Délmagyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-02 / 206. szám

VILÁG PROLETÁRJAf, EGYESÜLJETEK) •.vrmfTmmvmTmHrm » t Hla: FF"TVX™ nJÜÍJHM"R~I r'ipr;jr~"i'i IiF IIÍITMIH mm IIÍIIIIIIIII'IIIIIIHÍ——II w I, •iL^flLJ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT r LAPJA XIV. évfolyam, 206. szám Ara 50 fillér Kedd. 1958. szeptember 2. t V Megválasztotta • új vesetőségét t a szegedi KIOSZ t Jelentősen fokozzák a javítást, szolgáltatást ellátó munkákat a Csongrád megyei kisipari szövetkezetek Messzemenően figyelemmel kíséri a lakosság közvetlen szükségleteinek kielégítését a szövetkezetek most elkészüli megyei hároméves terve A kisipari szövetkezetek lékkai a konyhabútor, s munkája ma már szerves tíz százalékkal a fényezett részét teszi ki Csongrád me- kombinált szekrény, gye termelésének. Az elmúlt tíz év során kibontakozott erős szövetkezeti mozgalom a hároméves terv során je­lentős, további fejlődés előtt áll. A napokban készült el A szakmai utánpótlásról, az új tagokról ezentúl egy­re inkább maguk a szö­vetkezetek gondoskodnak. Csongrád megye ktsz-ei összességükben 1960-ban Elsősorban iparitanuló-kép­már közel 350 millió fo- zés segítségével töltik be a rint értékű termelést bo- kiöregedő régi szakemberek nyolítanafc le. helyét. Már az idén pl. . . . _ ..... . , .,,., harminccal több tanulót vet­a kisipari szövetkezetek ter- amj tobb, mint 30 millió melésének és létszámbeli forinttal meghaladja a je- ,ek fel. mint a muit ön­fejlesztésének hároméves lenlegit tendoben, s ez a szam az ev tervjavaslata a Csongrád A termelés emslkeáétét vegéig meg emelkedik fc megyei KISZÖV-ben. Ennek tökeppen harminc fővel. Ezzel m biz­a javaslatnak a célkitűzései tosítani kívánják a saját ne­cs számai bepillantást nyúj- a termelékenyseg növelese- Velésű utánpótlási, hogy ne tanak a szövetkezetek előtt vei kelljen időnként aHcalmazot­álló feladatokba és lehető- kívánják elérni, amit mutat tat felvenni. Igy érvényesül­ségekbe. maga az a tény is, hogy míg het az az elv, hogy a seö­Legfőként a javítást, U,4 százalékkal nagyobb vetkezetekbe főként csak szolgáltatást ellátó mun- termelést irányoztak elő, a önálló kisiparosokat, s ott kákát kívánják fokozni a létszámot csak 7 százalék- végzett tanulókat vegyenek következő években. 1960- kai növelik, ra az ilyen munkák érté­két 18.2 százalékkal növe­lik. az általános 11,4 szá­zalékos termelésemelke­déssel szemben, családiház-építkezésekre, la­kások, lakóházak javítására, rendbehozatalára fordított tevékenység 12 és fél szá­zalékkal növekszik a három­éves terv során. fel tagnak. Külön figyelmet szentel­nek a falusi kisipari szö­vetkezetek fejlesztésének. Itt a termelést — főképpen a lakosság közvetlen szük­ségleteinek kielégítésére — tizenöt százalékkal akarják fokozni, s ugyancsak jelen­tős létszámemelkedést ter­veztek a községek és a ta­nyavilág jobb ellátására. Évek óta kevésnek bizo­nyul a bútor, bármennyit is gyártanak. A megnövekedett szükséglet biztosítására eb­ben az iparágban is jelentős fejlesztést irányoztak elő. Az űj bútor tiz százalék­kal nagyobb mennyiség­ben készül 1960-ra. a ja­vításokat és átalakításo­kat pedig több, mint 17 százalékkal fokozzák. Ezen belül mintegy hét szá­zalékkal több lesz a fénye­zett, festett háló, 12 száza­Szólnak a csengők # A munka­Kényszerről Sport Gépjármű­ellenőrzés (Dénes János £elv.) 3 3 3 4 4 Kezdődik a tanítás A hétfői tanévnyitó ünnep­ségekről beszámolónk a mai lap 3. oldalán. Megkezdték a belvízlevezető társadalmi munkát a szegedi járás kiszesei a kübekházi határban Nagy lelkesedéssel és tett- gadta a kübekházi iskola nyoknak a helyi KlSZ-szer­rekészséggel fogadták a sze- tornatermében — a fiúk vezet 'virággal, gyümölccsel gedi járás kiszesei a járási szálláshelyén — a csatorna- kedveskedett. Kitűnő han­párt- és KISZ-bizottságnak építő KISZ-brigád tagjait, gulatban tértek nyugovóra, azt a kezdeményezését, hogy Kávét és jóízű házi szalon- Ma újból kezdik a munkát, társadalmi munkával bekap- nát tálaltak a terített aszta- , csolódjanak a Tisza—Maros- lókra —, a határőrség kony- Egy hetlg dolgoznak szögi belvízlevezető csatorna hája gondoskodott bőséges építésébe. Alig egy hét alatt élelemről. Aztán a községi s_a következő^ turnusra is — erről hírt adtunk lapunk- termelőszövetkezet vontató- ' 1 ban is — közel száz fiatal jávai indultak ^SefbinfesaS"- métrreTegfiLk'TszSe'- -m az erteKes jutalmat, építő brigfdokba Elhatáro- di Vízügyigazgatóság szak- j tbbb tmsadalmi 7ásuk azért is ielentős mert emberei mutatták meg a munkát végző KlSZ-szerve­a kiszesek közül Smosan helyet, ahol 70 centiméter »tet iUeti. A Borforgalmi haHcáoiHffiiikPt mély, közel két kilométer Vállalattól,. Tiszaszigetről és SS a térítés ítélküli ÍSStSéS^SS^ mashormao tíz-tizenöt fiatal mlnTras8td^boe,n vettek Jffi^&K* s a ü7- is ^lentkezett egy-egy hetes nélküli szabadsagot vettek a70nnai nekiláttak ; ki azért, hogy részt vegye- 3a °k nek a nagyszerű kezdetné- földmunkához. nyezésben. //rísz fiú és öt leány Az első társadalmi brigád Deszkről, Kübekházáról, Uj U . , szentivánról, a járási tanács- . . • ,, , " .. T"T." tegnap, hétfőn. reggel erke- tól ^ az 50 kiiométerre lé- ntast ernek el a jalas kisze­zett meg Kübekházára. "Kö- vő Ruzsa községből csá- sei a belvízlevezető csatorna szöntjük a munkára érkező kányt, ásót fogott. Kemény, építésénél és hozzásegítnek, fiatalokat" - ez a felirat fo- fekete réti agyagba ütköztek. hogy milliós beivízkártól De vidáman, lelkesen bir- „ „ , .. , ,. kóztak a földdel. Bodrogi me"teek meg a kornyekbeh Mária újszentiváni óvónő és gazdakat, termeloszóvetke­az óvoda dajkája, Barna Te- zeteket. már jóval több a jelentkező, Klárafalva mint azt eredetileg tervez­ték. Nem lesz könnyű oda­ítélni az értékes jutalmat, munkára. Vasárnaponként Szegedről, s a járás közsé­geiből száz-százötven fiatal vesz részt a csatorna építé­Tiszaszigetről, Szőregröl, sében. Előreláthatóan húsz­ezer forint értékű megtaka­Fadrusz János Ma száz éve született a zsellérszárma­zású világ­hírű magyar szobrász, akit emlékezetes szálak fűznek Szegedhez is. Születése cen­tenáriuma alkalmából 5. oldalunkon közlünk meg­emlékezést. (Képünk: László Fülöp festménye Fadruszról.) ;;réz is jókedvűen lapátolta a földet. Kószó Laci, a deszki Kossuth Tsz tagja vitte a prímet a tréfálkozásban és a csatorna oldalának nyesé­sében. Velük dolgozott Fer­kov Vince, a Deszki Gépál­lomás dolgozója és Hellán János, a járási KISZ-bizott­ság tagja. Lele István desz­ki, Bitó István Nagydíjat nyertek a magyar ruhák Brüsszelben Az EiffA-toronynál magasabb televíziós adó épül Brno közelében Minden harmadik csehszlovák családnál lesz televízió Öt évvel ezelőtt kezdte goznak. Mindkettő teljesen meg működlését az első cseh- önálló műsort sugároz, a szlovák televíziós adóállo- többi áldomásnak egyelőre más. A kísérleti műsort az kisebb önálló műsor mellett első évben 3000-en nézték, főleg közvetítő szerepe leszj Ma közel 300 000 vevőké- A műsorellátást megkönnyi­szülék van az országban. A ti a "telerecording" cseh­televiziós antenna a falva- szlovák találmány, amely kon is épp olyan megszokot- lehetővé teszi a felvételek tá vált, mint a rádióanten- rögzítését és későbbi műsor­na. Jelenleg Prágán kívül baiktatását. Ostrava és Bratislava is Az 1961-ig szóló távlati rendszeres műsort sugároz, terv szerint a csehszlovák A negyedik adó a "Morava« televíziós előfizetők száma most épül Szeged testvér- 1 400 000-re emelkedik. Ez városának, Brnonak közeié- azt jelenti, hogy minden ben, 20 méterrel lesz ma- harmadik családban lesz gasabb, mint az Eiffel-to- televizió. Csehszlovákia eb­rony. 1960-ig nyolc adóállo- ben az évben 100 000 ké­más működik majd Cseh- szüléket gyárt. Ez azonban Szlovákiában. Ezek segítsé- nem elégíti ki a szükségle­gével a lakosság az ország tet. Igen elterjedtek a szov­területének háromnegyed jet televíziós berendezések részén tisztán foghatja majd is. A csehszlovák áruházak­a televíziós műsort. 1961-ben ban rövidesen megkezdik a és 1962-ben Kassán és magyar Orion-gyár három Észak-Csehországban épül­különböző típusú televíziós nek újabb adóállomások. Az új prágai és bratisla- vevőkészülékének árusita­vai stúdió'tervein most dol- sát. A várnai kikötőben A magyar ruhák a brüsz­tiszaszigeti, szeli világkiállításon Grand Császár Sándor rúzsai fiatal Prix-t nyertek. A Ruhaipari ott a munkában barátkoztak Tervező Vállalat 17 terve­össze. Urbán László a csa- ,. tornaépítés technikusa is Z°je kesz,tette a vilagkial­csákányt ragadott, s a me- "tason szereplő ruhákat. A gyei és a járási KISZ-tit- ruhák a különleges magyar kár is versenyre kelt a fiata- ízléssel készült anyagokból lókkal: ki tud több köbmé- „^„ai+^i, „ ,, „ . , , ., . . Készülték a nemzetközt zsurt ter földet kitermelni. A nehéz munka közben a franciak, olaszok, osztrá­jólesett az ebéd: húsleves, kok és más nemzetek előtt •' marhapörkölt tésztával, bő- jutalmazta nagydíjjal a ma­ségesen. S amikor délután ruhaipar termékeit. A 5 ora lett, közel szaz meter , hosszú csatorna készen állt. legnagyobb sikert aratott A szálláshelyre térő fiatalo- ruhákat Bruckner Anna, kat a községi hangoshíradó Vörös Irén, Russai Magda • 1 zeneszóval köszöntötte: a lá- tervezték. Bulgária jóformán egyáltalán nem rendelkezett iparral a felszabadulás előtt. Az azóta, eltelt évek viszont bebi­zonyították, hogy a szabad bolgár nép kiváló eredmé­nyeket tud elérni az ország iparosítása terén. Ma már nemcsak hazai szükségletre, hanem exportra is jut a Bol­gár Népköztársaság különféle iparcikkeiből. Igy pl. kor­szerű cséplőgépeket is exportálnak, amelyek behajózása-, ról készült képünk a Fekete- tengeri Várna kikötőjében. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom