak szorongással és izgalommal. Aki járt valaha szigorú vizsgabizottság előtt, ismeri ezt az érzést. Egy egész félév tanulmányi anyagáról kell számot adni, nyugodtan, logikusan, komoly tanárjelöltekhez, jövendő jogászokhoz, orvosokhoz illő módon. Valami kis izgalmat az is érez, aki félévi rendszeres munka és tanulás eredményét hozza magával. Sokan még most is lapozgatnak a jegyzetekben, hogy egy-egy kis tudásbeli hézagot betöltsenek. Aztán egyszercsak nyílik az ajtó — újak és újak következnek. Kifelé már simább az út, a leckekönyvben ott csillog a jeles, a jó, ott szerénykedik a közepes... de bizony olyan is akad, hogy a vizsgát elölről kell kezdeni. A jelesek nem húzzák egymást Az egyik vizsgaszobából magas, barna lány lép ki, a Bölcsészettudományi Karon. Az arca elkeseredettséget tükröz. Gyorsan körülsereglik évfolyamtársai, és feszült figyelemmel várják az eredmény közlését Nehéz kimondani. — Elégséges... — hebegi végül. — Ugyan, ne viccelj, mutasd az indexet? — Akkor mit kapunk mi? — Csak nem adott kettest öt jeles után? — Mit feleltél, min csúsztál el? Ezer kérdés sziporkázik a lány felé, aki két tenyerében elkeseredve tartja a nyitott indexet, melyben öt szép osztályzat után ott szomorkodik egy -elégséges*. Bizony, a jelesek nem húzzák egymást... Mindig azért adják az osztályzatot, amit a vizsgán nyújtanak a diákok, s nem azért, ami már a leckekönyvben van. De semmi baj, most még egy kicsit jobban meg kell nyomni, s valahogy csak kikerekedik végül a jeles általános eredmény. De nem is kivételek... Ha nem is jelessel zárul minden azzal induló leckekönyv, azért mégis van jeles valamennyi vizsgán tisztességgel. A jogászokkal ebben a félévben különösen megbarátkozott ez az -előkelő* érdemjegy. Eddig 334 vizsgázó 122 jelest szerzett és 103 vizsga sikerült jó-ra. A távolmaradók és a bukottak száma együttesen is csak 13. S ha azt vesszük, hogy manapság a közepesért is meg kell dolgozni, ezek a kezdeti eredmények feltétlenül bizalomgerjesztők. A jogi kar nem egyedülálló ezzel a szép indulással. Hasonló jó hírek fészke a bölcsészeti kar is. A TTK statisztikájában egyelőre sűrűbben adódik -elégtelen*, de a végerédmény dolgában még korai volna minden jóslás. Még szokni kell a „légkört!" Minden vizsga kicsit gyakorlat dolga is. Az az elsőéves egyetemista, aki mögött Nem bűntény, de • •» Hajnali 4 órakor keservesen felsírt odahaza kicsi ágyában a 3 esztendős Ida, Szűcs Béláné, Csaba utca 64. szám alatti lakos kislánya. Az asszony nyomban felugrott hozzá csitítani, gondolva, hogy csak rosszat álmodhatott. A gyermek a hasát fogta, azt fájlalta nagyon. Szűcsné egy pillanatig sem várt tovább, magára kapkodta ruháit, s a gyermeket is felöltöztette, majd kirohant vele az utcára, s szinte futott egyenest a felsőtiszaparti Gőzfűrész üzem portájára, hogy onnan telefonáljon és ott várja meg a mentőket, akiket hívni akart. Ütközben a karjába kapott gyermeken csüggött minden gondolata, hiszen csak nemrég, január 3-án hozta ki a Gyermekklinikáról, ahol mellkasi nyirokcsomógyulladással feküdt, majd utána ambulanciai kezelésre utalták, mert a kislány jól érezte már magát, s nem volt szüksége a klinikai bentfekvésre. Szűcsné lélekszakadva ért a fűrészgvári portához, hajnali fél 5 óra tájban. A szolgálatos portásban volt minden reménye, hogy az majd rögtön telefonál a mentőkért. Tévedett.. Azazhogy mégsem, csupán beleütközött egy rosszul értelmezett rendelkezésbe. Január l-l hatállyal ugyanis a posta megszüntette az üzemek, a közületek és egvéb intézmények helvi telefonbeszélgetéseinek fizetési átalányát, s ezentúl minden beszélgetés; 40 fillér. A portás — Kiss Gvula — Dedig csökönvösen ragaszkodott a kiadott üzemi rendelkezéshez, hogv csak pénzért lehet telefonálni a mentőkért. (!?) Később a mentőknek Szűcsné úgv mondta el, hogv 10 forintost adott a portásnak, de az nem fogadta el, mivel nem tudott viszszaadni belőle. Az a'szonv elmondása szerint 20—25 percig vitatkozott vele a portás — míg a másik fél csak 10 percet ismer el, és azt, hogy 10 forintost nem is látott az asszony kezében. mert 40 fillér aprót kapott a telefonálásért. Summa Bummarum: ha nem húszig, akkor -csak* tíz percig vitatkoztak, de megtörtént. Végülis csak kiért a mentő, segíteni azonban már nem tudtak a gyermeken, mert útközben meghalt. A bűntény már-már fennforogni látszott, hogy a portás értetlensége (nem kismértékben embertelensége, lelkiismeretlensége) okozta a gyermek halálát, amiért csak késedelmesen érkezhettek ki a mentők — nem is beszélve arról, hogy bárhonnét és bármikor díjmentesen lehet hívni a mentőket a 04 és a 41-04-es számon, ugyancsak a tűzoltókat a 05-ön, a 41-05-ön, a rendőrséget pedig a 07-en. Ezt nem tudni és fontos szolgálatban telefon mellé ülni valakinek (akiről ezek után azt is feltételezhetné az ember, hogyha égne a saját üzeme, akkor sem merne telefonálni -szabályellenesen*) enyhén szólva furcsa. Az anya fájdalma nagy: minden érzése és idegszála azt hiteti el most vele, hogy a portás miatt halt meg a kislánva. Vigasztalásul semmi, ténynek azonban igaz. hogv nem a telefonálás körüli huzavona okozta késedelmesség miatt állt be a halál. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kislány mindenképpen menthetetlen volt már a telefonálás előtt is. mert a boncolás kiderítette, hogv bélgvufladás, tüdőgyulladás és höraevulladás támadta meg eevidőben. és a kicsi test a három, a k>'ilön-kü'ön is súlyos betegcéget nem tudta már elviselni. A tény ez, a háttérben viszont ott kísértenek az elkésett, a vitatkozással eltöltött percek, amelvek más esetekben élet-balál küzdelmet dönthetnek el, ha ebben az esetben nem is felelős a percekért — a gyermek haláláért senki. A lelkiismeretet azonban számon lehet kérni, ezt pedig kérje csak számon önmagától a felsőtiszaparti Gőzfűrész üzem portása, Kiss Gyula, hogy máskor és minden eset=' ben embersége szerint cselekedjék járjon el embertársaiért, Lödi Ferenc még csak egy érettségi vizsga tapasztalata van, csaknem olyan magabiztos az első kollégiumokon, mint az egyetemi légkörben otthonos felsőbbévesek. Az egyik vizsgáztató, aly az I. és II. éves bölcsészhallgatók világirodalmi felkészültségét -mérte*, ilyenformán magyarázta ezt meg: — Az elsőévesek szorgalom és felkészültség dolgában nem állnak hátrább, mint más évfolyamok a maguk anyagában, de még középiskolás gondolkodásmód jellemzi őket. Az anyagszerű tudásuk kielégítő, s félév múlva bizonyára megszerzik azt az áttekintő és rendszerező készséget is, ami a jelenlegi vizsgákon még csak néhányuknak sajátja. Tanács — az osztályzat mellé A mo6t folyó vizsgák során sikerült megfigyelni az egyetemi tanárképzés új rendszerének fölényét is. A másodéves biológia — földrajzszakos hallgatók egyik csoportja lélektani-vizsgán meglepően jó gyakorlati pedagógiai érzékről tett tanúságot. Eddigi iskolai gyakorlatukból a példák egész seregét vonultatták fel a lélektani fogalmak magyarázása közben. A lányok közül többen — Molnár Mária, Nagy Klára, Kocsis Rozália — igen alapos tudásról adtak számot. Ezen a vizsgán is lehetett tapasztalni, hogy a folyosóizgalom csak addig tart, amig a vizsgáztató szépen, nyugodtan fel nem adja a kérdéseket. Van idő a felkészülésre, s van mód a tényleges tudás mértékének megítélésére is. A vizsga nem lutri — hanem türelmes, de komoly számonkérés. Néha-néha azonban itt is meg kell kérdezni: — Mi történt magával? Jobban szokott tanulni. —• Én készültem ... háromszor is átvettem... de reggel megittam két duplát és olyan káosz van a fejemben ... — Ilyenkor nem szabad duplát inni, az nem segít magának. Sajnálom, hogy ez is csak -dupla«, azaz elégséges. Nézzen utána az anyagnak, mert a pedagógia a lélektani ismeretek nélkül nem fog menni. Az emberi jótanácsok talán már a következő vizsgán is kamatoznak... (mn) Ezentúl nem lesz panasz a kifliié a tejivóban A Délmagyarországban a -Szóvá tesszük* rovatban a Széchenyi tej ivó áruválasztékát kifogásolta a cikk írója. Szóvátette a cikkben, hogy a legtöbb esetben csak sóskifli kapható az üzletben, édes nem. Eddig is megrendelés alapján szállította a Sütőipari Vállalat az üzletbe a kiflit, természetesen gondoskodtunk megfelelő választékról, a Sütőipari Vállalat nem fordított gondot a sós és az édeskifli arányára. Most újabb megegyezést kötöttünk a vállalattal, s ebben meghatároztuk, milyen százalékban szállítsanak sóskiflit. Ha nem a megfelelő mennyiségben szállítják, úgy ezentúl az üzlet vezetői nem veszik át az árut. A Szegedi Szálloda és Vendéglátó Vállalat. — Komoly veszélybe került a kétmillió lakósú UJ-Delhl és kö-nyezö Indiai államok lisztés kenyérellátása. A lakosság tiltakozó tüntetéseket tartott. A renlörök által védett élelmiszerüzletek előtt hosszú sorok állnak. Az árak a legutóbbi két na-> alatt háromszorosára emelkedtek) Rendöli nyomozás indult az Apáthy-kollégiumi baleset ügyében a felelősség megállapítására Még január 3-án történt a késő délutáni órákban a Beloiannisz téri Apáthy István orvostanhallgató kollégiumban, hogy két ott dolgozó szülő kislánya, — Márki Ilona és Juhász Mária 15 éves gyálaréti tanulók — fürödni mentek a kollégium egyik fürdőszobájába. Előtte még szóltak, igyekeznek vissza, hogy televízió-adást nézzenek. Már közel egy órahosszat voltak távol, amikor az egyik kislány anyja megsokallta fürdésüket és utánuk ment, hogy siettesse őket. Amint azonban az ajtóablakon benézett, megdöbbentő látvány tárult eléje: mindkét lány eszméletleneül feküdt a fürdőszobában. A mentők gyorsan kiérkeztek a színhelyre, s mindkét lányt a Il-es számú kórházba szállították. Juhász Mária azonban még a mentőkocsiban meghalt, a másik kislány pedig csak két nap múlva tért észhez. A történtek után azonnal megindult a rendőrségi nyomozás annak megállapítására, hogy bűntény, vagy öngyilkosság történt-e, avagy gondatlanságból okozott emberölés. A nyomozás, a helyszíni vizsgálat és az ezt követő boncolás kiderítette, hogy a két kislány egyike szénmonoxid áldozata lett, s a másik is súlyos mérgezést szenvedett. A fürdőszobában a vízmelegítés autógeizer berendezéssel történt, csakhogy az elégett termék szénmonoxidja visszamaradt, mert annak idején, a beszereléskor nem építettek az ^használódó termék kivezetésere kéményszerkezetet. A Szegedi Gázgyár szakértői véleménye is igazolta ezt, s most megindult a vizsgálat, hogy kit terhel a felelősség az autógeizer helytelen beépítéséért, illetve a gondatlanságból okozott emberölésért. — A „VRANICS" nevű jugoszláv teherhajó január 6-ára virradó éjszaka Herszonból Jövet nagyobb gabonaszállitmánynyal zátonyra futott a Feketetengeren. Ivan Sodics, a hajó kapitánya rádión kért segítséget a szovjet-feketetengerl hajóktól. A szerencsétlenség színhelyére érkező „Szolncedat" szovjet vontatóhajó megfeszített munkával kiszabadította a jugoszláv hajót, amely folytatja útját hazai klkőtője felé. Budapesti színházi esték Két előadáson a családi boldogságról Spekulációs jelenség a piacon A tegnapi piacon a vártnál is magasabb áron kelt a kukorica. Mázsájáért 300— 310 forintot kértek. Feltűnően sok — körülbelül 30— 40 mázsa — kukoricát hozott két -őstermelő*, ök irányították az árakat, 310 forinton alul szóban sem álltak a vevővel. Az ellenőrök egy szót sem szólhattak, fedezte őket a termelői igazolványuk. Jobban ellenőrizhetőbbé kell tenni az igazolványokban a feljegyzéseket. Például pontosan felvezetni, hány hold kukoricatermése van, s ha egyszerre nagyobb tételt hoz fel a piacra, a mennyiséget rá kellene vezetni az igazolványra. Legnagyobb volt a felhozatal sertésből. A 200 kilón felüli sertéseket általában 14 forintos áron hozták forgalomba. A tegnapi piacon kevés baromfi volt, s magasabb áron cserélt gazdát, mint az elmúlt piacokon. A tojás darabja 1,50—1,60 forint volt. Egyéb árak: burgonya 2,30, vöröshagyma 2,20, fokhagyma 8, fejeskáposzta 1,50, kelkáposzta 2—2,250, sárgarépa 1,60, gyökér 4 forint, savanyúkáposzta 4, alma 4, szőlő 6—,6,50, birsalma 3, körte 3,50—4 forint volt Telt házak előtt játssza két budapesti színház egy neves olaisz és egy ugyancsak neves szovjet szerző színművét A Néphadsereg Színházában Eduardo de Filippo *Az én családom« című háromfelvoinásosát, a József Attila Színházban pedig Viktor Rozov »Boldogság, merre vagy?* című kétrészes darabját láthatjuk. (Fi* lippónak, a sokoldalú színésznek és drámaiírónak Szegeden a -Vannak még kísértetek* című vígjátékát láthattuk a színházban, több filmjét pedig a moziban, köztük a -Nápolyiak Milánóban* című legismertebbet. Rozovnak, a legújabb szovjet drámairodalom jeles képviselőjének nevét különösen a -Szállnak a darvak* című filmjével — amelyet az -örökké élnek* című drámából írt — kapta szárnyra a világhír.) A két előadásnak látszólag semmi köze egymáshoz, valószínűleg a két színház igazgatósága is egymástól függetlenül tűzte, többé-kevésbé egy időben, műsorra. A két színdarab mégis érdekes közös gondolatokat ébreszt a nézőben. S ez nem véletlen. Mindkettő középpontjában ugyanis — amint arra az egyik cím is utal — egy-egy család problémába áll. A családnak, mint a társadalom legkisebb, de talán egyik legjelentősebb egységének problémája, viharai napjainkban sokat foglalkoztatják a haladószellemű irodalom képviselőit a Szovjetunióban és a kapitalista országokban egyaránt. Vannak -öröknek« hitt problémák, mint a szülők és gyermekek esetleges ellentéte, a generáció-kérdés, vagy a -háromszög*, a házastársi hűség kérdése és hasonlók, amelyek földrészre való tekintet nélkül jelentkeznek. És mégsem! A társadalmi fejlődés, a haldokló, dekadens és a most formálódó, születő új társadalmi berendezkedés szükségszerűen hatással van az emberre, a családi életre és ezekre a távoli gyökerű problémákra is. Sőt, a családi élet konfliktusai nemegyszer észrevétlenül is éppen a társadalmi átalakulás hatására jelentkeznek. Egy olasz családnál Ezt érezzük az említett két műből is. Filippo egy széthulló o/«?z családot mutat be. Az asszony kártyacsatákban keresi a boldogságot, s óriási összegeket veszít. A férj lassanként fásulttá válik, s a gyermekek már-már a teljes erkölcsi fertő útjára tévednek. Az amerikanizálódó kapitalista Olaszország környezete rikoltó színeket hagy rajtuk nemcsak külsőségekben, sőt inkább énjük alakításában. A cinikus, az üres élvezeteket hajhászó fiatalok torz képe áll elénk, akikkel sajnos, oly gyakran találkozhatni a mai nyugati világban. A hamis -modernség* s egyben az emberi szabadság címén folytatott szabadosság elleni vádirat ez. Mit sem változtat rajta, hogy az író — nem a legszerencsésebb kézzel, mintha megsajnálta volna figuráit — a hatásosan megírt darab végén mindent jóra fordít, és kiderül, hogy a fiatalok csak a látszat kedvéért viselkedtek oly ellenszenvesen. A nem a legmeggyőzőbben ható happy ende viszont még jobbarl aláhúzza azt a mondanivalót, melyet az író főhőse, a család széthullását tehetetlenül szemlélő családfő szájába ad, hogy -amikor egy családból valamelyik elbukik, a többit is magával rántja*. Az egymás iránti felelősség tehát a családi élet alápja, s egyben kiszélesítve ezt: az egész társadalom alapja is. S egy szovjet család E felelősségérzetet veti fel más körülmények között Rozov darabja is. Ö azonban a fejlett szovjet társadalom talaján állva épiti föl műve rendkívül finoman megfogalmazott problémáját. A történet középpontjában álló munkáscsaládba, a legidősebb fiú házassága révén bekerülő, fiatalasszony a konfliktus kirobbantója. S egyéni tragédiája, hogy a maga szempontjából ő is -jót akar*, hiszen a boldogságot keresi. De e boldogságot — s itt jön a társadalmi felelősségtudat — nem lehet az élettárstól, a másik embertől, a társadalomtól függetlenül megteremteni. Látszólag mi rossz van abban, hogy a fiatalasszony szép lakást, szép bútorokat akar? De miközben ezt hajszolja, feláldozza férje jövőjét, aki az újabb és újabb kiadásokhoz kénytelen aprópénzre váltania tehetségét, vagyis végső soron nemcsak magának, de a társadalomnak is kárt okoz. És a fiatalasszony akarva-akaratlanul kétfelé tépi a családot, mert nem tud szakítani a maga, végső soron individuális hajlamaival. A család nagyobbik fele, a két fiú, a lány és a nagyszívű, sokat küzdött özvegy édesanya viszont tudják, hogy a boldogság merre van: ott, ahol a megértés, egymás féltése, a közös családi örömök építése világítja be az utat. E helyen nincs mód, hogy részletesen kitérjünk a két színmű irodalmi értékelésére, jelentőségük mellett is némely vitatható pontjaikra. Mindkettő több érdekes és jellegzetes alakot is sorakoztat fel, amelyek egyben társadalmi jelenségeket tükröznek. A fő vonalat, különösen Rozov művében, más mellékszálak is átszövik és igy még teljesebbé teszik a képet. A szereplőkről A Néphadsereg Színházában -Az én családom* főszerepében Páger Antal nyújtott kiemelkedő alakítást, de hasonlóképpen felesége szerepében emlékezetes marad Sulyok Mária. A többi szereplők közül Benkő Gyulát, Sütő Irént, Pethes Sándort, Pándi Lajost, Schubert Évát és Nagy Istvánt kell kiemelnünk. A Szovjetunióban tanult Kazán István rendkívül szellemes rendezéssel tette még élvezetesebbé az előadást A József Attila Színházban külön élményt jelentett a nagyszámú fiatal néző, amely szinte rendszeresnek mondható e darab előadásainál. Jóleső volt látni, hogy igen érzékenyen reagálnak az író mondanivalójára, a kitörő tapsok nagyszerűen mutatták ezt. Az érthetőséget egyébként az ugyancsak szovjet ösztöndíjas Benedek Árpád világos rendezése is elősegítette. A legművészibb és legmegkapóbb alakítást Keresztessy Máriától kaptuk a mama szerepében, ezenkívül a fiatal házaspárt alakító Sinkovits Imre és Békés Rita, valamint Szemes Mari, Egri István az előadás legjobbjai. Külön említésre méltó az egyébként is hálás szerepben játszó Bodrogi Gyula, de lényegében az előadás egész együttese — kisebb hibáktól eltekintve — színvonalas játékot nyújtott. Lőkös Zoltán