Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 253. szám

Vasárnap. 1958. október 28. 4 SZEGEDI - - ^ , . A r' S ZEP szo Utafe hívása m Messziről indultam, de akkor meg nem tudtam, hogy mennyi út áll előttem. Onnan jöttem, ahol, mint ólomlapok nehezedtek az emberre a hétköznapok, ahol a szegények húsát úgy marta a sokszínű nyomorúság, mint egymás testébe vájnak a fogaskerekek. Én mást nem tehetek, minthogy szétosztom magam azoknak, kiknek dunnájára kacérkodva rajzolt aktokat a penész ceruzája. Akik vicsorgó foggal vágták a szikrázó földbe a csákányt. akik korgó gyomorral vezették a mozdonyokat, hogy a vonat a Riviérára repítse a szappankirályt,. Onnan jöttem, ahol a gyárak életét nyelték el a proletárnak, ahol dagadt-lábú anyák és gUmökóros gyerekek kiáltották egy önmagát fertőző kor felé a halált és hamisan Kánaánt fgérő kecsegtetések hívták idegen földek keserú kenyerére a ténfergő embert. Vagy fegyvert nyomtak kezébe, s küldték, hogy míg az urak otthon teáznak, addig papírbakancsban, fagyott lábbal szerezzen dicsőséget a hazának. Innen vezet az utam sivár szemű napszámosoktól. akik hetekig a köpködőn álltak, inas cselédektől, akik csak a munkáját tudták a nyárnak proletároktól — akik magukban hordták és formálták az új világ sorsát. £2edő az emberarcon IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIII j E S hogy fonákságok tengerén evezve felnőttet csinált belőlem a gondolkodás egy szabad országban én is csináltam, ahogy csinálta más: tanultam, dolgoztam hegesztettem és maltert hordtam és gyönyörködtem, ha kész volt a ház. fgy építettük fel a lelkek pályaudvarát, ahol millió vágányon millió barát egymásra talált. Így faragjuk ki a hétköznapok szürke szikláiból a munkások roppant templomát, hol az imát az okos gépek surranása adja és ember-nélküli gyárak ontják a termékeket, s te fényeket űzhetsz az űrhajóval. vagy leszállhatsz a földbe és ott titkokat társz fel, melyek zárva maradtak volna örökre, de jött az ember kulcsával, a bonyolult értelemmel, mely nem Ismer zárakat. ' Így ragad magával bennünket az élet s így hozzuk mi ölelve roppant karjainkban az életet. A világ így forog és így szüli lásd az örökkévalóság a nagy változást. a Bennem végtelenbe-nyllaló utak vonzása ég, s ha minden év egy évszázaddá bomlana, nekem e hosszú út befutásához rövid lenne az életem. De menni kell, menni, menni, mert minden nap új titkok tüzét csiholja a kíváncsiság, mert nem a miénk még a világ, menni kell, mert az ész már farkasszemet néz a mindenséggel és az ember a beteljesülés ajtaját feszegeti. Ügy hívnak az utak. mint vándormadarakat ősszel egy másik vidék s ha nem mehetnék úgy járnék, mint a madarak: világokat robbantana fel bennem a tespedés. Megyek hát, mert tengereket akarok lecsendesíteni utalmon és kétoldalt el ttegom ültetni a barátság szelíden hajló, szép jegenyéit. Kezemben a testvériség zászlaja lebben és lelkem vad gyűlöletnek szítja tűz,, s szelíden hajlok a füvek alá. ha át kell lépnem a halál küszöbét. GÁL SANDOR m fiatal élet — forrada- latokon, s fészekrakás egy kára, újabb keserves mozlom. Harc a nagyvilág társbérleti szobában. Forró zanat: elsápad az asszonyka, ellen, a megmaradó- mézeshetek, aztán... Aztán, megfordul a szoba körülötte. sért, a tovafejlődésért, minden elérendő szépségért s boldogságért. Fájdalmas és szenvedésekkel terhes — mert hiszen fájdalom- és szenvedésnélküli harc nincs. De eredményekkel, diadal-stációkkal pár hónap múltán, valami megmagyarázhatatlan... Az asszonyka egy estén azt vette észre, hogy az ifjú férj sokkal jobban érzi magát cimborái közt, mint ővele. Saját magától is megdöbbent: Határozottan érezte, örömpihenökkel ékes is. Ér- hogy neki is jobb a kollégái, demes megharcolni. Az kolléganői közt, mint otthon, örömért is — a szenvedésért "Nem igaz, hogy ő a legokojs. Mert az igazi örömnek sabb és a legférfiasabb. Egyéletre szóló jóíze van, s az szerűen beképzelt. Görbeigazi szenvedésnek életre hátú, nyeszlett kandúr. A Jelentgeti magát az a bizonyos harmadik. A férj: •Marhaság. Korai. Hisz eddig még nem is éltünk jóformán*. A feleség: (magában) "Ettől nem kell gyerek*. zért aztán: jelentkezés E a bizottság előtt —, frissen húzott klinikai ágy. műtét —, s ami ezer közül egyszer, ha adódik: vérátömlesztés... Kétszer egyszóló sajgása. Az igazi öröm koszos holmijait széthajigálja másután. Az _ asszonyka egy felemel, egekbelenditően inspirál — az igazi szenvedés keményít, tanít —, fájdalmas, de markáns, határozott redőkkel edzi az emberarcot. Két összesodródott fiatal élet is — forradalom. Két eggyéfonódó szív harca a nagyvilág ellen. Kegyetlen és könyörtelen volt ez a harc a nagytöbbség számára — nem is olyan régen. Alig húsz-harminc esztendeje. Hány s hány eggyéfonódó fiatal szivet marcangolt szét a szenvedés.., Mely megfelelő dózisokban — or-{| vosság, preventív oltás na-| gyobb bajok ellen —, embererőt meghaladó adagokban: pusztító méreg Ma egyre kevésbé tartunkjj az ilyenfajta pusztító mó-H regtől. Az eggyéfonódó szí-j vek nem nadály-társadalom-= a szobában, hogy nekem több dolgom legyen*. — Az emberke meg: "Ez lenne a legszebb, s legokosabb nő a világon?... Ez a sápadt, s csak éveire fiatal, duruzsoló öregasszony?... De ostoba voltam!* Riadozva figyelgetik egymást, önmagukat, s a világot. Valami hiányzik... A "dicsőséges* diákkori feleletek s a holdvilágos tiszaparti séták emléke vajmi sovány alap az élethez, a továbbbontakozáshoz... Valahol nagyot tévedtek... De hol?! Később, nem is olyan socsontvallató őszi éjszakán az élet és a halál mesgyéje fölött hintázik, s hol innen repül, hol túlra sodródik vörösködű kábulatában. A férj a klinikai kerítés mellett topog. Lesi, az őrület határán, melyik mesgyén ér földet az asszony. A klinikai kerítés komorló vaslándzsái mindmind az ő szívét böködik. Szája szögletére ránc vésődik. ...Ezzel a fájó, markáns, határozottan vésett ránccal kell kezdeni a regényt DÉR ENDBE cA cinikus ...Zoknit varr! — Nem nagy eset. Hisz erre valók a kis Fürge kezek. ... Fáz és mos S jó feleség! De a flegma legyint; — Ezért kár a beszéd. ... Nem préda S házias is! — Ostobaság, Egy nő ritka, ha friss. ... Rajtam csügg! — Öh te bolond, Egy asszonynak kell is Ha néha lemond. ... Hűséges! — Mit tudod azt? Áldja a legtöbb jó Férj a ravaszt. ...Van jó nő? — Van. de kevés. S az többnyire rút, kire Senki se néz. El innét! El!... takarodj!... Jobb az e fajta barát, Ha kifogy. KÜSZ JENŐ IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIIM LAPOZGATÁS meg nem jelent versek között VERSET mindennap hoz a posta. Ez _ már olyan örök dolog a szerkesztőségek ban, ellenségektől hemzsegő § életében, mint csütörtök után a péntek közegben vívják a harcot,s a naptárban. S ahol versek tucatjai futhnnem "okos evülekezet-1 nak Össze- ott az is megszokott, hogy sohanem -okos gyülekezet m kat> nagyQn s(jkat félre keU tenni közü. ben*. A dolgozo népében, a jük mint soha nern közöihetőt. Az egyiket azért, mert „raffinált", a másikat, mert „világfájdalmas", a harmadikat meg azért, mert szűkölködik verselemekben, hiányzik belőle a vers több kelléke. Bár „kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza", a nem közölhető versekből is felszaporodik mindig egy-egy dossziéra való. Nehéz elsüllyeszteni őket a papírrétegek sírjában — különösen azokat, amelyeket nem „költők" írtak. Ez a megszorítás abból az egyszerű tényből N

apoK oia Kinautuzu következik, hogy nem mindenki azért ír regénytéma vibrál a verset, mert költői ambíció', fűti. S meg .-ii v * kell mondani, hogy nem is a megjelenés vágya, vagy mondjuk súlyosabb szóval: a hírnév sarkallja ezeket a versírókat, mert gyakran névtelenül küldik be kis verseiket. Többnyire munkások, egyszerű emberek verseit sorolhatjuk ebbe a magunk csinálta kategóriába. A betűvetés és a téma akkor is árulkodik a szerzőről, ha inkognitóban marad — de nemegyszer a teljes aláírás igazolja a feltevést. Nos, ezek a versek se nem „raffináltak", se nem „világíájdalmasak" — ezekben néhol megbotlik a ritmus, nem muzsikálnak olyan szépen a sorvégek, de valami mégis emlékeztet bennük a költészetre: az eszmeiség, a meggyőződés, az érzés és az élmény hitelessége, teljes átélése. _ , , . ,„ ..._ Egyszerű emberek nem divatból, nem Egy-két esztendő — s a fiús feltűnési vágyból fognak tollat. Meghatja elégedetten állapította meg§| őket valami az életben, ünnepélyesnek, magában: "Hiába ő a leg-s fennköltnek éreznek és tudnak valamit okosabb, s legszebb lány azl maguk körül s megpróbálnak erről ver, . . ... = set írni. Többnyire mellekelik is kis leévfolyamon*. A lany meg:- vélben> hogy milyen körülmények ihlet"Hiába, ő a legokosabb és al ték meg őket. P. Z.-né például két verse legférfiasabb az egész egye-= kísérő levelében ezt hagyta utoljává: „Kérem elnézésüket, ha szerény megirott soraim nem lennének jók. Én szívemből írtam mind a kettőt". mely tudatos szeretettel segít a harcolókon. A fiatal szivek nincsenek egyedül. Az élet egyetlen válságos momentumában sem. Persze, most is van olyan momentuma az életnek, mikor a fiatalnak magamagának kell helytállnia. apok óta kínálkozó regénytéma vibrál a tollam hegyén. Két eggyéfonódó szívről szóló... Az egyetemi előadóteremben csupán két hely marad üresen az óra előtt, s e két helyre egy fiatal lánynak, s egy alig idősebb fiúnak kellett leülnie. Ezzel kezdődött Szemináriumi órákkal, kollokviumi drukkal folytatódott. Észreff sem vették tán, hogy a sze-g mináriumokra azért ipar-g kodnak felkészülni, hogygj megmutathassák egymásnak:® "Vágok olyan rendet, mint j te*. temen*. Egy napon a fiú nem vál-g totta ki ebédjegyét. Selyem-g sálat vett. Külföldit — mely j csak abban különbözött ar belfölditől, hogy privátkéz-j bői kellett venni. Meghogyi istentelen drága volt, a legdrágább sál a városban. Tehát éppen az ő nyakára illő. S egyszercsak a lány is fogához verte a garasokat. Divatos nyakkendőt vett. Keresztcsíkosat, íinomtapintásút, amilyen csak egy volt az egész városban. Éppen az ő ruhájához illőt... Mi következett még?. Közös nagy drukk a szigor-S EGY HOSSZABB kézirat fölött, mely a Kenderfonógyár jubileumára íródott „öreg munkás" által, ezt olvashatni: „Volt részem rosszban, jóban egyaránt. Ez adta a gondolatot, hogy megemlékezésem versben fejezzem ki. Elküldöm az elvtársaknak, ha érdemesnek találják közölni vagy felhasználni". Ezek az emberek sohasem reklamálnak á szerkesztőségben, nem követeire versük közlését, nem bizonygatják, hogy az övéké a mai kor legszebb és legjobb irodalmi alkotása, legfeljebb más alkalommal ismét elküldik szerény, prozódiailag hibás, de a mai kor eszméje iránt rokonszenves soraikat. Már említettem a kenderfonógyári „öreg munkás"-t. Hosszú verséből lássunk néhány sort mutatóban: "Múló évek emlékei visszaszállnak, visszatérnek, mesélnek a harcos múltról a jelenkor emberének. Csak az öreg munkás tudja, mennyi könny, és mennyi bánat, szenvedés és küzdelem közt szereztük meg ezt a gyárat. Mennyi anya verítéke Öntözte a régi gépet, s mennyi ifjú, szép leányka hervadt el az urak végett. Az országunk vén fájába az idő sok fogat rágott, Mig halhatatlan Lenin népe meghozta a szabadságot. Nem megy többé idegenbe földnek, gyárnak kincse, haszna, földeken a szegényparaszt, gyárban munkás lett a gazda. Sorai őszinték, közérthetők — s versélményt is nyújtanak. Nem költészet ez, nem tűzijáték a szavakkal, nem bravúroskodás a rímekkel, de egyszerű és mély együttérzés a nagy változásokkal. Ezek a változások történelmi élményt nyújtottak és nyújtanak a munkásembernek, s ne mondja senki, hogy nem kell meghitt perc ahhoz, hogy ezt versben próbálja elmondani! B. S. lakatost ugyancsak a felszabadulás élménye, s a szovjet hősök ünnepe ihlette meg. Versének pár utolsó sora a következőképpen hangzik: »Örök emlék, ember, azoknak, akik óriások voltak, s nagyok, S életük árán bár, de szebbé, emberibbé tették a huszadik századot Gevürtz Béla, aki nemcsak alkalmanként ír verseket, hanem ez állandó kedvtelése, s már jelent is meg nyomtatásban, több verse társaságában eljuttatta hozzánk az „Országépítés" címűt is. "Üj ország épül, új alapkövek, Gyárak, levegős, tágas műhelyek És nagy iskolák, egy jobb, emberibb lét Szellemét napként sugározzák szét. Holnap már új szellő ringat nagy vizet, S hol igazság útján értelem vezet, Üj erőművek orgonája szól, Melyben a munka himnusza dalol. A Nép a szabadság bástyái alatt Békeföldjén örömkalászt arat, Es bort. új édenkertben szüretel. Mit méltatlan többé nem fecsérel el. ÉS ÍRNAK fiatalok is, férfiak is, asz* szonyok is. Nem érdekli őket a csekélyke honorárium, nem pályáznak költői babérokra, csak kiteregetik a szívüket, s ez versben esik legjobban, mert az őszinte, nagy érzések versben foganva a legszebbek. Nem irodalom ez — de hitvallás. Névtelen sorok a nagy, életreszóló élmény — a szabadság, a felszabadult munka mellett. S. L