Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-24 / 20. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AM4GYAR SZOCIALISTA LAPJA XV. évfolyam, 20. szám Ára: 50 fillér Szombat, 1959. január 24. A kormány szóvivőjének tájékoslatója időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről Gyáros László, a kor- mondotta ezután Gyáros zéséről kijelentette: a nyu­mái szóvivője, pénteken tá- László. — Jellemző erre a gati hatalmak sorozatos szer­jékc.:.atót tartott, amelyen Washingtonban történt eset. ződéászegései következtében a bai- és külföldi sajtó mun- Itt Fábián Béla, a dissziden- két alapvetően különböző­katársainak kérdéseire vála- sek egyik gőzös fejű főko- társadalmi berendezkedésű szolt. lomposa Mikojan látogatása német állam alakult ki, ame­Arra a kérdésre, hogyan alkalmával bejelentette, íyek mechanikus egyesítése értékeli Mikojannak, a Szov- hogy »több ezer főnyi tő- nem járható út. A békés jetunió Minisztertanácsa első meg részvételével* tüntetést egyesítés reális lehetőségeit elnökhelyettesének az Egye- szervez. De a megjelölt idő- az NDK-kormányának erre sült Államokban tett látó- pontban a megadott helyen vonatkozó javaslatai tárták gatását, a szóvivő többek csupán 12 tüntető jelent fek A magyar kormány között elmondotta: vélemé- meg, amiért azután (ameri- egyetért azzal, hogy a két kü­nye szerint kevés haszno- kai sajtójelentések szerint) jönböző társadalmi rendben sabban eltöltött diplomata- egyes »szenzációra« éhes ri- élő állam között első iépés­vakációt ismer a történelem, porterek heves szemreha- ként konföderációt kellene mint a Szovjetunió Minisz- nyasokat tettek Fa'oian Bé- i^trehozni tertanácsa első elnökhelyet- Iának. A tüntetők közül em- Több m4s nemZetközi kér­tesének amerikai látogató- lékeztethetek Pongrácz Ger- désre adott válasz után a sát. Tanúi lehettünk annak, ge}y nevere, aki nem mas, kubai eseményekről szólva, hogy ez a magánlátogatás- mint a Corvin-kozi ellenfor- „ . TASZIÓ ként indult szovjet kezde- radalmór banditák egyik mé.iyezés miként vált a volt vezetője. Ezért - hosz- wfZveé\emé^Sünkera"''7elk^ isrsJörst sí S ZSF3& "jss» Maaavs SBIHST * e-™* «•»»-­kos, züllött alakot emel fel volt a hazánk ellem raga­nyakánál fogva, hogy meg- lomhadjaratnak az ENSZ­mutassa neki: az Egyesült ben- Bízunk abban, hogy a Államok címerét mocskolta demokratikus Kuba a jövő­be. Egy másik ismert ame- ben a népek békés cgyüttélé­rikai lap, amely még más- sének szellemében fogja ala­— A nemzetközi viszo- fél-két évvel ezelőtt, mint kítani kapcsolatait hazánk­nyokban tapasztalható eny- »szabadsághősökről, dicső kai is. hülés, amely megnyugvással forradalmárokról« írt e pcg­tölti el a békeszerető embe- romlovagokról, ma már»csö- A nyugati hatalmak reket, ugyanakkor nyugta- cselék«-nek titulálja őket. akciói az arab lanságot okoz azoknak, akik Ugy gondolom, hogy a eevsée ellen a hidegháború fenntartásá- Mikojan látogatásáról mar SJ- S ból élnek. Mikojan lótoga- eddig ismert tények birto- Arról hogyan értékeli a tása erősen nyugtalanította kában leszögezhetjük, hogy szóvivő azt a hadjáratot, az Egyesült Államokban tar- a látogatás kedvezően hatott arneljret egyes nyugati hatal­tózkodó magyar disszidensel: a hidegháború enyhítésére, mak bef0iyásos politikai kö­kisszámú csoportját, amely kedvező alapot teremtett bi- rei és vezetd tagjai indítot­meg akarta zavarni a látó- zonyos későbbi, esetleges tafe az Iraki Köztársaság el­gatas barati légkörét, es magasabb színvonalú es sze- Jen szóvivő így szólt­szégyent hozott magára az lesebb körű megbeszélések ' ® . , ' , Amerikában élő magyarok megtartásához. A Szovjet- Lgyes nyugati hatalmak józan és becsületes rétegé- unió részéről - ez ismét vi- "em tudnak belenyugodni re is. lágossá vált - megvan a abba', hogy Irakban azrirakl A hazaáruló disszidensek 8 vm$ kériésekbé. Bep „es. n<T ^"ff-"3 r? és más szélsőséges elemek keszse9 a mtas Keretese* oe erdekeinek megfelelő politi­provokációs kísérlete szá- kés rendezesere — jelentette ka érvényesül. Az amerikai kijelentette: töltötte el révén. Akiknek nem érdekük a feszültség csökkentése Ma: r M» : munkaversenyről A járási tanács végrehajtó bizottságának ülése Leleplezett borrejlegetők A lottó nyerőszámai Magyar teáskannák Dániának Egyre népszerűbbek nem­csak hazánkban, hanem számos külföldi országban is a budapesti Alumínium­gyár ízléses készítményei. Jelenleg mintegy másfél­száz alumínium edényféle­séget gyártanak. Képünkön a Dániának készült teafőző kannákat láthatjuk csoma­golás előtt. nalmas kudarcot vallott - ki Gyáros László. A német békeszerződés megkötése megerősítené Európa biztonságát Azzal kapcsolatban, hogy érdekeit tartja szem előtt, milyen jelentőséget tulajdo- hanem gondol a világ ösz~ nit a Szovjetunió jegyzéké- szes békeszerető népeire, hi­nek, amely javasolja, hogy szen egy felfegyverzett, sőt a német békeszerződés elő- atomfegyverekkel ellátott re­készítésére hívjanak össze vansiszta nyugatnémet had­nemzetközi konferenciát, sereg mindig fenyegető há­Gyáros László idézte dr. borús veszély lenne Európa Münnich Ferencnek, a Mi- szívében«. nisztertanács elnökének nyi- Később a Minisztertanács latkozatát, amelyet az ADN elnöke ezeket mondotta: »A és a Neues Deutschland cí- jelenlegi feltételek között a mű berlini lap budapesti tu- békeszerződés megkötése ve­dósítóinak adott. Dr. Műn- zetheti el a német népet leg­nich Ferenc ebben többek hamarabb fő nemzeti fel­hőzött, a következőket mon- adatának: az ország újra­dotta: «•Véleményünk szerint egyesítésének megoldásá­a német békeszerződés meg- hoz«. kötése jelentősen megerösi- Ezekről a kérdésekről ha­tené Európa békéjét, hiszen sonlóképpen kifejtette a ma­napjainkban ezt a békét el- gyar kormány álláspontját sösorban az újjáéledő német dr Endre külügyminisz­revansizmus és militarizmus fer A Minisztertanács eI­ienyegeti. A magyar nep . mérhetetlenül sokat szenve- r.okenek megallapitasaihoz dett a német militarizmus és a külügyminiszter nyilat­miatt, hazánkat súlyos vesz- kozatához nincs hozzáfűzni propagandisták zavarkeltés és az arab népek megosztása céljából nem létező ellenség ellen hadakoznak azt állítva, hogy a kommunisták veszé­lyeztetik az arab népek egy­ségének megteremtését. Va­(Folytatás a 2. oldalon.) •tesHHggseaBaBaBBBuaaaaaBBaaaaaa Kekfeonnen elnök I leningrádi látogatása •aa« BBaaaaaaaaBaBBaaaaaaaaaaaa Leningrád (TASZSZ): Ur­ho Kekkonnen, a Finn Köz-' társaság elnöké és' hitvese csütörtökön este a leningrádi operában megtekintette Szer­gej Prokofjev »Kővirág« c. balettjét. A díszpáholyban Kekkon­nen elnökkel együtt, helyet foglalt N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, Andrej Gro­miko külügyminiszter, Nyi­kolja Patolicsev, külkereske­delmi miniszter. A közönség lelkesen ünne­pelte a vendégeket. Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke pénteken villásregge­lit adott Urho Kekkonnen finn elnök és felesége tisz­teletére. Hruscsov és Kekkon­nen a rendkívül meleg és baráti hangulatú viílásregge­lin beszédet mondott. Afa nyílik Szegeden a „Három szpulnyik"-kiállítás 'Lapunk csütörtöki s'zá- A kiállítást ma, szomba­maban már hírt adtunk ar- ton délután 5 órai kezdet­ről, hogy a hafom szputnyik tel dr. Budó Ágoston, Kos­eredeti nagyságot tükröző suth-díjas professzor. a modelljeiből kiállítás nyílik Szegedi Tudományegyetem Szegeden január 24-től 30- Természettudományi Kara ig. A kiállítás anyagát köz- *eirneszeUuaomanyi Kara vetlenül Szolnokról hozták dekanja nyitJa meg. A ki­Szegedre. Ezúttal arról is állítás megtekintése belépő­beszámolunk már, hogy a díjas, felnőttek két forin­nagyszabású kiállításnak si- tért a diákok nprii(, „„„ került megfelelő termet * '* ,k pedlg egy biztosítani a KISZ Dózsa forlntért> tekinthetik meg György utcai székházának mindennap délelőtt 10 órá­nagytermében; tói este 8 óráig. Kubában megkezdték az elsft háborús bűnös perének tárgyalását A havannai sportstadion­ban megkezdték az első há­borús bűnös, volt katonatiszt perének tárgyalását. A nyil­vános tárgyaláson több mint 15 ezer főnyi közönség je­lent meg. Az AP jelentése szerint a látványos bírósági tárgyalásra sok külföldi új­ságírót is meghívtak. Több százezer forintos felújítási munka Az újszegedi gimnázium rendezvényekre és az ifjú­épülete az utóbbi években súg szórakozási igényeinek nélkülözte a nagyobb anya- kielégítésére alkalmas vol­gi ráfordítást igénylő tata- na. Ezért rozást, illetve felújítást, s ezért sok tekintetben el­hanyagolódott. Korszerűt­len a tantermek és tanári szobák fűtése, elhanyagolt a tornaterem, nincs olyan al­kalmas helyisége az isko­teségek érték a németek im­perialista hódító politikája következtében. Érthető, ha Magyarország minden béke­szerető polgára őszintén óhajtja a német békeszerző­dés mielőbbi létrejöttét. A Szovjetunió által javasolt békeszerződés-tervezet nem­valóm • László. mondotta Gyáros A két német állam mechanikus egyesítése nem járható út A német konföderáció kér­csak a Szovjetunió, nemcsak déséről és az NDK kormá­» szocialista tábor népeinek nyának jelzett kezdeménye­A munkát a napokban megkezdték. Tíz új cserép­Iának, amely nagy intézeti kályhát építenek; több tan­termet parkettóznak; telje­sen felújítják és kiegészítik a tornatermet él kialakíta­nak egy szép dísztermet, megfelelő berendezéssel, te­levíziós készülékkel és ifjú­sági társasjátékokkal. Az építkezések nem zavarják a tanulmá­nyi munkát, de az átalakításokat már most el kellett kezdeni, mert a nyári szünet a munka arányaihoz képest Ülést tartott a megyei pártbizottság Az MSZMP Csongrád megyei bizottsága pénteken, tegnap Hódmezővásárhelyen egész napos ülést tartott. A pártbizottság megvitatta a Központi Bizottságnak a párt agrárpolitikájával kapcsolatos egyes kérdéseiről és a ter­melőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről szóló ha­tározatából adódó megyei feladatokat. Az ülésen megjelent és felszólalt Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a _ KISZ KB első titkára, megyénk országgyűlési képviselője. ' rövid Városunkból békeleveleket küldenek Genfbe Szegeden a Hazafias Nép- házban, a Cipész Szövetke­front békebizottságai újabb zetben és a Dekorációs Válla­tiltakozó mozgalmat kezde- latnál — békegyüléseket tar­ményeztek az atomfegyver- tottak. A résztvevők elhatá­kezés ellen. Az elmúlt na- rozták, hogy tiltakoznak a pókban már több helyen — nukleáris kísérletek folytatá­a Cipőgyárban, Állami Áru- sa ellen és követelik az atomfegyverek örök időkre való eltiltását, támogatva a Szovjetunió ilyen irányú ja­vaslatát. Követelésüket ké­pes levelezőlapokon juttatják el a genfi atomértekeklet résztvevőihez. A levelezőla­pok Szeged nevezetességeit és látképét ábrázolják, s aláírói a szövegben azt az óhajukat is közlik, hogy ilyennek szeretnék látni mindig városukat. A tiltakozó mozgalom egy­re jobban terjed a városban. Már számos iskolában, sőt az egyetemen is szerkesztettek ilyen tartalmú leveleket, me­lyek az egész világnak tol­mácsolták a szegediek béke­akaratát. ebben az esztendőben több százezer forintot fordíta­nak az újszegedi iskola felújítására. Budapest felett áthalad a mestersppes ho'd Ma este. magyar időszá­mítás szerint 22,06 órakor áthalad Budapest fölött a harmadik szovjet mestersé­ges hold. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom