Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-23 / 277. szám

7 Vasárnap, 1958. november 16. 7 Az iskolai végzettség sohasem azonos a műveltséggel PREMIER ELŐTT \a Qyersnekszíniiázban i í smertem érettségizett, tökfejű kulákgyereket., akinek hízott libákért és hordó borokért vették a bizonyítványt, s vele szemben tíz-húsz olyan iskolatársam is volt, akik az érettségin jóval gazdagabb tudásról és alaposabb műveltségről adtak tanúságot, mint amenynyi ehhez a bizonyítványhoz általában járulni szokott. Az eredményes autodidaktákról nem is szólok. Hogy mégis erről következtetünk ismeretlen emberek műveltségére, annak egyszerű a magyarázata. Egy-egy ember műveltségi foka megmérhetetlen. Erre nincsenek kategóriák, legfeljebb vaskos és kész ítéletek: barbár; műveletlen; félművelt; művelt; nagy műveltségű — és ezek átmenetei. Különösen tág fogalom az úgynevezett általános műveltség, amelyet egy iskolatípus elvégzéséhez kötünk manapság, az általános gimnáziumhoz. Ez a társítás praktikus és indokolt, mert a gimnáziumok dolga valóban az, hogy alapos általános műveltségű fiatalságot neveljenek. Valamikor nagyon nagy dolog volt a négy polgári, s még nagyobb az érettségi. Ennek megfelelően kevés volt az "általánosan művelt* ember is. S nincs miért félni a kijelentés súlyosságától: valamikor az általános műveltség jóval szerényebb és jóval szegényesebb volt, mint napjainkban. A feudalizmus, a kapitalizmus és a szocializmus általános műveltségű emberének tárgyi tudása és intelligenciája lényegesen különböző — az utóbbiak egyre többet követelnek az előbbihez képest, s a szocializmus minden előzőnél többet kíván. A dolgok természetéből adódik ez. Minél fejlettebb egy társadalom, annál magasabb szellemiségű; a tudományok és művészetek gyakorlásában annál előbb jár. IT orábban sok felesleges lim-lommal terhelték az emberi felfogóképességet. Vallási dogmákkal, értelmetlen memoriterekkel, érthetetlen és hamis "tudományos* szabályokkal kellett birkózni a középiskolában. Máig is emlékszem, hogyan határozta meg a polgári közgazdaságtan a tőkét: »a korábban szerzett javak öszszessége*. Enyhén szólva banális. A középiskolás diáknak tudnia kellett ministrálni, kés-villával enni és kit-kit társadalma állása szerinti titulussal illetni. Persze deklinálni, gyököt vonni, logaritmussal bánni, eligazodni a térképen és egy nyelvvel birkózni ugyancsak. Olyan körülmény alakult ki, melyben a tárgyi tudásért és műveltségért cipelni kellett egy csomó salakot is. Mindez akkor "hasznos* volt, a rendszer szempontjából. Ma értéktelen semmi, vagy visszahúzó nyűg. Része volt az akkori általános műveltségnek — de a maitól idegen. Az általános műveltség fogalmába minden társadalom hozott valami újat. A kapitalizmus a technikai ismeretek légióját, s az új, polgári művészetet. A szocializmus egy minden megelőzőnél magasabb tudományos szintet, új kultúrát, új világszemléletet, mely számos korábbi ítéletet megváltoztatott. S talán ez a leglényegesebb az új, általános műveltségben. A szocializmus emberének nem elég tudni, hogy mikor, hol, s mit alkotott Ibsen; milyen politikai indulatok fűtötték Madáchot; milyen feltételei vannak a láncreakciónak és így tovább — ismernie kell a modern kor uralkodó eszméjét is, és aszerint kell gondolkodnia, cselekednie, ha a művelődésben sem akar elmaradni. IVT em teljes annak azemk ® bernek a műveltsége, aki — ismerje bár a felhalmozott szellemi örökségek legjavát — avult dogmákban gondolkodik a természet és a társadalom régi és friss jelenségei fölött. Halott, kamat nélküli értékké válhatnak szép ismeretek az új láncszemek nélkül. Aki Petőfiről azt tanulta az iskolában, hogy forradalmisága póz, felvett szerep; s Adyt dekadenciájáról tartotta számon elsősorban, s azóta sem korrigálta "ismereteit* — ma semmit sem tud a két nagy nemzeti költőről. Nem Hóman és Szekfű magyar története az igazi kép nemzeti múltunkról sem. Sok mindent újra kellett értékelni és sok hamis ítéletet kellett megsemmisíteni. Az új általános műveltségnek ezek az ismeretek, s az egykori szellem, gerince nem lehetnek, csupán avult adalékul szolgálhatnak, melyekkel szemben vannak érveink. Szükségtelen kerülgetni a dolgot: a szocialista általános műveltség elképzelhetetlen azok nélkül az új ismeretek, s szellem nélkül, amelyeket maga a szocializmus hozott. Manapság a tudományos világnézet, a marxizmus— leninizmus nélkül minden műveltség csak fele értékű. Egyrészt azért van ez így, mert ennek az uralkodó világnézetnek a tartalma nem eshet ki az általános műveltségből (melyben mint ismeret helyet foglal a régi politikai és filozófiai eszmék tucatnyi izmusa) —,: másrészt viszont ez a világnézet már az összes tudo-: mányt és művészetet, s a! kultúra minden ágát átjárta.: lyf ikor művelődő és mű-] rt-®- veit emberek a mar-] xizmus—leninizmus elsajátí-; tásának szükségességéről hallanak, csapják hozzá a hallottakhoz ezt a gondolatsort is — éppen teljesebbáltalános műveltségük, vagy magasabb műveltségük érdekében. Talán kicsinyes, egyéni érdeknek tűnik ez így egymagában, de mint ahogy a műveltség nem önmagáért, hanem a közösségért való, az ilyenforma: kiegészítésnek is hasznát lát-] ja a közösség is. . 8. i. : Burgonya és paradicsom egy bokron Vajon lehetséges ez? Kiderült, hogy igen. Mindenekelőtt azért, mert a paradicsom és a burgonya egynemű növények egymáshoz elég közelálló fajtája. Ez: adta a szovjet tudósoknak: azt a gondolatot, hogy oltást: végezzenek, amelynek kö-! vetkeztében a növény föld-! alatti gyökórrészén burgo-! nya, szárán pedig paradicsom terem. Amikor a para-! dicsőm és a burgonya szára; eléri a ceruza-vastagságot.; (nindkét növényről metsze-; tet vesznek és beoltják őket.; Ettől kezdve a növényeket; kétféile módon ápolják: töl-; tögetik (erre a burgonyának; van szüksége), s levágják a; felső szárakat és leveleket, I mert enélkiül a paradicsom! nem érik be. Ősszel ugyan-! arról a bokorról burgonyát! is, paradicsomot is szednek. ! Kárpáti Aurél: ÓDA A NAPHOZ Félelmetesen szép és nagyszerű csodája a megújhodott világnak, köszöntünk teged: felkelő Vörös Nap, ki az orosz Keleten ébredtél, és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéről most egész Európa felé sugárzol. Üj, szokatlan fényességedtől még sokak szeme káprázik, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek de a szíveket már- átsütötte perzselő forróságod, s ezeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet megölni, leverni, elhallgattatni. Ezekben a szívekben piheg, dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága. Nap, Nap. aranytüzes szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked, hajnali jöveteledre. Mi is áldozunk most neked, a fölszabadult Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán, hamuvá egetjük a múlt halott bálványait: a kapitalizmust, a militarizmust s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából ujjongva halljuk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap. Vörös Nap, ezredévenken át elnyomott rabszolgák, jobbágyok, kiuzsorázottak szabadság után sóvárgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok, vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntenek. Jöjj, és szállj feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen. hogy szétszóródó, életet adó sugaraiddal beteljék a világ s annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világosságod az Elet világossága, a Te tüzed az Elet tüze, s a Te erőd az Élet ereje, amely legyőzi a Halál sötétjét, hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az örök Változást köszönti, s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lélegzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet Égess és teremts, Vörös Nap, s ha delelőre érsz, állj meg legfölül az istenek örökkévalóságában. Neked, ki a megváltást hozod az emberiségnek, felhő ne sápassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod. (Déli Hírlap, 1919. márc. 25.). Kora ősszel született a kezdeményezés: a November 7 Művelődési Otthon vezetősége elhatározta, hogy Szegeden állandó jellegű gyermekszínházat hív életre, gyermekszereplőkkel. Az elképzelés igén élénk érdeklődéssel, s hivatalos és félhivatalos emberek megértő támogatásával találkozott. Szereplő is jelentkezett bőven. Több mint 30 óvodás és kisiskolás fiú és lány jár szorgalmasan vasárnap délelőttönként a próbákra. A »Vadrózsa« című mesejátékot tanulják a gyerekek, Lehóczky Zsuzsa, Káldor Jenő és Várady Zoltán, a színház művészeinek vezetésével. Szigorú csend van köröskörül — csak a szereplők és a rendező beszélhetnek. Csöndesek a jelenésből kimaradt gyerekek is, s a próbán drukkoló mamák és nagymamik. Mintha a nagy színházban volnánk. — Erre, erre gyere, las; san! — igazgatja Káldor Jenő ; az egyik ifjú »csillagot«. — ; De ne a hasadat fogjad! Fáj? Kis kuncogás, azután újra komoly munka. — Édes fiam, kinek beszélsz? Közönség is van! Lássuk mégegyszer, elölről! És ne tornagyakorlatot csinálj a kezeddel, hanem szépen emeld! Újra felvonul a gyereksereg. A három és féléves Kocsis Pityu indítja a jelenetet — bejelenti a virágkirálynő érkezését: — Virágkirálynő! A színpad gyorsan benépesedik: Földeák Sanyi és öccse, Feri a mesejáték két erőssége: Tátrai Zsuzsi valósággal röpköd a színpadon s gyönyörűen énekel. A felnőitek azt tártják róla, hogy született tehetség. Itt van a másik Vadrózsa is: Vermes Ica. És még mennyi kislány — egy-egy virág a mesében. Aztán táncosok következnek. Lehóczky Zsuzsa mutatja nekik a játékot és a lépéseket. Még néhány próba, s itt lesz a premier. A "Vadrózsa* Erdőanyója mesél a "virágoknak*. Lehóczky Zsuzsa labdatáncra tanítja a kis baletteseket. (Llcbmann Béla felvételei) A legizgalmasabb jelenetben Földeák Feri a rab virágoknak szabads ágot ígér. A Kamaraszínházban m,utat- Már a második bemutatóhoz ják be mesejátékukat Tél- is megválasztották a mesét: apó ünnepén, s azután mint- a Csipkerószika következik egy tíz vasárnap délelőtt a Vadrózsa után tartanak előadást ugyanitt. (mn) EGY NYOLCTAGÚ MUNKÁSCSALÁD OTTHONÁBAN OLYANOK Radics Lajos gyerekei, mint a szilofon lemezkéi: Eszter 12, Mária 11, Margit 10, László 7, Erzsébet 6, Anna 2 esztendős. Elevenek, akár a halcsík. És okosak. A feketeszemű, fürge Margó szabatos mondatokkal válaszol, s egyenesen néz az emberre. Amikor édesapja megjön a Szegedi Kenderfonógyárból, édesanyja meg a Szegedi Textilművekből és számolgatni kezdik, mire mentek aznap, ó már fogja is a papírt, meg a ceruzát és pillanatok alatt kiszámítja, menynyit kerestek. November 14-én este például az édesapjának 43, az édesanyjának pedig 32 forintot számolt. Ebből rögtön látható, hogy itt nem lehet valami nagylábon élni. A család még kétezer forintot se lát egy hónapban. Azaz hogy a hat gyerek után járó 450 forintnyi családi pótlékkal 2090nél valamennyivel több jön a házhoz, de így sem sok. Sót a sok éhes száj miatt határozottan elkelne több is. Hiszen minden este leszalad valamelyikük egy kétkilós vekniért és másnap délben már hűlt helye van. A kenyér mellé azonban zsírozó és más egyéb ízesítő kell. tehát nagyon is szükséges megolvasni és meggondolni, mire költsék a pénzt. MfiGIS meglepő, hogyRadicsék nem állnak rosszul. Bár az asszony is, az ember is kemény fizikai munkát végez, elegedettek lennének sorsukkal, ha nagyobb lenne a lakás. Mert bajos ám hat gyerekkel élni egyetlen szobában. Radicsné elmeséli, hogy a városi pártbizottság közvetlen segítségével 1949ben kapták ezt a második emeleti társbérletet, itt a Deák Ferenc utca 24. szám alatt. Akkor még kevesebben voltak, örültek neki, de most már valóságos tömegszállás lett belőle. Még szerencse, hogy emeleten van és száraz, egészséges. Az ellenforradalom után mindjárt igényelték a mellettük lévő egyszoba, konyha, speiz, előszobás lakást, mivel diszszidált a bérlője. Majdnem két hónapig üresen állt, mégsem nekik utalták ki, hanem egy magános nőnek, aki azóta is albérlőt tart. Csak ez nem megy a fejükbe Radicséknak — joggal. Máskülönben jólesik szétnézni a szobában. Három nagy barna szekrény, két nehéz, faragott végű ágy egymás mellé illesztve, azután másik két ágy foglalja el a legtöbb helyet. Kevesebb nem is lenne elég, igy is kettesével alszanak. Az ajtó mögötti sarokban fehér zománcos tűzhely, mellette kopottas konyhaszekrény és asztal, a két hatalmas ablak között a bútorhoz vágó tükörasztal. Az ablakokon hófehér csipkefüggöny, ami meleggé, otthonossá varázsolja ezt a fészket. Egy nagy világvevö. lemeziátszós Terta-rádió szól egy kisebb asztalon. Részletre vásárolták nemrégen. 18 hónapig 300 forintonként törlesztik Tizenkét normálés mikrobarázdás hanglemez is van már hozzá: részletek a János vitézből, kórusok, mozgalmi indulók, népdalok és operettmuzsika. Könyvtáruk nincs. Az alacsony termetű, csupacsont férfi kinyitja a szekrényajtót és előszedegeti, amit olvasni szoktak. Az Anya, Anna a férje nyakán, Vihar Itália felett, Akit az istenek szeretnek, néhány marxista könyv és kiadvány képezi az olvasnivalót. Illetve ez kiegészül még a Népszabadsággal, a Délmagyarországgal és a Nők lapjával, mert mindhárom lapra előfizetnek. Néha elmennek ketten a színházba, moziba azonban sokkal ritkábban. Jól érzik magukat otthon a rádió mellett. Felmerülhet ezek után a kérdés: miből? Biztosan rongyosak a gyerekek, mert ekkora keresetből nem juthat mindenre. Tévedés. A kislányokon egytől-egyig rendes cipő és bordás harisnya, meg flanellruha. Fgyszerűek, de tiszták. Az anyjuk panaszkodik igaz, hogy az öt iskolás közül kettőnek még nem tudta megvenni az iskolába járó klotíköpenyt, de — amint mondja— majd sor kerül arra is. Az urának napokban vettek új bakancsot 210 forintért. Még kellene neki egy ünneplő ruha is, mert a régi már inkább köznapra való. Ugyanakkor mindkettőjük számára van kerékpár, hogy ne legyen olyan nagy adó bejárni az üzembe. LEGINKÁBB a hasukon spórolnak, hogy legyen ruházkodásra és egyébre, ami ! kell a házhoz. Az asszony \ nem főz pazarló ételeket, inkább olcsót és laktatósat. Néha bizony megeszik a paprikáskrumplit »szólóban*. A gyerekeknek viszont mindig ott a zsíroskenyér, amikor hazarajzanak az iskolából. Nagyon szereti mindegyik. Radicséknál még nehéz, | mert sokan vannak. De bizonyosak benne, hogy hónapról hónapra könnyebb lesz. n. i. Kaland... Bemard Lappert, 46 éves pénzespostás a Párizs melletti Neuillyben gyanútlanul reggeli körútra indult. Leszállt kerékpárjáról és az egyik ház falának támasztotta; továbbment az utcán, hogy kézbesítse a reá bfzott pénzküldeményeket. Egyszerre csak fékek csikorgását hallotta a háta mögött. Megfordult és látta, hogy négy fegyveres ember ugrik ki a mögötte megálló gépkocsiból. A négy férfi láthatólag igyekezett őt bekeríteni: egyikük pisztolyt tartott a kezében: arcát fehér sál takarta. A postás nem vesztette el lélekjelenlétét, han<#n megnyomta a hozzá legközelebb eső kapucsengőt. Az ajtó automatikusan kinyílt és a postás beugrott — a -Názáreth* klinika előcsarnokába. Két apáca meglepetten nézte a berohanó férfit, de az tovább futott, mert a nyomában volt két fegyveres támadója. Az ajtót ugyanis nem csukta be és a gengszterek akadálytalanul követhették. Mikor azonban a rablók ráeszméltek, hogy hova is jutottak, pillanatok alatt továbbhajtottak gépkocsijukon. - A postás az I. emeleti ablakból figyelte távozásukat és felírta a kocsi rendszámát, de hiába. A. rendőrség rögtön felkereste ugyan a gépkocsi tulajdonosát, de kiderült, hogy járműve nem vett részt a -kalandban*: a rablók hamis rendszámtáblát használtak.