Délmagyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-17 / 297. szám
3 Szerda, 1938. december 17. A szabadiéri játékokról, Szeged gázellátásáról, s a város t'szíaságáról tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap tartotta elsö ülését az újonnan megválasztott városi tanács végrehajtó bizottsága. Biczó György v. b.-elnök több fontos napirendi pontot terjesztett elő megtárgyalásra, előzőleg azonban beszámoló hangzott el a lejárt határidejű végrehajtó bizottsági határozatok végrehajtásáról. Ezt követően az építési és közlekedési osztály jelentése került megtárgyalásra , a Köztisztasági Vállalat munkájáról, valamint a város útviszonyairól. Bárdos Mikkülföldi propaganda is biztató, s máris tárgyalások folynak több szomszédos állammal turistacsoportok szegedi látogatásával kapcsolatban. Ismét szóba került, mint sürgető szükségszerűség, a volt Tisza Szálló mielőbbi visszaállítása szállodai célokra. Emellett természetesen igénybe kell venni a közönségszolgáltatást is a szabadtéri játékok idejére. Az ezt követő hozzászólásokban elhangzott, lós osztályvezető jelentése hosy a szabadtéri játékokbeszárrolt arról, hogy a Sze- hoz kapcsolódó komplexterv gedi Köztisztasági Vállalata kidolgozása is szükséges, körülményekhez viszonyítva amely mindazt tartalmazná, jól végezte eddig munkáját, amely a játékok sikeret bár nem egy esetben merült emelne. A kopmlextervben fel panasz amiatt, hogy a k?Paa helyet például a jáváros utcáinak takarítása tekokrol szolo berletezes is. nem kielégítő Ennek egyik Ezt, követően — mint oka az hogy utolso napirendi pont — a ' Szegedi Gázmű Vállalat beit vállalat nincs ellátva ruházási programjának megmegfclelő eszközökkel, kor- tárgyalása következett Szász szerűtlen, elavult gépekkel Frigyes, az Építés- és Közvégzi munkáját, lekedésügyi Minisztérium . képviselőjének részvételével, s a takantasra hasznalatos A Szegedi Gázgyár gazdag, gepeket kezierovel igyekszik ^oldalú beruházási prograpótolni. mot terjesztett a végrehajtó A hozzaszólasokban hang- bizottság elé. A program szesulyt kapott, hogy a Koz- rint a jöv6 esztendei rnuntisztasági Vállalat egyeb kakezdéssel és 1963-ban törmunkát végző részlegei mel- ténő befejezéssel olyan belett profiljában továbbra is - - - - - - -az maradjon, ami tulajdonképpen: a város tisztaságának őrzője. Emellett természetesen nagy szerep jut neki a város utainak, gyalogjárdáinak karbantartásában, javításában. S ebben a vonatkozásban nyert megfogalma- földgázkapacitással zást az a helyes tétel is, lentkező igényeket Prága egyik nagyüzemébe látogatott el kedden délelőtt a magyar párt- és kormányküldöttség (Folytatás az 1. oldalról.) tőzéssel, az árulással ís, amely az anyagiaknál nem gondolatnyit sem szabad en- csekélyebb károkat okozott, gedniök az ellenségnek. A revizionizmus álnokul, Kemény harcot vívtunk az kommunistának álcázva férellenforradalommal. kőzött be sokak gondolkoA párt és a forradalmi dásá'oa. munkás-paraszt kormány ál- A pdrt a nép azonban láspontja az volt, hogy min- erősebbnek bizonyult, den körülmények között ször tanácsköztársaságot kor egészen mások voltak az 1919-ben. Azóta a burzsoázia erőviszonyok. kétségbeesett igyekezettel igyekszik visszaszerezni a hatalmat a magyar nép felett. 1919 után sikerült is neki 21 esztendőre, de akA pártot, a nép forradalmi élcsapatát azonban akkor sem tudta megsemmisíteni, s 1956-ban sem sikerült a burzsoázia próbálkozása. meg kell védeni a proletárdiktatúrát, a munkásosztály hatalmát. Ha nem így cselekedtünk volna, nem lennénk méltók rá, hogy kommunistának nevezzenek bennünket, súlyos bűnt követtünk volna el a magyar nép ellen. Mit kellett tennünk ilyen A magyar népet már nem lehet a szocializmus ellen felsorakoztatni Azóta nagyot fordult avi- megoldását szolgáló jalág: létrejött a hatalmas, le- vasíatait. győzhetetlen szocialista tá- üdvözöljük a Szovjetunió bor, amely féltőén vigyáz Nyugat-Berlin helyzeminden népére. Megváltozott tének rendezésére tett jajük önöknek és Csehszlová- a helyzet Magyarországon is. j lát Támogatjuk és Eukia egész dolgozó népének Az ellenforradalmat megA Szovjetunió, Kína, Csehszlovákia és a többi baráti ország segítségével győzött a dolgozó magyar nép fegyveresen, politikailag és eszmeileg is. Első feladatunk, hogymégegyszer hálásan megköszöna nagy segítséget, amelyet előző 11 esztendő alatt a maröpa békéje szempontjából körülmények között? Csak népünknek" az dlenforcada- népT"teíj«eT átföí- feltétlen megvalósítandónak egyet tehettünk: a Szovjet- lom után nyújtottak. Né- málódott. Ura lett saját ha- tartjuk az európai atomunió fegyveres segítségét. pünk nagyra értékeli és so- zájának, sorsának, birtokosa mentes övezet megteremtekérve, fegyveresen kellett hasem felejti el Csehszlová- hazája összes kincseinek, sére tett lengyel javaslatot: szembeszáUnunk az ellen- kja népeinek, hogy értékes nem ismeri a nélkülözést, a a Rapacki-tervet. forradalommal. Így is cse- politikai, erkölcsi és anyagi munkanélküliségéi, jobban él, lekedtünk. Akkor is tudtuk, támogatást adtak nekünk a övé a kultúra, egyszóval ruházást kap a Szegedi Gázgyár, amellyel 1970-ig bezárólag minden jelentkező gázfogyasztói igényt ki tud majd elégíteni A közeljövőben megvalósuló új jetudnal hogy az úttestek felújítá- kielégíteni, azonban az algánál a járdák javitásai ke- landóan növekvő napi szükTüljenek előtérbe. Végezetül séglet kielégítéséhez a meglévő gáztároló kapacitása nem elegendő. A földgáztáelhangzott, hogy a Szegedi Köztisztasági Vállalatnál is a gépesítés a S w„„„ » ta körzet területen nyer majd elhelyezést. A hozzászólások érintették legyen a fő irány, a meglévő gépei mellé újabbakat kell beszerezni, hogy a Tótkomlós környékén most minél tökéletesebben lehes- folyó földgázfeltárási mun. sen végezni a város köztisz- kálatokat is, amelyek siketasági munkálatait. Bejelen- rétől sokat vár Szeged, mert tés hangzott el arról, hogy nagy mennyiségű földgáz Szeged soron kívül egy újabb esetén közvetlenül is részeKUKA szemétgyűjtő-kocsit sülhetne belőle. Mindemellett es egy hatezer literes Skoda természetesen tovább kell locsoló-mosógépkocsit kapott szorgalmazni Szegeden és a napokban, s előrelátha- környékén azokat a geolótóan a jövő évben is kap giai kutatásokat, amelyek még egy locsolókocsit, korábban már megindultak, Ezután Tari János v. b.- mert a feltételezés szerint a elnökhelyettes szóbeli tájé- föld mélye ezen a területen koztatással számolt be a sza- is rejthet gazdag hőforrásai badtéri játékok előkészüle- mellett földgázt is. teinek jelenlegi állásáról. A Ezután előterjesztések és szabadtéri játékokhoz szük- javaslatok hangzottak el. séges 3 200 000 forint beru- többek között új osztályveházási összeg már rendelke- zetők kinevezése. Nagy Mikzésre áll, a műsortervet lós volt v. b.-titkárt a váazonban még nem hagyták rosi tanács pénzügyi osztúhogy igazunk van és bizo- nehéz napokban, nyosak voltunk benne, hogy a nép is igazat ad nekünk. Harcunk, elvtársak, nem volt könnyű. Nemcsak a fegyver harcolt a fegyver ellen, összecsaptak az eszmék is. Meg kellett küzdeni a revizionista eszmei ferSohasem feledjük el, hogy Csehszlovákia munkásainak tízezrei állottak készen azokban a napokban, hogy önként — ha kell, fegyverrel is — segítségünkre siessenek. A fő veszély továbbra is a revizionizmus Ma bátran elmondhatjuk, nyai megvitatják a néppel hogy a munkásosztály és a az életszínvonal problémait, dolgozó parasztság egysége- vagy hogy ki legyen a nemsen a párt és a kormány zetgyűlés tagja, köré tömörül, soraikban nem talál visszhangra az ellenséges demagógia. Azt is elmondhatjuk, hogy értelmiségünk köreiben is lényegesen szűkül a revizionizmus bázisa. Ez természetesen nem jelenti és nem is jelentheti, hogy már végeztünk a reTöbb tizeser megszédült magyar jött már haza megízlelte, mi a néphatalom és mi a szocializmus. Ezt a népet már nem lehet többé a szocializmus ellen felsorakoztatni. Ezért nem győzhetett az ellenforradalom 1956-ban és ezért nem győzhet Magyarországon többé soha. Ezért bízhatnak népben! Népünk önökkel együtt, szilárdan áll a szocializmus táborában és éberen őrzi a békét. E tábor a világ békeszerető erőinek támogatásával útját állja minden imperialista agressziónak és provokációnak: Kormányunk és népünk nagyra értékeli és teljes erővel támogatja a Szovjetunió és a többi szocialista ország valamennyi békés A békés egymás mellett élés alapelveit tartjuk szem előtt Hosszú ideig hatottak bizonyos rétegekben Magyarországon a nyugati világ gaz„ - dagságáról szóló hazug rnevizionizmussal, a szovjetelle- sékj ^ imperialisták szociánességgel, a reformizmussal, ]is demagógiája. Ezek hatá- kezdeményezéset es javasaz ellenséggel szembeni bé- sara körülbelül 150 000 em- latát. Önökkel együtt támokülékenyeéggel. ber hagyta el hazáját. Ezek gátjuk a Szovjetuniónak a A revizionizmus továbbra közül 15—20 000 börtöntölte- leszerelésre, a nukleáris is a fő veszély a nemzetközi lék, osztályidegen — ezekről fegyverkísérletek megszünmunkásmozgalomban, s mi lemondunk a tőkés világ ja- tetésére tett javaslatait és nem feledkezhetünk meg vára; a többi megszédített, elítéljük az imperialistákat, róla, hogy különösen nálunk azóta kiábrándult magyart rikik minden módon igyemég természetszerűen van- pedig hazavarjuk. Eddig keznek kjtérni a béke fennnak revizionista maradva- tobb tízezer jott haza. A hányok. Azzal is számolunk, zatért sok ezer ember most hogy a Jugoszláv Kommu- elmondja keserű élményeit Nincs többé hitele a demagógiának. Az úgynevezett nyugati csodának több tízezer tapasztalt leleplezője él Magyarországon. A soviniszta, nacionalista, szovjetellenes uszítás is kicsorbult fegyvere az ellenségnek. Éppen az ellenforranisták Szövetsége programjával és a politikájában érvényesülő revizionizmussal a szocialista tábor és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egységét veszélyezteti. Az imperialisták is folyjóvá. A műszaki kivitelezéssel sem lesz baj, a színpad és a nézőtér időre el fog készülni. A szükséges bel- és lya vezetőjévé, Tűri Géza tanárt pedig a művelődésügyi osztály vezetőjévé nevezték ki. Szegedi gyűjtemények jelennek meg a Tanácsköztársaságról A Tanácsköztársaság valamint ajánló bibliográ megalakulásának 40. évfor- fiát közölnek a Tanácsközdulójára, 1959 márciusára társaság szegedi napjairól meg0telenteléséttÖterveriUn1^ féljük, b<>gy e köny^ H Nfctattvárosi VSk idöben val0 SteáL a TIT és S né?ét. semmilyen külső köoizottsaga, a TIT es a bo- nümény nem akadályozza mogyi Könyvtár Az első, majd, s a TanácsköztársaSWIÍSt össze" ?ag ,40" évfordulóján m tenu tanarseged állit össze, lapozhatunk bennük. a Tanacskoztarsasag szegedi történetével, eseményei- ———_ vei foglalkozik. A második _ . , , , . kötetet Krajkó András JrajtaSOK CS barátok egyetemi adjunktus állítja össze. Ebben a Tanácsköz- címmel dr. Arató Ádám főtársaság ideje alatt Szege- iskolai docens tartja meg a den megjelent szépirodaimi TIT szülők akadémiája máművek (versek, elbeszélé- sodik sorozatának következő sek) kapnának helyet, va- előadását a Juhász Gyula lamint mai szegedi íróknak Művelődési Otthonban. Az a Tanácsköztársaságról szó- előadást ma délután 5 óraló versei, elbeszélései is. kor az általános iskolások A harmadik kötet Csongor szülei, este fél 8-kor pedig Győző összeállításában je- a középiskolás gyermekek lennék meg. Ebben a mun- szülei hallgathatják meg. kásmozgalom szegedi vete- Holnap, csütörtökön este ránjainak, a Tanácsköztár- 7 órakor ugyancsak a szüsaság szegedi eseményeivel lök akadémiája előadássorokapcsolatos visszaemléke- zatának keretében »A játék, zéseit közölnék. A negye- mint pótolhatatlan nevelési dik kötetet Vincze András eszköz* címmel dr. Zsániés Tóth Béla könyvtárosok béki László főiskolai tanállítják össze. Ebben a So- székvezető docens tart előmogyi Könyvtár 1918-1919- adást az óvodások szülei száes működését dolgoznák mára. Mindhárom előadást fel és dokumentumokat, filmvetítés kíséri. tatják rágalomhadjáratukat. T ^1x7 « l'u Azt mondják, rendszerünk da'om, Wzonyította be hoffi/ nem demokratikus, s orszá- af^fft™ ™La barab gaínkban nincs szabadság. lenségét védi az imperialistákkal szemben. A magyar nép világosan látja, hogy 1956-ban az imperialisták törtek a magyar függetlenségre, s a Szovjetunió védte azt meg. Ez is oka annak, hogy a magyar—szovjet baráti viszony soha olyan zaNálunk 107 000 jelölőgyií- vartalan és őszinte nem lésen 3 millió ember nyílt volt, mint most. vitában — amelynek során Az ellenforradalom óta érnépeink megtanulták, hogy a demokrácia, a szabadság birodalma ott kezdődik, ahol megszűnik a nyomor, a létbizonytalanság, az emberek ember által való kizsákmányolása. tartására irányuló szovjet javaslatok elől és folytatják a nemzetközi légkört mérgező hidegháborús politikájukat: Az önök népe és a mi népünk is évszázadokon át szenvedett a német hódítóktól. Népeink létérdeke követeli, hogy különös éberséggel figyeljük és harcoljunk az agresszív nyugatnémet imperializmus újjáéledése ellen; A német revansista, militarista politika állandó háborús veszélyt jelent Európa és a világ népeire, ezért támogatjuk a Szovjetuniónak és a Német Demokratikus Köztársaságnak a német kérdés békés, demokratikus Ugy hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom azt is elvtársak, hogy megbélyegezzük az amerikai imperialistáknak a testvéri a magyar Kina belügyeibe való beavatkozását és követeljük, hogy Kína foglalja el jogos helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetébem Népünk és kormányunk mindent megtesz, hogy erejéhez képest hozzájáruljon a békés egymás mellett élés politikájának győzelméhez. Jó viszonyt akarunk a békés egymás mellett élés öt alapelve alapján valamenvnyi országgal, minden szomszédunkkal; A békés egymás mellett élés elveinek érvényesítése nem jelenti és nem is jelentheti sem a marxista— leninista világnézetünk, sem pedig a szocializmus világméretekben már elfoglalt pozícióinak feladását; Súlyosan tévednek az imperialisták, ha azt hiszik, hogy diktálhatják a feltételeket. A világ erőviszonyai megváltoztak és a fölény ma a Szovjetunió vezette szocialista tábor oldalán van. Fölényben van és mindinkább vonzza a tőkés világ dolgozóit szocialista társadalmi rendünk, amely most már anyagiakban is mind többet nyújt a dolgozó embernek és nincs már meszsze attól, hogy életszínvonalban is legyőzze a legfejlettebb tőkés országokat. Fölényben van a szocialista tábor más területein is. Éppen ezért visszaver minden agressziót, megvédi a maga és az emberiség békéjét; biztonságát; több mint félmillió választópolgár szólalt fel — jelölte képviselőit. Mutassanak egy kapitalista országot, ahol a tőkések kormát-ik meg igazán nálunk, hogy aki nem barátja a Szovjetuniónak, nem barátja a magyar népnek sem. Népeink barátságát nem bonthatja meg semmi! Egész küldöttségünk nevében jelenthetem ki: nagy öröm volt számunkra, hogy személyesen is megismerkedhettünk önökkel. ígérem, ezután még inkább törekszünk majd, hogy népeink még jobban megismerjék egymást, még közeVárható, hogy szocialista lebb kerüljenek egymáshoz, iparunk mintegy 3,8 szá- még többet tanuljanak egyzalékkal túlteljesíti 1958, mástól évi termelési tervét. Ez annál is inkább indokolt, mert népeinNövekszik a munkások és al- ket nemcsak a jelen közös életszínvonala eszméi és céljai fűzik össze, is, s a jovo esztendőben úgy hanem a múlt közös haladój Csattanós válasz volt Mjt ° I forradalmi hagyományai is. A huszitizmustól a 48-as Pártunk következetes munkája meghozta gyümölcseit A valasztások eredményei is, de előrehaladunk a szoország-világ előtt végleg két- cializmus építésében, ségtelenné tették népünk álláspontját. Népünk millióinak elsöprő többsége tudatos megfontolás alapján szavazott bizalmat pártunknak, alkotmányosan is jóváhagyták ilymódon mindazt, amit az ellenforradalom óta tettünk. KalmazotlaK választás a belügyeinkbe gozóink életszínvonala tovaló beavatkozással kísér- vább emelkedik. Reméljük, letező imperialistáknak is. nemsokára eljön az az idő, amikor a Magyar NépközMint az elvtársak láthat- társaság dolgozói erős verjék, pártunk következetes, senytársak lesznek az új ingadozásoktól mentes társadalom építésének nemes marxista—leninista politiká- versenyében. ja meghozta gyümölcseit. Aki ma hazánkba ellátogatott, azt tapasztalja: a Magyar Népköztársaság békés, szocializmust építő ország, városainkban és falvainkban lüktet az élet, gyárainkban folyik a munka, épíAzt hiszem, az elmóndottakból meggyőződhettek arról, hogy bízhatnak a magyar dolgozó népben. A mi népünk történetét átszövik a dicső forradalmi hagyományok. A magyar proletar'átünk, alkotunk. Terveinket tus teremtett hazájában a teljesítjük és ha szerényen Szovjetunió népei után élőforradalmakon át egészen a legújab időkig mindig ugyanaz a forradalmi áramlat hatotta át a két szomszédos országot. Egyik ország haladó forradalmi mozgalmai mindig hatottak a másik országra, őrizzük és fejlesszük tovább a proletár internacionalizmus szellemében ezt a dicső, történelmi hagyományokon nyugvó barátságot, amit nem bonthat meg soha többé nacionalista uszítás! Elvisszük népünknek az önök üdvözletét, Beszámolunk a csehszlovák dolgozók munkájáról, sikereiről és arról, hogy • Csehszlovákia harcos, forradalmi munkásosztálya, dolgozó népe sziklaszilárdan áll helyt a béke és szocializmus táborában. Az önök példája még jobb munkára lelkesíti a magyar dolgozókat. Marosán György elvtárs beszédét a Csehszlovák Köztársaság, a Csehszlovákia és Magyarország népeinek örök és megbonthatatlan barátsága, a szocialista tábor, a proletár internacionalizmus, a Szovjetunió és a béke éltetésével fejezte be. Mindkét beszédet többször megszakította a munkások lelkes tetszésnyilvánítása. A CKD Sokolovogyár dolgozói ünnepelték a magyar nép küldötteit és testvéri üdvözletüket küldték a magyar munkásoknak A meleghangú ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget;