Délmagyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-14 / 295. szám

5 Vasárnap. 195o. december 14. Szegedi színházi ősbemutató a láthatáron Beszélgetés Dér Endre József Atlila-díjas íróval, a dráma szerzőjével Lapunk munkatársa felke- ségbe, ahol a cselekmény maguk mellé állnia a fiút reste per Endre József At- játszódik. A községben Ren- Feri azzal megy haza ho<n; tila-dijas szegedi írót abból ner Edit megismerkedik egy az öreg Czirákit meggyőzze, az alkalombol, hogy befejő- tehetséges parasztfiúval, ifjú Amikor azonban megtudja zeshez közeledik az "Ingóvá- Cziráki Ferenccel, aki a ter- hogy homlokegyenest ellen­nyon« cimu haromfelvoná- melőszövetkezet pái-ttitkárá- kezően látják a dolgokat ki­sos dramaja Az eUenforra- nak a fia. A leány festő ta- robban közöttük az ellentét, dalomrol szolo darabbal kap- lentumot lát a fiúban, sokat Feri vissza akar menni az csolatban beszelhettünk a vannak együtt, s természete- ellenforradalmárokhoz és a szerzővel es néhány kérdést sen szerelem is szövődik lapon való tűzharcban (ahol tettunk fel, közöttük. Később a fiú ki- a tsz-tagok legyőzik az el­— Müven lmnre««7ínk ,kerül Varsóba ösztöndíjas lenforradalmárokat) elesik. miiyen impressziók képzőművész-hallgatónak, a Senki nem tudja, hogy ki késztették a dráma meg- lány pedig valahogyan fel- lőtte agyon, mert a két el­„. , tornássza magát a Zenemű- lenséges csoport között va­Baráti beszélgetések, tervezgetések a KISZ tagkönyvcsere előtt a Ruhagyárban | írására, amelyről. hallottuk, már eddig vészeti Főiskolára — Segített-e valaki a Pestre, lahol a középen volt. is Az öreg Cziráki a begyűj­kedvező hivatalos vé.emé- ^LzördÜ™ rfeí^S nyek hangzottak el? vekkel, s emiatt 30 évi tag­ság után kizárják a pártból dráma megalkotásában? A régi szegedi dohány- napi ellenőrzést is, ahelyett, 1 gyár falai közé, a Ruha- hogy azokat is hívtátok vol­gyárba új, hatalmas mun- na, akik a KISZ takarékos­| kásgárdn toborzódott alig né- sági brigádba jelentkeztek — 1 hány év alatt. A gyár nagy- bírálta például az erélyte­üzemmé fejlődött, s ma már fenségei Lakatos Maria, közel kétezer dolgozónak ad Molnár Ilona azt vetette a kenyeret. A regi szakmunka- vezetőség szemére. hogv sok mellett munkát kapott nem bízták meg semmivel, sok szaz, pályát kereső fia- holott neki is kedve lenne taVs- . munkálkodni a KISZ-ben. A tizennyoic-huszeves 16- Még jónéhány ilyen észre­nyok es fiúk most kezdik vétel nagyban segítette a bontogatni szárnyaikat. Mi vezetőség tagjait, hogy ala­esz belőlük? Most még nem poSabban lásson a munká­lehet tudni pontosan, hiszen hoz. sárkány Erzsi is azt utjuk kezdetén allanak. Bi- a tanulságot vonta le pél­zonyara becsületes, dolgos, daulj hogy elsősorban ne­megelégedett emberek. De kik> vezetőknek kell össze­ahhoz, hogy igy revbe jus- íogni és fegyelmezetten vég­sanak most kell lerakni az rehajtani a határozatokat, alapot. ha a tagságtól is meg akar­Emberre formálodasukban „ ...... , _ , , ,„_„ , — Korábban a televízió­- Rendkívül sokat foglal- 195b-ban azonban visszave- nak nyújtottam be egy szi­koztatott, sot mondhatnam szik és párttitkár lesz a nopszist s annak alapján azt is, hogy izgatott a har- tsz-ben. Korábbi sérelme el- 6ZCrZodést is kötöttek velem madik utassag problemaja. lenere az ellenforradalom ki- egyórás TV-játékra A já­Az ugyanis, hogy olyan nagy törésekor rögtön tudja kö- ték megírásában sokat segí­tortenelmi sorsfordulokon — telesseget es derekasan helyt tett Deme Gábor dramaturg mint amilyen az 1956 októ- is áll. Mikor a pesti ellen- ak; a xV-játék sajátosságai' ber-novemberi ellenforrada- forradalmárok megjelennek nak megfelelően gyúratta át lom és az utána kővetkező a kozsegben Renner Edittel az egésZ anyagot Érthető idők voltak — meg tudja-e az élen, az öreg Cziráki el- éppen ezért hogy itt egé­egy ember állni a helyét, indul a városba, hogy segít- BZen mág a' feiépítés mint ha ingadozik két politikai séget kérjen a forradalmi a s2jnpadj változatnál Ez pólus között, vagyis ha nem karhatalmi csoporttól. Üt- utóbbit a Szegedi Nemzeti tudja eldönteni, hogy a for- közben az ellenforradalmá- Színháznak írtam Nagy se­radalom, vagy az ellenforra- rok meglövik a lábát és gítségemre volt — elsősor­dalom oldalára álljon-e. mostoha fiának, Gera Jani- ban dramaturgiai vonatko­Dramam végső kicsengése, nak a javaslatára (aki rend- zásban — Komor István konklúziója éppen az, hogy őrszakaszvezető) elviszik a rendező A végleges változa­harmadik út — különösen Isz tulajdonában lévő kas- tot az tanácsai továbbá ilyen esetben — nem lehet- télyba, hogy bekötözhessék a Tari János művelődésügyi séges. Aki határozatlan és sebet. Ügy gondolják, ott osztályvezető és más kultu­ezen az uton akar járni, azt biztonságban van az öreg, rális-politikai és színházi menthetetlenül elnyeli az in- mivel a rendőrőrs csak pár szakemberek véleménye govány. széz méterre van oda. Eköz- aiapján készítettem el Azzal — Miről szól a dráma. ^P az eUenforradalmáro.í bíztatnak, hogy körülbelül a szol a drama elfoglalják a rendorőrsot, jövő év taVaszán dramám_ meséje? Gera Jani azonban megszo- bói ősbemutató lesz Szege­kik, átszalad mostoha ap- den. Érdeklődik iránta a — A cselekmény 1956 má- jahoz a kastélyba, ahol el- Békéscsabai Jókai Színház sodik felében játszódik. Egy határozzák, hogy a szövet- igazgatósága is, de termé­Pestről leszorult ellenforra- kezet legodaadóbb tagjaival szeteser. először Szegeden dalmi csoport ,az egyik ha- eg^tt elmének fegyvereket szeretné M bemutatnák tarmenti kozsegben üti fel kérni a hatarorsegtől. Az " . tanyáját. Tervük az, hogy a ellenforradalmárok közben — mondotta befejezesul Der parasztságot a városi sztráj- ugyancsak innen akarnak Endre. kólók mellé állítsák, s ez- fegyvert szerezni és mind-k zel az ENSZ-nek anyagot és két csoport a rövidebb úton,» okot szolgáltassanak a ka- a lápon keresztül igyekszik tonai beavatkozásra. Az el- célját elérni, lenforradalmi csoport veze- — Közben ifjabb Cziráki tője egy zeneművész-hali- Ferenc — folytatta az író — gatónő. bizonyos Renner hazaérkezik a községbe. Elő­Edit, aki harisnyagyárosnak szőr az elleníorradalmárok­a lánya. Gyárukat államosí- kai találkozik, Edit fellob­tották, s annak idején kite- bantja benne a régi szerei­jó szándékukhoz sokfelöl kap­nak segítőkezet. A helyes útkeresés közben jutott el immár közel másfélszáz if­júmunkás a KISZ-hez is. A gyári fiatalságnak ez a te­rendszeres ják kívánni a tetteket is. Használ a baráti figyelmeztetés Baráti szóval mondta el kmtelyes magva eleterotol kuki észrevételeit, kifogá­duzzado, szebbre-jobbra to- sait A vezetőségi tagok sem rekvo ifjú sereg Ennek szá- fukarkodtak egy-egy bíráló ^óVf^f f1 adtak „mar a szóval, amellyel a KISZ-tag KISZ-fiatalok, s kitűnt ez iavát akarták. Szó kerüll az most, a tagkonyvcseret meg- üzemi munkara is. Sata Er. elozo baráti beszélgetéseken ^ péidáui arra intették, 1S' hogy saját érdekében, de ml­Nagyobb felelősséggel Laukó Sándor, az A-mű- séggel. S a vezetőségi tagok­szak KISZ-titkára. hosszú, hoz hasonloan. nem sértod­nyurga fiatalember. Jókedé- tek me& amikor egy-egy hi­lyű, de most az utóbbi he- bájukra figyelmeztették tekben mintha valami gond okét. A korabban említett nyomta volna. Molnár Ilona megbízást ka­- Csak most látom iga- Pott> ezentúl ° készíti a heti zán, hogy sokkal komolyabb KISZ-híradót. Sata Erzsi pe­feladat a KISZ-munka, mint dlg gondosabban ügyel a azt gondoltuk. Annyi problé- minosegre és ezentúl o torö­mát mondtak el a fiatalok, dik azzaI- h°6y meghívja annyit bírálták a tagok a a gyúlesekre munkaterme vezetőséget, hogy jól össze fiataljait. Persze torodme kell szedni magunkat, ha kell társai tanulásával is. helyt akarunk állni a jövő- A KISZ űj, tűzpiros tag­ben — mondotta. sági könyvecskéje birtoko­Mert bizony megeredt a sának lenni kitüntetés, — er­fiatalok nyelve: ről is sok szó esett. S ennek — Inkább ti, vezetőségi ta- latolgatása közben nyeseget­gok végeztétek el a vasár- ték egymás hibáit a fiatalok. „IDEGENFOR GALMAROL lepítették őket abba a köz- met, s raffinált érveléseivel 135 sztfledj Kutató külföldi tanulmányúton 'XX­munkásosztálynak a termelés szervezésének kézbevétele előtt rohamra kell már indulnia a profit, a haszon ellen... Ennek eszköze a munkásellenőrzés A szegedi hjdomány 99 Az utóbbi időben szinte kaptak meghívást. Dr. Gre- zetfc kutató tevékenység igen : :heti eseménnyé válta tudo- guss Pál Brüsszelben, Var- megköveteli a tudományos : I Hiányos életben, hogy neves sóban, dr. Ábrahám Ambrus látókör bővítését. Napjaink-; :: külföldi professzorok, tudo- Berlinben és Bukarestben ban egy egyetemes történész; [-Hiányos kutatók és délegá- tartott előadásokat. Dr. Kai- négyhónapos útan Románia­•:cdók érdeklődnek a szegiedi mar László hosszabb elő- ban, két jogász és több egyetem munkássága iránt, adó-kőrúton napjainkban a nyelvoktató a Szovjetunióban Egyre többen utaznak, váró- kínai tudósok vendége. A tanulmányozza tudományos [ sunkba más országok egye- Tudományegyetem rektora, témájúit. A bölcsészeti kör­téméiről és kutatóintézetei- dr. Antalffy Gyöngy és ról az asszisztencia nógv[ Dárizs ünnepli a francia fővárosba érkezett Wilson elnököt. A politikai válság, a Károlyi-kormány belső válsága még tart. A Vörös Űjság mai száma »Nem gyári alkotmányt, de _ fö __ _ __ _ munkásellenőrzést.'« c. cikkében a következőket írja: -A^^ azért, hogy kicseréljék Horváth Róbert Csehszlová- tagja utazott el Lengyelor­,'~~u tapasztalataikat egy-egy ér- kiában, Székely Lajos rek- szagba, Csehszlovákiába és a dekes kutatási téma műve- tarhelyettes a Szovjetunió- Szovjetunióba 5—6 hétre, lőivel. A szegedi fudomány ban, dr. Halász Előd dékán Hosszas névsort közölhetünk Nem egy KISZ-tagnak ma­gyarázták meg például az adott szó megtartásának, a közösségi munka szereteté­nek fontosságát. Sárosi Ilo­na, ez a fiatal és mégis ko­moly kislány többeknek is megmondta, hogy bizony ki­szistához nem illő távolma­radni a társadalmi munká­tól. Kezdeményeznek Nemcsak a kisebb-nagyobb hibákat vitatják meg azon­ban a KISZ-tagok, mielőtt űj tagsági könyvüket meg­kapnák. Volt bőven szép emlék is: sikeres rendezvé­nyek, eredmények a tanu­lásban és a munkában egy­aránt. A ruhagyári KlSZ-szerve­zetnek országosan elismert tánccsoportjai működnek, sok fiatal ismerkedik a kultú­rával a színjátszó-csoportok­ban. A különböző sportágak­ban működő ifjúkommu­nisták között is egyre erő­sebben szövődik a barátság. Ezeket a tiszta örömöket ki­egészítik a KISZ-szeminá­riumok, ahol a fiatalok lá­tóköre terebélyesedik. A KISZ-szervezet egészséges szelleme késztette a fiatalo­kat arra, hogy ez évben már ötször kezdeményezzenek versenyt az üzemben, mely­nek során jól megállták a helyüket, sokukat meg is ju­talmazták. A szórakozást is összekötik a művelődéssel: a jól sikerült teadélután szép emlékei között ott a sza­valóverseny is, amikor a költészet egy-egy szép alko­tásában gyönyörködhettek a KISZ-tagok tolmácsolása nyomán. Szép tervek Csoda-e, ha egyetlenegy KISZ-tag sem akadt, aki el ak&rt volna maradni a szer­vezetből, nem kérte volna az új tagsági könyvet? Még "idősebb* elvtársak, akik már kinőttek a kiszista kor­ból — mint például Ábra­hám József —. kérték, hogy maradhassanak, mert segí­teni akarnak a fiataloknak. A KISZ-szervezet sorsá­nak megvitatása szinte fel­rázta a fiatalokat a ruha­gyárban is. Űj terveket sző­nek, megnőtt a felelősség­, érzerak. Katona Eta a KISZ klubterem mielőbbi megnyi­tását sürgeti sok más fiatal­lal együtt, Szalka Klári ar­ról beszél, hogy le kell küz­;deni a kicsinyes sértődöttsé­;get és elkedvetlenedést. Ma­isok úszótanfolyamok, kirán­dulások rendezését kérikj ; Juhász József, a KISZ üze­imi csúcstitkára pedig az ed­idigi tapasztalatok, a fiata­lok lelkesedése alapján a tennivalókat állítja össze. K. B. Lenin a presznya-kerületi munkáskonferencián elmon-Zv.foegenPn-gaXma., 0iyan mé- a Német Demokratikus Köz- itt, amely nem is teljes: Gu-j dott beszédében foglalkozott az európai forradalmakkal. »Egyedül voltunk — mondotta. - Most nem vagyunk egyedül. Most forradalom van Berlinben, Ausztriában, Magyarországon; sőt Svájcban, Hollandiában és Dániában',; reteket öltött, amilyenre ko- társaságban rábbról senki sem emlékez- küldetéssel, het. járt hasonló lya Károly, Németi László, Simonyi Sándor, Danyi Mi­hály, Sonkoly Pál, Pete Mi István, Papp Károly, Mad j is, ezekben a szabad országokban, amelyek nem ismertek,. mindi* hoz Eddig a már elismert, Pál, Pénzes István, Márta " ™ és 'mindig kap£k va- többnyire előadóként meg- Ferenc, Balogh János, He-: galom, a munkások ott már a szovjetek megszervezését kö-* -^^ — tudományos Hívott tudományos muniká- vesi János, G. Soós K: vetehk. Most kitűnt, hogy nincs mas kivezető ut. A for-;. j ^^ kölcsönösen grti- sokról szóltunk. Külföldi ta- - valamennyien kint radalom az egész világon érlelődik mölcsözők" Mmdez azonban nulmányutakban azonban tózkodnak. Csákány Béla ;; kapcsolatok kölcsönösen gyű kében a tiszántúli parasztság körében tett tapasztalatait foglalja össze. Többek közt ezt írja: »A magyar földmíves munkásság, amely ötven hónapig állott a harctéren, az egyáltalán nem bánja, mi történik a magasabb kérdések körül; csak egyetlen dologra koncentrálja minden lelki­erejét: a földreformra." Lóczy Lajos egyetemi tanár elnökletével megalakult a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája (TEVEL). Ez a szervezet ekkor még nem volt teljesen ellenforra­dalmi alakulás, elnökségi tagjai között volt többek között Bokányi Dezső, Apáthy István, Bíró Lajos, Pikler Gyula is, s egyedül a szellem eszközeivel, érvekkel akart küzdeni a kisantant imperialista étvágya ellen. Jellemző, hogy Kozma Miklós naplójában gúnyosan így ír róla: »Nem magyarázat kell ide! Bent és kint hiába magyarázzuk ezt plakátokkal. Ezt csak a határok mentén, ólommal és tűz-, zel lehet magyarázni!" Később, ez a szervezet gyűjtötte: magába a nacionalista ellenforradalmárokat és a Horthy­ellenforradalom egyik bázisa lett. Soós Katalin tar-: azonban tózkodnak. Csákány Béla la. Ugyanakkor, amikor meg- Sokkal több fiatal kutatót képzésen van a Szovjetunió­sokszorozódtak a külföldi tu- érintenek a kiküldetések. Je- ban, Székely Lajosné és MsTnYnaT^ ^ kutatók magyarer- lenteg kinn tartózkodik, Horváth Andor nemrégen első vonalban, ma. teljesen es végképp ki van merülte, ma; ^^ ^^ 3átogatásai) vagy a közelmúltban kinn tértek vissza bu-iganai gyuj­a tudományok szegedi mun- járt a Tudományegyetem tóútról kásái is egyre gyakrabban mintegy 30 munkatársa. Ezek a kiküldetések ? het és egyre hosszabb időre Ezek az utak a tudományos és 6 hónap közötti időtarta­utaznak külföldi tanulmány- kúderképzést szolgálják, az múak. Egyaránt alkalmasak utakra és előadó-ikörutakra. eddigieknél alkalmasabb külföldi kutatásra, anyag­ismereteket szereznek és is- módon. Korábban egyetemi gyűjtésre, a tudományos mereteket adnak át a szom- tanulmányokra küldtek ki kapcsolatok bővítésére és a szédos országok kutatóinak, fiatalokat, s bár sok kitűnő káderképzésre, s rendszerint A Kulturális Kapcsolatok szakembert kaptunk így, együtt szolgálják a többrétű:; Intézete és a Művelődésügyi mégis célravezetőbbnek bi- célt. Minisztérium ebben az esz- zonyul az új módszer, mely tendőben különösen sokat szerint egy-egy tudományos gondolt ilyen tekintetben a témában már jártas íiataio­szagedi tudományos életre, kat részesítenek ilyen tanul­;: Világhírű fizikusok, filozó- mányutakba-n. Az így eltöl­A szegedi tudománynak ez a magnó vek edett hazai és külföldi "idegenforgalma* még nem teljes. Az Orvos-; Szegeden a munkástanács ellenőrizte a kereskedőket,: : tusok, orvosprofesszorok és főtt negyedév vagy félév tudományi Egyetem és más hogy megtartják-e az 50 százalékos árleszállítást. Berényi Árpád, Dóczy Mihály és Varsandán László az egyik el­lenőrzés alkalmával Lusztig Ernőnél és több, más keres­kedőnél rejtett árukészletet talált. A munkástanács egy másik rendelkezésével megtiltotta a kofáknak a piacon a tudományos intézetek hason­lóan megnövekedett arány­I társadalomtudoimáinyi érdek- sokkal eredményesebb és ka í lődésű tudósok tisztelték matozóbb. I meg egyetemeinket, s szá- Különösen nagy segítséget ban élvezhetik az állam [ mosan -töltöttek Szegeden jelent ez az lehetőség a tár- ilyenféle támogatását. S ha ; hosszabb tanulmányi időt sadalomtudományi karok- a közvélemónv ennek ellen­délelőtt 10 óra előtti felvásárlást. Ennek következtében a-; is. Világszerte ismert tudó- nak, amelyek ilyen tekintet- értékeként a szegedi tudo­fogyasztók közvetlenül a termelőktől vásárolhattak. Kide- \ \ saink eljutottak Európa va- ben igen elmaradtak, pedig mányos élet további meg­•íí 7f linmi ízá 1-/7 7 r\1/*oÁ1i'hftnn A rák gyógyításáról A Szovjetunió, az NDK, Magyarország, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelor* szág és Románia ismert tu* dósai nemrégiben kicserélték tapasztalataikat a rák gyó* gyításának legújabb módsze* reiről. Az orvosok elmondották, hogy jelenleg a daganatok gyógyításában egyre inkább használják a kémio-terápiás gyógymódokat. A szovjet klinikákon már régóta al­kalmazzák a Szarkolizint, a Dopant, a Novoembichint, (az utóbbi kettőt a vér- és nyirokrendszer megbetegedé* ' sének gyógyítására), vala* mint az Omaint bőrrák ese­tében. Blohin szovjet professzor, a tanácskozás tapasztalatait így foglalta össze: a vegyi gyógymódok semmiesetre sem helyettesíthetik a sebé­szi beavatkozást, vagy a be­sugárzásos kezelést. (A Szovjet Tájékoztató Iroda közleménye.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom