Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-07 / 263. szám

Péntek, 1058. november 7. Megismerkednek a munka örömével ' Modern dráma — modern előadás Gerő a célunk, hogy a kislányok­ból — mire elvégzik a nyolc osztályt — szakkép­zett könyvkötök, vagy bá­dogosok legyenek. De hogy megszerethessék a munkát, meg kell előbb ismerniük. Sokan furcsálták, Látogatás egy általános iskolai „gyakorlati44 órán — Tanár néninek jelen- pillanatra. Sose hittem vol- goznak, hogy ez már maga tem, az osztálylétszám 15, na, hogy a papír feltalálá- jutalom a munkánkért. Es a jelen van 14, hiányzik egy. sának története lehet olyan szülők! Csontos Kati édes­— A kis, copfos, szőke lány, érdekes, mint egy tündér- apja most készített nekünk áthatva feladata fontosságá- mese az Ezeregyéjszakóból. vágóvonalzókat, társadalmi tói és ugyanakkor kicsit Aztán csöngetnek. Az öt munkában. Persze nem az riadtan, jelent, mert a ta- kislány nár nénin kívül az igazgató néni, meg egy idegen bácsi OlKeszuU figyeli Meg is csuklik a „ a ragasztással zrjssrtsss; ssk* . + srsu-srsAa ­a figyelemé foglalja el. hogy ugyel'en a szünetben hogy az iskolában a kislá­— Kislányok a múlt órán a raöasztóra. A munkáért nyokat kézimunkázás he­kivágtuk a 'borítólapokat. Y®}0, felelősség tudatát, a lyett papír- és bádogosmun­Most a ragasztást fogjuk kótelessegérzetet így is meg kára fogjuk. Volt, aki nyil­megtanulni . ,ehet erősíteni a kislányok- tan helytelenítette. En azt ban. hiszem, a gyerekek igyeke­Ez a* óra a hatodik - Amikor hozzákezdtünk zete és lankadatlan érdeklő­— feleli Nagy Endréné, az dése bizonyítja, hogy helye­ilyen műszaki gyakorlati iskola igazgatónője — szin- sen cselekedtünk, foglalkozása a Dugonics ut- te semmi nem volt a szere _ Megismerik az egyes cai általános lányiskola V/a tárban. A szülők és a Sze- mUnkák fortélyait, apróbb osztályának. Ábrahám Jo- gedi Nyomda Vállalat do- fogásait, megismerik a mun­zsefné "tanár néni- vezetésé- bozüzeme segítsége nélkül kaeszközöket és megismer­píLlt arcú küL?ok esi- kezdődhetett volna kednek az alkotás örömével, náltak már papfrdobozf is. meg a munka, amíg meg Ez a célunk. És aztán az is Most fényképalbumot kiészí- nem kapjuk a kormány két lehet, hogy ha elvégzik a fenek Jóleső érzés figyelni ég fél mülió forint értékű nyolc általánost, majd tény­cutet aCy muSík: U- munkaeszköz- és anyagado- leg könyvkötő, vagy bádo­rárnéni. kérem, ugye jó ez mónyának ránk eső részét, gosszakmát tanulnak. is? Ugye, jól sikerült? amelyet decemberig fognak Becsöngettek. Az udvar­Hatan sürögnek-forognak !eSzáilítani az iskoláknak. A ról kettős sorban vonulnak a nagy ragasztós labas ko- osztályban fölfelé a lépcsőn, előbb az rüL Egy a ragasztót keveri, naram oiooik osziaiyoan hogy ne csomósodjon össze, négy csoporttal kezdődtek ötödikesek és legvegül a a másik öt dolgozik. Előbb meg ezek a foglalkozások, nyolcadik osztályosok. Az­a tanár néni mindent meg- Ábrahám Józsefné tanárnő tón a tanár nénik mögött mutatott, mindent megma- nyáron becsukódnak a tantermek gyarázott nekik, a ragasztas vezeu 0Kel- aKl a nyaron legkisebb fortélyait is. Egy elvégezte az oktatói tanío­borítólap sarka azért mégis lyamot. Beszélgetés az Optimista tragédia próbája közben Mint már jeleztük, a Szegedi Nemzeti Színház művészgárdája Visnyevszkij ra­gyogó színművét, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomnak művészi emléket állító Optimista tragédia színrehozatalá­val veszi ki részét az évforduló méltó megünnepléséből. A színművet — több világszinpadon aratott sikere után — he­lyes és lelkesítő vállalkozás volt a sze­gedi nézők elé hozni. A feladat súlyos­ságának, nagyságának megfelelően a szin­ház prózai együttese, rendezője és mű­szaki gárdája lelkesedéssel készül a hol­napi bemutatóra — s úgy véljük, az igé­nyes alakítások egész sora száll nemes versenyre a fővárosi művészi teljesít­ményekkel. — A budapesti előadás forgószínpad­szerű megoldásával szemben azon az ál­lásponton vagyunk, hogy az Optimista tragédia esetében alkalmasabb és célsze­rűbb az egyszerű állószinpad — magya­rázza Komor István rendező. A mozgal­mas, robbanó légkörű jelenetekben bő­velkedő dráma szegedi kuriózumának Ígérkezik, hogy a tömegjelenetek színre vi­teléhez nagy segítséget nyújtanak nép­hadseregünk szegedi katonái, akik oda­adással, példamutató fegyelemmel készül­nek a díszbemutatóra. Dicséretes mun­kájukért már előre megilleti őket a kö­szönet. — Műszaki személyzetünk több tech­nikai problémát old meg bravúrosan. Hosszú idő után ismét alkalmazzuk dísz­leteinknél a színrevetités módszerét. — A drámának kifejezett főszereplője nincs. Több jelentős, alakítás között az egyik legmegkapóbb szerep a komiszárnö szerepe, melyet Miklós Klára Jászai Mari-díjas művésznő formál meg, hiteles átéléssel, impozáns gondossággal. — Ügy érzem — mondja szerepével kapcsolatban Miklós Klára — rámsza­bott, kedvemhez való szerep eljátszására vállalkoztam. Szeretném, ha a színház, a szereplőgárda és a technikai munkások áldozatos készülődése meghozná e nagy­szerű mű sikerét. Emlékestet rendezett november 7 alkalmából az SZMT ajtai. Az előbbi vidám lár­mát csönd váltja fel. Uj beszakadt. S majdnem eltö- Bar elvégeztem ezt a éra kezdődik. És Márki Ka­tlter nTtóTgyef k^ püla- tanfolyamot, bevallom, ma- tlka, Toókos Marika és a na alatt elsimítja a^ hitet, gamnak is együtt kell ta- többiek újabb lapot fűznek A többiek a magyarázatot nulnom a kislányokkal, a koszölő fényképalbumok­haillgatják, amely érdekes- akikben hihetetlen nagy ba. Ugyanolyat, vagy tán SSSoí^fiSél "S az érdeklődés és a buzga­S&k a .ócskáját lom. Ugy igyekeznek, olyan mint az előző volt még szebben sikerültet, is nyitva felejti egy-egy ügyesen és gondosan dol­(Papp L.) Tűz a trafikban Tűz ütött ki tegnap a déli órákban a Petőfi Sándor sugárút és a Ságvári Endre Csütörtökön este 5 órakor világtörténelmi jelentőségé­utca kozott levő kis trafik- emlékestet rendezett a Nagy ről. Az emlékesten az SZMT ban. A trafikos égo cigaret- októberi Szocialista Fórra- elnöksége nevében jutalma­tacsutkát dobott el a he- dalom 41 évfordulója alkal- kat osztott ki Juhász elvtárs yisegben amely papirhul- maból a Szakszervezetek a szakszervezeti mozgalom­ladékra kerülve, felgyűltöt- Csongrád Megyei Tanácsa- ban példamutató munkát ta a trafikot, amíg a tulaj- nak elnöksége. Az SZMT végzett aktivisták között. A donos bezarta es ebedelm J6zsef Attila klubjában ren- meghívott vendégek sokáig ment. Mire visszaért, süru dezett ünnepségen Juhász együtt maradtak, elbeszcl­fust ömlött ki a kinyitott József elvtárSj az SZMX el_ gettek az évforduló ielentő­ojtón: égett a trafik A tuz- nöke \ emlékezett meg az ségéről és a szakszervezeti oltosag pillanatok alatt ki- évfordulóról, a Nagy Októ- munkában előttük álló fel­vonult, s megakadályozta a beri Szocialista Forradalom adatokról. tűz tovaterjedeset. A kár így _ is jelentős, megsemmisült lx * ~1> dohány, cigaretta, a pult egy része, s a kasszában levő papírpénz jelentős há­nyada is. Magára gyújtotta a házat — Motorkerékpárjavltó rész­leggel bővült az Oroszlán ut­cában a Finommechanikai Vál­lalat. Eddig Fanni-. Berva­motorokat Javítottak: nap óta a 125 köbcentisnél na- ki gyobb motorokat is generá- . , ,, egy loznak, Javítanak, Magára gyújtotta házát gyónt. Kijelentését tett kö­Deszken Juhász Rozália 40 vette: a belső szobába, a éves. Alkotmány utca 5. konyhára és a verandára szám alatti lakos. Az örö- egy kocsira való kukorica­köseinek kijelentette, hogy csuhéjt hordott, majd meg­? házrészből nem hagy sen- gyújtotta, s maga is befe­gombostűt sem, küdt a belső szobába, a inkább petróleummal lelo- lángok szomszédságába. LÖK 08 ZOLTÁN KRÓNIKÁSLAPOK Petőfitelep életéből Cl.) a | tt van például Kudász István a 24-es utcából, aki a közel­• múltban egy kisgyülésen érez­te sz-űkségét annak, hogy megválto­zott életéről beszéljen. A felszabadu­lás előtt is pályamunkás volt a vas­útnál, és most is az. Mégis mennyi­vel másként élnek! Beszédes bizonyí­ték erre már magában véve az is, hogy saját motorkerékpárján jár, sőt a feleségének is vehettek egy kis Simpson-robogót, hadd száguldozzon az asszony is. S ők-e az egyetlenek? Ha ide is, oda is belátogatunk, meg­találjuk a feleletet e kérdésre. Talán nincs is olyan ház, ahol legalább ke­rékpár ne lenne, de a robogó és a motorkerékpár sem tartozik a ritka­ságok közé. Pedig valamikor még villamosra is alig tellett, inkább gya­log jártak a messzi üzemekbe azok a szerencsések is, akiknek munka ju­tott. Ma meg nem különlegesség az olyan család, mint Erdélyi Lászlóé, az Építőipari Vállalatnál dolgozó parkettázóé, ahol a férjnek motor­kerékpárja, az asszonynak és a két kislánynak egy-egy kerékpárja van. Ismerőseik mondják ugyan, hogy az asszony néha panaszkodik, szeretné, ha több mindenre is telne. A törekvő ember valóban mindig többet, job­bat kíván. E kívánságok, a mai vá­gyak azonban lényegesen mások, mint a múltban. Nem a betevő fa­lat gondjai gyötrik e csöndes kis ut­cák lakóit, hanem olyasfélék, hogy a családanya milyen ruhákat is ve­gyen a gyereknek, akit teszem fel, üdülni visznek az úttörőkkel. Az is olyan természetes egyébként, hogy üdülni megy a gyerek, mint ahogyan megszokottá vált, hogy a telepi fel­nőttek közül minden évben többen és többen töltenek egészséges két hete­ket az ország legszebb helyein, ahol azelőtt csak az urak nyaralhattak. A sápadt, csenevész kis proletárgyere­kek helyett ma napégette arcú kis vasgyúrók írják haza a boldog levele­ket, mint idén nyáron is a többi kö­zött Süli Mihályiénak Parádsasvár­ról: -Édesanyám, nagyon jól érzem magam .. .* Más az élet a telepen, mások a gondok is. Azon törik a fejüket jó­néhány helyen, hogy miként snórol­ják össze az új házra valót. Hiszen gond, gond —, de öröm is egyben na­gyon sok helyen az, hogy a telek, amelyen eddig laktak, véglegesen, jo­gilag is saját tulajdonukba mehet át. Telektulajdonosok lesznek az eddigi bérlőkből, mégpedig szinte csak jel­képes árért. A telekmegváltás ugyanis négyszögölenként 3—4 forintba kerül, holott másutt hasonlóért 25—30 fo­rintot kell fizetni. A második kerü­leti tanács nyilvántartásai szerint a telepiek 90 százalékának már nevére is írták a telkét. Q j élet, új gondok, új tervek... S talán mindezekkel együtt újak, vagy legalábbis mások az emberek is. Régebben — hogy csak Ismét egy család jellemző példáját vegyük — mennyivel másként alakult volna a tavaly elhunyt Árendás Ferenc 12 gyerekes családjának élete. Az első telepesek közül valók Üj-Somogyin, az öregek hosszú időkre visszame­nően kubikosok, béresek voltak. A felszabadulás előtt gyakran napokig sem volt kenyér a háznál, a ruház­kodásról nem is beszélve. A nagyobb gyerekek hol itt, hol ott béreskedtek. Tanulni csak szerettek volna, külö­nösen a Gyurka, akinek legjobban volt erre hajlandósága. De csak a fel­szabadulás utáni években nyílt meg ehhez számára az alkalom. Jelenleg is Zsámbékon a mezőgazdasági aka­démián tanul, hogy mégjobban irá­nyíthassa azt a közösséget, amelynek bizalma vezető helyre állította, ö ugyanis a baktói Alkotmány Terme­lőszövetkezet elnöke. Testvérei egy­től egyig mind kiegyensúlyozott életű emberek, egy részük a földnél ma­radt, de többségük gyárban dolgozik, tartalékos tiszt is van köztük, a há­rom legkisebb meg iskolába jár. Ne­kik már csak az a dolguk, hogy ta­nuljanak, nem úgy, mint bátyáiknak, nővéreiknek, akik az iskola mellett sőt többnyire ahelyett béreskedtek, dolgoztak. Most a három kisgyerek­nek több a ruhája, mint akkoriban az egész nagy családnak volt. Vala­mikor kenyérre kellett volna az a pénz, amibe legutóbb is került, hogy az iskolával megnézzék a Budaoesti Mezőgazdasági Kiállítást — gondolt vissza Árendás György, miközben fel­idézte az előbbieket családjáról. S a 0 hűvösre fordult őszi Időben a szoba melegén, az iskolai szabadság napján csak azért nem vált borongóssá az emlékezés, mert a jelen tényét nincs már, ami elsötétíthesse. De beara­nyozza az a pufók kis gyerek is, aki édesen szundított ez elbeszélés alatt kis ágyában. Neki és testvérbátyjá­nak már csak apuka szavaiból lesz ismerős a sok keserves esztendő. |okan vannak Árendás György­gyei együtt, akik innen a te­lepről indultak el és munkás-, paraszttársaik érdekének vezető he­lyeken lettek harcosai. Olyan beosz­tásba kerültek sokan, ahova azelőtt a magukfajta nem kerülhetett, s olyan kitüntetésekben részesültek, amilye­neket Horthyéktól sohasem kaphat­tak volna, bár onnan nem is tartot­tak igényt rá. A "telep fia* Toldy Ist­ván, a Petőfitelep l-es számú iskola igazgatója, az első pedagógus, akit Kossuth-díjjal tüntetett ki a nép ál­lama, nemrégiben pedig a telepiek osztatlan szeretettel országgyűlést képviselőnek jelölték. A telep más fiai közül itt is, ott is találunk vezető embereket, ki a párt vagy a tanács fontos posztjain, ki egyéb jelentős ve­zető munkakörben, vagy a rendőr­ség, a néphadsereg tisztikarában szol­gálja ezt a rendszert, amely a fel­emelkedést hozta a telepi emberek­nek is. E szebb életet nemcsak mun­kájukkal biztosítják, hanem sokan a telepiek közül fegyverrel a kezükben is védik. Az ellenforradalom legtöbb­jüket nem tévesztette meg és sokan vállalták azt az áldozatos fáradozást, amelyet a munkásőrség jelent. A te­lep legbecsültebb, leghelytállóbb em­berei közül viselik szép számmal ka­bátjukon a muhkásőrség vöröscsilla­gos jelvényét. Köztük van az új-pető­fitelepiek párttitkára, a fáradhatatlan Eiler Márton, s vele a pártvezetőség­ből még Puszti István, az Üveges Kis­ipari Szövetkezet elnöke, aki a nép­hadsereg tartalékos őrnagya és a munkásőrség egy százada szereti és tiszteli benne parancsnokát. A telep új emberei ők valamennyien, bár­milyen régóta is laknak ott, de újiá­formálta őket a mi korunk, amely új világot teremt, s felszínre hozza az emberekben, ami a legnemesebb. (Befejezése következik)' csolja és felgyújtja a va­Hétfőn kezdődik a propagandisták előkészítő tanfolyama A Szegedi városi párt­bizottság agit.-prop. osztá­lya közli a marxizmus—le­Az esztelenségből okozott tüzet a szomszédok és az arra járók idejében észre­vették, s értesítették a sze­gedi tűzoltóságot, amely rö­vid időn belül meggátolta a tűz tovaterjedését. Előző­leg azonban kimentették a lakásból Juhász Rozáliát, aki addigra füstmérgezést szenvedett. A mentők szál­lították el, később pedig az ninizmus kérdései, valamint jw időszerű kérdések tanfo- iVmekUnfkáríTvtttékY'tü^ lyamok propagandistáival, kár közel háromezer forint, hogy részükre az előkészítő Megégett a b^a bútorzat tanfolyamokat november 10- ÍPiPntria Kl hllKKI «.AI».tKI,K 11 S ' ' tői. hétfőtől csütörtökig tartják a Kálvin tért párt­házban. Hétfőn reggel fél 8 órakor kezdődik a foglal­kozás. A városi pártbizott­ság ezúton is kéri a propa­gandista elvtársak pontos megjelenését. A propagan­distáknak a tanfolyamokon való részvétel kötelező. — ASZFALTOZZAK a Bakay Nándor utcát. Korábban hírt ad­tunk róla, hogy kikövezik a Gyufagyártól a szeméttároló he­lyig. ezáltal lehetőséget bizto­sítanak az utcában nagyobb ko­csik közlekedésének. A váro­si tanács hozzájárult a költ­ségekhez, s Így 450 ezer fo­rintot fordítanak a Bakay Nándor utca aszfaltozására: a munkálatokat még ez évben befejezik. Legszebb ajándék DIA­FILM Kapható: játékboltokban, földművesszövetkeze tek­ben. Megrendelésre posta­fordultával szállít a r/)ia(Um JHiutab&Lt Budapest, V., Váci utca 34. Qlcmes.aU oí^zi:, ért ék v is . 11 lrtk<isnuk ; .yjenfi.-, :• / Cj .s ú> . (i müi'&wi ólqjfcstmérty, - •U:T*tk<í''e~[r; •. • delmagyarorszAg a Magyar Szocialista Munkás­párt szegcdi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Siklós János felelős szerkesztő, Nagy István és dr. Lőkös Zoltán szerkesztők. Szerkesztőség: Szeged Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-30 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. a lapot árusításban és előflze* tésben a Csongrád megvci pos­tahivatalok terlcsztik. Előfizeté­si díj 1 hóra 11.— Ft. Előfizet­hető bármelv postahivatalnál és kézbesítőnél Szegedi Nyomda Vállalat f«lelő6 vezető: Vincze György A é

Next

/
Oldalképek
Tartalom