Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-11 / 240. szám

5 Szombat, 1958. október 11. Ilyen ember a petőfitelepiek pótképviselő-jelöltje Ott nőtt fel Szeged-Petőfi­lelepen, s mint fiatal tanító, oda tért vissza. Tizenkét esztendeje neveli a magához hasonló sorsú gyerekeket. Velük van az iskolában és az utcán, ő tölti*ki hasznos foglalkozással délutánjukat és vasárnap délelőttjeiiket. Esténként pedig az idősebb generációval ül össze, hogy a világ dolgairól beszélges­sen velük és új ismeretek útjára vezesse őket. Elsőik között volt a gyere­kek munkára nevelésének in­tézményes megszervezésé­ben, és sok száz szegedi pe­dagógus közül őt érte az a nagy megbecsülés, hogy 1951-ben igazgatói cs társa­dalmi tevékenységéért Kos- többször is el azonban ragaszkodott az ot­tani emberekhez, az embe­rek pedig őhozzá. Legutóbb küldöttségek jártak a veze­tő szerveknél, hogy másít­sák meg a vele kapcsolatos elhelyezési szándékot. Tanítóként kezdte — ma már középiskolai tanári ké­pesítéssel rendelkezik. Mi­közben a telep szellemi fel­emelkedésén munkálkodott, saját képzéséről sem feled­kezett meg. Apja munkásember, s gon­dolkozásában, magatartásá­ban Toldi István is a mun­kásokat formázza. Ezért volt olyan lelkes, meleghangulatú és bizalomgerjesztő a teg­nap esti jelölőgyűlés, melyen akarták he- országgyűlési pótképviselő­suth-díjat kapott Toldi István lyezni a petőfitelepi iskolá- nek jelölték a petőfitelepi igazgatót ból, magasabb beosztásba, ő dolgozók. Trapézvonal, magasított derék, rövid szoknya AZ ŐSZI-TÉLI DIVAT Csütörtökön este 8 órai kezdettel rendezte meg a KIOSZ Szeged városi tit­kársága az ez évi őszi-téli divatbemutatót. A zsúfolásig megtelt te­remben a budapesti szabó­ságok legcsinosabb mane­a szegedi iparosok mun- kabátjaival. Nagyon szép kaja semmivel sem ma- volt a kékesszürke kabát rad el fővárosi kollégáik mélykék gallérozással, s a munkájától. S ezt isméi- fekete-fehér spriccelt kabát te el a konferáló fővárosi a bemutató egy* legszebb divatszakember is. darabja volt. Nagyon tet­» , „ , .. ........ szett még a közönségnek. Hat­A bemutatón különösen .,„„. T. „ . jj vani János magyar teddy­out,*.. — - , nagy sikert arattak Kónya K„„ , , ... , kénjei mutatták be a buda- Ica és Vincze Mária ízfé_ berry drapp kabátja, Makra pesti és a szegedi iparosok szé üjvonaiü kaIap_ ruha!- ,lfVf'fmint remekeit. Sorra váltogatták JaL' Nagy volt az éTdeklődl fSF -akot^szabo álta^keszt­egymast a szebbnél-szebb a bemutatott táskák iránt modellek s a fel-feltoro is Ezeket Szalma József taps a közönség tetszeset szegedi iparos készítette, bizonyította. Már az első Nagy sikere volt Karsai Al­bemutatott ruhák, kabátok binné szegedi iparos piros után megállapíthattuk, hogy kötött-garnitúrájának. De a tett halvány-lila délutáni ruha. Megtapsolta a közön­ség a fővárosi női szabók kék antilop nylon ruhaköl­teményét, valamint a hal­ványkék, teddy-berry ka­. bátot, a piros jelsey kis­az idei divat mereszen uj- palmat Kovács Géza, Dugó- kosztümöt és még sok szép szerű, s az eddigiektől el- nics tér 2. szám alatt levő újvonalú, ízléses ruhát "*• rendkívül nőies. női szabó vitte el csodálato- Végül estélyi és kisestélyi ötletes, újvonalú ruhákat mutattak be. térően Fiús, egyenes szabású kabá- 83,1 széP. tot például egyáltalán nem láthattunk. Viszont nagyon szépek voltak az úgyneve­zett empireruhák, valamint a magas hónaljú, bő, tra­pézvonalú kabátok. A nő­közönség tetszésnyilvánítá­sából ítélve úgy látszik, ná­lunk is tért hódít a trapéz­vonal. Egyébként a szak­emberek .a divatbemutatón elárulták a szakmai titkot, hogy mitől áll olyan szépen a trapézkabát alja: a bélés alatt, mintegy 30 centiméter magasságban kanavásszal bélelik, tartatják ki az anyagot. S a budapesti di­vatszakember elárulta azt is, hogy a ma hölgye annál divatosabb, mennél maga­sabban van ruháján a de­rékrész. Ezt a megállapí­tást a bemutatott ruhák is igazolták. A bemutatón a budapes­tiek és a szegediek körül­belül egyforma mennyiség­ben és minőségben mutat­ták be legújabb divatkreá­ciójukat. Örömmel állapí­totta meg a szegedi közön­ség, hogy Békített békétlenek Pillanatfelvétel a járásbíróság napjaiból Az úgynevezett magánvá- hogy a férj sűrűn látogatta A falu napokig heheré­das "békéltetési* napon sok- és anyagilag támogatta idős szett a kardos asszony kiszó­szor hangos a szegedi járás- szüleit, amit különben nem lásán, amely az ura fülében bíróság földszinti folyosója, érzett meg a háztartásuk, kötött ki utoljára, de akkor Ilyenkor három-négy tár- de az asszony mégis megso- már asszonyverés lett a vé­gyalóteremben is zajlanak kallta. Egy alkalommal a fe- ge, abból pedig ügy. Becsü­az ügyek. Némelykor azon- leség kizárta a lakásból a letsértésként szerepelt egy ban megesik, amint kívülről férjet, s szüleivel együtt köznapi használatú szó is az becsukják maguk után az hangosan szidalmazta. Az egyik sértett esetében. Va­ajtót a peresfelek, egymás embernek sem kellett több, laki azt mondta rá, hogy hajának, arcának esnek a bejutva a lakásba egy tá- unszimpatikus. Nosza,szaladt folyosón, így adván tanúbi- nyért vágott a felesége fe- a bíróságra. Nem békült. Ta­zonyiiágát annak, hogy a bí- jéhez, amely darabokra tör- núkat mozgatott és cipelt a ró előtt sem voltak hajlan- ve kisebb sérüléseket oko- bíróságra. Ezalatt emberek zott férje szüleitől a levegőt estek ki munkájukból, s fűt­is sajnáló asszonyon. A bí- fát megmozgatott, hogy ne­róság minden békítési szán- ki legyen igaza, vagyis, déka hiábavaló volt: a to- hogy ne legyen annak á va­vábbi eljárás mellett ma- lakinek unszimpatikus. Ez kaeskodtak. viszont ízlés, szubjektivitás, T , „ ,, , , . felfogás és ítélőképesség „Líra a taskararaban dolga mindenkivel szemben, Becsületsértés miatt any- mint ahogy az is, hogy ki­ját és apját citáltatta a bí- nek melyik virág tetszik, nem egyszer a polgári per-' róság -elé egy asszony, ami- Sok a kispolgári nyavaly­ből büntető per kerekedik, ért a szülők nem valami gás, különösen a volt házi­Olyan ez, mint az Alpok hó- hízelgő igazságot vágtak a urak szeretnek nyavalyogni, födte csúcsain egy madárka szemébe. Megesik az ilyesmi a valóságban viszont egykori csőrétől megpöccintett hó- a legjobb családban is, hogy basáskodó mivoltuk áll a ~=— - a szülök hirtelen haragjuk- háttérben. Volt nagy házuk­dók kibékülni. "Ha per, hadd legyen per* elve alap­ján így növekszik aztán a bírósági akta a peresfelek makacssága folytán; vala­mint a tárgyaláson a perle­kedők egymásnak odamon­dogatott durva, sértő kije­lentéseiből így születik a to­vábbi büntető feljelentés, s kristály, amely, mire a völgybe ér, lavinává nő, ma­gával rántva mindent, ami útjába esik. ban kimondják, ami a szí­vükön fekszik, még ha fáj­dalmas is az szárnyára bo­csátott gyereküknek, akit egy-két pofonnal nem tud­„ . , . , nak, nem áll már módjuk- — — ­Mert milyen ügyek 1S ezek, ban éjj kedvükre józanabb gésekbol* legtöbbször pol amelyek sokszor az ember- belátásra késztetni. gári per lesz, pedig csak egy te ensegig kivetkőztetik a fe- A békéltetés m sem sike_ utcaajtó csapódott be vétel­ieket ember, mivoltukbol, rüU a fiatalasszony végképp lenül a kelleténél hangosab­bosszutol fűtve es őrlődve a —han amit nem éppen sziv­A tányér és a férj ban meghagyták őket, mint lakókat, de ők mégis ház­tulajdonosi lelkületükben szeretnek tetszelegni és meg­mutatkozni a ház többi la­kója előtt. Az ilyen "tetszel­. .. , kenyértörésre szánta el ma- ban, KozDen es gát gz öregekkel szemben, repesve vesz Dlro" akik most szedhetik a tanú- volt háziúr. tárgyalás előtt, utána is, miközben a laámkaPKkSt kiteregetésé- kimondott"igareá­latjak ugyuk kiteregetése k bebizonyítsák, ha már iml nr«n ír minrlűn arothon * ' tudomásul a vei, amely minden esetben aktákat fiadzik. Egy feleség testi sértés miatt idéztette meg a férjét, akivel egyéb­Ki hallóit ilyei ? a lányuk nem hitte el nekik. Becsületsértés rágalmazás Egy-egy békéltetési napon J 20-30 felet is békítget egy­könnyű testisértés: — s mindegyik elégtételre vár, ként együtt lakik: egyikük m* » a konyhaban, másikuk a szo- w bábán. Házaséletet nem él­egy bíró, aki a heti három tárgyalás napjából egy egész , , .... . , „,, bonyolult egymáshoz való nek de eszükben sincs, hogy Vlsz0nylatábar/ mindinkább tek volna, hiszen az ember "apot ernT f?rdít- s van úgy; ' hogy eredménytelenül, amit viszont követnek a kitűzött elváljanak, csupán az igaz ság keresése a fontos. józan ítélőképessségnek, tárgyalási napok. Az összes Lvnie* msowiiuL? buntetoértekezeseknek negy­A feleség ködnyű testi séri ^^StfL^SS ven .százalékát, teszik .ki tésa pedig történt amiatt, ass-je? ar^-rssa Sok a munka a hordóüzemben A szegedi Kovács Bognár KTSZ nemrégen hordóüze­met létesített Kiskundorozs­mán a Kossuth utca 19 szá­mú házban. A hírt nagy tet­széssel fogadták a szegedi járásbeli termelőszövetkeze­tek. Egyedül csak a zsomböi Béke Tsz tagsága 15 ezer fo­rint értékű hordójavítást végeztetett el a ktsz-ben. Az üzemhez már távoli, dunán­túli, felvidéki megyékből is érkeztek levelek, melyben termelőszövetkezetek, szak­csoportok, állami gazdasá­gok érdeklödnek nagyobb mennyiségű boroshordó gyár­tásáról. A hordóüzemben sok a munka, s ez a szüret idején különösen érthető. Csehszlovák és szegedi nyomdászok barátkozása . ^/f6^' Nyomda Válla- lamint Vincze György igaz- gadott beszédében, amikor lat dolgozol nagy szeretettel gató tájékoztatását. Itt kijelentette: Deszélnek a Csehszlovák egyébként Terényi László, a — Nem az a fontos, hogy Kulturális Dolgozok Szak- Nyomda-, Papíripari és Saj- milyen nyelvű az a lap, szervezetenek nyomdász kül- tó Dolgozói Szakszervezeté- könyv, vagy nyomtatvány, dottsege latogatasarol, amely- nek főtitkára is elismeréssel amelyet szedünk, hogy cse­rol tegnapi lapunkban hírt szólt a nyomda elmúlt évi hül. vagy magyarul áll-e adtunk. E látogatás a ket fejlődéséről. A csehszlovák rajta az írás, hanem az a nep barátsaganak valóban vendégek látogatásának lé- szándék a fontos, hogy mun­toltVeamely nyegét **** tabi" legalá- kánk szép és jó legyen, s vuii ameiy nemcsak sza- ... . . ezzel is kozos célunk elere­vakban jelentkezett, hanem lobban 3 küldöttség veze- sét a népek barátságátj oé_ gyakorlati tapasztalatcseré- tője, Bohácsek elvtárs fe- kéjét, a szocializmus építé­ben a kölcsönös segítség- jezte ki nagy tapsokkal fo- sét s4gítse elő. nyújtás szandekaban is. A küldöttek, akik maguk is gyakorlati nyomdai szakem­berek, megtekintették a nyomda üzemrészeit és a látogatás végén több hasznos kérdésben hangzottak el köl­csönösen a segítő szavak. A csehszlovák szakszerve­zeti küldöttség több buda­pesti nyomda meglátogatása után azért is jött elsőnek Szegedre, mert I itt a vidék egyik legjob­ban felszerelt nyomdai üzemét láthatták, ahol két napilapon kívül fo­lyóiratok, különféle nyom­tatványok, könyvek, bélyeg­zők és klisék egyaránt ké­szülnek. Megelégedéssel hal­lották, hogy az elmúlt ne­gyedévben 23 tonna köny­vet állítottak elő, köztük je­lentős mértékben tanköny­vet. Megjegyezték azonban, hogv náluk a nagy nyom­dákban már sokkal fejlet­tebb a gépesítés és olyan munkafolyamatokat is gép­pel végeznek, amelyek ná­lunk még kézi erővel történ­nek. Érdekesség ezenkívül, hogy ők jobban törekednek univerzális képzettségű nyomdai szakemberek kép­zésére is. Sokáig emlékezetes lesz e gyakorlati tapasztalatcserén túlmenően az az igazán meleg, baráti hangulatú szakszervezeti gyűlés, ame­lyen részt vettek. Itt a nyomda dolgozóival együtt meghallgatták Ördögh Antal ü. b.-einök beszámolóját, va­asszonyról például tudom, . . , ... hogy milyen szomjúsággal veti rá magát Babits, Kosz­tolányi és Baudelaire versei­re. Egy fáskamra hovatar­tozása miatt mégis megcsé­pelte a szomszédasszonyát egy ötliteres zománcos fa­zékkal, amiért az jogosan, a , „o , neki kiutalt, fáskamrába nsnigosanaK, akarta berakni a tüzelőjét. Ügylátszik, a "lírai* lelkület is — ki hallott ilyet? —, akit például becsületsértésért ezer forintra büntettek, a végén mégis úgy nyilatko­zott, hogy megérte, mert legalább jól odamondoga­tott a bíró jelenlétében a Megmosolyogni való ügyek, megmosolyogni való embe­sem békülékeny, mert ügyük rek, akiket akár név szerint ((Liebmann Béla felv.) "Milyen szedés is esik ezeken a gépeken?* — nézte meg Bohácsek elvtárs, a csehszlovák szakszervezeti küldött­ség vezetője a Szegedi Nyomda Vállalatnál. A képen bal­ról jobbra Bohácsek elvtárs mögött: Vincze György igaz­gató, Ottokár Rose és Miroszlav Bydzovszky csehszlovák nyomdászok és Priskin Sándor, a Szegedi Nyomda párttilkára tovább folyik. Egy kardos asszony kiszólása Igen sok ügy születik a falvakban, vagy községekben a kúton való esti beszélgeté­sekből, amikor az asszonyok óraszámra is ott tanyáznak, és szájukra veszik a fél fa­lut. Az így kerekedett plety­kák aztán odahaza magukra vonják a férfiemberek ha­ragját, amely leginkább testi sértéssel kezdődik, s nem egyszer a családi élet huza­mosabb megbolygatásával végződik. Egy kelekótya asszony csupán viccelődés­ből —, hogy a nehéz kan­nákkal miért ő jár a kútra, miért nem az embere — azt felelte a trécselőknek: "öreg mán az embör, oszt más szempontbul is kevés a szö­röncséje*. is említhettünk volna; de majd máskor, ha már fe­hérhollóként kell keresni őket. Lódl Ferenc Holnap: térzene A MAV Petőfi Művelődési Otthonának fúvószenekara holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor, Szeged város felsza­badulásának 14. évfordulója alkalmából a Széchenyi té­ren térzenét ad Szeged vá­róé dolgozói tiszteletére. Mű­soron szerepel Agepkin Győz­tesek diadala, Suppé ünnepi nyitánya, Lehár Arany-ezüst keringője, Bizet Carmen nyi­tánya, Verdi: Operaegyveleg és más zeneszámok. A ze­nekart Szaniszló János ve­zényli. Dongó - Moped - Robogó A Postás Művelődési Ott- A Moped- és Robogó-tu­hon vezetősége a kismotor- lajdonosok kérésének tesz­vezetők és érdeklődők kí- nek eleget azzal, hogy ked­vánságára hétfőn mégis- den délután 6 órakor "Bonc­métli a szeptember hónap- asztalon a Moped és a Ro­ban megrendezett Dongó-se- bogó* címmel tartanak gédmotort ismertető elő- szemléltető bemutatóval egy­adást, amely új színnel is bekötött előadást. Ezen az bővül. Szemléltető bemuta- előadáson egy "Berva« és tás kíséri ugyanis olykép- egy »Panni* motor kerül pen, hogy a helyszínen egy szétszedésre és összerakásra, teljes Dongó-segédmotor ke- természetesen mindkét kis­motor kezeléséhez tanáccsal és felvilágosítással is szol­gál a gyártó vállalat szak­embere. Mindkét előadást a székes­fehérvári Vadásztölténygyár, szemléltető bemutatóval egy- mint gyártó vállalat szak­bekötött előadáson a -régi embere: Pusztai Ferenc tech­belépőjegy felmutatása mel- nológus tartja. Mindkét na­letL díjtalanul x-észt vehet- pon az előadást filmvetítés nek. követi, rül szétszedésre és összera­kásra. Ezenkívül természe­tesen felvilágosítás és ta­nácsadás is lesz. Akik a szeptember 12-i előadást, végighallgatták, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom