Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-05 / 261. szám

Kedd, 1958. november 4. 4 Hat zsizsiktelenitfi állomás működik megyénkben A borsófélék egyik legna­gyobb ellensége a zsizsik, amely betakarítás után ká­rosítja a termést. A védeke­zést igen megnehezíti az, hogy a szénkéneg erősen robbanékony, ezért csak ar­ra alkalmas épületben lehet használni. Az elmúlt évek­ben 17 zsizsiktelenítő gáz­kamra működött megyénk­ben, de ebből ll*et most megszüntettek, mert nem fe­leltek meg a követelmé­nyeknek. Megyénkben hat helyen, Szegeden, Szentesen, Fábi­ánsebestyénen, Kiszomboron, Csanádpalotán és Sövényhá­zán működik továbbra is a . SAKK .i i 11 zsizsiktelenítő gázkamra. Ulítás a televízióban Lehetséges-e a közönséges televíziós készülék képer­nyőjét tízszeresére nagyítani anélkül, hogy a készülék szerkezetén változtatnánk? A .szakember eddig gondolko­dás nélkül nemmel vála­szolt erre a kérdésre. A fél­vezető azonban mégis meg­valósíthatóvá teszik ezt a fantasztikus eszmét. Szovjet tudósok és mérnökök most olektroluminescens ernyőn dolgoznak. Ez tulajdonkép­pen két átlátszó lemez közé zárt félvezető-réteg. Az ilyen képernyő a televízióhoz kapcsolva pontosan és vilá­gosan ad vissza bármilyen méretet | Sok új, praktikus géppel bővült a kölcsönzőbolt raktára Leszállították a mosógép bérleti díját A Belkereskedelmi Minisz- Az üzlet nyitvatartása is nap reggel 7-től délután 5 térium Mikszáth Kálmán ut- megváltozott. A kölcsönzők óráig tartanak nyitva, szom­cal újjáalakított, kibővített kérésére ezentúl minden baton is. kölcsönző boltját most ad­ták át a szegedieknek. A köl­csönző bolt igazgatósága ez | | | alkalommal sok új, prakti­kus géppel bővítette az üzlet A magyar csapat sikerte- Hathetes szünet után va­len olimpiai szereplésének sárnap került sor az NB I. gepparKjai. egyik oka az volt, hogy Sza- 3. fordulójára. Az SZVSE a -Rakéta* és "Nerci* szov- ^ és Barcza nagymesterek budapesti VTSK-val került jet porszívó gépeket kapott az elődöntőben mélyen já- szembe s a több mesterrel az üzlet Különösen nagy tékerejükön alul játszottak, megerősített budapesti csa­népszerűségnek örvend a Ssabó hat *tszmából 3«/, pat 8>/2:3V, arányú győzel­. _ , , . , . pontot, Barcza pedig het met aratott. "Nerci*. Elmés kis szerkezet- játSzmából ért el 3'/j pon­téi a porszívógép meszel, ro- tot. varirtásra is alkalmas, s ön- Alábbi játszmában Barcza tözni is lehet vele. Ezenkívül túlzottan óvatos játékkal ., . _ .. , . „ , , vesztett a fiatal argentin jó minőségű fenykepezogepet bajnok ellen: lehet kölcsönözni. Mometta Világos: Panno. II és Weltaflex fényképező- Sötét: Barcza. gépeket kapott a kölcsönző d4. c5. 8 d5' e6. 3- Bc:!' bolt, és sok mosógépet. A "Ve, fi*-*. Vitt házhoz szállítási rendszerük- Hge2. o—o, 9. o—o, lle8, 10. ben is történt változás: mo- a4, Hc7, 11. Hb5, a6, 12. torral gyorsan, pontosan ér- Hxc7. Vxc7, 13. Hf4, Fd7, kezik a kért eéD Itt kell 14- Fe3' Bae8- 15- c3' He5' Világos: Kgl, Ve4, • Be6, ?.. JT , 16- b3, Bf7, 17. Hd3, Hgfi, Ff4> gyalogok: bS, c5 d4, megemlítenünk, hogy a kol- 18> b4 cxb> 19. cxbi Bc8i g5) h4, f2 (10), csönzési árakban ls történt 20. Bel, Vd8, 21. Vb3, Bxcl. ' ' _ ___ változás. 32. Bxcl. Ve8, 23. b5, Hf8, S°tet: Bf5' ^ 24. Bc7, axb, 25. axb, Fxb5, lpgok: a4, b4, g7, g6, h5. (8). Eddig ugyanis fel napra 26. Bxb7, Fxb3, 27.Vxb3, Va8, A fenti állás a müncheni a mosógépet 15 forintért 28. Vbl, Va5. 29. Bb5, sakkolimpián jött létre a Vc3, 30. Fh3, Ff6, 31. Bb8, LarsenNejkirch játszmában. KoicsonozieK. ezentúl íz Re7 32 vb6 Kn 33 vd8> A világos színekkel játszó forint a kölcsönzési díja. Hd7, 34. Vg8+, Kg6, 35. Larsefi nyerésre állt s szép „ . .. „ . . . Fe6, Fg5. 36. FÍ5+, Kf6, 37. kombinációval a harmadik Egész napra pedig 25 forint Bf8+, „xf8 3g Vxf8+, lépésben feladásra kénysze­ApióUUdeté&ck SUASVEIEL Fehér mély gyere mekkocsl olcsón el­adó. Teleki u. 18. helyett 18 forint lett; Ke5, 39. Í4+, sötét feladta, rítette ellenfelét. LÖKÖ8 ZOLTÁN KRÓNIKÁSLAPOK Petőfitelep életéből |ppen negrven éve tesz az idei télen, hogy szegedi szegény­emberek, Bálint János és tár­sai, ácsok, kőművesek, s mások, kér­vényt nyújtottak be Szeged szab. kir. város vezetőihez. Kérték, jelöljenek ki nekik helyet, ahol egy-egy viskót emelhetnek. A város Somogyi Szil­veszter polgármesterrel az élen, nagy­lelkű volt, s kijelölte a körtöltésen kívül, a tiszai védtöltés és a körtöl­lés által alkotott vizes, sáros, náddal benőtt területet. E vía, villany nélküli földdarab lett a város legelesettebb­jeinek a lakóhelye. S a torony alatti urak, amikor áment mondtak a pol­gármesterükről Somogyitelepnek el­nevezett település létrehozására, azt gondolhattak, vagy hangoztatták is maguk között: -Jobb is lesz, ha e lá­zongó, elégedetlenkedő népség ott, a városon kívül települ meg*. Ráadá­sul még anyagilag sem jártak rosszul. A terméketlen, mihaszna földterület­ből így legalább jövedelmet húzhat­tak a beszedett bérleti díjak formájá­ban. Ezzel egyébként a telepalapítás ré­szükről be is fejeződött. Hagyták, hadd "forogjon keserű levében*, s boldoguljon, ahogyan sikerül. Hogy adott is volna hozzá valamit a vá­ros? Kutakat, lámpákat, járdákat, vagy — ó, telhetetlenek — egészség­házat?! Legfeljebb, amikar már na­gyon magasra csaptak a panaszkodás hullámai, akkor ígérgetések hangzottak el. Egyetlen reprezentáns épület ke­rült csak oda: a templom, amely a magasba fúrta büszke két tornyát a szegényes házikók fölé, mintha ké­nyes külsejével idecsöppenve még az sem bírná elviselni a »szegénysza­got*. S ha vasárnaponként betértek ide a telepiek, akkor a fasiszta Ka­rácsonyi Guidó plébános úr ájtatos, békességes tűrést hirdető szavai után hálát adhattak a magasságosaknak, beleértve a jószívű városatyákat, hogy, ha oly sokan munkához nem is juthatnak, de a telep népkonyháján mindennap meleg levest, vagy dohos krumplifőzeléket kapnak ebédre. En volt a Horthy-korszak nagy vívmá­nya, ebben csúcsosodott ki a munkás­népről való gondoskodás. karatlanul is eszébe ötlenek ezek' az embernek, amikor vé­gigsétál az egykori Ó-Somo­gyi-, s a tizenhárom évvel később lét­rejött Uj-Somogyitelep, a mai Petőfi­és Uj-Petőfitelep őszi verőfényes, csi­nosodó utcáin, amelyeken egyre-más­ra tűnnek fel az újonnan épült, vagy éppen most épülő barátságos családi házak. Ahol nem is épül új ház, igen sok helyen legalább a régit bővítik, tatarozzák. Sokan kétsjobés-konyhás­6á alakítják a régi otthont, s köpor­ral pucolják kívül a falakat. Hol van­nak már innen a régi nyomortanyák? B Nem volt ritkaság azokban, hogy a kis, földes szobák nyolc-tíz ember­nek is nyújtottak lakóhelyet. Hány helyen háltak emeletes ágyakban és ez ágyakan kívül más alkalmatosság nem is igen bútorozta az egyetlen szobából álló otthont, legfeljebb egy rozzant asztál, néhány székkel. Még olyannal is beszélhetni itt a telepen — mint Makk József, ma jól kereső fuvarceember —, aki földkunyhóban húzta meg magát családjával éveken át. Nem is ez volt az egyetlen csa­lád. Ma is vannak persze szegényes, nem sok derűt sugárzó otthonok ez újjászülető telepen, de ha egy kicsit tudakoljuk ezekben az életet, akkor kiderül, hogy az alkohol tartja még mindig fogva a pénzkeresőt, s azt sínylik a gyerekek. Hosszú idő, amíg minden embert átalakít az új, a szebb, a jobb lehetőségek korszaka. A többség azonban már kiemelkedett a régi elesettségből, és nemcsak az életkörülmények változtak szembe­szökően, hanem — ami a legfonto­sabb —, ezzel együtt megváltozott az ember is. "Uj nép, másfajta raj* él ma Petőfi telepen!... Szociográfus kellene ide, aki pon­tosan felméri azt a roppant társadal­mi változást, amely e mintegy tízezer lelket számláló településen nem egé­szen másfél évtized alatt végbement. Érdemes lenne valakinek egyszer ven­nie ezt a fáradságot, mert sok érde­kességre mutatnának rá a pontos adatgyűjtésből összetevődő, csalhatat­lan tények. Vagy művész kellene, aki megírná az igazi "külvárosi legendát*, hiszen regénybe, filmre kívánkozik itt nem is egy család élete. De addig is talán az újságírónak a mindennapi élet apróságait szedegető féljegyzése megmutathat valamit. Számok, ne­vek. kis események sorakoznak lát­szólag rendszertelenül bár e jegyzet­füzet lapjain, de mindet mégis egy rendszerbe fogja az, hogy a változást, az újat, a formálódó életet tükrözik vissza. | angot jelentett itt azelőtt már az is. ha valaki dohánygyári munkás volt — mondta nekem valaki a telepiek közül, jellemezve, hogy csakugyan a város legszegé­nyebbjei éltek itt. Kl is jött volna ide más. e közművek nélküli, elha­gyatott helyre? Jellemző a városi urak "gondoskodására* hogy Uj-So­mogyin, a két teleprész közül is az elhanyagoltabbon, csak a település után öt esztendőre létesített egyetlen artézi kutat, összesen két kifolyóval. Vízért a vámházhoz kellett járni, nyári rekkenőben, téli csikorgóban, hóban, fagyban egyaránt. Voltak olyanok, akik úgy könnyítettek ma­gukon, hogy mély gödröt ástak az udvarukban és ebből merték a vizet. Nem kutak, csupán egyszerű vizes­BI gödrök voltak ezek, elképzelhető, mi­lyen higiéniával. Ma egyedül ezen a részen húsz kifolyó Í6 használható, egészen a vámházig. Az utóbbi há­rom évben a Petőfitelep egész terü­letén 18 helyen létesítettek közkifo­lyókat, 130 ezer forint értékben. Hat újabb helyen készül el idén is négy közkifolyó, amelyekre a tanács 25 ezer forintot költ. Uj-Somogyin hosszú ideig iskola sem volt, Ó-Somogyira jártak be a gyerekek. Már aki bejárhatott. Mert — mint elmés öniróniával többen is mondták, visszaemlékezve saját múlt­jukra — a gyerekek nem is egy csa­tádnál "egyenruhában* jártak. Vagy­is egyen ruha volt, de a többin nem, és felváltva hordhatták azt, felvált­va járhattak benne a téli napokon iskolába. Uj-Somogyin 1933-ban léte­sült iskola, amely a rókusi iskola igazgatósága alá tartozott. Egy évre rá került ide Csóki Gusztáv tanító, a telep honfoglalóinak egyike, aki nem­régi nyugdíjba vonulásáig oktatgatta itt a kis proletárgyermekeket. Sokat látott az ott folyó életből, változásai­ból, s mint egy öreg film kockái, úgy idéződnek fel benne a képek. — Sötétség, sár volt itt kénem, se járda, se kerítés, amikor idekerültem — jellemezte a huszonöt évvel ez» előtti állapotokat. — Ott, ahol a ke­rékpárosok most csak úgy repülnek — mutatott ki lakása ablakából az algyői útra —, még járni is alig le­hetett a hepehupád rossz makadá­mon. Ugy éltünk itt, mint valami el­hagyatott szigeten. Például postaláda sem volt az egész telepen. Ha az em­ber levelet akart bedobni, akkor leg­alábbis Fodortelepre kellett elmen­nie. ha nem vitt a városba az útja. E ozzátette, hogy este viszont nem szívesen mentek olyan messzi­re, mert koromsötétben senki­nek sem volt kedve a kövezetlen ut­cákon botorkálni. Villanyvilágításért hiába installációztak éveken át. Na, végre aztán mégiscsak született egy. Nem emlékszik pontosan, melyik év­ben. de tudja, hogy Shvoyék készü­lődtek választásra, amikor adtak egy utcai villanyt. A rámpán helyezték el, onnan pislogott be a telepbejáróra. Menjen csak ki most valaki. Nem úsznak most sem neonfényárban az utcák, az igaz, s az elkövetkező évek­ben kell is még néhány helyre utcai lámpákat elhelyezni, de az is igaz és jellemző szám, hogy az elmúlt három évben a telep különböző pontjain, összesen 35 helyen, tízezer forint ér­tékiben állítottak fel közvilágítási lámpákat. Ezenkívül még idén ki­lencezer forint értékben gyulladnak fel több utcában is a lámpák. (FolytatjukJ Kerékpár, női. férfl, nagy vj 1.. nagy teknő. jég­szekrény eladó. — Lenin krt. S5. I. 8. 11K Underwood, Mer­cedes. Triumph irodagépek, továb­bá tnskafrógép. — 500-as mázsa sú­lyokkal eladó. At­tila u. 16. II. iobbra 3188 Eladó 6 szék. festett raccal, rény, l.-ályha poros Deák 24. I. ebédlőasztal, antik kép. vaságy mat­Jégszek­samottos és fürész­kályha. — Ferenc a. em. 5. 3180 Festett, kihúzható asztal. függöny­kr.rnls eladó. Haj­nóczy utca 6.. I. .31*3 /igy betéttel, éjje­liszekrény. Madon­na-kép. kétajtós fe­hérszekrény eladó. Munkácsy u. i/b.. 2 csengő. 3197 Szép morzsolt 6­kukorlca eladó. — Alsóváros, Dobó u. 51. szám. 5174 Drótháló minden méretben kapható. Bérmunkát válla­lok. Sajka u. 8. Felsőváros. 31» Rádió, lemezjátszó, magnetofon, elek­tromos műszerek javítás;.i. átalakítás garanciával. Káro­lyl utca. Lakwer. x Bélyeggyűjtemény t. régi levelezést, tö­mi gbélyeget veszek. Falus bél vegkerea­kedés. Kelemen u. 4 szám. x Öszi ültetéshez mindenfajta gyü­mölcsfa. hárs. vad­gesztenye, eperfa kapható. Újszeged, Vedres utca 4. 1U2 n-öl föW öt­halmi dűlőben el* adó vagy k |idó. Rákóczi a. 16. 3201 Föld eladó 1100 n-öl. röszkel kerü­let. Eperjesi dű­lőben, betonét mel­lett. Erd. Szeged, Kriemen u. 5. sz. rodoraé. 3X8 Topollnót vagy DKW kiskocsit ke­resek megvételre. Török utca 11. 3198 2 db nagyméretű disznóbőr bőrönd igényesnek. egy perzsabunda. 1 db nagy 90x90xS0-es gyalultláda és ta­lieskakerekek et­adók. Rákóczi a. 16. 3202 1 <"> 180 kg hf? zott sertés eladó. Petőfitelep XIV. u 817- 3203 US rm> bejáratott Danuvla motorke­rékpár eladó. Pá­rizsi krt. 43. La­katosmüholv X3204 LAKA Bútorozott szobát keres házaspár. — Attila utca 3. — foldsz. 3. Olcsón eladó 2 ajtós sím® politú­ros szekrény, vas­ágy. férftkerékpár » férfi nagy kabát. Kölcsey U: 6: ­házfelügyelő. 3206 Vennék gyermek játék babakocsit. — „Ajándék" jeligére kiadóba. 3207 Rőzse. olcsó rá­dió, hosszú kabát eladó. Petőfitelep 1*. n. 884. sz. 3308 Nylonharisnya át­kotőgép eladó. — Arany János utca Kötődé. Eladó fekete őszl­kabát. kalapok. — elJCdlő. porcelán ét­készlet. kávés, fe­ketekávés. Teleki utca 6. Törzskönyvezett < lőh2£!i__íehér ko­ca. anyának való süldő és választási malacok eladók. — Hattyastelep, Vere seczi út 34. 3164 Keresek egyszoba. fáskamrás, társbér­leti, vagy főbére letl lakást költség­térítéssel. „Novem­ber' Jeligére Taka­réktár u. Hirde­tőbe Szoba, konyhás la­kast keresek, vagy be!városi üzlethelyi­ségért cserélek. — ..Tágas" jeligére Takaréktár u. Hlre delöbe. Két dolgozó leány albérleti szobát ke­res. lehetőleg Bel­városban. „Dolgo­zunk" Jeligére Hir­detóbe. Kelvárosi központi fűtéses garzon la­kásom elcserélném összkomfortosért. — „Megbeszéljük" jel­igére Takaréktár u. Hirdetőbe. INGATLAN Beköltözhető csalá­di ház 1062 négy­szögöl gyümölcsös kerttel eladó. Új­szeged. KáUay fa­sor 62. Erd. Új­szeged, Fürt u: 104. Kéri. x Puskás utca 20. számú ház feleré­sze kétszobás, elő­szobás. beköttözhe­tő lakással eladS. Újszegeden n­öl épltésmentes gyümölcsös házhely eladó. Hargitai u. 44. Erd. Hétvezér utca 52„ egész nap. Telket vennék. — „Készpénz" Jeligé­re kiadóba. 3176 '/, hold seprfleirok­szár, talpon eladó. Mátyás tér 15. 3157 Ujszőregi vasútállo­másnál 336 n-öl föld eladó Erd. lehet a vasúti őrrel. Ján«ssz*IMsí állo­másnál tűzoltó­féle 4V« hold föld minden elfogadható áron eladó. Attila u. Sa 7. ajtó. 3311 Eladó 2V» bVdfóld cseréptetős tanyá­val. sürgősen. Mó­ra L agyszéksóson. Erd. Naosa György­Dé. Mórahalom, VI. ker. 41. sz. sas Felsővárosi fekete­földek 269. számú ház eladó. Újszegeden a Hódt­dúlőben I hóid föld eladó. Erd. Szülé­éi sgt. 37. 3060 h G V 6 B Rekamié, fotel. matrac. ágybetét, sezlon készítését. Javítását vállalom: Sajka n. 12. Du­dás kárpitos. Fi/dal házaspár két gyermeket nappali gondozásra vállal: Hámén Kató U. 38.. ajtó (. Férfiruhát. kosztü­möt, fehérneműt szépen vasaló a szony hívásra ház­hoz megy. koszt nélkül. Lengyel u. 14 Megismerkedne há­zasság céljából 40 —45 közötti nővel 54 éven iparos. — levelet „Naple­mente előtt" jel­iérére a kiadóba X3180 Szombaton de: tél Pár fekete nöi bundakesztyű. Köz­ponti Húscsarnok— Szent György téri útszakaszon elve­szett. Megtaláló Ju­talom ellenében ' I: Sebkiinika portáján a<*la le. 318! Tánczenekart szer­vesünk. Levélben! Jelentkezés zenei képzettség leírás­zongora, dob, bőgő. harmonikái szaxofon, pi sztori; gitér hangszerekre; Levélcím: Pöstaflók 88. Szeged. „Hang­szer van. társadal­mi munka" jeügé­J£ 5183 Irha bunda, bőrkabát és mindepo.'» szőr­més áru alakítása; Jevitása, festése. -• tisztítása. Mérték­utáni megrendelé­sek készítése. — Szűcsipari KTSZ Szeged. Kossuth L. sgt. 34: x KÍNAI SELYEM és exkluzív férfi és női szövet­ujdonságok érkeztek i Ruházati Bolt Különleges Méteráruk Boltjába Kárász utca Szép ruhát, jó ruhát a Ruházati Boltból Férfi kés%ruhát a 7. sz. árudában. Kárász u. Férfi- és fiúruhát a 24. sz. árudában, Nagy Jenő u. 4. Női ruhát « Modell-szaküzletból, Kárász u. és az Éva szaküzletből, Széchenyi tér 8. Gyermekruhát a Hófehérke ruhaházból, Ká­rász u. Mindent egy helyen pedig az Alföldi ruhaházból, Lenin krt. 51. VASAROLHATÍ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom